Címke: Skoda

  • Pickupváltozatot építenek egy KODIAQ modellből a ŠKODA szakmunkástanulói a 2019-es tanulmányjárműként

    Pickupváltozatot építenek egy KODIAQ modellből a ŠKODA szakmunkástanulói a 2019-es tanulmányjárműként

    Látványos pickup épül a ŠKODA KODIAQ alapjain, ez lesz a ŠKODA hatodik tanulói autója. A 35 szakmunkástanuló – a csapatnak hat fiatal hölgy is a tagja – célja, hogy 2019-ben első ízben használják fel a ŠKODA KODIAQ típust a tanulói tanulmányhoz. A ŠKODA mérnökeinek, valamint a műszaki fejlesztés, a formatervezés és a gyártás területén dolgozó munkatársainak szakszerű támogatásával a cseh autógyártó legnagyobb szabadidő-autóját egy dinamikus, kétajtós pickuppá alakítják. A járművet 2019 júniusában mutatják be az újságíróknak és a nagyközönség számára. A 2014 óta minden évben megvalósított gyakorlati projekt jól szemlélteti a ŠKODA-akadémia kiemelkedő színvonalú, több mind 90 éves hagyományokkal bíró képzését.

    Éppen egy új tanulói tanulmányjárművön munkálkodnak a ŠKODA gépészeti szakképző iskolájának 17–20 éves tanulói. Hat fiatal hölgy is a tagja annak a csapatnak, amelynek a célja, hogy egy ŠKODA KODIAQ modellt egy modern, kifejező vonalakkal felvértezett, kétajtós pickuppá alakítsanak. Az alapul szolgáló típusra nem véletlenül esett a választás: ez a döntés jól szemlélteti, mit jelent a KODIAQ a ŠKODA márka számára. A masszív kerekekkel, a határozott élekkel és a szoborszerű felületekkel egyúttal azt is megmutatja, hogy a ŠKODA legnagyobb szabadidő-autójának letisztult és érzelemteljes formaterve még tartogat tartalékokat a formai kialakítás terén. Az első alkalommal 2014-ben megvalósított gyakorlati projekt hatodik járművét júniusban mutatják be a nagyközönségnek.

    A résztvevők számára ez a gyakorlati projekt a szakképzésük csúcspontja. Ennek keretében lehetőséget kapnak, hogy már a tanulmányaik során bizonyítsák a kreativitásukat és tehetségüket járműfejlesztőként. Az egyik tanuló, Zuzana Otradovská így foglalta ezt össze: „A tanulói tanulmányjármű egy fantasztikus projekt! Hol máshol kap ilyen egyedülálló lehetőséget az ember, hogy már az oktatás során a ŠKODA mérnökeinek, formatervezőinek és szakoktatóinak segítségével egy kis csapatban a saját autóját építse meg, saját ötleteit és elképzeléseit megvalósítsa?!” Tanulmányaik korai szakaszában a projekt résztvevői a ŠKODA Design központjában, Mladá Boleslav városában belepillanthattak Oliver Stefani vezető tervező és csapatának munkájába. Az ő pontos iránymutatásukkal alkották meg az első önálló, kézzel rajzolt vázlataikat.

    A Mladá Boleslav városában található ŠKODA gépészeti szakképző iskolájának hallgatói 2014 óta immár minden évben egy új tanulmányautót építenek. A diákok első koncepcióautója a CITIJET volt a ŠKODA CITIGO alapjain, ezt a FABIA típusra épülő FUNSTAR pickup követte. Ezt követően a RAPID SPACEBACK adta az ATERO kupé alapját. A 2017-es évben ismét egy ŠKODA CITIGO jelentette a kiindulást, abból épült az ELEMENT villanyautó. A tavalyi évben a ŠKODA KAROQ kompakt szabadidő-autóból építették meg a SUNROQ kabrióváltozatot. Minden egyes tanulmányautó egyértelművé teszi a ŠKODA utánpótlásnevelési programjában résztvevők kreativitását, és megmutatja, milyen lehetőségeket teremt a ŠKODA-akadémia. A ŠKODA Storyboard weboldalon megtalálható a tanulók által eddig készített tanulmányautók áttekintése.

