Szergej Szirotkin abban bízik, hogy a Williams alakulatával visszatérhetne a királykategóriába. Az orosz 2018-ban náluk kapott lehetőséget, tavaly pedig a McLaren és a Renault csapatainak volt a tesztpilótája. Az idei célja az, hogy 2021-re összehozzon magának egy versenyülést. A 24 éves pilótát továbbra is az SMP versenyzői programja támogatja:
„Elképesztően vissza szeretnék térni. Van is rá esély, és harcolunk érte. Ott akarok lenni újra, hiszen mindegy is, hogy mit mondanak az autók sebességéről, mert ez a Forma-1, ahol a történelem leggyorsabb versenyautói vannak. Továbbra is jó a kapcsolatom a Williamsszel, és nem is titkolom, hogy vissza akarok térni.”
A fő célpont így természetesen a Williams lenne, hiszen a pletykák szerint George Russell a Mercedeshez igazolhat Valtteri Bottas helyére 2021-ben.
A WEC időmérő edzését Spa-Francorchampsban egy komoly baleset árnyékolja be. Pietro Fittipaldi a második gyors körén nagy sebesség mellett vesztette el az uralmát versenyautója felett az Eau Rouge-ban. A DragonSpeed Dallara-BR1 nagyon hozzáütődhetett az aszfalthoz, és emiatt Fittipaldinak korrigálnia kellett, de gyakorlatilag sebességvesztés nélkül csapódott a gumipalánkba. A brazil pilóta Spában Renger van der Zande helyett ugrott be.
Az ütközés az LMP2 időmérő edzés elején történt, pedig előtte egyszer már leállították azt, a #17-es rajtszámú SMP-Dallara miatt, mert megállt a pályán Stephane Sarrazinnal a volánnál. Fittipaldi azonban tompa szögben csapódott be, láthatóan az autó orra eltűnt, a versenyző mellett az ajtó kinyílt. A pályabírók pár perc alatt a pályakórházba juttatták Fittipaldit.
Mostanra kiderült, hogy egy liege-i kórházba szállították, kettős lábtöréssel. Ettől eltekintve, eszméleténél van, állapota nem életveszélyes.
A palánk, és a gumik helyreállítása, valamint a tisztítás sokáig tartott a baleset helyszínén. Csak 20 perccel a becsapódás után folytatódott az időmérő edzés. Nagy meglepetés nem történt ezt követően, (azon kívül, hogy a Manor autói nem indulnak) a Toyota kibérelte az első sort mindkét TS050-essel, a WEC 2018/19 szuperszezonjának a kezdetén.
A téli szünetben a Williams dolgai uralták a híreket, hiszen míg a fél világ abban reménykedett, hogy leigazolják Robert Kubicát, addig végül januárban Szergej Szirotkint jelentette be a csapat. Arról is szóltak a pletykák, hogy a pénzügyi nehézségek miatt jelentős csúszásba kerültek, sőt a törésteszteken se mentek át elsőre, mégis összekapták végül magukat, és ma Londonban lerántották a leplet a legújabb versenygépük – egyelőre festéséről. Nincs nagy meglepetés, maradt a főszponzor Martini, fehér továbbra is az alapszín, és látható megjelenést kapott az SMP Racing is, nahát!
Az FW41-es a Mercedestől átigazolt Paddy Lowe első olyan munkája Groveban, amelyet már teljes egészében ő felügyelt, így a műszaki igazgató érthetően büszke a művére:
„A Williams FW41-es egy remek csapatmunka eredménye, amelyet a különféle mérnöki csoportok raktak össze, akik felelőseg az aerodinamikáért, az autódinamikáért, versenyzésért és a rendszerekért. Az autón rengeteg új dolog van, a legtöbb nem annyira szembeötlő, mint az, hogy a csapat egy teljesen másik aerodinamikai koncepciót követett már, ami jelentős javulást eredményezett ezen a területen.”
A korábban legendás csapat a valaha volt legfiatalabb versenyzőpárossal vág neki a 2018-as szezonnak Lance Stroll és Szergej Szirotkin személyében. Íme a nyilatkozatok.
