Címke: SMP Racing

  • Rotenberg sem tartja kizártnak, hogy legyen a jövőben orosz F1 csapat

    Rotenberg sem tartja kizártnak, hogy legyen a jövőben orosz F1 csapat

    Boris Rotenberg orosz milliárdos elismerte, hogy akár életre is hívhat egy Forma-1-es csapatot. Szocsiban az odalátogató kereskedelmi és ipari miniszter Denis Manturov a Ria Novosti hírügynökségnek pedig elmondta:

    “Azt hiszem, hogy lesz orosz csapat. Már nem kell sokáig várni.”

    Az aki mindezt megvalósíthatja, Rotenberg lehet, akinek az SMP Racing alakulatában versenyez most is Szergej Szirotkin Le Mansban, az LMP1-es csapatukban. Ezen felül számos orosz versenyzőt támogatnak, különféle kategóriákban. Rotenberg közel áll az orosz elnök Vlagyimir Putyinhoz is, és így nyilatkozott a hétvégi nagydíjon:

    „Minél több dolgot hozol létre a motorsportok terén, annál inkább fejlődhetsz. Akarunk-e Forma-1-es csapatot? Minél több csapat van a száguldó cirkuszban, annál több lesz a lehetősége is a pilótáinknak. Minden lehetséges. A legfontosabb az, hogy tegyünk ezért erőfeszítéseket. Először is teremtsük meg a pénzügyi alapjait.”

    Az egyik legígéretesebb SMP Racing versenyző Robert Shwartzman, aki hazai környezetben lett Formula 3-as bajnok. Az orosz pilótát ráadásul a Ferrari is támogatja. Az SMP Bank vezére így látja a helyzetét:

    „Robertnek további fejlődésre van szüksége, így egyet előrelép majd a létrán. Azt hiszem, hogy a Formula 2-ben láthatjuk majd őt.”

    A 20 éves Schwartzman ennyit tett hozzá:

    „A Forma-1-be akarok kerülni, a baj azonban az, hogy nincsenek lehetőségek, vagy szabad helyek. Sokan akikkel együtt dolgozom, azt mondják, hogy még korai lenne az F1-be mennem, de magam részéről készen állok. Megkockáztatnám ezt, ha tehetném.”

  • Újabb részletekre derült fény a 2021-ben debütálni szándékozó csapattal kapcsolatban

    Újabb részletekre derült fény a 2021-ben debütálni szándékozó csapattal kapcsolatban

    Korábban már beszámoltunk róla, hogy 2021-ben új csapat csatlakozna a Forma-1 mezőnyéhez Panthera Team Asia F1 néven.

    Az ázsiaiak a központjukat a silverstone-i pálya közelében helyeznék el, üzleti modelljük pedig a Haas-éhoz lenne hasonlatos, csak ők nem a Ferrarival, hanem a Renault-val szándékoznának együttműködni, értesült a német Auto Bild.

    Az is kiderült, hogy az egyik alapító az a Benjamin Durand lesz, aki a WEC-ben versenyző orosz SMP Racinggel is kapcsolatban áll. A SMP egyik versenyzője egyébként a Renault F1-es tesztpilótája, Sergey Sirotkin.

    A csapat másik tulajdonosa pedig egy francia ügyvéd, Michael Orts lesz, akit korábban már hírbe hoztak egy másik esetleges belépővel, a China F1 Racing Teammel.

    Mindazonáltal az hozzátartozik ehhez az egészhez, hogy Ross Brawn nemrég lenyilatkozta, hogy 2022-ig nem lesznek új csapatok.

  • Vandoorne veszi át Button helyét a WEC-ben

    Vandoorne veszi át Button helyét a WEC-ben

    A belga Stoffel Vandoorne rajthoz áll a jelenlegi WEC szezon utolsó két fordulójában, méghozzá Jenson Button helyén.

    Az ex-McLaren és jelenlegi HWA pilóta a spái hat órás és a Le Mans-i 24 órás versenyeken fogja vezetni a 11-es számú SMP Racing LMP1-es autóját. Csapattársai Vitaly Petrov és Mikhail Aleshin lesznek.

    Az orosz csapat másik autója változatlan felállással, vagyis a Sarrazin-Sirotkin-Orudzhev trióval fog rajthoz állni.