    Az 1927-ben alapított ŠKODA szakképző iskola három- és négyéves képzési programokat kínál számos műszaki szakmában. A kiemelkedő képzési színvonalból és a modern felszereltségből mind a tanulók, mind a későbbi munkaadók profitálnak.

  • Tekintetet vonzó különlegesség a ŠKODA Múzeumban – Új fényben ragyog a nyolchengeres ŠKODA 860

    Tekintetet vonzó különlegesség a ŠKODA Múzeumban – Új fényben ragyog a nyolchengeres ŠKODA 860

    Múzeumi állománya új „gyöngyszemeként” egy frissen restaurált ŠKODA 860 gépkocsit mutat be a ŠKODA AUTO Csehszlovákia megalakításának 100 jubileumára. Az 1932-es kiállítási darab a modellsorozat egyetlen még meglévő Cabriolet példánya, s a gyártó korai virágkorát idézi. A luxusjármű felszereltsége, kényelme és teljesítménye tekintetében egyaránt mércéül szolgált a maga idejében, rendkívül kulturált járású, soros nyolchengeres motorja pedig magas fokú rugalmasságával bizonyult meggyőzőnek. A ŠKODA 860 mostantól a Mladá Boleslav-i ŠKODA Múzeum állandó kiállításának része.

    A ŠKODA 860 jól érzékelteti azon magas konstrukciós és műszaki színvonalat, amit a cseh gyártó már a háború előtt elért járműveivel. A soros nyolchengeres motorral szerelt személyautók igen népszerűek voltak a 20. század első felében, mindenekelőtt különösen nyugodt járásuk miatt. A ŠKODA 860 technikájával az 1907-es Laurin & Klement FF hagyományait folytatták a konstruktőrök, amely valószínűleg Közép-Európa első soros nyolchengeres motorral szerelt gépkocsija volt. A motor nemkívánatos lengéseinek kiegyenlítésére kilenc helyen csapágyazott főtengelyt, illetve Lanchester-lengéscsillapítót alkalmaztak. A 3880 köbcentiméteres négyütemű benzinmotor rugalmassága még napjainkban is meggyőző: a közel 5,5 méter hosszú gépkocsi lépésben haladva még a harmadik és a legmagasabb fokozatból is könnyedén gyorsít ki, végsebessége pedig 110 kilométer/óra. Ugyancsak példamutatónak számított abban az időben a vákuumos rásegítővel működő fékberendezés.

    A múzeumi ŠKODA 860 a modellsorozat egyetlen még meglévő Cabriolet példánya, amelyet a ŠKODA teljeskörűen restaurált az elmúlt két év során, mindvégig nagy hangsúlyt fektetve eredethűségére. A restaurátor szakemberek egyaránt felújították a fényezést, a tető- és az üléskárpitozást, emellett kisebb javításokat végeztek a fa- és a karosszériaszerkezeten. Mára új fényben ragyog a menetkész kiállítási darab, amit a Mladá Boleslav-i ŠKODA Múzeum állandó kiállításának részeként tekinthetnek meg a látogatók.

    A múzeumi ŠKODA 860 több, a harmincas években különösen innovatívnak számító felszereltségi megoldással is szolgált, például a műszerfali emelkedő-/lejtőérzékelő formájában. A korszerű sebességváltó-kapcsolási ajánlás elődjének tekinthető berendezés emelkedőn és lejtőn időben figyelmeztetett a vissza-, míg sík úton a felkapcsolásra. További igényes megoldásként a vezetőteret lesüllyeszthető üveglap választotta el a kényelmes utastértől, így biztosítva a szükséges diszkréciót. A nagy hagyományokra visszatekintő cseh márka modelljei már akkoriban is kitűntek bőséges térkínálatukkal, így akár három felnőtt is kényelmesen helyet foglalhatott a ŠKODA 860 kellemesen párnázott hátsó ülésén, a tágas lábtér pedig – például gyerekek vagy a kísérőszemélyzet számára – két felhajtható segédülésnek is helyet biztosít. A magas színvonalú menetkényelemhez a padlózatba épített elektromos fűtés, illetve a kar- és lábtámaszok éppúgy hozzájárultak, mint a szivargyújtó és az oldalablakok rolói.

