Címke: Spa-Francorchamps

  • A Charouznál folytatja a Formula 3-ban Tóth László

    A Charouznál folytatja a Formula 3-ban Tóth László

    A Charouz Racing System csapatánál folytatja pályafutását az FIA Formula 3-as bajnokság 2022-es idényében Tóth László, aki tavaly mutatkozott be a versenysorozatban.

    A 21 éves versenyző a 2019-es FIA Motorsport Games elnevezésű autósport olimpián vált ismertebbé itthon, miután Vallelungában a magyar küldöttség legjobb eredményét érte el a Formula-4-esek között egy negyedik és egy hetedik hellyel.

    Tóth gokartozással kezdte a pályafutását, majd Formula-4-re váltott, és indult a kategória olasz, spanyol, valamint német nemzeti bajnokságában is, 2020-ban pedig a Formula Renault Európa-kupában versenyzett. Az előző szezont a Campos Racingnél töltötte az FIA Formula-3-as bajnokságban. A sikeres tanuló és tapasztalatszerző idény végén, a szezonzáró szocsi hétvégén pedig a cseh Charouz kereste meg Tóth Lászlót a folytatásra vonatkozó ajánlattal.

    “Örülök, hogy elkezdhetjük a közös munkát ezzel a csapattal. Az elmúlt héten már jártam a prágai központban, elkezdődött a szimulátoros felkészülés is. A csapattagok pozitívan fogadtak, a körülmények kiválóak, remélem, hogy sikeres lesz az idei esztendő a Charouz színeiben” – mondta Tóth László.

    „Boldogok vagyunk, hogy a csapatunkban köszönthetjük Lászlót, aki egy fiatal, ígéretes versenyző, értékes kilométerekkel a háta mögött a Formula-4-es és a Formula-3-as kategóriából. Biztos vagyok abban, hogy az elmúlt években gyűjtött tapasztalatai segítségünkre lesznek mindannyiunknak az idei szezon során. Úgy gondolom, számára nem lesz probléma megtalálni a leghatékonyabb módját a közös munkának, és már az első közös teszteléseink alkalmával fel tudja venni a tempót” – nyilatkozta Antonín Charouz, a csapat tulajdonosa.

    A versenynaptár szerint az F3-as idény március 18-20-án kezdődik Bahreinben, majd négy további forduló után a már megszokott időpontban, július utolsó hétvégéjén Mogyoródra, a Hungaroringre látogat a mezőny. Ezután augusztusban a belga Spa-Francorchamps, szeptemberben pedig a hollandiai Zandvoort következik, az utolsó versenyhétvégét Monzában rendezik szeptember 9-11-én. Spában, Zandvoortban és Monzában három egymás követő hétvégén versenyeznek az F3-asok, így feszített program vár a csapatokra és a versenyzőkre az idény végén. A sorozat versenyeit minden helyszínen a Formula-1-es világbajnokság egyes fordulóinak betétfutamaiként rendezik meg, közösen a Formula-2-es bajnokság versenyeivel.

    Változás a tavalyi idényhez képest, hogy mivel az F1, az F2 és az F3 is azonos helyszíneken versenyez a szezon során, a hétvégéken az F3-ban három helyett csak két futamot teljesítenek majd a versenyzők, egyet szombaton, egyet pedig vasárnap. Ezeket megelőzi minden hétvégén egy szabadedzés, valamint egy időmérő.

    Az F3-as bajnokság során így összesen 18 futamot rendeznek.

  • Több kavicságyas bukóteret kap a Spái versenypálya

    Több kavicságyas bukóteret kap a Spái versenypálya

    A Spa-Francorchamps pályán zajló átfogó munkálatok részeként egyes kanyarokban, visszatérnek a kavicságyak.

    Ami annak idején kavicsos és füves bukótér volt a pálya különböző részein, később leaszfaltozták, de most kiderült, hogy a pálya több nagy- és kissebességű kanyarjában részleges kavicságyal újbóli léteítésén dolgoznak.

    Az Eau Rouge és a Raidillon szakaszán már korábban is történtek változtatások a biztonság javítása és a bejárati sebesség csökkentése érdekében. A felújítások most a híres belga pálya többi részére is kiterjednek.

    „A Raidillon tetején (4-es kanyar), a pálya jobb oldalán kiszélesítik az aszfaltcsíkot” – áll a pálya módosított tervében.

