Címke: Spanyol Nagydíj

  • Leclerc szerint nem volt rossz döntés a kemény keverékek használata

    Leclerc szerint nem volt rossz döntés a kemény keverékek használata

    A Spanyol Nagydíjon kétszer is csapatutasítást alkalmazott a Ferrari, ám a korábbi esetekhez képest, ma mind két versenyző élvezhette a támogatást a futam más-más szakaszaiban.

    A rajtot jól kapta el Sebastian Vettel, ám miután elfékezte abroncsait már nem tudott olyan jó tempót autózni, és emiatt feltartotta a mögött haladó Charles Leclerc-t. A monacói versenyző javára a csapat rászólt a németre, hogy engedje el a másik vörös autót.

    A második utasítás a fiatal versenyzőt érintette, mikor a bokszutcából kijövet csapattársa elé érkezett vissza. Leclerc kemény gumikon autózott, míg Vettel közepesen, így pár kör múlva helycsere történt, ám ebben az esetben Vettel javára, ugyanis a két versenyző teljesen más taktikán autózott. Leclerc maga is elismerte, nem volt problémája a csapatutasításokkal.

    ,,Nekem nem volt problémám az első etapom alatt, sokkal gyorsabb voltam nála, azonban az nem egyszerű helyzet, mikor azt mondják a mögötted haladóra, hogy gyorsabb nálad. Ezek után hagyták, hogy megelőzzem és futhattam tovább a versenyem.”

    Mindenkit meglepett, mikor a monacói pilóta a legkeményebb abroncsokon hajtott ki a bokszból, hiszen rajtuk kívül senki sem használta az említett a gumikat. Leclerc azonban nem tartotta rossz döntésnek a fehér oldalfalú Pirellik bevetését.

    ,,Nem hinném, hogy rossz döntés volt a keményekkel menni. Elmehettünk volna a verseny végégi is velük, azonban nem tudtuk annyira munkára fogni őket, mint ahogy azt vártuk, de hogy őszinte legyek ugyanez volt a helyzet a közepes keverékekkel is.” –tette hozzá a monacói.

  • Spanyol Nagydíj: Újabb Hamilton győzelem született

    Spanyol Nagydíj: Újabb Hamilton győzelem született

    Lewis Hamilton nyerte a 2019-es Spanyol Nagydíjat, Valtteri Bottas és Max Verstappen előtt.

    A pole-ból induló Bottas rajtja most nem alakult a legfényesebben, azonnal támadta őt csapattársa, Hamilton, és a ferraris Sebastian Vettel is. Hamilton át is vette a vezetést azonnal. Vettelt pedig nem sokkal később megelőzte Max Verstappen.

    Vettel nyakára csapattársa, Charles Leclerc is megérkezett, a Ferrari pedig ismét csapatutasítást alkalmazott, ám ezúttal a monacói javára. Az első kerékcserék után – mely egyik ferraris esetében sem ment simán – ismét Vettel került kedvezőbb pozícióba.

    A verseny kétharmadáig nem sok minden történt, akkor azonban Lando Norris Lance Strollt próbálta előzni, mikor a kanadai rázárt, összeütköztek, és mindkettőjük versenye véget ért. A biztonsági autó pedig pályára hajtott – melyre egyébként az élen haladó Hamilton be is panaszolt, amiért túl lassan haladt…

    Vettel végül a negyedik lett Leclerc és Pierre Gasly előtt, míg a best of the rest, vagyis a top csapatokat nem számolva, a legjobb a Haas dánja, Kevin Magnussen lett. De pontot szerzett azonban, idén először, a csapattárs, Romain Grosjean is. Csak úgy, mint az egyik McLaren és az egyik Toro Rosso is.

    A Renault-k, az Alfa Romeo és a Racing Point felejthető versenyen vannak túl.

    A listát továbbra is a két Williams zárja.

