Címke: Spa-Francorchamps

  • A BMW bajnokjelöltje megszilárdította a helyzetét

    A BMW bajnokjelöltje megszilárdította a helyzetét

    Újra hibáztak a bajnoki éllovasok, kivéve egyet. Rast és Bortolotti hiábi után a BMW pilótája, Sheldon van der Linde szerzett sok pontot.

    Rast szerezte meg a pole-t Sheldon van der Linde és Nick Cassidy előtt, a rajtnál azonban nem tudta tartani a dél-afrikai. A második körben Cassidy is bepróbálkozott, de nem tudta megelőzni.

    Mögöttük három Mercedes haladt, Auer-Götz-Grenier sorrendben. A regnáló bajnok alulkormányzottságra hivatkozva három helyet vesztett.

    Auer és Preining kezdték meg a kerékcseréket az első bolyból, miközben Cassidy és Rast tovább nyúzták egymást. A két pilóta a célegyenesben került egymást mellé, és egészen a Kemmel egyenes végéig úgy is maradtak. Az Eau Rouge-on is keresztülhúzódó manővernek köszönhetően Cassidy feljött a második helyre.

    A középmezőnyben a kiállásoknál több veszélyes kiengedés is történt, többek között a belga Laurens Vanthoor szorította bele versenytársát a boxfalba.

    Rast Götz-cel együtt ki is jött a boxba, őket követte pár körrel később Sheldon van der Linde, aki a csatának köszönhetően el tudott húzni egy kicsit az üldözőktől. A kiállásánál azonban a bal elsőnél gondok akadtak, és közel három másodpercet vesztett.

    Cassidy ezt kihasználva felülvágást csinált, és kivárva van der Linde elé jött vissza.

    Utána lenyugodtak a kedélyek, egészen addig, amíg Rast defektje miatt egész pályás sárga zászlót rendeltek el. A mezőnyt összerázva, az utolsó körre engedték el újra a mezőnyt.

    Az elején lökdösődés ellenére nem változott az állás, a hátul viszont egy hatalmas baleset játszódott le, legalább négy autó forgott ki. Alessio Deledda és Esteban Muth sérült autóval tértek vissza a boxba, Dev Gore pedig nem is tudott továbbmenni.

    A verseny végeredménye:

    Versenyző Márka Csapat
    1. 🇳🇿 Nick Cassidy Ferrari AF Corse
    2. 🇿🇦 Sheldon van der Linde BMW Schubert
    3. 🇦🇹 Thomas Preining Porsche KÜS Bernhard
    4. 🇦🇹 Lucas Auer Mercedes Winward
    5. 🇩🇪 Luca Stolz Mercedes Haupt
    6. 🇨🇦 Mikael Greiner Mercedes GruppeM
    7. 🇦🇹 Philipp Eng BMW Schubert
    8. 🇧🇷 Felipe Fraga Ferrari AF Corse
    9. 🇩🇪 Marko Wittmann BMW Walkenhorst
    10. 🇮🇹 Mirko Bortolotti Lamborghini Grasser
    11. 🇮🇳 Arjun Maini Mercedes Haupt
    12. 🇧🇪 Laurens Vanthoor Porsche SSR
    13. 🇨🇭 Ricardo Feller Audi Abt
    14. 🇿🇦 Kelvin van der Linde Audi Abt
    15. 🇩🇪 Maximilian Götz Mercedes Winward
    16. 🇩🇪 Marius Zug Audi Attempto
    17. 🇨🇭 Rolf Ineichen Lamborghini Grasser
    18. 🇮🇹 Alessio Deledda Lamborghini Grasser
    19. 🇳🇴 Dennis Olsen Porsche SSR
    20. 🇩🇪 David Schumacher Mercedes Winward
    21. 🇩🇪 Maximilian Buhk Mercedes Mücke
    22. 🇨🇭 Nico Müller Audi Rosberg
    23. 🇩🇪 Maro Engel Mercedes GruppeM
    24. 🇧🇪 Esteban Muth BMW Walkenhorst

