Címke: Spa-Francorchamps

  • Doohan hirtelen esélyese lett az Alpine 2023-as versenyülésének

    Doohan hirtelen esélyese lett az Alpine 2023-as versenyülésének

    Jack Doohan lenyűgöző teljesítményt nyújtott a a Belga Nagydíj Formula 2-es versenyhétvégéjén, és esélyes lehet a megüresedett Alpine versenyülésre.

    A fiatal ausztrál jelenleg a negyedik helyen áll az F1 utánpótlássorozatában, miután idén két sprintversenyt is megnyert, most pedig a vasárnapi spái főfutamot is megnyerte. Az utóbbi időben jó formát mutatott az F2-ben, és egyértelműen egy olyan pilóta, aki önbizalomban gazdag, ami a pletykák szerint arra utal, hogy ő lehet a 2023-as Alpine-ülés esélyese.

    A francia-brit csapatnál jelenleg csak Esteban Ocon biztos a jövő évre, és várják az FIA szerződési vitákért felelős bizottságának döntését Oscar Piastri esetével kapcsolatban.

    Amennyiben a CRB úgy dönt, hogy az Alpine szerződése elsőbbséget élvez a McLaren bejelentett ajánlatával szemben, akkor könnyen lehet, hogy Piastri mégis náluk fog versenyezni jövőre, de ha ez nem történik meg, vagy más gondok merülnek fel, akkor az Alpine-nak találnia kell egy pilótát.

    Daniel Ricciardo, Mick Schumacher és Pierre Gasly neve is felmerült az utóbbi időben, és tapasztalatuk és tehetségük alapján reálisabb opciónak tűnnek, mint Doohan, de ha nem ezen három versenyző közül döntenek, akkor Doohan talán hamarabb kapja meg a nagy lehetőséget, mint azt várta volna.

  • Marko: Verstappennek már csak két-három győzelem szükséges

    Marko: Verstappennek már csak két-három győzelem szükséges

    Mattia Binotto egyetért Charles Leclerc értékelésével, mely szerint a Ferrari idei világbajnoki győzelme „nagyon eset nehéz” lenne. A regnáló világbajnok Max Verstappen előnye Leclerc előtt már megközelíti a 100 pontot, miután a Red Bull versenyzője totálisan dominált Belgiumban. Arra a kérdésre, hogy Spa-Francorchamps volt-e az F1-es pályafutása legdominánsabb hétvégéje, a holland Verstappen elismerte:

    „Ha a teljes hétvégét nézzük, akkor igen.”

    Dr. Helmut Marko, a Red Bull részéről azt mondta a Servus TV-nek, hogy a 24 éves versenyző már zsinórban második bajnoki címére hajt:

    „Megpróbálunk még két-három versenyt megnyerni, hogy biztosra mehessünk. A célunk most is egyértelmű, hiszen történelmünk során először szeretnénk az első és a második helyen is végezni a bajnokságban.”

    Binotto, a Ferrari csapatfőnöke szerint egyértelmű, hogy már nem a maranellóiaké a gyorsabb autó:

    „Az igazi teljesítménykülönbség köztünk és a Red Bull között nem volt olyan nagy Magyarországon – egy teljesen más pályán -, de már érezhető volt. Ami leginkább aggaszt, hogy kevesebb leszorítóerőt használtak, mint mi, és mégis komoly időket tudtak menni a középső szektorban, ahol szükség van a leszorítóerőre. Egyszerűen a Red Bull egy gyorsabb autó.”

    A Ferrari figyelme ezért máris a 2023-as autójuk felé fordulhat, ezért így folytatta:

    „Minden, amit idén megismertünk a gyengeségeinkről, az a jövő évi autónál a segítségünkre lesz. Amennyiben megvizsgáljuk a jelenlegi versenyzők bajnokságát, a különbség igen nagy. Most minden Verstappentől függ, és attól, hogy esetlegesen nem fejezi be a futamokat.”

  • Steiner: Ricciardo jobb lenne, mint Schumacher

    Steiner: Ricciardo jobb lenne, mint Schumacher

    Vasárnap ugyan a Belga Nagydíj napja lesz, de a szerződéseket felügyelő bizottság hétfői genfi ülése miatt is lázban égnek sokan a 2023-as pilótakeringő miatt. Amennyiben az most várható, az FIA szerződési vitás eljárása szabaddá teszi az utat Oscar Piastrinak, hogy otthagyhassa az Alpine-t és a McLarenhez menjen, a következő dominó nem sokkal később dőlhet el.