    „A Raidillon bal oldali részén (3-as kanyar) egy nagyobb aszfaltos bukótérnek adnak majd helyet. Ami a Raidillon lábát, az Eau Rouge-t (2-es kanyar) illeti, a korlátokat áthelyezik, hogy lehetővé tegyék a bukótér megnövelését.”

    „A Raidillon tetején aztán április végére egy fedett lelátót is építenek, amely 4600 férőhelyet és VIP-páholyokat foglal magában.”
    A nagy sebességű Double Gauche (Pouhon) kibővített buköterébe kavics kerül, hogy a pálya határait közelebb hozzák a rázókőhöz, ami kevesebb hibalehetőséget ad a versenyzők számára, a pálya egyik leggyorsabb részén.

    Ugyanez vonatkozik majd a „Buszmegálló” és a Les Combes fékezési zónáira is, a két bal-jobb kombinációnál kavicsot helyeznek el a lejtő egy részén, kifejezetten a Les Combes-nál pedig egy új szervizutat használnak majd.

    Az első, La Source nevű kanyarban szintén változások történnek a „pályabiztonság megerősítése” érdekében, ahol megnövelik a bukótér területét és kavicságyat telepítenek, hogy hatékonyabban lassítsák az autókat.

  • Így áll most az Eau Rouge átépítése

    Így áll most az Eau Rouge átépítése

    Az ígéreteknek híven a spái pálya vezetői ismét beszámoltak a pályán zajló építési munkálatokról.

    Korábban már mutattunk pár képet a belga aszfaltcsík megújulásáról, most pedig a pálya hivatalos weboldalára felkerültek friss képek több más, legendás pálya átalakulásáról.

    A legikonikusabb pontnak számító Eau Rouge (vagy más néven Raidillon kanyarok) esnek át a legjelentősebb átépítésen, mivel korábban ezt tartották a pálya legveszélyesebb pontjának. A kanyar mindkét oldalán nagyobb bukóteret alakítanak ki, a domb tetején – ahol korábban a jellegzetes házikó állt – egy 4600 fős lelátót építenek, VIP bokszokkal egyetemben.

    A 6-os és 7-es kanyarok, vagyis a Combes és a Malmedy aszfaltozott bukótereit kavicságyra cserélik, ezzel párhuzamosan pedig új szervizutakat is létesítenek.

  • Képeken a spái pálya átépítése

    Képeken a spái pálya átépítése

    Javában zajlik már a belga spái pálya átépítése a jövő évi esztendőre. Egy hónappal ezelőtt kezdődtek meg a nagyszabású munkálatok a legendás pályán.

    Az átépítésekre azért volt szükség, mert egyrészt 2022-ben újra motorversenyeket fognak rendezni, másfelől pedig az elmúlt években több súlyos, és tragikus baleset is történt a pályán. Emiatt a pálya vezetői úgy döntöttek, hogy számos helyen nagyobb és sóderágyazott bukótereket alakítanak ki.

    A pálya hivatalos oldala most beszámolt a munkálatok állapotáról, és számos képet is feltöltöttek az átalakuló kanyarokról. A biztonságosabbá tétel mellett az infrastruktúrát is fejlesztik, mivel a pálya létesítményei már elöregedtek, így a modernizálást egybe kötötték a pálya módosításával.

  • Tombolával kárpótolják a verseny nélkül maradt Belga Nagydíj nézőit

    Tombolával kárpótolják a verseny nélkül maradt Belga Nagydíj nézőit

    Az idei Belga Nagydíj egyáltalán nem tartozott a legizgalmasabb versenyek közé, mivel a Spa-Francorschampsban uralkodó zord időjárás tett róla, hogy ne rendezhessenek versenyt a több, mint 7 kilométer hosszú pályán. Sokan kérvényezték azt, hogy a csalódott nézők kapják vissza jegyük árát, azonban a verseny szervezői egy egyedi ötlettel álltak most elő, aminek nem sokan örülhetnek majd.

    A szervezők ezt a fajta kompenzációs csomagot a jegyárak visszafizetése helyett sorolják majd ki a nézőknek. A verseny nélkül maradt szurkolók – akiknek a száma körülbelül 70.000-re tehető – egy tombolán vehetnek majd részt, ahol 170 jegyet fognak kisorsolni a 2022-es Belga Nagydíjra, egészen pontosan 100, Silver, 50 Gold és 20 VIP jegyet.

    A nyertesek még egy F1TV Pro előfizetést is nyerhetnek, ráadásul még egy különlegese eseményen is részt vehetnek majd, ami a futam előtti csütörtökön kerül majd megrendezésre.

