Címke: Spice Girls

  • Reméljük, hogy ezt Geri Horner is látta/hallotta!

    Reméljük, hogy ezt Geri Horner is látta/hallotta!

    Nem akármilyen fogadás zajlott a W Series zandvoorti hétvégéjén!

    Történt ugyanis, hogy miután a spái versenyt a finn Emma Kimiläinen nyerte, a zandvoorti időmérő előtt mérnöke, Danny tett egy meggondolatlan(?) kijelentést, mi szerint ha Emma megszerzi a holland pole-t, énekelni fog vele. Emma pedig pole-t futott, így a hölgyek időmérő edzését követően egy rögtönzött Spice Girls „koncertet” szerveztek a W Series paddockjába.

    Geri Halliwell, Christian Horner
    Geri és Christian Horner | Fotó: Dan Mullan/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Emma és Danny a Spice Girls legismertebb slágerét, a Wannabe-t adák elő.

    Mivel egyébként a versenyhétvégén az egykori Spice Girls egyötöde is jelen volt, Geri Horner, vagyis Ginger Spice személyében, reméljük ő is látta, vagy hallotta ezt a kivételes performanszot. 😀

    Emma Kimiläinen a holland versenyen végül a harmadik helyen ért célba, és jelenleg a harmadik helyen áll a pontversenyben is, Alice Powell és Jamie Chadwick mögött.

    A női bajnokság következő versenyére, a tervek szerint, október 23-án kerül majd sor, a Circuit Of The Americas versenypályán, Austinban.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    W Series (@wseriesracing) által megosztott bejegyzés

  • Amikor Victoria Becham vetkőztette Häkkinent, Horner neje pedig nézte

    Amikor Victoria Becham vetkőztette Häkkinent, Horner neje pedig nézte

    Ma este érkezik a McLaren 2021-es autója, az MCL35M.

    Nekünk pedig eszünkbe jutott, hogy 1997 februárjában, a McLaren miként mutatta be az évi autóját, az MP4/12-t.

    Akkoriban még nagyszabású bemutatókat tartottak a csapatok, nem csak hirtelen közzétettek pár renderelt képet az autókról.

    A McLaren-Mercedes 1997-es bemutatóján pedig a Spice Girls lépett fel, azaz Scary (Mel B), Sporty (Melanie C), Baby (Emma Bunton), Posh (Victoria Beckham) és Ginger Spice. Utóbbi pedig nem más, mint Geri Halliwell, aki ma már a Red Bull Racing csapatfőnökének, Christian Hornernek a felesége.

    Ha tovább görgettek, videót is találtok a show-ról, melyben többek között David Coulthard közli Emmával, hogy lehetne ő a következő női versenyző, illetve mind az öt lány azt állítja, hogy ő a legjobb sofőr a bandában.

    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images

    https://www.youtube.com/watch?v=SAn2KHUIzJM

  • Láttad már Ecclestone-t Spice Girls-ös pólóban?

    Láttad már Ecclestone-t Spice Girls-ös pólóban?

    Hát most láthatod!

    Az újra összeállt Spice Girls 12 koncertből álló Egyesüli Királységbeli turnéja ma este a végéhez ér. Zárásként a lányegyüttes egymás utáni napokon, három koncertet adtak/adnak a Wembley stadionban, ennek utolsója kerül megrendezésre ma.

    Ginger Spice-ot, vagyis Geri Hornert ezúttal nem csak férje, a Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner kísérte el, hanem többen is a csapatfból, így többek között Max Verstappen, Helmut Marko, Adrian Newey és Pierre Gasly is, sőt még Bernie Ecclestone és felesége, Fabiana is!

    Természetesen alkalomhoz illő pólóban feszítettek, legtöbben Ginger Spice felirattal és egy fotóval a fiatal Geriről. De még Ecclestone is magára öltött egy Spice Girls pólót!

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Team Ginger Spice at Wembley last night!!! ?

    Christian Horner (@christianhornerofficial) által megosztott bejegyzés,

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Supporting the Spice Girls!! Incredible show!?Next stop must be Vegas ? #spicegirlstour2019 #spiceupyourlife #wembley

    Fabiana Ecclestone (@fabianaecclestone) által megosztott bejegyzés,

  • Christian Hornerből kihozta a zenészt Spice Girls-ös felesége

    Christian Hornerből kihozta a zenészt Spice Girls-ös felesége

    Mint az ismert, idén újra összeállt a Spice Girls, noha csak 4 taggal (Victoria Beckham nem vállalta).

    A híres lányegyüttes egyik tagja pedig „Ginger”, avagy Geri Halliwell, aki mostanra már Geri Horner, hiszen a Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner a férje.

