Címke: Spanyol Nagydíj

  • Hamilton szerint korai még fordulópontról beszélni

    Hamilton szerint korai még fordulópontról beszélni

    A Mercedes négyszeres világbajnok versenyzőjét arról kérdeztük a Spanyol Nagydíj leintését követő sajtótájékoztatón, vajon a mai nap szerzett győzelme fordulópont lehet-e a 2018-as Ferrari-Mercedes csatában.

    Gyakran emlegetjük a Spanyol Nagydíjat a szezon első igazán mérvadó versenyének, ezért is fontos lehet tehát a Mercedes Barcelonában aratott kettős győzelme.

    „Úgy gondolom ezt korai lenne még kijelenteni, de remélem, hogy a fordulópont kezdetéhez érkeztünk” – mondta Hamilton.

    „Mindenki számára nehéz feladat megérteni a gumik működését, versenyről versenyre fejlődtünk ezen a téren. Könnyen előfordulhat azonban, hogy a következő futamon szenvedni fogunk a gumik megfelelő üzemi állapotának elérésével és sehol sem leszünk.”

    „Öt verseny után viszont sokkal-sokkal többet tudunk meg az autónkról, illetve arról, hogy mely részein kell még dolgoznunk. Továbbra is van elvégzendő munkánk, fejlődnünk kell, több teljesítményt kell kihoznunk az autóból” – tette hozzá.

  • Hamilton vezetésével Mercedes kettős győzelem Spanyolországban

    Hamilton vezetésével Mercedes kettős győzelem Spanyolországban

    A teljes spanyolországi hétvégét debütáló világbajnoki címvédő Mercedes istálló négyszeres világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton nyerte a 2018-as Spanyol Nagydíjat csapattársa, Valtteri Bottas előtt. A dobogó harmadik fokára Max Verstappen állhatott fel.

    Lewis Hamilton jól kapta el a piros lámpák kialvásának pillanatát, tiszta rajtot vett a világbajnoki címvédő, sikerült megtartania első helyét.

    Másodikként Sebastian Vettel, a mezőny másik négyszeres bajnoka fordult, a Ferrari versenyzője lerajtolta az első sorból induló Bottast.

    Grosjean hibájának és megforgásának köszönhetően saját magán kívül még Gasly és Hülkenberg versenyének is véget vetett. Az eset után pályára kellett küldeni a Safety Cart, jelentős mennyiségű törmeléket kellett eltakarítani a pályáról.

    A két spanyol, Alonso és Sainz közel voltak egymáshoz az első kanyarokban, aminek következményeképp Alonsónak szélesen kellett fordulnia és visszaesett a 11. helyre.

    A rajt nagy nyertese Charles Leclerc volt, aki a kilencedik helyig jött előre az Alfa Romeo-Sauberrel.

    A Safety Car kiállása után nem történt változás az élen, továbbra is Hamilton vezetett Vettel és Bottas előtt.

    Az élmezőnyből Sebastian Vettel kezdte meg a kerékcserék sorát, a Ferrari németjét két körrel később Bottas követte, mindketten közepes Pirellikre váltottak.

    A 26. körben Kimi Raikkönen feladni kényszerült a versenyt, a finn világbajnok műszaki hibát jelentett csapatának a rádión keresztül.

    A középmezőnyben Marcus Ericsson és Carlos Sainz vívtak nagy csatát egymással. A Renault spanyol versenyzője körökön át próbálkozott Ericsson megelőzésével.

    Raikkönen után Esteban Ocon is technikai gondok miatt kényszerült kiállni, a Force Indiában elfüstölt a Mercedes erőforrás. Ocon a pálya szélén parkolta le meghibásodott autóját, a 41. Körben be kellett vetni a Virtuális Safety Cart.

    A VSC szakasz alatt Vettel jött ki az élmezőnyből kerékcserére, a Ferrari azonban lassú volt a kiállás közben, aminek következményeképp Verstappen a német elé került.

    Az újraindítást tökéletesen használta ki Fernando Alonso, a kétszeres világbajnok megelőzte a Forma-2 tavalyi bajnokát, Charles Leclerc-et.

    Verstappen is előzni próbált, ám első légterelőjének bal elejével eltalálta Szergej Szirotkin Williamsét.

    A McLaren idei első technikai problémája Stoffel Vandoornet sújtotta, a McLaren versenyzője is csatlakozott Raikkönenhez és Oconhoz, akik szintén műszaki hiba miatt kényszerültek feladni a versenyt.

