Címke: Skoda

  • Tim Gábor a Swift Cup Europe bajnoka!

    Tim Gábor a Swift Cup Europe bajnoka!

    Tim Gábor idén visszatért a pályaversenyzéshez, a FIA Swift Cup Europe sorozatban kapott lehetőséget, hogy újra bizonyítsa tehetségét. Az új 1.4 turbós autókkal az FIA nemzetközi értékelésében szerepelt, ahol főként osztrák, német és lengyel pilótákkal mérte össze tudását. Az idei szezonban öt helyszínen összesen 14 futamon csapott össze a kupa mezőnye, Tim szinte minden futamon dobogóra állt, és a futamok felét, hét versenyt megnyert. Végül 33 pont előnnyel nyerte a bajnokságot.

    Tim Gábor, vanyarci pilóta karrierje során már öt bajnoki címet szerzett, 2016-ban érte el eddigi legnagyobb sikerét, mikor nagy fölénnyel nyerte a Skoda Octavia Cup-ot, ez volt az első nemzetközi bajnoki címe.

    2016 után anyagi gondok miatt előbb a MARB versenyein vett részt saját autójával (mai nevén Rally3), ahol az északi régió bajnokságát nyerte meg. 2018-ban és 2019-ben a Rally2 mezőnyét erősítette, több futamgyőzelmet szerzett és tavaly a Rally2 abszolút második helyéért járó trófeát vehette át. Azonban a ralis folytatás megtorpant az idei évre.

    Az utolsó pillanatban állt össze az új terv, a Swift Cup Europe bajnokságban folytathatta pályafutását, ott is a nemzetközi FIA értékelés bajnoki címéért küzdhet az új 1.4 turbós autókkal. Az összes hétvégén az élmezőnyben autózott, sorra nyerte a futamokat vagy állt dobogóra.

    Ausztria, Szlovákia és Csehország után látogatott el a bajnokság a szezonzáró hétvégére, melyet az elmúlt hétvégén rendeztek a Hungaroringen. A magyar pilóta jelentős pontelőnnyel várta hazai hétvégéjét, de még három verseny volt még hátra a bajnokságból.

    Ugyan az időmérő edzése nem sikerült jól, csak az 5. lett, az első futamon mégis feljött a második helyre. A második versenyen ezt megismételte, ezúttal a hetedik helyről kapaszkodott fel a második pozícióig és ezzel már a bajnoki címet is megszerezte. A harmadik, szakadó esőben lebonyolított verseny már csak formalitás volt, tét nélkül autózott, hetedik helyről indul, és második lett újfent.

    „Az utolsó hétvégére már több mint egy futamgyőzelmi előnyöm volt, nem kellett extra kockázatot vállalnom. Őszintén mondom, a Hungaroringen mindhárom versenyen tudtam volna a győzelemért küzdeni, akik nézték az élő közvetítést ezt láthatták. De most erre nem volt szükség, egy karcmentes autót szerettem volna visszaadni a srácoknak a hétvége után. Ez sikerült úgy, hogy tudtam az eredményeket is hozni, sőt tovább növeltem a pontelőnyömet a bajnokságban!” – nyilatkozta Tim a három futam után.

    Tim végül 34 pontos előnnyel zárta az évet és lett bajnok. A Swift Cup Europe bajnoki címének megszerzésével már hat bajnoki címnél jár Tim, és talán erre a legutóbbira a legbüszkébb.

    „Nagy volt bennem a félsz, hogy négy év kihagyás után, hogy tudok majd teljesíteni. A legnagyobb probléma az volt, hogy nem teszteltem, lényegében versenyek közben kellett rájönnöm az autó trükkjeire. Még a szezonzáró versenyen is volt olyan probléma, amit a vezetési stílusom módosításával enyhíteni tudtam. Ha most kezdődne a bajnokság, sokkal jobban ráfeküdnék az egykörös tempóra, mert időmérések nem sikerültek jól. A futamokon azonban már nem volt probléma. Ez a hatodik bajnoki címem karrierem során, de nem szeretnék itt megállni!” – foglalta össze Tim az idei évet.

    A bajnoki cím megszerezésével egyértelműen válaszúthoz ért Tim Gábor, probáljon maradni a pályaautózásnál, vagy folytassa a még befejezetlen történetét a ralival?

    „Ha csak rajtam múlna, egyértelműen a pályán folytatnám, de persze a rali továbbra is vonz. Komolyabb nemzetközi márkakupában, vagy TCR-es sorozatban szívesen összemérném erőmet külföldi versenyzőkkel. De a realitás az, hogy erre kicsi az esély, csak reménykedni tudok, hogy valami összeáll a tél folyamán. Köszönettel tartozom mindazoknak, akik az idei évet segítették, maroknyi támogatói körömnek, nélkülük nem sikerült volna! Nem utolsó sorban pedig köszönöm a rengeteg erőt, amit a szurkolók adtak idén. Igaz, most nem személyesen csak a social oldalaimon tudtak támogatni, de hihetetlen sok bíztatást kaptam Tőlük. Köszönöm!” – zárta gondolatait Tim Gábor.