    A ŠKODA 860 1929. október 23-án a Prágai Autószalon alkalmával tartotta premierjét, mégpedig a korszerű Mladá Boleslav-i gyárban már szerelőszalagon készülő, új személyautó-generáció akkori csúcsmodelljeként. Típusjelzése a hengerei számára és motorja teljesítményére utalt. Míg a ŠKODA 422 négyhengeres alapmodell 22 lóerőt (16 kW) teljesített, a nyolchengeres ŠKODA 860 3000-es percenkénti fordulatszámnál 60 lóerőt (44 kW) bocsátott vezetője rendelkezésére. Az autó robusztus létra-alvázra épült, a két merev tengely rugózásáról hosszú és széles laprugók és hidraulikus lengéscsillapítók gondoskodtak. A ŠKODA 860 karosszéria nélküli alváz-futómű-hajtásrendszer együttese 1460 kilogrammot, míg a teljes jármű mintegy két tonnát nyomott. 1931 nyaráig összesen 49 alváz készült, az utolsó kettőt 1933 tavaszán karosszálták. Igényes felszereltsége és meggyőző motorteljesítménye ellenére az igazán nagy siker elmaradt, amelynek hátterében egyebek mellett a világgazdasági válság állt. A Limousine alapára 125 ezer korona volt, a Cabriolet pedig 140 ezertől indult. A ŠKODA egy úgynevezett Faux Cabriolet – azaz „álkabrió” – változatot is kínált, amelynek rögzített teteje kívülről vászontető benyomását keltette. A tehetősebb ügyfelek erre specializálódott karosszériaépítőkkel – mint a prágai J. O. Jech vagy Vrchlabíban a Theodor Petera – készíttették el autójukat, utóbbi épp a ŠKODA AUTO mai gyára helyén működött.

    Az egyedi nyitott modell eredetileg bemutató célokat szolgált, s 1998 óta a ŠKODA Múzeum kiállítási anyagának darabja. Mára csupán igen kevés teljes ŠKODA 860 Limousine maradt meg, köztük azonban egy tűzoltó és egy Faux Cabriolet változat is található.

  • Ti milyen autóval járjátok az utakat?

    Ti milyen autóval járjátok az utakat?

    Kíváncsiak vagyunk, melyik a legnépszerűbb autómárka a Racingline.hu olvasóinak körében. 🙂 Alább két szavazást találtok.

    Facebookon kommentben pedig írjátok le nekünk, hogy mi lenne az álomautótok! 😉

    [poll id=”88″]

    [poll id=”89″]

    [poll id=”90″]

    [poll id=”91″]

  • Autós újdonságok a Budapest Auto Show-n október 26-28. között

    Autós újdonságok a Budapest Auto Show-n október 26-28. között

    Október 26-28. között rendezik meg második alkalommal a Budapest Auto Show-t a Millenáris B épületében. Az őszi autós szemlén mutatkozik be hazánkban a vadonatúj Audi Q8, az új Peugeot 508, a CUPRA Ateca és a Citroën Berlingo is, de ezek mellett számos autós különlegesség várható a helyszínen. A kiállítási példányokon túl tesztautókkal is készülnek a hazai importőrök, így a regisztrálók ki is próbálhatják az újdonságokat.

    Kilenc márka közel ötven autója várja az érdeklődőket a Budapest Auto Show-n, a Millenáris B épületében. Október 26-28-án az újdonságoké lesz a főszerep a belvárosi kiállítótérben, ahol a látogatók nemcsak megtekinthetik az Audi, a Citroën, a CUPRA, a Honda, a Peugeot, a Renault, a Škoda, a Suzuki, a Volkswagen legfrissebb modelljeit, hanem helyszíni regisztráció után ki is próbálhatják a kocsik jelentős részét.

    Több bemutatóval is készülnek a kiállítók a hétvége során, az Audi a Q8-at, a Peugeot az 508-at, a Citroën az új Berlingót leplezi le a hazai nagyközönség előtt, míg a SEAT itt mutatja be a sportos négykerekűit gyűjtő új, különálló márkáját, a CUPRA-t is, amelyet a 300 lóerős CUPRA Ateca képvisel a rendezvényen.