    Mick Schumachert mostanában rendre szóra hozzák az Alpine-nál megüresedett versenyülésbe, a Haas pedig potenciálisan a McLarentől menekülő Daniel Ricciardo következő célpontja lehet. Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke az Auto Bildnek így nyilatkozott:

    „Vállalunk-e kockázatot egy olyan új pilótával, mint Daniel Ricciardo, aki nehéz időszakon ment keresztül a McLarennél, vagy maradunk annál, akit ismerünk? Másrészt, ki mondta, hogy Mick megy? Ezt a média állítja, nem én. Én azt mondom, minden nyitott.”

    A Spa-Francorchamps-i paddockban egy új pletyka szerint az Alpine megpróbálhatja kiszedni Pierre Gasly-t a Red Bull szerződéséből. Ez egy potenciális helyet nyitna meg Schumachernek az AlphaTaurinál. Amikor erről kérdezték Belgiumban, a 23 éves Schumacher felnevetett:

    „Az a pletyka járja, hogy holnap versenyzem, és már igencsak várom.”

    Mivel azonban a németet az Alpine-nal és az AlphaTaurival is kapcsolatba hozták, az a feltételezés, hogy a Haas átfésüli majd a pilótapiacot, valamint Schumacher is menni fog. Steiner így folytatta:

    „Ha menni akar, hát legyen. Akkor ez a mi hibánk lesz, és rá találunk más megoldást. Most az a dolgom, hogy azon gondolkodjak, ki a jobb, és ez nem könnyű. Ricciardo jobb lehet, amennyiben visszanyeri a régi formáját.”

    Steiner elismerte, hogy az augusztusi szünet alatt váltott néhány SMS-t a 33 éves ausztrállal:

    „Hülkenberg kockázatos lenne, Ricciardo is kockázatot jelentene. Mindenki kockázatot jelent, kivéve Lewis Hamiltont vagy Max Verstappent. Amivel egyetértek, hogy Mick a legkisebb kockázat. De ez nem jelenti azt, hogy a legkisebb kockázatot akarjuk vállalni. Amennyiben Mick a következő három futamon úgy vezet, mint Spielbergben, akkor a döntés automatikus lesz.”

  • Leclerc a vb-címről: Kezd elúszni a hajó

    Leclerc a vb-címről: Kezd elúszni a hajó

    Charles Leclerc nem haragszik a Ferrarira, amiért a bónuszpontra vonatkozó tervük besült a Belga Nagydíj legvégén. A monacói fiatal ugyanakkor azt is érzi, hogy egyre távolabb kerül a világbajnoki címtől.

    Leclerc egy rendkívül eseménydús verseny végén ért célba az 5. helyen vasárnap Spa-Francorschapsban. Az 5-szörös futamgyőztes a büntetései miatt a mezőny végéről indulhatott csupán, de nagyon korán újra kellett kezdenie a felzárkózást egy nem várt kerékcsere miatt, amit a fékhűtőnyílásába ragadt sisakfólia miatt kellett meglépnie a Vörösöknek.

    A futamon az 5. hely volt a maximum Leclerc számára, de Mattia Binottóék úgy döntöttek, hogy megpróbálják elvenni a bónuszpontot Max Verstappentől. Emiatt behozták Leclerc-t friss lágya keverékekért, aki ugyan Fernando Alonso mögé jött vissza a pályára, aki az utolsó körben szélárnyékot is adott neki a Kemmel egyenesben.

    Azonban Leclerc hiába nyomta ki az autója szemét, nem tudta elvenni a hollandtól a bónusz egységet, ráadásul utólag kiderült, hogy egy szenzorhiba miatt túllépte a megengedett 80 km/órás sebességlimitet a bokszutcában. Ezért egy 5 másodperces büntetést kapott a stewardoktól, ami miatt visszaesett Alonso mögé a 6. helyre. A monacói nem is neheztel a csapatára az újabb blama miatt és magára is vállalta

    „A büntetésnél frusztrálóbb volt az, hogy a Red Bullok ennyivel gyorsabbak voltak nálunk” – nyilatkozta a 24 éves Leclerc a leintést követően. – Ezen dolgoznunk kell majd a közeljövőben.”