     

    A bajnokság állása:

    Pilóta Márka Pont
    1. 🇿🇦 Sheldon van der Linde BMW 130 0
    2. 🇦🇹 Lucas Auer Mercedes 98 -32
    3. 🇩🇪 René Rast Audi 96 -34
    4. 🇮🇹 Mirko Bortolotti Lamborghini 95 -35
    5. 🇳🇴 Dennis Olsen Porsche 87 -43
    6. 🇩🇪 Luca Stolz Mercedes 83 -47
    7. 🇦🇹 Thomas Preining Porsche 81 -49
    8. 🇨🇭 Nico Müller Audi 78 -52
    9. 🇿🇦 Kelvin van der Linde Audi 75 -55
    10. 🇩🇪 Maximilian Götz Mercedes 70 -60
    11. 🇨🇭 Ricardo Feller Audi 63 -67
    12. 🇧🇷 Felipe Fraga Ferrari 60 -70
    13. 🇩🇪 Marko Wittmann BMW 56 -74
    14. 🇦🇹 Philipp Eng BMW 46 -84
    15. 🇩🇪 Maro Engel Mercedes 41 -89
    16. 🇳🇿 Nick Cassidy Ferrari 37 -93
    17. 🇧🇪 Laurens Vanthoor Porsche 30 -100
    18. 🇺🇸 Dev Gore Audi 18 -112
    19. 🇨🇦 Mikael Greiner Mercedes 17 -113
    20. 🇮🇳 Arjun Maini Mercedes 12 -118
    21. 🇦🇹 Clemens Schmid Lamborghini 9 -121
    22. 🇹🇷 Ayhancan Guven Ferrari 8 -122
  • Eső kavarta meg a futam végét, újabb Porsche győzelem született

    Eső kavarta meg a futam végét, újabb Porsche győzelem született

    A pontverseny éllovasainak bukdácsolását a Porsche pilótája, a norvég Dennis Olsen használta ki a legjobban, első győzelmét szerezte meg a DTM-ben.

    A Porsche autói szerepeltek különösen jól az időmérőn, Dennis Olsen és Thomas Preining kibérelték az első sort, de a belga Laurens Vanthoor sem került sokkal hátrébb.

    A bajnoki éllovasok közül Lucas Auer lett harmadik, rajta kívül pedig csak René Rast férkőzött be a legjobb 10-be. Sheldon van der Linde és Mirko Bortolotti a mezőny hátsóbb feléből kezdhették meg a versenyt.

    A verseny félig nedves, félig száraz aszfalton kezdődött el Spa-Francorchampsban, de a verseny végére esőt vártak.

    Auer a harmadik helyről befért Preining mellé, az osztrák pedig látványosan keresztbe állt az Eau Rouge-ban, de megfogta, viszont lendületet vesztett.

    Az időjárás-előrejelzés ellenére sokan kijöttek a verseny korai szakaszában. Auer kiállásával gondok voltak, Olsen pedig koccant a fallal a boxutca kijáraton, de ki tudtak jönni a többiek elé.

    A verseny vezetését Maximilian Götz vette át, mögötte René Rast és a hazai pályán versenyző Esteban Muth haladt az esőre várva.

    Maro Engel ugyan rajtbüntetést hozott magával a Nürburgringről, de még így is jó versenyt futott. Egészen addig, amíg kiállása után összes nem ütközött a boxutcába igyekvő Rolf Ineichennel.

    Philipp Eng után Vanthoor is kiállt technikai problémával. Eközben Engel pedig éppen Sheldon van der Linde előtt ért be a boxba, feltartva a dél-afrikai versenyzőt.

    Amikor látszott, nem lesz sok eső, mindenki kiállt a boxba, így nem alakult ki nagy különbség a mezőny két része között.

