A galíciai helyszínen 4 szakaszra bontott 12 gyorsasági várt a több, mint 400 nevezőre, így közel 60 pilótával növekedett a mezőny az első fordulóhoz képest.
Ismét szoros volt a csata az élmezőnyben, és végül az bizonyult sorsdöntőnek, ki tudja kevesebb hibával teljesíteni a rally teljes hosszát.
A BuildIT Skót Rally győztese, Martin Márkó már az első szakaszon tolatásra kényszerült, az így elvesztett 10 másodperc ráverte a bélyegét az első két körre.
Végül négy szakaszt (köztük a Power Stage-et) megnyerve zárta a versenyt, de így sem tudott dobogóra állni, hiszen a kilencedik szakaszon kockáztatva újabb hibát követett el, így hiába a nagy hajrá, 15 másodperc hátránnyal csak negyedik lett.
A rally nyertesének autója – Fotó: DuEn.hu
A második legtöbb szakaszgyőzelemmel záró Kasza Kristóf lett a győztes, aki végig parázs csatát vívott a kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtó névrokonával, Fónagy Kristóffal, a végén csak 5 másodperc választotta el őket.
A csata harmadik résztvevője Molnár Alex volt, aki egy óvatos első gyorsaságinak köszönhetően már az elején 5 másodperc hátrányban került. Aztán a Power Stage fogott ki rajta első és második alkalommal is, emiatt zárt végül csak harmadikként. De két gyorsaságin így is ő diktálta a tempót.
Az amatőrök között Tőke Richárd másodjára is győzni tudott, Mihalidesz Máté pedig ezúttal egy helyet javítva második lett, az előző versenyhez képest helyet cserélt Egervári Gáborral.
A lemenő napfény mellett éjszakai szakaszok is nehezítették a versenyzők dolgát – Fotó: DuEn.hu
Thierry Neuville és Martijn Wydaeghe nyerte a Spanyol Rallyt, előnyük 24,1 másodperc lett a második Elfyn Evans-Scott Martin páros előtt. A spanyol Dani Sordo-Candido Carrera duó lett a harmadik. A bajnoki címek nyitottak maradtak, az év utolsó versenye dönt majd az egyéni és a konstruktőri címről is.
Ha az eredményt nézzük, sima győzelem volt ez Neuvilléknek, hiszen magabiztosan versenyeztek a teljes hétvégén. Ha a következő twitter bejegyzést is megnézzük, már érthető, miért figyelték a Hyundai motorját a versenyzők lélegzetvisszafojtva a Power Stage alatt:
A záró gyorsasági előtt nem tudták beindítani az i20 motorját, tolniuk kellett az autót, emiatt a célban a győzelem ellenére nagyon csalódott volt Neuville: „Megkönnyebülés, hogy a végére értünk. Kemény hétvége volt, végig nagyon küzdöttünk. Zavartalan versenynapunk volt, egészen a végéig. Sajnos komoly stresszhelyzetbe kerültünk az utolsó szakasz előtt – nem először van ez így. Csalódott vagyok emiatt, mert enélkül tökéletes hétvégénk lett volna. Őszintén, nem is tudom mit mondjak.”
A nagy stressz ellenére aazért virítottak egy második időt az utolsó gyorsaságin és az ezért kapott négy ponttal a konstruktőri bajnokság is nyitott maradt a monzai szezonzáróra. Persze azért nagy kérdőjelek nem lesznek, a Toyota előnye 47 pont.
Elfyn Evans pedig úgy utazhat az utolsó futamra, hogy 17 pontot kell ledolgoznia Ogierhez képest. A fiatal brit második lett, a power stagen pedig harmadik, ezzel faragott a hátrányából. „Nem az amit szerettünk volna, de itt vagyunk. Részben elégedett vagyok, más tekintetben pedig frusztrált” – összegezte a versenyt Evans. Ogiert megelőzte ugyan, de Neuvillellel nem bírt, szerzett 21 pontot, de másik oldalról nézve elveszített kilencet, így érthető, hogy kettős érzésekkel megy haza.
foto: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool
Dani Sordónak nem kell hazamennie, hiszen otthon versenyzett, és vasárnap ellenállhatatlan volt. Mind a négy gyorsaságit megnyerte, dobogóra állt, és a bajnokságban is a nyolcadik, nem csoda, hogy madarat lehetett volna vele fogatni a célban. „El sem tudják képzelni, milyen boldog vagyok. Seb nagyon keményen támadott, és élveztem ezt a csatát. Köszönöm a csapatnak, hogy ilyen autót adtak ehhez a küzdelemhez, nagyon örülök” – mondta a célban.
foto: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool
Ogier valóban mindent megtett, hogy utolérje Sordót és megszerezze a harmadik helyet, de nem sikerült neki. A zárószakaszon negyedik lett, így összesen 14 pontot szerzett. Az, hogy ez mire lesz elég, Monzában kiderül.
foto: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool
Kalle Rovanpera lett az ötödik. Ő már szombaton is biztonságit autózott. Kereste a jó beállításokat és próbálta élvezni a versenyzést. Mögötte jóval több mint 2 perc volt a hátránya Gus Greensmithnek. A záró szakaszon azért mindent megtett a pilóta, hogy gyors legyen. Egyrészt az esőtől tartott, másrészt igyekezett szépen búcsúztatni navigátorát Chris Pattersont, aki 297 verseny után befejezte pályafutását.
