Címke: Sky Sports

  • Brit sajtó: Hamilton Forma-1-es jövője továbbra is bizonytalan

    Brit sajtó: Hamilton Forma-1-es jövője továbbra is bizonytalan

    Az, hogy Lewis Hamilton a 2022-es Forma-1-es szezonban versenyez-e vagy sem, a Sky Sports szerint továbbra is eléggé bizonytalan.

    Amióta a 2021-es bajnoki címért folytatott küzdelmet rendkívül ellentmondásos körülmények között, az Abu Dhabiban rendezett szezonzáró utolsó körében elveszítette, Hamilton a lovaggá ütés és Valtteri Bottas búcsúztatásának kivételével távol maradt a nyilvánosságtól. A Mercedes központjában nem adott interjúkat. Nem tett közzé semmit se a közösségi médiában, és nem vett részt az FIA szezonzáró gáláján sem.

    Ez újra a jövőjével kapcsolatos találgatásokhoz vezetett. Toto Wolff elismerte, hogy a hétszeres világbajnok „kiábrándult”, és nem garantálta, hogy 2022-ben a Mercedesnél fog versenyezni. Craig Slater, a Sky Sports újságírója szerint egyelőre nem tudni, hogy ezt meg is teszi-e:

    „A jelenlegi állás szerint csak annyit mondhatok, hogy még továbbra sem világos a helyzet. 69 nap van hátra a Bahreini Nagydíjig. Lewishoz régebb óta közel álló forrásokból úgy hallottam, hogy most még mindig nem tisztázott az, hogy ott lesz-e a rajtrácson a szezon első versenyén.”

    Az Abu Dhabiban rendezett futam után közvetlenül Hamilton a Jenson Button által készített interjújában nem fejezte ki haragját a történtek miatt, és gratulált Max Verstappennek. Slater szerint azonban a vereség az ezt követő napokban egyre jobban kezdett fájni a Mercedes első számú pilótájának:

    „Beszéltem azóta különböző személyekkel, akik kapcsolatban álltak vele. Kb. azt mondták nekem, arra számítanak, hogy Lewis visszatér, és 2022-ben megpróbálja megnyerni nyolcadik világbajnoki címét. Hozzátették ugyanakkor, hogy még ha úgy tűnt is, hogy aznap este jól fogadta a történteket, a következő napokban nagyon megviselte, ami történt.”

    A Mercedes eredetileg tiltakozott az eredmény miatt, de visszavonták az óvásukat. Az FIA ugyanakkor ígéretet tett arra, hogy kivizsgálja, mi történt a verseny végső szakaszában. Ekkor a versenyigazgató Michael Masi nem követte a normál biztonsági autós protokollt. Egyelőre nem hozták nyilvánosságra ezen vizsgálat eredményét. Minél tovább marad ez így, annál kevésbé tűnik valószínűnek, hogy Hamilton újra rajthoz állhat. Slater így zárt:

    „Ezt így fogalmazták meg nekem. Minél tovább húzódik ez az dolog, minél tovább nem kapunk eredményt a vizsgálatról és néhány megállapítást az FIA-tól azzal kapcsolatban, hogy az F1 hogyan fog reagálni a jövőben, annál rosszabb lesz Lewis Hamilton helyzete. Ezt pedig egy, a helyzethez közel álló magas rangú forrástól tudom.”

  • A Sky eltávolítja a félrement Verstappen-reklámot a Red Bull panasza után

    A Sky eltávolítja a félrement Verstappen-reklámot a Red Bull panasza után

    A Sky Sports gyorsan eltávolította a reklámot az inzert anyagából, miután panaszt tett a Red Bull. A Sky reklámbetétje, amelyet az Abu Dhabi Nagydíj edzéseinek közvetítése közben mutatott be a csatorna, egy lassított felvétel, amelyen Max Verstappen nagy sebességű balesete látható a Copse-ban, miután összeértek a Mercedes versenyzőjével, Lewis Hamiltonnal.

    Verstappen 51G-s ütközést szenvedett el, majd a balesetet követően kórházba került kivizsgálásra.

    Maga a becsapódás nem látható a reklámban, a Red Bull eltűnik a Sky Sports által a nézőknek „Boldog Karácsonyt!” kívánó felirat mögött. A Red Bull megerősítette a RacingNews365.com-nak, hogy megkeresték a Sky-t, és nyomást gyakoroltak rájuk, hogy távolítsák el a reklámot a kínálatukból. A csapat szóvivője, megerősítette, hogy a Sky beleegyezett, hogy levegyék a reklámot a műsorról, és ennyit nyilatkozott:

    „Egy 51G-s baleset után, ahol a pilótát kórházba szállították helikopterrel, „Boldog Karácsonyt!” üzenetként használni, valóban nagyon ízléstelen.”

