Címke: Spa-Francorchamps

  • Kubica és Newey debütált, Müller nyert a DTM első futamán

    Kubica és Newey debütált, Müller nyert a DTM első futamán

    A DTM idei első spái futama Nico Müller győzelmével zárult, ezzel pedig Robert Kubica és – bár nem volt tervben – Harrison Newey is túl van első versenyén.

    A Red Bull főtervezőjének fia már a nürburgringi teszten is helyettesítette a WRT autójában Ed Jonest, aki nem tudott Dubajból Németországba utazni a korlátozások miatt. Newey így csatlakozott a sorozatban szintén debütáló Fabio Schererhez és az első futamon végül el sem induló Habsburg Ferdinándhoz.

    Robin Frijns indulhatott a pole-ból, őt követte Müller, Rast és Rockenfeller, a legjobb BMW-s pedig az ötödik helyről rajtoló Sheldon van der Linde volt.

    A szokatlanul magas hőmérséklet számos kihívás elé állította a csapatokat, főleg a gumikezelés terén. René Rast a második helyre jött fel a visszaeső Frijns elé, de végül a gumik miatt csak negyedik lett.

    „Rémálom volt ez a verseny” – kezdte a címvédő. – „Spóroltam gumikkal az elején, de így is elfogytak. A második szettre még jobban figyeltem, de csak még nagyobb volt a visszaesés.”

    Nico Müller volt talán az egyetlen, akit nem érintettek ilyen problémák, ő egyetlen kiállását követően is meg tudta őrizni a jó tempóját.

    „Ez egyszerűen egy fantasztikus eredmény az Audi számára.” – nyilatkozta Dieter Gass, az Audi Motorsport igazgatója. – „A tesztek után nem számítottunk ilyesmire. A mai nap a gumikról szólt, Nico Müller pedig külön kategóriát képviselt.”

    Az első öt helyet az Audi autói bérelték ki, Philipp Eng szakította meg a sort hatodik helyével. Kubica a 14. helyet szerezte meg, eggyel Newey mögött végzett.

    # Versenyző Márka Különbség
    1 ?? Nico Müller Audi
    2 ?? Jamie Green Audi +19.502
    3 ?? Loic Duval Audi +22.839
    4 ?? Mike Rockenfeller Audi +29.234
    5 ?? René Rast Audi +32.023
    6 ?? Philipp Eng BMW +36.242
    7 ?? Lucas Auer BMW +38.205
    8 ?? Timo Glock BMW +42.692
    9 ?? Robin Frijns Audi +51.888
    10 ?? Jonathan Aberdein BMW +54.149
    11 ?? Marco Witmann BMW +54.584
    12 ?? Fabio Scherer Audi-WRT +57.743
    13 ?? Harrison Newey Audi-WRT +1:11.793
    14 ?? Robert Kubica BMW-ART +1:18.844
    15 ?? Sheldon van der Linde BMW +3 kör
  • Spa nem változtat a hozzáállásán a nézőket illetően

    Spa nem változtat a hozzáállásán a nézőket illetően

    A Spa-Francorchamps-i pálya igazgatója megerősítette, a járvány enyhülése ellenére nem változtatnak a zártkapus verseny tervén.

    Egy holland újság, a Het Belang van Limburg adta hírül, hogy a pálya annak ellenére megkötötte a Libertyvel a megállapodást, hogy Belgiumban betiltották a sporteseményeket.

    Most azonban, hogy a krízishelyzet javul, talán – az egészségügyi szabályok betartásával – csökkentett számban szurkolók is lehetnének a versenyen.

    A spa-francorchamps-i promóter, Vanessa Maes azonban cáfolta, hogy visszatérnének az eredeti tervre.

    „A Formula One Managementtel folytatott tárgyalásaink azon alapultak, hogy nem lesznek tömegrendezvények augusztus 31-e előtt. Olyan megoldást sikerült találnunk, ami nem kerül sokba a vallon régiónak. Ehhez szeretnénk tartani magunkat.” – árulta el.

  • Ma avatja az első bajnokát a Nemzeti SIM Liga!

    Ma avatja az első bajnokát a Nemzeti SIM Liga!

    A magyar kamion- és Európa rali versenyek promótere, valamint a Nemzeti Gaming és Esport Sportszövetség hívta életre a Nemzeti SIM Ligát, amely sorozatnak ma már a szezonzáróját láthatjuk.