    „A Red Bull a mostani hétvégén egy másik ligában versenyzett. Találtak valamit, ami rendkívül aggasztó volt a mi szemszögünkből nézve. Ha ez így folytatódik, egyre csak nehezebb dolgunk lesz a bajnokság szempontjából. Nem fér a fejembe, hogyan csinálták ezt. Már-már olyan gyorsak az egyenesben, hogy azt hinné az ember, nem rendelkeznek leszorítóerővel. Ehhez képest még a kanyarokban is gyorsabbak nálunk, szóval ezért mondom azt, hogy aggasztó ez a szituáció.”

  • Verstappen még Hornert és a saját apját is meglepte a győzelmével

    Verstappen még Hornert és a saját apját is meglepte a győzelmével

    Max Verstappen valósággal sokkolta a Forma-1 világát a Belga Nagydíjon nyújtott produkciójával. A Bikák holland kiválósága a motorbüntetése miatt csak a 14. helyről kezdhette meg a spái futamot, azonban a 44 kör során csúnyán leiskolázta a mezőnyt és 20 másodperces előnnyel nyerte meg a versenyt. Ezzel a teljesítményével pedig édesapját, Jos Verstappent és a csapatfőnökét, Christian Hornert is lenyűgözte.

    Verstappen a mai győzelmével idei 9. sikerét aratta és ezután már 93 ponttal vezeti az egyéni pontversenyt Sergio Pérez előtt, Charles Leclerc lemaradása pedig már 98 pontra rúg vele szemben. Ha az idei szezon hátralévő futamain nem történik semmi rendkívüli, akkor Verstappen már jóval az évad vége előtt meg is védheti a tavalyi szezonban megszerzett vb-címét.

    „Ez egy álom eredmény a számunkra” – nyilatkozta Horner a Viaplay-nek. – Soha nem gondoltam volna, hogy Max (Verstappen – a szerző) képes lesz megnyerni a versenyt, de nagyon hamar pozícióba tudott kerülni és onnantól kezdve nem volt megállás. Emellett még a leggyorsabb körért járó bónuszpont is az övé lett, valamint Checo is 2. lett és ezzel lett tökéletes a hétvégénk.”

    Az idősebb Verstappen – aki nemrégiben mutatkozott be a WRC-ben – azt gondolta, hogy a fia maximum egy dobogós helyezész lesz képes elkönyvelni Spában, azonban a leintésnél nagyon meglepődött, hogy az 1-es rajtszámú Red Bullt látta meg az első pozícióban.

    „Max teljesítménye nagyon ott volt. Azt gondolta, hogy az egyik dobogós helyet el fogja csípni, de amikor megláttam, hogy mennyire gyors volt, már elkezdtem hinni a győzelemben. Mindenkit meglepett ezzel a fajta erődemonstrációjával.”

  • Hivatalos: 2023-ban is lesz Forma-1-es Belga Nagydíj

    Hivatalos: 2023-ban is lesz Forma-1-es Belga Nagydíj

    Immáron hivatalos, hogy meghosszabbították a Belga Nagydíj jelenlegi helyszínének, Spa-Francorschampsnak a Forma-1-es szerződését a 2023-as szezon végéig.

    Mivel a belga helyszínnek az idei év végén lejárt volna szerződése és számos új futamot jelentettek be az F1 vezetői az elmúlt időszakban, számos klasszikus F1-es pálya került veszélye, köztük Spa is. Azonban a legutóbbi héten kiderült, hogy a Dél-Afrikai Nagydíj visszatérése kapcsán összeomlottak a tárgyalások és ez egy remek nagydíj volt a legendás verseny promótereinek. Ezt követően meg is tudtak egyezni a száguldó cirkusz vezérigazgatójával, Stefano Domenicalival.

    Egy ideig nagyon úgy nézett ki, hogy idén az utolsó Belga Nagydíjat láthatjuk majd egy ideig, de a két fél csúnyán rácáfolt erre a felvetésre, miután bejelentették a friss egy éves szerződéshosszabbítást. Azonban a hosszabbítás ellenére Spa-Francorchamps hosszú távú jövője még továbbra is kérdéses és egyáltalán nem biztos, hogy 2023 után lesz még folytatás az F1-ben.

     

  • Leclerc a Ferrari újabb hibájáról: Nem egy nagy ügy

    Leclerc a Ferrari újabb hibájáról: Nem egy nagy ügy

    Charles Leclerc szerint nem múlott sok azon, hogy a Ferrari a Q3-ban összecserélte az abroncsait, ami miatt végül nem a megfelelő szettet tették fel a monacói autójára az utolsó próbálkozása előtt.

