Címke: Spa-Francorchamps

  • Gyári Audi versenyülést szeretne Schumacher?

    Gyári Audi versenyülést szeretne Schumacher?

    Markus Duesmann, az Audi vezérigazgatója reméli, hogy a VW tulajdonában lévő autógyártó döntése, mely szerint 2026-ban beszállnak a Forma-1-be, elindítja a német újjászületést.

    Amennyiben Mick Schumacher nem szerez versenyülést 2023-ra Sebastian Vettel visszavonulása után, akkor nem lesz német pilóta a rajtrácson, sőt, még Német Nagydíj sem. Duesmann ugyanakkor pénteken Spa-Francorchamps-ban azt mondta, amikor az Audi bejelentette F1-es projektjét:

    „Remélem, lesz német pilótánk és német futamunk is.”

    Ez zene a 23 éves Schumacher füleinek, de ő azt mondta a Bildnek amikor erről kérdezték, hogy nem tekint ennyire előre:

    „Ez mindenképp remek. Majd meglátjuk, ki lesz még itt addig, és hogy lesz-e több német pilóta.”

    Duesmann valójában azt mondta, hogy egyelőre még nem folynak előzetes egyeztetések német versenyzőkkel:

    „Amint lesz csapatunk, akkor beszélhetünk a versenyzőkről. Nagyon remélem, hogy lesz újra Forma-1-es futam Németországban. Amennyiben az Audi hozzá tud járulni ehhez, akkor azt meg fogjuk tenni.”

    Úgy tűnik, hogy az Audi még arra is hajlandó, hogy pénzt áldozzon ennek érdekében, még akkor is, ha ez veszteséges futamot jelent:

    „Pénzt keresni mindig jó, de ilyen esetben nem feltétlenül szükséges.”

  • Hamilton: Nagyon messze vagyunk a többiektől

    Hamilton: Nagyon messze vagyunk a többiektől

    Lewis Hamilton a Belga Nagydíj pénteki edzésnapjának végén elmondta, hogy szerinte a Mercedes messze le van maradva a többi csapathoz képest. 

    A brackley-i istálló a nyári szünet utáni első hétvégén nagyon szeretett volna George Russell Hungaroringen megszerzett pole-pozíciójára építeni és ehhez minden lehetőség meg is volt adva a számukra. Azonban a pénteki napon a két brit egyaránt szenvedett a W13 volánja mögött a felújított Spa-Francorschampsban.

    A hétszeres világbajnok a délutáni edzésen a 6. helyet szerezte meg, azonban a hátránya már több, mint 1,3 másodpercre rúgott a motorbüntetést kapó Max Verstappennel szemben. Ehhez képes Russell csak a 8. helyen lett rangsorolva és még Hamilton legjobb idejéhez képest is 2 tizedmásodperccel lassabb volt.

    Hamilton szerint „a Mercedes egyszerűen nem volt gyors pénteken”, azonban még saját maga sem tudja, hogy ennek mi lehet az oka.

    „Kimentünk a pályára és minden tőlünk telhetőt beleadtunk. Lehetett baj a gumikkal, azoknak hőmérsékletével vagy akár a szárnyállásokkal is, nem tudom. Azonban az autóban ülve egyáltalán éreztem magamat annyira rosszul. Egyszerűen nem voltunk gyorsak és néha alapján be szokott jönni az, hogy ha változtatunk az autón szombatra. Remélem, hogy ez most sem lesz másképp.”

    „A mai este folyamán keményen fogunk dolgozni és ki fogjuk elemezni a rendelkezésünkre álló adatokat és megpróbáljuk megfejteni, hogyan lehetnénk jobbak.”

    A Mercedes pilótáinak most minden lehetősége meglenne arra, hogy akár az idei első sikerüket is megszerezzék, ugyanis Verstappen mellett a bajnoki riválisa, Charles Leclerc is csak a mezőny legvégéről kezdheti majd meg a vasárnapi 44 körös Belga Nagydíjat.

  • Ocon szerint visszatérhet a Francia Nagydíj, nem is akárhol

    Ocon szerint visszatérhet a Francia Nagydíj, nem is akárhol

    Esteban Ocon úgy véli, hogy a bajba került Francia Nagydíj visszatérhet Le Mans-ban. A héten az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali nemzetközi sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Paul Ricard nem szerepel majd a 2023-as versenynaptárban, de egy 2024-es visszatérés egy rotációs rendszer részeként lehetséges lenne:

    „Tovább tárgyalunk a Francia Autósport Szövetséggel, sőt a kormánnyal is.”