    Az FIA Swift Cup Europe végeredménye:
    1. Tim Gábor 231 pont
    2. Haselsteiner Dominik 197 pont
    3. Wimmer Max 186 pont
    4. Zellhofer Christoph 156 pont
    5. Ohrfandl Fabian 145 pont
    6. Zellhofer Martin 139 pont
    7. Serafin Kamil 101 pont
    8. Dietrich Philipp 98 pont
    9. Becvar Fabio 86 pont
    10. Lemmerhofer Daniel 74 pont
    11. Edenstöckl Günther 56 pont
    12. Wiesmeier Günther 44 pont
    13. Bernula István 9 pont
    14. König Veit 5 pont
    15. Füge Krisztián 5 pont

    Tim Gábor bajnoki címei:
    2006 Gokart OB K-100 kategória
    2011 Suzuki Swift Kupa
    2014 RCM Cup
    2016 Skoda Octavia Cup
    2017 MARB északi régió
    2020 FIA Swift Cup Europe

  • Mindenkor biztonságban az úton – a ŠKODA Care Connect révén

    Mindenkor biztonságban az úton – a ŠKODA Care Connect révén

    Bárhol, bármikor – gombnyomásra állnak rendelkezésre a műszaki segítségnyújtás és a járműinformációk

    › A telefonos ügyfélközpont éjjel-nappal tanácsokkal és segélyszolgálattal támogatja a ŠKODA-vezetőket

    › íz évig díjmentesek a Proaktív Care Connect szolgáltatások

     Budapest, 2020. szeptember 1. – Az Európai Unió országaiban már 2018 óta minden új gépkocsiban kötelező vészhívás (eCall) szolgáltatása mellett a cseh autógyártó minden modellje – a ŠKODA CITIGOe iV kivételével – már alapkivitelében két további lehetőséget is kínál útközben a tanács-, illetve segélykérésre: az információkérés és a műszaki segélyhívás gombjaival a telefonos ügyfélközpont munkatársával vehető fel a kapcsolat.

     Lehetnek autóinknak olyan felszerelései is, amelyeket reméljük, sohasem kell használnunk – mégis megnyugtató, hogy rendelkezésre állnak a fedélzeten. Mindez az automatikus segélyhívás (eCall) funkciójára is érvényes, amely 2018 óta minden új gépkocsi kötelező felszerelése az Európai Unió országaiban. A ŠKODA Connect mobil online-szolgáltatásai emellett minden jelenlegi ŠKODA modellben – a CITIGOe iV kivételével – további hasznos funkciókat is kínálnak, amelyeket proaktív szolgáltatásokként a Care Connect terület fog össze. Gépkocsijukkal kapcsolatos minden kérdéssel kapcsolatban hatékonyan támogatják a vezetőt, ám mindenekelőtt két funkció járulhat hozzá nagyban, különösen a nyári utazások időszakában a nyugodt autózáshoz: az információkérés és a műszaki segélyhívás, amelyek gombjai – „i”, illetve csavarkulcs jelöléssel – a tetőmodulon, a vészhívás vörös gombja mellett találhatók.

    Ha az autó egyes funkcióival vagy az ŠKODA Connect online-szolgáltatásokkal kapcsolatban merülne fel termékjellegű kérdés, elegendő megnyomni az információs gombot és a beépített eSIM-kártya segítségével máris létrejön a kapcsolat a telefonos ügyfélközponttal. Itt képzett munkatárs segít minden kérdésben, például használható-e az autóban E10-üzemanyag. Az ügyfélszolgálati munkatárs az adott ország nyelve mellett rendszerint angolul is beszél. Ám ha épp külföldön jár az autós, könnyen áthidalhatók az esetleges nyelvi akadályok, kívánságra ugyanis a ŠKODA-sofőrt országa telefonos ügyfélközpontjába is kapcsolhatják, ahol immár anyanyelvén folytathatja a beszélgetést.

    A ŠKODA az autó műszaki meghibásodása esetén sem hagyja cserben ügyfeleit. A műszaki segélyhívás gomb megnyomására szakértő munkatárs jelentkezik be, aki tanácsadással, illetve segítség küldésével is rendelkezésre áll. A járműtulajdonos beleegyezésével a rendszer pillanatnyi tartózkodási helyét, valamint az autó vonatkozó adatait is továbbíthatja a műszaki segélyszolgálat felé, amelynek munkatársai így könnyebben megállapíthatják a hiba okát, illetve egyeztethetik a vezetővel a szükséges lépéseket és szervezhetik meg a szükséges intézkedéseket. Amennyiben az autó nem folytathatja útját, a segélyszolgálat műhelykocsiról is gondoskodik, s az érkező szerelő a helyszínen háríthatja el a hibát, de a segélyhíváson keresztül például a legközelebbi ŠKODA-márkaszervizzel is egyeztethető időpont. Különösen praktikus megoldás, hogy amennyiben infotainment-rendszer is rendelkezésre áll a fedélzeten, a ŠKODA-szervizpartner címe a navigációs rendszeren jelenik meg. A legjobb azonban, hogy a Care Connect a vezetőt számos helyzetben támogató, proaktív szolgáltatásai tíz éven át díjmentesen vehetők igénybe.

  • Alapítása 125 éves jubileumát ünnepli 2020-ban a ŠKODA AUTO

    Alapítása 125 éves jubileumát ünnepli 2020-ban a ŠKODA AUTO

    Jubileumi év a ŠKODA AUTO számára: 2020-ban ünnepli az autógyártó alapítása 125 éves, emellett autógyártása kezdetének 115. évfordulóját, de a márka számos történelmi jelentőségű modellje is idén tartja jubileumát.

    Amint Bernhard Maier, a ŠKODA AUTO igazgatótanácsának elnöke hangsúlyozta: „A ŠKODA AUTO a világ legrégebbi, ma is termelő autógyártói közé tartozik. Ezen egyedülálló sikertörténet sarokkövei alapítóink, Václav Laurin és Václav Klement bátorsága és találékonysága, ami egyszerre kötelezettség és ösztönzés is számunkra, hogy virágzó jövő felé vezessük a vállalatot. Pontosan ezt tesszük ’Stratégia 2025’ programunkkal, puszta autógyártóból ’A legjobb mobilitási megoldásokat kínáló Simply Clever vállalattá’ (’Simply Clever Company for the Best Mobility Solutions’) alakítva át a ŠKODA AUTO szervezetét.”