    Az olasz istálló ugyanis Leclerc Ferrarijára friss lágy keverékek kerültek a Q3 elején, pedig eredetileg az 5-szörös futamgyőztesnek használt Pirelliken kellett volna teljesítenie az első gyorskörét és a friss kerekeket csak ezt követően kapta volna meg.

    Leclerc természetesen azonnal meg is kérdezte a csapatát, hogy miért csinálták ezt és ők erre azt felelték, hogy „sajnálják, mert ezzel hibát követtek el”. A monacói így végül a 4. helyet szerezte meg az időmérőn, de a motorbüntetései miatt csak a 16. helyről rajtolhat majd a vasárnapi Belga Nagydíjon.

    „Nem értettük meg egymást a csapattal, szóval nem egy nagy ügy” – nyilatkozta Leclerc a Ferrari újabb hibájáról az időmérőt követően. – Pusztán azért említettem meg, mert a helyzet még engem is meglepett. Azonban ez a hiba nem fogja befolyásolni a hétvégém további részét.”

    A Ferrari szupersztárját meglepte Max Verstappen és a Red Bull pokoli tempója, mert azt gondolta, hogy az időmérőn szoros csatát vívhatnak majd egymással. Ehhez képest a szintén motorbüntetést kapó holland majdnem 9 tized másodperccel előzte meg a monacóit a kvalifikáción.

    Leclerc azt is hozzátette, hogy „reméli ez a helyzet Zandvoortra megváltozik” és azt is, hogy „a verseny folyamán képesek lesznek jó teljesítményt nyújtani”.

  • Pérez: Fontos lesz a rajt

    Pérez: Fontos lesz a rajt

    Sergio Pérez a harmadik helyre kvalifikálta magát a Belga Nagydíj időmérő edzésén, de a csapattárs Verstappen büntetése miatt végül a második helyről indulhat majd.

    A mexikói Carlos Sainzot nem tudta megverni, így csak mellőle rajtolhat, de így is bőven lehet esélye a győzelemre, fő ellenfele pedig éppen a spanyol lehet. Ugyanis a két élcsapat másik két pilótája hátra került a motorbüntetések miatt, ez pedig jó esélyt adhat a bajnokságban hátrébb lévő csapattársaknak.

    „A második hely biztosan nem a legrosszabb. Ha jól megy Carlos ellen, hamar előre kerülhetek. Alig várom a holnapi napot, szerintem érdekes verseny vár ránk” – értékelt az időmérő után Pérez, aki mindössze öt ponttal követi a második Leclerc-t a bajnokságban. „Nagyon fontos, hogy jól rajtoljunk, és az elejétől kezdve a saját versenyünket fussuk. Majd meglátjuk.”

  • Doohan győzelmét hozta a spái főverseny

    Doohan győzelmét hozta a spái főverseny

    Az UNI Virtuosi pilótája, Jack Doohan nyerte meg a Formula 2 főfutamát Spa-Francorchampsban. Az ausztrál pilóta egy jó taktikának köszönhetően tudta legyőzni a bajnoki éllovas Felipe Drugovichot.

    Az első rajtkockából induló Drugovich tökéletesen indult el, amíg a mögüle rajtoló Enzo Fittipaldi két pozíciót is veszített Doohannel és David Beckmannal szemben. A brazil fiatal ezután sem nyugodhatott meg, mert a tegnapi nyertes Liam Lawson kereszttüzébe került.

    A dráma már a harmadik kör legelején megtörtént, ugyanis Théo Pourchaire autója lelassult a Kemmel egyenesben. Az ART Grand Prix fiatal francia fiatalja számára ezzel véget is ért a verseny és emiatt a bajnoki esélyei is nagyon halványak lettek.

    Roy Nissany is próbálkozott, azonban az optimista manőverének köszönhetően összeütközött Jehan Daruvalával, ami miatt mindkettőjük első szárnya megsérült, így mindketten nagyon távol kerültek a pontszerzés lehetőségétől.

    Az 5. körben az élen és a 4. helyért is óriási csata bontakozott ki. Amíg az élen Doohan elkezdett közeledni Drugovichra, addig Lawson és Fittipaldi centikre egymástól harcolt a 4. pozícióért és végül előbbi örülhetett a csörte végén, ami miatt a brazil fiatal visszacsúszott az 5. helyre. Röviddel az eset után pedig már csak 6. volt, miután Richard Verschoor is ki tudta kerülni őt a DRS segítségével.

