Címke: Slavica Ecclestone

  • 35 éve rajtolt el az első Forma-1-es Magyar Nagydíj Mogyoródon!

    35 éve rajtolt el az első Forma-1-es Magyar Nagydíj Mogyoródon!

    Magyar Nagydíj volt már ugyan jóval korábban, 85 éve is a Népligetben, de a Forma-1-es mezőny rajtját először 1986. augusztus 10-én láthattuk, Mogyoródon.

    A jó nyolc hónap alatt felhúzott létesítmény a Hungaroring nevet kapta, és az akkori viszonyok között világszenzáció volt.

    Bernie Ecclestone, az F1 korábbi ura, sőt akkor még a Brabham csapat vezetője is, már a 80-as évek elejétől akart magának egy „vörös futamot”. Először Moszkvával tárgyalt Mr. E. a vasfüggönyön túli országok közül, majd egy kósza gondolat erejéig felmerült Horvátország is, ha már onnan származott az akkori divatmodell felesége, Slavica.

    Végül Magyarország lett a befutó, de csak több évnyi tárgyalás után, és csak last minute jött az ötlet a mogyoródi krumpliföldekről. Előtte felmerült még lehetséges versenyhelyszínként a Budai Vár, ezt később láthattuk valamilyen formában Bakuban megvalósulni. A magyar vezetés előbb a Velencei-tó mellett javasolt egy területet, de az nem tetszett neki, majd jött gyors egymásután a Városliget, illetve már a klasszikusnak mondható Népliget. Mindkét helyszínt azért vetette el az akkori vezetés, mert sok fa kivágásával járt volna az, hogy biztonságos körülményeket teremthessenek a 80-as évek királykategóriás versenyautóinak.

    Az első Forma-1-es Magyar Nagydíjunkon brazil első sor volt: Ayrton Senna szerezte meg a pole pozíciót a legendás festésű arany-fekete Lotus-Renault-val, mellőle Nelson Piquet indulhatott, Williams-Hondával. A 26 elrajtoló pilótából csak tízen értek célba, a dobogóra még a nagy brit kedvenc, Nigel Mansell fért fel.

    Az 1986-os nyár két budapesti nagy eseménye volt az, hogy a Queen koncertet adott hazánkban, valamint az, hogy a száguldó cirkusz is tiszteletét tette nálunk. Idézzük is fel az akkori hangulatot Urbán Tamás képekkel.

  • Bernie Ecclestone Svájcba szökik a koronavírus elől!

    Bernie Ecclestone Svájcba szökik a koronavírus elől!

    Az Ecclestone-család is menekül a koronavírus elől, így a Forma-1 korábbi ura az ötödik hónapban járó állapotos feleségével, Fabianával Brazíliából visszatérnek Svájcba. A 89 éves Bernie és 44 éves felesége a koronavírus miatti korlátozások végett nem hagyhatta el hónapokig a farmjukat, amely Sao Paolo északi részén található. A milliárdos ott jelentette be azt is pár hete, hogy negyedszer is apa lesz. Most így nyilatkozott a BILD-nek:

    „Fabiánán hathetente rutinvizsgálatokat végeznek. Ugyan Brazíliában is igen jó privát klinikákra jártunk, de az eshetősége annak, hogy esetleg megfertőződhetünk a koronavírussal itt jóval magasabb, mint Svájcban. Így biztonsági megfontolásból visszarepülünk Európába. Itt jóval megbízhatóbb a helyzet, és nem annyira veszélyes, ha itt fertőződik meg az ember. Egyelőre ezután Svájcban maradunk, aztán majd meglátjuk, hogy miképp alakulnak a határnyitások. Jelenleg egészségesek vagyunk, és a terhesség is komplikációk nélkül zajlik.”

    Amennyiben minden jól alakul a szükséges papírmunkával és a szigorú hatósági követelmények betartásával, akkor leszállási engedélyt kap Bernie és felesége privát repülőgépe Svájcban. Itt Ecclestonenak van egy villája, de egy szállodája is. Első feleségétől Ivytől Bernienek egy lánya született, ahogy az ismert modell felesége, Slavica is két leánygyermekkel ajándékozta meg őt. Ezúttal fia születik Ecclestonenak.

  • Slavica Ecclestone nagyon örül a Francia Nagydíjnak

    Slavica Ecclestone nagyon örül a Francia Nagydíjnak

    A Paul Ricard versenypálya tulajdonosa, Slavica Ecclestone örül, hogy oda látogat az F1-es mezőny.

    Ex-férje, Bernie Ecclestone, a F1 korábbi vezetője adta át a pályát Slavicának, válási megállapodásként.

    Slavica járt is a pályán, az egykori Ferraris versenyző, Jean Alesi társaságában, pusztán kíváncsiságból.

    „Lenyűgöző, ahogy mindez végbement.” – mondta Slavica a Press Associationnek. „Teljesen más lett és nagyon boldog vagyok. Egyedi és sokkal megkapóbb, mint más pályák. Nagyon boldog lettem, mikor megtudtam, hogy idehozzák a versenyt.”

    Az „új” Paul Ricard Alesinek is tetszik.

    „Nagyszerű, hogy visszatér ide a Francia Nagydíj.” – mondta az egykori F1-es versenyző. „Nagyon sokan vannak, akik a 90-es évek óta nem jártak itt. Ők meg lesznek lepve.”