    A Francia Nagydíj szervezői megerősítették Domenicali szavait, és kitartottak amellett, hogy a Forma-1 vezérigazgatója által emlegetett „rotációs rendszer” mostantól a „következő évek” középpontjában áll. Ocon, aki a Renault tulajdonában lévő Alpine versenyzője, Spában így reagált:

    „Ez szomorú. Ez olyasvalami, amitől tartottunk, de önmagában még nem a vég. Hatalmas autóipari történelmünk van Franciaországban, így nagyon is lehetséges, hogy a Grand Prix visszatér. Talán nem Paul Ricard lesz, de vissza fog térni. Ott van Le Mans, ahol minden lehetséges infrastruktúra adott, így nem lenne nehéz ott megrendezni a nagydíjat.”

    Franciaország F1-es megszűnése komoly figyelmeztető jel a sportág hagyományőrzőinek, akik attól tartanak, hogy a Liberty Media mostantól olyan történelmi versenyeket is eltüntethet, mint Spa-Francorchamps és Monaco. A 25 éves Ocon azonban nyugalomra int:

    „Nem szabad pánikolnunk. Nem is értem, hogy lehetne versenynaptárunk a jövőben Spa és Monaco nélkül.”

    Ugyanakkor, az Alfa Romeo főnöke, Frederic Vasseur – aki Oconhoz hasonlóan francia – úgy gondolja, hogy Franciaország-specifikus okai vannak annak, hogy a Forma-1-es rendezvényük összeomlott. Erről az Auto Hebdonak beszélt:

    „Meg kell érteni, hogy a szponzorok tekintetében sok korlátozás volt. Nem lehet reklámozni alkoholt, alkoholmentes söröket, kriptovalutát. Ezen a téren Franciaország még Szaúd-Arábiánál is szigorúbb ország.”

    Szerinte azonban más európai országok most középtávon hasonló sorsra juthatnak.

  • 6 spái futamgyőztes van az F1-es mezőnyben, vajon lesz hetedik?

    6 spái futamgyőztes van az F1-es mezőnyben, vajon lesz hetedik?

    Véget ért a nyári szünet, a Forma-1-es versenyzők és csapatok már Belgiumban vannak.

    A jelenlegi, 20 fős F1-es mezőnyben 5 olyan versenyző szerepel, akik legalább egyszer már tudtak nyerni a spái pályán.

    A legtöbbször ez Lewis Hamiltonnak sikerült, szám szerint négyszer (2010, 2015, 2017, 2020). Őt Sebastian Vettel követi, három győzelemmel (2011, 2013, 2018). Verstappen, Leclerc és Ricciardo pedig egy-egy alkalommal állt a dobogó legfelső fokán Spában.

    A legtöbb esély arra van, hogy Verstappen, vagy Leclerc, netán Hamilton fog újabb győzelmet aratni, Vettel és Ricciardo sikerére azonban nem sok kilátás van. Maximum egy esős, káoszversenyen jöhetne ki nekik a lépés. Viszont bár korábban volt szó esőről, jelenleg úgy tűnik, hogy nem lesz eső vasárnap a pálya területén, sőt már szombatra sem sok esélye van…

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    WWW.RACINGLINE.HU (@racingline.hu) által megosztott bejegyzés

  • Sky: Már biztos, hogy beszáll az Audi!

    Sky: Már biztos, hogy beszáll az Audi!

    Az Audi igent mondott a Forma-1-re, a Porsche pedig szintén a 2026-os indulásra készen áll. Most pedig eljött ennek is az ideje. Az Audi 2026-os belépése a Forma-1-be a Sky információi szerint már eldőlt.

    Pénteken sajtótájékoztatót tartanak Spa-Francorchampsban, amelyen részt vesz az FIA elnöke, Mohammed ben Sulayem és az Audi képviselői. Ezen a rendezvényen valószínűleg hivatalosan is bejelentésre kerül a főleg Németországban már nagyon várt hír. Feltehetően az Audi a Sauberrel fog partnerséget kötni a királykategóriában. A svájci istálló jelenleg Alfa Romeo néven áll rajthoz.

    A Sky szerint a Porsche belépése is már kőbe vésett. Egyedül a bejelentés időpontja nem végleges még.

    Az FIA nemrég fogadta el a 2026-os motorszabályzást. Ez azt jelenti, hogy semmi sem áll már a német autógyártók Forma-1-es szereplésének az útjába.