  • A Sky Sportsnál Verstappen silverstone-i balesete a karácsonyi reklám

    A Sky Sportsnál Verstappen silverstone-i balesete a karácsonyi reklám

    A Sky Sportsnál eléggé mellényúltak azon dolgozók, akik a karácsonyi reklámot készítették a csatornánál. A „Merry Christmas!” (Boldog Karácsonyt!) felirat megjelenése előtt ugyanis Max Verstappen nagy sebességű becsapódása látható Silverstone-ban, aminek következtében a holland pilátóra 51 g erő hatott.

    A brit televíziós társaság ezzel óriási bakot lőtt, mert rengeteg szurkoló szólalt fel a reklám ellen, amint az megjelent élő egyenes adásban. Verstappen és Lewis Hamilton Brit Nagydíjon való ütközése volt az idei szezon egyik olyan pillanata, ami a legtöbb összeesküvés elméletet szőtte és a szeretet ünnepének idején az ember egyáltalán nem egy ilyen balesetnek szeretne a szemtanúja lenni, amint nézi a televíziót.

  • Neves versenyzőnő erősíti majd a Sky Sports stábját Austinban

    Neves versenyzőnő erősíti majd a Sky Sports stábját Austinban

    A legendás amerikai versenyzőnő, Danica Patrick tagja lesz a Sky Sports közvetítőstábjának a soron következő Amerikai Nagydíjon, Austinban. Patrick – aki az IndyCarban és NASCAR-ban is megfordult pályafutása során – Jenson Button és Martin Brundle mellett fog majd szakérteni.

    Patrick- aki az egyik legsikeresebb versenyzőnő és szinte kizárólag férfiak ellen mérettette meg magát karrierje során – futamot is tudott nyerni a tengerentúlon, ráadásul az 2009-es Indy500 során egy előkelő harmadik helyezést is fel tudott mutatni. A sikeres versenyzőnő örül a Sky által biztosított lehetőségnek és rendkívül élvezi az idei világbajnoki küzdelmet Max Verstappen és Lewis Hamilton között.

    „Rendkívül izgatott vagyok a lehetőség miatt” – nyilatkozta Patrick, aki a 2018-as év végén akasztotta szögre a bukósisakját. „Imádom azt, hogy Hamilton minden téren a sportág legjobb és legeredményesebb versenyzőjévé szeretne válni.”

    „A legtöbb győzelem és pole-pozíció már megvan neki és most a vb-címeinek a számát is szeretné tovább növelni, ami ha sikerülne, szintén rekordot jelentene. Azonban Verstappen személyében egy olyan fiatal tehetséggel kell megmérkőznie, aki nem fog könnyen fejet hajtani előtte. Már csak ezért is hihetetlenül izgalmas az idei Forma-1-es szezon.”

    A 2021-es szezon lassan a véghajrájához közeledik és már csak hat futam van hátra az eredetileg tervezett huszonkettőből. Jelen pillanatban a Red Bull holland pilótája vezeti az egyéni pontversenyt, de mindössze csak hat ponttal előzi meg a Mercedes brit csillagát, szóval még messze nem dőlt el a bajnokság egyik fél javára sem.

  • Schumacher vezethette az apja Jordan 191-esét – galériával!

    Schumacher vezethette az apja Jordan 191-esét – galériával!

    Egy legendás pillanat jött el tegnap Silverstone-ban, mert Mick Schumacher annak a Jordannek a volánja mögé ült, amellyel édesapja harminc évvel ezelőtt debütált az F1-ben. A Haas pilótája a Pirelli gumitesztelésén volt épp Silverstone-ban, amikor az ebédszünetben a Sky Sports úgy intézte, hogy a fiatalember vezethesse az ikonikus zöld autót. Ezzel édesapja 1991-ben Spa Francorchamps-ban mutatkozott be az F1-ben.

