A háromszoros Forma-1-es világbajnok Sir Jackie Stewart idén júniusban Skóciában először vezeti majd az 1969-es Matra MS-80 02-es versenyautóját. A legendás autó június 18-án és 19-én mutatkozik be Skóciában, a Thirstane kastélyban, a Sir Jackie Stewart Classic presented by Rolex keretein belül. A Matrával 1969-ben, Monzában szerezte meg a „Repülő Skót” az első világbajnoki címét.
A rendezvényre kilátogatók testközelből láthatják a Matra MS-80 02-t. Hallhatják a Cosworth motor bömbölését, ahogy a skót versenyző mindkét napon egy sztárautókkal teli felvonuláson vezethet azt. Az eseményen több mint 1000 klasszikus és modern sportautó lesz megtekinthető, köztük a két másik bajnoki győztes autója, a Tyrrell 003 és a Tyrrell 006.
A Tyrrell 003-as az 1971-es Forma-1-es szezonra készült, és a Spanyol Nagydíjon debütált. Itt Sir Jackie megnyerte a futamot. A Tyrrell 006-os az 1973-as Forma-1-es idényben Sir Jackie-nek biztosította a versenyzők bajnoki címét. Ez volt a harmadik és egyben utolsó ilyen elsősége. Az F1-es legenda így nyilatkozott:
„Ez egy világszínvonalú esemény lesz a Thirlestane kastélyban, amely Skócia kivételes motorsport-örökségét mutatja be a hazánkban. Örülök, hogy a Thirlestane csapata úgy döntött, hogy ezen módon támogatják a Race Against Dementia-t. Büszke vagyok és megtisztelve érzem magam, hogy részese lehetek ennek a nagyszerű kezdeményezésnek.”
Az eseményt a Race Against Dementia – a Sir Jackie Stewart által alapított jótékonysági szervezet – támogatásáért rendezik meg, amelynek célja, hogy pénzt gyűjtsön a demencia gyógymódjának megtalálását célzó áttörő és innovatív kutatások finanszírozására.
Néhány nappal korábban, június 16-án a melrose-i Harmony Gardenben megrendezésre kerülő Borders Book Festivalon is színpadra lép. Itt a demenciával foglalkozó jótékonysági szervezet megsegítéséért beszél majd a versenyzői karrierjéről és az F1 utáni életéről.
Az esemény része a Scotland’s Year of Stories országos kampánynak, amely a Skóciában született, írt vagy alkotott történetek gazdagságát ünnepli.
A betegség világszerte több mint 50 millió embert érint – köztük Sir Jackie feleségét, Helent is -, és a legfrissebb kutatások szerint a ma születettek közül minden harmadik ember demenciában fog szenvedni.
Fernando Alonso végül örülhetett hazai versenyhétvégéje végeztével, hiszen egy balszerencsés kvalifikáció és egy motorcsere után a mezőny legvégéről kapaszkodott fel a legjobb tízbe.
A spanyol mindössze a 17. helyre kvalifikálta magát többek között egy félreértésnek köszönhetően, de ha már így alakult, motort cseréltek nála, mivel az erőforráskomponensekkel már most igen rosszul állt. Mindenesetre az utolsó helyről is sikerült felküzdenie magát remek manőverekkel és a megfelelő stratégiával.
„Nagyon boldog vagyok” – lelkendezett Alonso. „Minden hétvégén a pontszerzés a cél. A rossz kvalifikáció után, a motorcseréről szóló döntésünkkel egyik napról a másikra bizonyos értelemben feláldoztuk ezt a hétvégét, tudván, hogy nagyon nehéz lesz pontokat szerezni. Így most, hogy megszereztük ezt a 9. helyet, ez tényleg győzelemnek tűnik, és jó érzés. Remélhetőleg innen mehetünk is tovább. Most öt, nyolc vagy talán tíz egymást követő versenyen ott kell lennünk a pontszerzők között.”
„Varázslatos” hétvége volt ez a hazai közönség előtt
Alonso bajnoki évei, vagyis 2005 és 2006 óta először fordult elő, hogy teltházas Spanyol Nagydíjat rendeztek. A 40 esztendős pilóta természetesen szót ejtett a miatta és Carlos Sainz miatt kilátogató 121 000 nézőről is.