    Auer is defektet kapott, így Olsen megszabadult tőle az élen. Erre viszont a frissebb gumikon érkező Götz indított hosszú hajrát mögötte. Preining közben a többiek hibáit kihasználva a kezdeti fél pördülése ellenére dobogós helyen haladt.

    A verseny utolsó öt percére esett le az eső a pálya egyik felén. Erre a mezőny hátsó felében hatalmas csaták alakultak ki. Bortolotti és Sheldon van der Linde is hatalmas felzárkózást mutattak be, de csak az olasz ért el vele pontokat.

    Olsen győzelmével feljött a bajnokság negyedik helyére. Rast éppen a dobogón kívül ért célba, amivel van der Linde mögött, 17 pont hátránnyal áll a második helyen.

    A sorrend leintéskor:
    Versenyző Márka Csapat
    1. 🇳🇴 Dennis Olsen Porsche SSR
    2. 🇩🇪 Maximilian Götz Mercedes Winward
    3. 🇦🇹 Thomas Preining Porsche KÜS Bernhard
    4. 🇩🇪 René Rast Audi Abt
    5. 🇿🇦 Kelvin van der Linde Audi Abt
    6. 🇨🇭 Nico Müller Audi Rosberg
    7. 🇧🇷 Felipe Fraga Ferrari AF Corse
    8. 🇮🇹 Mirko Bortolotti Lamborghini Grasser
    9. 🇳🇿 Nick Cassidy Ferrari AF Corse
    10. 🇩🇪 Marko Wittmann BMW Walkenhorst
    11. 🇩🇪 David Schumacher Mercedes Winward
    12. 🇿🇦 Sheldon van der Linde BMW Schubert
    13. 🇧🇪 Esteban Muth BMW Walkenhorst
    14. 🇮🇳 Arjun Maini Mercedes Haupt
    15. 🇩🇪 Luca Stolz Mercedes Haupt
    16. 🇩🇪 Maximilian Buhk Mercedes Mücke
    17. 🇨🇭 Ricardo Feller Audi Abt
    18. 🇩🇪 Marius Zug Audi Attempto
    19. 🇨🇭 Rolf Ineichen Lamborghini Grasser
    20. 🇮🇹 Alessio Deledda Lamborghini Grasser
    21. 🇺🇸 Dev Gore Audi Rosberg
  • Az FIA kérésrére nagyobb visszapillantó tükröket tesztelnek

    Az FIA kérésrére nagyobb visszapillantó tükröket tesztelnek

    A csapatok sokkal nagyobb oldalsó visszapillantó tükröket tesztelnek a pilótafülkén, hogy javítsanak a Forma-1-es pilóták korlátozott hátrafelé látásán.

    A június közepén megrendezett Kanadai Nagydíj óta néhány istálló a gyakorlatban teszteli saját, nagyobb méretű tükörterveit, hogy adatokat gyűjtsön az irányító testület FIA-nak. Például a Red Bull az edzéseken egy szabványos kis tükröt használt az autókon – a másik oldalon pedig egy nagyobb és terjedelmesebb változatot a közvetlen összehasonlítás végett. Az Auto Motor und Sportnak az FIA technikai főnöke, Nikolas Tombazis ennyit mondott erről:

    „A hátulról átlósan elhelyezkedő területen jelenleg igen korlátozott a kilátás.”

    A Mercedes már Spában kipróbálta a nagyobb tükrét, az Alpine, a McLaren és a Haas pedig a Holland Nagydíj előtt követte a 423 x 187 mm-es méretű elrendezéssel. Tombazis elismerte, hogy a nagyobb tükrök egyik lehetséges mellékhatása, hogy miközben a hátsó láthatóság problémáját kezelik, egy újabb, előre néző akadályt jelentenek a versenyzőknek:

    „El kell kerülnünk, hogy a pilóta kevesebbet lásson előre, mert a tükör útban van. Csak egy kis ablak van, ahol passzol.”

