Címke: Spanyol Nagydíj

  • Norris legyőzte Verstappent, második F1-es pole-ját szerezte a Spanyol Nagydíjon

    Norris legyőzte Verstappent, második F1-es pole-ját szerezte a Spanyol Nagydíjon

    Amikor már úgy tűnt, Max Verstappen beérhetetlen időt ért el, Lando Norris két századdal még a Red Bull címvédőjét is felül tudta múlni, így a McLaren rajtolhat az élről a Spanyol Nagydíjon.

    A harmadik szabadedzés utolsó pillanatai két furcsa koccanást hoztak, az egyikben Charles Leclerc Lando Norrisszal, a másikban Lance Stroll Lewis Hamiltonnal ért össze a pályán. A két ügyben még lezajlott a meghallgatás és megszületett a döntés az időmérő előtt, s mindkét esetben a gyorskörön lévő pilótát, Leclerc-t és Strollt találták vétkesnek, ám figyelmeztetéssel megúszták.

    A helyi idő szerint 16 órakor startoló kvalifikáció első 18 perce aztán már incidensek nélkül lezajlott a teljes mezőny részvételével. Hamilton jegyezte a leggyorsabb időt 1:12,143-mal, különösebb meglepetés pedig a kiesők között sem történt, hiszen Kevin Magnussen, Cunoda Juki, Daniel Ricciardo, Alexander Albon és Logan Sargeant került az utolsó öt rajthelyre. Az RB számára mindenesetre okozhat némi fejvakarást az idei első kettős Q1-es kiesés, hiszen az egyik legtöbb fejlesztéssel felvértezett autóval érkeztek Barcelonába, amiből viszont egyelőre nem tudták kihozni a legtöbbet.

    A Q2-ben Verstappen fél másodperccel tovább javította a hétvégi etalont, 1:11,653-as körét már viszonylag korán feljegyezte, így a hajrában már nem is kellett kihajtania. A két Mercedes a végén feljött két tizeden belülre a 2. és a 3. helyre, de a Ferrari és a McLaren is lőtávolon belül maradt. Idén először került mindkét autójával a Q3-ba a feljavult tempóját már az edzéseken is meg-megvillantó Alpine, kiszorult viszont onnan Fernando Alonso, aki csak a 11. rajthelyet szerezte meg – a spanyol így az utóbbi öt hétvégéből már negyedszer maradt le az időmérő utolsó fordulójáról. Az Alonso mögötti rajthelyekre Valtteri Bottas, Nico Hülkenberg, Stroll és Csou Kuan-jü kerültek.

    A Q3-ban öt csapat, a Red Bull, a Mercedes, a McLaren, a Ferrari és az Alpine volt ott mindkét autójával. Az első gyorskörök után 1:11,673-mal Verstappen állította az élre a Red Bullt, de három tizeden belül követte őt sorrendben Norris, Hamilton, Russell, Sainz és Leclerc. A folytatásban jött a várt tűzijáték: először a Ferrarik pár századra megközelítették Verstappent, a holland viszont hamarosan további két tizeddel el tudott lépni, Hamilton és Russell is csak mögé besorolt be. Az utolsóként érkező Norris azonban két századdal felülmúlta még a holland idejét is, 1:11,383-mal megszerezte második rajtelsőségét a 2021-es Orosz Nagydíj után.

    A másik McLarennek nem alakult jól a végjáték, Piastri egyetlen körre hajtott ki az időmérő végén, de lecsúszott a pályáról, így a 10. helyen zárt. A csapatnál így is van ok az örömre, különösen azok után, hogy pár órával korábban a motorhome-jukban keletkezett tűz zavarta meg a felkészülésüket.

    Leclerc és Sainz az 5. és a 6. helyről rajtolhat, a két Alpine által közrefogott Pérez pedig csak a 8. – ehhez jön hozzá a Kanadai Nagydíjról áthozott három rajthelyes büntetése, így a mexikóinak ismét a mezőny sűrűjéből kell majd megpróbálnia előrejuttatni a Red Bullt.