„Varázslatos és különleges volt a szurkolók előtt versenyezni” – tette hozzá. „Amikor motort cseréltünk és utolsóként rajtoltunk, az fájt, mert csak ez a hazai nagydíjam, és fejben már feláldoztam a hétvégét a motorcsere után, de ahogy mondtam, nagyon jó érzés a pontszerző helyeken lenni. A verseny jól sikerült, a tempó és a gumikezelés is rendben volt. Két figyelmeztetést kaptam a 12-es kanyarnál történő pályaelhagyás miatt, így aggódtam, hogy ha elkövetek még egy hibát, büntetést kapok, szóval nagyon óvatos voltam.”
A Ferrari csapatfőnöke igen egyértelművé tette, hogy furcsállja a Red Bull üzemanyaga körüli hercehurcát. Vajon a bikások mindkét csapata trükközhetett az üzemanyaggal a Spanyol Nagydíjon? És, ha igen, miért úszhatták meg?
Szinte borítékolható, hogy bár a Red Bull úton-útfélen hangoztatja, mennyivel jobb a Ferrari ellen küzdeni a Mercedesszel szemben, előbb-utóbb az idén is lesznek vitás esetek az év végi elsőségért harcoló csapatok között. Már korábban is voltak ennek jelei, a Spanyol Nagydíj után pedig itt van egy újabb: Mattia Binotto nem igazán érti, hogy a Red Bull miként csinálhatta azt az üzemanyaggal, amit nagy valószínűség szerint csinált.
A barcelonai futam után a The-Race.com, az Auto Motor und Sport és az Autosport is úgy tudja, hogy a két Red Bull és a két Alpha Tauri amiatt hagyta el a lehető legkésőbb a garázst, hogy felálljon a rajtrácsra, mert várták, hogy a megfelelő hőmérsékletre melegedjen az autójukban az üzemanyag.
Verstappen utolsóként állt fel a Spanyol Nagydíj rajtrácsára Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool
A technikai szabályzat hatos pontja ugyanis kimondja: az üzemanyag nem lehet több mint tíz fokkal hűvösebb a hivatalosan meghatározott külső hőmérsékletnél. Utóbbiról az adatot az FIA által alkalmazott cég szolgáltatja, a hőmérsékleti értékeket pedig az időmérő monitorokon teszik közzé. Edzések esetében a kezdés előtt egy, verseny esetében a két órával mért érték a mérvadó. Ez a Spanyol Nagydíjon 35 fok volt, azaz a csapatok nem használhattak 25 foknál hűvösebb üzemanyagot az autóikban.
A Red Bull csak nem figyelt, vagy trükközött?
Amennyiben igaznak bizonyul, hogy a két Red Bullban és két Alpha Tauriban csak a boxutca zárása előtt nem sokkal melegedett a határértékre az üzemanyag, az felveti a kérdést, hogy a két energiaitalos istálló csak benézett valamit, vagy szándékosan próbáltak meg előnyhöz jutni?
Előbbire az adhatott lehetőséget, hogy az FIA az új szabályok miatt a szezon előtt megállapodott a csapatokkal abban, hogy az első öt versenyre 18 fokos értéket határoz meg az üzemanyagok esetében, azaz a valós külső hőmérséklettől függetlenül úgy veszi, mintha mind az öt verseny előtt 28 fokos lenne a levegő hőmérséklete.
Barcelonától viszont visszaálltak a korábbi metódusra, és már a valós hőmérsékletet vették alapul. Lehet, hogy a Red Bullnál és az Alpha Taurinál megfeledkeztek erről, és 25 helyett 18 fokosra hűtötték az üzemanyagot, majd kénytelenek voltak várni, hogy az autóban felmelegedjen?
Hatalmas volt a forróság Barcelonában, amit a pilóták hűtőmellénye is jelzett Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool
A másik eshetőség az, hogy szándékosan hűtötték a lehető legjobban le a benzint – ennek a megbízhatóság és a teljesítmény szempontjából is vannak előnyei –, ami a vártnál lassabban melegedett fel. Az üzemanyagot ugyanis két órával a rajt előtt bele kell tölteni az autókba, majd le kell adni az FIA-nak a pontos mennyiséget. A benzin ezután a tankban magától is fokozatosan melegszik, amit csak még jobban segít, amikor beindítják az erőforrást.