  • Piastri akár idén is vezetheti az Alpine-t

    Piastri akár idén is vezetheti az Alpine-t

    Az Alpine nem zárja ki, hogy Oscar Piastri az idei szezonban egy pénteki edzésen is részt vegyen – annak ellenére, hogy kártérítéssel fenyegetőznek a valószínűsíthető 2023-as távozása miatt. A regnáló Formula 2-es bajnok várhatóan jövőre a McLarenhez igazol, annak ellenére, hogy az Alpine őt szeretné kinevezni az Aston Martinhoz távozott Fernando Alonso utódjának.

    Az Alpine sportigazgatója, Alan Permane azonban nemrég Magyarországon arra utalt, hogy a 21 éves ausztrál Piastri „Spában vagy Monzában” szerepelhet a pénteki edzésen.

    Tekintettel Piastri és a Renault-tulajdonban lévő csapat közötti összezördülés körülményeire, ez nem ezen a hétvégén, Spa-Francorchamps-ban fog megtörténni.

    Az istálló szóvivője azonban a francia Auto Hebdonak elmondta, hogy az Alpine „minden kötelezettségét teljesíteni fogja” Piastri felé, amely magában foglalta a 2022-es pénteki edzéseken való részvételt is.

  • Különleges festést alkalmaz majd a Mercedes Spában

    Különleges festést alkalmaz majd a Mercedes Spában

    A Mercedes a 2019-es Német Nagydíj után most ismét megspékeli az autója fényezését. A brackley-i istálló az AMG-vel együtt eltöltött 55 évét ünnepli azzal, hogy az autójuk félig szürke és félig vörös lesz majd.

    A vörös fényezés eredeti neve nem más, mint a „Red Pig” (vörös disznó). Ez a nevezéktan az ikonikus Mercedes 300 SEL 6.8 AMG-nek köszönhető, amivel a német márka megnyerte a spái 24 órás versenyt még 1971-ben.

    A Mercedes 2019-es különleges festése alkalmával is két szín dominált az autón 50-50 százalékban. 3 évvel ezelőtt a stuttgarti márka a 135. évét ünnepelte a motorsport világában, azonban a fényezés nem hozott szerencsét a számukra. Valtteri Bottas összetörte a Mercedesét a Hockenheimringen, amíg Lewis Hamilton egy rendkívül csalódást keltő versenyen ért célba a 9. pozícióban.

  • Montoya: Nagyon erős lesz a Ferrari Spában

    Montoya: Nagyon erős lesz a Ferrari Spában

    A korábbi ex-F1-es Juan Pablo Montoya szerint Charles Leclerc-nek lesz a legnagyobb esélye a Belga Nagydíj megnyerésére.

    A három hetes nyári szünetet követően folytatódik a 2022-es Forma-1-es világbajnokság. A kétszeres Indy 500 győztes kolumbiai pedig a VegaInsider-nek adott interjújában latolgatta az esélyeket a hétvége kezdete előtt

    „Személy szerint Leclerc-re tenném a pénzemet” – véli a kolumbiai, aki nemrégiben Max Verstappen kapcsán is nyilatkozott. – Alapjáraton mindig Max nevét szoktam mondani ilyenkor, de szerintem most Spa a Ferrari felségterülete lesz. Ugyanakkor a Red Bullokban is rengeteg tempó lehet. Ez a pálya feküdhet Péreznek, aki az utóbbi versenyen remekelt ezen a helyszínen.”

    A legutóbbi versenyhelyszín a Hungaroring volt, ahol a Red Bull holland kiválósága nagy meglepetésre a 10. helyről rajtolva volt képes megnyerni a versenyt. A két pálya karakterisztikája pedig rendkívül különböző és ezt Montoya ki is emelte az értékelésében.

    „Vannak olyan technikás pályák, mint például Budapest, ahol nagyon nehéz versenyezni, mert óriási kihívás egy igazán jó kört összerakni. Ezzel szemben Spa egy sokkal ritmusosabb pálya és sokkal könnyebb egy jó kört elérni. Emiatt gondolom azt, hogy Checo jól szerepelhet majd a hétvégén. Azonban, ha most fogadnom kellene, akkor Leclerc-be fektetném a pénzemet.”

    A Ferrari monacói versenyzőjének olyannyira nem alakult jól az utolsó pár versenye, hogy 80 pontos hátrányba került Verstappenhez képest az egyéni pontversenyben. Ha bajnok szeretne lenni a monacói fiatal idén, akkor a hátralévő 9 futamon egy nagyon magas hegyet kellene megmásznia ahhoz, hogy utolérje és meg is tudja előzni holland riválisát a pontvadászatban.