    Az időmérő végeredménye:

  • A McLaren és a Mercedes után ezúttal a Ferrari végzett az élen a Spanyol Nagydíj időmérője előtt

    A McLaren és a Mercedes után ezúttal a Ferrari végzett az élen a Spanyol Nagydíj időmérője előtt

    Carlos Sainz zárta az első helyen a Spanyol Nagydíj harmadik szabadedzését, de Lando Norris, Charles Leclerc és Max Verstappen is 1 tizeden belül zárt hozzá képest. A Mercedes szintén nem volt messze.

    Magyar idő szerint szombaton kora délután, a harmadik szabadedzéssel folytatódott a Spanyol Nagydíj hétvégéje a Forma–1-ben. A pénteki szabadedzések Lando Norris, illetve Lewis Hamilton elsőségével zárultak, és a köridők alapján szoros csata volt kilátásban. Igaz, a körülmények kicsit megváltoztak, hiszen az aszfalt hőmérséklete ezúttal csak 42 fokos volt a tréning elején, ami persze továbbra sem alacsony.

    Hamilton az élen a feltámadó Mercedesszel, de meglepetésember is került a második edzés legjobbjai közé

    A bokszutca megnyitása után Hamilton volt az első, aki elhagyta a garázsát, a hétszeres világbajnokot lágy gumikon küldték ki. A Mercedes versenyzője 1:14.178 másodperccel kezdett, ami közel 9 tizeddel volt lassabb, mint a pénteki nap általa futott legjobb köre. Nem sokkal később Max Verstappen is megjelent a pályán, ám a holland pilóta a közepes abroncsokon kezdett, Kevin Magnussen pedig a keményeken nyitott.

    A címvédő a gumihátrány ellenére csak 59 ezreddel bizonyult lassabbnak korábbi riválisánál, miközben egyre inkább benépesült a pálya. Hamilton aztán 1:13.865-re javította az addigi legjobb időt, míg Sergio Pérez feljött a harmadik helyre, de az ő hátránya már 1 másodpercnél is nagyobb volt.

    Bő 10 perc elteltével aztán megérkezett a másik Mercedes, és George RUssell 434 ezreddel felülmúlta csapattársát, szintén a lágyakon. A két Ferrari ugyancsak megelőzte Hamiltont: Carlos Sainz 105, míg Charles Leclerc további 36 ezreddel maradt el az ifjabbik brit versenyzőtől a piros oldalfalú abroncsokon. Utóbbi a rádióban megdicsérte a csapatot, hogy jó munkát végeztek az autóval, és sikerült jelentősen előrelépniük.

    Szűk 20 perc után a McLaren is feliratkozott az eredményjelzőre, sőt, Lando Norris rögtön a második helyre ugrott fel, miután mindössze egyetlen ezreddel felülmúlta a spanyol versenyző idejét, ráadásul mindezt közepeseken.Ezután sokáig nem változott az élmezőny sorrendje, egészen a gyakorlás utolsó harmadáig.

    Ekkor ugyanis sorban jöttek a friss lágy abroncsokon futott körök, és szűk 20 perccel a leintés előtt Alexander Albon 1:13.753-mal feljött az ötödik pozícióba. Oscar Piastrinak ellenben egy hiba miatt csak a hetedik pozícióig sikerült javítania, megelőzve a szintén gyorsuló Haasokat. Csapattársa viszont nem rontott, és a hétvége addigi legjobb idejével átvette a vezetést, 388 ezreddel megelőzve Russellt.

    Hamilton aztán ugyancsak gyorsult, de csapattársát is csak 72 ezreddel tudta megelőzni. Nem sokkal később, ahogyan az várható volt, a 26 esztendős pilóta visszavette a második helyet, és 121 ezredre csökkentette lemaradását másik honfitársa mögött. Ezután viszont jött Sainz, aki mindannyiuknál gyorsabb volt, és 1:13.013-mal állt az élre, míg Verstappen tőle 74 ezreddel lemaradva a harmadik pozícióba ugrott fel.

    A címvédő azonban nem sokáig volt harmadik, ugyanis Leclerc hátránya feleannyi volt Sainzhoz képest, mint neki. Ezzel ki is alakult a sorrend, amely elképesztően szoros időmérőt vetít előre: Sainz végzett az élen, 3 századdal megelőzve Norrist, míg Leclerc és Verstappen szintén 1 tizeden belül vannak. Russell 151 ezredes hátránya szintén nem nagy, míg mögötte Hamilton, Pérez, Albon, Fernando Alonso és Piastri lett a sorrend.