    Ennek megfelelően a ŠKODA AUTO 2020-ban is következetesen folytatja útját az elektromos mobilitás felé, s az év első felében bemutatja a VISION iV sorozatgyártású változatát. Ezzel a vállalat megalapításának 125. évfordulója egyben új korszak kezdetét is jelenti a márka számára, e tisztán elektromos, akkumulátorhajtású SUV-modell ugyanis az első olyan gépkocsija, amely a Volkswagen Csoport moduláris elektromos platformjának (MEB) műszaki alapjaira épül. Jelenlegi termékoffenzívája keretében 2019-től 2022 végéig a ŠKODA harminc új modellel jelenik meg a piacon, amelyek közül több mint tíz részben vagy tisztán elektromos hajtásrendszerű.

    Skoda Vision IV⁣ | Fotó: Skoda Magyarország

    Annak alapjait, hogy a ŠKODA mára nemzetközileg is sikeres autógyártóvá válhatott, alapítói, Václav Laurin és Václav Klement még 1895 decemberében fektette le, amikor a közép-csehországi Mladá Boleslav városában kerékpárok javításával és gyártásával kezdtek foglalkozni. A róluk elnevezett Laurin & Klement vállalat már rövidesen több tucat változatban két- és háromkerekűek sokaságát kínálta, a motorkerékpárok gyártása pedig 1899-ben vette kezdetét. Műszakilag innovatív modelljeik hamarosan többek között Angliában, az egyik legigényesebb exportpiacon is keresettnek számítottak.

    A Voiturette A formájában már 1905-ben bemutatkozott az első Laurin & Klement gépkocsi, amely gyorsan a mindennapok igényes minőségű, s előnyös ár/érték-arány jellemezte autójává lépett elő. Az L&K széleskörűen bővítette modellkínálatát, s hamarosan nagyteljesítményű sportkocsikat, illetve haszonjárműveket is kínált, amelyek szerte a világon meggyőzték a járművezetőket. 115 év múlva az autógyártó immár több mint száz piacon aktív és évente 1,24 millió járművét szállítja ki világszerte ügyfeleinek.

    A sikertörténet folytatásának alapjául a Laurin & Klement és a Škoda gépgyártó konszern 1925-ös egyesülése szolgált, amellyel biztosított volt a további növekedéshez szüksége tőke. Ettől kezdve tűnt fel a Mladá Boleslav-i járművek márkaemblémáján a szárnyas nyíl motívuma.

    A ŠKODA AUTO számos tevékenységgel, akcióval és eseménnyel ünnepli 2020-ban 125 esztendős évfordulóját, a vállalat dolgozói, valamint a márka és az autózás rajongói számára egyaránt. Ennek keretében például a vállalat történelmi szempontból meghatározó modelljei vezetéssel egybekötött rendezvényeken vesznek részt Kínában, Indiában, illetve más nemzetközi piacokon. Az ünnepi év csúcspontjaként a világhírű Cseh Filharmonikus Zenekar különleges koncertje szerepel a tervekben, de a ŠKODA széleskörű marketing- és kommunikációs kampányt is indít a jubileumi év alkalmából, többek között az autógyártó a közösségi hálózatokon működő összes csatornáján és a vállalat saját ŠKODA Storyboard weboldalán – a „Vezető leleményesség 1895 óta” („Driving inventiveness since 1895”) szlogen alatt.

    A cég története során immár számos történeti szempontból is jelentős ŠKODA modell gördülhetett ki a csehországi és a nemzetközi termelési helyszínekről, amelyek közül néhány szintén 2020-ban ünnepli világpremierje vagy piaci bevezetése jubileumát. 85 évvel ezelőtt, 1935-ben mutatta be például a ŠKODA áramvonalas karosszériájú, izgalmas 935 Dynamic modelljét, míg 60 esztendeje, 1960 szeptemberében a Brnói Nemzetközi Gépipari Vásáron debütált az első ŠKODA OCTAVIA COMBI. A 2+2-üléses, elegáns ŠKODA 110 R kupé 1970-ben jelent meg, s idén immár húsz esztendeje a nagysikerű FABIA COMBI első generációja piaci bevezetésének. A ŠKODA AUTO gazdag versenysport-hagyományait idézi Václav Bobek és Jaroslav Netušil indulásának 70. évfordulója Le Mans 24-órás versenyén, akik 1950-ben egy ŠKODA Sport volánja mögött a gyári csapat színeiben álltak rajthoz.

  • Tim Gábor negyedik győzelme, a Szilveszter Rallye-n

    Tim Gábor negyedik győzelme, a Szilveszter Rallye-n

    Tim Gábor 2010 óta áll rajthoz az év utolsó versenyén a Szilveszter Rallye-n. 2016-ban nyert először a Hungaroringen, majd 2017-ben és 2018-ban is győzött, idén pedig sorozatban negyedszer hozta el a kategória elsőnek járó trófeát.

    Tim 2016-ban megnyerte a Skoda Octacia Cup-ot és ebben az évben a Szilveszter Rallye-n is először nyert kategóriát. A saját építésű Nissan Sunny GTi-vel összetettben az előkelő 37. helyen zárt. 2017-ben ismételt, újra megnyerte a H4-es kategóriát nagy előnnyel.

    2018-ban már egy Peugeot 208 R2 volánja mögött szerepelt, ekkor a H7-es kategóriát nyerte meg és a 14. helyen végzett az összetettben.

    Az idei évben újra elővette régi autóját, a Nissan Sunny-val a H8-as kategóriában szerepelt. Új navigátor debütált a jobb egyben, Gyarmati Dávid diktálta a tempót.

