A mai napon kezdődik az Esports South European Zone Cup, az FIA legújabb esportversenye. A magyar színeket Tóth Dávid képviseli, aki nemrég kiváló eredményt ért el.
A mai napon egy teljesen új virtuális verseny debütál az FIA szervezésében, az Esports South European Zone Cup. A kétnapos eseményen összesen 28 ország pilótái vehetnek részt, amiből 20 már hivatalos, köztük Magyarország is, vagyis szurkolhatunk egy honfitársunknak.
Már ebből is kiderül, hogy hiába a név, a viadalon nemcsak dél-európai országok képviselői vehetnek részt. Többek között Svájc, Ausztria, Csehország és Szlovákia is indít versenyzőt, de a nagyrészt Ázsiához tartozó Törökország, valamint a földrajzilag egyáltalán nem Európában fekvő Izrael is részt vesz az eseményen.
A magyar induló Tóth Dávid lesz, aki nemrég fantasztikus sikert ért el hazánk színeiben: októberben harmadik lett a Sim Racing World Cup monacói döntőjében. Emellett többször megnyerte a SIM Liga iRacing magyar bajnokságot, vagyis kijelenthető, hogy saját kategóriájában Magyarország egyik legjobbjáról van szó.
Az FIA motorsportfejlesztési programja által támogatott, a Horvát Automobil és Gokart Szövetség által szervezett verseny az Assetto Corsa Competizione platformján zajlik majd. Az eredmény a közép-európai régió bajnokságába is bele fog számítani. Ez a verseny egy újabb lépés abba az irányba, hogy az FIA a virtuális világban is kiterjedt versenyrendszerrel rendelkezzen.
A mai napon két fordulót rendeznek: magyar idő szerint 18 órától a monzai, 20 órától a barcelonai aszfaltcsík virtuális változatán csapnak össze a mezőny tagjai. Holnap szintén este 6-tól Spa-Francorchamps-ban, esős körülmények között mérik össze a tudásukat, hogy aztán két óra múlva a Nürburgringen dőljön el minden.
Ami a közvetítést illeti, ezen a linken lehet figyelemmel kísérni a történéseket, és persze szurkolni Tóth Dávidnak a minél jobb eredményért. Emellett a Facebook- és az Instagram-oldalt is érdemes megnézni, ahol a pontos menetrend mellett a versenyzőkről is fellelhetőek a legfontosabb információk.
A korábbi Forma-1-es versenyző Romain Grosjean 2024-től a Lamborghini új LMDh prototípusával fog versenyezni.
A 179 F1-es indulással rendelkező veterán jövőre csatlakozik az olasz gyártó szerződtetett pilótáinak sorához. Kulcsszerepet játszik majd az FIA World Endurance Championship és az IMSA WeatherTech SportsCar Championship versenyautójuk fejlesztésében. Ugyanakkor a gyári Iron Lynx csapattal egy nem teljes szezonos GT-versenyprogramot is vállal. Grosjean az LMDh tesztelése és egyéb szerepek mellett 2023-ban egy Iron Lynx Lamborghini Huracan GTE EVO2 volánja mögött lesz, és egy újabb IndyCar-szezont fog eltölteni az Andretti Autosporttal.
A francia, aki Mirko Bortolotti és Andrea Caldarelli után a Lambo LMDh program harmadik bejelentett pilótája, 2024-ben versenyülést kap az LMDh-ban. Ekkor az Iron Lynx a testvércsapattal, a Prema Engineeringgel közösen a WEC-ben és az IMSA-ban is indít egyet-egyet az új autók között.
Fotó: Michele Riccomini/Lamborghini Media
Lamborghinivel és az Iron Lynxszel debütál az a jövő hónapban megrendezésre kerülő Rolex 24 at Daytona IMSA sorozat nyitóversenyén. Itt Bortolottival és Caldarellivel osztozik a GT Daytona Pro osztályban. Várhatóan márciusban a Sebring 12 órás és októberben a Road Atlanta-i Petit Le Mans versenyen is indul a csapattal.