    A show részeként a szervezők számos, kicsiknek és nagyoknak szóló látogatói programmal is készülnek. A kiállítás színpadán például a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázóval, dr. Kiss Gergellyel, a háromszoros olimpiai és háromszoros világbajnok kajakozóval, Kammerer Zoltánnal, a háromszoros világ- és kétszeres Európa-bajnok magyar úszóval, Gyurta Dániellel, a mindössze 17 éves autóversenyző tehetséggel, Keszthelyi Viviennel, Németh Kristóf színművésszel, Iszak Eszter műsorvezetővel, divattervezővel vagy az olasz étteremtulajdonos, televíziós műsorvezető Giannival is találkozhatnak az érdeklődők, de hallhatnak vezetéstechnikai előadást, használt autós tippeket, a Michelin jóvoltából pedig téli abroncsokkal kapcsolatos tanácsokat is. A legszerencsésebb látogatók a Budapest Auto Show mindhárom napján egy-egy teljes szett Michelin-gumiabronccsal távozhatnak.

    Kiállított márkák és modellek:

    AUDI: Audi Q8 (új modell), Audi A6
    CITROEN: C4 Cactus, Citroen Berlingo (hazai premier!)
    CUPRA: CUPRA ATECA (hazai premier!)
    HONDA: Honda CR-V Honda HR-V
    PEUGEOT: Peugeot 508 (hazai premier!), Peugeot 3008, Peugeot Rifter
    RENAULT: Renault Megane GT Line, Renault Talisman, Renault Zoe
    SKODA: Skoda Fabia Monte Carlo (megújult), Skoda Kodiaq Scout, Skoda Karoq
    SUZUKI: Suzuki Vitara, Suzuki S-Cross, Suzuki Sport Swift
    VW: Volkswagen Passat, Volkswagen Tiguan, Volkswagen Arteon, Volkswagen Touareg

    A Budapest Auto Show-ról

    Nyitvatartás:
    • október 26-án, pénteken: 15.00 – 18.00,
    • október 27-én és 28-án: 9.00 – 18.00.

    Jegyárak:
    • elővételben online a broadway.hu-n: 1000 Ft,
    • a helyszínen: 1500 Ft.
    A belépés 12 éves kor alatt ingyenes.

    A rendezvényről részleteket az alábbi linken talál: https://budapestautoshow.hu

  • Első ízben kínál betekintést KODIAQ GT modelljére a ŠKODA

    Első ízben kínál betekintést KODIAQ GT modelljére a ŠKODA

    ŠKODA KODIAQ GT újdonsága dizájnrajzaival kínál első ízben bepillantást a ŠKODA a kínai piacra készülő, jövőbeni csúcsmodellje formavilágába. A ŠKODA KODIAQ nagyméretű SUV-modell dinamikus kupéváltozata kizárólag Kínában szerepel majd a kínálatban. Kína ezzel az egyedüli piac lesz, ahol a KAMIQ, a KAROQ, a KODIAQ és a KODIAQ GT formájában a márka összesen már négy SUV-modellt kínál.

    A dizájnrajzokról is jól érzékelhetően letisztult és pontosan meghúzott vonalak alkotta, s immár a kupékat idéző oldalnézete kimondottan sportos és dinamikus karaktert kölcsönöz az új ŠKODA KODIAQ GT számára. A márka nagyméretű SUV-modelljének kupéváltozata mindenekelőtt farkialakításában tér el a ŠKODA KODIAK sorozat tagjaitól. Első ajtói mögött tetővonala enyhén ereszkedni kezd, majd az erősen megdöntött csomagtérajtóban folytatódik. A cseh gyártó modellpalettájának első SUV-kupéja zászlóshajó és imázshordozó szerepében érkezik a kínai piacra.

    Kína – a ŠKODA világszerte legjelentősebb piaca

    Az elektromos mobilitás és a digitalizáció területei mellett a SUV-modellek offenzívája a „Stratégia 2025” program egyik fő pillére. E piaci szegmens mindenekelőtt Kínában – ahol a ŠKODA KAMIQ mellett az új ŠKODA KODIAQ GT lesz a márka másik kifejezetten e piacra szánt SUV-modellje – képvisel jelentős növekedési potenciált. Kína már ma is a ŠKODA világszerte legnagyobb piaca, jelenleg minden negyedik ŠKODA gépkocsit Kínában szállítják ki. Egy öt évre szóló beruházási terv keretében, amelyről Hszi Csin-ping, a Kínai Népköztársaság elnöke 2016-os csehországi állami látogatása alkalmával született szándéknyilatkozat (Memorandum of Understanding), több mint kétmilliárd eurót fordítanak a márka SUV-palettájának bővítésére, valamint alternatív hajtásrendszerű ŠKODA modellek fejlesztésére.