    A két napon át tartó versenyen hamar az élre állt és végig megtartotta a vezetést. A hat gyorsasági szakasz után 16mp-es előnnyel nyerte a H8-at, és a 160 induló közül a 20. helyen zárt. Ezzel a vanyarci pilóta sorozatban negyedszer hódította el a kategória győzelmet a Szilveszter Rallye-n.

    „Természetesen a Szilveszter Rallye egy buliverseny, de én képtelen vagyok úgy odaállni a rajthoz, hogy ne győzni akarjak. Tavaly egy komoly technikával, egy Peugeot 208 R2-vel versenyeztünk, idén picit visszaléptünk és elővettük az öreglányt a garázsból. Két évig porosodott a Nissan Sunny otthon, de most jó volt egy kicsit átmozgatni. Erős kategóriában, egy nehéz versenyen tudtunk győzni, erre nagyon büszke vagyok. Nem volt egy könnyű évünk, de a Rallye2-ben másodikok lettünk és év végén újra tudtunk győzni a Hungaroringen, így bizakodva várom a 2020-as évet.” – foglalta össze Tim a versenyt és az idei évet.

  • A FIA bemutatta az új TCL kategória szabályrendszerét!

    A FIA bemutatta az új TCL kategória szabályrendszerét!

    A FIA leleplezte az új Touring Car Lite (TCL) szabályrendszerét, amely 2020-ban mutatkozik be. A TCL kategória célja, hogy alapja lehessen a túraautós piramisnak, nemzeti és regionális szinten. Alan Gow, a FIA túraautó bizottság elnöke nyilatkozott erről a TouringCarTimesnak:

    „A TCL – Touring Car Lite – kategória olyan kluboknak, csapatoknak lett létrehozva, akik belépő szintű túraautókkal szerepelnének nemzeti és regionális szinten. Egy átlagosnak mondható szabályrendszer segítségével új versenyzők érkezhetnek így a túraautózás világába. Most a nemzeti szintű túraautós versenyek így egyesített technikai szabályzás alá kerülnek, amelyet a FIA felügyel.”

    Olyan autókat várnak homologizációra a TCL kategóriába, mint például a Ford Fiesta, Skoda Fabia, Renault Clio vagy a Hyundai i20. Turbófeltöltős, maximum 1333 köbcentis motorjuk lehet, maximum 200 lóerős teljesítménnyel, és fronthajtással. Egyes specifikációk közösek lesznek a FIA R1/R2 rali szabályrendszerével, hogy a gyártók használhassák az autóikat ralizásra vagy pályázásra is. Erről így beszélt Gow:

    „A TC Lite koncepciója az R1/R2 rali szabályrendszerére épül, amivel szinergiába kerül a pályaautózás és a rali. Így a gyártók egy alapról tudnak építeni akár rali- vagy túraautókat. Egy egyértelműen pozitívum minden résztvevőnek, tehát a versenyzőknek, csapatoknak és gyártóknak is, hiszen egy jól behatárolt autóval számos bajnokságban el lehet indulni. Egy bajnokságon való részvétel egyre drágább, a TC Lite pedig lehetővé teszi a gyártóknak, hogy hozzáférhető és elfogadható áron biztosítsák a túraautózást, anélkül, hogy még saját márkakupát is kelljen rendezniük.”

    A FIA természetesen hozzátette, hogy azért nem lesz lehetséges teljesen ugyanazzal az autóval versenyezni pályán és raliban is. Hamarosan a FIA oldalán hozzáférhető lesz a teljes dokumentáció.

    Touring Car Lite szabályrendszer

    Támogatható autók: B szegmensű, 3-5 ajtósak
    Termelési adatok: Olyan modellek, amelyekből legalább 5000-et gyártottak már
    Minimum súly: 1,000 kg
    Maximális teljes hossz: 4,200 mm
    Maximális teljes szélesség: 1,950 mm
    Maximális tengelytáv: 2,600 mm
    Motor: Turbófeltöltős, benzines, 1333 cm3-ig
    Maximális teljesítmény: 200LE
    Hajtómű: Elsőkerék-hajtás
    Kevés módosítás a tömeggyártású autókon: Karosszéria és aerodinamikai módosítások (hátsó szárny, splitter, stb.)
    ECU: Különleges egység, amely maximalizálja a teljesítményt, vagy közös ECU

  • Egyedülálló töltéstechnikával jelent meg Prágában a ŠKODA AUTO, a PRE és a Chakratec

    Egyedülálló töltéstechnikával jelent meg Prágában a ŠKODA AUTO, a PRE és a Chakratec

    Különösen innovatív gyorstöltő állomás próbaüzemét kezdte meg Prágában a ŠKODA AUTO DigiLab, amely a lendkerék-technikára épül és kétszer akkora töltőteljesítményt kínál, mint amekkora az elektromos hálózatról érhető el. A Prága-Letňany vásárterületen üzembe helyezett töltőállomás a Cseh Köztársaságban az első és világszerte is csupán a harmadik ilyen technika. Az innovatív töltéstechnika az izraeli Chakratec start-up cég fejlesztése, amelyet a ŠKODA AUTO DigiLab Israel Ltd. fedezett fel, illetve nyert meg közös munkára.

