Címke: Spanyol Nagydíj

  • A Liberty nem nagyon akar 2021-ben Spanyol Nagydíjat

    A Liberty nem nagyon akar 2021-ben Spanyol Nagydíjat

    Zajlik már a Spanyol Nagydíj miatti egyeztetés Barcelonával, de egyelőre távol állnak egymástól a felek. Maria Teixidor, a futam új promótere, aki elismerte a Diario Sportnak, hogy a Circuit de Catalunyának még nincs aláírt szerződése 2021-re a Liberty Mediával:

    „Azt akarjuk, hogy a Forma-1 kapcsolódjon a pályához, hiszen ennek már történelmi hagyományai vannak. Felvettük már a kapcsolatot az illetékesekkel és szerveztünk egy tárgyalást, de előbb ki akarják elemezni ezt a nehéz évet, mielőtt összeállítják a jövő évi versenynaptárat. Az igazság az, hogy ezt most nem tudjuk siettetni oly módon, ahogy azt szeretnénk.”

    Teixidor azt is megerősítette, hogy szeretnék Barcelonában tartani a MotoGP-t is:

    „Ott van még egy évünk a szerződés szerint, így az nem annyira sürgős. Versenypályaként szeretnénk megtartani azon világbajnoki rendezvényeket, amelyek már nálunk vannak, de az éremnek két oldala van, és előbb ismernünk kell azt, hogy mit akar a másik fél.”

  • Bottas: A Mercedes nem változtat a fekete overálokon

    Bottas: A Mercedes nem változtat a fekete overálokon

    Valtteri Bottas panaszkodása ellenére sem fog változtatni a Mercedes a versenyzők fekete overálján.

    A finn versenyző a Spanyol Nagydíj után tett megjegyzést arra, hogy szerinte a fekete overálok miatt veszített 3 kilót a verseny alatt, egy olyan nagydíjon, ahol az aszfalt hőmérséklete is 40 fok fölött volt:

    „Tényleg rendkívül meleg volt az autóban. Ugyebár meg kellett változtatnunk az autók és az overálok színét. És köztudott, hogy a fekete szín miatt a dolgok jobban melegednek, főleg akkor, amikor direktben süti azokat a nap.” – mondta Bottas.

    „Nem tudok konkrét számokat mondani, hogy mégis hány fokkal van így több az autóban, de idén eszméletlen meleg volt. És akkor itt vannak az idei átszabott overálok, illetve az aláöltözők, nem tudom mégis mennyit tesznek ezek hozzá.”

    „Rendkívül nagy forróság volt és én azt mondtam, ’Srácok, ezek az overálok túlságosan melegek.’ Egyébként biztos, hogy az eddig megszokott fehér hűvösebb lenne némileg, illetve a versenyen veszítettem három kilót, ami rendkívül sok.” – folytatta Bottas.

    „Ez már az a mennyiség, ami befolyásolhatja a teljesítményedet. Tudom, hogy én vagyok az egyik legfittebb pilóta a mezőnyben, és így nem okozott óriási problémát, de persze sosem kellemes. Ebből is látszik, hogy mindig van hova fejlődni.”

    A Mercedes azonban ennek ellenére sem fog változtatni az idei fekete kinézeten, és ugyan olyan kinézetben pompáznak majd a pilóták és az autók, Spa-ban is.

    Bottas segítségére lehet az, hogy a Belga Nagydíj hétvégéjére esőt jósolnak, így vélhetően a nagy meleg nem jelent majd számára problémát. Az előrejelzés azt mutatja, hogy az időmérőre 20 százalék, míg a versenyre 70 százalék esőt valószínűsítenek.

    A finn pilóta még hozzátette: „Remélem, hogy ez volt a legmelegebb hétvége ebben a szezonban, és akkor nem lesz baj az overállal.”

  • Marko: célunk továbbra is Verstappen világbajnoki címe

    Marko: célunk továbbra is Verstappen világbajnoki címe

    Az FIA és a Forma-1 a parti mód betiltását célozza meg, a Belga Nagydíjtól kezdődően. Bár korábban már felmerült, hogy ennek a megvalósítása lehet csúszik, azonban Dr. Helmut Marko reméli, ez a szabály olyan gyorsan életbe fog lépni, amilyen gyorsan az lehetséges.

