Címke: Spanyol Nagydíj

  • Carey már tárgyal Barcelona szerződéshosszabbításáról

    Carey már tárgyal Barcelona szerződéshosszabbításáról

    Megkezdődtek a tárgyalások arról, hogy Barcelona, így a Spanyol Nagydíj szerződést hosszabbítana a Liberty Mediával. A spanyol média, és az EFE hírügynökség is azt állítja, hogy a pálya elöljárói csütörtökön találkoztak Chase Careyvel a katalán parlamentben.

    Az ezt követő közlemény igen csak szűkszavú, annyi derül ki belőle, hogy a felek kifejezték az akaratukat arra vonatkozóan, hogy a 2019-ben lejáró szerződés után is a régióban maradhasson a Forma-1.

  • A Toro Rosso 2 millió eurót költött autójavításra 2018-ban

    A Toro Rosso 2 millió eurót költött autójavításra 2018-ban

    A Torro Rosso idén több, mint 2 millió eurót költött az autóik javítására. A faenzai alakulatnak azért kellett ennyi pénzt feláldoznia, mert a pilótáik súlyos baleseteket szenvedtek az idei szezon során.

    A RedBull fiókcsapata a kilencedik helyet szerezte meg a konstruktőri bajnokságban úgy, hogy idén már a Honda motorjait használták. Brendon Hartley és Pierre Gasly összesen 33 pontot gyűjtöttek a szezon során. A csapat legjobb eredménye pedig egy negyedik hely volt, amit még Gasly ért el a Bahreini Nagydíjon.

    Azonban a faenzai istálló csapatfőnöke, Franz Tost felfedte, hogy a csapatnak rengeteget kellett költenie a balesetek miatt, mint például Gasly első körös kalamajkája Barcelonában vagy Brendon Hartley ütközése Lance Stroll-lal Montreálban.

    „Jó és rossz pillanataink is voltak az idei szezonban,” – véli Tost. „A bahreini hétvégén voltunk a legerősebbek, ahol Gasly negyedik lett. Pierre Monacóban és Budapesten is hatodik lett, amivel további értékes pontokat szerzett a csapatnak. Spában nem számítottunk arra, hogy valamelyik pilótánk pontot fog szerezni, azonban Pierre kilencedik lett.

    „Azonban a pilótáink rengeteg balesetbe keveredtek bele. Gasly a Spanyol Nagydíj első körében tehetetlenül ütközött bele a megpördülő Grosjeanba. Gaslynak még a Francia Nagydíjon volt egy komolyabb balesete, ahol Oconnal ütközött össze. Hartley is számos alkalommal összetörte az autóját: Montreálban Stroll-lal ütközött, Spanyolországban a harmadik szabadedzésen ütközött a gumifalba és a Brit Nagydíjon pedig egy felfüggesztés hiba miatt szenvedett egy óriási balesetet. Monzában pedig Ericcsonnal és Vandoornenal a rajt utáni első métereken.”

    Gasly szerint a csapat jó pillanatai felülmúlják a rosszakat. A fiatal francia szerint a fejlesztési zsákutca miatt estek vissza a szezon második felében. A leendő RedBull pilóta szerint a Honda jelentős fejlődésen ment keresztül az idei évben.

    „A Renault ellen esélyünk sem volt, ugyanis mindkét pilótájuk rengeteg pontot gyűjtött idén,” – mondta Gasly, aki idén 29 pontot gyűjtött, amíg csapattársa csak négyet. „A Force India is jobb volt, de azt gondolom, hogy nincsen okunk a panaszra. A középmezőny csapatai nagyon közel vannak egymáshoz, sokszor nüansznyikon múlik, hogy ki a jobb.

    „A mentalitás megvan a csapat összes tagjában. Ne felejtsük, hogy a Honda nagyon nehéz három éven van túl és azt se, hogy mi több pontot szereztünk a Honda motorjaival, mint a McLaren a tavalyi szezonban.”