A Lamborghini még nem árulta el, hogy Grosjean a WEC-ben vagy az IMSA-ban, esetleg mindkettőben fog-e versenyezni az LMDh-ban. Grosjean a Motorsport.com-nak ennyit árult el a jövőbeni terveiről:
„Számomra hihetetlen, hogy a Lamborghinit képviselhetem, különösen most, hogy az endurance egy olyan kategóriává vált, ahol ennyi gyártó van. A tárgyalás, ami miatt aláírtam a Lamborghinivel, igen gyors volt: egy telefonhívás Giorgio Sannával, a Lamborghini Squadra Corse vezetőjével, két-három e-mail, és máris elégedettek voltunk, és mindenben megegyeztünk. Mivel a Lamborghini egy ennyire sikeres márka, remélem, hogy a jövőben jól fogunk teljesíteni.”
Fotó: Michele Riccomini/Lamborghini Media
Sanna úgy jellemezte Grosjeant, mint „egy olyan pilóta, aki hatalmas tapasztalattal rendelkezik a különböző kategóriákban”. Kifejtette, hogy az új szerződtetettje „nagy értéket fog hozzáadni a GT3-as programunkhoz, de ami még fontosabb, az LMDh autónk fejlesztéséhez”. Grosjean kifejtette, hogy az észak-amerikai GT-program segít neki felkészülni a két év múlva kezdődő LMDh versenyzésre. Grosjean, aki 2010-ben egy Matech Ford GT1-essel versenyzett egy rövid szezont a FIA GT1 világbajnokság versenyein és a Le Mans-i 24 óráson, így fogalmazott:
„A Huracannal szerzett tapasztalatok arra fognak szolgálni, hogy jártasságot szerezzek és megértsem az Egyesült Államokban az endurance-t. Ismerem Le Mans-t, ismerem Spát, de nem ismerem Daytonát, Sebringet és a Petit Le Mans-t. Fontos lesz így kezdeni, hogy felépítsem a kapcsolatot az alakulattal és a csapattársaimmal.”
A Ligier Automotive-val közösen fejlesztett Lamborghini LMDh jövő tavasszal debütál.
Az Iron Lynx jövő évi GT-programja a Huracannal a négy IMSA hosszútávú versenyt foglalja magában Daytonában, Sebringben, Watkins Glenben és Road Atlantában, valamint egy próbát a GT World Challenge Europe Endurance Cupban.
A TCR World Tour első szezonjának első három futamát a TCR Europe-ral együtt rendezik meg, ami azt jelenti, hogy a szezonnyitót április 28-30-án a portugáliai Autódromo do Algarve versenypályán tartják.
Paulo Ferreira, a TCR Europe promótere érthetően izgatott:
„Igazán büszkék vagyunk erre a lehetőségre, hogy a kezdetektől fogva részesei lehetünk a globális túraautó-versenyzés új fejezetének. A TCR World Tour még inkább erősíteni fogja a TCR versenyzést azzal, hogy a világ különböző sorozatai közötti kapcsolatokat ápolja. Biztos vagyok benne, hogy a TCR Europe és az érdekelt felek remekül profitálnak majd ezen együttműködésből.”
A második versenyhétvégét a belgiumi Spa-Francorchamps-ban rendezik május 26-28-án, a harmadik fordulónak pedig a Hungaroring ad otthont június 16-18-án. Marcello Lotti, a TCR jogtulajdonos WSC elnöke ennyit tett hozzá:
„Nagyon örülünk a TCR Europe-pal kötött megállapodásnak, amely a WSC és Paulo Ferreira közötti hosszú távú együttműködést értékeli. A TCR Europe három versenyének a 2023-as TCR World Tourba való integrálását a Forma-1-es versenypályák vonzereje és az Európában található TCR-autók száma egyaránt eredményezte, ami ösztönözni fogja a tengerentúli versenyzők részvételét is. Valójában azt szeretnénk, ha a TCR World Tour jelentős hatást gyakorolna a túraautó-versenyzésre globálisan, és ebből a szempontból a korábban bejelentett Bathurst mellett három olyan ikonikus pálya, mint Algarve, Spa és a Hungaroring hozzáadása mutatja, hogy jó úton járunk. A TCR World Tour iránt óriási az érdeklődés a versenyzők részéről, akiknek a célja az, hogy feljebb lépjenek a TCR világranglistán és kvalifikálják magukat a TCR világdöntőre.”
A tervek szerint összesen kilenc 2023-as TCR World Tour versenyhétvégét rendeznek meg, amelyek közül eddig négyet erősítettek meg, ha a korábban bejelentett bathursti fordulót is beleszámítjuk. A fennmaradó öt helyszínről nincs hivatalos megerősítés, azon kívül, hogy egy további forduló Ausztráliában, kettő Dél-Amerikában és egy Ázsiában lesz – amit Lotti az utazási korlátozások függvényében Makaónak jelölt ki.