    A Mercedes dominanciája a hibrid korszak óta, 2014-óta tart, azóta az összes világbajnoki címet, mind a konstruktőrök, mind pedig a pilóták között. Ez a helyzet idén sem látszik változni. Ennek eredményeképpen úgy tűnik a Forma-1 megelégelte ezt, és kicsit lassítani szeretnék őket a parti mód betiltásával. Helmut Marko szerint ez kedvezhet a Red Bullnak:

    „Ez nagyon jó lehetne számunkra, mivel a kvalifikációs mód törlésével esélyünk volna pole pozíciókat szerezni. Spanyolországban csak fél másodpercet buktunk a Mercedes parti módja miatt, Spa-ban ez körülbelül nyolc tizedet jelentene.”

    „Minden héten rengeteget dolgozunk az autón, és egyre közelebb és közelebb kerülünk. Éppen ezért azt gondolom, hogy egy szinten leszünk a Mercedes autóival Belgiumban.” – mondta Marko az F1-insider.com-nak

    „Az is egy nagyon fontos szempont számunkra, hogy még nem adtuk fel az idénre kitűzött célunkat: Max Verstappent minden idők legfiatalabb világbajnokává tenni. Tudjuk, hogy ezzel az autóval ez továbbra is lehetséges, illetve emlékszünk arra is, amikor 2012-ben Sebastian Vettel 60 pontos hátrányból állt fel Fernando Alonsoval szemben.” – zárta Marko.

  • Häkkinen: A Ferrarinak kell találnia valamit Monzára, Mugellóra és Imolára

    Häkkinen: A Ferrarinak kell találnia valamit Monzára, Mugellóra és Imolára

    Mika Häkkinen szerint a Ferrarinak nagyobb fokozatra kell kapcsolnia és meg kell találnia a sebességét az Olaszországban tervezett fordulókra.

    A Scuderia tavaly még a győzelmekért és a dobogós helyezésekért harcolhatott, idén azonban csak elvétve láthatják magukat a pódiumon. Az új konstrukció és az áttervezett erőforrás nem hozta meg a várva várt áttörést, sőt még nagyobb hátrányt szedtek össze vele.

    A koronavírus miatt az élet úgy hozta, hogy idén három versenyt is rendeznek a napfényes Itáliában, azonban az olasz csapat nem biztos, hogy képes lesz a várakozásoknak megfelelően teljesíteni. Häkkinen a már megszokott elemzésében értékelte többek között a Ferrari teljesítményét is, aminek javulnia kell, ha jól akarnak a hazájukban szerepelni.

    ,,Egyértelmű az, hogy problémák vannak a Ferrarival, ugyanis nekik nem a középmezőnyben kellene harcolniuk a pontszerző helyekért. Ugyanakkor az, hogy Sebastian (Vettel) képes volt visszatámadni és a hetedik helyet megszerezni némi boldogságot hozott nekik. Ám a Ferrarinak abban kell reménykednie, hogy megtalálják majd a sebességüket a hazai versenyeiken, amiket Monzában, Mugellóban és Imolában rendeznek meg.”

    Sergio Pérez visszatért, így Nico Hülkenbergtől búcsút kellett venni. A Racing Point folytatta a jó szereplést ugyanis mindkét pilótájuk masszív pontokat tudott szerezni.

    ,,Lance Stroll negyedik és Sergio Pérez ötödik helye természetesen egy remek eredmény. A Racing Pointnak – amiből jövőre Aston Martin lesz – egyértelműen egy gyors autója van. Hülkenberg ezt meg is mutatta azzal, hogy a silverstone-i második nagydíjon a harmadik helyet szerezte meg a kvalifikáción. Pérez visszatérése mindkettőjük számára fontos volt a tekintetben, hogy megmutassák mire képesek. Lance (Stroll) rajtja remek volt, nagyon éretten kontrollálta a versenyt. A Racing Point most már a harmadik a bajnokságban, de a McLaren és a Ferrari még ott liheg a nyakukban.” – írta Häkkinen az Unibet oldalán vezetett rovatában.