A Ferrari gyanakszik
Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke a barcelonai verseny után értetlenül állt a Red Bull üzemanyagügye előtt. „Nyilván nem tudom, hogy mi történt, de gondolom, hogy a tankban levő üzemanyag hőmérsékletéhez lehetett köze [Verstappen kései rajtrácsra érkezésének], ami legfeljebb tíz fokkal lehet alacsonyabb a levegő hőmérsékleténél” – nyilatkozta a svájci olasz.
Amennyiben igaznak bizonyul, hogy a Red Bullok és Alpha Taurik azért nem mentek ki a pályára a boxutca rajt előtt 40 perccel történő nyitásakor, mert nem volt megfelelő hőmérsékleten az üzemanyag az autóikban, az Binotto szerint szabálytalan.
„Szerintem a szabályok azt mondják, hogy ennek a teljes esemény során így kell lennie. Tehát nem csak akkor, amikor az autók elhagyják a garázst, hanem már a garázsban is – utalt arra, hogy az üzemanyag az autóba töltéskor sem lehet a minimum hőmérséklet alatt. – Nem hiszem, hogy elegendő a beindítás után felmelegíteni az üzemanyagot, mert az üzemanyagnak semmikor sem szabad tíz fokkal hidegebbnek lennie a külső hőmérsékletnél. De megbízom az FIA-ban.”
Binotto szavai alapján a Ferrarikban nem a garázsból kihajtás idejére érte el az előírt 25 fokot az üzemanyag hőmérséklete Fotó: Scuderia Ferrari Press Office
„Ugyanakkor, ami engem illet, nehéz megértenem, hogy talán a beindítással melegítették fel az üzemanyagot, mert ez nem magyarázza a helyzetet. Mert, mint mondtam, mindig a határértéken belül kell lenni. Csak azt tehetem, hogy megbízom az FIA-ban, és eléggé biztos vagyok benne, hogy ellenőrizték a dolgot és nem volt problémájuk. De talán nem ez a jó magyarázat, így őket kellene kérdezni erről.”
Binotto érezhetően nem akarta nyíltan csalással vádolni a Red Bullt vagy inkompetenciával az FIA-t, de szavain érezhető, hogy vannak kétségei.
És hogy miért baj, ha a Red Bull az előírtnál jobban lehűtött üzemanyagot tölt a tankba, még ha az a megfelelő időpontra el is éri a határértéket? Azért, mert amennyiben a többi istálló úgy véli, hogy a benzinnek már az autóba töltéskor ezen az értéken belül kell lennie, akkor az ő autójukban az üzemanyag a rajtig értelemszerűen jobban felmelegszik, mint a Red Bullokban és az Alpha Taurikban, amelyekben nem az autóba töltéskor, hanem csak a garázsból kihajtáskor éri el a megfelelő hőmérsékletet.
Az FIA tisztázása lehet a háttérben
Az Autosport szerint viszont az FIA azért nem kezdett el vizsgálódni az ügyben, mert nemrég körbeküldtek a csapatoknak egy tisztázó dokumentumot, amelyben leszögezték, hogy a garázsból kihajtás időpontjában nézik az üzemanyag hőmérsékletét. Hogy az energiaitalos autókban addigra megfelelő hőmérsékleten volt a benzin, az pedig nem kérdés, hiszen azt az FIA által biztosított és plombált szenzorral a szövetség emberei élőben figyelték, tehát azonnal észrevették volna, ha valami nincs rendben.
Nem találták szabálytalannak a Red Bullokat Fotó: Peter Fox/Getty Images/Red Bull Content Pool
Hogy akkor Mattia Binotto mire célzott, az jó kérdés. Vélhetően a Ferrarinál a technikai szabályzat azon részét kifogásolják, amely úgy szól, hogy „az autóban azonnali használatra szánt üzemanyag nem lehet több mint tíz fokkal a környezeti hőmérséklet alatt.” Hogy mit jelent az azonnali használat, azt úgy is lehet értelmezni, hogy az üzemanyag már attól a ponttól kezdve használatban van, hogy az autóba töltik, de legkésőbb akkortól, hogy beindítják az erőforrást, amit jóval a pályára gurulás előtt megtesznek.