    A ŠKODA AUTO a közelmúltban, az október végén Tel Avivban rendezett Smart Mobility Summit alkalmával számolt be az olyan innovatív mobilitási startup-cégekkel és technológiai vállalkozásokkal folytatott, új partneri együttműködésekről, amelyek az autóipar számára fejlesztenek hardver- és szoftver-megoldásokat. E vállalatok közé tartozik a Kinetic Power Booster feltalálója, a Chakratec is. Ez az innovatív töltőállomás ott is lehetővé teszi az elektromos járművek gyorstöltésű áramellátását, ahol eredetileg nem áll rendelkezésre elegendő töltőteljesítmény. A töltőállomás az elektromos hálózat terhelési csúcsait felvéve lendkerekeket gyorsít fel magas fordulatszámra, mozgási energia formájában tárolva az elektromos áramot. Elektromos hajtású gépkocsi csatlakoztatásakor a Kinetic Power Booster elektromos áramot szolgáltat, megduplázva az elektromos hálózat által önmagában kínált töltőteljesítményt. Az ötletes töltési megoldás egyaránt optimális például autókereskedések és bevásárlóközpontok számára.

    Andre Wehner, a ŠKODA AUTO digitális igazgatója hangsúlyozta: „A Chakratec vállalattal folytatott együttműködés jól mutatja, hogy a Tel Aviv-i ŠKODA AUTO Digilab Israel Ltd. cégünk révén hatékony felkutatással és célzott támogatással hogyan válhatnak konkrét projektekké az innovatív ötletek. Döntésünkkel, amellyel Prágába hoztuk a világ harmadik Kinetic Power Booster töltőállomását, egyértelműen jelezzük, hogy következetesen dolgozunk az ügyfeleinknek az elektromos mobilitás, illetve az integrált mobilitási szolgáltatások terén nyújtott kínálatunkon.”

    Vojtěch Fried, a PRE elektromos mobilitási menedzsere így egészítette ki: „A Chakratec technikája, amely az akkumulátorhajtású elektromos járművek gyorstöltéséhez szükséges teljesítményt biztosítja, további lépés az egyéni mobilitás elektromos jövője felé. A legnagyobb prágai töltőhálózat üzemeltetőjeként egyértelmű célkitűzésünk, hogy már a kezdetektől erős partnerként kísérjük a Kinetic Power Booster bevezetését.”

    Ilan-Ben David, a Chakratec ügyvezető igazgatója hozzátette: „A ŠKODA AUTO és a PRE vállalatokkal folytatott együttműködés mérföldkő számunkra. Állunk a kihívás elébe és készek vagyunk partnereinkkel közösen fejleszteni az elektromos mobilitást.”

    A Chakratec rendszere áramfelesleg idején energiát tárol, miközben csúcsidőben tehermentesíti a hálózatot. Az akkumulátoralapú töltőállomásoktól eltérően kapacitása mindvégig egyenletesen magas marad, emellett a tisztán mechanikus Kinetic Power Booster kémiai akkumulátorcellák nélküli, különösen környezetkímélő technika. Mintegy 200 ezer gyorstöltési és kisülési ciklust tesz lehetővé, ami nagyjából húsz évi élettartamnak felel meg.

    Műszakilag a töltőállomás szíve a speciális házban, vákuumban forgó tíz lendkerék, amelyek hálózati áram csatlakoztatásakor felgyorsulnak. Jármű töltése során elektromos áramot termelnek, miközben veszítenek fordulatszámukból. Az energiatároló egy ŠKODA CITIGOe iV és egy másik elektromos autó egyidejű töltéséhez is elegendő, mégpedig az elektromos hálózat által kínált teljesítmény kétszeresével. A töltési folyamatot követően a forgó tömegeknek idő szükséges ismét a megfelelő fordulatszámra gyorsulni, ami a 100 kilowattos prágai töltőállomáson mintegy 45 percet jelent.

    Prága-Letňany gyorstöltő állomását a Pre Group üzemelteti, hivatalos üzembe helyezését az e-SALON alkalmával jelenti be a ŠKODA AUTO és a PRE. Az elektromos mobilitási vásárt november 14. és 17. között Letňanyban, a Prágai Vásárközpontban rendezik.

    Jelenleg az elektromos járművek vezetői az új technika megismerése céljából díjmentesen tankolhatnak itt elektromos áramot, az üzemszerű használat árairól és a fizetési módokról később tájékoztat az üzemeltető. A tesztidőszak tapasztalataitól függően a partnerek további Chakratec-elven működő gyorstöltő állomások telepítését is tervezik Csehországban, illetve további országokban.

  • Elektromos ŠKODA 5 millió alatt? Íme, a CITIGOe iV!

    Elektromos ŠKODA 5 millió alatt? Íme, a CITIGOe iV!

    Az első elektromos ŠKODA verhetetlen árral, csekély fogyasztással, izgalmas vezethetőséggel, kiemelkedő utasbiztonsággal és okos megoldásokkal villanyozza fel a magyar autópiacot.

    Pont időben!
    A cseh márka 124 éves történetében egy teljesen új fejezetet nyit a CITIGOe iV, amely első a hamarosan több tagúra bővülő elektromos ŠKODA választékban. Hatótávja 225-274 kilométer (WLTP módszerrel mérve), teljes értékű négyszemélyes és ötajtós autó, akár 923 literesre bővíthető csomagtartóval és zéró-emisszióval. Bár csak 3,6 méter hosszú, kényelmes utasteret nyújt, igazi városi kisautó. A 61 kW-os, háromfázisú szinkron villanymotorjának legnagyobb forgatónyomatéka 212 Nm, álló helyzetből 100 kilométer/órás sebességre 12,5 másodperc alatt gyorsul. Legnagyobb sebessége 130 kilométer/óra.

    Verhetetlen ár
    A ŠKODA CITIGOe iV a magyar piacra versenytársainál legalább egy millió forinttal alacsonyabb árral robban be. Induló ára Ambition felszereltséggel 6 549 390 forint, az autóra 21 százalékos állami támogatás igényelhető (maximum 1,5 millió forint). A ŠKODA CITIGOe iV Porsche Bónusz finanszírozással (300 000 forint kedvezménnyel) és állami támogatással akár 4,94 millió forintért is megvásárolható.