  • A Haas közel áll ahhoz, hogy bejelentse a 2019-es felállását

    A Haas közel áll ahhoz, hogy bejelentse a 2019-es felállását

    Günther Steiner, a Haas csapatvezetője elárulta, hogy hamarosan véglegesíthetik a 2019-es pilótafelállásukat. Az amerikai csapatnál két szabad ülés is akad a következő szezonra, ugyanakkor Kevin Magnussen feltehetően maradhat, miután idén az első fél évben meggyőzően szerepelt.

    A kérdőjeles inkább Romain Grosjean, aki inkább csak szenvedett a szezon első felében. A francia az első kilenc versenyen nem szerzett pontot, ugyanakkor ütközött Bakuban, a Spanyol és a Brit Nagydíjon. A 32 éves pilótának Ausztriában sikerült megszereznie az idei első pontjait egy negyedik hellyel, azóta a nyári szünet előtt kétszer is a top tízben végzett. Steiner korábban azt állította, hogy rengeteg pilóta érdeklődik a Haas 2019-es versenyülése iránt, most azonban már hamarosan döntenek:

    „Nagyon jól haladunk, folyamatban vannak a dolgaink. Sokat tettünk ezért a szünet alatt, de még nem alakult ki végleges helyzet. Ugyanakkor azt gondolom, hogy jó helyzetben vagyunk, annyi van csak, hogy még nem mondhatok erről semmit, mert még dolgozunk ezen-azon. Jelenleg azonban jók a lapjaink. Örülök annak a fejlődésnek amit véghezvittünk, de még nem zártuk le ezt a folyamatot. Már nem kell sokáig várni azonban, hogy kiderüljön, mit lépünk.”

    Hogy mégis mennyi ez az idő, erre Steiner így válaszolt:

    „Azt hiszem, ennek kell még pár hét. Remélem, hogy nem kell ezt sokáig húznunk, mert véglegesíteni akarom, sőt mindannyian ezt akarjuk. Ezzel tartozunk a versenyzőknek és a csapatnak is. A csapat mindig nagyon szeretné tudni, hogy ki vezetheti majd az autóinkat. Kell még ezen egy kicsit dolgoznunk, de jó irányba haladunk.”

  • Barcelona nem ragaszkodik bármi áron a Forma-1-hez

    Barcelona nem ragaszkodik bármi áron a Forma-1-hez

    A katalán kormány nem ragaszkodik minden áron a Spanyol Nagydíj megrendezéséhez, jelentette ki Angels Chacon gazdasági miniszter.

    Chacon elmondta, hogy természetesen 2019 után is szeretnék, ha megrendezésre kerülne a barcelonai verseny, ennek érdekében pedig továbbra is tárgyalnak a Liberty Mediaval.

    „A kormány szerződést akar hosszabbítani, de nyilvánvalóan nem bármi áron” -mondta Chacon az EFE hírügynökségne„A Forma-1 nem lehet egy biankó csekk” – tette hozzá.

    A Circuit de Catalunya pályán 1991 óta, megszakítás nélkül rendeznek Forma-1-es versenyeket.

  • Szirotkin: Monacóban átléptünk a holtponton

    Szirotkin: Monacóban átléptünk a holtponton

    Szergej Szirotkin szerint Monaco a bizonyíték, hogy a Williams maga mögött hagyta a szezon legrosszabb időszakát.

    A Monacói Nagydíjon az orosz újonc idén másodszorra bejutott a Q2-be, ahol a 13. pozíciót szerezte meg. A versenyen akár még a pontszerzők között is végezhetett volna, ha egy rajtrácson történő szabálysértés miatt nem kap tízmásodperces stop/go-büntetést: a Williamsnek problémái akadtak a kerék összeszerelésénél, amiért a háromperces tábla idejére nem tudták megfelelően rögzíteni a kereket. Az ilyenkor szokásos stop/go közrejátszott Szirotkin első ránézésre csalódást keltő 16. helyében, ám az orosz szerint a csapat időmérős teljesítménye bizonyítja, hogy a két héttel azelőtti spanyol futam csupán „egy elfelejtendő epizód”, Monacóban pedig ismét „visszatértünk a normális kerékvágásba”.