    A 8. körben a lágy gumikon rajtolók zöme kiállt friss abroncsokért és emiatt óriási forgalom alakult ki a bokszutcában. Egy körrel később Lawson is reagált Logan Sargeant és Fittipaldi cseréjére és vissza is tudott jönni eléjük a pályára. A 10. körre Doohan és Drugovich is letudta a kötelező kerékcseréjét, azonban az ausztrál pilóta a jó kivezető körének köszönhetően át tudta ugrani a bajnokság éllovasát.

    Doohan ezután utolérte az előtt autózók egy csoportját, akik még nem voltak kint a bokszban és első körben Amaury Cordeelt és a csapattársát, Marino Satót előzte meg. Drugovich árnyékként követte őt, de a kettőjük közötti különbség 1 másodperc körül állandósult, így az MP Motorsport versenyzője nem nagyon tudott támadni.

    A verseny második felében az alternatív stratégián autózók szolgáltatták az izgalmakat. Verschoor először a küszködő Sargeantet utasította mag mögé, majd nem sokkal azután Fittipaldit is megelőzte és ezzel előrelépett a 4. helyre. A hollandon kívül még Ayumu Iwasa alkalmazta ezt a stratégiát és ő is folyamatosan zárkózott felfelé. Két körrel a verseny vége előtt már a 8. helyen haladt.

    Az élen már nem történt változás a leintésig, Doohan nyert és rajt kívül még Drugovich és Lawson állhatott fel a dobogóra. További pontszerzők: Verschoor, Fittipaldi, Sargeant, Beckmann, Iwasa, Jüri Vips és Clément Novalak.

    A bajnokság egy hét múlva folytatódik majd Zandvoortban.

  • Barbadosi siker született a spái főversenyen

    Barbadosi siker született a spái főversenyen

    A Trident versenyzője, Zane Maloney nyerte a Formula 3 főversenyét Spa-Francorschampsban.

    A rajtot nagy szerencsére megúszta baleset nélkül a mezőny, de az összes régióban őrült csatákat vívtak a pozíciókért. Zane Maloney szabálytalanul előzte meg a pole-ból induló Caio Collet-t, aki emiatt a 2. körben kénytelen volt visszaadni a pozíciót.

    A pálya utolsó szakaszában Kush Maini okoztott két balesetet, amivel többek között a bajnokság egyik legnagyobb esélyesét, Victor Martinst is elintézte. A francia pilóta autója olyan mértékben megsérült az ütközést követően, hogy nem volt képes folytatni a száguldást. Az incidens miatt a biztonsági autót is be kellett hívni a pályára.

    A mezőny az 5. körben kapta meg a zöld zászlót és Goethe nagyon rosszul rajtolt el az élről. A Kemmel egyenesben megelőzte őt Collet, aki így újra az élre állt, majd ezután Maloney egy bátor manőverrel előzte őt a Malmedybe menet.

    Nem sokkal az újraindítás után baleset történt: Gregoire Saucy ütközött a falba a Malmedy kijáratán egy ütközést követően és emiatt újfent biztonsági autós fázis lépett érvénybe. A 10. körben indult újra a száguldás az összetört ART eltakarítását követően és Maloney azonnal az élre tudott kerülni a Kemmel egyenes végén.

    A Trident barbadosi versenyzője ezután megpróbálta leszakítani Collet-t, hogy a brazil pilóta ne tudja használni az állítható hátsó szárnyát vele szemben. Ez a 13. körre össze is jött a számára, mert a kettejük közötti különbség 1,2 másodpercre nőtt. Ezután Maloney csapattársa, Roman Stanek is meg tudta előzni Collet-t

    Eközben a két talpon maradt bajnoki esélyes Arthur Leclerc és Isack Hadjar is próbált javítani a rossz rajtpozícióján. Charles Leclerc öccse a 20. helyről rajtolt és a 14. körben már a 13. helyen haladt, amivel még maradt némi esélye, hogy pontokat szerezzen. Hadjar ekkor csak a 16. helyen autózott, szóval neki sokkal nehezebb dolga volt Premás riválisához képest.

    Az élen már nem változott meg a sorrend a verseny legvégéig. Maloney nyert Stanek és Oliver Bearman előtt. Mögöttük Oliver Goethe ért célba, aki mellett még Jonny Edgar, Collet, William Alatolo, David Vidales, Alex Smolyar és Reece Ushijima végzett a pontszerzők között. Leclerc végül a 11. helyen látta meg a kockás zászlót, Hadjar pedig 14. lett, így egyikük sem tudott pontot szerezni.

    A bajnokság jövő héten folytatódik majd Zandvoortban.