    A helyszín ezúttal a nézők és a versenyzők által is kedvelt Spa-Francorchamps pályája, amely eleve önmagában komoly kihívás. Arról nem is beszélve, hogy a bajnokság élén is hatalmas a harc, hiszen Tóth Dávid felvette a kesztyűt Kiss Norberttel és Nagy Dániellel. Külön pikantériája lesz tehát a ma esti műsornak az, hogy esetlegesen a szimulátoros srác legyőzi-e az igazi autóversenyzőinket.

    A streamelt közvetítés ma is 18:45-től kezdődik, és ahogy az már megszokott, újra Szujó Zoltán jelentkezik a stúdióból. Követhetitek élőben a TRP e-Sport oldalán, de akár nálunk twitchen is!

  • Osztrák Nagydíj: Csak 10 újságírót engednek majd be

    Osztrák Nagydíj: Csak 10 újságírót engednek majd be

    Az Osztrák Nagydíj a Red Bull Ringen lesz a Forma-1 új szezonjának a rajtja, de elég különleges lesz a hangulat: nem lesznek rajongók a nézőtéren, és a médiának fenntartott teremben is csak tíz újságíró osztozkodik majd.

    Amikor júliusban az F1 újra benépesíti az osztrák pályát, minden másképp lesz, és az ezt követő hét versenyhétvégén is, hiszen a nézők kizárásával zajlanak majd az események. A paddockban is magányosnak érezheti majd magát az ember: az istállók maximum 80 emberrel dolgozhatnak Stájerországban, ami a harmadával kevesebb mint normál esetben.

    A csapatok nem érintkezhetnek egymással, és a mozgásuk is csak a szállodák és a versenypálya között engedett. A helyszínen a csapatok felállítanak külön-külön munkacsoportokat, hogy ezzel is minimalizálják a kollégák között a kontaktust. Amennyiben koronavírus fertőzés gyanúja állna fent, a z adott csoportot izolálják és letesztelik. Az eredmények 2 órán belül meglesznek. Az étkezés is csúsztatva lesz megoldva, mivel a megszokott vendéglátó egységeiket sem hozzák a csapatok a pályára. Chase Carey, a Forma-1 vezéreként így nyilatkozott erről a helyzetről:

    „Minden érkező szakembert már a beutazásánál megvizsgálják majd. A csapatoknak pedig már előzetesen be kell mutatniuk az igazolásaikat. A helyszínen kétnaponta mindenkit tesztelnek majd. Hőmérőzés is tervezett, már a paddock bejáratától kezdve, és az embereknek maszkot kell majd hordaniuk. A csapatok elszigetelten érkeznek majd, charter járatokkal. Az alkalmazottak a munka után a szálláson maradnak. A hotel és a pálya közötti transzfer is felügyelet alatt zajlik majd. Az embereknek a megfelelő védőfelszerelésben kell lenniük és tartaniuk kell a távolságot.”

    Mi lesz azonban a nagyjából 400 újságíróval, akik normál esetben ott vannak egy nagydíjhétvégén, és onnan tudósítanak? Az eredeti elképzelés szerint a média egyetlen képviselőjét sem engedték volna versenypálya közelébe, kivéve a Formula One Television szakértő kollégáit, akik a közvetítésért felelnek. Roberto Dalla, a médiáért és technikáért felelős menedzserként nyilatkozott:

    „Először közvetítünk egy nagydíjat majd a brit központunkból, Biggin Hillből. Ez azt is jelenti, hogy a megszokott 230 televíziós specialistánkból csak 100 lesz ott Stájerországban. Kevesebb ember lesz tehát a helyszínen, ami nem csak költséghatékonyabb, hanem átláthatóbbá teszi az egészségügyi ellenőrzéseket is.”

    A FIA mindeközben dolgozik már egy olyan listán, amely 10 újságíró tartózkodását megengedné a helyszínen. A terv az, hogy a kiválasztottak az európai futamokat csoportosan követnék, tehát az első két osztrák futamot is, ahogy a magyar fordulót is együtt teljesítenék. Ugyanakkor nem utazhatnának haza a hétvége után. Az osztrák ott tartózkodásuk után egyből a 420 km-rel odébb lévő Budapest felé kell venniük az irányt.

    A második tízes csoport teljesítené a két brit illetve spanyol futamot. Egy harmadik csoport pedig mehetne utána Spa-Francorchampsba illetve Monzába.

    A FIA dönt arról, hogy kik tartozhatnak ezen csoportokba. Előnyt élveznek az olyan hírügynökségek, mint a Reuters vagy az AFP, akik nagy számban szolgálnak ki a szövegeikkel. Nagy példányszámú folyóiratok is előnyben részesülnek a kiválasztásnál. Ezen médiumok újságírói sem tartózkodhatnak azonban a paddock területén, és azon szállodákat sem kereshetik fel, ahol tartózkodik egy-egy csapat. A csapatnak fixen a médiaszobában kell tartózkodnia, interjúkat csak a hivatalos F1-es kollégák készíthetnek, a csapatok online videokonferencia keretén belül tartanak majd fent bizonyos időszakokat a médiának.