    A ŠKODA ezen felül bevezetési akciót is hirdetett: minden természetes személy, aki 2019. december 31-ig CITIGOe iV modellre szerződést köt, rendkívül kedvezményes áron vásárolhatja meg két tartozék egyikét. Az akcióban a kereskedések a MOON Wallbox Basic falitöltőt 3990 forintért, vagy négy, Continental TS860 185/60 R16 81H téli gumiabronccsal szerelt, 16 hüvelykes Scorpius könnyűfém keréktárcsát pedig 9900 forintért kínálnak.

    Professzionális töltés otthon
    A ŠKODA CITIGOe iV töltésére alkalmasak a városi gyorstöltőpontok, lehet háztartási konnektorból is tankolni, de hosszú távon a legkényelmesebb megoldás az otthoni falitöltő beszerzése. A ŠKODA az otthoni töltéshez a MOON töltési rendszereit ajánlja, amelynek forgalmazója a Porsche Hungaria. A termékpaletta részét képezik a háztartási kiserőművek, vagyis a napelem rendszerek, az ehhez kapcsolódó otthoni energiatárolók és a többféle kivitelben készülő villanyautó-töltők. Az akcióban forgalmazott MOON Wallbox Basic háromfázisú, 11 kW teljesítményű töltést tesz lehetővé gyorsan, egyszerűen és biztonságosan az ügyfelek garázsában.

    Utcai gyorstöltőn, CCS rendszerű töltőcsatlakozóval a ŠKODA CITIGOe iV teljesen lemerült 36,8 kWh kapacitású, 60 Ah-s, 168 cellából álló lítiumion-akkumulátorát nyolcvan százalékra egy óra alatt is fel lehet tölteni. MOON falitöltővel mindehhez kb. 4,5 órára, sima hálózati konnektorra csatlakoztatva pedig kb. 13 órára van szükség.

    Behálózva
    A ŠKODA CITIGOe iV természetesen mindenben megfelel a kor kihívásainak, modern, online és hálózatba kapcsolható. Egy okostelefon és a megfelelő alkalmazás (Move&Fun) segítségével számos hasznos funkcióval (zenelejátszás, telefonhívások kezelése, navigáció) bővíthető az érintőképernyős beépített Swing rádió. De ez nem minden, az applikáció révén a tulajdonos távolról is ellenőrizheti az autó töltöttségét, sőt a klímát is bekapcsolhatja, hogy lehűtse, vagy éppen felmelegítse az utasteret.

    A ŠKODA CITIGOe iV már rendelhető a hazai márkakereskedésekben, az első példányokat 2020 legelején vehetik át tulajdonosaik.

  • Közel 1000 tesztvezetés egy hétvége alatt a Budapest Auto Show-n!

    Közel 1000 tesztvezetés egy hétvége alatt a Budapest Auto Show-n!

    Harmadik alkalommal rendezték meg a Millenárison a Budapest Auto Show-t október 25-27. között. 13 autóimportőr és 7 motormárka járműveit tekinthették meg vagy próbálhattak ki az érdeklődők. A szervezők a hétvége során megközelítőleg 14 ezer látogatót, és közel 1000 tesztvezetést regisztráltak.

     A szokásosnál jóval melegebb őszi időjárás ellenére is óriási érdeklődés övezte a Budapest Auto Show-t. Harmadik alkalommal rendeztek meg október utolsó hétvégéjén Budapest belvárosában. Péntektől vasárnapig összesen 14 ezren látogattak el a belvárosi helyszínre. A kiállítói térben a tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is a szabadidő-autók domináltak, amely hűen tükrözi az új autó piac tendenciáit is. 2019 első nyolc hónapjában az összértékesítés 32,61 százalékát tették ki az SUV-k.

    A Millenárison összesen 13 autóimportőr és 7 motormárka állította ki modelljeit, így összesen közel 60 autóval és 16 motorral találkozhattak az érdeklődők. Számos olyan újdonsággal, amelyek szinte egyenesen a Frankfurti Autókiállításról érkezetek Budapestre. A DS 3 CROSSBACK, a Ford Ranger Raptor, a Lexus UX, a Peugeot 508 SW, a Renault Zoe és az új Clio, a ráncfelvarrott Škoda Superb és a megújult Volkswagen Passat, valamint a Toyota Proace City Verso is itt mutatkozott be a hazai nagyközönségnek, de autós ínyencségek is fűszerezték az eseményt, a kiállítói csarnokon kívül pedig különböző kategóriájú lakóautók várták a látogatókat.

    A motoros szekcióban is megtalálható volt több nóvum, a Harley-Davidson itt mutatta be Livewire-t, a márka első elektromos motorját. A KSR Motonak köszönhetően itt debütáltak újfent a hazai piacon a két patinás olasz motorgyártó, a Lambretta és a Malaguti kétkerekűi, amelyek hosszú évek óta nem rendelkeztek magyar forgalmazóval. A hagyományos kiállításokkal szemben a Budapest Auto Show idején a látogatók nemcsak megtekinthették a B-csarnokban elhelyezett modelleket, hanem ki is próbálhatták jelentős részüket. A szervezők a hétvége során közel 1000 tesztvezetést regisztráltak.