    Versenyző Csapat Diff
    1 Lewis Hamilton Mercedes
    2 Valtteri Bottas Mercedes 4.074
    3 Max Verstappen Red Bull Racing 7.679
    4 Sebastian Vettel Ferrari 9.167
    5 Charles Leclerc Ferrari 13.361
    6 Pierre Gasly Red Bull Racing 19.576
    7 Kevin Magnussen Haas F1 28.159
    8 Carlos Sainz jr McLaren 32.342
    9 Daniil Kvyat Toro Rosso 33.056
    10 Romain Grosjean Haas F1 34.641
    11 Alexander Albon Toro Rosso 35.445
    12 Daniel Ricciardo Renault 36.758
    13 Nico Hülkenberg Renault 39.241
    14 Kimi Räikkönen Alfa Romeo Racing 41.803
    15 Sergio Perez Racing Point 46.877
    16 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo Racing 47.691
    17 George Russell Williams 1 kör
    18 Robert Kubica Williams 1 kör
    19 Lance Stroll Racing Point kiesett
    20 Lando Norris McLaren kiesett
  • Tegnap Nicholas Latifi nyert, ám ma már Nyck de Vries diadalmaskodott Barcelonában

    Tegnap Nicholas Latifi nyert, ám ma már Nyck de Vries diadalmaskodott Barcelonában

    A tegnapi futamon Nicholas Latifi hódította el az első helyért járó trófeát Jack Aitken és Guan Yu Zhou előtt. A kanadai versenyző öt futamból eddig három versenyt megnyert a 2019-es szezonban.

    Már a rajt után kezdődtek az izgalmak, Guan Yu Zhou a harmadik helyről indulva rögtön az élre állt, míg Mick Schumacher és Giuliano Alesi kicsúszott az 5-ös kanyarban. A francia pilóta kiesett, míg a német folytatni tudta a versenyt, miután kiállt a bokszba kereket cserélni ugyanis jobb hátsó defektet kapott az esemény kapcsán. Az incidens sorozatnak még korán sem volt vége, Dorian Boccalacci a 10-es kanyarban elfékezte magát, majd a pole-ból induló Luca Ghiottonak ment neki, így az olasznak is ki kellett állni a bokszba első szárnyat cserélni, a fent említett események miatt a Safety Car is tiszteletét tette a már az első körök után a versenyen.

    Az újraindítás után Zhou és Latifi rögtön kiállt kereket cserélni, a következő két körben pedig Nyck de Vries és Jack Aitken követte őket a bokszba.

    A vezetést egy időre Ralph Boschung utána pedig Anthoine Hubert vette át, a francia versenyző Jordan Kinggel egyetemben csak az utolsó körökben hajtott a bokszba, így ismét Zhout találta magát az élen, akit azonban a 27. körben Lafiti megelőzött, míg az olasz végül már nem engedte ki az első helyet a kezéből a verseny végéig.  A kínai pilóta ugyanakkor nem nyugodhatott meg, mögötte vészesen közeledett a brit Jack Aitken aki végül megelőzte az UNI-Virtuosi csapat versenyzőjét, viszont Zhou így sem szomorkodott, ugyanis első dobogós helyét szerezte meg a bajnokságban.

    Luca Ghiotto lett a negyedik, de Vyres az ötödik. Hubert és King az eltérő stratégiájukkal a hatodik és a hetedik helyet szerezték meg, Callum Illot lett a nyolcadik, azonban fordított rajtrács miatt ő kezdhette meg a sprint versenyt az élről. Mick Schumacher végül a 15. helyen fejezte be az első futamot.

    Ma már viszont Az ART versenyzője Nyck de Vries diadalmaskodott a sprintversenyen Barcelonában.

    Anthonie Hubert a harmadik helyről rajtolt és át is vette a vezetést miután az első sorból induló Callum Illot és Jordan King beragadt a rajtnál, és még a negyedik helyről induló de Vries is megelőzte őket.

    A Safety Car viszonylag korán látogatását tette ezen az eseményen is, mindjárt az első kör után a Carlin-os Nobuharu Matsushit leparkolta a 10-es kanyarnál az autóját, ami később lángra is kapott. Az újraindítása Hubert-t támadni kezdte de Vries, ám miután a DRS-t újra használatba vehették a regnáló GP3-as bajnoknak nem sikerült védekezni ellenfelével szemben, a holland az egyes kanyarban megelőzte versenyzőtárást és megkezdte a 8. kört.