A két újonc lett a hetedik és nyolcadik. Oliver Solberg rengeteget tanult első aszfaltos WRC futamán, Nil Solans pedig első WRC versenyén szerzett 4 pontot, és élvezte az autó képességeit. A vasárnapi első gyorsasági után már azon sajnálkozott, hogy hamarosan vége a versenynek, pár napig még biztosan folytatta volna.
foto: Jaanus Ree / Red Bull Content Po
A WRC2-ben Eric Camilli 20 másodperces előnnyel nyert Teemu Suninen előtt. Eric Cais lett a harmadik. A legjobban mégis Andreas Mikkelsen örült, de ő otthon, hiszen nem indult a versenyen. A bajnokságot azonban megnyerte, így WRC2 bajnokként érkezik a Rally Hungaryra. Ostbergnek nem sikerült elég pontot szerznie, szegény még reggel is kapott egy lassú defektet.
A WRC3-at Emil Lindholm félperces előnnyel nyerte Kajetanowicz előtt. Kajto vasárnap lazíthatott, Pepe Lopez műszaki hiba miatt nem tudott elindulni reggel, ezzel kettejük csatája a spanyol szempontjából szomorú véget ért, de ahogy Kajtot ismerjük, ő is jobban örült volna, ha a pályán szerzi meg a második helyet. A dobogó harmadik fokára a 22 éves ír Josh McElean állhatott fel.
A Junior WRC bajnokot avatott. Sami Pajari és Marko Salminen nyerte a versenyt, ezzel ők nyerték a szezont is. A 19 éves Pajari történelmet írt, ő lett a legfiatalabb FIA Junior WRC bajnok.
Az egyéni bajnokság állása a Spanyol Rally után:
1.
Ogier
204
2.
Evans
187
3.
Neuville
159
4.
Rovanperä
140
5.
Tänak
128
6.
Breen
76
A kontruktőri bajnokság állása a Spanyol Rally után:
Thierry Neuville növelte előnyét a Spanyol Rallyn Elfyn Evans előtt. A pontversenyben vezető Ogier pedig nem közeledik az előtte állókhoz, hanem egyre inkább védekeznie kell a negyedik Dani Sordo előtt.
Thierry Neuville majdnem tökéletes napot zárt szombaton Spanyolországban. A majdnem pedig Sebastien Ogier számlájára írható, mert a francia megnyerte a 12-es gyorsaságit, így Neuville nem úgy fejezi be a napot, hogy hét szakaszt nyert, hanem „csak” haton tudott első lenni. Az előnye is nőtt, a péntek esti hét tizedes vezetésből 16.4 másodpercet csinált, ami akár elég is lehet ahhoz, hogy nyugodtan kezdje a vasárnapot.
A második helyen Elfyn Evans bosszankodhat. Délelőtt volt néhány terület amivel nem volt elégedett ezért állítottak az autón. Na ezt nem kellett volna, mert pont az ellenkező irányba ment minden, tovább romlottak az időeredményeik. „Őszintén szólva néhány területen javultunk, ahol korábban küszködtünk, de az autó általános egyensúlyát elveszítettük” – összegzett Evans. A fő célt azonban így is teljesítik, Ogier előtt vannak, és ezzel életben tartják bajnoki reményeiket. Persze nem mindegy, hogy mennyit faragnak a 21 pontos hátrányukból a verseny végéig…
foto: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool
Sebastien Ogier a 12-es gyorsasági végén pozitívan nyilatkozott. Azt mondta, hogy rengeteget dolgoztak az autón a verseny közben, és végre kezd alakulni. Ezt támasztotta alá a szakaszgyőzelem is. Aztán a nap végére jött a hidegzuhany, az autó lefulladt az egyik hajtűkanyarban és jó öt másodpercet hagytak ott a salou-i rövid gyorsaságin. Ogier azt mondta, hogy az ehhez hasonló pályákon számítottak erre, de az előnyük akkor is elolvadt, Sordo már csak 1.2 másodpercre van tőlük.