    Belgiumban Brendon Hartley helyén fog versenyezni, míg Le Mans-ban pedig 2009 Forma-1-es bajnokát fogja helyettesíteni, aki több időt szeretne együtt tölteni várandós párjával.

    „Nagyon élveztem a versenyzést az SMP Racingnél, és boldog vagyok, hogy dobogóra is állhattam a csapattal, de úgy döntöttem, hogy most több időt akarok tölteni a menyasszonyommal a terhessége alatt. A döntésemet az is megkönnyítette, hogy a Toyotákat elérhetetlennek tartom egy privát autóval.” – nyilatkozta Jenson Button.

    Az orosz csapat eredetileg Brendon Hartleyt szerződtette Button helyére, és ő vele is akarták volna befejezni a szezont, de a Le Mans-i szereplést az új-zélandi elutasította, mivel egy másik elkötelezettsége lesz a francia klasszikuson, úgy hírlik, hogy a Toyota tartalékja lehet majd azon a hétvégén. Mivel Vandoorne számára nincs lehetőség, hogy Le Mans előtt megismerkedjen az autóval, ezért Hartley is úgy látta jónak, hogyha inkább a belgát hagyja versenyezni Spában maga helyett, hogy ismerkedjen az autóval.

    „Nagyon büszke vagyok, hogy csatlakozhatok az SMP Racinghez és vezethetem a BR1-et a hazai versenyemen Spában és a legendás Le Mans-i 24 órás futamon is. Az LMP1-es autók nagyon igényesek és a teljesítményük közel áll egy Forma-1-es autóéhoz. Nagyszerű lesz majd együtt dolgozni olyan tapasztalt pilótákkal, mint Vitaly Petrov Mikhail Aleshin. A célom az, hogy hozzájáruljak a csapat teljesítményéhez és a közös munkával fejlesszük a BR1-et valamint jó benyomást tegyünk mindenkire.” – mondta Vandoorne.

  • Szirotkin a WEC-ben folytatja

    Szirotkin a WEC-ben folytatja

    Az ex-Forma-1-es pilóta Szergej Szirotkin az LMP1-es SMP Racing színeiben indul a WEC szuperszezonjának hátralévő fordulóin.

    Szirotkin a tavalyi év végén vesztette le a helyét a Forma-1-es Williams istállónál. Új csapatánál Matevos Isaakyan helyét fogja átvenni a 17-es számú autóban, ahol Egor Orudzhev és Stephane Sarrazin lesznek a csapattársai a hátralévő három fordulóban, vagyis a Sebringi 1000 mérföldes, a Spái 6 órási és a Le Mans-i 24 órás versenyeken is.

    Szirotkin egyébként már korábban is kijelentette, hogy a nagy eséllyel a hosszú távú bajnokságban fog szerepelni, köszönhetően az SMP-nek, ami a fő támogatója.

    „Nagyon boldog vagyok, hogy engem ért az a megtiszteltetés, hogy az orosz zászló alatt, egy orosz autóval, egy orosz csapatban indulhatok a WEC-ben. Kiváló felállásunk van és egy tökéletes autónk, amellyel biztos vagyok benne, hogy képesek lehetünk harcolni a győzelemért, akár a Le Mans-i 24 órás versenyen is.” – mondta Szirotkin.

    A 23 éves pilóta további idei programja még nem ismert, de az elmúlt hónapokban tesztelte már a WRT egyik DTM-es Audiját és a Mahindra Formula E autóját is.

  • Aleshin: A szponzorokon múlik Sirotkin Forma-1-es visszatérése

    Aleshin: A szponzorokon múlik Sirotkin Forma-1-es visszatérése

    A Williasmtől távozó orosz piólta, Sergey Sirotkin akár még vissza is térhet a Forma-1-be. Ez a véleménye Mikhail Aleshinnek, aki az SMP motorsport programjában tevékenykedik.

    Sirotkin 2018-ban mutatkozhatott be a Forma-1-ben, azonban az orosz pilóta mindössze egyetlen szezont tudott teljesíteni a sorozatban, mivel az egyik legjelentősebb szponzora, az SMP Racing kiállt mögülle.

    Azonban amikor a Sportbox munkatársai Sirotkin lehetséges visszatéréséről kérdezték Aleshint, ekképp vélekedett: „Benne van a levegőben. Több mint nyilvánvaló, hogy a döntést az SMP Racing vezetősége fogja majd meghozni. Segeyben van potenciál, azonban a Williams autója miatt nem tudta megmutatni, hogy mire is képes valójában.