A TCR World Tour 2023-as tervezett versenynaptára
2023. április 28-30. – Portimao – Portugália
2023. május 26-28. – Spa – Belgium
2023. június 16-18. – Hungaroring – Magyarország
2023. augusztus – TBC – Dél-Amerika*
2023. augusztus – TBC – Dél-Amerika*
2023. november – Ausztrália*
2023. november – Bathurst – Ausztrália**
2023. november – Makaó – Kína*
* = Meg nem erősített helyszín és időpont
** = Meg nem erősített időpont
Max Verstappen a hétvégén nem a valós versenypályákon döntögette a rekordokat, de a virtuálison még nyerni sem tudott.
Igaz, hozzá kell tenni, ez egy csapatverseny volt, így nem feltétlenül Max Verstappen hibája, hogy nem tudták megnyerni a futamot.
A Virtual Le Mans 6 órásSpái fordulóján sokáig a Coanda Porsche csapatnak állt a zászló, azonban az AMG Team Petronas Esports és a Team Redline (Verstappen csapata) jobban taktikázott, így a verseny végére az első két helyre kerültek.
A kétszeres világbajnok holland versenyző ugyanakkor hátrányos helyzetbe hozta csapatát, amikor kicsit több, mint két órával a vége előtt összeütközött egy GTE-vel, és megpördült.
Végül a James Baldwin, Bono Huis, Graham Carroll trió tudta behúzni a győztesnek járó trófeát a AMG Team Petronas Esports számára a már említett 1-es rajtszámú Redline autó előtt (Max Verstappen, Max Benecke, Jeffrey Rietveld). Harmadik helyre a Coanda Porsche 23-as gépe ért be.
Magyarok közül a Romain Grosjean R8G Esports csapatában versenyző Csincsik Marcellt érdemes kiemelni, aki 5. lett csapatával, miközben a Remenyik Balázst is a soraiban tudó YAS Heat a 12. helyen végzett, kettővel megelőzve a Murguly Martinnal felálló Pescarolo alakulatot.
A Tóth Dávidot nélkülözni kényszerülő 100-as rajtszámú Arnage Competition autó a 18. helyen fejezte be a versenyt.
Az IndyCarban vitézkedő Romain Grosjean és csapata pedig a 17. lett.
Max Verstappen mindig is fontosnak tartotta a szimulátoros felkészülést, azonban nagy eseményeken szezon közben nem szokott elindulni.
Most azonban ezt is van lehetősége megtenni, hiszen már Japánban bebiztosította a bajnoki címét, Mexikóban pedig minden létező rekordot megdöntött.
Így a következő természetes kihívás a virtuális versenypályán keresi, ahol csapata, a Team Redline színeiben fog elindulni – stílusosan az 1-es rajtszámú autóval – a Le Mans Virtual eseményen.
A Le Mans Virtual Series egy globális, elit esport-sorozat, amely öt fordulóból áll, és amely az endurance és a szimulátoros versenyzés legjobb csapatait hozza össze, hogy a világ leghíresebb versenypályáin versenyezzenek.
Az rendezvénysorozaton Nemzetközi FIA-engedéllyel rendelkező, valós világbeli versenyzők és elit esportcsapatok csapnak össze, hogy elnyerjék a 250 000 dollár összdíjazású torna első helyét.
A szezon a rangos Le Mans Virtual 24 órás versenyen csúcsosodik ki. Előtte azonban sok versenyt rendeznek, például a Spai 6 órás versenyt, ahol Verstappen is elindul.
A Motorsport Games által szervezett sorozat platformja az rFactor 2, a világ egyik legrealisztikusabb szimulátora.
Verstappen mellett egyébként ott lesz még a rajtrácson az IndyCarban versenyző Romain Grosjean is, aki saját csapatában, az R8G Esports-ban fog indulni.
Ezen kívül érdemes lesz figyelni a magyar versenyzőkre is. Bár Tóth Dávid most nem lesz ott az Arnage Competition 100-as rajtszámú csapatában, de csapattársai, Pinczés Ádám és Bracsok János igen. Rajtuk kívül még Remenyik Balázs (#28), Csincsik Marcell (#8) és Murguly Martin (#16) indul magyar színekben – mindannyiuk Verstappen ellen, az LMP kategóriában.