  • Norris Ricciardóról: Ő már nyert versenyeket is az F1-ben

    Norris Ricciardóról: Ő már nyert versenyeket is az F1-ben

    Lando Norris már alanyi jogon elkezdett hírnevet csinálni magának a Forma-1-ben. Tavaly még némileg Carlos Sainz árnyékában volt, de a brit idén már úgy néz ki, hogy képes volt átvenni a vezető szerepet a McLarennél. A Spanyol Nagydíj előtt Olav Mol beszélt a fiatal tehetséggel. A McLaren ifjoncát nem csak Angliában kedvelik, hanem rengeteg rajongója van Hollandiában is. Feltehetően ennek ahhoz is köze van, hogy remek viszonyt ápol Max Verstappennel, akivel sokszor online is együtt versenyeznek. A Ziggo Sportnak is előadta magát Norris:

    „Ezek a rajongók mind narancs színű mezben vannak. Ugyan azt mondják, hogy „Go Max!”, de mélyen legbelül mindannyian a McLarennek szurkolnak. Nehéz önmagad adni, amikor megérkezel a Forma-1-be, de egyre inkább kiismerem, és tudom, hogy mit akarok, ez pedig megkönnyíti a dolgomat.”

    Jövőre azonban a McLarennél már Daniel Ricciardo lesz a csapattársa, erről így vélekedik:

    „Várom már, hogy ő legyen a csapattársam. Boldog vagyok most Carlosszal is, de azt hiszem jó dolog az, más lesz a csapattársad, mert új dolgokat tanulhatsz. Ricciardo már nyert versenyeket, így ő egy sokkal teljesebb versenyző.”

    Mol azon az állásponton van, hogy mielőbb be kell szüntetni a partimódot, de a tech rajongó Norris rávilágított ennek a másik oldalára is:

    „Ez az üzemmód segít azért abban, hogy izgalmas legyen a szombati nap is. Most lehet, hogy ez jól jön nekünk, de jövőre a Mercedes motorjával már nem lesz az. Amennyiben különféle gyártókat akar az F1, akkor azt se várják el, hogy nincs közöttük különbség.”

  • Danner haragszik Leclerc biztonsági öv nélküli vezetéséért

    Danner haragszik Leclerc biztonsági öv nélküli vezetéséért

    Charles Leclerc össztűz alá került, miután a Spanyol Nagydíjon két kört is úgy vezetett, hogy kikötötte a biztonsági övét. Amikor a Ferrarija megállt Barcelonában a 37. körben, Leclerc kioldotta az övét, hiszen úgy gondolta, ki kell majd szállnia az autóból, de újra sikerült beindítania azt. Ezt követően két teljes kört teljesített a pályán, olykor 300 km/óra feletti sebességgel, állítja a német Bild magazin. Nekik így védekezett a monacói:

    „Már nem lett volna szerencsés folytatni, hiszen kikötöttem a biztonsági övemet. Ezért is kellett visszahajtanom a bokszutcába.”

    A korábbi Forma-1-es versenyző, Christian Danner azonban elítéli a 22 éves mutatványát:

    „Azt leszámítva, hogy ez súlyos gondatlanság, így tovább vezetni tilos. Szerintem büntetést kellett volna kapnia ezért.”

  • Doornbos: Bottas a rajtnál vesztette el a világbajnoki címet

    Doornbos: Bottas a rajtnál vesztette el a világbajnoki címet

    Az idény előtt Valtteri Bottas párszor elmondta, hogy minden eddiginél jobb állapotban van ahhoz, hogy megküzdjön a világbajnoki címért. A hatodik nagydíj után azonban már tetemes lemaradása van csapattársához képest összetettben, és ha ez nem volna elég, még a gyengébb autóval rendelkező Verstappen is beékelődött a Mercedes pilótái közé összetettben.

    Ahhoz, hogy valós reményeket táplálhasson nyernie kellet volna Spanyolországban, vagy legalább behozni az autót másodiknak, de a finn futama már a rajtnál elment.

    A Crashen in de Keuken-ben Robert Doornbos és Rob Kamphues az elmúlt hétvége eseményeit vesézték ki. A verseny startja után Bottasnak be kellett volna vetődnie a Hamilton illetve Verstappen között lévő helyre, azonban túl sok helyet hagyott. „Nem volt elég agresszív” – mondta Doornbos.

    „Kis távolság volt Max és közte, de Hamilton szélárnyékában lett volna esélye felzárkózni. Mindezek ellenére hagyta, hogy Max menjen Hamiltonnal egy vonalban, és így neki adva a szélárnyékot.”

    Kamphues hozzátette, Bottas tudja, ez volt az utolsó esélye a bajnoki címet illetően:

    „Egészen egyszerűen be kellett volna vágnia Max elé, és elvenni előle Lewis szélárnyékát, ezzel megpróbálni lelassítani őt.” ’Más szavakkal Bottas’ egészen egyszerűen túl puhány volt, hiszen nemsokkal ezután Lance Stroll is otthagyta, majd a kettes kanyarban már Sergio Perez is mellé ért.