    „Biztató folyamatot látok” – vette elő optimistább énjét Szirotkin. „Barcelona egyedi alkalom volt, amit mindenképpen bizonyítani akartam. Nem akartam, hogy az a hétvége megbolygassa a hozzáállásunkat és a motivációnkat, az itt és a gyárban végzett rengeteg munka eredményét. Ezután bizton állíthatjuk, hogy Barcelona kivételes eset volt. Harcban vagyunk, ami nem csak az eredmények, hanem a lelkiállapotunk szempontjából is fontos.”

    Pszichológiailag valóban fontos megmutatni a gyárban maradt személyzetnek, hogy munkájuknak kézzel (illetve stopperrel) fogható eredménye van.

    „Tudtam, hogy [az autó] más lesz, de azért megintcsak más ezt be is bizonyítani” – folytatta Szirotkin. „Nagyon fontos volt. Hülyének éreztem volna magam, ha kijelentem, hogy Spanyolország csak anomália volt, Monacóba érkezve pedig megismételjük az ottani szereplésünket. Nagyon örülök, hogy nem így alakult. Remélem, hogy ez az eredmény az itt és a gyárban dolgozókat is jó érzéssel tölti el, akik talán nehezebben észlelik az előrelépéseket.”

    A nulla pont ellenére Szirotkinnak lényegesen jobb hétvégéje volt, mint Lance Strollnak, aki a szerény 17. helyről rajtolt, majd a versenyt két defekt és pocsék tempó társaságában ugyanitt fejezte be.

    „Szörnyű nap volt” – foglalta össze nagydíját a kanadai. „Mivel körhátrányban voltam, végig azzal foglalatoskodtam, hogy figyeljem a kék zászlókat és elengedjem a többieket. Az egész futam során túlmelegedési problémákkal küszködtünk, a lekörözések alatt pedig folyamatosan a különbségek kiautózására kellett koncentrálnom; nem volt valami sok lehetőségem, nem is igazán nevezném ezt versenyzésnek.”

    Stroll két defektjét azonos technikai hiba okozta, árulta el Paddy Lowe technikai igazgató.

    „Az első defekt a fékek túlmelegedése miatt következett be, ami túlhevítette a felnit is” – magyarázta Lowe. „Mivel ezt a problémát nem sikerült orvosolnunk a második szett esetében, ismét defektet kaptunk. A verseny hátralevő szakaszában sikerült kezelnünk a dolgot, de ennyi boxkiállással és kékzászlózással Lance képtelen volt előrébb keveredni.”

  • Gasly minimum bocsánatot kért volna Gorsjean helyében

    Gasly minimum bocsánatot kért volna Gorsjean helyében

    Pierre Gasly elutasítja Romain Grosjean magyarázatát a Spanyol Nagydíjon történt baleset kapcsán. A Haas francia versenyzője a csapattársával, Kevin Magnussennel való ütközést szerette volna elkerülni, ezért hirtelen kormánymozdulatot tett, ennek következtében azonban megpördült, majd visszacsúszott a versenypályára, a forgalom közepére, és pontot tett Nico Hülkenberg, valamint Pierre Gasly versenyének végére is.

    Grosjean ezért a monacói versenyre három rajthelyes büntetést kapott. El is fogadta azt, de elmondása szerint nem tudta volna elkerülni a balesetet, mert ha a fékre lépett volna, akkor is ugyanúgy odacsúszott volna Gasly-ék elé. Gasly azonban ezt a magyarázatot nem fogadja el.