    A show részeként a rendezők kicsiknek és nagyoknak szóló látogatói programokkal is készültek. A kiállítás színpadán egész hétvégén izgalmas beszélgetéseket hallhattak az érdeklődők. A pódiumra lépett Liptai Klaudia, Mautner Zsófi, Bombera Kriszta, Kiss Réka, Király Viktor, Szalay Balázs, Herczig Norbert, dr. Kiss Gergely és a Tankcsapda tagjai is. Emellett szó esett vezetéstechnikáról, használt autó vásárlásról, elektromos autózásról, egyetemi járműversenyekről és téli abroncsokkal kapcsolatos tudnivalókról is. A legszerencsésebb látogatók a Budapest Auto Show mindhárom napján egy-egy teljes szett Michelin-gumiabronccsal távozhattak.

  • A hétvégén rendezik a Budapest Auto Show-t a Millenárison

    A hétvégén rendezik a Budapest Auto Show-t a Millenárison

    Számos autós újdonság debütál 2019-ben is a Budapest Auto Show-n, amelyet most hétvégén szerveznek meg harmadik alkalommal a Millenáris B pavilonjában. Ezúttal 13 márka csaknem 60 autóját tekinthetik meg vagy próbálhatják ki az érdeklődők, és idén már a motorok is megjelennek a kiállítótérben: összesen 7 márka hozza el 16 modelljét október 25-27. között. A budapesti rendezvényhelyszínen ugyan a járművek lesznek a középpontban, a rendezők izgalmas családi programokkal is készülnek a hétvége három napja során.

    Harmadik alkalommal rendezik meg október 25-27. között a Budapest Auto Show-t a Millenáris B pavilonjában, ahol az év autós, és immáron motoros újdonságait ismerheti meg a hazai nagyközönség. Ennek megfelelően 2019-ben is számos olyan modellt állítanak ki a résztvevő márkák, amelyek korábban nem voltak láthatók a hazai vásárlók számára. Idén összesen 13 márka hozza el az autóit a kiállítótérbe, és a korábbi szokásokhoz hűen – a hagyományos autókiállításokkal szemben – egy regisztrációt követően a látogatók ki is próbálhatják nagyrészüket. (Ez a program már 2018-ban is népszerűnek bizonyult, akkor 850 tesztvezetést regisztráltak a szervezők.) Összesen közel 60 autó várja idén a látogatókat, köztük olyan újdonságok, mint a DS 3 CROSSBACK, a Ford Ranger Raptor, a Lexus UX, a Peugeot 508 SW, a Renault Zoe és az új Clio, a ráncfelvarrott Škoda Superb és a megújult Volkswagen Passat, valamint a Toyota Proace City Verso.

    A négykerekű modellek mellett idén már motorok is helyet kaptak a Budapest Auto Show-n. A galérián található kiállítótérben összesen 7 márka 16 motort állít ki. Megtekinthető lesz például a Livewire, amely az első elektromos Harley Davidson, továbbá a Labretta V 125 Tri Color, valamint a Malaguti új kétkerekűi: a Dune 125, az RST és a Medison 300.

    A kiállítás részeként a szervezők számos gyermek és felnőtt programmal készülnek, az érdeklődők az esemény színpadán például Liptai Klaudiával, Mautner Zsófival, Bombera Krisztával, Kiss Rékával, Király Viktorral, Szalay Balázzsal, Herczig Norberttel, dr Kiss Gergellyel vagy a Tankcsapda tagjaival is találkozhatnak, de hallhatnak vezetéstechnikai előadást, használt autós tippeket és téli abroncsokkal kapcsolatos tanácsokat is. A legszerencsésebb látogatók a Budapest Auto Show mindhárom napján egy-egy teljes szett Michelin-gumiabronccsal távozhatnak.

    Kiállított autómárkák és modellek:

    Citroën: Citroën C3, Citroën C3 Aircross, Citroën Grand C4 SpaceTourer, Citroën C5 Aircross;
    DS: DS 3 CROSSBACK, DS 7 CROSSBACK;
    Ford: Ford Focus, Ford Focus ST, Ford Mondeo Hybrid, Ford Ranger Raptor;
    Hyundai: Hyundai KONA, Hyundai Tucson, Hyundai Santa Fe;
    Lexus: Lexus UX
    Opel: Opel Insignia, Opel Grandland X;
    Peugeot: Peugeot Rifter, Peugeot 508SW, Peugeot 3008, Peugeot 5008;
    Renault: Renault Clio, Renault Megane R.S., Renault Zoe;
    SEAT: SEAT Arona, SEAT Ateca, SEAT Tarraco;
    ŠKODA: ŠKODA SCALA, ŠKODA KAMIQ, ŠKODA SUPERB, ŠKODA KODIAQ SCOUT, ŠKODA KODIAQ RS;
    Suzuki: Suzuki Ignis, Suzuki Swift;
    Toyota: Toyota Aygo, Toyota Corolla Sedan, Toyota Proace City Verso, Toyota RAV4, Toyota Camry;
    Volkswagen: Volkswagen Passat Limousine, Volkswagen Passat Alltrack, Volkswagen Passat GTE Variant.

    Kiállított motor márkák és modellek:

    Brixton: Brixton Bx 125, Brixton BX 125 R, Brixton 250 X Glanwill;
    Harley Davidson: Harley Davidson Livewire;
    KSR: KSR TR 125X, KSR TV 125 SM;
    Labretta: Labretta V 125 Tri Color;
    Malaguti: Malaguti Dune 125, Malaguti Medison 300, Malaguti RST;
    NIU: NIU NGT, NIU M+ Lite, NIU V-Pro, NIU Soirt;
    SUR-RON: Firefly Offroad, Firefly Performance.

    A Budapest Auto Show-ról

    Nyitvatartás:

    • október 25-én, pénteken: 13.00 – 18.00,
    • október 26-án és 27-én: 9.00 – 18.00.

    Jegyárak:

    • elővételben: 1000 Ft,
    • a helyszínen: 1500 Ft

    A belépés 12 éves kor alatt ingyenes.