    A korábbi McLarenes fejlesztő pilóta három másodperces előnyre tett szert, és az első helyet már ki sem engedte a kezéből, így megszerezte idei első győzelmét az ART Grand Prix versenyzője.

    Csak a harmadik hellyel kellett beérnie Hubert-nek miután Illot is megelőzte őt a 11. körben ugyanott ahol korábban a de Vyres is elment mellette. Hat körrel később Luca Ghiotto hasonlóképpen kerülte meg a francia versenyzőt és üldözni kezdte a második helyen haladó Sauber Junior Team pilótáját. Az olasz versenyző végül meg előzte a britet, így felállhatott a dobogó második fokára, míg Illott végzett a harmadik helyen. A tegnapi győztes Lafiti a hatodik helyen ért célba, míg Mick Schumacher a 12. lett.

    A bajnokságot továbbra is Latifi vezeti Ghiotto és de Vryes előtt.

  • Gasly többet várt a Ferraritól

    Gasly többet várt a Ferraritól

    Pierre Gasly a hatodik helyet szerezte meg a Spanyol Nagydíj időmérő edzésén, és nem volt nagy a lemaradása a Ferrariktól, ami meglepte őt.

    Red Bullos csapattársa Max Verstappen be tudott ékelődni a két vörös autó közé és a negyedik helyre kvalifikálta magát. A francia pilóta előzetesen arra számított, hogy nagyobb lesz a hátrányuk a Ferrarihoz képest.

    „Arra számítottunk, hogy a Ferrari nagyobb előrelépést fog mutatni az időmérőre, de végül nagyon közel zártunk hozzájuk. Így a verseny nagyon érdekes lehet. Tudjuk, hogy a rajt nagyon fontos, és erre kell koncentrálnunk. Természetesen sok pontot akarunk ezen a hétvégén is szerezni.” – nyilatkozta Gasly az időmérő után.

  • Az egyik rázókő nehezítette meg Leclerc időmérőjét

    Az egyik rázókő nehezítette meg Leclerc időmérőjét

    Charles Leclerc nem brillírozott a Spanyol Nagydíj időmérőjén, csak az ötödik helyre tudta behozni a Ferrarit, aminek következtében a bargerboard elemek megsérültek, mikor a monacói túl agresszíven hajtott át az egyik rázókövön.

    A  Q2-ben hibázott a Ferrari pilótája, a 9-es kanyart túl szélesen vette, aminek következtében a rázókövet nem jó szögben találta el, ezért az említett elem sérülést okozott az SF90-en. Ennek következtében a még egy friss gumi szettet el kellett használnia, hogy biztosítsa a tovább jutását, így viszont a Q3-ra csak egy lövése maradt.

    ,,Nem vagyok boldog, és nem igazán értem, hogy tudtam annyira szélesen fordulni, hogy megrongálódjon az autó a kerékvető miatt, erre nem számítottam. Egy kicsit túlkormányzott volt a konstrukció, azonban nagy sebességgel mentem át a rázón, azt hittem minden rendben lesz, ám sajnos eléggé megrongálta az autót és ezért újra ki kellett állnunk. Még mindig nem világos számomra mi történt, a Q3-ban nagyon furcsa volt az egyensúly, ezért át kell néznünk még az autót, annak érdekében, hogy minden rendben legyen. Ugyanakkor ez a hiba sem változtatna semmin amúgy sem, túl lassúak voltunk a Mercedeshez képest, ennyi az egész.” –nyilatkozta Leclerc a Sky Sportsnak.

  • Ismét változik a rajtsorrend: öt helyes rajtbüntetést kapott Antonio Giovinazzi

    Ismét változik a rajtsorrend: öt helyes rajtbüntetést kapott Antonio Giovinazzi

    Öthelyes rajtbüntetést kapott Antonio Giovinazzi miután ki kellett cserélni autójában a sebességváltót a Spanyol Nagydíjon.

