Címke: Spark Racing Technologies

  • Két komoly baleset is történt a Gen3 tesztelése közben

    Két komoly baleset is történt a Gen3 tesztelése közben

    Théo Pourchaire és Oliver Rowland szenvedett sodródott ki nagy sebességgel a Formula E Gen3 autójával.

    Az első baleset még februárban, a Spark Racing Technology – a Gen3 gyártója – tesztjén került sor az elektromos széria által kedvelt Calafat tesztpályán. Ekkor még csak fejlesztették az autót, hogy átadják őket a Formula E gyártóinak.

    A baleset körülményeiről nem sokat tudni, ám egy kiszivárgott kép alapján az autó a pálya körüli egyik alacsonyabb dombon kötött ki.

    A The Race ezzel kapcsolatban megszólaltatta az FIA-t is, és a következő választ kapták:

    „Az incidens 2022 február elején történt, a Gen3-as autó fejlesztésének korai szakaszában, amikor még nem értékeltük ki az összes alkatrészt. Azóta egy új alkalmassági tesztet vezettünk be, ami eddig hatékony megoldásnak bizonyult.

    A gyártóknak kiküldött csomagok hardveres és szoftveres fejlesztéseken is átestek, és azóta mindegyik megfelelően üzemel. A fejlesztés erről is szól, hogy az alkatrészeket próbáljuk és értékeljük ki, főleg egy olyan összetett autónál, mint a Gen3-as.”

    Oliver Rowland esete július végi, de annak nincs köze az egységes részekhez, a Mahindra saját rendszerei mondtak csődöt. A brit Mallory Parkban sodródott le az útról és okozott nagyobb kárt az indiaiak tesztautójában.

    „Nagy ütközés volt, de jól vagyok. A bokám és a hátam fáj egy kicsit, de minden rendben.” – fejtette ki a még a londoni Formula E hétvégén az érintett.

    „A probléma tőlünk jött, a bejáratáson is előjött az Abingdon reptéren. Azóta megpróbáltuk javítani, mert többszöri esetről volt szó.”

    Kiemelte, nem mentek még teljes gőzzel, de így is a pálya leggyorsabb szakaszán történt az eset. A gyártóknak éppen sikerült kiküszöbölniük a közös energiatároló rendszer problémáit, amiken több elektromosság megy majd át, mint eddig.

    A Gen3-as autók nagyobb sebessége elvileg nagyobb veszélyt is jelent, főleg a városi pályákon, Rowland azonban nem aggódott emiatt.

    „Tudom, hogy sokan aggódnak a sebesség és a pályák miatt, de engem izgat az új helyzet. Persze, a biztonság oldaláról is érdeme s megvizsgálni a dolgot, hogy ne tegyük ki magunkat szükségtelen kockázatnak, de én bízom a Formula E-ben és az FIA-ban.

    Szerintem hihetetlen lesz majd vezetni az autókat, és hatalmas kihívás lesz. A mögöttünk lévő erő és az új gumik jó móka lesznek, amint minden biztonságos.”

    A Mahindra mellett a DS, a Nissan és a Porsche is problémákba ütközött, de az első igazi összehasonlításra majd augusztus végén kerül sor, egy közös teszten.

  • Már túl van első titkos tesztjén az új Formula E autó

    Már túl van első titkos tesztjén az új Formula E autó

    Észak-Franciaországban járatták be a Gen3-as masinát, ami a 2022-23-as szezontól képezi majd a Formula E autók alapját.

    A maximális erőleadása 350kW lesz majd, és a Williams Advanced Engineering 180 kg-mal csökkenti le a hajtóegység súlyát a Gen2-eshez képest.

    Egyelőre karosszériaelemek nélkül zajlott a teszt, a következő gyakorláson azonban már felkerülhetnek az autóra. A jelenlegi körözés volt az első, amit egy Formula E autó az új Hankook gumikkal teljesített.

    A volánnál vélhetően a már Gen2-es fejlesztésben is részt vevő Benoit Tréluyer ül majd.

    Az FIA Innovatív igazgatója, Frédéric Bertrand elismerte, „nem ment minden simán, az nem igazán lenne jó kifejezés, de már jó úton halad [a projekt]”.

    A szakember szerint minden az ütemterv szerint halad az új Formula E autó tesztelése kapcsán, de a COVID miatt kissé nehezebb a folyamat, valamint az alkatrészek beszerzése is.

    A csapatok novemberben már láthatják majd az új autót. A publikum számára viszont csak a következő szezon kezdete után, esetleg annak közepén tesznek közzé képeket.

    Áprilisban kerülnek ki a legyártott autó, az istállókhoz, hogy elkezdődhessen az új hajtásláncok fejlesztése.

    „Az autó lesz majd a legnagyobb jele annak, mi lesz ebből a bajnokságból, merre fejlődik tovább.” emelte ki Bertrand.

    Az FIA várhatóan jövő hónapban teszi majd közzé a Formula E Gen3-as gyártóinak listáját. Ezen jelenleg hét márka szerepel, miután az Audi, a BMW és a Mercedes kivonul a sportból.

    Rajtuk kívül, három jelenlegi olyan csapat van – Andretti, Venturi és Virgin -, akikről nem lehet még tudni, milyen hajtáslánccal vesznek majd részt a kilencedik szezonban.

    A Mercedes teljeskörű kivonulása azonban még nem biztos, beszállítóként lehet, hogy maradnak a sorozatban.