Címke: Spa-Francorchamps

  • A Renault C specifikációjú motorja 10-15 lóerővel erősebb lesz

    A Renault C specifikációjú motorja 10-15 lóerővel erősebb lesz

    A híradások szerint a Renault beveti az új C specifikációjú motorját a Belga Nagydíjon, amitől azt várják, hogy 10 vagy 15 lóerővel erősebb lesz. A nyári szünet előtt a Renault F1 ügyvezető igazgatója, Cyril Abiteboul megerősítette, hogy már gyártásban van az új verzió, csak idő kérdése volt, hogy mikor vetik be.

    Az hogy új motorokkal vágna neki a következő versenynek a Renault büntetést jelent Daniel Ricciardonak és Nico Hülkenbergnek is, de ugyanez igaz lesz a franciák ügyfelére a McLarenre is. Az f1only.fr szerint azonban a Renault már beveti az új konstrukcióját a nagysebességű Spa-Francorchamps pályáján, és reményeik szerint az erőforrás 10-15 lóerővel gazdagabb lesz, mint elődje.

    Ricciardo lesz az első, aki kipróbálhatja a feljavított motort, a péntek délelőtti szabadedzésen mehet majd vele, ezt követően hoz majd döntést a gyártó. Az még nem ismert, hogy Hülkenberg autójába is beépítik-e, vagy megvárják a következő versenyt vele, az Olasz Nagydíjat, és inkább ott vállalják be a büntetéseket.

  • Wolff Ferrari győzelmet vár Belgiumban

    Wolff Ferrari győzelmet vár Belgiumban

    A Mercedes vezetője Toto Wolff arra számít, hogy a Ferrari sokkal erősebb és versenyképesebb lesz a soron következő Belga Nagydíjon, mint voltak Magyarországon. A Hungaroringen Sebastian Vettel harmadik lett, Charles Leclerc pedig mögötte végzett, de a páros messze elmaradt az elöl haladó Lewis Hamilton és Max Verstappen külön showjától, amelyből végül a brit jött ki jobban.

    A Ferrari az egyetlen olyan top csapat 2019-ben, akik még adósak a futamgyőzelemmel, míg a Mercedes már 10 versenyt nyert, a Red Bull kettőt. Wolff úgy véli, hogy ez Spaban hamarosan megváltozhat:

    „Az előző versenypálya olyan volt, ami nem feküdt nekik. Van egy nagyon erős motorjuk, de kevés a leszorítóerejük, ezért a Ferrari nagyon erős lesz Spaban és Monzában. Teljesen más lesz a felállás ott mint ami most van, efelől kétségem sincs.”

    A száguldó cirkusz most szabadságra ment, de Wolff elárulta, hogy csapata keményen dolgozik azon, hogy felkészüljenek a belga futamra, mert nem biztos ott a vezető pozíciójuk:

    „Nehéz dolgunk lesz, ezért is élvezzük ki a pillanatot, de a múlt héten is felmerült gondjaikat meg akarjuk oldani Spára, hogy versenyképesek lehessünk.”

    A 2019-es szezon első 12 versenyét követően a Mercedes vezeti a konstruktőrök bajnokságát, 150 ponttal a Ferrari előtt.

  • 20 lóerővel erősebb lesz a Ferrari a nyári szünet után?

    20 lóerővel erősebb lesz a Ferrari a nyári szünet után?

    Toto Wolff szerint egy nagyon erős Ferrari érkezik a nyári szünetet követően. A Marca sportlap szerint a maranellóiak bevetik a harmadik specifikációjú motorjaikat Spában, miután a Mercedes és a Red Bull-Honda is leiskolázta őket Magyarországon. A spanyolok szerint az új motor 20 lóerővel lesz majd gazdagabb.

    A Mercedes csapatfőnök Wolff azonban úgy véli, hogy még az új motor nélkül is az olyan gyors pályákon mint amik jönnek épp a versenynaptárban, a Ferrarit mindenképp erősebbnek érzi majd az augusztusi szünetet követően. Erről ennyot mondott:

    „Magyarországon egyértelmű volt, hogy a Ferrarinak nem fog feküdni a pálya. Ugyanakkor egy nagyon erős motorjuk van, így egy nagyon erős Ferrarival számolhatunk Spában és Monzában. Keményen kell dolgoznunk a versenyképességünkön.”