    Ugyanakkor Lewis Hamilton állítólag arra panaszkodott, hogy a hátsó kilátás nem sokat javult, miközben az előre látás tovább romlott. A tesztek a tervek szerint a következő nagydíjakon folytatódnak.

  • Alonso még három évet maradna a Forma-1-ben

    Alonso még három évet maradna a Forma-1-ben

    Fernando Alonso reméli, hogy legalább még két-három évet a Forma-1-es rajtrácson maradhat.

    A 41 éves korábbi kétszeres bajnok jövőre az Oscar Piastri-szappanopera közepette az Alpine-tól az Aston Martinra vált. A spanyol a DAZN-nek nyilatkozott:

    „Azt láttam, hogy az Aston Martin részéről vágynak rám, és talán ez hiányzott az Alpine-nál. Vagy a szeretet jele, ami talán itt nem volt meg. Az Alpine-nál ott volt Piastri, a fiatal tehetség az akadémiáról, és én is egy olyan projekthez mentem, amely ambiciózusabbnak tűnik, mint az Alpine-é. Remélem, hogy még legalább két-három évig a Forma-1-ben leszek – azt hiszem, még mindig 100 százalékos az állapotom. Aztán utána pedig jöhet egy olyan kihívás, amit soha nem rejtettem véka alá, hogy újra megpróbálom a Dakart.”

    Alonso a Lewis Hamiltonnal jó egy hete Spában történt ütközése körüli vitát is szeretné lezárni, miután a rádióban azt mondta, hogy a hétszeres világbajnok csak a pole-ból tud versenyezni:

    „Vannak dolgok, amiket az ember mond, mielőtt gondolkodik. Az én hibám annyi, hogy kimondtam őket. Ugyanakkor meg kell érteni az F1-et is. Az egész egyfajta show, azonban megpróbálunk nem túl sok show-t nyújtani nekik, amikor ennyire ellentmondásos a helyzet.”

  • Marko már egy Verstappen dobogóval is elégedett lenne

    Marko már egy Verstappen dobogóval is elégedett lenne

    Amennyiben Max Verstappen ezen a hétvégén Zandvoortban csak egy dobogós helyezést tud elérni, Dr. Helmut Marko szerint az is oké.

    Miután alig egy hete totálisan dominált a gyors kanyarokban és a hosszú egyenesekben Spa-Francorchamps-ban, a holland viszonylag nehezen boldogult a hazai pályáján. Váltóhiba miatt azonban sok időt veszített – és a Red Bull osztrák elöljárója, Marko szerint Sergio Perez még gyengébb tempója sem ad okot pánikra:

    „Perez általában egy másodperccel lassabb pénteken Maxnál, így ezen adatoknak csak korlátozott értéke van. Az első körök, amiket Verstappen megtett, optimizmusra adnak okot, hogy még harcolhatunk az élmezőnnyel.

    Feltehetően nem is fogjuk használni a kemény gumikat a versenyen, ezért is tettük fel az első edzésen, hogy megszabaduljunk tőlük. Ezeken a gumikon jól éreztük magunkat. Amelyekkel később mentünk, azokkal jól éreztük magunkat. Még mindig képesek leszünk a harcolni a dobogóért, és ezzel egyelőre elégedettek vagyunk.”

    A világbajnok Verstappen ugyanakkor majdnem három számjegyű pontelőnnyel vezet Charles Leclerc előtt, ami azt jelenti, hogy még egy Ferrari győzelmi sorozat sem változtatna drámaian a helyzeten.