Lance Stroll: „Minden új szezon előtt sok a kétely, és a megválaszolatlan kérdés. de ettől izgalmas. Egy évet már voltam a csapattal, így nagyon várom már, hogy újra a pályán lehessek, és felmérjem, mit tud az új autó. Amíg nem lépünk pályára, nem tudjuk felmérni a pontos versenyhelyzetet sem. Izgatott, de optimista vagyok az autó miatt, amit a csapat épített. Tavaly a tanulóévem volt, kíváncsian várom, hogy mit tartogat számomra 2018.”
Szergej Szirotkin: „Nagyon izgatott vagyok az új szezon miatt. Sok időt töltöttem a gyárban is. Jelenleg szinte ott élek, és ez igen motivál engem, és a gyár dolgozóit is. Remek érzés elkezdeni dolgozni a szerelőkkel, mérnökökkel, de eddig minden jól alakult.
Keményen edzek, és sokat szimulátorozok, ahol különféle beállításokat próbálok ki, más-más pályákon. Üléspróbán is voltam már, és rendre találkozom a mérnökeimmel, de részt vettem gyárlátogatáson is külön, hogy mindenkit megismerhessek. Remekül elvagyok a srácokkal a különféle részlegekről. Sűrű a program, de élvezem. A lehető legjobban fel akarok készülni a szezonra!”
Robert Kubica: „Visszatértem a Forma-1-be, bár más szerepben, mint ahogy voltam 2011-ben. Ott leszek a paddockban, érdekes lesz visszatérni azon helyszínekre, ahol régen voltam, ez különleges érzéssel tölt el, és emlékeztet életem különböző szakaszaira. Néha nagyon nehéz néznem azt, ahogy mások versenyeznek, de idén más lesz a feladatköröm. Ez egy kemény szezon lesz, sok versennyel, a topon kell lennem így nekem is, hogy segíthessem a csapatot. Kezdődhetne már!”
Ladies and gentlemen, meet the Williams Mercedes FW41 😍
Szergej Szirotkin azt állítja, hogy nem fog törődni azokkal, akik őt fizetős versenyzőként aposztrofálják. Egyesek, még a médiából is azt hangoztatják, hogy az orosz pilóta csak azért kapta meg a Williams versenyzői ülését 2018-ra, mert az SMP Bank millióit talicskázta a csapathoz.
Szirotkin az orosz Sport FM rádiónak nyilatkozott erről:
„Nem érdekelnek azok, akik engem fizetős versenyzőnek neveznek. Az emberek irkálnak mindenfélét, de honnan szerzik az információikat? Amennyiben tudnak valamit, és azt bizonyítani is tudják, akkor csak tessék.”
Szergej nyilatkozott az aktuálisan legtrendibb témakörben is, a grid girl-ök kitiltásáról, és elárulta, hogy az ő fókusza a rajtrácson másutt van:
„Amikor már ott ülsz az autóban a rajtrácson, akkor nem a lányokon jár az eszed. Ha nem erről szólnának a hírek most, lehet, hogy fel se tűnne. Megértem mindkét oldal érveit, de én professzionálisan nézem az egészet – ez a versenyzőket semmiféle módon nem befolyásolja.”
Robert Kubica egyike lehet azoknak, akik versenybe szállhatnak a Williams 2019-es versenyzői üléséért. Ezt nem más állítja, mint a brit csapat technikai igazgatója, és részvényese – Paddy Lowe. Ő nem bánja, hogy egy sor teszten kellett a lengyelnek bizonyítania a képességeit, még ha végül csak a csapat tesztpilótája lett az idei évre. Az orosz Championatnak így nyilatkozott:
„Komoly tesztprogramot szerveztünk neki, és folytatni is fogjuk a felkészítését. Meglátjuk majd, hogy ez hova vezet, de akár oda is, hogy 2019-ben a versenyzőnk legyen.”