    Az olasz pilóta már a Q2-be se tudta beverekedni magát, csak a két Williamsnél autózott jobb időt az időmérő első szakaszában, aminek következtében elég korán kellett búcsút intenie az edzésnek.

    Az Alfa Romeo pilótája az öt helyes rajtbüntetés ellenére csak egy helyet veszített és a 18. helyről rajtolhat, miután Nico Hülkenberg a bokszutcából indul és George Russell már korábban megkapta a büntetését hasonló okok miatt.

    ,,Egész hétvégén szenvedtem a fékek miatt, és nem sikerül ezen javítani az időmérőig sem. Eléggé csalódást keltő volt az, hogy már a Q1-ben kiestem, hibáztam a 10-es kanyarban, elfékeztem az első abroncsokat, és valószínűleg ezért nem tudtam tovább jutni a Q2-be. A futam kihívásokkal teli lesz, ugyanis annyira nem könnyű ezen a pályán előzni. Tovább fogunk azon dolgozni, hogy fejlődjünk, és meglátjuk, mit hoz számunka ez a verseny.” –nyilatkozta a Giovinazzi.

  • Hülkenbergnek a boxutcából kell majd rajtolnia

    Hülkenbergnek a boxutcából kell majd rajtolnia

    Nico Hülkenbergnek a boxutcából kell majd rajtolnia a Spanyol Nagydíjon.

    Ennek oka, hogy hibázott a Renault, ugyanis nem tájékoztatták az FIA-t arról, hogy lecserélték Hülkenberg autóján az első szárnyat a kvalifikáció során.

    A német versenyző a Q1 során, a négyes kanyarban a kavicságyba csúszott, egészen a falig, melynek következtében maga alá gyűrte az első szárnyát. A boxba visszaérve a csapat egy új specifikációjú szárnyat tett az autóra, de erről nem értesítették az FIA-t. Emiatt a boxutcából kell majd nekivágnia a spanyol futamnak.

  • Vettel reméli, hogy kifizetődik majd Ferrari „merész” beállítása a versenyen

    Vettel reméli, hogy kifizetődik majd Ferrari „merész” beállítása a versenyen

    Sebastian Vettel reménykedik, hogy a versenyen hasznukra fog válni a Ferrari „formabontó” megközelítése a beállítások kapcsán.

    A négyszeres világbajnok német pilótának megint be kellett érnie a harmadik hellyel az időmérő edzésen a két Mercedes mögött. Valtteri Bottastól ráadásul 0.886 ezred másodpercet kapott, ami eléggé csalódást keltő, ugyanis a Ferrari még egy fejlesztett motort is korábban bevetette a tervezettnél annak érdekében, hogy csökkentsék a hátrányukat az Ezüst Nyilakkal szemben.

    Azonban a Mercedes ijesztő egykörös tempója ellenére Vettel úgy gondolja, hogy előnyükre válhat, hogy z újonnan fejlesztett autójukat másképpen állították be a 66 körös versenyre. „Sok mindent kipróbáltunk a mai és tegnapi nap folyamán egyaránt,” – nyilatkozta a német az időmérő után. „Rengeteg variációt kipróbáltunk és sikerült kihoznunk az autóból a legjobbat, azonban ez sajnos nem volt elég a mai napon.

    „Őszintén, nem vagyunk elégedettek, azonban annak örülök, hogy egy merész beállítást alkalmaztunk, ami hatalmas előnyünkre válhat majd a futamon. Remélhetőleg a holnapi nap folyamán jó tempót tudunk majd autózni és harcolhatunk majd a győzelemért. Remélhetőleg ezek a fejlesztések jó útra térítenek majd minket és az elkövetkező versenyeken még erősebbek leszünk majd.”

    Vettel csalódottan vette tudomásul, hogy majdnem egy másodperccel kapott ki Bottastól az időmérő edzésen, ugyanakkor elismerte, hogy a Ferrari látványosan szenved az utolsó szektorban.