  • A ŠKODA már a 15. alkalommal lesz a Tour de France fő támogatója

    A ŠKODA már a 15. alkalommal lesz a Tour de France fő támogatója

    A ŠKODA összesen 250 szervező és kísérő járművet biztosít az ide Tour de France versenyre. A ŠKODA így már 15. éve, 2004 óta támogatja a világ egyik leghíresebb kerékpáros versenyét.

    A 250 autó között a ŠKODA OCTAVIA mellett ŠKODA KODIAQ, KAROQ, és SUPERB modellek is ott lesznek a versenyen. A főszerep ismét egy ŠKODA SUPERB modellé lesz, Christian Prudhomme a Tour de France porondmestere ebben az autóban ülve kapja majd az információkat a versenyről, innen oszt rádión keresztül utasítást a szervezőknek.

    A 105. Tour de France július 7-én indul majd Noirmiutier-en-Ile-ről, a három hétig tartó futam alatt 176 kerékpáros versenyez majd 21 szakaszon, 3351 kilométeren át. A célvonalt Párizsban, a Champs-Elysées-n szakítja majd át a legjobb kerékpáros július 29-én.

  • Az új ŠKODA KODIAQ RS rekordot döntött a Nürburgringen

    Az új ŠKODA KODIAQ RS rekordot döntött a Nürburgringen

    Sokszínűség, dinamizmus, vezetési élmény: ezek a tulajdonság forrtak össze az RS jegyeivel a ŠKODA új modelljében. A cseh autógyártó nagyteljesítményű SUV-ja, a ŠKODA KODIAQ RS már piacra kerülése előtt bebizonyította, hogy megállja a helyét a világ egyik legnehezebb versenypályáján, a Nürburgringen. A Sabine Schmitz vezette ŠKODA KODIAQ RS volt a leggyorsabb a hétszemélyes SUV-k között a Nordschleifén. Az RS újból megmutatta, mire is képes, és a KODIAQ RS-sel egy újabb, kifejezetten sportos modell kerül a ŠKODA Rally Sport család választékába.

    Videó Sabine Schmitz köréről:

     

  • A ŠKODA SUNROQ: a ŠKODA szakmunkásképző intézetének tanulói bemutatták ötödik tanulmányautójukat

    A ŠKODA SUNROQ: a ŠKODA szakmunkásképző intézetének tanulói bemutatták ötödik tanulmányautójukat

    Helyet kérünk a színpadon a ŠKODA SUNROQ számára: a tanulmányautó a ŠKODA diákok projektjének eredménye. A ŠKODA szakmunkásképző intézetének 23 diákja nyolc hónapot dolgozott a ŠKODA KAROQ kompakt szabadidő autó (SUV) nyitható tetős változatán, amelynek külseje bíbor-vörös, üléseinek borítása pedig fehér és vörös színű eredeti bőr. A formatervezés főbb vonásai, beleértve a finoman megvilágított ŠKODA logókat és a háttér-megvilágított   sárvédő íveket,  a tanulmányautó különleges jellegét hangsúlyozzák. A SUNROQ nevet sok-sok javaslat közül választották ki, amelyeket a közösségi háló csatornáin küldtek be a ŠKODA ügyfelek és rajongók.

    Az elmúlt, megközelítőleg nyolchónapos időszak során  huszonhárom,   17 és 20 év közötti diák dolgozott a ŠKODA SUNROQ projekten. A hét különböző tanulmányi szakterületről jött diákokat az iskola tanárai, valamint a ŠKODA műszaki fejlesztési, formatervezési és termelési részlegeinek szakértői segítették.

    A gépkocsi nevének kiválasztására, a diákok a ŠKODA ügyfeleket és rajongókat kérték fel azzal, hogy a közösségi háló csatornáin  keresztül küldjenek javaslatokat. A SUNROQ nevet végül  több száz javaslatból választották ki. A győztes javaslat „gazdáját” meghívták a SUNROQ hivatalos sajtóbemutatójára, ahol  találkozott a diákokkal, és  volt szerencséje még egy kört is tenni a  kocsival.

