Lewis Hamilton örült annak, hogy a Spanyol Nagydíjon közelebb kerültek Max Verstappenhez, ám a brit versenyző tovább csökkentené a hátrányt.
A Mercedes dicséri az új csomagját, ami lassan ugyan, de beérni látszik. A csillagosok versenyzői ugyanis a dobogóra állhattak a holland világbajnok mellé, így boldogan csomagoltak össze Barcelonában.
Ugyanakkor a hétszeres világbajnok szeretne még közelebb kerülni ellenfeléhez, és újfent meg akarja mérettettni magát a regnáló bajnokkal.
Lewis Hamilton – Fotó: Jiri Krenek/Mercedes AMG Petronas
„Fittnek és egészségesnek érzem magam, jó versenyt zártunk, és addig akarom folytatni, ameddig tudom. Szeretnék ott lenni ahol Max, legalábbis versenyezni szeretnék vele. Nagyon koncentrálunk arra, hogy eljussunk odáig, de még hosszú út áll előttünk” – nyilatkozta a verseny után Hamilton.
A 38 éves pilóta ugyanakkor a csapatát és a pár éve létrehozott szervezetét is dicsérte:
„Nagyszerű csapat vesz körül a pályán, és azon kívül is. Remek dolgok történnek a Mission 44-ben, Londonban. Egy kiváló csapat dolgozik ezen, és kezdjük már látni a hatását. Nagyszerű mérnöki csapatom van” – tette hozzá Hamilton.
Martin Brundle, a Spanyol Nagydíj alatt egy szerencsétlen szófordulattal illette az egyik versenyzőt, így a közösségi médiás platformokon felszólaltak ellene.
Az ex-versenyzőből lett szakértő kommentálta David Croft mellett a barcelonai futamot. Ám Guanyu Zhou, Valtteri Bottas, Yuki Tsunoda és Nico Hülkenberg „csatája” alatt nem elég körültekintően válogatta meg a szavait az Alfa Romeo fiatal versenyzőjével kapcsolatban.
Brundle ugyanis „kínai férfiként” hivatkozott a 24 éves pilótára.
„A német, a kínai férfi, a srác Japánból és a fickó Finnországból sincs olyan messze. Nagyon kozmopolita ez a verseny” – hangzott el a közvetítés alatt.
Martin Brundle – Fotó: Philip Platzer / Red Bull Content Pool
Ám az interneten a „kínai férfi” szót sokan pejoratívnak titulálták, és felszólaltak Brundle és a Sky Sports ellen.
„Martin Brundle kínai férfinek nevezte Guanyu Zhout. Ez egy kicsit problémás.”
Két másik rajongó a következőket írta:
„Mi van a szóhasználatoddal Martin Brundle?”
„Elég nagy butaságot mondott most Brundle Zhou-val kapcsolatban.”
A Twitteren az egyik felhasználó arra kéri a brit kommentátort, hogy kérjen bocsánatot a versenyzőtől:
„Ez tiszteletlenség volt Zhou-val szemben, Martin Brundle sértő megnevezéssel illette. Bocsánatot kellene kérnie Zhou-tól.”
@SkySportsF1 It is disrespectful to Zhou as Martin Brundle called him in a offensive way. Martin should apologize to Zhou.
George Russell saját magát és a csapatát is összezavarta, mikor arról számolt be, hogy esik az eső a barcelonai pályán.
Ugyan a felhők ott tornyosultak a montemlói aszfaltcsík mellett, ám a csapadék végül nem érte el a versenyzésre kijelölt területet. A Mercedes pilótája viszont a 27. körben arra hívta fel az alakulata figyelmét, hogy szemerkél az 5-ös kanyarban.
A 24 éves versenyző sem értette először a dolgot, hiszen nem találkozott utánpótlással, és a csillagosok sem jelentettek további csapadékot. Pár körrel később Russell azonban összerakta a képet, és rájött, hogy mi történt vele. Meg is kérdezte a Mercedes, hogy jelentett-e más is az esőt? Mikor nemleges választ kapott, megosztotta csapatával is a felfedezését.