Az FIA tisztázása azonban egyértelműsíteni látszik a dolgot, így az is lehet, hogy a Ferrarinál csak kicsit le vannak maradva, vagy ami valószínűbb, hogy nem mentek a szomszédba azért, hogy bosszantsák a riválisukat.
A múlt hétvégi Spanyol Nagydíj a tévénézők számára meglehetősen izgalmas volt, azonban a helyszíni nézők számára káoszba fulladt a barcelonai versenyhétvége.
Az eseményre minden jegy elkelt. A verseny szervezői szerint 300 000 néző töltötte meg a pályát a hétvégén.
Már a lámpák kialvása előtt világossá vált, hogy a pálya nem volt kellően felkészülve a teltházas rendezvényre. Számos rajongó és újságíró a Twitteren számolt be a szervezéssel kapcsolatos problémákról.
„Ahogy a szervezők kezelték a parkolást, a tömeg kezelését, a szurkolói élményt, az utazást és a logisztikát, úgy tűnik, mintha még soha nem szerveztek volna még itt versenyt. Káosz.” – írta Jennie Gow.
„Forgalmi dugók, lezárt utak, ordító rendőrök, zűrzavar. Ez annak ellenére történt, hogy előre kifizettem a parkolást” – írta egy F1-rajongó.
További vélemények:
„A közlekedés pokoli volt! Ma 10 körrel a vége előtt elmentünk, mert a tegnapi vonat-elérési problémák miatt nem kockáztathattumk. Imádtam az első nagydíjamat, de erre a konkrét versenyre biztosan nem megyek vissza, hacsak nem változik valami” – írta egy rajongó vasárnap.”
„A hatalmas mennyiségű szurkoló a pályán belül és kívül is közlekedési problémákat okozott. Tájékoztattuk a promótert, hogy ez nem elfogadható, és a következő szezonra rendbe kell hozni” – írta más.
Más így nyilatkozott: „Nem számítottunk arra, hogy szó szerint nincs kiút a pályáról. Téves információk, taxi nincs, nincsenek jelzések, nincs segítség. Ezernyi ember rekedt ott, taxikért könyörgött, akik túl sokat számoltak fel. Teljes szégyen.”
„Barcelonában rekkenő hőség van. Nem voltak vízvételi pontok. Kevés helyen lehetett vizet venni, és a sorok majdnem egy órán át tartottak. Az emberek elájultak a kiszáradástól és az árnyék hiányától. A víz három óra elteltével elfogyott.”
„Annyira rossz volt, hogy én és a családom nem is vettük a fáradságot, hogy vasárnapra is visszatérjünk. Egy olyan rendezvény, amely láthatóan nem törődik a mindennapi rajongóival és önelégülten azt gondolta, hogy a verseny mindig eladja magát. Ez egy olyan gyalázatos szurkolói élmény volt, hogy egyszerűen nem fogok visszatérni…”
„Abszolút nulla jelzés a főpályaudvaron vagy a pálya felé vezető úton, ami miatt eltévedtünk. Szemétdombok között sétáltunk a szemetesek teljes hiánya miatt és kb. 15 nyúltetemmel találkoztunk a 7-es kapuig tartó 600 méteres sorban.”
Oh Jen, it’s been a nightmare…and I’ve been here many times before. Never like this. Locked in on Thursday, gates shut, rude security, cannot park despite prepaying for it, cannot get drinks or food as fewer stalls and queues so long. Current view, for the last 1hr 25 mins. 🤦♀️ pic.twitter.com/AE4Iy1U05X
„A menyasszonyom pénteken lemaradt 35 percről az FP1-ből, mivel 75 percet kellett várnia a sorban vízért és ételért (szó szerint az egyetlen elérhető étel ezek az istenverte hotdogok voltak). A Fanzone egy teljes vicc volt, szó szerint nulla aktiválással a szokásos boxutcai kihíváson, e-sporton stb. kívül.”
Valtteri Bottas elárulta, hogy az Alfa Romeo kockázatot vállalt annak érdekében, hogy megpróbáljon dobogós helyezést elérni a Spanyol Nagydíjon.