A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner dicshimnuszokkal áradozott Max Verstappenről, akit a Red Bull „legtehetségesebb versenyzőjének” nevezett a Forma-1-ben eltöltött 17 évük alatt.
Horner hat versenyzői és négy konstruktőri bajnoki címig vezette a csapatot a boxutca faláról. A hétvégi Amerikai Nagydíjon akár az ötödiket is megszerezhetik. Ezek közül négy bajnoki cím Sebastian Vettel nevéhez fűződik, és korábban számos más nagydíjgyőztes, például David Coulthard, Daniel Ricciardo, Mark Webber és Pierre Gasly is ültek a Red Bull pilótaüléseiben. Horner azonban Verstappen 2016-os Spanyol Nagydíjon aratott Red Bull-nál bemutatkozó győzelmét emeli ki a csapat egyik legkülönlegesebb pillanataként:
„Soha nem láttam még ilyet, amit aznap láttunk, az valami elképesztő volt. Az a nagyszerű, hogy ő egyszerűen kész arra, hogy minden téren kitegyen magáért, mindig érzi, hogy többre van még lehetősége. Egyértelmű, hogy ő a legtehetségesebb versenyző, aki szerintem valaha is ült az autónkban.”
Verstappen mindössze 18 éves volt, amikor Barcelonában először látta meg át a kockás zászlót elsőként, de Horner egy másik, egy évvel korábbi pillanatra is utalt, ami meglepte őt. A Toro Rossóval történt F1-es debütáló szezonjában a 17 éves Verstappen hihetetlen elkötelezettségről tett tanúbizonyságot, amikor a 2015-ös Belga Nagydíjon a nagy sebességű Blanchimont kanyarban egymás mellett haladtak Felipe Nasrral:
„Ami kiemelkedett, az Spa volt, amikor kívülről kerülte meg Felipe Nasrt. Arra gondoltam: Ez a fiú kellően bátor, elkötelezett és gyors. Láthattuk abban a szezonban, ő egy ragyogó csillag volt. Egyből nyilvánvaló volt, hogy ő egy csodálatos tehetség.”
Miközben a fiatal Verstappennek hihetetlen volt a nyers tempója, az érettség hiánya egyértelműen benne volt néhány incidensében, amelyek karrierje korai szakaszát sújtották.
Az egyik momentum, amelyre Horner különösképp emlékszik, a 2018-as Monacói Nagydíj harmadik szabadedzésén történt kisodródása volt. A súlyos baleset miatt kiesett az időmérőről is, ami végül tönkretette a másnapi versenyét:
„Nyílt elbeszélgettem vele. Azt mondtam neki: Kellően gyors vagy, nem kell minden csatát megnyerned az első kanyarban. Szánj erre időt. Lelépett, átgondolta a dolgokat. Ő az a versenyző, aki a következő, montreali fordulóban felbukkant, és olyan volt, mint egy metronóm.”
Sok teszt házigazdája, Portimao lett az új helyszín, így a portugálok nyitják majd az európai szezont.
„A hétfordulós naptár természetes továbbfejlődése az eddigi menetrendnek. Ezzel a gyártók is jobban meg tudják majd mutatni, mire képesek az autóik világhírű pályákon, a globális piac szeme láttára.” – emelte ki Richard Mille, az FIA Endurance Bizottságának elnöke.
Bár a koronavírus miatt visszaszorult a korábbi szám, a WEC nemcsak jövőre, hanem 2024-ben is egy futamos bővülést tervez majd.
A TCR Europe nyilvánosságra hozta a 2023-as versenynaptárát, amely egyértelműen az International GT Open bajnokság betétfutama lesz.
A sorozat 2018-as megalapítása óta általában megosztotta a menetrendjét a GT Open és a Túraautó Világkupa eseményei között, bár tavaly elsősorban a GT World Challenge Europe mellé tette le a voksát, idén pedig a DTM-mel való kétszeri versenyzéssel garantálta a német jelenlétet.
A 2023-as versenynaptár továbbra is hét fordulós marad, és a jelenlegi menetrendhez hasonlóan az algarvei versenyhétvégével kezdődik majd a szezon április utolsó hétvégéjén. A forduló Spa-Francorchampsban júniusról május végére kerül, majd a Paul Ricard-i forduló májusról júliusra, a nyár csúcspontjára tolódik. A két esemény között visszatér a Hungaroring, ahová a TCR Europe legutóbb 2019-ben látogatott el.