A futam után Russell részletesebben kifejtette, mi is történt pontosan:
„Már az elején tudtam, hogy a hajam nem volt a balaklavámban, így kilógott, ami eléggé bosszantó volt. A következő furcsaság, amit felfedeztem az az volt, hogy fékezés közben vízcseppeket láttam a plexin. Kicsit később rájöttem arra, hogy a hajam miatt került oda izzadságcsepp. Pedig egy kissé izgatott lettem, mikor azt hittem jön az eső, viszont az embernek nincs mindig igaza. Nagyon bosszantó volt, egész verseny alatt izzadtam és mivel a sisak belsejében történt, nem is tudtam megtörölni magam. Ugyanakkor mindent kézben tartottunk. Nagyon elégedett vagyok azzal a fejlődéssel, amit elértünk” – osztotta meg észrevételét a brit pilóta.
Lando Norris a futam után mondta el mit gondol a Lewis Hamiltonnal való ütközéséről.
Az időmérőt követően nem is akarta elhinni a brit pilóta, hogy a harmadik helyről indulhat majd a vasárnapi futamon. A kezdeti öröm után a 23 éves versenyző gyorsan elmondta, hogy nem számít nagy dolgokra, hiszen hirtelen nem javult fel ennyire a McLaren. Norris már szombaton arról beszélt, annak is örülhetnek, ha egyáltalán pontot szereznek, mivel az autójuk versenytempója nem elég jó.
A brit pilóta azt is hozzátette, hogy egy apró hiba is elég ahhoz, hogy valaki kikerüljön az első 10-ből. A McLaren versenyzőjével pontosan ez történt a raj után. Max Verstappen és Carlos Sainz jól kapta el a startot, míg a 23 éves versenyző nyakára azonnal megérkezett Lewis Hamilton. Honfitársa ellen nem tudott hatékonyan védekezni Norris, így a hétszeres világbajnok meg is előzte ellenfelét. Ám pár kanyarral később a McLaren elő szárnya a Mercedes hátsó kerekéhez ért, és az ünnepi festéssel versenyző csapat húzta a rövidebbet.
Lando Norris – Fotó: McLaren
Norrist behívták a boxba, orrkúpot és gumit cseréltek a konstrukcióján, majd az utolsó helyet elfoglalva tért vissza a versenyzéshez. A wokingi istálló pilótája végül a 17. helyen zárta a versenyt, így az esemény után csalódottan állt a média képviselői elé.
„Nem láttam, hogy Max túlsodródott az 1-es kanyarban, és a 2-ben át kellett hajtani a kerékvetőkön. Visszanéztem az esetet, túl közel voltam Lewishoz, nem tudtam időben reagálni és fékezni. Szerencsétlen voltam. Egyáltalán nem kockáztattam, ugyanakkor a 2-es kanyarban fékeztek, de ott sosem csinálsz ilyet” – nyilatkozta Norris a Racingnews365.com-nak.
Arra a kérdésre, hogy mit gondolt az ütközés után, röviden és tömören válaszolt:
„B*ssza meg.”
Norris továbbá hozzátette, Hamilton nem okolható az ütközésért, egyszerű versenybaleset történt.
„Lewis rendben volt, nem csinált semmi rosszat. Nem volt ez akkora incidens, csak egy szerencsétlen eset történt. Én megnéztem, azt viszont nem tudom, hogy ő is visszanézi-e majd. Csak hozzáértem Lewis kerekéhez, ennyi történt.”
Szabályt szegett a Mercedes a Spanyol Nagydíjat követően, és nem is úszta meg olcsón a rontást. Az FIA ugyanis egy 10.000 eurós büntetéssel sújtotta Toto Wolffékat a parc fermé szabályok megszegéséért.
A stuttgarti márka remekelt Barcelonában, miután Lewis Hamilton a második, George Russell pedig a harmadik helyez szerezte meg a vasárnapi futamon. A Mercedes ezzel az eredménnyel az idei első dupla dobogóját volt képes megszerezni a csapatfőnökük legnagyobb örömére.
Azonban pár órával a leintést követően kiderült, hogy az Ezüst Nyilak megszegtek egy nagyon fontos szabályt, ami a futam utáni parc fermé zónára vonatkozik. Egy Mercedes-es szóvivőn kívül Hamiltonnak és Russellnek, valamint a fizioterapeutáiknak is meg kellett jelenniük az FIA előtt.