    „Nagy élmény, hogy bemutathatjuk a SUNROQ-ot a nagyközönségnek”- mondja Michal Bydzovsky,  a projektben részt vett 23 szakmunkásképzős diák egyike. „Az elmúlt nyolc hónap nagy kihívást jelentett az egész csapat számára, de azt hiszem, kiváló munkát végeztünk”- tette hozzá.

    Carsten Brandes, a ŠKODA Akadémia vezetője  kiemelte, hogy “a project eredménye  bizonyítja a ŠKODA szakmunkásképző intézetében megszerzett szakképesítés minőségét. Világosan látható diákjaink szakértelme, és az a nagy  szenvedély, amelyet a SUNROQ megalkotásába fektettek”.

    Az első lépések  a ŠKODA SUNROQ karosszériájának megerősítését, illetve a tetőépítmény eltávolítását jelentették. Ehhez mind a négy ajtó módosítására, és a lenyitható hátsó rész  teljes újratervezésére volt szükség. A sorozatgyártású ŠKODA KAROQ  521 literes csomagterével összehasonlítva a ŠKODA SUNROQ még nagyobb csomagtérrel büszkélkedhet. Ezen túl a csapat  új ajtóborítást dolgozott ki az A-oszlopokon  és teljesen eltávolította a B-oszlopokat, aminek következtében a biztonsági övek közvetlenül az első üléseken keresztül kellett átvezetni. A módosított első és hátsó lökhárítók  teszik teljessé a gépkocsi karosszériáján megvalósított változtatások sorát. A 2 638 milliméteres tengelytáv  változatlan maradt,  ugyanúgy, mint a gépkocsi hossza (4 382 milliméter) és szélessége (1 811 milliméter), míg a SUNROQ magassága 1 480 milliméter lett.

    A bíbor-vörös külső fényezés a Skoda SUNROQ-nak magabiztos látványt kölcsönöz, miközben belső terében a fehér és piros bőrborítás tökéletesen összhangban van a  kabriolet egyéniségével. A diákok  nagy figyelmet szenteltek az apró részleteknek, és elsősorban a fényhatásokra  összpontosítottak.  Az autóban LED-ek adják a háttér-világítást, valamint az ajtókilincsek és a sárvédő ívek megvilágítását. Az első és a hátsó lökhárítóban, valamint az ajtókban lévő lámpák diszkrét ŠKODA logót vetítenek a talajra,  és a logó akkor is megjelenik, amikor a csomagtartót kinyitják.

    A ŠKODA SUNROQ-ot 1,5 TSI, négyhengeres benzin üzemű motor hajtja. A motor vezérlésében alkalmazott módosításoknak köszönhetően  a közvetlen befecskendezésű benzinmotor most  120 kW (163 LE)-t ad le, maximális  nyomatéka 279 Nm.  Ez lehetővé teszi, hogy a ŠKODA SUNROQ 195 km/órás csúcssebességet érjen el, és  8.6 másodperc alatt gyorsuljon 0-ról 100 km/órára. A sportos  külső érdekében a   tanulmányautót 20 colos könnyűfém keréktárcsákkal látták el. A ŠKODA OCTAVIA RS-tól kölcsönzött lengéscsillapítókkal  a karosszériát 50 milliméterrel lejjebb süllyesztették, és a módosított kipufogó rendszer is sportosabb motorhangot ad.

    A ŠKODA 1927-ben alapított, és most 900 nappali tagozatos tanulóval bíró Mladá Boleslav-i szakmunkásképző intézetének diákjai  2014 óta minden évben megalkottak egy tanulmányautót. Az első egy kétüléses ŠKODA CITIGO volt, 2015-ben jött a ŠKODA FABIA pick-up, 2016-ban alkották meg a ŠKODA RAPID SPACEBACK coupét, 2017-ben pedig aŠKODA CITIGO elektromos  buggy-t.

     

  • A ŠKODA KAROQ kabrióváltozatát készítik el a ŠKODA szakiskolájának tanulói

    A ŠKODA KAROQ kabrióváltozatát készítik el a ŠKODA szakiskolájának tanulói

    Új Tanuló-koncepcióautót (Azubi Concept Car) épít a ŠKODA Mladá Boleslav-i szakiskolájának húsz diákja. Az elmúlt évek négy tanulmányát követően most a ŠKODA KAROQ kabrióváltozata készülhet így el, amely júniusban mutatkozik be a nagyközönség előtt. A szakember-utánpótlás alkotásaként születő modell ismét a ŠKODA képzési rendszerének magas minőségét hangsúlyozza.