  • Alonso rajongó kisfiú szerzett életre szóló élményt

    Alonso rajongó kisfiú szerzett életre szóló élményt

    Tavaly szinte egész évben téma volt az a Spanyol Nagydíjon történt eset, mikor Kimi Räikkönen kiesése után egy síró Ferrari rajongó kisfiút szúrt ki a kamera a nézőtéren. A kisfiút, Thomast megkeresték, beinvitálták a paddockba és találkozhatott is Räikkönennel. Thomas persze idén is ott van Barcelonában és idén is találkozott már a finn versenyzővel.

    Hozzá hasonlóan ma ismét életre szóló élményt kapott egy kisfiú. Fernando Alonso Q3-ba jutásának örült tegnap a nézőtéren. Miután ezt kiposztolta az F1 Twitterre, Alonso reagált is rá, hogy ezt a fiút be kell hozni a paddockba. Erre ma sor is került. A kisfiú találkozhatott kedvencével, beülhetett autójába, és most is épp a McLaren boxából nézi a versenyt.

    Fernando Alonso meets the kid, that Fernando asked to come to the paddock for today
    byu/AmerosBG informula1

  • Motort kellett cserélni Hartley autójában

    Motort kellett cserélni Hartley autójában

    A Toro Rossónak sikerült helyrepofoznia Brendon Hartley kasztniját a Spanyol Nagydíj rajtja előtt, a Honda-erőforrás azonban nem járt ennyire szerencsésen.

    Hartley a szombati harmadik szabadedzésen törte rommá az STR13-at, aminek következtében az időmérőn nem tudott részt venni. Noha a kasztnit sikerült összerakni (muszáj volt), az új-zélandi autójában a komplett erőforrást és a váltót is ki kellett cserélni. De míg a váltócseréért kapott öthelyes rajtbüntetés tulajdonképpen lényegét vesztette, a motoralkatrészek később még megbosszulhatják magukat. Hartley már az Ausztrál Nagydíjon új MGU-H-t és a turbót kapott, mostani cseréjével pedig elérte az idén felhasználható elemek limitjét. Mivel a legfrissebb specifikációs Honda-erőforrás majd Kanadában érkezik, ha Hartley ki szeretné használni a teljesítménynövekedést, kénytelen lesz bevállalni egy minimum tíz-, de inkább több helyes rajtbüntetést.

  • Pontosították a pályaelhagysára vonatkozó szabályt

    Pontosították a pályaelhagysára vonatkozó szabályt

    Az FIA új szabályt vezetett be a barcelonai versenypálya első kanyarjának levágása ellen, jobban mondva pontosította a korábbi előírást.

    A versenyhétvége előtt a hármas kanyarba bóját helyeztek el, és közölték a versenyzőkkel, hogy ha az egyesben lemennek a pályáról, csak a bója megkerülésével térhetnek vissza.

    Szombaton Marcus Ericsson és Max Verstappen is figyelmen kívül hagyta ezt, mikor elhagyták a pályát. A büntetést ugyan megúszták, mivel jól kimagyarázták az esetet, kihasználván a szabály pontatlan megfogalmazását.

    Az FIA a mai versenyre azonban egyértelműsítette a szabályt és hangsúlyozta, hogy pályaelhagyás esetén mindenképp kötelező a bóját balról megkerülni.

    Tekintve, hogy az első kanyarnál elég szűk a pálya, elég valószínű, hogy lesz olyan versenyző, aki lehajt a pályacsíkról, és a szabályok szerint meg kell majd kerülne a bóját.

     

  • Beöltöztek grid girlnek a fanok!

    Beöltöztek grid girlnek a fanok!

    Pár lelkes rajongó úgy döntött, hogy márpedig akkor is lesznek grid girl-ök a Spanyol Nagydíjon, így hát ő maguk öltöztek be piros kis ruhába, és jelentek meg Barcelonában táblát tartva. Zseniális. 😀

    Pit girls return to Barcelona
    byu/allgohonda informula1

  • Hamilton: Kellett már ez a pole…

    Hamilton: Kellett már ez a pole…

    Lewis Hamilton szerint a Mercedes idegeinek megnyugtatása végett már úgy kellett az időmérős egy-kettő, mint egy falat kenyér.