    „A szezon előtt senki sem gondolta volna, hogy a Williams ennyire hátul lesz majd. Amikor ez kiderült, akkor Sergeynek csak annyi volt a feladata, hogy legyőzze a csapattársát. Nem volt könnyű feladata, mivel a csapattársa már egy évet lehúzott a száguldó cirkuszban. Sergey legyőzte Strollt, amivel bebizonyította, hogy egy jobb csapatnál képes lenne jó teljesítményt nyújtani,” – véli Aleshin.

    Az orosz pilóta valószínűleg a WEC-ben fog versenyezni az SMP Racing színeiben. Azonban ez közel sem biztos, ugyanis Sirotkin a DTM-ben is tesztelt és jelen volt a Formula E előző futamának helyszínén a marokkói Marrakeshben.

  • Nem kért tovább a Williamsből Szirotkin fő támogatója

    Nem kért tovább a Williamsből Szirotkin fő támogatója

    A Williams hivatalosan is bejelentette, hogy Robert Kubica náluk tér vissza a Forma-1-be. Ez a döntés azt is jelenti, hogy Szergej Szirotkin számára nem lesz maradás a száguldó cirkuszban és vele együtt távozik a csapattól az egyik kiemelt partner, az SMP Racing is.

    Szirotkin idén kapta meg a lehetőséget a brit alakulattól, amit nagyban segített az orosz vállalat hatalmas pénzügyi támogatása is.

    Az SMP Racing alapítója Boris Rotenberg most elmondta, hogy Szirotkin távozása már csak az után történt, hogy ők közölték a Williams-szel, hogy a gyenge teljesítményük miatt a jövőben nem kívánják támogatni őket.

    „Mi hoztuk meg azt a döntést, hogy nem folytatjuk a Williams Martini Racing-gel közös Forma-1-es projektünket. Kellemetlen meglepetésként ért minket a csapat szezon elején mutatott teljesítménye, és a szezon közbeni fejlődés mértéke sem volt elég magas.” – indokolt Rotenberg.

    „Mindezek ellenére Szergej jó szezont futott és ezen körülmények között is remekül helytállt. 100 százalékot beleadott mindig, és minden feladatot elvégzett. Elégedettek vagyunk vele, és jelenleg is keressük a számára legmegfelelőbb opciót a folytatásra.” – tette hozzá.

    Szirotkin idén csupán egyetlen egy pontot gyűjtött, azt is Monzában Romain Grosjean kizárása után örökölte meg. Míg a csapat szinten sem voltak sokkal sikeresebbek, a Williams hét pontjával sereghajtó a konstruktőri versenyben.

    Az orosz pilóta közösségi oldalán pedig már el is búcsúzott a Forma-1-től.

  • Szirotkin elismerte, hogy jövőre nem versenyez a Forma-1-ben!

    Szirotkin elismerte, hogy jövőre nem versenyez a Forma-1-ben!

    Szergej Szirotkin megerősítette, hogy nem lesz jövőre az F1 rajtrácsán, miután alulmaradt Robert Kubicával szemben a Williamsnél. Az SMP Racing támogatta versenyző idén mutatkozhatott be a királykategóriában, de csak egyetlen pontot szerzett szeptemberben az Olasz Nagydíjon a tizedik helyezésével. A hivatalos bejelentést követően az orosz ezt írta ki a Twitterére:

    „Sajnos, jövőre nem fogok versenyezni a Forma-1-ben. Hosszú és kemény év volt, és nem sikerült minden úgy, ahogy azt akartam, de dolgoztam tovább. Minden energiámat és a szívemet beletettem azért, hogy hogy elérjem azt, amit úgy érzek, hogy megérdemelném. Ha őszinte akarok lenni, azt hiszem, hogy a jelenlegi helyzetben elfogadhatóan dolgoztunk, Köszönöm mindenkinek a támogatást, a bizalmatokat és a kedves szavaitokat. Köszönöm azt a szurkolást, amiben Szocsiban részesítettetek az Orosz Nagydíj alatt, ami igazán megható volt. Végül köszönöm mindenkinek az idei szezont, örökké megmarad az emlékeimben. Köszönök mindent barátaim.”