    Mick korábban már vezette a Benetton B194-est, amellyel apja hét bajnoki címe közül az elsőt szerezte. Kétszer uralhatta azt a Ferrari F2004-est is, amellyel Michael az utolsót nyerte. Anno a Mercedes támogatásával Michael Schumacher kapta meg az indulás jogát Spa Francorchampsban, miután az állandó pilótá, Bertrand Gachot-t egy londoni taxisofőrrel való veszekedés után bebörtönözték. Schumacher a 7. helyen kvalifikálta magát, megelőzve csapattársát, Andrea de Cesaris-t. A hatodik helyen haladt a La Source kanyar felé, majd a kuplungja meghibásodott az Eau Rouge után.

    Olyan jó benyomást tett, hogy egy rövid jogi huzavona után a következő versenyen, Monzában már a Benettonban ült. Mindössze második nagydíján az ötödik helyen végzett. Egy évvel később, amikor 1992-ben visszatért Spába, győzött.

    A Gary Anderson által tervezett 191-es a mai napig a Seven-Up zöld fényezésével és jellegzetes kólásüveg kontúrjával az egyik legszebb F1-es autónak számít, amely valaha is a rajtrácsra került.

    A Sky augusztus 29-én, az ikonikus debütálás harmincadik évfordulóján, mutatja majd be a riportját Mick és édesapja debütálásáról.

  • Hamiltont idézve csapott össze egymással Brown és két pilótája – videóval!

    Hamiltont idézve csapott össze egymással Brown és két pilótája – videóval!

    Silverstone-ban csapott össze egymással Zak Brown, Lando Norris és Daniel Ricciardo.

    Tavaly Toto Wolff, Lewis Hamilton és Valtteri Bottas mérettethette meg magát a Sky Sports jóvoltából, idén azonban a McLaren vezérigazgatója bizonyíthatott a szezon előtt a versenyzői ellen. Az esős időjárás okozott némi fejtörést a wokingiaknak, de végül sikerült jól abszolválniuk a feladatot.

    Mindhárman bepattantak egy céges autóba (McLaren GT), majd egymással rádiózva kezdték meg a mókázást. Ricciardónak ment rosszabbul a beilleszkedés, míg Brown a beszólásaival elvitte a show-t. Norris mindaddig nevetéssel és kiabálással adott még egyet a hangulatnak.

    Elhangzott az amerikai szájából a híres „my tyres are gone” (az abroncsaimnak annyi)” mondat is, ami az évek alatt a hétszeres világbajnok szavajárása lett. Ugyanakkor elkeresztelte az ausztrált futamgyőztest 7-szeres nagydíj megforgónak is. Ricciardót sem kellett félteni, ugyanis ő balféknek titulálta újdonsült főnökét.

    A versenyzői múltjának köszönhetően Brown jól állta a sarat, dehogy ki nyerte végül a viadalt? Az a videóból kiderül.

     

  • Rejteget valamit a Red Bull? A Sky szerint jobban titkolóznak idén

    Rejteget valamit a Red Bull? A Sky szerint jobban titkolóznak idén

    Míg valamilyen minden csapatnak megvannak a saját titkai, a Sky Sports szakértői szerint azonban a Red Bull a szokásosnál jobban titkolózik az idei szezon előtt.

    A Forma-1-es autók március 12-én gurulnak a pályára Bahreinben a szezon előtti teszten. A RB16B már Silverstone-ban bejáratásra került, most azonban – az előző évekkel ellentétben – nem jelentek meg képek.

    A Sky Sports legénysége szerint a Red Bull igenis titkol valamit, és erre legkorábban – már ha egyáltalán – Bahreinben derül majd fény.

    „Vajon ott hagyják abba, mint Abu Dhabiban? Max igazán domináns formát mutatott, nagyszerű győzelmet aratott, a Red Bull pedig erősnek tűnt.” – összegezte a korábbi versenyző, Karun Chandhok.

    „Új váltójuk van 2021-re, amit nagyon titkolnak. Gyakorlatilag minden, amit megmutattak a bemutatón egy régi autó alkatrészei voltak. Nagyon titkolóznak, jobban, mint normál esetben. Van valami az autó hátulján és a váltóval is, majd meglátjuk ez különbséget jelent-e.”

    Ted Kravitz egyetértett kollégájával:

    „Szerintem Karunnak igaza van, egy-két dolgot senkinek sem árulnak el.”

    „De engem inkább az izgat, hogyan teljesít majd a Honda az új motorral. Most mindent beletettek, amit 2022-re terveztek, de ugye nem lesznek itt addigra. Ez az ő hattyúdaluk.”

    Martin Brundle szerint a kulcs nem a motorokban, inkább a szezon eleji formában rejlik majd.