  • Habsburg épphogy lemaradt a pontszerzésről Assenben

    Habsburg épphogy lemaradt a pontszerzésről Assenben

    Habsburg Ferdinánd épphogy lecsúszott a pontszerzésről a DTM hétvégi (július 20-21.) futamain, melyeknek a „Sebesség Katedrálisaként” is emlegetett hollandiai Assen adott otthont.

    Először látogatott el Assenbe a DTM mezőnye, amely egyben azt is jelentette, hogy az újonc Habsburg az élmenőkhöz képest a szokásosnál kisebb hátránnyal vághatott neki a hétvégének. Ez már a pénteki első szabadedzésen megmutatkozott, ahol az R-Motorsport osztrák versenyzője a 12. időt autózta.

    Azonban az időmérő edzésen az Aston Martin Vantage DTM autó már nem tudta felvenni a tempót a rivális gyártók versenygépeivel, így az R-Motorsport négy pilótája sereghajtóként, az eredménylista utolsó négy helyén végzett.
    Habsburg és csapattársai örömmel fogadták az első futam rajtja előtt a pályára lezúduló esőt, az ugyanis valamennyire kiegyenlítette az erőviszonyokat a szárazban jóval versenyképesebb ellenfelekkel szemben.

    A meglehetősen zord időjárási körülmények ellenére Habsburg kiválóan vette az akadályokat, és a rajtrács 17. helyéről verekedte előre magát. Mindössze egy körrel a leintés előtt az osztrák versenyző már a 12. helyen autózott, legjobb Aston Martin pilótaként, azonban a verseny leintése előtti utolsó métereken csapattársa, Jake Dennis megelőzte őt.

    “Az eső nagyon intenzíven esett, de én különösen szeretem az ilyen versenyeket, ugyanis kicsit kiegyenlítődnek az erőviszonyok. Ilyenkor több múlik a versenyző képességein” – mondta el a Greenstorm által támogatott versenyző. “Jó móka volt Jake-kel (Dennis) csatázni, de végül ő volt a gyorsabb, és el tudott menni mellettem. Sajnálom, mert jó lett volna elöl végezni az Aston Martinok között, de örülök a második helynek Jake mögött ,és az összetett 13. pozíciónak.”

    Vasárnap reggel ragyogó napsütés fogadta a DTM mezőnyét. A négy Aston Martin ezúttal is küszködött az időmérős tempóval, így sok múlott a megfelelő versenystratégia megválasztásán.

    Az egykiállásos stratégia mellett döntő Habsburg óvatosan vezetett a verseny első szakaszában, mielőtt kiállt volna a friss abroncsokért, azután pedig mindent beleadva egészen a tizenkettedik helyig menetelt előre.

    “Így utólag, talán egy kicsit túl óvatosra vettem a dolgot a második futam elején,de még mindig ismerkedek az autóval és a gumikkal.” – mondta el Habsburg. “Nem titok, hogy küszködünk a versenytempóval, de ez az első évünk, úgyhogy nem lehet okunk panaszra. Ezután is keményen kell dolgoznunk, hogy folyamatosan fejlődni tudjunk, és tudom, hogy hamarosan eljön majd a mi időnk is.”

    Habsburg a következő kihívásnak új versenygéppel vág neki, ugyanis az R-Motosport csapata jövő hétvégén a spái 24 órás futamon áll rajthoz. A néhány héttel ezelőtti sikeres tesztet követően Ferdinánd és csapattársai, Hugo de Sadeleer, Aaro Vainio és Ricky Collard „Silver Cup”-os babérokra tör majd egy Aston Martin Vantage GT3-on osztozva.

    “Bár mindkét autó alapja az Aston Martin Vantage, azonban mégis teljesen máshogy kell őket vezetni.” – mondta el Habsburg. “Míg a DTM autó egy vérbeli, sprintversenyekre épített versenyautó , addig a GT3 tele van olyan elektromos rásegítésekkel mint az ABS vagy a kipörgésgátló, kevesebb rajta az aero elem, és hosszú távokra van beállítva. Ehhez jön még a 24 órás versenyek sajátos természete is, amely teljesen más vezetési stílust követel meg.”

    “Nagyon jó emlékeim vannak a spái 24 órás futamról, ugyanis két éve már nyertem ott az FIA F3 Európa-bajnokságban. Remélem most hétvégén ismét sikerül majd felállnom a dobogóra.”