    Szirotkin tehát az utolsó Forma-1-es rajtjára készül ezen a hétvégén Abu Dhabiban.

  • Jenson Button rajthoz áll a silverstone-i 6 órás versenyen

    Jenson Button rajthoz áll a silverstone-i 6 órás versenyen

    2009 Forma-1-es világbajnoka Jenson Button is rajthoz áll a WEC következő fordulójában, a silverstone-i 6 órás viadalon.

    A korábbi Honda, Brawn és McLaren pilóta a szezon elején állapodott meg az LMP1-es SMP Racinggel, de eredetileg csak a Le Mans-i 24 órás versenyre szólt, de most úgy döntött, hogy a hazai versenyén is rajthoz áll Vitaly Petrov és Mikhail Aleshin oldalán.

    A brit pilóta miután 2016 végén hátat fordított a száguldó cirkusznak, a sportautók világa felé vette az irányt. Tavaly elindult a suzukai 1000 km-es Super GT versenyen egy Hondával.

    A WEC mellett idén teljes szezont fut a japán Super GT bajnokságban a Team Kunimitsu színeiben.

    Button elmesélte, hogy jó barátja James Rossitter az aki, segített neki eljutni a WEC-be.

    „Mindig is szerettem volna Le Mans-ban versenyezni, ami nagyon különleges esemény minden pilóta számára. Végül ez egy barátomon keresztül valósult meg, aki James Rossitter volt és éppen Portiamoban tesztelt a ByKolles-szel. Ezt mondta nekem, ‘nagyon gyorsak ezek az autók, meg kellene nézned, hogy van-e szabad hely’. Nagyszerű érzés vezetni ezeket az, mert hihetetlenül gyorsak.” – mondta Button.

    A rutinos pilóta Magny Cours-ban tesztelt először, majd ezután már a Le Mans-i hétvégén állt rajthoz. Ahol azonban technikai gondok miatt nem tudott végig menni a csapata.

    Hiába a sikeres F1-es karrier, hazai pályán nem sok siker élménye volt. Legjobb eredménye Silverstone-ban egy negyedik hely volt, amit 2004-ben, 2010-ben és 2014-ben tudott megszerezni.

    Tehát a hétvégén arra készül, amire még az F1-ben sem sikerült, azaz dobogóra állni hazai közönség előtt.

  • Button első alkalommal tesztelt LMP1-es autót

    Button első alkalommal tesztelt LMP1-es autót

    Jenson megtette első LMP1-es köreit, arra készülvén, hogy a következő hónapban rajthoz áll majd a Le Mans-i 24 órás versenyen.

    Button Magny-Cours-ban tesztelhette az SMP Racing autóját, melyen, Vitaly Petrovval és Mikhail Aleshinnel osztozik majd.

    Tesztnapjáról videót is készített a brit versenyző.

    https://www.youtube.com/watch?v=UkuYPLzDM6A

  • Jenson Button is indul LeMans-ban!

    Jenson Button is indul LeMans-ban!

    Az SMP Racing bejelentette, hogy náluk fog versenyezni Jenson Button a 2018/19-es WEC szezonban!

    „Elhihetitek, hogy egy álmom válik valóra azzal, hogy Le Mans-ban versenyezhetek.” – mondta Button. „Szerintem minden versenyző álmodik róla, hogy részt vegyen és remélhetőleg megszerezze a győzelmet Le Mansban, és ez alól én sem vagyok kivétel.”

     

    A brit versenyző emellett a Japán Super GT-ben versenyez idén.

    Nem könnyítik hát meg versenyzőtársai Fernando Alonso dolgát abban a tekintetben, hogy megszerezze a Triple Crownt, azaz rendelkezzen F1-es Monacói Nagydíjas, Indy500-as és Le Mans-i 24 óráson szerzett győzelemmel. Alonsonak nem titkolt szándéka elérni ezt, ami eddig csak Graham Hillnek sikerült. Egyelőre ehhez azonban csak monacói győzelme van meg. Ahogy Buttonnak is, aki így ugyanannyira van a Triple Crown-tól, mint egykori csapattársa.

    A legközelebb egyébként Juan Pablo Montoya áll a tripla sikerhez, mivel neki monacói és Indy500-as győzelme is van már. És ő is indul idén Le Mansban