  • Jó úton halad a Belga Nagydíj, hogy maradjon 2023-ra

    Jó úton halad a Belga Nagydíj, hogy maradjon 2023-ra

    A Belga Nagydíj jövője körül igen sötét felhők gyülekeztek az utóbbi hetekben-hónapokban, de a legfrissebb hírek szerint Spa-Francorchamps jövőre még maradhat a versenynaptárban.

    A versenyt alapvetően az mentheti meg, hogy kérdőjelessé váltak azok a helyszínek, melyek a helyére pályáztak. Nem másról van főleg szó, mint a Dél-Afrikai Nagydíjról, ami ha bekerülne, valószínűleg Belgium esne ki, hiszen idén jár le a szerződésük. Ezt pedig eddig nem sikerült meghosszabbítani, mert hiába ajánlott a Forma-1 a RacingNews365 információi szerint kétéves szerződést, a belgák ötéves megállapodást akartak.

    A Kyalamiban rendezendő Dél-Afrikai Nagydíj visszatéréséről az F1-vezérigazgató Stefano Domenicali júniusban tárgyalt, azonban az ottani létesítmények állítólag jelentős fejlesztésekre szorulnak, és azt egyelőre nem tudni, ki biztosítja ehhez az anyagi forrást, hiszen a kormány nem támogatja az eseményt.

    Közelednek a határidők

    Mivel a 2023-as naptár a következő hetekben válhat hivatalossá, Dél-Afrika ideje egyre fogy, és a fenti okok miatt nem tűnik valószínűnek, hogy helyet tudnak nekik szorítani.

    Korábban úgy tűnt, hogy jövőre Las Vegas és Katar érkezése mellett Kína is a visszatérés küszöbén áll, de mostanra gyűltek kérdőjelek a sanghaji verseny körül, az ország covid-szabályai miatt. A vírussal szemben zéró toleranciát próbálnak alkalmazni, így a 2025-ig hosszabbító nagydíj nem áll a legstabilabb lábakon.

    Mindezek tehát Spa számára jó hírnek számítanak, akik így legalább 2023-ra tudnak maguknak helyet biztosítani.

  • Verstappen már kipróbálhatta az átépített spái pályát

    Verstappen már kipróbálhatta az átépített spái pályát

    Max Verstappen lett az első Forma-1-es pilóta, aki kipróbálhatta a renovált spái pályát. A Red Bull holland kiválósága egy videó forgatása során vezethette a Bikák egyik korábbi konstrukcióját a Forma-1 jelenlegi versenynaptárának leghosszabb helyszínén.

    A Spa-Francorschampsban található aszfaltcsík nemrégiben egy óriási, 65 millió angol fontba kerülő renováláson esett á. A módosításoknak köszönhetően a pálya biztonságosabbá vált a nagyobb bukótereknek köszönhetően és emiatt a motorversenyek is visszatérhetnek a legendás helyszínre.

    A változtatásokra már csak azértis szükség volt, mert a Raidillion kijáratán az utóbbi években a W Seriesben és a Formula 2-ben is volt egy-egy nagyobb baleset, utóbbi sajnos Anthoine Hubert életébe került. Az ott bevezetett nagyobb bukóterek mellett még a La Source bukóterét is feltöltötték sóderággyal.

    A Forma-1 mezőnye már a héten kipróbálhatja majd az új pályát, ami kapcsán nemrégiben a Pirelli főnöke, Maria Isola is nyilatkozott.

    „A modern F1-es éra kezdete óta Spa most esett át története legnagyobb átalakításán. 5 kanyar kapott vadonatúj aszfaltréteget és emellett 4 kanyar mellet lett kialakítva sóderágyas szakasz. A versenyzőknek emiatt jobb kell majd figyelniük erre, ráadásul a pályahatárok betartása sem lesz majd könnyű.”

    „Spa epikus természetese az építkezés után is megmaradt és a változtatások még izgalmasabbá fogják tenni a versenyzést ezen a helyszínen.”

    Verstappen egy forgatási nap keretein belül terelgethette a Red Bull 2011-es konstrukcióját, az RB7-et a több, mint 7 kilométer hosszú versenypályán. Ez az élmény pedig akár előnyt is jelenthet majd a holland számára, aki magabiztosnak mondható, 80 pontos előnyből várhatja majd a folytatást.