    Annyiban izgalmas Holland Nagydíj lehet, hogy a Mercedes egyik informátora úgy véli, hogy „a Red Bull, a Ferrari és mi egy szinten vagyunk”. Toto Wolff csapatfőnökként azonban nem izgatja magát túlságosan a formajavulásuk miatt, és ezt el is mondta a De Telegraafnak:

    „A nyári szünet előtt az emberek esélyesnek láttak minket a győzelemre is, aztán Spa-Francorchamps-ban leírtak minket. Most a pénteki zandvoorti edzés után úgy gondolják, hogy újra nyerni fogunk. A Forma-1 igen mániákusan depressziós ilyen értelemben.

    Azt hiszem, hogy a jelenlegi szabályokkal, a különböző szélcsatorna-használati időkkel és a költségvetési sapkával vissza tudunk vágni. De nagyon nehéz lesz, mert a Red Bull most remek munkát végez.”

  • Verstappen beteg, kihagyja a Holland Nagydíjat

    Verstappen beteg, kihagyja a Holland Nagydíjat

    Max Verstappen nélkülözni fogja híres holland édesapja támogatását a hétvégi hazai nagydíján, Zandvoortban.

    Jos Verstappennek, – akit a bajnoki éllovas egy tiszteletbeli sisakfestéssel tisztel meg a Holland Nagydíjon -, koronavírus tesztje pozitív lett. A korábbi F1 pilóta így nyilatkozott a De Telegraafnak:

    „Jól érzem magam, de inkább otthon maradtam, mert nem akarom veszélyeztetni Maxot. Nem akarjuk, hogy megbetegedhessen.”

    Jos szintén nem ment el arra a ceremóniára, ahol a Red Bullnál versenyző fiát a hét elején az Orange-Nassaui Rend tisztjévé nevezték ki.

    Az idősebb Verstappen arra számít, hogy a Ferrari nagyobb kihívást jelent majd Maxnak ezen a hétvégén, mint múlt héten Spa-Francorchamps-ban:

    „Volt néhány szabályváltozás a nyári szünetet követően, amely talán más csapatokat jobban zavar, mint minket. Ugyanakkor most nem lesz annyira egyszerű, mint legutóbb Spában.”

    Voltak olyan spekulációk, amelyeket a Red Bull azóta cáfolt, hogy Verstappen belgiumi előnye a speciálisan könnyített versenygépének köszönhető.

    Max csütörtökön még azt is megerősítette, hogy az autója egész szezonban túlsúlyos volt, de a Red Bull „lassan elkezdett megszabadulni ettől”.

    A Ferrari versenyzőjével, Charles Leclerc-rel szembeni közel 100 pontos előnye miatt a Red Bull remek hangulatban várja a zandvoorti futamot, de a csapatfőnök Christian Horner eltökélt abban, hogy a hazai versenyen a lehető legkisebb nyomás alatt tartsa a csapatát, és Maxot:

    „Egyfajta buborékban a csapatnál, nyugalomban akarjuk tartani őt. Most már nála van az 1-es rajtszám az autóján, vezeti a bajnokságot, és mindannyian láttuk, mi történt itt tavaly, és azzal számolunk, hogy ezúttal még extrémebb lesz.”

  • Marko: Verstappen még az utolsó helyről indulva is nyert volna Spában

    Marko: Verstappen még az utolsó helyről indulva is nyert volna Spában

    A Red Bull szaktanácsadója, Dr. Helmut Marko szerint olyannyira kimagasló volt Max Verstappen Belga Nagydíjon mutatott tempója, hogy még valószínűleg a 20. helyről startolva is elsőnek intette le volna a kockászászló a 44 körös futam végén.

    A Red Bull holland kiválósága hiába nyerte meg rendkívül magabiztos előnnyel a szombati időmérőt a renovált Spa-Francorschampsban, azonban miután a túlzott motorkomponensek használata miatt rajtbüntetést kapott. Azonban miután rajt kívül még 5 ember járt ugyanebben a cipóban, az időmérő megnyerésével ő rajtolhatott ebből a 6-os fogatból a legelőrébb.