  • Hamilton az élen a feltámadó Mercedesszel, de meglepetésember is került a második edzés legjobbjai közé

    Hamilton az élen a feltámadó Mercedesszel, de meglepetésember is került a második edzés legjobbjai közé

    Lewis Hamilton futotta a legjobb időt a Spanyol Nagydíj második szabadedzésén, szorosan mögötte Carlos Sainz és Lando Norris végeztek, a nap meglepetésének pedig Pierre Gasly 4. helye nevezhető az Alpine-nal.

    A második gyakorlás már tíz perc alatt zárójelbe helyezte azt a sorrendet, ami az első végén kialakult, hiszen Lando Norris első gyorskörével máris néhány századdal erősebb időt ért el annál az 1:14,228-nál, amivel az élen zárta az első órát.

    Ennél az eredménynél végül 15 versenyző is gyorsabb tudott lenni, az első harminc percben egymást érték a jobb és jobb köridők, hiszen a pilóták az első fél órát használták az egykörös tempó élezésére, a folytatásban pedig szokás szerint már a hosszabb etapokra, a versenytempóra koncentrált a mezőny.

    A legjobb időt végül Lewis Hamilton érte el 1:13,264-gyel, így a Mercedes, amely a csapat technikai igazgatójának állítása szerint végre egyenesbe hozta a szezonját, az élen zárta a pénteket. Előnye azonban nyúlfarknyi: mindössze 22 ezreddel végzett Carlos Sainz Ferrarija, valamint 55 ezreddel Norris McLarenje előtt. A wokingiak britje a hajrában a kisebb pályaelhagyásból tudta visszajuttatni az autóját a pályára az egyébként jobbára zavartalanul lezajlott edzésen.

    Meglepetés, hogy Gasly a negyedik helyre jött fel a szezonban eddig küszködő Alpine-nal, az ő lemaradása is csupán 179 ezred lett, de ezzel bejött közvetlenül Max Verstappen és Charles Leclerc elé. Váratlan még, hogy Sergio Pérez csak a 13. helyen zárt – a mexikóinak sorozatos gyenge időmérők után kellene összeszednie magát szombatra, noha Barcelona nem az a pálya, ahol hagyományosan erősen szerepelt volna a kvalifikációkon, ráadásul három rajthelyes büntetést is hoz magával Kanadából.

    Az állandó pilóták közül Nico Hülkenbergnek ki kellett hagynia az első edzést, hogy a Haas lehetőséget adjon valószínűsíthető jövő évi pilótájának, Oliver Bermannek, a német pedig 26 kör megtételével, a 12. helyen ugrott be a hétvégébe péntek késő délután.

    A második szabadedzés végeredménye:

  • Norris kezdett az élen az év egyik legfontosabb F1-es hétvégéjén

    Norris kezdett az élen az év egyik legfontosabb F1-es hétvégéjén

    Általános vélekedés az F1-es paddockban, hogy amennyiben Barcelonában sem tud dominálni a Red Bull, úgy végérvényesen kijelenthető, hogy van esély egy végig szoros szezonra. Noha ebből még egyáltalán nem lehet kiindulni, a Spanyol Nagydíj nyitányán nem a bikások zártak az élen.

    Ahogyan lenni szokott, több csapat is Barcelonára időzítette a következő fejlesztési csomagját, így például a Sauber és az Aston Martin is aerodinamikai mérőkeretekkel felszerelkezve vágott neki a Spanyol Nagydíj első szabadedzésének. A legnagyobb fejlesztési csomagot azonban nem ők, hanem az RB hozta, amelyen csak az első szárny maradt változatlan a Kanadai Nagydíj óta. Ellenben a McLaren, a Williams és a Mercedes például semmit sem újított.

    Kezdetben a kemény keverékű Pirelliket részesítették előnyben az istállók a 29 fokos levegő és 47 fokos aszfalthőmérséklet mellett, ragyogó napsütésben zajló tréningen. Az erre a versenyhétvégére új motort kapó (amely nem mellesleg az utolsó felhasználható V6-osa ebben az évben) Max Verstappen is ilyeneken repesztette 1:15.424-es idejét, amellyel már viszonylag korán az élre állt, majd a többiek hiába próbálkoztak rendületlenül, nem tudták letaszítani őt az első helyről. A legközelebb Russell került szintén keményeken, de 0,139 neki is hiányzott, míg a 3. helyezett Carlos Sainz hátránya már közel fél másodpercre rúgott.