    „Ötvenszer megnéztem a videót.” – mondta Gasly. „Mindig könnyebb utólag megítélni egy helyzetet, mert mikor épp történik, akkor a versenyzőnek egy-két tizedmásodperce van csak arra, hogy döntsön. Amikor visszanézed az esetet ötvenszer és van tíz perced gondolkodni azon, hogy mit kellett volna másképp tenni, az mindig könnyebb.”

    „Elvesztette az uralmat az autó felett, aztán valahogy visszaszerezte. Ekkor szerintem egy kicsit túl optimista volt és azt gondolta, ‘oké, újra versenyezhetek’, az ő elképzelése szerint az autó betapadt volna és minden rendben ment volna tovább.”

    „Szerintem ő újra a gázra lépett és másodjára is elvesztette az uralmat az autó felett, de a gázon maradt. Talán egy kicsit türelmesebbnek kellett volna lennie, mikor észlelte, kicsit szélesebben kellett volna fordulnia, és fékeznie kellett volna. Talán kockára fékezte volna mind a négy gumiját, és ez nem tett volna jót a versenyének, de legalább nem tette volna tönkre a Nico (Hülkenberg) versenyét és az enyémet.”

    „Utólag mindig könnyebb ítélkezni, de ebben az esetben talán voltak lehetőségek, amik jobbak lettek volna neki is és nekünk is Nicóval.”

    Gasly azt is hozzátette, hogy Grosjean helyében ő bocsánatot kért volna.

    „Én nem beszéltem róla és ő sem beszélt erről velem.” – mondta. „Úgy gondolom, hogy ilyen helyzetben én legalább elnézést kérnék. De jól vagyok, ez nem nagy ügy.”

  • Interjú Jackie Stewarttal: Szerinte nem helyes, ami a Red Bullnál folyik

    Interjú Jackie Stewarttal: Szerinte nem helyes, ami a Red Bullnál folyik

    Sir Jackie Stewarttal, a háromszoros Forma-1 bajnok legendával beszélgettünk Barcelonában, a Spanyol Nagydíj hétvégéjén.

    A 78 éves „repülő skót” manapság is töretlen lendülettel látogat ki a versenyhétvégékre, sőt még mindig rengeteg dolga akad a versenypályán. A barcelonai hétvége csütörtökjén több interjút adott a legnagyobb külföldi tévétársaságoknak, sőt, élő bejelentkezése is akadt a paddockból.

    A Racingline.hu-nak sikerült néhány aktuális kérdésről megszólaltatni az F1 legendáját, Jackie készséggel állt rendelkezésünkre.

    Jackie, a Forma-1 legendájaként miként látod az idei bajnokságot? Eddig elég szorosnak tűnik a Mercedes és a Ferrari között, nem igaz?
    Jackie Stewart: Üdítő érzés, hogy a Ferrari és a Red Bull is ott van az élen. Az első néhány verseny alapján úgy tűnik, a Ferrari még erősebb is tudott lenni a Mercedesnél. Azonban van egy olyan érzésem, hogy ez nem tart sokáig. Véleményem szerint a Mercedes nagyon erősen fog visszavágni. Nagyon sok pénzből gazdálkodhatnak és a technikai hátterük is nagyszerű. A Ferrarinak és a Red Bullnak nagyon nehéz dolga lesz, ha teljes szezonon keresztül tartani szeretnék a Mercedes szintjét.

    „Ahhoz, hogy elsőként végezz, be kell érned a célba!”

    Mit gondolsz a két nagy csapat finn versenyzőjéről, Kimiről és Vallteriről? Beleszólhatnak Sebastian és Lewis dolgába?
    Jackie: Abszolút! Kimi a mezőny legtapasztaltabb versenyzője, emellett pedig nagyon gyors is. Különböző okok miatt a szezon eddigi részében egyikük sem tudott olyan sikeres lenni, amilyen lehetett volna. Vettel viszont az utóbbi évek egyik legjobb versenyzője, de a Ferrarinak szüksége lesz arra, hogy folyamatosan konstans teljesítményt nyújtson. Ahhoz, hogy elsőként végezz, be kell érned a célba. Műszaki hibák nem jöhetnek szóba.