    A rajongók egyáltalán nem örültek a hírnek, ami teljesen megérthető a részükről. „Kifizettem 900 eurót azért, hogy részt vehessek egy sorsoláson? Ez most egy vicc akar csak lenni, ugye”? – nyilatkozta egy csalódott drukker az RTL-nek. „Ezért a pénzért keményen meg kellett dolgoznom és még egyéb áldozatokat is hoznom kellett ezért, hogy elhozhassam a fiamat a versenyre.”

  • Kétségessé vált a 2022-es Belga Nagydíj a legendás Spa pályán!

    Kétségessé vált a 2022-es Belga Nagydíj a legendás Spa pályán!

    A történelmi Spa-Francorchamps helye, és a Belga Nagydíj helyszíne a 2022-es Forma-1-es versenynaptárban kétségessé válhat.

    Stijn de Boever, a verseny szervezőjének kereskedelmi igazgatója állítólag elismerte, hogy januárig nem derül ki, hogy a 2022-re megerősített augusztus 28-i versenydátum valóban megvalósulhat-e.

    A bizonytalanság a jelek szerint a legendás pálya felújításával függ össze, különösen az ikonikus Eau Rouge-Raidillon komplexum újraalkotásával, ahol az elmúlt években több súlyos baleset is történt. Olav Mol, a Ziggo Sport holland F1-es kommentátora idézte de Boever szavait:

    „A felújítás már elkezdődött.”

  • Egy versenyzővel tesztelik az Eau Rouge javasolt új elrendezését

    Egy versenyzővel tesztelik az Eau Rouge javasolt új elrendezését

    Egy helyi autóversenyző és tanácsadó tesztelte a Spa-Francorchamps legendás Eau Rouge és Raidillon szakaszán javasolt új nyomvonalat.

    Miután a közelmúltban számos veszélyes eset történt a hírhedt szakaszon, köztük Anthoine Hubert halála 2019-ben, a pálya szervezői lebontották az ismert klubházat a domb tetején, hogy újragondolják az elrendezést. A francia Auto Hebdo szerint az FIA célja az, hogy a híres fel-le-le-balra-jobbra sodró kanyarok összsebességét 10 százalékkal csökkentsék.

    A szakaszon fehér vonalakkal kijelölt, javasolt új nyomvonalat teljes sebességgel tesztelte a helyi vezetéstechnikai tanácsadó, Pierre-Yves Rosoux egy BMW M2 CS Racing GT4-es autóval. Ezt követően Rosoux az alábbiakat árulta el:

    „Az új, szögletesebb verzió 20 méterrel korábbi fékezést igényel tőlem. Amikor a fékezési fázis véget ér, az új Raidillonnal 160 km/órás sebességnél járok, szemben a korábbi 180-nal. A hegytetőn pedig 170-nél vagyok a 182 helyett a régóta ismert kanyarral.”

    Rosoux elismerte, hogy nem biztos benne, hogy a javasolt kialakításnak lesz jövője:

    „Minél inkább közelítünk Raidillonhoz nagy teljesítményű autókkal, annál kisebb lesz a különbség, a jelenlegi pályaelrendezéshez képest. Ennél a változatnál az a kockázat, hogy más problémákat generál a csúcson. Valószínű, hogy az elkövetkező hetekben további tesztek lesznek.”

  • Kubica első endurance szezonjában Európai Le Mans bajnok lett!

    Kubica első endurance szezonjában Európai Le Mans bajnok lett!

    Mozgalmas pár héten van túl az Alfa Romeo tartalékversenyzője. Zandvoorti és monzai beugrása után Robert Kubica Spában tett pontot a bajnoki címére.

    A lengyel szponzorainak köszönhetően előbb Daytonában, majd Le Mans-ban is rajthoz állhatott idén, és egészen elképesztő eredménysort tudhat maga mögött.

    Az Európai Le Mans Sorozat (ELMS) idénynyitója után a Red Bull Ringen is győzött a WRT csapat, amelynek Louis Délétraz és Ye Yifei is tagjai. A bajnokság ezt követő két fordulójában is a legjobb ötben zártak.

    A világbajnokságon is vendégszerephez jutottak, majdnem kategória győztesek lettek a Le Mans-i 24 óráson.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Robert Kubica (@robertkubica_real) által megosztott bejegyzés

    Végül az európai sorozat utolsó előtti fordulójában is megszerezték a győzelmet, Spa-Francorchamps-ban. Közben az őket üldöző G-Drive alakulat (de Vries-Rusinov-Colapinto) nem értek el értékelhető eredményt. Ezzel pedig nem csak a futamgyőzelmet ünnepelhették, hanem azt is, hogy behozhatatlan előnyre tettek szert üldözőikkel szemben.