    Geri gyakran kíséri el férjét az F1-es futamokra, szombaton azonban F1 híján a csapatfőnök kísérte el nejét a Spice Girls manchesteri koncertjére. Miközben pedig a show előtt hangoltak a zenészek, Horner is bepattant a dobszett mögé, és megmutatta, mit tud!

    https://www.instagram.com/p/ByLF8exggid/

  • A Spice Girls egyik tagja elárulta, hogy Geri Hornerrel is lefeküdt

    A Spice Girls egyik tagja elárulta, hogy Geri Hornerrel is lefeküdt

    A Spice Girls nevű egykori lányegyüttest bizonyára senkinek nem kell bemutatni. A csajok pedig több ízben is köthetők a Forma-1-hez, hiszen Ginger Spice, alias Geri Halliwell mára már Geri Horner, hiszen a Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner vette feleségül.

    A banda többi tagja is többször kilátogatott már F1-es versenyre, ráadásul 1997-ben a Spice Girls fellépett a McLaren autóbemutatóján is!

    A Spice Girls most Victoria Beckham kivételével teljes létszámmal újra összeállt, így aztán újabb és újabb sztorik látnak napvilágot a mára már családos énekesnőkről.

    A legfrissebb és talán legszaftosabb ilyen, hogy Mel B azt állítja, hogy anno, mikor karrierjük a csúcson volt, szexelt Geri Hornerrel (akkor még Christian Horner közel sem volt képben). Elmondása szerint volt ereszd el a hajam éjszakájuk jó pár évvel ezelőtt. ráadásul Gerinek „nagyszerű mellei voltak”.

    Mel B mondjuk hozzátette, hogy amiért ezt most elárulta,Christian Horner minden bizonnyal „ki akarja majd nyírni” és Geri sem lesz boldog tőle.

    „Utálni fog engem ezért, hiszen ő most ott él elegánsan a vidéki házában, a férjével.” – mondta Mel B. „De ez tény. Csak megtörtént, csókolóztunk, és ez van.”

    „A legjobb barátok voltunk. Csak megtörtént.”

    Mel C is jelen volt, mikor Mel B ezt elárulta, és elmondása szerint ő sem sejtette, hogy mi történt a másik két lány között.

    „Ki fog engem nyírni, és a férje is.” – folytatta Mel B. „Így már ő sem olyan elegáns, nemde?”

    „Remélhetőleg mikor Gerit megkérdezik majd erről, ami remélem megtörténik ezek után, nem fogja letagadni. Mivel ez csak szórakozás volt.”
    Embed from Getty Images

  • Geri Horner ismét Ginger Spice lesz!

    Geri Horner ismét Ginger Spice lesz!

    Mrs Horner, vagy ahogy korábban ismerték Geri Halliwell visszatér a popszakmába, ráadásul nem egyedül. Jövőre ugyanis újra turnézni fog a Spice Girls, a ’90-as évek ikonikus lánybandája.

    Az újraalakuláskor azonban már csak négyen lesznek: Melanie Brown (Mel B, vagyis Scary Spice), Emma Bunton (Baby Spice), Melanie Chisholm (Mel C, vagyis Sporty Spice) és Geri Halliwell (Ginger Spice). Victoria Beckham vagyis Posh Spice fog kimaradni a szaknévsorból.

    Érdekesség egyébként, hogy a Spice Girls volt a sztárvendég a McLaren 1997-es autóbemutatóján!

    Idén nyáron pedig Christian Horner közzétett egy videót, melyen a red bullos srácok Spice Girls számot énekelnek. 😀 Most, hogy a lánybanda ismét összeáll, Horner újabb ilyen videót osztott meg. 😀

    https://www.instagram.com/p/Bpz5GB-gpgL/

    Spice Girls akkor…

    https://www.instagram.com/p/Bpy77ZiH_vT/

    Spice Girls most:

    https://www.instagram.com/p/BpzmYXinPdT/

     

  • Besírtok! Megalakult a Spice Boys!

    Besírtok! Megalakult a Spice Boys!

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner felesége ugyebár az a Geri Halliwell, aki Spice Girls énekesnője volt korábban, „Ginger Spice” néven. A Brit Nagydíjra érkezvén Horner összegyűjtötte mind a négy Red Bullos versenyzőt, megalakította a rögtönzött Spice Boyst, a srácok pedig előadták – legalábbis megpróbálták előadni – az egykori lánybanda Wannabe című számát. 😀

    https://www.instagram.com/p/Bk8k4DbBYEZ/?taken-by=christianhornerofficial