A szabálykönyvben az áll, hogy az erre kijelölt terület mellett kizárólag a csapatok szerelői lehetnek jelen, pár média, illetve az FIA-nal dolgozó munkatárs kivételnek számít. A vonatkozó szabály a fizioterapeutákat külön említi meg: nekik a dobogó mellett kell várakozniuk, amíg a pódium ceremónia be nem fejeződik.
Ők azonban beléptek a parc fermé területére, amire az FIA-nak videós bizonyítéka is volt, így egy 10.000 eurós büntetés lett az ügy vége. A tavalyi Osztrák Nagydíjon volt egy hasonló eset, ahol ugyanezen okból Hamilton mellett Max Verstappen és Charles Leclerc fizioja miatt mindhárom csapat egy 10.000 eurós felfüggesztett pénzbüntetést kapott.
A Ferrari Charles Leclerc egyértelmű kérése ellenére adott kemény gumikat a monacói pilótának a Spanyol Nagydíjon a második kiállás során. Ő és Carlos Sainz is tisztában van vele, hogy a csapatnak javulnia kell.
Felejthető hétvégén van túl Charles Leclerc Barcelonában. A 25 éves versenyző műszaki gondok miatt csupán a tizenkilencedik helyet szerezte meg az időmérőn, majd miután a kicserélték a kocsi hátsó részét, csak a bokszból tudott rajtolni. Valamelyest ugyan fel tudott zárkózni, de mindez csak arra volt jó, hogy a tizenegyedik helyen érjen célba, kevesebb mint 1 másodperccel lemaradva Pierre Gaslytól.
Leclerc és a Ferrari között ráadásul ismét nem volt teljes az összhang, ami a gumiválasztást illeti. Második kiállása előtt mérnöke közölte vele, hogy keményekre fognak váltani, mire ő határozottan kijelentette, hogy jó lesz a lágy keverék. Mérnöke ezt nyugtázta, majd az 5-szörös futamgyőztes rákérdezett, hogy így is kimenjen-e, amire azt a választ kapta, hogy igen. Amikor már bent volt a bokszban, és közelített a szerelői felé, akkor kapta meg az információt, hogy keményekre fognak váltani.
Mindez végül nem sült el rosszul, mert ezek a C1-esek valamiért jobban működtek azoknál, amelyeket a futam elején használt. Leclerc többek között ezt sem tudja mire vélni, ahogyan az egész hétvégén mutatott gyengélkedést sem. Pláne annak tudatában, hogy a Ferrari jelentős fejlesztési csomaggal készült a Spanyol Nagydíj hétvégéjére.
„Tényleg nem értem, mit csinálunk rosszul, de valamit rosszul csinálunk – nyilatkozta a Sky Sportsnak. –Ami a gumikat illeti, az utolsó etap során az autó egyértelműen másképp viselkedett a keményeken az elsőhöz képest. Ezt meg kell értenünk, és dolgoznunk kell, de tényleg most, mert pár futam óta küszködünk a körülmények miatt, és a mai nap sem volt jobb egy csúcsra járatott autóval.”
A monacói pilóta hozzátette, hogy jobban érezte magát a kocsiban, mint szombaton, ám a futama sem volt problémamentes, csak éppen most nem a versenygép hátulja, hanem az eleje rakoncátlankodott. Leclerc kiemelte, hogy a Ferrari SF-23-as csupán egy nagyon szűk tartományban működik jól, és többek között ezen kell javítaniuk.
Csapattársa, Carlos Sainz hétvégéje ennél sokkal jobban sikerült, de ő sem lehet igazán elégedett, hiszen a rajtrács második helyéről az ötödikre esett vissza a futamon, és bár ő sem volt elégedett az első kiállás időpontjával, az eredmény aligha ezen múlott. Sokkal inkább azon, hogy az autónak finoman szólva sem feküdt a barcelonai aszfaltcsík.