Persze a korábbi BMW és Renault pilóta nincs könnyű helyzetben, mivel nehéz lesz helyet találni Kubicának, és ezt Mike O’Driscoll is megerősítette a csapat részéről:
„Nem mennénk bele részletekbe, de Szergej Szirotkinnal több szezonra szerződtünk le. Paddyval együtt azt akarom, hogy a Williams újra világbajnok legyen, és ennek Szergej is a részese. A teszteken hihetetlenül kiegyensúlyozott volt. Igen, sok pálya még ismeretlen lesz neki, de Szirotkin nagyon tehetséges, és gyorsan tanul.”
A hasonló méltatásoktól függetlenül sokan azt gondolják, hogy csak az orosz SMP bank pénze miatt helyezték Kubica elé Szirotkint. A McLaren pilótája, Stoffel Vandoorne azonban megvédi ezt a döntést:
„A Williams egy nagyon jó döntést hozott. Versenyeztem Szergej ellen, aki egy nagyon jó és gyors versenyző, aki keményen dolgozik. Gyorsabb, mint azt sokan gondolnák.”
Ezzel gyakorlatilag egyetért Lowe is:
„Nagyon fontos, hogy egy pilóta az utolsó tizedeket is ki tudja préselni egy autóból, és azt mondhatom, hogy Szergej igen okos, és nagyon gyors.”
Végül az SMP Racing igazgatója, Dmitry Samorukov megerősítette, hogy Szirotkin szerződése több évre szól:
„Nem árulhatunk el sokat, de a dolog egy vagy több évről szól. Minden azon múlik majd, hogy milyen teljesítményt nyújt Szergej idén.”
Az SMP Racing alapítója, Boris Rotenberg azt állítja, hogy Szergej Szirotkint a Williams a Forma-1-be a tehetsége okán, és nem a pénze miatt választotta. A pletykák szerint az SMP 20 millió dollárral tömte ki az 22 éves oroszt, aki így lett a Williams kedvence, a visszatérni kívánkozó Robert Kubica helyett.
Rotenberg az orosz oligarcha közel áll Vlagyimir Putyinhoz, és a bankszektorban valamint építőiparban érdekelt. A Taas hírügynökségben azonban tagadja a milliárdos, hogy a pénz beszélne:
„A pénz fontos szerepet játszik, ugyanakkor Szirotkin a Williams ülésébe nem emiatt, hanem a sportkvalitása miatt került be. Azt hiszem, hogy ezért választották ki őt. Mi inkább technológiákba szeretünk befektetni.”
A milliárdos azt is elmondta, hogy Szirotkin eredménye mutatja az SMP Racing fiatal versenyzői programjának a sikerességét is, és katalizátorként funkcionál Oroszországban a motorsport tehetségeknek:
„Ez egy remek példa az ifjú pilótáinknak, hogy mit lehet velünk elérni. Több mint 1500 gokartos van szerte Oroszországban, és most már láthatják, hogy van út a Forma-1-be. Nagyon fontos, hogy most aláírt szerződésünk van a Williamsszel. Ez az a csapat, akik sokat tettek az autóversenyzés fejlesztéséért, és képesek versenyezni olyan vezéregyéniségekkel, mint a McLaren vagy a Ferrari.”
Márciusban Melbourneben lesz a szezonnyitó, és Szergej Szirotkin lesz a harmadik orosz versenyző, aki elindulhat egy nagydíjon. Vitalij Petrov (2010) és Danyiil Kvjat (2014) után.
Van aki csak ennyit mond az ismeretlenség homályába burkolózva – a Williams 2018-as versenyzői felállásáról -, tűzhöz közeli emberként, hogy: „No komment.”
Ugyan Robert Kubica tűnt jó ideig befutónak, egyre többen hiszik azt, hogy az orosz Szergej Szirotkin lesz idén Lance Stroll csapattársa. Az Ilta Sanomat ezzel kapcsolatban megkereste a korábbi Forma-1-es pilóta Mika Salót, aki manapság az SMP Racing sportigazgatója. A finn, aki korábban a Ferrari és a Toyota F1-es autóit is vezethette Räikkönent megszégyenítő módon rövidet nyilatkozott:
„Nem nyilatkozhatok semmit se ezen dolgokról.”