    Újabb lehetőséget kínál ifjú tehetségeinek a ŠKODA AUTO, hogy járműtervezőként is megállják helyüket. A 17 és 18 esztendős fiatalok a ŠKODA szakiskolájának diákjaiként fogtak össze az immár ötödik ilyen járműtanulmány megalkotására. Oktatóik vezetése alatt, illetve a vállalat székhelyén, Mladá Boleslavban működő műszaki, formatervezési és gyártástechnológia részlegek támogatásával ezúttal a ŠKODA KAROQ alapjaira épülő kabrió-tanulmányt készítenek. A projekt egyrészt a legújabb SUV-modell jelentőségét hangsúlyozza a márka termékprogramja szempontjából, másfelől a KAROQ sikereire és díjaira hívja fel a figyelmet, miközben friss és fiatalos formavilágát is kiemeli. A gyakorlati projekt keretében a tanulók azt is gyakorolhatják, hogyan fejleszthetik csapatmunka keretében műszaki és szervezői képességeiket. A kész tanulmány, amely még nem kapott nevet, júniusban mutatkozik be a nagyközönség előtt.

    A fiatal szakemberek hét szakmából – köztük a fényező, a jármű-mechatronika és a szerszámkészítő – érkeztek. „Nagy örömmel tölt el minket e projekt, mivel saját elképzeléseink szerinti autó megépítésére kínál lehetőséget” – hangsúlyozta Ondřej Bacík, a csapat tagja.

    A Skoda tanulói 2014 óta évről-évre terveznek és építenek egy-egy koncepciójárművet. Az első ilyen tanulmányként a ŠKODA CITIGO kétüléses változata készülhetett el, amelyet 2015-ben a ŠKODA FABIA műszaki alapjaira épülő pickup, 2016-ban pedig a ŠKODA RAPID SPACEBACK kupétanulmánya követett. A 2017-ben született elektromos buggy alapjául ismét a ŠKODA CITIGO szolgált.

    A tanulói projekt ezúttal is a ŠKODA képzési rendszerének színvonalas minőségét hangsúlyozza. Az 1927-ben alapított szakiskolában különböző műszaki szakmák három- és négyéves képzésében részesülhetnek a fiatalok. Jelenleg több mint 900 diák tanul az összesen tizenhárom, öt négyéves és nyolc hároméves időtartamú teljes képzésben, valamint a két további oktatási programban. Emellett a ŠKODA mintegy hatvan dolgozója bővíti ismereteit a különböző továbbképzések során.

    A gépipari szakiskola a ŠKODA Akadémia részeként működik, amely 2013 áprilisában tanulók és dolgozók komplex képzésére jött létre, s amelynek oktatási programja kifejezetten a vállalat igényeihez igazodik. Az autógyártó a KOVO szakszervezet támogatásával 2013 óta mintegy 260 millió cseh koronát fordított a képzési program bővítésére és a ŠKODA Akadémia felszerelésének korszerűsítésére.

  • Vegyesvállalattal bővíti HoppyGo autómegosztó platformját a ŠKODA AUTO DigiLab

    Vegyesvállalattal bővíti HoppyGo autómegosztó platformját a ŠKODA AUTO DigiLab

    A HoppyGo platform és a cseh Leo Express szállítási vállalat SmileCar mobilitási szolgáltatójának fúziója a privát autómegosztást (carsharing) az autóbusz- és vasúti közlekedéssel kapcsolja fejlett hálózatba. Az ügyfelek a jövőben a teljes körű mobilitási koncepció minden ajánlatát egyetlen okostelefonos alkalmazás segítségével foglalhatják le, illetve számolhatják el. A vegyesvállalat révén a HoppyGo Csehország egyik legnagyobb autómegosztó szolgáltatójává lép elő. Mivel a HoppyGo továbbra is a ŠKODA AUTO DigiLab márkájaként működik, a ŠKODA AUTO Csehország egyik legnagyobb peer-to-peer autómegosztó szolgáltatójává válik. A vállalat ezzel újabb lépést tesz az autógyártótól a teljes körű mobilitási szolgáltató felé vezető úton.