    „Itt egyébként nem csak a versenyt, hanem a bajnoki címet is sikerült ismét eldobnia, nincs esélye már.” – zárta Doornbos aki igencsak egyértelműen kritikus pilótával szemben. A finn pilóta nem lépett fel Hamilton szintjére, és egyértelműen nem elég agresszív. Verstappen valahogy ebből nagyon jól profitál.

  • Leclerc úgy tett meg két kört, hogy nem volt bekapcsolva a biztonsági öve

    Leclerc úgy tett meg két kört, hogy nem volt bekapcsolva a biztonsági öve

    Charles Leclerc a megpörgése után úgy tett meg két kört, hogy nem volt bekapcsolva a biztonsági öve.

    A Spanyol Nagydíj 36. körében a monacói pilóta motorja egy hiba következtében leállít, így a versenyző tett egy fél fordulatot a pályán. Szerencséjére nem talált el senkit sem, majd mikor mindenki elhaladt, újraindította az SF1000-est és visszatért a helyes nyomvonalra. Azonban érezte, hogy valami nem stimmel, ezért ezt a csapatával is közölte, ám a versenymérnöke arról tájékoztatta, hogy ők nem látnak semmilyen eltérést az adatokban.

    A 38. körben azonban Leclerc egy másik jelenségre hívta fel a Ferrari figyelmét.

    ,,Srácok, ki kell állnom a bokszba. Mikor kerestem azt a gombot, ami újraindítja az autót… nos, most nincs bekapcsolva a biztonsági övem, így mikor fékezek mozgok egy kicsit. Annyira nem zavaró, viszont nem hinném, hogy bárki örülne annak, hogy így öv nélkül versenyzek.” – tájékoztatta a Scuderiát a 22 éves pilóta.

    A monacói felhívta arra is figyelmet, hogy a övet összefogó csat valahova elrepült, így kelleni fog neki egy új. A versenymérnök tudomásul vette, ám mikor a monacói behajtott a bokszba, a kívánt alkatrész nem volt ott.

    ,,Xavi (Marcos Padros, Leclerc versenymérnöke), de mondtam, hogy kell egy új csat… kell egy másik, úgy értem, nincs meg az eredeti, valahova elrepült.” – folytatta az ifjonc.

    Mivel a problémát nem sikerült orvosolniuk a 16-os rajtszámú pilótának fel kellett adnia a futamot.

    ,,Sajnos a verseny közepén felütötte a fejét egy hiba. Hirtelen a motor és a képernyő is kikapcsolt.  Nem tudjuk biztosan, hogy mi történt, még vizsgáljuk az ügyet. Az autó ezután újraindult, de már túl késő volt, mert kikapcsoltam a biztonsági övemet, ezért vissza kellett mennem a bokszba. Ez az év egy kicsit keményebb, mint a tavalyi, de motiváltak vagyunk és szeretnénk a lehető legjobb eredményt megszerezni és azt haza vinni. Keményen dolgozunk azért, hogy ezt elérjük.” – nyilatkozta a 22 éves versenyző.

    A Ferrari a szokásos verseny utáni közleményében megerősítette, hogy Leclerc biztonsági öve nem volt bekapcsolva, ezért kellett visszahajtania a bokszba és feladnia a versenyt.

    Jolyon Palmer ugyanakkor nem volt elragadtatva ettől a mutatványtól. A brit szerint  elég ostoba dolog volt ez a monacói részéről:

    ,,Úgy megtenni egy kört a Forma-1-ben, hogy nincs bekapcsolva a biztonsági öved, az egyik legveszélyesebb dolog amit tehetsz. A 30-as zónánál sem engedhető ez meg, nemhogy 250 km/h-s sebesség mellet, miközben 19 autó versenyez melletted. Nagyon kockázatos ez, ugyanis nem tudhatod, hogy mi megy tönkre az autóban, vagy hogy mi fog a falba vinni. Ugyan valamennyire védve vagy akkor is, ha nincs bekötve az öved, viszont ha bekövetkezik egy baleset, semmi sem akadályozza meg azt, hogy lefejeld a kormányt.” – magyarázta a Palmer a BBC-nek.