    Furcsa kimondani, de az Ausztrál Nagydíjat követő három verseny egyikét sem a Mercedes kezdhette az első rajtkockából. Egy ideig – pontosabban a Spanyol Nagydíj időmérőjének Q2-es szakaszának végéig – úgy festett, a Ferrari-hegemónia folytatódik, ám a Q3-ba érve Hamilton és Valtteri Bottas felpakolta a nyúlcipőt és viszonylag kényelmesen bezsebelte a német istálló idei első kettős elsősoros indulását.

    „A csapat számára szenvedés volt az elmúlt időszak” – mondta Hamilton az időmérőt követően. „Biztos vagyok benne, hogy jó néhányunk idegesnek érezte magát az elmúlt versenyek során, amikor nem értettük mi történt és olyan érzés volt, mintha nem tanulnánk semmiből. A mostani egy-kettő azonban tökéletesen visszaadja a múlt hetekben befektetett kemény munkát.”

    Az egyéni pontversenyben Hamilton áll az élen, noha bevallása szerint ez nagyrészt a szerencsének volt köszönhető és nem a saját brillírozásának. A barcelonai teljesítménye láttán viszont visszatérhet minden a régi kerékvágásba.

    „Szereztünk egy pole-t, de utána nem voltak valami fantasztikusak az időmérőink” – foglalta össze a szezonkezdetet a brit. „Fontos volt, hogy visszatérjek a jó időmérős formámhoz, ugyanis általában ez az egyik erősségem. Kétségtelenül fontos volt, különösen annak fényében, hogy nagyon zsúfolt héten vagyok túl. Nagyon elégedett vagyok a mostani teljesítményemmel.”

    A pénteki szabadedzések után Hamilton azzal vádolta a Ferrarit, hogy direkt visszafogják a tempójukat, és habár a végén a Mercedesé lett a pole, Sebastian Vettel szűk másféltizedes hátránya korántsem mondható hatalmasnak.

    „Remek kis szoros időmérő volt, nyilván ez az egész hétvégére is igaz” – folytatta Hamilton. „A Ferrari valószínűleg nem mutatott még meg mindent; megtehetik, nagyon gyors autójuk van. Mi mindent mozgósítottunk ennek az eredménynek az elérésére, és az időmérős egy-kettő nagyszerű érzés.”

  • A Spanyol Nagydíj további sorsáról tárgyalnak a verseny után

    A Spanyol Nagydíj további sorsáról tárgyalnak a verseny után

    A Barcelona-ban található Circuit de Catalunya fõnöke, Joan Fontsere reméli, hogy a Spanyol Nagydíj után folytatott tárgyalások új szerzõdést eredményeznek számukra.

    Az elmúlt napokban a pálya tisztségviselõi és az F1 ügyvezetõ igazgatója, Chase Carey említést tettek róla, hogy folynak a 2019-ig érvényest követõ új szerzõdés munkálatai.

    A tárgyalások a vasárnapi verseny után kezdõdnek.

    „Jelen pillanatban arra összpontosítunk, hogy minden simán menjen a hétvége folyamán, – idézi Fontsere-t az El Pais címû újság. „2019-ig garantált helyünk van a naptárban, majd miután az idei verseny véget ér, folytatjuk a megbeszéléseket a Liberty-vel.”

    Elmondta, hogy a most idõszerû tárgyalás körülményei nagyon különböznek a legutóbbi szerzõdés létrejöttekor fennállóaktól. „Fernando Alonso éppen akkor nyerte meg a bajnoki címet, Valencia-val versenyeztünk, és egy madridi projektre is nyomást gyakoroltunk” – mondta Fontsere.

    Eközben az F1 ügyvezetõje, Carey leszögezte, hogy a katalóniai régió jelenlegi politikai helyzete semmilyen módon nem befolyásolja a tárgyalásokat. „Tudatában vagyunk annak, hogy mi történik” – mondta. „De a dolgok bonyolultak a világ minden részén. 21 ország és 21 probléma van. A Barcelona-val való együttmûködés nagyon értékes számunkra.”

  • Hamilton nyerte a Spanyol Nagydíj időmérőjét

    Hamilton nyerte a Spanyol Nagydíj időmérőjét

    Lewis Hamilton, a Mercedes négyszeres világbajnok versenyzője kezdheti meg pole pozícióból a 2018-as Spanyol Nagydíjat.