    A másik Ferrarival Leclerc eközben csak szenvedett és borzasztónak nevezte az autója viselkedését, amit 0,670 másodperces lemaradása is alátámasztott. Az első bő 20 perc után Verstappen, Russell, Sainz, Norris, Hamilton, Leclerc, Pérez, Piastri, Ocon és Cunoda volt a sorrend az első 10-ben, Piastrit leszámítva pedig mindenki kemény gumin futotta a legjobbját. A McLaren ausztrál versenyzője közepes keveréket használt.

    Az edzés második felére aztán azoknál is felkerültek a közepes gumik, akik keményeken kezdtek, így előbb Russell (1:14.753), majd Sainz (1:14.572) ugrott az élre, de Hamilton is javított. De aztán jött Verstappen és 1:14.252-vel visszavette a vezetést, jóllehet, a Red Bull lágy gumikat kapott, amelyeken Pérez azért 4 és fél tizeddel elmaradt Verstappentől és Sainzot sem előzte meg.

    Hogy Verstappen korai elsősége nem feltétlenül a címvédő dominanciáját vetíti előre, azt Lando Norris szintén lágy gumis köre mutatta, amellyel az egyszeres futamgyőztes 0,024-gyel lenyomta a hollandot.

    22 perccel a leintés előtt piros zászlós megszakítás zavarta meg a további gyorskörök teljesítését, Fernando Alonso Aston Martinjáról ugyanis a 9-es kanyar kijárati kerékvetőjén levált egy aerodinamikai elem, majd a pálya közepén landolt. Mivel csak egy pályabírónak le kellett szaladnia azzal az aszfaltcsíkról, a kényszerszünet nem nyúlt hosszúra, és 3 perc múlva már folytatódhatott is az edzés.

    Érdemi változás ezután csak egy történt: Piastri a 6. helyre sorolt be szintén lágy gumin, de több mint 6 tizeddel maradt el Norristól. A Mercedes és a Ferrari valós tempójára így tehát nem derült fény, hiszen ők kemény-közepes elosztásban lőttek el két gumiszettet, így egyelőre annyit tudunk, hogy Norris és Verstappent semmi sem választja el egymástól, miközben természetesen azt nem látjuk, hogy mennyire tekerték fel a motort és mennyi üzemanyaggal futották a körüket.

    A Spanyol Nagydíj első szabadedzésének végeredménye:

  • Rövidesen eldőlhet, hogy melyik csapathoz szerződik Sainz

    Rövidesen eldőlhet, hogy melyik csapathoz szerződik Sainz

    Hamarosan bővebb információkhoz juthatunk Carlos Sainz F1-es jövőjével kapcsolatban. A spanyol Ferrari-pilóta ugyanis már nem várna sokáig, és a létező leghamarabb rövidre zárná a jövőjét firtató kérdéseket.

    Már egy jó ideje lehet tudni, hogy Sainz az idei év végén biztosan távozik a Ferraritól. A jelenlegi állás szerint két lehetősége maradt az Audi és a Williams képében, miután a Red Bull hosszabbított Sergio Pérezzel, és a Mercedesnél várhatóan Andrea Kimi Antonelli lesz a befutó.

    Amikor Leclerc és Sainz úgy rohangálnak az F1-es garázsban, mint eltévedt turisták

    A spanyol háromszoros futamgyőztes a hazai versenye előtt elárulta, hogy már túl sok időt foglalkozott a jövőjével kapcsolatos dolgokkal, és emiatt már nem szeretné, ha ezek a gondolatok túlságosan sokáig lennének a fejében.

    „A legfrissebb információ alapján a létező leghamarabb szeretnék pontot tenni a téma végére, nem akarok tovább várni – árulta el Sainz. – Eljutottunk egy olyan pontra, amikor már jelentős mértékben beköltözött ez a téma a fejembe, és az utóbbi hetekben, hónapokban már nincs ez másképp. Eljött az idő, hogy döntsek.”