Sainz három pozíciót bukott a futamon (Fotó: Zak Mauger/LAT Images/Pirelli)
„Ez az, amiről tegnap beszéltem, a versenytempó és a nagy sebességű kanyarok a fő gyengeségeink, és Barcelonában sajnos az aszfalt nagyon koptatja a gumikat – fogalmazott. – Ezért küszködtünk ennyire, és az autó kiszámíthatóságával is szenvedtünk. Mindent megtettem, amit csak tudtam, az optimálishoz lehető legközelebbi etapokat teljesítettem, de az ötödik hely volt a legjobb, amit elérhettünk. Felismertük a gyengeségeinket, pontosan tudjuk, hol vannak hiányosságaink, és a visszajelzések is megvannak. Csak időre van szükségünk. Folyamatosan próbálkozunk, hogy javítsunk a csomagon. A Mercedes ma bizonyította, hogy nagy lépést tettek. Azt látom, hogy Maranellóban egységes a csapat, és teljes erőbedobással hajt. Valószínűleg nem a pálya nem a legjobb a számunkra, ami nem segít.”
Egy elégedett top hármat láthattunk a Spanyol Nagydíj leintését követően. Max Verstappen, Lewis Hamilton és George Russell is egyaránt pozitívan nyilatkozott a saját, illetve a saját csapata Barcelonában nyújtott teljesítményéről.
A Red Bull holland kiválósága ismételten dominálni tudott, aminek köszönhetően egy számára eseménytelen futam végén szerezte meg pályafutása 40. és az energiaitalosok 99. győzelmét a száguldó cirkuszban. Mondani sem kell, a holland ezúttal is boldogan nyilatkozott a futamot követően.
„Nagy örömömre szolgál, hogy egy ilyen autót vezethetek, és ez ma is megmutatkozott. Elég sok gumistratégia volt, szerintem a futam nagy részében a jón voltunk. Hihetetlen itt győzni.” Sainzcal a rajtnál „Én voltam a keményebb keverékeken, úgyhogy tudtam, hogy a rajt talán kicsit trükkös lesz. Az egyes kanyar külső ívén mindig nehéz elmenni, de szerencsére semmi nem történt.” Elhúzott Péreztől „Ismét erős hétvégénk volt, természetesen ezt akarom látni magamtól és a csapattól. Remélhetőleg ezt fenn tudjuk tartani az év során.”
Hamilton nagyszerű versenyzéssel szerezte meg a 2. helyet. A hétszeres brit világbajnoknak végig jó volt a tempója, és emellett számos előzést is be tudott mutatni a pályán. A Mercedes ásza még az öklét is rázta valamelyest, miután leintette őt a kockás zászló.
„Micsoda közönségünk volt itt Barcelonában” – értékelt a 103-szoros futamgyőztes egykori csapattársának, Nico Rosbergnek. – Nagyszerű eredmény ez a csapatunk számára. Szeretném megemelni a kalapom a gyárban dolgozó munkatársaim előtt, hogy folytatták a kemény munkát, és megpróbáltak faragni a Bikákkal szemben lévő hátrányunkon. Még mindig előttünk vannak, de tovább fogjuk üldözni őket. Ez a mai eredmény nagyon jó a számunkra, George is remek munkát végzett.”
Hamilton szerint a „Red Bull még mindig jóval előttük van”, de bízik abban, hogy „a szezon végére már szorosabb lehet a köztük lévő csata.”
Russell, a csapattársához hasonlóan, pozitívan értékelt, miután meg tudta tartani a 3. helyét az őt rohamléptekben utolérő Sergio Péreztől.
„Kicsit meglepődtem, ez biztos. Elismerésem a csapatnak, hogy nagyszerű autót adtak ma nekem. A tizenkettedik helyről rajtoltam, és egészen a harmadik pozícióig jöttem fel. Ez annak a jele, hogy remélhetőleg kedvezően alakulnak a dolgok a csapatnál.” Jobban érzi-e magát „Egyértelműen jobban érzem magam. Amikor futjuk a köridőket, és összehasonlítjuk magunkat a többi sráccal, az Astonokkal és a Ferrarikkal, egyre gyorsabbak és gyorsabbak vagyunk. Tudjuk, hogy nagyobb tapadást adtunk az autónak, és jobb a dolgok működési tartománya, úgyhogy nagyon elégedett vagyok a dobogóval.”
A Red Bull holland versenyzőjének, Max Verstappennek a győzelmét hozta a Spanyol Nagydíj. A kétszeres holland világbajnok ezúttal is dominált, és senki sem tudott a nyomába érni.