     

  • Bottas a fekete overallt hibáztatja, amiért 3 kg-ot veszített a Spanyol Nagydíjon

    Bottas a fekete overallt hibáztatja, amiért 3 kg-ot veszített a Spanyol Nagydíjon

    Valtteri Bottas szerint nagy szerepet játszott a fekete overallja abban, hogy három kilót veszített a futamon.

    A Mercedes eredetileg a már meg szokott öltözetében kezdte volna meg az évet, ám a BLM-mozgalom megszületése, valamint a rasszizmus elleni tiltakozásuk jelélül úgy döntöttek, hogy feketére festik át az autókat és a ruházatot. A sötét szín azonban jobban vonzza a meleget, így egy forró versenyhétvégén nehezebb dolga akad a csillagosok versenyzőinek. Erre utalt a futam elején a finn pilóta is, aki versenymérnökének panaszkodott arról, hogy megfől a ruhájában.

    A futam után Bottas tovább elemezte a helyzetet, és azt is elmondta, mennyit kilót veszített az esemény alatt:

    ,,Nagyon meleg volt az autóban, és ebben az évben ez hatványozódik is. Nyilvánvaló okok miatt kellett megváltoztatunk az overallok színét, viszont az köztudott, hogy a fekete jobban magába szívja a meleget, különösen akkor, mikor közvetlenül éri a napfény. Nem tudok pontos tényekkel és számokkal előállni a tekintetben, hogy mennyi pontosan a hőmérsékletkülönbség a fehér és a fekete öltözet között, de annyi biztos, hogy nagyon meleg van az autóban. Továbbá idén új overallokat homologizáltak, és ezek a darabok vastagabbak, még az alsó ruházat is vastagabb, így nem tudom mekkora hatása van ennek. Nagy volt a forróság, így szóltam a srácoknak, hogy ezekben az overallokban nagyon meleg van. A hőmérséklet tekintetében, fehérben egy kicsit hűvösebb lenne. Ma például ugyanis három kilót veszítettem a verseny alatt. Ez pedig igen sok. Innentől ez elkezd kihatni a teljesítményre is. Tudom magamról, hogy a versenyzők közül én vagyok az egyik legfittebb, így el tudom ezt viselni. Ugyanakkor ez nem kényelmes, ám mindig vannak olyan területek ahol fejlődni lehet.

    A szezon megkezdése előtt több spekuláció is született arról, hogy a fekete szín milyen hűtési problémákat okozhat a Mercedesnél. Toto Wolff tudomásul vette ezt, és biztosított mindenkit arról, hogy a csapat rajta tartja a szemét az ügyön. A csillagosok mérnökei azonban arról számoltak be, hogy nincs negatív hatása az autóra nézve a sötét festésnek.

     

  • Pérez kiakadt az igazságtalan büntetése miatt

    Pérez kiakadt az igazságtalan büntetése miatt

    Sergio Pérez öt másodperces büntetése miatt bukta el a negyedik helyet a Spanyol Nagydíjon csapattársával szemben. A mexikóit azért büntették, mert figyelmen kívül hagyta a kék zászlót, miközben Lewis Hamilton lekörözte. Pérez nem hagyta szó nélkül a versenybírók döntését, nagyon igazságtalannak tartotta azt.

    „Nem értem, hová kellett volna lehúzódnom, Hamilton a kör legvégén ért utol, a nagyon szűk és keskeny utolsó szektorban. Nem tudtam hová menni” – érvelt saját igaza mellett az ötödikként végző Racing Pointos. „Nagyon veszélyes lett volna, ha bármit csinálok akkor, mégis megkaptam a büntetést. Nagyon igazságtalannak érzem, de ez van.”

    „Annak legalább örülhetek, hogy nem vesztettünk pontot, mert Lance előzött csak meg emiatt, de a büntetés akkor is kemény volt. A kilences kanyarban szóltak rám, hogy jön Lewis, és a tízesbe elég gyorsan is jött be, de akkor is úgy gondoltam, az első lehetőség az egyes kanyar, hiszen a szűk pálya miatt az elengedés csak rosszul jöhetett volna ki. Úgy gondoltam, csak több időt veszít azzal, hogy elengedem. Nem tudom, mi változott, míg nem voltam itt, de láttam már sokkal durvábbat is, amit megúsztak büntetés nélkül.”

    Pérez hozzátette, örül csapata remek versenyének, valamint annak, hogy sikerült kivitelezniük az egy kiállásos stratégiát.