    2021 világbajnoka ennek ellenére volt képest ellentmondást nem tűrően átgázolni a mezőnyön és a 18. körtől kezdődően már senki nem zavarta őt az élen. A futam végén ott is ért célba 17,8 másodperccel megelőzve a csapattársát, Sergio Pérezt.

    Marko a verseny utáni nyilatkozatában értekezett Verstappen dominanciáról, ami szerinte akkora volt, hogy még a 20. helyről indulva is képes volna lett volna egyesével levadászni a mezőny tagjait.

    „Szerintem, ha a 20. helyről, akkor is simán nyert volna” – árulta el az osztrák szakember, aki eleinte még nem hitt a 24 éves holland győzelemben. – Már a nyári szünet előtt tudtuk, hogy motort fogunk cserélni Spában. Úgy voltunk vele, hogy próbáljunk meg minél több pontot szerezni a hétvégén.”

    „Azonban Max (Verstappen – a szerző) időmérős pole körét meglátva azt gondoltam, hogy akár a dobogó is meglehet. Ekkor Jos (Verstappen – a szerző) rámnézett és azt mondta, hogy ’nyerni fog Max.’ Spában egy rendkívül erős erőforrásra van szükséged és 2021 óta pariban vagyunk a többi csapattal ezen téren.”

  • Verstappen győzelmének margójára: A szezon 10 legdominánsabb győzelme

    Szakértőink a Forma-1, a NASCAR és az IndyCar idei szezonjának versenyei alapján rakták össze domináns listájukat.

    Fontos megjegyezni, hogy listánk szubjektív. A Racingline.hu szerkesztőségéből Boa Bence (Forma-1) segített összeszedni a szezon legdominánsabb győzelmeit, az 500miles.hu csapatából pedig Baski Dávid (IndyCar) és Juhász Zoltán (NASCAR) szakértő listája került be.

    Végül jómagam, a főszerkesztő, Roós András fésültem össze a három listát.

    1. IndyCar – Detroit – Will Power

      Will Power egy elbaltázott időmérőt követően 15 pozíciót javított 14 kör alatt, és végül 50 kört vezetve simán nyert. A döntő tényező Verstappennel szemben az volt, hogy ezt egy szűk, utcai pályán valósította meg.

    2. Forma-1 – Spa – Max Verstappen

      Épphogy lemaradt az első helyről cikkünk inspirációja, Max Verstappen Spái győzelme. A holland versenyző büntetése miatt csak a 14. helyről rajtolhatott, azonban hasonlóan gyorsan felküzdötte magát mint Will Power, és egy pillanatig nem volt kérdés, hogy megnyeri majd a versenyt is.

    3. NASCAR – Indianapolis – Tyler Reddick

      Pole, leggyorsabb kör, és győzelem. Hogyan is felejthetnénk el Tyler Reddick karrierjének második győzelmét. A Richard Childress Racing versenyzője csak a stratégiai húzások miatt esett hátra, de ahogy az első három helyezettnél, itt sem volt kérdés egy pillanatig se, hogy ki nyeri majd végül a futamot.

    4. Forma-1 – Ausztrália – Charles Leclerc

      Milyen szépen kezdődött az év Leclerc számára. Megnyerte a szezonnyitót, majd a harmadik futamon végig dominált. Az év második felében uralkodó Verstappen még a kiesése előtt sem tudta megközelíteni a monacói versenyző tempóját. Azóta pedig tudjuk… a Ferrari.

    5. NASCAR – Martinsville – William Byron

      William Byron a verseny 400 köréből 200-at vezetett, és csak azért szorult le az 5. helyre, mert szinte lehetetlen volt előzni a Martinsville-i pályán. A sok sárga zászló ellenére mégsem követett el hibát – sem ő, sem a csapata – és végül magabiztosan nyert.