  • Korai lenne még találgatni a Williams 2020-as párosát

    Korai lenne még találgatni a Williams 2020-as párosát

    Claire Williams mondta el a címben foglaltakat, mivel újra szárnyra kaptak azon hírek, hogy a grove-iak lecserélnék Robert Kubicát. Nyolc évnyi kihagyás után ugyanis Kubica csak szenved az újonc George Russell mellett, így egyesek már azt gondolják, hogy Spa-Francorchampsban Esteban Ocon ülhet a lengyel helyén. Az El Mundo Deportivoban azonban Claire tisztázott:

    „Nem gondolunk Robert helyettesítésén az idei szezonban. Zavaróak az ilyen híresztelések, mert amíg nem tudják valóban azt, hogy mi zajlik a csapaton belül, fogalmuk sincs az egészről. A kapcsolatunk vele mindig is jó volt, és most is az. Eltökélt, azt csinálja amit tennie kell, és megpróbálunk neki jobb autót biztosítani. Ugyanakkor nem vagyunk frusztráltak. Persze, ő lehet, hogy egy kicsit elégedetlen, hiszen nem kapta azt, amire számított, de még csak a szezon közepén vagyunk.”

    2020-ra a Williams egyértelműen szeretné megtartani a Mercedes fejlesztő pilóta Russell-t, de lehet hogy mást keresnek mellé. Az egyik várományosa Kubica ülésének 2020-ban Sergio Sette Camara lehet, aki a formula 2 élmezőnyéhez tartozik, és a korábbi Williams szponzor Petrobas támogatja. Ezzel kapcsolatbana Williams ennyit mondott:

    „Túl korai még 2020-ról beszélni. Még nem vagyunk abban a helyzetben, hogy döntéseket hozzunk, és nem is leszünk abban a szezon utolsó harmadáig.”

  • A Honda az új fejlesztéseivel utolérheti a Mercedest!

    A Honda az új fejlesztéseivel utolérheti a Mercedest!

    Arra készül már a Honda, hogy a világbajnok Mercedes motor erejével is felveszik a versenyt a következő fejlesztési csomagjuknak köszönhetően.

    Miután Max Verstappen nyert Ausztriában, a Red Bull most abban reménykedik, hogy a japánok négyes specifikációjú fejlesztési csomagja készen lesz már a Spára vagy Monzára, de a legjobb esetben bevethető lesz már a Magyar Nagydíjon még a nyári szünet előtt.

    Az AS úgy tudja, hogy ez a lépés 25 lőerőnyi fejlődést eredményezhet. A spanyolok konkrétan így fogalmaznak:

    „Ez már egy olyan szám lehet, amiről a Hondánál úgy vélik, hogy az elképzelései szerint elérik vele a Brixworthben gyártott Mercedes motorok szintjét.”

  • Spa újra szeretné tárgyalni a Forma-1-es szerződését

    Spa újra szeretné tárgyalni a Forma-1-es szerződését

    A Belga Nagydíj rendezői változtatni szeretnének a jelenlegi Forma-1-es szerződésükön, ami a versenyrendezésről szól.

    Tavaly a promóterek aláírtak egy szerződést, amiben az áll, hogy a Spa-Francorschampsban megrendezett verseny 2021-ig biztosan benne lesz a száguldó cirkusz versenynaptárában. „Egy nagyszerű egyességet sikerült megkötnünk, ugyanis a szerződés  olyan eseményeket is tartalmaz, ami Vallóniát támogatja,” – nyilatkozta a vallon gazdasági miniszter, Pierre-Yves Jeholat még tavaly.

    Azonban egyes források szerint a visszatérő Holland Nagydíj miatt sok minden meg fog változni. A jelentésben az áll, hogy a Belga Nagydíjért évenként több, mint 20 millió eurót fizetnek a szervezők és a tavalyi szezonban megközelítőleg 7.5 millió eurós veszteséget könyveltek el.

    A L’Echo információi szerint a tavaly megkötött szerződésben volt egy kiskapu, miszerint a szerződést abban az esetben újra lehet tárgyalni, ha a Liberty Media megegyezne a Holland Nagydíj szervezőivel. „Ha nem tárgyaljuk újra a feltételeket, akkor egyre több millió eurót fogunk elveszíteni évről évre,” – véli a Belga Nagydíj egyik szervezője.