    „Amikor megérkeztünk ide, egyáltalán nem számítottunk arra, hogy ekkora lesz a hátrányunk a Mercedeshez képest. Ennek a hátránynak a tetemes részét az utolsó szektorban szedtük össze,” – véli a négyszeres bajnok. „Tisztán látszott, hogy gyorsabbak voltunk náluk az egyenesekben, amiből arra lehet következtetni, hogy kisebb a hátsó szárnyunk az övékénél.

    „Azonban az utolsó szektorban egyáltalán nincsenek egyenesek. Ez a szektor tele van lassú kanyarokkal, amikkel péntektől fogva hadilábon állunk. Lesz megoldandó házi feladatunk a következő versenyhétvégére. Jól ismerjük ezt a pályát, csakúgy, mint mindenki más. Ezek között a körülmények között még talán Lewist el is kaphattam volna.

    „Mélyre kell ásnunk,” – mondta a német. „Nem ez az első alkalom idén, hogy kikaptunk az időmérőn és sajnos nem is a második. Nagyon úgy néz ki, hogy lassan minden verseny alul fogunk maradni velük szemben. Mindegy, hogy milyen gumik állnak rendelkezésünkre vagy, hogy épp milyen az időjárás. Higgyék el, hogyha tudnánk a probléma megoldását, akkor az már rajta lenne az autónkon.”

  • Hamilton szerint Bottas új mérnökének köszönheti remek formáját

    Hamilton szerint Bottas új mérnökének köszönheti remek formáját

    Lewis Hamilton cáfolta, hogy csapattársa utóbbi időben mutatott szárnyaló teljesítménye miatt megromlana a kapcsolatuk. Az ötszörös világbajnok versenyző szerint nem fog előfordulni az, ami 2016-ban történt közte és Nico Rosberg között a Spanyol Nagydíj rajtjánál, melynek következményeképp mindkét Mercedes kiesett a versenyből.

    Bottast is megkérdezték kettejük kapcsolatáról: “Tisztelem őt, nem fogom kiütni vagy hasonlót csinálni, de a pozíciómat nem fogom feladni ellene. Ez nem fog többet előfordulni” – mondta a finn versenyző.

    Hamilton mindezek mellett felfedte Bottas formájának egyik lehetséges okát.

    “A korábbi második számú mérnökömmel dolgozik, aki idén már Valtteri oldalán tevékenykedik első számú versenymérnökként, ami nagy segítség számára. Várható volt, hogy ez előrelépést eredményez.”

    “Nekem új mérnököm van, és időbe telik, míg megfelelő lesz a kapcsolat kettőnk között” – tette hozzá Hamilton.

  • Verstappen unja a 4. helyeket: „Túl sokszor végeztem már itt”

    Verstappen unja a 4. helyeket: „Túl sokszor végeztem már itt”

    Max Verstappen ismét a második sorba kvalifikált a Red Bullal, és ezzel elválasztotta a két Ferrarit a Spanyol Nagydíj időmérő edzésén. Ennek ellenére nem elégedett, és ennek hangot is adott, amikor a Sky Sports és a Ziggo Sports kérdezte.

    „Szerintetek elégedett vagyok? Az nem én lennék. Fejlesztésekkel érkeztünk ide, és ott akarunk lenni az elején. Ez nem így alakult most, szóval nem vagyok boldog. Sokszor zártam már a 4. helyen, így az egyetlen pozitívum máról, hogy legalább az egyik Ferrarit megelőztem.”

    „Összességében elégedetlen vagyok. A Mercedes túl gyors lesz, a Ferrari meg majd kiderül. Csapatként nyilván az élen akarunk harcolni, de most ott a Mercedes van. A Ferrari ellen van reális esélyünk, de majd meglátjuk.”

    A holland Ausztráliában felállhatott a dobogó 3. fokára, utána viszont három 4. helyet zsebelt be. Holnap sem lesz könnyű dolga előrébb kerülni, ugyanis Barcelonában nehéz előzni.