    „A ŠKODA a járművek és szolgáltatások egységes rendszereként tekint a mobilitásra. A ŠKODA AUTO DigiLab következetesen valósítja meg e koncepciót, ahol a legkülönfélébb új üzleti modellek születnek” – fejtette ki Andre Wehner, a nagy hagyományokra visszatekintő cseh vállalat digitális igazgatója. „A ŠKODA AUTO DigiLab új vegyesvállalata két fontos elemet valósít meg a gyakorlatban: a Shared Economy koncepcióját és többféle közlekedési eszköz hálózatba kapcsolásával a multimodális mobilitást” – folytatta Andre Wehner a vegyesvállalat prágai prezentációja alkalmával.

    Amint Jarmila Plachá, a ŠKODA AUTO DigiLab vezetője kiemelte: „Az egyenrangú hálózatban működő (peer-to-peer) autómegosztás a mobilitás egyik legjelentősebb trendje. A HoppyGo vegyesvállalat révén most a multimodális szállítással bővítjük e koncepciót. A HoppyGo fontos lépés az átfogó mobilitási szolgáltatások fejlesztésében” – hangsúlyozta Jarmila Plachá.

    „Közös projektünk a szállítás minden jelenlegi kihívására kínál megoldást, legyen éppen szó annak hosszú távú fenntarthatóságáról, a városok infrastrukturális korlátairól vagy éppen a tömegközlekedéssel való elérhetőség kérdéséről. Célunk, hogy a HoppyGo autómegosztás az egész közép-európai régióban elérhetővé váljon, különösen a Leo Express vonatok és autóbuszok megállóhelyein” – fejtette ki Peter Köhler, a Leo Express igazgatótanácsának elnöke.

    A ŠKODA AUTO ma a prágai Smart Mobility Hackathon megnyitóján mutatta be új vegyesvállalatát. A ŠKODA AUTO DigiLab által partnerként és társszervezőként támogatott verseny során a résztvevő csapatok a jövő egyéni mobilitásának kreatív ötletein és projektjein dolgoznak.

    A ŠKODA AUTO DigiLab elsőként Prágában indította el HoppyGo szolgáltatását, s azóta Csehország egyik legnagyobb privát carsharing-platformjává fejlesztette. Az autómegosztó szolgáltatás keretében az autójukat privát úton bérbe adni kívánó járműtulajdonosok és az autóbérlet iránt érdeklődők a carsharing-alkalmazás révén gyorsan és egyszerűen találhatnak egymásra. A járműflottában a ŠKODA különböző modelljei mellett más márkák is megtalálhatók.

    A vasúti és távolsági autóbusz közlekedés bevonásával, valamint a SmileCar carsharing-platform integrálásával immár új szintre bővült a kínálat. A HoppyGo felhasználói már multimodális közlekedési kapcsolatokra is hívhatnak le javaslatokat mobiltelefonos alkalmazásukra, amelyek alapján többféle közlekedési eszköz kombinációját is igénybe vehetik. A hosszútávú autóbuszos vagy vasúti utazást követően így akár privát személygépkocsit is bérelhetnek úti céljuk eléréséhez. Ennek megfelelően mind több felhasználó helyezi el járművét autóbusz- és vasútállomások környékén. A vegyesvállalat révén már több mint 750 gépkocsi áll rendelkezésre, amelyek köre egyre bővül. A carsharing-kínálat elsősorban a fiatal felhasználókat célozza, akik számára mindinkább háttérbe szorul a saját gépkocsi vásárlása, éppolyan vonzó azonban azoknak is, akik ugyan nem mondanak le a saját autóról, ám az új mobilitási koncepciók felé is nyitottak.

    ŠKODA AUTO DigiLab – az innovációs erő és a digitális fejlesztési kompetencia együttese
    A digitalizáció és a connectivity egyaránt a ŠKODA „Stratégia 2025” programjának alappillére. E jövőbemutató koncepció mentén kíván felkészülni a ŠKODA AUTO a vállalat és az autóipar átalakulására, amely során a ŠKODA AUTO DigiLab a digitális megoldások, szolgáltatások és technikák központi fejlesztőműhelyeként szolgál. A HoppyGo – akárcsak maga a ŠKODA AUTO DigiLab – szintén innovatív start-up cég. A ŠKODA „ötletgazdája” a start-upok világában működve keresi az együttműködés lehetőségeit az IT-szakma más kreatív vállalkozásaival.