    „Még mindig nem vagyok biztos abban, hogy melyik opció lenne a helyes, ami miatt a csapatommal még mindig próbálunk ötletelni. A Kanada után eltelt heteim eléggé hektikusan teltek el. Nem volt időm, hogy leüljek, és végigondoljam a dolgokat a végleges döntés előtt, szóval megvan a tervem az elkövetkezendő időszakra.”

    Sainz azt is hozzátette, hogy szerinte lehetetlen jól dönteni, mert a lottózáshoz és egy érmedobáshoz hasonlította a döntési folyamatot. A spanyol – aki az Audinál Nico Hülkenberg, a Williamsnél pedig Alex Albon csapattársa lenne – döntésében az erőforrással kapcsolatos dolgok, valamint a csapat dinamika is fontos szerepet fog játszani.

    Sainz attól félt, hogy „köcsögnek” fogják gondolni, de megfogadta apja tanácsát

  • Ilyen időjárás várható a Spanyol Nagydíj hétvégéjén

    Ilyen időjárás várható a Spanyol Nagydíj hétvégéjén

    Egy Forma-1-es versenyhétvége izgalmaira az időjárás is óriási hatást gyakorolhat. A Spanyol Nagydíj esetében a tavalyi futamhoz képest várhatóan melegebb időjárásra számítottak, mivel idén egy későbbi időpontban tartják meg a hétvégét 2023-hoz képest. Egyelőre ez a sejtés nem igazán fog bejönni.

    A királykategória hivatalos gumiszállítója, a Pirelli becslései szerint ha elég meleg lesz a pályán, hogy a gumikopás mértéke extrém nagy lehet, és emiatt akár három bokszkiállásos taktikákat is láthatunk majd a vasárnapi versenyen. A jelenlegi előrejelzések alapján a 2023-as időjárástól is hűvösebbek lehetnek a hőmérséklet értékek, amik 2022-ban a 37 Celsius-fokot is meghaladták.

    A magyar F1-es közvetítés helye jobban pattog, mint a 2022-es Mercedes – itt a Spanyol Nagydíj programja

    A pénteki napon a napsütésé lesz a főszerep, de ennek ellenére is csak 24 Celsius-fokos csúcsra lehet számítani. A szél erőssége sem lesz nagy, körülbelül 15 kilométer/óra sebességgel fog fújni. Ez jó hír lehet a pilóták számára, mert a nagy szélsebesség könnyen megtréfálhatja őket a gyorsabb kanyarokban.

    Szombaton a nap elején magasabb hőmérséklet várható, de a felhők megérkezésével ez könnyen megváltozhat a délutáni edzésekre. Ez az időmérőre is hatással lehet, ami miatt könnyen lehet, hogy a csapatoknak fel kell készülnie a pályahőmérséklet csökkenésére és az ezzel járó következményekre.

    Vasárnapra maradnak a felhők, amik ezúttal már esőt is hozhatnak. A nehéz körülmények leginkább a betétfutamokat, a Formula 3 és a Formula 2 főversenyeit befolyásolhatják a legnagyobb mértékben. Az eső valószínűsége még a Forma-1-es futam kezdetére is meg fog maradni, habár nem valószínű, hogy a versenytáv alatt eleredne majd az eső.

  • A magyar F1-es közvetítés helye jobban pattog, mint a 2022-es Mercedes – itt a Spanyol Nagydíj programja

    A magyar F1-es közvetítés helye jobban pattog, mint a 2022-es Mercedes – itt a Spanyol Nagydíj programja

    Barcelonába teljes kíséretével érkezik a Forma-1, de a GT Open és betétsorozatai által benépesül a felújított Hungaroring is. Íme a hétvége legfontosabb szériáinak menetrendje, a közvetítési rendet tekintve jó sok csavarral.