A pole-ból induló Max Verstappen jól kapta el a rajtot, és meg tudta tartani a vezető pozícióját Carlos Sainzcal szemben. Lando Norris számára rosszabbul nem is alakulhatott volna a start, miután ütközött az egyes kanyarban Lewis Hamiltonnal, ami miatt megsérült az első szárnya, és számos pozíciót veszített. A rajt másik nagy vesztese Pierre Gasly volt, aki a tegnapi rajtbüntetése után további 4 pozíciót is bukott a rajtnál.
Az 5. körre Sergio Pérez is megkezdte a felzárkózását, és először megelőzte Nico Hülkenberget, majd Guanyu Zhout is a 8. helyért. A mexikói mellett Charles Leclerc is megkezdte az előzgetést, és Logan Sargeant megelőzésével már a 16. helyen haladt.
Lewis Hamilton egy bátor manőverrel vissza tudta szerezni a rajtnál elveszített pozícióját Lance Stroll-lal szemben. Nem a hétszeres világbajnok volt az egyetlen Mercedes, aki próbált javítani a helyzetén: George Russell először Fernando Alonsón jutott túl, majd a 11. körben bevetődött Esteban Ocon Alpine-ja mellé, és elvette a francia 5. helyét.
Az élmezőnyből először Stroll tudta le a kötelező kerékcseréjét a 15. körben. A Ferrari részben emiatt reagált a Zöldek cseréjére Sainzcal, akit Hamilton már DRS-sel támadott a 2. helyért. Az olaszok ezt követően ismét hoztak egy furcsa stratégiai döntést: a kemény gumikon induló Leclerc-t 17 kör után kihívták a bokszba, és lágyakkal küldték vissza őt a pályára.
Sainz Ocont, Leclerc pedig Gaslyt előzte a pályán, és menet közben Alonso is lágyakra váltott. Amíg szinte mindenki a kerékcserékkel volt elfoglalva, addig a Mercedesnél az egy kiállásos stratégián kezdtek el gondolkodni. Russell és Hamilton is jó tempót diktált a lágy gumikon, még a 20. kör után is.
Először Hamilton érkezett a 25. körben friss közepesekért, és Sainz mögé ért vissza, de sokkal frissebbek voltak az abroncsai a Ferrari hazai hőséhez képest. Russell egy körrel később követte őt, aki a 6. helyre ért vissza a pályára. A hétszeres világbajnok ki is tudta használni a gumielőnyét, és el is tudta venni Sainztól a 2. helyet, és a 35. körben Russell is meg tudta előzni őt.
Pérez a kiállása után nem sokkal 3 pozíciót is szerzett Alonso, Tsunoda és Ocon megelőzésével. A Red Bull mexikói pilótája – aki az újabb hibája után komoly kritikát kapott Helmut Markótól – ezzel már a 6. helyen haladt. Alonso és Sainz második kiállásával pedig már csak egy hely választotta el őt a dobogótól.
A kétszeres spanyol világbajnok a friss kemény Pirelliken 2 kör alatt 2 előzést is bemutatott. Először Zhout, majd Tsunodát utasította maga mögé. Russell a 4. helyen a friss lágy gumijain gyorsan elkezdte levadászni Pérezt a folyamatos leggyorsabb köreinek köszönhetően. A mexikói nem is várt többet, és Hamiltonnal együtt ő is kiállt friss lágyakért.
Ocon és Alonso ezúttal egymásra talált a pályán, és a francia ismét keményen, már a szabályosság határán védekezett, de nem tudta megállítani egykori csapattársát.
Pérez a friss lágy gumikon célba vette a dobogót, és gyorsan meg is előzte Sainzot, hogy minél hamarabb Russell nyomába eredhessen. A mexikói folyamatosan közeledett a brit fiatalhoz, de egy ponton túl elkezdett stagnálni a különbség, így a mexikónak be kelltt érnie a 4. hellyel.
A verseny végéig már érdemi változás nem történt: Verstappen megszerezte pályafutása 40. győzelmét a két Mercedes, Hamilton és Russell előtt. Pérez lett a negyedik, a hazai hős Sainz csak az ötödik lett. További pontszerzők: Stroll, Alonso, Ocon, Zhou és Gasly. Yuki Tsunoda ugyan a 9. helyen végzett, de az FIA bűnösnek találta őt, miután Zhout leszorította a pályáról az egyes kanyarban, és ezért egy 5 másodperces büntetéstk kapott. A japán emiatt csak a 12. helyen lett rangsorolva.
Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke úgy véli, az első sorban is lehettek volna, ám a más ligában versenyző Max Verstappent nem tudták volna elkapni.
A fejlesztéseit még tesztelő Mercedes jól mozgott az időmérőn, legalábbis Lewis Hamilton az utolsó szektorban sűrűn bizonyult a leggyorsabbnak. Mindaddig George Russell nem találta a ritmust. Egy apró figyelmetlenség során a két versenyző még egymásnak is ütközött.
A hétszeres világbajnok került csak be a Q3-ba, ám végül csak az ötödik helyre kvalifikálta magát. Pierre Gasly büntetése következtében, viszont egy helyet előre ugrott, így a negyedik pozícióból várhatja a rajtot.
A csillagosok csapatfőnöke kiemelte, sajnálja, hogy nem sikerült abszolválni a terveiket, viszont az új csomagban bízik.
„Nagy csalódás volt, mivel többet vártunk. Ha a köridőket nézzük, nagyon egyben van a mezőny egy része. Könnyen lehet rontani. Láthattuk, hogy Leclerc már a Q1-ben, míg Pérez a Q2-ben kiesett. Egy kicsit rejtélyes volt ez a dolog. A szélirány megváltozott, lehet néhány emiatt kaptak erőre. Mindazonáltal az új csomaggal jó alapokat fektettünk le, amire épitkezni tudunk anélkül, hogy megkérdőjeleznénk az autó bizonyos részeit. Legyen szó a kasztniról, a padlólemezről, vagy az első felfüggesztésről. Így ezt az irányvonalat tartjuk és visszük tovább.”
Lewis Hamilton – Fotó: Mercedes-AMG Petronas
Wolff kihangsúlyozta, hogy a Red Bull toronymagasan mindenki előtt van, ám azt nem tudja megtippelni pontosan mennyivel gyorsabbak mindenkinél.
„Verstappen egyszerűen más szinteken mozog. Bosszantó ez, de el kell ismerni, mivel ez a valóság. Egyszerű a képlet: ők végezték el a legjobb munkát, nekik van a legjobb autójuk. A versenyzőik kiválóan vezetnek, míg a többiek messze vannak tőlük.”
Az osztrák vezető azt is elárulta, mi volt a probléma George Russell autójával.
„Már az elejétől kezdve egyértelmű volt, hogy az a beállítás amit George esetében választottunk, hibás. Már a kezdeteknél panaszkodott, hogy nincs tapadás, és alulkormányzott volt az autó. Ki kell elemeznünk mi csúszott félre, és meg kell értenünk, hogy mit is csinálhattunk volna másképp.
Lewis Hamilton elmondta, továbbra is az a célja, hogy „valahogy megnyerje” a Spanyol Nagydíjat.
Jól mozgott az időmérőn a hétszeres világbajnok, ám Q3-ban elkövetett egy apró hibát, így az ötödik pozícióba kvalifikálta magát. Pierre Gasly büntetése kapcsán egy hellyel előrébb lépett, így nem mondott le arról, hogy elsőként intse le a kockás zászló.
A 38 éves versenyző magabiztos a fejlesztések kapcsán, így nem tartja lehetetlennek a rekordot érő hetedik győzelmét a spanyol pályán. A pályára érve kiemelte, hogy az első hely a célja ma.
„A célom az, hogy valahogy megnyerjem a versenyt. Megpróbálok mindent kisajtolni az autóból és a gumikból, hogy olyan elől végezzek, amennyire csak lehet” – nyilatkozta a brit pilóta a Motorsportweek.com-nak.
Hamilton a magabiztoságát az időmérős tempójából merítette:
„Nagyon-nagoyn jó időmérő volt, nagyon bátorítóan hatott ránk a versenyképességünk. El sem akartam hinni, hogy bizonyos szakaszokon bent voltam az első háromban. Az utolsó köröm nem volt a legjobb, ám a 10-es kanyarig végig második voltam. Ám azután megakadtam és két tizedet veszítettem. Egy részt egy kissé el voltam keseredve, másrét viszont hálás vagyok, hogy harcolhattam elől és meg van a tempónk.”