    Ahogyan arról korábban már beszámoltunk, a Toro Rosso új-zélandi versenyzője, Brendon Hartley alaposan összetörte autóját a harmadik szabadedzésen, időközben pedig csapata megerősítette, hogy egészen biztosan nem tudják időben megjavítani az autóját, így egy autóval kevesebb tudott nekivágni a kvalifikációnak.

    Lance Stroll, a Williams versenyzője volt az első, aki pályára hajtott az időmérő edzésen, és az első mért idő is az ő nevéhez fűződött 1:20.6-tal.

    A Q1 Stroll kavicságyba csúszásával és gumifallal való találkozásával zárult, a harmadik szabadedzéshez hasonlóan ezúttal is hibázott a kanadai.

    A kvalifikációról első körben Hülkenberg, Ericsson, Szirotkin, Stroll és Hartley búcsúztak.

    Hülkenberg kiesése mindenképp meglepetést okozott – negatív értelemben, míg pozitívumként Charles Leclerc teljesítménye emelhető ki, a monacói 12.-ként jutott tovább a Q2-be. Az első szakaszban Vettel volt a leggyorsabb Verstappen, Raikkönen, Ricciardo Hamilton és Bottas előtt.

    Időközben a Renault elmondása szerint Hülkenberg autóján problémák akadtak az üzemanyagellátással, ami megmagyarázza a Renault németjének gyenge teljesítményét.

    A Q2-ben továbbra is a Ferrarik diktálták a tempót, Vettel volt a leggyorsabb Raikkönen és a két Mercedes előtt.

    A Q2-ben Vandoorne, Gasly, Ocon, Leclerc és Perez számára ért véget az időmérő edzés.

    Idén először viszont bejutott a Q3-ba Fernando Alonso, ez 2018-ban mindezidáig még egyik McLaren versenyzőnek sem sikerült.

    A Spanyol Nagydíj időmérő edzésének utolsó szakaszában az első hullámban Hamilton ugrott az élre, a második szett gumiján pedig tovább tudott javítani, így megerősítette első helyét.

    Hamilton mellől csapattársa, Valtteri Bottas rajtolhat, a második sorban a két Ferrari sorakozik majd fel Vettel, Raikkönen sorrendben.

    A harmadik sor a Red Bulloké, Verstappen előnyével. A top 10 fennmaradó részét Magnussen, Alonso, Sainz és Grosjean alkotják.

  • Monacótól illegális a Ferrari szárnyas halója

    Monacótól illegális a Ferrari szárnyas halója

    A Ferrari halóra csatolt és szárnyakkal felszerelt tükre heves szabályértelmezési vitát váltott ki az olasz csapat és az FIA között, azonban a Ferrari húzta rövidebbet.

    Az FIA nemrégiben kiadott technikai direktívája értelmében a visszapillantó tükröket a halóra is fel lehet szerelni. A Spanyol Nagydíjon a Ferrari egyedi értelmezése révén láthattuk az első valódi megnyilatkozását az új szabálynak, a tükrök fölött található szárnyacskák azonban több rivális csapatnak sem tetszettek és annak rendje és módja szerint kétségeiket jelezték az FIA-nak is. Az olasz istálló azzal védekezett, hogy a szárnyak elsődlegesen a tükrök csatlakozásának megerősítését szolgálják, ám az FIA-t nem hatották meg az érvek – Monacótól kezdve a szárnyak illegálisnak minősülnek, de a spanyol hétvégén fent maradhatnak.

    „Aerodinamikai szempontból a tükrök roppant kellemetlen formák” – magyarázta a hivatalos álláspontot Nikolasz Tombazisz. „A csapatok legszívesebben meg is szabadulnának a tükröktől, a szabályzat azonban előírja, milyen pozícióba kell elhelyezni őket és mekkora láthatóságot kell biztosítaniuk. Ez alapján biztos vagyok benne, hogy amikor egy csapat azzal jön oda hozzánk, hogy ’ezt az elemet ide szeretnénk rakni’, annak kétséget nem tűrően aerodinamikai jelentősége van. A mi felelősségünk annak garantálása, hogy a szabályok elég specifikusak; a jövőben szeretnénk is fejlődni ilyen téren és elérni, hogy a tükrök aerodinamikai előnyök helyett a valódi funkciójuknak megfelelően működjenek, vagyis hogy a versenyző a háta mögé lásson. De amíg egy nagy elemdarab akadályozza a levegő áramlását, a csapatok folyton ennek a hatásnak a csökkentésén buzgólkodnak. A mi felelősségünk ennek megfelelő szabályozása.”