    6. IndyCar – Iowa duplaforduló – Josef Newgarden

      Mind a két versenyen az első sorból rajtolt, egészen pontosan a második helyről. Az összesen 550 körből 356-ot az élen töltött, és egy technikai hibának köszönhető baleset miatt nem lett ez a szám több, és lett a duplagyőzelem helyett egy szimpla.

    7. Forma-1 – Magyarország – Max Verstappen

      Max Verstappen már a Hungaroringen megcsillogtatta felzárkózó képességeit, ugyanis technikai hiba miatt nem tudott éles kört megtenni a Q3-ban. Nem zavarta azonban a 10. rajthely – nameg az, hogy a Hungaroringen nem lehet előzni. Még egy megpördülés ellenére is sima győzelmet aratott.

    8. IndyCar – Indianapolis GP – Colton Herta

      Egy briliáns stratégiai húzásnak köszönhetően, csapata az utolsó helyre repítette Hertát a száradó pályán, a hideg, slick abroncs miatt összevissza csúszkált a vizes felületen, de még így is egy ember kivételével mindenkit megelőzött egy kör alatt. Majd stílusosan egy driftparti után O’Ward mellett is elment, és hiába volt száraz idő, hiába esett le az eső, már nem nézett vissza.

    9. NASCAR – Sonoma – Daniel Suárez

      Daniel Suárez életének első futamgyőzelme egy tökéletesen felépített verseny után egy magabiztos győzelembe torkollott. A Trackhouse Racing versenyzője 47 kört vezetett a 110-ből, azonban pont jókor, hiszen az utolsó szakaszban ő dominált.

    10. Forma-1 – Baku – Max Verstappen

      10. helyre került Max Verstappen bakui győzelme, méghozzá azért, mert ismét szükség volt a Ferrari baklövéseire. Ki tudja mi lett volna ha Leclerc autója nem füstöl el? De itt fejezzük is be a találgatásokat. Utána viszont a Red Bull versenyzője olyan meggyőző fölénnyel nyert (20 másodperc), hogy muszáj volt felkerülnie a listánkra.

  • Vettel még mindig próbál segíteni a 2023-as Aston Martinon

    Vettel még mindig próbál segíteni a 2023-as Aston Martinon

    Az Aston Martin F1-es csapatfőnöke, Mike Krack szerint Sebastian Vettel a közelgő visszavonulása ellenére is gondolkodik a jövő évi autóval kapcsolatos fejlesztéseken. A német a Magyar Nagydíjon jelentette be, hogy a 2022-es szezon végén távozik a Forma-1-ből, a csapat pedig gyorsan lépett, hogy Fernando Alonsóval pótolják őt. Bár személy szerint nem fog hasznot húzni belőle, Vettel mégis szeretné segíteni a csapatot a fejlődésben az AMR22-vel eltöltött nehéz szezon után. Arra a kérdésre, hogy a Belga Nagydíj után Vettel gondolkodik-e még a jövőbeli fejlesztéseken, Krack azt mondta:

    „Igen, persze. Ez az, ahol az is látszik, hogy mennyire profi és mennyire elkötelezett még mindig. Tulajdonképpen a mai eligazításon mondott valami ilyesmit: „A jövő évi autónál, kérem, gondolkozzanak ezen.” Tehát teljes mértékben rajta van a dolgon.”

    Krack szerint semmi jele annak, hogy Vettel a pályán vagy a pályán kívül lazsálna, és példaként hozta a Spában a nyolcadik helyig vezető harcias vezetését:

    „Áh, ugyan, ő nem az a karakter. Úgy értem, ő teljesen profi. Az utolsó pillanatig mindent belead. Ez is egy olyan dolog, amit mondott, amikor tájékoztatott minket, hogy leáll, az volt, hogy mindent bele fog adni még a végsőkig. És ezt vasárnap is láthattuk.”

