Címke: Sport TV

  • Szujó Zoltán a Sport TV-n tér vissza a képernyőre!

    Szujó Zoltán a Sport TV-n tér vissza a képernyőre!

    A népszerű magyar sportriporter, Szujó Zoltán újra autósporttal fog foglalkozni a televízióban, méghozzá a Sport TV képernyőjén a 2019-es bajnok Michelisz Norbertet is soraiban tudó WTCR-sorozat (túraautó világkupa) közvetítésein. Szeptember 13-án debütál a Sport1-en a szezon első két versenyén.

    A Sport TV 2020-tól közvetíti a WTCR küzdelmeit. Az idei kiírás indulói között ott lesz természetesen a címvédő Michelisz Norbert, aki továbbra is a gyári Hyundai csapatot erősíti, és reményeink szerint a címvédés felé vezető út első lépéseit teszi majd meg az első versenyhétvégén. Rajta kívül a Zengő Motorsport színeiben versenyez majd Boldizs Bence és Kismarty-Lechner Gábor, továbbá Tassi Attilának is szurkolhatunk. A mezőny októberben a Hungaroringre is ellátogat, sőt, a Dunaszerdahely melletti Diósförgepatonyban található Slovakia Ringre is, de Németországban, Spanyolországban és Olaszországban is lesznek versenyek.

    A 2020-as sorozat első versenyét viszont Belgiumban, Zolderben rendezik szeptember 12-én és 13-án, szombaton az időmérőt, vasárnap a két futamot láthatjuk élőben a Sport TV képernyőjén. Az első versenyhétvégén a Sport TV WTCR-csapata is bemutatkozik, és a csapatban egy új igazolás is feltűnik majd.

    A vasárnapi két futam során ugyanis visszatér a képernyőre, és debütál a Sport TV-n, Szujó Zoltán, a műsorvezető Petur András mellett ő lesz a két futam szakértője a stúdióban. Az ő neve az évek során szinte egybeforrt az autósporttal, hiszen hosszú éveken át volt a hazai Forma1-közvetítések arca és hangja, mostantól viszont a WTCR-közvetítésekben vállal állandó szereplést, szakértőként csatlakozik a Sport TV csapatához, amely rajta kívül még Haraszti Ádámból és Petur Andrásból áll. Ez a hármas lesz ott velünk a televízióban a WTCR 2020-as kiírásának hat versenyhétvégéjén és 16 futamán.

    Szujó Zoltánt kérdeztük az új feladatkörről és a 2020-as WTCR-szezonról:

    Mennyire hiányzott a benzingőz és a televíziózás az utóbbi időben?

    A benzingőz mindig is része volt az életemnek, igazából része a mai napig. Most picit átkerültem a sportpolitikai, sportdiplomáciai oldalra, az innovációért és technológiáért felelős miniszter autó- és motorsportért felelős tanácsadójaként dolgoztam és dolgozom. A televíziózás picit hiányzott, de szerencsére a Michelisz Norbiék által alapított tehetségkutató szimulátoros versenyt Norbival már kommentáltam a Sport TV-n, és ez azért lehetőséget biztosított arra, hogy beszéljek a mikrofonba.

    Milyen érzés csatlakozni a Sport TV csapatához?

    Máté Palit már vagy 20 éve ismerem, volt főnököm is, mikor még az első bizonytalan lépéseket tettem a pályafutásomban. Kiváló szakembernek tartom, aki egy fontos szereplő, egy viszonyítási pont az életemben, akkor is mindig számíthattam rá, ha szakmai tanácsra volt szükségem. Fantasztikus az a munka, ami a Sport TV-nél zajlik az irányítása alatt. Nagy örömömre szolgál, hogy csatlakozhatok ehhez a csapathoz.    

    Olyan kollégákkal fogsz dolgozni, akik imádják az autó- és motorsportokat, és versenyeztek is. Haraszti Ádámról és Petur Andrásról van szó. Róluk mi a véleményed?

    Ádámra a MotoGP közvetítései során figyeltem fel, tehetséges és felkészült kommentátor, Andrist is jól ismerem, természetesen tudok az ő autósportos múltjáról is, legutóbb pedig talán egy snooker-gála műsorvezetőjeként láttam személyesen. Profi, szerethető kollégákról van szó, a lehető legfelkészültebb csapatba kerülök. Az egy picit fura lesz így körülbelül hét év kommentálás után, hogy a stúdióban, szakértőként veszek részt a közvetítésekben, de ehhez hamar hozzászokom majd.

    Mit vársz Michelisz Norbitól? Egyértelmű, hogy lesz címvédés, és kik lesznek a legnagyobb ellenfelek?

    Az autósportban soha nem jelenthetjük ki, hogy egyértelmű címvédés lesz, de az biztos, hogy Norbi számít a legnagyobb esélyesnek most. Azt ne felejtsük el, hogy új gumibeszállító érkezett a sorozatba, ami nagy változást jelent, fontos, hogy minél előbb, minél jobban hozzászokjanak a teszteken ezekhez az új gumikhoz a versenyzők. Norbi az előző szezonban megtapasztalta, milyen az utolsó pillanatban, a lehető legkiélezettebb küzdelemben bajnoki címet szerezni, de tapasztalta már meg az ellenkezőjét is korábban. Ezek olyan tapasztalások, amik felbecsülhetetlenek, és amik miatt tényleg egyértelmű esélyesnek számít. Azonban a mezőny nagyon erős, a három másik korábbi bajnok, Thed Björk, Yvann Muller és Gabriele Tarquini is sokat látott versenyző, és a fiatalok, például Azcona, Ehrlacher vagy akár a mi Tassi Attilánk is tudnak meglepetést okozni.    

    És a többi magyar versenyzőtől?