    F1, Spanyol Nagydíj

    • június 21. péntek: edzés 13:30-14:30, közvetítés: M4 Sport
    • június 21. péntek: edzés 17:00-18:00, közvetítés: Duna World
    • június 22. szombat: edzés 12:30-13:30, közvetítés: M4 Sport
    • június 22. szombat: időmérő 16:00-, közvetítés: Duna TV
    • június 23. vasárnap: futam 15:00-, közvetítés: M4 Sport

    A labdarúgó-Európa-bajnokság mellett a vívó-Európa-bajnokság is bekavar ezen a hétvégén az M4 Sport közvetítési rendjébe, így érdemes figyelni, hiszen az F1 és az F2 egyes eseményei más csatornára kerülnek. Ezúttal pedig a Duna World (hétvégi nevén M4 Sport+) sem lesz elég, hiszen az F1-es időmérő a Duna TV-re szorul.

    F2, Barcelona

    • június 21. péntek: edzés 11:05-11:50
    • június 21. péntek: időmérő 15:55-16:25
    • június 22. szombat: sprintverseny 14:15-15:05, közvetítés: M4 Sport+
    • június 23. vasárnap: főverseny 11:35-12:40, közvetítés: M4 Sport

    F3, Barcelona

    • június 21. péntek: edzés 9:55-10:40
    • június 21. péntek: időmérő 15:00-15:30
    • június 22. szombat: sprintverseny 10:40-11:25, közvetítés: M4 Sport
    • június 23. vasárnap: főverseny 10:05-10:55, közvetítés: M4 Sport

    F1 Academy, Barcelona

    • június 21. péntek: edzés 8:50-9:30
    • június 21. péntek: időmérő 18:30-19:00, közvetítés: YouTube
    • június 22. szombat: 1. verseny 18:00-18:35, közvetítés: YouTube
    • június 23. vasárnap: 2. verseny 8:50-9:25, közvetítés: YouTube

    GT Open, Hungaroring

    • június 22. szombat: 1. időmérő 9:45-10:15, közvetítés: YouTube
    • június 22. szombat: 1. verseny 14:30-15:40, közvetítés: YouTube
    • június 23. vasárnap: 2. időmérő 9:15-9:45, közvetítés: YouTube
    • június 23. vasárnap: 2. verseny 13:45-14:45, közvetítés: YouTube

    Formula Regional European, Hungaroring

    • június 22. szombat: 1. időmérő 9:00-9:35, közvetítés: YouTube
    • június 22. szombat: 1. verseny 13:25-13:55, közvetítés: YouTube
    • június 23. vasárnap: 2. időmérő 8:30-8:45, közvetítés: YouTube
    • június 23. vasárnap: 2. verseny 15:50-16:20, közvetítés: YouTube

    Egész napos pályaaktivitás várható a Hungaroringen a hétvége három napján, hiszen az International GT Open (a mezőnyben Nagy Dániellel) érkezik Magyarországra egy halom kísérősorozat, az európai Formula Regional, az Euroformula Open és a GB3 társaságában.

    BTCC, Oulton Park

    • június 22. szombat: időmérő 16:35
    • június 23. vasárnap: 1. verseny 13:25
    • június 23. vasárnap: 2. verseny 15:40
    • június 23. vasárnap: 3. verseny 18:25

    IMSA, Watkins Glen

    • június 22. szombat: időmérő 19:25
    • június 23. vasárnap: 6 órás verseny, 17:10-23:10

    IndyCar, Laguna Seca

    • június 22. szombat: időmérő 23:15-, közvetítés: NETWORK4
    • június 24. hétfő: verseny 0:15-, közvetítés: NETWORK4

    NASCAR, New Hampshire

    Cup Series

    • június 22. szombat: időmérő 18:35-
    • június 23. vasárnap: verseny 20:30-, közvetítés: ARÉNA4

    Xfinity Series

    • június 21. péntek: időmérő 22:35-
    • június 22. szombat: verseny 21:30-, közvetítés: ARÉNA4
  • Pérez tudja, hogy mire lesz szüksége Barcelonában

    Pérez tudja, hogy mire lesz szüksége Barcelonában

    A legutóbbi három Forma-1-es versenyhétvége egyáltalán nem Sergio Pérezről szólt. A mexikói pilóta tisztában van ezzel a ténnyel, és azzal is, hogy a soron következő Spanyol Nagydíjon egy jó eredményre lenne szüksége.

    A mexikói Red Bull-pilótának már Imolában és Monacóban is voltak problémái, de a helyzete a legjobb erőfeszítései ellenére sem lett jobb Montrealban. Monaco után itt is kiesett a Q1-ben az időmérőn, a futama pedig korai véget ért, miután egy saját hiba után falba állította az RB20-át.