    Mindannyian láttuk, hogy mi történt Bakuban a két Red Bull között. Ha te lennél Ricciardo és Verstappen csapatfőnöke, jövőre is megtartanád őket egymás csapattársaként?
    Jackie: Nem gondolom, hogy ez helyes dolog lenne. Csapatfőnökként elég bölcsnek kell lenned ahhoz, hogy belásd, mindkét autóval a lehető legtöbb világbajnoki pontot kell megszerezned. Mindkét versenyzőjük képes futamokat nyerni, de megint csak az előző mondatomat kell elővennem: ahhoz, hogy első légy, célba kell érned. Nem szabad összeütköznöd a csapattársaddal vagy bárki mással. Nem engedheted meg magadnak, hogy folyamatosan ütközésekbe keveredsz. Egyik nagy versenyző sem csinált hasonlókat. Sem Fangionak, sem Jim Clarknak, sem Alain Prostnak, sem jómagamnak nem volt ilyen problémája. Ha megnézzük, hogy hány balesetük volt ezeknek a pilótáknak, nagyon kis számot fogunk kapni. Természetesen ekkoriban még sokkal veszélyesebb volt a sport, így folyamatos veszélynek voltunk kitéve és nem lehetett annyira a határokat feszegetni, mint mostanság. Ugyanakkor a józan ész most is azt diktálja, hogy akkor leszel világbajnok, ha a lehető legtöbb pontot gyűjtöd. Most is meg tudom mondani, hogy hány alkalommal álltam dobogón, és az én szerelőim voltak a legjobbak a világon. Folyamatosan konzisztens munkát végeztek és olyan autót adtak számomra, amellyel végigmentem a futamon. Ha hibáztam, azzal az ő bónuszukat is elvettem és gazdaságilag gyengítettem a csapatot. Személy szerint én nem ellenzem a csapatutasítást. Nem értek egyet azzal, hogy „hagyjuk keményen versenyezni a pilótáinkat, ütközzenek össze, ez úgyis része a sportnak”. Ez nem képezi a sport részét, de vannak olyanok, akik túlságosan is meg akarják mutatni a foguk fehérjét. Óvatosnak kell lenni ezzel.

    „Ebből a szempontból az autóversenyzés nem fair…”

    Beszéljünk egy kicsit a brit fiatalokról, elég sok feltörekvő tehetség van ott a Forma-1 kapujában. Mit gondolsz, ki lehet a következő nagy brit F1-es versenyző? Lando Norris, esetleg George Russel?
    Jackie: Ők ketten lehetnek a legjobbak, de nézzük meg például Hülkenberget vagy Sainzot, akik szintén nagyon tehetségesek. Sok időbe telik, amíg megfelelő tapasztalatot és olyan mentális képességet szerzel, hogy teljesíts egy versenyt. Mindezek mellett egy jó autóra is szükséged van… Először saját maguknak kell bebizonyítaniuk, hogy mire képesek, majd helyet kell keresniük valamelyik top istállónál. Mindig voltak tehetséges fiatalok, de közülük nem mindenki jutott el a sport csúcsára. Nagyon sok fiatal van, ezért nehéz megmondani, hogy a közeljövőben kik kerülhetnek a Forma-1-be. Mindezek mellett ez egy elképesztően drága sport, sokkal többe kerül mint a golf, a krikett, a foci vagy a kerékpárversenyzés. Egy feltörekvő versenyzőnek csillagászati összegeket kell kifizetnie a céljai elérése érdekében. Nehéz dolog, hogy egy megfelelően tehetséges versenyzőnek még pénze is legyen ahhoz, hogy bekerüljön a sportba és versenyezni tudjon. Ebből a szempontból az autóversenyzés nem fair, de együtt kell élnünk a ténnyel.