    Állítólag a spa-i pálya vezető elnöke, Melcior Wathelet már levelet is írt a Liberty Media vezetőjének, Chase Careynek az eset kapcsán. „Újra át kell beszélnünk a pénzügyi feltételeket, ugyanis ha ezt nem tesszük meg, akkor rövid időn belül akár komoly problémák is felléphetnek.”

  • Segítsetek megkeresni egy brit F1 rajongó zászlóját!

    Segítsetek megkeresni egy brit F1 rajongó zászlóját!

    Kirsty Brisenden édesapja nagy F1-re járó rajongó, de a brit zászlója eltűnt a múlt hétvégén a Kanadai Nagydíjon. Valaki egyszerűen elvitte. Nyilván nem nagy érték önmagában, de ez a zászló mégis a maga nemében pótolhatatlan a tulajdonosának. Ahogy az látható, a barátaival meglátogattak már versenyhelyszínt, és többek-között a Hungaroringre is eljutottak ezzel a zászlóval 2016-ban. Ezen kívül az Union Jack járt már Spa-Francorchampsban, Monzában, Abu Dhabiban, Szingapúrban, Sanghajban, Texasban és legutóbb Montrealban is a Forma-1-en.

    Kirsty nagyon reménykedik benne, hogy  meglesz a zászló, kapcsolatot alább lehet felvenni vele, egyébként meg annyival járuljatok hozzá a a kereséshez, hogy ezt a cikket megosszátok a Facebookon, illetve egyéb közösségi média oldalaitokon.

    https://www.facebook.com/kirsty.brisenden/posts/10156544186472903

  • Havas pálya várta ma reggel a WEC mezőnyét

    Havas pálya várta ma reggel a WEC mezőnyét

    Ma délután rajtol a WEC 6 órás spái versenye. Igen ám, de Spában épp leesett a hó!

    Bár az aszfalton nem maradt meg, és vélhetően délutánra a pálya szélén is elolvad, azért mégis furcsa látvány ez így május elején.

    Az azonban bizton állítható, hogy nem lesz túl meleg a versenyen…

  • Alonso júliusban már tudni fogja, hol folytatja

    Alonso júliusban már tudni fogja, hol folytatja

    A napokban került bejelentésre, hogy Fernando Alonso a következő szezonban nem lesz ott a WEC mezőnyében.

    Ezt hivatalosan Spában erősítette meg a Toyota, hiszen most hétvégén WEC forduló lesz Belgiumban, ami egyébként a széria 2018-19-es szuperszezonjának utolsó előtti versenye lesz. Természetesen Alonsót is kérdezték a helyszínen, aki többek között azt taglalta, hogy még biztosan látjuk ebben a bajnokságban.

    „Hosszútávon 100%, hogy visszatérek a WEC-be, mert nagyon élvezem ezt a sorozatot. Szeretem ezt a fajta versenyzést, a vele járó kiszámíthatatlansággal, amit a forgalom idéz elő. Szeretem azt is, hogy megoszthatom az autót a csapattársakkal.”

    „Ha elköteleztem volna magam egy újabb szezonra, az sok lehetőség elől bezárta volna az ajtót, amik majd az év második felében várhatnak rám. Emiatt jutottam arra a döntésre, hogy egy ideig befejezzem ezt a sorozatot. Az esetleges lehetőségeket úgy ragadhatom meg leginkább, ha minden megkötés alól mentesülök. Pont ezért nem hosszabbítok a Toyotával májusban.”

    Alonsót ezután a jövőbeli terveiről faggatták.

    „2020-ban lehet, hogy visszatérek az F1-be, vagy kipróbálom az IndyCart, de lehet, hogy ezektől merőben más sorozatot fogok kipróbálni. Akár az is előfordulhat, hogy nem csinálok semmit. A kezemben van a döntés 2020-at illetően, én döntöm el, mit akarok csinálni. Most kivárok, és meglátom, mi történik az elkövetkezendő két hónapban.”

    „A legjobb módja az időszerű döntések meghozásának, hogy nincs semmi megkötésed. Ha valamivel elkötelezném magam, ezek a lehetőségek nem jönnének. Van 2-3 ötletem, amelyek júliusban már köztudottak lesznek.”

    Alonso komoly versenyek előtt áll, a hónap végén az Indy500-at, júniusban pedig a Le Mans-i 24 órásat teljesíti. Az ötszáz mérföldes oválverseny megnyerésével elhódítaná a tripla koronát, ami most a legfőbb célja.