    Péreznek nem olyan biztos a helye a Red Bullnál, mint azt sokan gondolják

    Pérez a legutóbbi három forduló alatt mindösszesen 4 pontot tudott gyűjteni, amíg a csapattársa, Max Verstappen 84 egyéget tudott összegyűjteni. A hatszoros futamgyőztes egy nemrég adott interjújában elmondta, hogy Barcelonában mindenképpen jól kell teljesítenie.

    „A katasztrofális kanadai hétvége után tudom, hogy Spanyolországban javítanom kell – ismerte el Pérez, aki nemrég hosszabbított szerződést a Red Bullal. – Néha vissza kell térned a kezdetekhez, és most nekünk ezt kellett tennünk a legutolsó futamon.”

    „Már voltam Milton Keynes-ben is, ahol a csapattal közösen elemeztük ki a helyzetet, és megnéztük, hogy miként tudnám kihozni az autóban rejlő potenciált. Magabiztos vagyok ezzel kapcsolatban és a teljesítményt illetően is, de Barcelonában ezt már a pályán is meg kell mutatnom.”

    „Barcelonában mindig is otthon éreztem magam, jól ismerem ezt a helyszínt, és biztos vagyok benne, hogy az RB20 nagyon gyors lesz itt. Csak és kizárólag rajtunk múlik, hogy jól összerakjuk a dolgokat, és kihozzuk a maximumot az előttünk álló hétvégéből.”

    Péreznek azonban nem lesz egyszerű a dolga, mivel a Kanadai Nagydíjat követően egy 3 rajthelyes büntetéssel sújtották őt, miután a balesetét követően leszakadó hátsó szárnnyal hozta vissza az autóját a bokszba. A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner is elkezdte sürgetni Pérezt, mert állítása szerint mindkét autójukra szükség lesz a konstruktőri bajnoki címért folytatott versenyfutásban.

    Nesze, sánta, itt egy púp! – Pérez büntetést kapott Barcelonára, már Horner is türelmetlen

  • Ilyen hangulatban várja a McLaren a Spanyol Nagydíjat

    Ilyen hangulatban várja a McLaren a Spanyol Nagydíjat

    Az utóbbi futamokon nagyon jó formának örvend a McLaren csapata. Andrea Stella szerint a lassú kanyarokban mutatott fejlődésükből nem következik az, hogy a gyorsabb kanyarokban időtől estek el, és emiatt szenvednének az olyan pályákon, mint például Barcelona.

    A wokingi istálló legutóbbi autói legfőképpen a gyors kanyarokban voltak meggyőzőek. Azonban az idei konstrukció, az MCL38 esetében történtek változtatások, hogy Lando Norris és Oscar Piastrinak akár a világbajnoki cím elhódítására is legyen esélye.

    A 18-as karikát is ki lehetne tenni Piastri rajza mellé a McLaren játékában

    A Miamiban bevetett fejlesztéseknek ez volt a célja, és a brit csapatnak olyannyira beváltak az új elemek, hogy számol kulcsterületen – beleértve a lassú kanyarokat is – jelentős fejlődést tudtak mutatni. A mostani szabályrendszerben óriási kihívást jelent a csapatok számára, hogy az autóik a gyors és lassú kanyarokban is egyaránt jól teljesítsenek. Emiatt felvetődhet a kérdés a McLaren esetében is, hogy a lassú részen elért fejlődés vajon hátráltatja-e majd őket a pálya gyorsabb részein vagy sem.

    A Spanyol Nagydíj pont egy ilyen helyszín lesz, ahol választ kaphatunk erre a kérdésre, mert a Circuit de Catalunya leginkább közepesen gyors és gyors kanyarokból áll. Oscar Piastri nem látja az akadályát annak, hogy miért ne lehetne ott a csapata az élmenők között Barcelonában is.

    „Magabiztosan várhatjuk a mostani hétvégét – ismerte el az ausztrál McLaren-pilóta. – Nem azt mondom, hogy gyengék vagyunk a gyorsabb kanyarokban, de a rivális csapatok biztosan faragni tudtak a hátrányukból hozzánk képest. Biztosan ott leszünk az élmezőnyben. A Red Bull erősebb lehet, mint a legutóbbi futamokon volt, de ott leszünk a harcban.”