  • Ocon motorja túlélte Barcelonát

    Ocon motorja túlélte Barcelonát

    Esteban Ocon autójában nem kell motort cserélni Monacóra, a Force India ugyanis olajproblémák miatt adta fel a versenyt Barcelonában.

    Egy közel harmincmásodperces kiállást követően Ocon a 15. helyen haladt a Spanyol Nagydíj féltávjánál, amikor autója baljós fehér füstöt eregetve jelezte, hogy megunta a versenyzést. A francia pilóta azonnal félrehúzódott, a vizuális jelek alapján pedig mindenki motormeghibásodásra gyanakodott. A valódi ludas azonban az olajrendszer volt, és a beépített szoftveres biztonsági program gyors reakciójának hála a motor nem szenvedett végleges károkat, Ocon így Monacóban is tovább nyüstölheti az erőforrást és nem kell attól tartania, hogy a korai csere okán a szezon későbbi felében rajtbüntetést kapna.

    Nagyon közel volt hozzá, de a Mercedes megőrizte 100%-os mérlegét: a 2018-as szezon első öt futamán egyedül a német gyártónál nem akadtak meghibásodások. Daniel Ricciardo Red Bulljában meglehetősen látványos körülmények között adta meg magát a Renault-erőforrás Kínában, míg a Toro Rossónál Brendon Hartleynak komplett új motorra volt szüksége barcelonai balesetét követően. Spanyolországban elérte a vég a Ferrarit is, Kimi Räikkönen autójában ugyanis még pénteken erőforrást kellett cserélni, és noha a finnek a versenyen is problémái adódtak a motorral, Oconhoz hasonlóan ő is valószínűleg elkerüli a cserét.

  • Exkluzív interjú Brendon Hartley-val

    Exkluzív interjú Brendon Hartley-val

    Barcelonában, a múlt hétvégi Spanyol Nagydíjon készítettünk exkluzív interjút a Toro Rosso új-zélandi versenyzőjével, Brendon Hartley-val. A kétszeres WEC bajnokkal több témát is érintettünk, többek között a Honda vs. Renault és a csapattársával való kapcsolata is szóba került.

    Tavaly az Osztrák Nagydíjon beszélgetett veled egyik kollégám, „soha ne mond, hogy soha” – válaszoltad neki ekkor a Forma-1-re irányuló kérdésére. Néhány hónappal később már F1-es versenyzőként voltál ott a paddockban. Hogyan emlékszel vissza karriered ezen szakaszára?

    Brendon Hartley: Csodálatos időszak volt ez. Tavaly az Osztrák Nagydíjon legendás Le Mans-i autókat mutattunk be a közönségnek, ekkor még nem is gondoltam arra, hogy 2017-ben és idén is lesz lehetőségem a Forma-1-ben versenyezni. A Porschével töltött idő szenzációs volt, két világbajnoki címet nyertem és a dobogó tetején álltam Le Mans-ban. Nagyszerű időben jött az F1-es ülés, ami először elég szürreális volt. Minden nagyon gyorsan történt. Nagyon büszke vagyok, hogy mindez létrejött a Red Bullal, előző hétvégén pedig az első pontomat is megszereztem.

    „A Honda motor vezethetőségével soha nem volt gondunk…”

    Tavaly még a Renault, idén pedig már a Honda erőforrásával versenyzel a Forma-1-ben. Hogyan tudnád összehasonlítani a két gyártó motorját?

    Hartley: Ez egy nehéz kérdés. A Hondával fantasztikus kapcsolatot építettünk ki, a gyári támogatás hatalmas előnyt jelent számunkra. A Toro Rossónál mindenkinek nagyon jó érzései vannak ezzel kapcsolatban. A Honda motor vezethetőségével soha nem volt gondunk, talán még jobb is a helyzet, mint a tavalyi gyártó esetében. Erő tekintetében nagyon nehéz mit mondani. Rendkívül sok lóerővel rendelkeznek ezek a motorok, de a különbséget alig érezni közöttük. A motornál nagyobb differenciát jelent, ha több leszorítóerővel és nagyobb hátsó szárnnyal gurulunk pályára. Nagyon pozitívak vagyunk tehát a Hondát illetően. Talán egy kicsit unalmas válasz volt, de ez az igazság.