A finn a Ferrarik, a Red Bullok és a Mercedesek mögött az idei szezonban folyamatosan a legjobbak között végzett, és Barcelonában egy alternatív stratégiával a harmadik helyen találta magát, miután Lewis Hamilton ütközött és a mezőny végére esett vissza, Carlos Sainz kicsúszott a kavicságyba, Charles Leclerc pedig erőforrásprobléma miatt esett ki.
Ám Bottas egy szett közepes gumival próbált a 66 körös verseny végén kitartani, kétkiállásos stratégiával, de a három kerékcsere bizonyult kifizetődő stratégiának a hőségben, így végül Hamilton és Sainz is megelőzte.
„Amikor ilyen a pozíciókban vagy, és látod, hogy a dolgok simán mennek, és látod, hogy más autókkal is történnek dolgok, akkor arra gondolsz, hogy ‘ez lehet a mi napunk’” – mondta Bottas.
„De a stratégiát tekintve kockáztattunk. Az utolsó stintet nagyon hosszúra hagytuk, és végül túl hosszú lett. A gumik tönkrementek a vége felé.”
„Próbálkoztunk. Lehetőségünk volt választani: ‘A legjobbak leszünk a többiek közül, vagy megpróbálunk még valamit?’.””Így hát megpróbáltunk valami mást. Nem jött be, de a kockázat elég minimális volt. Nem volt akkora veszély hátulról.”
Arra a kérdésre, hogy lett volna-e esélye első dobogós helyezésére az Alfa Romeóval, ha szintén a háromkiállásos stratégia szerint haladt volna, Bottas így felelt: „Nem volt elég a tempó.”
„De talán azokkal a problémákkal, amik Lewisnál jelentkeztek a vége fel, talán egy kicsit közelebb lettünk volna az utolsó stintnél.”
„Talán lehetséges lett volna, de mindenesetre ez így is jó pont.”
A pillanat hevének tulajdonította Lewis Hamiltont hibáztató rádióüzenetét Kevin Magnussen, aki a pontszerzés elmaradása ellenére talált pozitívumot a Spanyol Nagydíjon történtekben.
Kevin Magnussen igen dühösen reagált a Spanyol Nagydíj első körében arra, hogy a négyes kanyarban összeütközött Lewis Hamiltonnal. A dán pilóta úgy érezte, hogy a hétszeres világbajnok szándékosan szorította őt le, a felügyelők azonban vizsgálatra sem tartották érdemesnek az esetet. A Haas versenyzője utólag azonban már nem is akart nagy jelentőséget tulajdonítani neki.
Magnussen a nyolcadik helyről indulva jó rajtot vett, és a négyes kanyarban a 20 pilóta közül egyedüliként a közepes keveréken rajtoló, emiatt hátrányban levő Hamiltont támadta, ám ahogy kívülről ráfordult a Mercedesre, a két autó összeért. Magnussen kicsúszott a kavicságyba, Hamilton pedig defektet kapott, így mindketten visszaestek a mezőny végére.
A dán versenyző az ütközés után dühösen rádiózott, mondván, „Lewis tudta, hogy mit csinál, kiszorított engem”. A felvételeket nézve azonban látható, hogy a Mercedes pilótája csak a saját ívén halad, és Magnussen volt az, aki túl szűken akart kanyarodni.
A verseny után, de még a visszajátszás megnézése előtt vélhetően már ő is érezte ezt, mert semmiségnek titulálta a rádióüzenetét, majd elmondta, hogy menet közben minden versenyző hajlamos így reagálni.
„Csak a pillanat hevében történt. Az ember látja, amit lát, majd a verseny után megint megnézi, és gyakran kiderül, hogy teljesen más történt. A pillanat hevében az ember mindig dühös, de meg fogom nézni újra, hogy mi történt, aztán pedig továbblépek.”
A futam utáni interjúk során Hamiltont is megkérdezték az esetről, mire ő elmondta, szerinte „normális íven” haladt, Magnussen pedig „a semmiből érkezett.” „Hátulról jött, majd nekiment az autóm oldalának. Nem tudok többet mondani erről, ez van.”