A spanyol természetesen mindent bevet a hazai pályán. Ennek ellenére nem elégedett a tempóval. Próbálják támadni Ogiert, de nem jön az eredmény: „Nem könnyű, mert végig pokolian nyomjuk, de ő mindig egy kicsit előttünk van” – mondta Sordo.
foto: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool
Az ötödik helyen Kalle Rovanpera áll. Fél percre van Sordóéktól, mögötte pedig fényévekre a többiek, így nincs értelme sietni és kockáztatni. Próbál biztonságosan autózni, és folyamatosan javítani a beállításokon és fejleszteni a vezetési stílusát. Egy defekt is lassította a nyolcas gyorsaságin.
Defektet kapott a hatodik Gus Greensmith is. Ráadásul műszaki gondjaik is adódtak, egy hibás szenzor miatt folyamatosan figyelniük kell a vízhőmérsékletet. Ennek ellenére megelőzték Solbergékat, így vasárnap a hét tizedes előnyt kellene megtartaniuk, vagy ha lehet növelni a különbséget.
Solberg a kuplung miatt veszített sok időt. Többször is lefulladt a nap utolsó gyorsaságiján, így a két kilométeren fél perc hátrányt szerzett. Önkritikusan azt is elismerte, hogy meg kell tanulnia aszfalton a gumikezelést, mert a 12-es gyorsaságin annyira túlerőlette, hogy elmelegedtek az abroncsai.
foto: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool
Nil Solans élvezi, hogy WRC autót vezethet, és a nyoilcadik helyen áll. Jól érezte magát, próbálja tanulni az autót és szép lassan fejlődni. Az eredmények másodlagosak, legfontosabb, hogy ott van a mezőnyben. Az pedig kifejezetten dicséretes, hogy kevesebb mint nyolc másodperc a hátránya Solberg mögött.
A szombati nap nagy vesztese Adrien Fourmaux. A 11-es gyorsaságin érintette a korlátot, és eltört a féltengely. A hatodik helyet bukták el ezzel az apró hibával.
A WRC2-ben Eric Camilli már majdnem fél perccel vezet Suninen előtt. Eric Cais a harmadik, de csak 3.7-re van Suninentől. Mads Ostberg a negyedik helyre lépett előre, miután Huttunen motorhiba miatt kiállt.
A WRC3-ban Lindholm az élen kényelmes távolságból figyeli Kajetanowicz és Lopez csatáját. Most épp a lengyel van előrébb, 1.6 másodperc előnnyel várja a vasárnapot.
Hat gyorsasági szakasz után Thierry Neuville és Martijn Wydaeghe vezeti a Spanyol Rallyt. Mögötte csak hét tizedmásodperc a hátránya Elfyn Evansnak, a harmadik Ogier viszont már 19.4 másodperccel van lemaradva.
Evansnak nehéz dolga van, úgy kell életben tartani világbajnoki reményeit, hogy Neuvillel csatázik, és Ogier-ra is figyel. A délelőtti három szakasz után még majd nyolc másodperces előnnyel vezetett, de az ötös gyorsaságin épp ennyit veszített. A belga jobban kezelte a felhordásokat, így a nap végén ő áll az élen.
„Sokkal komfortosabban érzem magam az autóban, várom a holnapot. A kanyargós részeken lehetnék gyorsabb is, de nem fordul el az autó, ezen még dolgoznunk kell. A holnapi nap más karakterű lesz, több lesz a szélesebb szakasz, ami fekszik nekünk” – mondta Neuville.
„Pozitívan kell néznünk. Nem volt a legjobb délutánunk, főleg a piszkosabb részeken, de minden ok” – mondta Evans, és a hét tizedes hátrány valóban nem akkora, hogy el kellene keseredniük.
foto: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool
„Nincs meg a kellő magabiztosságom, hogy a maximumig nyomjam” – magyarázta a hátrányt Ogier. A francia az autóval küzd, és emiatt nem találja a tökéletes ritmust.
foto: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool
A negyedik helyen Dani Sordo van, őt Kalle Rovanpera követi. A fordosok a hatodik és hetedik helyen állnak, a két Hyundai Competiton pilóta Solberg és Solans követi őket. Az első aszfaltos WRC futamán versenyző Solberg hátránya majd két perc, az újonc Solans pedig tőle is fél percre van.
Takamoto Katsuta már az első gyorsaságin kiütötte a Toyota bal első kerekét. Egy kanyar szűkebb volt, mint amire számított és eltalálta a szalagkorlátot. Ott Tanak is kiesett, ő a négyes gyorsaságin csúszott le az útról és törte össze a Hyundait.