    Ezzel szemben a német első osztályú labdarúgó mérkőzéseken ez a koncepció: A stadionban minden fontosabb tévétársaság jelen lehet. Ehhez jön hozzá 10 képviselője a nyomtatott- és online sajtónak. Ebből négy helyet tartanak fent a nagyobb médiumoknak, olyanoknak mint az Axel-Springerhez tartozó Bild és Sport-Bild, az ügynökségeknek, vagy a Kicker magazinnak. A maradék hat helyen osztozkodik a hazai csapat sajtója, és a lokális médiumok a terjesztési számok alapján. Csak két külsős fotós tartózkodása megengedett a helyszínen.

    A DTM-ben ezzel szemben a következő a helyzet: a teszteken nem lehetett jelen a média, csak a televíziós partnerük, a SAT.1 munkatársai. Az első versenyükön sem dolgozhat majd a sajtó.

    Visszatérve a Forma-1-re: a televíziós sugárzásának a jogdíja évente 750 millió dollár körül alakul. A terv az, hogy a 8 európai futamra csak a nagy lefedettséggel rendelkező adók küldhetnek kollégákat a különböző országokból, olyanok mint a brit Sky, vagy a dél-amerikai és ázsiai Fox csatornák. A csapatok csak két vagy három emberből állhatnak, és hozzájuk csapódna az adott ország tévés partnere.

  • A néző nélküli futamok rendezőinek nem kell jogdíjat fizetni

    A néző nélküli futamok rendezőinek nem kell jogdíjat fizetni

    A Spanyol Nagydíj szervezői megerősítették, hogy nem fizetnek a Liberty Mediának jogdíjat azért, mert egyike lesznek azon nyolc európai nézők nélküli futamnak, ahol idén csak ilyen versenyek lesznek. A Liberty kedden végre bejelentette a módosított versenynaptárat, Chase Carey pedig elmondta, hogy reménykedik abban, hogy egy 15-18 futamos szezont jelenthet be majd teljesen még június vége előtt. A Forma-1 közleményében ez állt:

    „Az F1 az első futamait zártan rendezi meg rajongók nélkül, de remélhetően újra érkezhetnek nézők, amint ez biztonsággal kezelhető.”

    A sportág terve az, hogy egy sor biztonsági intézkedést hoznak a koronavírus megelőzése végett, Carey ugyanakkor azt is leszögezte, hogy még akkor sem fújnak most már le futamot, ha esetleg egy versenyző tesztje bizonyulna pozitívnak. Sőt, még ezt is hozzátette:

    „Akár ha egy csapat nem képes versenyezni, akkor sem töröljük a futamot. Amennyiben egy versenyző kapná el a fertőzést, akkor arra van a tartalékpilóta.”

    A nyolc versenyes európai szezon Ausztriában kezdődik egy dupla futammal, majd Magyarország jön, utána következik Silverstone, Spa és Monza. Spanyolország egyetlen futama idén augusztus közepén lenne Barcelonában. Erről a pályaigazgató, Joan Fontsere beszélt az EFE hírügynökségnek, ahogy azt is megerősítette, hogy ellentétben Ausztriával, hazájának csak egy versenye lesz:

    „Az erősítette a pozíciónkat a Libertynél, hogy tudták miképp dolgozunk, milyen a tapasztalatunk, a helyszínünk és az időjárásunk. Azonban a kezdetektől fogva nálunk csak egy versenyt akartak. Amennyiben szükségük lenne még egyre, megvizsgálnánk annak is a lehetőségét. Lehetőségként felvázoltuk ezt nekik.”

    Mindeközben a Mexikói Nagydíj promótere azt jelentette be, hogy november elsején lesz náluk futam, az eredeti terveknek megfelelően. Egy kiskaput azonban nyitva hagyott a közleményük, mely szerint megrendeznék akár nézők nélkül is a futamot, amennyiben a helyzet úgy kívánja.

  • Hivatalos új 2020-as Magyar Nagydíj időpont: július 19-én!

    Hivatalos új 2020-as Magyar Nagydíj időpont: július 19-én!

    Nyolc európai futammal rajtol a Formula 1-es világbajnoki sorozat: a nemzetközi jogtulajdonos által ma közzétett versenynaptárban a 35. Formula 1 Aramco Magyar Nagydíj július 17-19-ei dátummal szerepel.