A másik visszatérő pálya az osztrák Red Bull Ring, amelyen szintén 2019-ben versenyeztek utoljára, és amelyre szeptember 8-10. között látogatnak el, bár az időpontot még nem erősítették meg, amíg a verseny szerződését alá nem írják. Az idényt már hagyományosan a monzai (szeptember 22-24.) és barcelonai (október 20-22.) kiruccanásokkal zárják. Paulo Ferreira, a TCR Europe promótereként így nyilatkozott:
„Mindannyian nagyon várjuk a TCR Europe újabb remek évét 2023-ban, és a versenynaptár mostani közzététele azt jelenti, hogy a meglévő csapataink és azok, akik csatlakozni szeretnének hozzánk, elkezdhetnek világos terveket készíteni. Arról váltunk ismertté, hogy kiváló versenynaptárt kínálunk, amely Európa legikonikusabb versenypályáira látogat el. A jövő évre tervezett technológiáról is várható még néhány hír – úgy tekintünk rá, mint a TCR versenyzés új korszakára -, így azt tanácsolom a csapatoknak és a versenyzőknek, akik 2023-ban a TCR Europe-ban való indulást fontolgatják, hogy tartsák nyitva a szemüket a további részletekért.”
Az előzetes tervek szerint jövőre nem lesz ütközés a Túraautó Világkupával. Ez azt jelenti, hogy a versenyzők és a csapatok mindkét szériában indulhatnak.
A DTM betétversenyek hiánya azt jelenti, hogy a TCR Europe 2020 óta először marad németországi forduló nélkül. Idén a Norisringen és a Nürburgring en is volt versenyük.
Mick Schumacher nem csak Forma-1-es autóversenyző, hanem kezdő gitárhős is, és megosztotta az nme.com munkatársával a zenei ízlését.
Mondhatjuk, igen széleskörű, és változatos, ahogy az kiderül az alább felsoroltakból.
Az első dal, amire emlékszem, hogy hallottam Lily Allen – „Fuck You”
„Még gyerek voltam, amikor 2009-ben megjelent. Kicsi voltam – és emlékszem, hogy nem volt szabad kimondanom a dalszöveget, azt kellett mondanom, hogy „f* you”. Először a kocsiban hallottam, amikor a családommal voltam. Épp mentünk egy Lily Allen koncertre Svájcban, ahol találkozhattam is vele. Emlékszem rá, mert nem kellett annyira felnéznem rá, mert ő nem olyan magas. Remek volt, mert azt gondoltam, „végre valaki, akivel beszélgethetek!”
Az első dal, amibe beleszerettem Paolo Nutini – „Last Request”
„Emlékszem, ezt hallgattam apámmal: Kifejezetten élveztem az éneklését. Ő sok dalnak a nagy rajongója, de ez volt az egyik olyan dal, amit annak idején hallgattunk.”
Az első album, amit megvettem Eminem – „The Eminem Show”
„Azért vásároltam meg, mert a „Without Me”-t akartam csengőhangnak, és ez ezen az albumon volt. Csak pár éve jöttem rá, hogy mit is mondott. Akkoriban csak annyira gondoltam, hogy a dal vicces. Nem igazán ismertem a mögöttes tartalmát. Kisgyerekként nem kellett volna ezt csengőhangként használnom!”
A legjobb koncert, amin eddig voltam John Mayer az Oslo Spektrum Arénában, 2019-ben, Norvégiában
„Ez pár évvel ezelőtt volt. Vettem egy sima jegyet, és a tömegben ültem. Nem ismert fel senki sem! Lehet, hogy fel kellett volna vennem a sisakot… John Mayer inspirált arra is, hogy megtanuljak gitározni. Kétbalkezes vagyok, de egyre jobb leszek. Tisztában vagyok azzal, hogy vezetés közben még szükségem van az ujjaimra, és nem akarom, hogy vérezzenek, ezért lépésenként haladok.”
A zeneszám, amely az otthonomra emlékeztet Chayce Beckham – „23”
„Az otthonom Svájcban van – de édesanyám családja nagyon szereti a lovakat, így van egy farmunk Texasban, Dallas közelében. A country zenétől érzem úgy magam, mintha ott lennék. Az érzés, amit az autópályán vezetve, egy jó country dallamot hallgatva az ember átél, igazán különleges.”