A WRC2-ben érik Andres Mikkelsen bajnoki címe. Nem ő tesz érte, hiszen el sem indult a versenyen. A vetélytárs Mads Ostberg küzd az autóval. Előbb műszaki hiba miatt szenvedett, a fékre panaszkodott, majd az ötös gyorsaságin egy defektet is kapott, és az ötödik helyre esett vissza. A nap végén Eric Camilli 20 másodperccel vezet Suninen előtt. A harmadik Eric Cais 3.7 -re van Suninentől. A negyedik Huttunen motorhibával küzdött a nap folyamán, Ostberg pedig 1 perc 45 másodperces mínuszban van.
A WRC3-ban Emil Lindholm áll az élen, a nagy csata a második Pepe Lopez és a harmadik Kajetanowicz között folyik, a nap végén 3 tized volt köztük a különbség.
Két versennyel a szezon vége előtt már csak Sebastien Ogier és Elfyn Evans maradt harcban a vb címért. Az aszfaltos Spanyol Rallyn akár el is dőlhet az idei bajnokság, az biztos, hogy az egyéni cím a Toyotáé lesz, de a csapat a gyártói bajnokságban is megszerezheti az elsőséget.
„Majd az aszfaltos versenyeken” – ezt mondta Ogier a gyengébb Fafe Rally szereplés után. Evans portugáliai remeklésével 20 pontot faragott a hátrányából, így most 24 pont kettejük közt a különbség. Nem kétséges, hogy a francia van kedvezőbb helyzetben, ráadásul rutinosabb is. Evanst pedig a visszavágás vágya fűtheti, tavaly Monza előtt még ő volt kényelmesnek tűnő előnyben, de mégsem ünnepelhette első vb címét, helyette azt nézte, ahogy Ogier a hetediknek örül. A recept egyszerű: Ha Ogier hét ponttal többet szerez a hétvégén Evansnál, ő a bajnok.
„Spanyolország lesz az első valódi esélyem, hogy megszerezzem a címet. Tudom mit kell tennem ezért. Amikor esélyem van nyerni, megpróbálok harcolni érte, és ez a legegyszerűbb módja, hogy elérjem a célomat” – mondta Ogier. Szépen hangzik, de ne feledjük, hogy Latvala már a szezon közben elmondta, hogy a francia nagy taktikus, és a szezon elejétől kezdve a cím jár a fejében.
fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool
Evans természetesen nagyon motivált a Finn siker után. „A Finn Rally győzelem remek eredmény volt. A bajnoki cím még messze van, de mindent beleadunk Spanyolországban, és a lehető legjobb eredményt akarjuk elérni.”
A gyártói bajnokságban 61 pont a Toyota előnye a Hyundai előtt. Ha vasárnap este ebből megmarad 52, akkor ez a cím is az övék.
A Hyundainál nem csak a gyári versenyzőkre kell figyelni, hanem a Hyundai 2C Competition csapatra is, ahol Oliver Solberg és némi meglepetésre Nil Solans vezeti majd a két WRC-t.
A verseny 2009 után újra teljesen aszfaltos lesz. A pályák gyorsak és jó minőségűek, de a jól tapadó aszfalt és a kemény féktávok eszik majd a gumikat, ezért a stratégia is fontos lesz.
Pénteken 112 kilométeren hat gyorsasági, szombaton hét szakaszon 117 kilométer, a zárónapon pedig négy gyorsaságin 51 kilométer a táv. Összesen 280 kilométer és 17 szakasz, a végén pedig a várhatóan izgalmas Power Stage.
Nil Solans helyettesíti a sérült Pierre-Louis Loubet-t a Spanyol Rallyn. A fiatal pilóta hazai pályán vezethet először WRC-t, navigátora a rutinos Marc Martí lesz.
Loubet Párizsban szenvedett balesetet, elütötte egy autó, megsérült a csípője, ezért ebben az évben már nem versenyezhet. A 2C Competition Hyundai csapatnál úgy döntöttek, hogy spanyol versenyzőt keresnek a szabad autóba, és a 2017-es JWRC bajnok 20 éves Solansra esett a választásuk.
A navigátor viszont rutinos lesz, Marc Martí 13 évig Dani Sordonak segített, előtte pedig Carlos Sainznak és Jesus Purasnak is navigált. 1986-ban kezdte a pályafutását, így a tapasztalata erősen közelít a végtelenhez… A Sordóval eltöltött négy év a Hyundainál egészen biztos, hogy sokat segített abban, hogy Solans megkapja a lehetőséget.
A fiatal spanyol pilóta jelenleg a hatodik az ERC-ben, épp Herczig Norbiék mögött van, 27 pont a hátránya. Háromszor ért célba, dobogón még nem állt, az Azori-szigeteken és Olaszországban pedig kiesett.
A Fafe Rallyn nagy csatában voltak a második napon Herczig Norbiékkal, de a pályaismeret segített nekik, és Eric Caisékat és Norbiékat is sikerült megelőzniük, így lettek ötödikek.