    Hartley

    Korábban mondtad, hogy egy körön szeretnél leginkább fejlődni. A gumik miatt okoz ez nehézséget vagy alapjában nehéz összerakni egy jó időmérős kört Forma-1-ben?

    Hartley: A kettő kombinációja teszi ki a nehézséget. A gumik egyértelműen nagy szerepet játszanak benne, nagyon érzékenyek a Pirellik. Az eddig összegyűjtött tapasztalatommal sokkal kényelmesebben érzem magam a gumikon, mint tavaly. Azerbajdzsán katasztrófa volt, de úgy érzem Ausztráliában és Kínában elég jó munkát végeztem. Mindig a saját csapattársad jelenti a referenciát és előtte kell végezned. Bahreinben ő nyújtott jobb teljesítményt, előttem volt néhány tizeddel. Egyre jobban kezdek belerázódni, de minden hétvége különböző és minden pálya más filozófiát igényel. Továbbra is sok munka áll előttem, de jobban érzem magam, mint az előző szezonban. Magabiztos vagyok a folytatás kapcsán.

    „Nagyon sok tényező közrejátszik egy jó eredmény megszerzésében”

    Említetted, hogy Pierre nagyszerű versenyt futott Bahreinben (4. hely – a szerk.), mit vár a csapat az idei évtől?

    Hartley: Be kell vallanom, hogy kissé váratlan volt az az eredmény. Ami csalódásra méltó, hogy én egyetlen pontot sem szereztem, amikor fantasztikusan ment az autó. Az időmérőn éppen lemaradtam a Q3-ról, 11.-ként végeztem. A futamon büntetést is kaptam, ami pontokba került. Közvetlenül a verseny után meglepetés volt Pierre negyedik helye, Kínában és Azerbajdzsánban már nem volt meg a tempónk. Ezeknek a pályáknak a karakterisztikája eltérő egymástól, de a motorerő fontossága közel azonos ezen a három helyszínen. Nagyon sok tényező közrejátszik egy jó eredmény megszerzésében, ilyen a hőmérséklet, a gumik használata, a leszorítóerő mértéke és az autó megfelelő beállítása. Mindent nagyon közelről kielemeztünk, hogy miként lehetünk képesek ismét a bahreini teljesítményünket nyújtani. Természetesen a többi csapat is keményen dolgozott, sokak fejlesztéseket is hoztak Barcelonába, míg mi nem. A szezon későbbi szakaszában mind a Toro Rosso, mind a Honda oldaláról nagy újításokkal készülünk, amitől azt várjuk, hogy közelebb kerülünk a riválisainkhoz.

    A bahreini teljesítmény analizálása után várható, hogy lesz még hasonlóan erős versenyetek idén?

    Hartley: Remélem! Figyelembe véve a fejlesztési tervünket, nem látok okot arra, hogy miért ne csinálhatnánk meg még egyszer.

    HartleyA csapattársaddal több alkalommal is nagyon közel kerültetek egymáshoz idén a pályán. Megfelelő a munkakapcsolat közöttetek, jól tudtok együtt dolgozni?

    Hartley: Jól kijövünk egymással, megvan köztünk a kölcsönös tisztelet. Természetesen mindkettőnk meg akarja verni a másikat, de ez normális. Ugyanakkor a Toro Rossónak dolgozunk, és a csapat érdekeit kell szolgálnunk. Az autó fejlesztése céljából a legjobb visszajelzéseket kell adnunk a srácoknak.

    Mit gondolsz a Forma-1 által vett irányról? Hamarosan új szabályok jönnek és tovább nőhet az egy éven belüli versenyek száma. Jó ez a sport számára?