A pletykák szerint az SMP Bank segítségével kerülhet a 22 éves Szirotkin a Forma-1-be, köszönhetően egy 20 millió dollár értékű csomagnak.
Az orosz bank kötvényeinek a kibocsátását beszüntették, pedig az SMP lenne Szergej Szirotkin legnagyobb támogatója, a Williams üléséért folytatott harcban. Az orosz központi bank állította meg az SMP-t, sőt a
kiegészítő finanszírozási lehetőségektől is elvágták őket.
Szergej Szirotkin az orosz SMP Racing program tagja, akik a fiatal orosz tehetségeket támogatják. Az egészet az SMP bank pénzeli, a vezetőik pedig a Rotenberg testvérek, akik igen közel állnak Vlagyimir Putyinhoz, így elviekben minden adott lenne a sikerhez.
Az, hogy megszüntették a kötvénykibocsátásukat, köszönhető az elmúlt évek gyenge pénzügyi eredményeinek, illetve a nyugati szankcióknak, amit bármikor tovább folytathatnak, és ilyen formán akadályozza az SMP bank terjeszkedését, valamint bonyolítja Szirotkin és a Williams helyzetét is.
Azért, hogy az oroszt alkalmazzák, az SMP elkötelezte magát, hogy 20 millió dollárt utalnak a briteknek. Egyelőre azonban az orosz pénz nem érkezett meg. Ez volt a fő oka annak, hogy nem jelentették be a 2018-as versenyzői felállásukat már tavaly decemberben a Williamsnél. A jelenlegi információk szerint ez a bejelentés január 16-án történhet meg. Korábban adódtak már problémák Szirotkin esetében a Renaultnál, Saubernél és a Force Indiánál is, lehet, hogy a britek ezért is erőltettek türelmet magukra.
Az SMP banknál ugyanakkor jelenleg komoly problémák tornyosultak fel. A hivatalos iratok szerint a 2017 -es első kilenc hónap alapján számolt profitjuk csak 32 millió eurónyi volt. Ez elég kevés ahhoz képest, hogy lenne egy 20 millió dolláros elkötelezettségük a Williams felé. Ehhez jön még hozzá az orosz központi bank döntése, a kibocsátott kötvényekkel kapcsolatban, ami azt jelenti, hogy a közeljövőben nem kapnak további finanszírozást. És a nyugati országok szankcióinak a szelleme is tovább lebeg az SMP bank feje felett.
Az Amerikai Egyesült Államok ki szeretné zárni az orosz bankokat a nemzetközi SWIFT fizetési rendszerből, ami pedig a globális pénzforgalom egyik alapja. A legnagyobb orosz bank, a Sberbank feje el is mondta a Financial Timesnak, hogy egy ilyen szigorú korlátozás felér egy gazdasági atombombával. A döntés februárban várható, miután a Kongresszus elé kerül a jelentés az orosz oligarchák tevékenységéről, illetve azon cégekéről, akik Putyinhoz köthetőek.
Különösen pikáns ez a hercehurca úgy, hogy a Forma-1 új tulajdonosai amerikaiak, és a Liberty Mediára sem vetne jó fényt az, hogy az egyik csapatot olyan bank támogatja, amely feketelistára kerülhet.
A brit Williams csapat úgy hírlik hogy döntött, és egy két éves szerződést írnak alá Szergej Szirotkinnal. Korábban az istálló még hezitált, hogy ki is legyen Felipe Massa utódja, és jó ideig tesztelték és értékelték Robert Kubicát is, aki korábban a BMW-nél és a Renaultnál versenyzett.