Az eset nélkül Hamilton és Toto Wolff szerint akár a győzelemért is harcolhattak volna, Magnussen pedig a pontszerzés esélyét veszítette el. Persze, könnyen lehet, hogy Mick Schumacher tempóját elnézve még neki is nehéz lett volna az első tízben végeznie. Azt mindenesetre biztatónak tartotta, hogy úgy sem voltak lassúak, hogy a mezőnyből egyedüliként nem vittek fejlesztést Barcelonába.
„Az autó tempója az egész hétvégén jó volt. Annak ellenére, hogy a legtöbben fejlesztéseket hoztak, képesek voltunk tartani velük a tempót, úgyhogy rengeteg pozitívumot viszünk tovább Monacóra” – tekintett előre.
Érdekes fotó jelent meg a Redditen a Spanyol Nagydíj után. A fényképen Lewis Hamilton látható, amint igencsak közel halad el Sergio Pérez Red Bulljának hátsó szárnyához. Amennyiben hozzá is ért ahhoz, az felvet néhány kérdést.
Ki ne emlékezne a tavalyi Sao Pauló-i Nagydíjon történt balhéra, amely során az FIA a Mercedest és Max Verstappent is megbüntette. Előbbit szabálytalan hátsó szárnya, utóbbit pedig amiatt, hogy a parc fermében megfogdosta Hamilton autójának szárnyát. A Mercedes még azt is megpróbálta a holland pilóta nyakába varrni, hogy ő hajlította el a szárnyat, ami csak ezért nem ment át az ellenőrzésen.
A felügyelők azonban felmentették a szabotázs vádja alól a Red Bull versenyzőjét, ugyanakkor vétkesnek találták a Nemzetközi Sportkódex 2.5.1-es cikkelyének megsértésében, amely kimondja, hogy a parc fermében semmilyen „műveletet, ellenőrzést, változtatást vagy javítást nem lehet végrehajtani, hacsak a hivatalos személyek vagy az ide vonatkozó szabályok nem adnak erre felhatalmazást.”
A felügyelők az indoklásban akkor kiemelték, hogy Verstappen szárnyfogdosása „komoly következményekkel” is járhatott volna, ezért indokoltnak tartják az 50 ezer eurós büntetést.
Hamilton is szabályt szeghetett, de másként
Ezek után jogos kérdés, hogy a Spanyol Nagydíj parc ferméjében mit keresett Lewis Hamilton a Red Bull szárnya körül, és egyáltalán megfogta-e azt. A Redditen és a közösségi médiában terjedő fénykép nem jelent egyértelmű bizonyítékot, hiszen nem látni, hogy Hamilton takarásban levő bal keze hozzáér-e a szárnyhoz, amelynek Max Verstappen autóján levő testvére azzal került a figyelem középpontjába a hétvége során, hogy hol működött, hol beragadt rajta a DRS.
Hamilton parc fermében tett látogatásáról a fénykép megjelenése után ugyanakkor előkerült egy videó is, amelyen az látszik, hogy a hétszeres világbajnok és fizioterapeutája, Angela Cullen nem konkrétan Pérez autójának szárnyát ment megnézni, hanem csak áthaladtak a parc fermén, és közben eloldalaztak a 11-es rajtszámú Red Bull és a korlát között.
Ha nem is nyúlt a szárnyhoz, abban ugyanakkor hibázhatott Hamilton és Cullen, hogy jóval a verseny után, már utcai ruhában belépett a parc fermé területére (tehát nem akkor, amikor Hamilton kiszállt az autóból, hiszen ilyenkor értelemszerűen nem tud máshol lenni, csak a parc fermében), a fentebb említett 2.5.1-es cikkely ugyanis azt is kimondja, hogy oda „csak az erre kijelölt hivatalos személyek léphetnek be.”
Hogy a hétszeres világbajnok hova igyekezett, azt egyelőre nem tudni.
A híres-neves rapper, Drake 300.000 kanadai dollárt (8,5 millió forintot) tett arra, hogy Charles Leclerc megnyeri a Spanyol Nagydíjat. Azóta, mint kiderült, nem ez volt a legjobb tipp a barcelonai Forma-1-es versenyre.