    Hartley: Pontosan nem tudom, hogy milyen téren lesznek módosítások. Szó van aerodinamikai változásokról, ami véleményem szerint szükségessé is vált. Valamit tennünk kell, hogy az autók közelebbről követhessék egymást. Remélhetőleg ez nem a sebesség kárára történik, mert csodálatos dolog vezetni a mostani autókat. Az üzemanyagszabályt is módosítanák, ami számomra nem jelent túl sokat, mert nem gondolom, hogy zavaró, ha néha spórolnunk kell a benzinnel.

    „Ő egy okos srác, képes lesz kezelni a helyzetet”

    Végül beszéljünk egy kicsit a spanyolok hazai hőséről, Fernando Alonsóról. Fernando úgy döntött, hogy idén a Forma-1 mellett a WEC-ben is teljes szezont teljesít, szerinted képes lesz a legjobbját nyújtani mindkét sorozatban?

    Hartley: Fernando nagyon tapasztalt és egyértelműen a világ egyik legjobb versenyzője. Természetesen kimerítő lehet ez számára, emlékszem, hogy tavaly én is elég fáradt voltam a szezon végén, rövid idő alatt nagyon sok dolgot kellett megtanulnom. Ő azonban egy okos srác, képes lesz kezelni a helyzetet. Kicsit féltékeny vagyok rá amiatt, hogy ott lesz Le Mans-ban. Ez egy olyan verseny, ami közel áll a szívemhez, remélhetőleg egy napon visszatérhetek.

  • Alonso: Utolértük a Haast és a Renault-t

    Alonso: Utolértük a Haast és a Renault-t

    A Spanyol Nagydíj eredményei ugyan nem ezt tanúsítják, de Fernando Alonso szerint a McLaren pariban van a Haasszal és a Renault-val.

    A McLaren jelentős fejlesztési csomaggal érkezett Barcelonába, ami hozzájárult a csapat első idei Q3-as szerepléséhez. Alonso a nyolcadik hely rajtkockát szerezte meg Kevin Magnussen mögött és Carlos Sainz előtt, ám a futamon mindkét rivális előtte végzett, Magnussen egyenesen 40 másodperccel. Ez az apró stilisztikai hiba nem szegte Alonso kedvét, amikor az újdonságokról kérdezték.

    „Tudtuk, hogy a fejlesztések hatására előrébb keveredünk a középmezőnyben” – bizonygatta a spanyol. „Kétségtelenül előreléptünk: Bakuban nyolc tizeddel voltunk a Renault mögött, Kínában kilenccel, de itt Spanyolországban ugyanolyan időt autóztunk az időmérőn és a futamon is. Szerintem utolértük a Renault-t és valószínűleg a Haast is, de az első három csapat ugyanolyan tempóban fejleszti az autóját, mint mi, szóval ott sajnos maradt a hátrányunk.”

    A Q3-ba jutásnak ára volt, Alonso volt ugyanis az egyetlen versenyző, akinek a problémásnak kikiáltott szuperlágyakon kellett rajtolnia. Mivel a spanyolnak korán ki kellett állnia, a biztos pontszerzéshez elengedhetetlen volt a jó rajt, Romain Grosjean ámokfutása azonban bekavart és Alonso a 11. helyig visszacsúszott, majd jó néhány körre beragadt Charles Leclerc Sauberje mögé.

    „Leclerc mögött töltöttem a futam felét, nagyon nehéz volt” – mondta Alonso. „Az előzéshez még mindig nincsen elegendő tempónk az egyenesekben, de ezen már dolgozunk. Tisztában vagyunk az autó gyengeségeivel, és remélhetőleg hamar ki tudjuk őket küszöbölni.”

    Alonso jelenleg a hetedik helyen tartózkodik az egyéni pontversenyben Max Verstappen mögött, míg a McLaren a Renault barcelonai hetedik helye révén lecsúszott az ötödik helyre, egyetlen ponttal a Renault mögé.