    A mezőny tehát alig több mint másfél hónap múlva, Ausztriából érkezik a Hungaroringre, ahol zárt kapus verseny zajlik majd.

    „Több mint két hónapon keresztül tartottak az egyeztetések, jó néhány dátum szóba került, és végül a versenyünk a július 19-ei időponttal került a Formula 1-es világbajnokság naptárába – nyilatkozta Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. – Cégünk végig rugalmas volt, hiszen a pályánk készen áll, bármikor tudunk versenyt rendezni, és mindenképp szerettük volna megtartani a 35. Magyar Nagydíjat. A zárt kapus verseny során a járványügyi előírásokat szem előtt tartjuk, folyamatosan egyeztetünk az illetékes hatóságokkal, hiszen nemcsak jó versenyt akarunk rendezni, de azt is szeretnénk, hogy a paddockban mindenki biztonságban érezhesse magát.”

    A különleges körülmények között tartandó Magyar Nagydíj háttérmunkái folyamatosan zajlanak, a szervezés kihívásairól csütörtökön 15 órától online sajtótájékoztatót tart Dr. Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter, Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója, Dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora és Szujó Zoltán miniszteri tanácsadó.

    A Formula 1 idei versenynaptárának európai futamai

    Július 3-5.: Formula 1 Rolex Grosser Preis von Österreich, Spielberg (Ausztria)
    Július 10-12.: Formula 1 Pirelli Grosser Preis der Steiermark, Spielberg (Ausztria)
    Július 17-19.: Formula 1 Aramco Magyar Nagydíj, Hungaroring (Magyarország)
    Július 31.–Augusztus 2.: Formula 1 Pirelli British Grand Prix, Silverstone (Nagy-Britannia)
    Augusztus 7-9.: Formula 1 Emirates 70th Anniversary Grand Prix, Silverstone (Nagy-Britannia)
    Augusztus 14-16.: Formula 1 Aramco Gran Premio de Espana, Barcelona (Spanyolország)
    Augusztus 28-30.: Formula 1 Rolex Belgian Grand Prix, Spa-Franchorchamps (Belgium)
    Szeptember 4-6.: Formula 1 Gran Premio Heineken D’Italia, Monza (Olaszország)

    A Liberty Media az elkövetkező hetekben hozza nyilvánosságra a versenynaptár további részleteit, a tervek szerint 15-18 futamot tartanak meg decemberig.

  • Verstappen: Zandvoort nagyszerű, de nem a kedvencem

    Verstappen: Zandvoort nagyszerű, de nem a kedvencem

    Max Verstappen szerint a zanvoorti pálya nagyszerű versenyhelyszín lett, viszont nem lett a kedvenc aszfaltcsíkja.

    Ugyan F1-es versenyt még nem rendeztek az átalakított pályán, ám a holland versenyző már korábban  kipróbálhatta milyen élőben száguldozni rajta. A 22 éves pilóta ugyan jónak találja a helyszínt, de hazai pályája nem vette át a topplistáján az első helyet Spa-tól.

    ,,Spa egyszerűen a kedvencem, de ez nem von le semmit a zandvoorti pálya érdemeiből. Természetesen ez a helyszín is tele van kihívásokkal, és azt kell mondanom, hogy a változtatások után egy igazán szuper aszfaltcsík lett, de a kedvencem akkor is Spa marad. – ecsetelte Verstappen a Radio 538 Instagramján egy kérdezz-felelek adásban. 

    A holland versenyzőnek köztudottan csak a győzelem és a bajnoki cím számít, így arra a feltevésre, miszerint ‘ha egy pilóta nem nyer bajnokságot, a karrierje semmit sem ér’ érdekes választ adott.

    ,,Ez nem így van. Szerencsésnek kell lenned ahhoz, hogy a megfelelő csapatban köss ki. Én nem mondanám azt, hogy a pályafutásom nem ér semmit, mert nem lettem bajnok.”

  • Marko: muszáj lesz elég futamot rendezni 2020-ban

    Marko: muszáj lesz elég futamot rendezni 2020-ban

    Helmut Marko szerint nagyon fontos, hogy a Formula 1 képes legyen minimális számú versenyt megszervezni a 2020-as koronavírus-járvány közepette.

    A neten már terjed egy versenynaptár, amely 19 futamot tartalmaz július és december között, de még így elég sok kétség fennáll, hogy valójában hány verseny valósulhat meg.