    „Ez nem egy könnyű bajnokság. Lehet, hogy kívülről annak, tűnt, de nem így volt. Egyszerűen nem követtünk el hibákat, vagy ha igen, akkor sem jártak akkora hátránnyal, mint az ellenfeleknél.” – emelte ki Kubica.

    „Kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottunk a vezetés és a csapa tekintetében is. Mindannyian elvégeztük a munkánkat. Persze, voltak rosszabb futamaink, de ott voltunk, és értékes pontokat szereztünk.”

     

  • Portugáliába is megy jövőre a DTM, de nem végleges az új naptár!

    Portugáliába is megy jövőre a DTM, de nem végleges az új naptár!

    Kilenc hétvégéből még csak hét helyszín ismert, de vannak biztató jelek a DTM jövőjével kapcsolatban.

    A négy német helyszín nem változik, ugyanúgy a döntött kanyaros Lausitzring, a Norisring, a Nürburgring és Hockenheim ad majd egy-egy fordulónak otthont.

    A szezonnyitó ugyanakkor az ideihez hasonlóan (Monza) egy újonc mediterrán helyszín lesz – Portimao. Portugália legutóbb 2004-ben, Estorilban látta vendégül a sorozatot.

    Spa-Francorchamps két év után tér vissza a DTM-be, miután idén Zolder volt felelős a belga versenyért.

    Zolder mellett Assen, Monza és az Igora Drive hiányzik még a tavalyi előzetes naptárhoz képest, de a még be nem töltött két helyre pályázhatnak.

    „Nagyon boldogan mutatjuk be a 2022-es naptárat, már ilyen korán.” – jelentette ki Frederic Elsner, az ITR rendezvény- és üzemeltetési igazgatója.

    „Addig is koncentrálunk a jelenlegi izgalmas szezon végére, és reméljük, jövőre is ilyen érdekes versenyek lesznek. Jó látni, milyen nagy az érdeklődés a 2022-es DTM iránt.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    DTM (@dtm_pics) által megosztott bejegyzés

  • Häkkinen sem érti, hogyan lehetett Kimi karrierje ilyen hosszú

    Häkkinen sem érti, hogyan lehetett Kimi karrierje ilyen hosszú

    Mika Häkkinen szerint „érthetetlen„, hogyan tudta Kimi Räikkönen ennyire meghosszabbítani az eddigi leghosszabb Forma-1-es pályafutást, amely már közelít a 350 nagydíjhoz. Bejelentette, a népszerű és rendkívül egyedi 41 éves korábbi világbajnok, hogy a szezon végén végleg visszavonul az F1-ből. A kétszeres világbajnok finn kolléga, aki annak idején 33 évesen vonult vissza, a hazai médiának nyilatkozott róla:

    „Nagyra értékelem Kimi energiáit és azt az erőt, amellyel ilyen hosszú ideig képes volt vezetni a Forma-1-ben. Tényleg mindent felemészt az, hogy körbeutazzuk a világot, és különböző szerepekben mutatkozunk be. Nem csak a győzelemről és a pezsgőfröccsről szól mindez, hanem arról, hogy folyamatosan harcolni és problémákat kell megoldanunk. „Miért veszítettünk? Mi a probléma? Hogyan oldjuk meg?” Az, hogy Kimi ilyen sokáig folytatta mindezt, érthetetlen. Nagyon tisztelem ezért. Én viszonylag fiatalon abbahagytam ezt, bizonyos okok miatt. Az egyik az 1995-ös súlyos balesetem volt.”

    Häkkinen akkor a majdnem halálos adelaide-i balesetéből tért vissza, amire így emlékezik vissza:

    „Rájöttem, hogy az F1-ben vannak bizonyos kockázatok. Ez egy veszélyes sport. Volt még néhány balesetem, amit épségben túléltem, és néhány bajnoki címem is, de a sikerek után arra a következtetésre jutottam, hogy nem akarom tovább kockáztatni az életemet e sportág miatt.”

    Bár az ő és Räikkönen pályafutása rövid ideig keresztezte egymást, Häkkinen szerint azonban ma már a Forma-1-ben a kockázat már egészen más, mint az ő idejében volt:

    „A biztonság ma igazán magas szinten van. Lando Norris spa-i balesete megmutatta, hogy hatalmas dolgokat tettek a sport biztonságáért.”