    Vettel a visszavonulása bejelentésekor elismerte, hogy a jövőjével kapcsolatos gondolatok összezavarták, de Krack minden olyan feltételezést elutasít, hogy a német most már nyugodtabban áll hozzá a dolgokhoz:

    „Dehogy, egyáltalán nem. Ez kifejezetten érdekes. Csütörtökön is hosszasan leültem vele, hogy beszélgessünk egy kicsit arról, hogy mit érez ezzel kapcsolatban, meg minden. Nem igazán akarja hallani a „búcsú” szót.

    Láttam egy zászlót, rajta azzal, hogy: ‘Thank you, Sebastian’, és megkérdezték, hogy ez most a búcsúturné-e. Ez egyáltalán nem az. Nem tekintjük ezt annak. A szezon végén lesz egy kis búcsú, de addig mindent beleadunk, mert még van némi lemaradásunk, és fel kell zárkóznunk néhány előttünk álló konstruktőrrel szemben. Tényleg nem fejezhetjük úgy be, ahogy most állunk. Azt hiszem, inkább kimegy a repülőtérre, ül a repülőgépeken, ahol talán inkább a családjára gondol, meg ilyesmikre. Ugyanakkor azt gondolom, amikor az autóban ül, akkor teljesen koncentrált.”

    Krack elmondta azt is, hogy Vettellel nem beszéltek még arról, hogy a jövőben nagyköveti szerepet vállalna az Aston Martinnál:

    „Őszintén szólva, nem beszéltünk erről. Azért sem, mert a bejelentés közvetlenül a leállás előtt történt. És azt hiszem, hogy időt kell hagynunk neki is, hogy átgondolja a dolgot. Terveznie kell. Szerintem feltehetően mielőtt valami mást csinálna, szeretne egy kis időt pihenni is. Tehát erről még nem beszéltünk.”

  • Albon: A belga futam az egyik legjobb teljesítményem volt

    Albon: A belga futam az egyik legjobb teljesítményem volt

    A Williams pilótája, Alexander Albon ismét pontszerző helyen futott be, Miami után először. A Belga Nagydíjon az idén visszatérő versenyző a tizedik helyen ért célba, számos versenytársát maga mögött tartva.

    A thai az időmérőn bejutott a Q3-ba és a motorbüntetések miatt a hatodik helyről tudott rajtolni. Nyilván a hátulról rajtoló, jelentősen gyorsabb autók hamar átrágták magukat rajta, de a középmezőnyben meg tudott ragadni a Williams elképesztő végsebességének köszönhetően. A grove-iak autója azok közé tartozik a mezőnyben, melyeknek igen kicsi a légellenállása, a mostani hétvégén pedig abszolút mértékben kiemelkedtek az egyenesbeli tempó terén, ezért sem tudta szinte senki sem megelőzni Albont.

    „Ez volt az egyik legkeményebb verseny a karrieremben, illetve az egyik legjobb teljesítményem is” – értékelte versenyét Albon. „A lehető legjobb munkát végeztük, és ez jó érzés. A rajtrácsra vezető körben egyértelmű volt, hogy a gumik kopása nagyon magas lesz, hiszen a hétvége többi részében tapasztaltnál melegebb pályahőmérséklet rontotta a gumikopást. Az utolsó etapon már a három kiálláson gondolkodtam, de kitartottunk, és sikerült Lance Strollt magunk mögött tartani, és ezután már csak arról szólt minden, hogy ne hibázzunk. Úgy gondolom, hogy összességében jól teljesítettük a hétvégét az első edzéstől kezdve, maximálisan kihasználtuk, hogy az autónk gyors volt az egyenesekben, és nem hibáztunk. Kísérleteztünk, a legjobbat hoztuk ki a gumikból a kvalifikáción, és a versenyen maximalizáltuk az lehetőségeinket, szóval nagyon elégedett vagyok. Csapatként teljes hétvégét teljesítettünk, és ez mutatja azt, hogy ha az autód nem a leggyorsabb, de mindent jól csinálsz, akkor is el tudsz hozni egy-két pontot.”