    „Szerintem erősek lesznek. Az abu dhabi teljesítményüket nézve, ha így fejlesztettek télen is, és ha rögtön jó formában vannak – amit nem sokszor sikerült megtenniük – akkor hihetetlenül gyorsak lesznek.”

  • Norris meglepődött: Még én sem számítottam erre!

    Norris meglepődött: Még én sem számítottam erre!

    Lando Norris újra bizonyította, hogy egyike a legjobbaknak egy körön, így az ötödik helyről vághat neki hazai futamának. Ez pedig több, mint amire a brit pilóta is számított az időmérő edzés után. Paul di Restának beszélt erről a Sky Sportson, hogy milyen nehéz is volt menni a szeles körülmények között:

    „Ebben több most nem volt. Nem számítottam erre a Q1 és Q2 alapján, de a Q3-ban elkaptam a ritmust. Nehéz dolgunk volt ma a szél miatt, de sikerült jobban teljesítenem, mint arra előzetesen számítottam. Azért fizetnek, hogy autózz a határon, de ilyen leszorítóerő mellett mint amilyenekkel manapság megyünk, egy kis szél is tönkreteheti ezt, és oda a leszorítóerő. Összerakhatsz egy jó kört, és gondolhatod azt, hogy a következőben az autód már nem lesz ennyire vezethető. Nagyon nehéz ezt így megcsinálni, de az időmérő előtt le kell ülni, foglalkozni kell ezzel, és akkor ez kifizetődő lesz.”

    Vasárnap Norris a rajtnál lágy gumin rajtol, míg sok ellenfele a közepeset választotta. Erről ez a véleménye:

    „Attól függ, hogy milyen idő lesz. Ha alacsonyabb lesz a hőmérséklet, az segíthet nekünk. A célunk az, hogy megtartsuk a pozíciónkat, de a Ferrarinak kicsit jobb a versenytempója, hiába indulnak mögülünk.”

  • Vettel nem a visszavonulását fogja bejelenteni hamarosan

    Vettel nem a visszavonulását fogja bejelenteni hamarosan

    Sebastian Vettel előtt bezárultak a Renault ajtói, és újabban pedig a Red Bull és az Aston Martrinná váló Racing Point is hasonlót fogalmazott meg. Napokon belül pedig lesz egy váratlan interjúja a Sky Sports-cal, ami miatt sokan azt vizionálják, hogy a négyszeres világbajnok a visszavonulását fogja bejelenteni.

    Szombat reggel Martin Brundle számolt be arról, hogy Ferrari német pilótája saját maga kért egy interjút a Sky Sportstól, ami csütörtökön. A pletykák természetesen gyorsan szárnyra kaptak ez ügyben, ám Vettel most tiszta vizet öntött a pohárba.

    „Nem a visszavonulásomat fogom bejelenteni, ezen pletykák nem igazak. Valójában már Ausztriában lett volna egy interjúm a Sky-jal, de csak annyit tettünk, hogy elhalasztottuk ezt Magyarországra. Ez lesz az az interjú Brundle-vel, nincs ebben semmi más. Minden más túlzás.” – jelentette ki Vettel.

    A német még azt is hozzátette, hogy jelen helyzetben nem kell meglepődni azon, hogy több tévés interjút ad valaki.

    „Nincsenek jelen a nyomtatott média képviselői a paddockban, így csak tévés interjúkat tudunk csinálni.” – tette hozzá.

  • Kizárólagosan a Sky adja 2021-től az F1-et Németországban, négyet ingyen

    Kizárólagosan a Sky adja 2021-től az F1-et Németországban, négyet ingyen

    A fizetős német Sky csatorna szerezte meg Németországban 2021-től kezdve exkluzív a Forma-1 közvetítési jogait, de négy versenyt szezononként ingyenesen adnak majd.

    Miután a kölni kereskedelmi tévé, az RTL kiszáll a sportág közvetítéséből, a Sky hosszútávra leszerződött a királykategóriával 2021-től kezdve. Mégis marad azért ingyenesen nézhető futam Németországban: a csatorna évente négyet kiválaszt, és azok mindenütt díjmentesen nézhetőek lesznek.

    Ráadásul „Sky Sport F1” néven önálló csatornával állnak elő, ahol a nap 24 órájában motorsport lesz látható. A közvetítés ahogy eddig is megszokott volt, a szezon összes Forma-1-es hétvégéjét felöleli majd. A csomag részeként a betétprogramok, így a Formula 2, Formula 3 és a Porsche Szuperkupa versenyei is nézhetőek lesznek.