    Nagyon nagy öröm, hogy a Zengő Motorsport három autót is indít az idei kiírásban, ráadásul kettőt, magyar versenyzők vezetnek majd, Boldizs Bence és Kismarty-Lechner Gábor személyében. Michelisz Norbi mellett nekik és persze Tassi Attilának is nagyon szurkolok, bízom benne, hogy jó eredményeket érnek el. Érdekesség, hogy Kismarty-Lechner Gábor ellen én is versenyeztem egykor a Suzuki Kupában, nagyon jó lesz őt látni, és nagy dolog, hogy egy kortársam megkapja a lehetőséget idén a WTCR-ben való bemutatkozásra. 

    Miket tartogat számunkra ez a vírus miatt lerövidített, mégis nagyon sűrű 2020-as szezon? Mennyiben lesz más ez az őszi-téli lebonyolítás?

    Intenzív és sűrű lesz, ami újdonság lesz még a legtapasztaltabb versenyzőknek is, a közel 60 éves Gabriele Tarquini sem látott még ilyet soha. Sokkal nagyobb súlya lesz egy-egy hibának, mert kevesebb lehetőség lesz kijavítani ezeket. Már csak ezért is ádáz csatákra számítok, és ugye a WTCR-ben mindig is benne volt az, hogy egymás kilincsén fordulnak el a kanyarokban a versenyzők. Izgalmas szezon vár ránk és a Sport TV nézőire.    

    Michelisz Norbi a 2020-as szezonról:

    Az első hétvége programja:

    WTCR, 1. versenyhétvége, időmérő edzés, Zolder: szeptember 12., szombat 13:45, Sport2 (élő)

    WTCR, 1. versenyhétvége, 1. futam, Zolder: szeptember 13., vasárnap 09:15, Sport1 (élő)

    WTCR, 1. versenyhétvége, 2. futam, Zolder: szeptember 13., vasárnap 13:45, Sport1 (élő)

  • WTCR: A Sport TV közvetíti Michelisz Norbi küzdelmeit

    WTCR: A Sport TV közvetíti Michelisz Norbi küzdelmeit

    Sajtóhír – A FIA WTCR (túraautó-világkupa) promótere, a Eurosport Events és a Sport TV megállapodásának köszönhetően 2020-tól a túraautó-világkupa (FIA WTCR) – amelynek aktuális bajnoka Michelisz Norbert – új otthonra lel Magyarországon.

    A Sport TV 3.281.474 háztartásban elérhető Magyarországon, ez egyrészt egy óriási szurkolói bázis, másrészt megnövekedett médiajelenlét elérését teszi lehetővé a WTCR számára.

    A Sport TV kiemelt figyelmet szentel a szeptemberben induló FIA WTCR-sorozatnak, amely reményeink szerint ismételten magyar sikerrel zárul majd. Az autósport globális szakágai közül a WTCR rendelkezik a legtöbb magyar kapcsolattal, hiszen a címvédő Michelisz Norbert mellett Tassi Attila és a Zengő Motorsport is képviseli hazánkat. Ráadásul az aktuális szezon hat versenyhétvégéje között ott van a magyar is, amelyet októberben rendeznek a Hungaroringen, a szlovák verseny pedig Dunaszerdahely közelében lesz.

    A szerződés a 2020 és 2021-es szezonról szól, de a Sport TV-nek opciós joga lesz a 2022-es idényre is. Minden futam élőben kerül képernyőre, a Sport1-en vagy a Sport2-n az élő közvetítések mellett összefoglalók és kísérőműsorok is láthatók lesznek. A megállapodás nem kizárólag a WTCR-t érinti, hanem a Eurosport Events elektromos autók számára szervezett Pure ETCR sorozatát is.

    „Nagy büszkeség számunkra, hogy a nézők a Sport TV képernyője előtt szurkolhatnak majd a címvédő Michelisz Norbertnek. Ráadásul egy ilyen óriási presztízzsel rendelkező sorozatban. Az az út, amit Norbi megtett az elmúlt években, példaértékű, és a legnagyobbak közé emelte a világ autósportjában. Bízunk benne, hogy sok örömben lesz részünk a jövőben is, mikor látjuk majd Norbit száguldani a Hyundai-jal. Ne feledkezzünk meg a Zengő Motorsport versenyzőiről vagy Tassi Attiláról sem, ők garantálják, hogy hosszútávon láthatunk majd magyar sikereket a WTCR-ben” – mondta a jogszerzéssel kapcsolatban Máté Pál, a Sport TV főszerkesztője.

    „Ez remek hír a WTCR-nek, illetve a WTCR Magyarországon, Csehországban és Szlovákiában élő szurkolóinak. Köszönjük az MTVA eddigi támogatását, élveztük az együtt töltött időt. Most már alig várjuk, hogy együtt dolgozzunk a Sport TV-vel, és hogy a csatornai nézőit akciódús versenyekkel kápráztassuk el. A magyar tehetségek jelenléte óriási áldás a WTCR számára, és a magyar, illetve a szlovák futam miatt is tökéletes partnerei lehetünk egymásnak a Sport TV-vel – árulta el François Ribeiro, a Eurosport Events vezetője, a WTCR promótere.

    „Örömmel tölt el, hogy a WTCR-t a Sport TV közvetíti a következő években. Címvédőként ez természetesen egy különleges év lesz számomra, és nagyon boldoggá tesz, hogy megoszthatom mindezt azokkal a nézőkkel, akik otthonról követik a versenyeket. Biztos vagyok benne, hogy a fiatal magyar tehetségeknek segítség, hogy nagyobb jelenlétet kapnak, és hogy jobban megismerhetik őket a szélesebb nézői bázisnak köszönhetően” – nyilatkozta a WTCR 2019-es bajnoka, Michelisz Norbert.