    „Elég optimista vagyok azzal kapcsolatban, hogy Ausztriában elstartolhatunk, mivel ez az egyetlen ország, amelyik a koronavírus fertőzöttjeinek számát alacsonyan tudta tartani és azt gondolom, elég jó tervük van arra, hogy megvalósulhasson a verseny” – idézte Toto Wolffot a Corriere dello Sport.

    Stuart Pringle, a silverstone-i pálya főnök elmondta, megállapodott a Forma-1-gyel két „szellemversenyről”, ami Ausztriát követi, ám figyelmezettet, hogy a „kormány jóváhagyására szükség van”. Eközben a Belga Nagydíj promótere Spa-Francorchamps-ban megerősítette, hogy a helyi önkormányzat zöld utat adott a futamra, de csak zárt ajtók mögött zajhat le.

    Azonban Andreas Seidl, a McLaren főnöke óvatosan áll az eseményekhez, mivel úgy véli, a jelenlegi helyzetben esélytelen megjósolni, hogy mikor térhetnek vissza a pályákra a csapatok.

    „Ez az egyes országok válságától való eltérő stratégiájától is függ” – tette hozzá a csapatfőnök, illetve hangsúlyozta, hogy a csapatok a „versenyen elért jövedelemtől” is függnek.

    Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója viszont arról is beszélt, hogy a top csapatokat egyáltalán nem fenyegeti semmilyen veszély a bedőléstől, köszönhetően a jó támogatóknak.

    „Ha nincs elég futam egy világbajnoksághoz, akkor a csapatok 20-50 millió dollár bevételt is bukhatnak, ami azt is jelenti, hogy néhányan elég komoly gazdasági nehézségek elé nézhetnek” – nyilatkozta Marko az ORF-nek.

  • Spa megkapta a zöld jelzést, újra nyithat a pálya, de lesz-e Belga Nagydíj?

    Spa megkapta a zöld jelzést, újra nyithat a pálya, de lesz-e Belga Nagydíj?

    Spa-Francorchamps ideiglenes engedélyt kapott, így zöld utat kapott a Belga Nagydíj versenyhelyszíne. A pályaigazgató Vanessa Maes a múlt héten elmondta, hogy a hatóságok válaszára várnak, hogy megengedik-e az eredetileg is tervezett időpontban, augusztus 30-án a futamot, a koronavírus-helyzet ellenére. Jelenleg pont ezen dátumig Belgiumban minden nagy rendezvény tiltott, de Maes elárulta, hogy nézők nélküli versenyre készülnek.

    Belga hírügynökségek viszont azt jelentik, hogy jövő hétfőtől, tehát május 18-tól kezdődően Spa viszont legalább folytathatja az előkészületeit. Melchior Wathelet, a promóter igazgatótanácsának az egyik tagja nyilatkozott:

    „Számos intézkedést hoztunk, hogy megfeleljünk a hatósági előírásoknak, és biztosan garantálhassuk az ügyfeleink, szervezők, alkalmazottak és partnerek egészségét.”

    Hétfőtől már autók is keresztülmehetnek a pálya azon részén, amelyik eddig zárva volt. Belgiumban sportversenyek megrendezése július 31-ig, nagy rendezvényeké augusztus 30-ig tiltott. Az ügynökség ennek ellenére úgy zár, hogy továbbra is bizonytalan a 2020-as Belga Nagydíj helyzete.

  • Íme a TCR Europe legújabb versenynaptár tervezete!

    Íme a TCR Europe legújabb versenynaptár tervezete!

    A TCR Europe szervezői újra kiadták a terveiket a 2020-as szezonnal kapcsolatban, amelyben már csak egy pályát és időpontot kell majd véglegesíteni. Vilt már versenynaptár tervezetük, amely három fix időpont és helyszín köré épült, most már megvan a negyedik is: tehát Zolder, Monza és Barcelona mellett Spa-Francorchampsban is lenne futam a 24 órás versenyen, október végén.

    Most megerősítették, hogy lenne egy ötödik helyszín is a TCR Europe sorozatában, amely november elején kerülhetne megrendezésre, de mgé a pályát is be kell jelenteniük. Feltehetően egy olasz helyszínről van szó, de nem elvetendő Paul Ricard sem, Franciaországban.

    Ami biztos, hogy a szezon Jaramában zárul, bár pontos időpontja még annak sincs.

    Legutolsó tervezett TCR Európa versenynaptár 2020

    szeptermber 11-13. – Zolder
    szeptermber 25-27. – Monza
    október 9-11. – Barcelona
    október 22-24. – Spa-Francorchamps
    november 6-8. – bejelentendő versenypálya
    bejelentendő időpont – Jarama