    „Kezdjük megérteni az autó viselkedését, különösen a lassú kanyarokban, ahol a fejlesztéseknek köszönhetően jobbak lettünk. Azonban ezek olyan információk, amiket nem szeretnéd elárulni, hogy a riválisaink betekintést nyerhessenek a színfalak mögé. Az idei éve van még pár célunk, és most ezekre, illetve természetesen a 2025-ös autóra összpontosítunk.”

    A legutóbbi három versenyhétvégén a McLaren gyűjtötte a legtöbb pontot a csapatok közül. Zak Brownék a 116 megszerzett pontjukkal a Red Bullt (106), valamint a Montrealban nullázó Ferrarit (101) is. Piastri a meggyőző formát látva kijelentette, hogy a McLarennek esélye lehet a konstruktőri bajnoki cím megnyerésére. Az ausztrál fiatal szerint meggyőző a mostani formájuk, de azt is elismeri, hogy ehhez a Red Bullt és a Ferrarit is két vállra kellene fektetnie, ami egyáltalán számít egy egyszerű feladatnak.

    Norris nem a balszerencsére mutogat: a McLarennel együtt hibáztak

  • Leclerc rossz hírekkel szolgált a Ferrari-szurkolóknak

    Leclerc rossz hírekkel szolgált a Ferrari-szurkolóknak

    Charles Leclerc legutóbbi nyilatkozata után a Ferrari szurkolói aligha fogják várni a soron következő Spanyol Nagydíjat. A monacói pilóta szerint a Red Bull pár nehezebb versenyt követően már képes lesz a jó formáját hozni Barcelonában.

    A Milton Keynes-i istálló leginkább annak köszönheti a sikerességét a jelenlegi szabályrendszerben, hogy az autójuk nagyon közel van az aszfalthoz, és ezzel a csapatok közül ő használja ki a ground effect előnyeit a legnagyobb mértékben. Ennek azonban hátránya is van, mivel az energiaitalosok autói nagyon érzékenyek a rázőköveken és az egyenetlen aszfalton egyaránt.

    Leclerc: Csak semmi pánik

    Az előbbi tény Miamiban, Imolában, Monacóban és Kanadában is megmutatkozott, mert a közvetlen riválisok, a Ferrari és a McLaren is komoly veszélyt jelentett a Red Bullra. Imolában Lando Norris a verseny utolsó köreiben rohamléptekben volt képes felérni Verstappen mögé, előzni azonban nem tudott. A brit pilóta Miamiban már azonban nyerni tudott, még úgy is, hogy a sikerhez némi szerencse is kellett.

    A Red Bull idei mélypontját Monaco jelentette, ugyanis Sergio Pérez rajtbalesetét követően a 60-szoros futamgyőztes Verstappen is csak egy 6. helyre futotta az erejéből. Ezzel szemben Charles Leclerc egy rajt-cél győzelemmel tudta megnyerni a hazai futamát. Azonban nehézségek ide vagy oda, a Red Bull holland kiválósága Imola mellett Montrealban sem talált legyőzőjére.

    Leclerc – aki a hazai győzelmét követően kiesett Kanadában és idén először nullázott – úgy véli, hogy a soron következő versenyhelyszíneken (Barcelona, Silverstone és Spielberg) jobban megmutatkozhatnak majd az RB20 erősségei, aminek köszönhetően az energiaitalos istálló könnyen visszatérhet a domináns formájához.

    „A Red Bull erősségeit jobban lehet majd látni Barcelonában – nyilatkozta a 6-szoros futamgyőztes Ferrari-pilóta a Kanadai Nagydíjat követően. – Azonban ehhez várnunk kell, és meg is kell bizonyosodunk róla. Mögöttük azonban nagyon szoros lehet a verseny.

    George Russell – aki a montreali időmérő edzésen úgy szerezte meg a pole pozíciót, hogy ezredre azonos kört autózótt Verstappennel – ugyanazon a véleményen van, mint Leclerc, és szerinte is jobb lehet a Red Bull a soron következő európai helyszíneken.

    Leclerc nem kért a Ferrari szájba rágott nyilatkozatából