A kanadai világsztár egy képest osztott meg az Instagram oldalán, amin a fogadása volt megtalálható. Drake nemrégiben kötött egy szerződést a „Stake” néven megtalálható, kriptovaluta alapú fogadóirodával.
A kanadai sztár legnagyobb örömére a Ferrari monacói pilótája megszerezte a pole-pozíciót és a futam első részében Max Verstappen hibájának köszönhetően magabiztos előnyre tett szert. Azonban Leclerc autója a 27. körben egy motorprobléma miatt lelassult és ez a meghibásodás végül végzetesnek bizonyult. Az egyéni bajnokság második helyezettjének ez volt az első idei nullázása, ami miatt a kanadai rapper 300.000 kanadai dolláros tétje is a süllyesztőben landolt.
A nemzetközi sajtóorgánumok értékelték a Spanyol Nagydíj eseményeit.
Charles Leclerc indulhatott az élről, ám királysága pünkösdinek bizonyult. A Ferrari motorja megadta magát, míg Max Verstappen a DRS-el küzdött. Végül a holland pilóta győzedelmeskedett és átvette a Red Bull-lal a vezetést a tabellákon.
A média így látta a hőségbe borult Spanyol Nagydíj történéseit.
AS (Spanyolország):
„A narancs pokolban nehéz volt a spanyol rajongóknak nézni a történéseket. Carlos Sainz miután kilátogatott a sóderágyba szépített az összképen, ám a dobogóért folytatott küzdelemben most sem tudott részt venni. Ráadásul a csapattársa még ki is esett.”
La Gazetta dello Sport (Olaszország):
„Ferrari, hova tűntél? Charles Leclerc-t elárulta a saját motorja. Max Verstappen nem kívánhatott volna ennél jobbat, hiszen neki a DRS-el kellett megküzdenie.”
Sky Sports (Egyesült Királyság):
„Az izgalmas spanyol versenyen Max Verstappen legfőbb riválisa kiesett, így végül ő lett a győztes. A holland pilóta futama sem volt zökkenőmentes, ugyanis a DRS-el akadtak problémái. A frusztrációjának a rádióban is hangot adott.”
Süddeutsche Zeitung (Németország):
„A barcelonai hőségben Max Verstappen egy igazi ‘narancsos bulit’ varázsolt a lelátókra. Az RB18 gondjai ellenére a holland látta meg legelőször a kockás zászlót, míg riválisai szívszorító pillanatokat éltek át.”
Marca (Spanyolország):
„Max Verstappen legyőzte démonjait és átvette a vezetést a világbajnoki tabellán. Miután hibázott és meggyült a baja az autójával, ki tudta használni Charles Leclerc konstrukciójának meghibásodását.”
Kis híján nem tudott felállni a két Red Bull a rajtrácsra Spanyolországban.
A riválisok csodálkozva konstatálták, hogy a Bikák mennyi ideig munkálkodnak a boxukban. Kísértetiesen hasonlított az eset Sebastian Vettel és Lance Stroll problémájához Miamiban. Az Aston Martin ugyanis túl hűtötte az üzemanyagot, így megfelelő hőmérsékletre kellett hozniuk azt.
A szabályok szerint a levegő hőmérsékletéhez képest csak 10 fokkal lehet hidegebb az említett folyadék. Az FIA ellenőrei a boxutca megnyitása után valós időben nézik a hőmérsékletet, és ellenőrzik az autókat.
A Red Bull viszont arról beszélt, hogy a DRS probléma miatt késlekedtek a rajt előtt. A The Race és az Auto Motor und Sport szerint más áll a háttérben. Az osztrák istálló is úgy járhatott, mint a „zöld Red Bull”. A túlhűtött üzemanyag szabályellenesnek minősül, így gyorsan kellett cselekedniük. 8 másodperccel a boxutca zárása előtt tudtak csak felérni a kijelölt pozíciójukba.
A szabályzat azonban azt is kimondja, hogy a határértéket akkor kell produkálniuk, mikor az „autó használatban van”. A Ferrari ezt úgy értelmezi, hogy a motor beindításának pillanatában kell elérni a meghatározott hőmérsékletet. Az Aston Martin és a Red Bull nem értett ezzel egyet. Az autó használatnak pillanatát ők a rajtrácsra való fellálástól számítják.