Most úgy tűnik azonban, hogy a Vlagyimir Putyinhoz erősen köthető SMP Bank segítségével a végleges befutó az orosz Szirotkin lehet, állítja az Auto Bild. A korábbi svájci Forma-1-es pilóta, Marc Surer szerint azonban még mindig dönthetnek akár másképp:
„Akár pénzt is fel lehetne dobni. Az egyiknek van egy remek története, a másiknak rengeteg pénze. Azonban nem egyértelmű a királykategóriában sem, hogy melyikőjüket érdemesebb leszerződtetni.”
A Williamst elhagyó Massa viszont egyértelműen kifejtette, hogy egyáltalán nem lepődött meg volt csapata lamentálásán, mert szerinte az egész dolog csakis a pénzről szól. Az istálló utolsó világbajnoka, Jacques Villeneuve sincs annyira meglepve:
„Eladták már a lelküket a milliárdos Lawrence Strollnak, akit csakis a fia karrierje érdekel. Még Massa is gyorsabb volt mint Lance. Az, hogy Bakuban a dobogón állt, semmit sem jelent, hiszen azt csak bemákolta.”
Robert Kubica azon álma, hogy újra indulhat a Forma-1-ben szertefoszlott, miután a Williamsnél nem kaphat helyet jövőre. Ahogy azt mi is megírtuk, Claire Williams csapata Sergey Sirotkint választotta, ami nagy meglepetés, miután a Pirelli teszten Abu Dhabiban az FW40-est a második napon mindössze hat órán át tesztelte, de állítólag lenyűgözte az istálló mérnökeit is. Az Italiaracing úgy értesült, hogy a részletekről, és a végleges szerződésről már egyeztetnek, és feltehetően a hét második felében hivatalosan is bejelenthetik Sirotkint. Yas Marinában a fiatal orosz szoft gumikon is csak fél másodperccel volt lassabb Kubicánál. A lengyel vezethetett aznap az utolsó két órában, miután előző nap csak kemény gumival tesztelt, a második napon számtalan próbálkozása volt ultra és hiperszoft gumikon, hogy minél jobb időeredményt érjen el. Kettejük eredménye között azonban nagyobb időkülönbséget vártak a szakemberek, egy másodpercnyit, vagy még többet. A teszt végén Kubica olyannyira mérges volt magára, hogy a pletykák szerint részt sem vett a teszt utáni értékelésen a csapat mérnökeivel. Időeredményeket nem nézve azonban úgy tűnik, hogy ugyanazon gumikkal is Sirotkin inkább meggyőzte a csapatot a képességeiről, mint Kubica.
Még meggyőzőbb volt a pletykák szerinti az a 12 millió euró, amit az SMP bank vinne szezononként két évre. Boris Rotenberg bankja rengeteg orosz pilótát támogat, egészen a gokarttól kezdődően, hasonló felépítésben, ahogy fut a Red Bull junior programja. Ő egy olyan súlyos figura, aki a mérleg nyelvét sikerrel billentette a moszkvai fiú irányába. Sirotkin 2013 óta dolgozik a Matteucci menedzsmenttel, és remek munkát végezhettek, ha ennyire kiválóan mutatkozhatott be a Williams tesztjén.
Kubica oldaláról nézve a történetet, ő egy csodálatos visszatérési kísérletet tudhat magáénak, a Forma-1-be. Annak ellenére, hogy Nico Rosberg is megpróbált mindent azért, hogy a lengyelé legyen a Williams versenyülése, feltehetően azért csak befolyásolhatták a sérülései is, hogy mégsem tudott újra teljes szezonos pilótává válni.
Először a Renaultnál próbálkozhatott, de ők Carlos Sainzot igazolták le, aztán jöhetett a Williams. Az igazán sajnálatos az, hogy Kubica mindkét alakulathoz úgy érkezett, hogy mentálisan és fizikailag is a topon volt. Ennek ellenére most már csak egy B terve maradhatott. És ez pedig nem más, mint hogy a Mercedes gyári pilótája legyen: a DTM-ben!
A lengyel nem először tesztelhette a német túraautót, íme egy régebbi 2013-as videó az eseményről. Akkor is már kiemelte, hogy kifejezetten előnyös, hogy itt helye is van a sérült keze miatt.