A dal, amit bár én írtam volna Frank Ocean – „Chanel”
„A dal szövege ikonikus. Remélem, hogy egyszer találkozhatok vele. A hírességeket, akik az F1-es paddockba látogatnak, általában messziről figyelem. Tavaly Megan Thee Stallion eljött a Circuit of The Americas (COTA) versenyre, szóval az király volt. Termetes testőrök voltak vele, így nem köszöntem neki. Nem hallgatom annyira a zenéjét, de hallom máshonnan – a legtöbb dala a TikTok trendek közé került!”
A dal, amit karaoke bárban énekelnék Nincs ilyen
https://www.youtube.com/watch?v=HLeeFxDiDKM
„Nem igazán vagyok rajongója a dolognak, mert kissé szégyenlős leszek. De emlékszem, amikor otthon voltam a nővéremmel, aki imád énekelni és csodálatos hangja van, néha rávett, hogy énekeljek vele. Tudom, hogy Daniel Ricciardo szereti a jó kis dzsemborit, bár nem mondanám, hogy az éneke… nos, Daniel ilyen. Mindannyian tudjuk, hogy Lewis Hamilton énekel, és szerintem igen jól énekel, és jó látni, hogy többet énekel. Azt hiszem, ő maga is készített egy számot, nem? Mint az ismert, Hamilton XNDA álnéven szerepel Christina Aguilera 2018-as „Pipe” című dalában, és szólólemezt is készített már.”
A dal, amit nem megy ki a fejemből LF System – „Afraid To Feel”
„Ez egy újabb TikTokos dal – az összes jó! A garázsban hallottam – az egyik szerelő ezt játszotta a spái verseny előtt. A szerelők választják ki, hogy ki játszik zenét, és ezzel együtt változik a hangulat is. Hallhatsz houset, indiet vagy bármi mást. Nem tudom, hogy Günther Steiner hallgat-e zenét. Meg kell majd kérdeznem őt erről.”
A művész, akinek felbérelnék, hogy az esküvőmön zenéljen Tame Impala vagy Coldplay
„Annyira jó hangulatot csinálnak. Kellemes kedélyállapotba hoznának. Esetleg a Coldplay. Az volt a tervem, hogy a nyáron megnézem őket a Wembleyben, de végül nem tudtam elmenni. Azt hiszem, a basszusgitárosuk Guy Berryman nagy rajongója az autóversenyzésnek, szóval remélhetőleg egyszer elhívják egy nagydíjra.”
A dal, amit szeretném, ha a temetésemen játszanának Bobby McFerrin – „Don’t Worry Be Happy”
„Annyit akarok csak, hogy az emberek boldogok legyenek a temetésemen. Persze jó érzés, ha hiányolnak, de másrészről megvan az oka annak, ha elmegyek innen, és az embereknek nem kellene sírniuk. Tovább kellene élniük az életüket. Inkább buli legyen, mint egy szomorú alkalom.”
Csak pár órával a szavazás előtt értesítették az F1-es csapatokat az új naptárról, amit annak ellenére szavaztak meg, hogy még nem fogadták el azt.
A nemrégiben történt bejelentés szerint 24 futamból áll majd a 2023-as királykategóriás menetrend. Ehhez a Motorsport Világtanács, az FOM és a csapatok beleegyezése is szükséges.
Utóbbiak azonban csak három órával a szavazás előtt értesültek arról, hogy mi is történik majd, alig volt idejük reagálni.
A fő problémát a szezon későbbi részében található tripla hétvége (Egyesült Államok, Mexikó, Brazília) jelenti. Erre ugyanis még nem mondott igent az F1 10 konstruktőre. A gpfans.com szerint ugyan beleegyeznek majd.
Az FIA azonban nem a legjobban kommunikálta le a történteket, hiszen hamarabb jelentették be, minthogy biztosították volna a menetrend összes feltételét.
Érhető okokból a Kínai Nagydíj megrendezése sem végleges, itt azonban még nincs vége a problémáknak.
A frissen egy éves hosszabbítást aláíró Spa időpontját a nyári szünet elé hozták. Ezzel a pálya egy fontos versenyét, a 70 éve ugyanazon a héten lévő Spái 24 órást kényszerítették változtatásra. A dolog tovább is gyűrűzött, különböző sorozatokban összesen 14 versenyre volt hatással az F1 bejelentése.