    A rendezvényről részleteket az alábbi linken talál: https://budapestautoshow.hu

  • Igényesen restaurált 1948-as ŠKODA SUPERB OHV a ŠKODA Múzeum új különlegessége

    Igényesen restaurált 1948-as ŠKODA SUPERB OHV a ŠKODA Múzeum új különlegessége

    Már a harmincas években is az akkori ŠKODA-kínálat csúcsmodelljét jelölte a SUPERB típusjelzés, a hathengeres sorozat „koronája” pedig a háború utáni igen ritka SUPERB OHV volt. 1946 és 1949 között mindössze 158 példány készült belőle, mégpedig egyaránt különösen igényes kivitelben. E modellek egyike, egy Kvasinyban épült karosszériával szerelt, 1948-as évjáratú példány, hároméves felújítást követően most megtekinthető a ŠKODA Múzeumban.

    Andrea Frydlová, a Mladá Boleslav-i ŠKODA Múzeum igazgatója kiemelte: „Ez a ŠKODA SUPERB 1968-ban az első veterán járművek közé tartozott, amelyeket a ŠKODA Múzeum megvásárolt. Az autó azonban hiányosan és már nem az eredeti kárpitozásával érkezett hozzánk. Az elmúlt három év során múzeumi műhelyünk a legnagyobb gondossággal és teljeskörűen restaurálta ezt az egyedi különlegességet, gyakorlatilag újkori állapotát állítva vissza. Az autó immár a tekintélyes SUPERB modellsorozat a ŠKODA Múzeumban kiállított idősebb tagjainak körét bővíti.”

    A SUPERB típusjelzés az idén ünnepli 85. jubileumát, a 640 SUPERB formájában ugyanis 1934. október 22-én mutatta be a ŠKODA első modelljét, amely ezt a nevet viselte. A felsőkategóriájú csúcsmodell központi csővázra épült, s négy független kerékfelfüggesztéssel, hidraulikus fékrendszerrel és erőteljes hathengeres motorral készült – akkoriban kimondottan korszerű konstrukcióként. A 2492 köbcentiméteres aggregát 55 lóerőt (40,5 kW) teljesített. Az első SUPERB sorozatgyártása 1935 nyarán vette kezdetét, a háború előtti további négy év során pedig a nagy ŠKODA limuzin az elegáns, dinamikus, kényelmes és igényes autó szinonimájává vált. A ŠKODA csaknem minden egyes modellévben erősebb motorral szerelte fel, illetve bővítette felszereltségét és tovább finomította dizájnját. Több mint hatszáz oldaltszelepelt (SV) példányt követően 1938-ban az utolsó fejlesztési lépcsőként megjelent a már felülszelepelt SUPERB 3000 OHV. Soros hathengeres erőforrása 3137 köbcentiméter összlökettérfogatával és felül elhelyezett szelepeivel 85 lóerőt (62,6 kW) produkált. E modellből azonban 1939-ig mindössze 113 példány készült, amelyek egyikét – egy fekete limuzint, impozáns 5,2 méter hosszúsággal és 3,3 méter tengelytávval – már évek óta számos bel- és külföldi oldtimer-rendezvényen és kiállításon bemutatta a ŠKODA Múzeum. A Mladá Boleslav-i gyűjtemény tagja a korlátozott darabszámú SUPERB 4000 sorozat egyetlen máig megőrzött képviselője is, amely a nagyobb V8-as motorral 1940-ben készült.

    A háború utáni években a ŠKODA folytatta a reprezentatív SUPERB OHV gyártását, s 1946 és 1949 között 158 alváz készült Mladá Boleslavban. Közülük csupán tizenegy kapta meg karosszériáját is a cseh autógyártó székhelyén, míg 103 alvázat a prágai Uhlík és a Vysoké Mýto-i Sodomka karosszériakészítő „öltöztetett fel”, a további 44 önjáró SUPERB alváz pedig minimális ideiglenes felépítménnyel lábon érkezett a több mint 120 kilométerre fekvő Kvasinyba. Az ott készített karosszériák a sárvédőkbe süllyesztett fényszórókkal és számos polírozott alumíniumelemmel készültek, amely dizájn az ŠKODA 1101 „TUDOR” akkori belépőmodellt is jellemezte.

    A 81587 motorszámú önjáró alváz 1948. április 15-én, csütörtökön indult útnak Mladá Boleslavból Kvasinyba, ahol végül megkapta karosszériáját. Még ugyanezen év szeptember 2-án átadták vásárlójának, a karlsbadi Egyesített Szálloda- és Szálláshely-igazgatóságnak, vagyis a közismert gyógyüdülőhely turisztikai hivatalának. Húsz esztendőn át teljesített itt szolgálatot a ŠKODA SUPERB OHV, leselejtezését követően pedig a Mladá Boleslav-i autógyár frissen alapított múzeuma szerezte meg. Az autó sok alkatrésze hiányzott és az üléskárpitok sem voltak már eredetiek.

    Az egyedi darab restaurálása 2017-ben vette kezdetét. A ŠKODA Múzeum csapata részletes állapotfelmérést és a rendelkezésre álló archív források intenzív kutatását követően sikerrel szerezte be az újjáépítéshez szükséges alkatrészeket, s a Mladá Boleslav-i restaurátorok újkori állapotát a lehető legjobban közelítve állították helyre a SUPER OHV e példányát. Restaurálását követően az impozáns jármű immár a ŠKODA Múzeum újabb „gyöngyszeme”, ahol elsőként a szeptember 1-ig tartó „Kvasiny – 70 év a szárnyas nyíl jegyében” időszaki kiállításon tekinthető meg.

    A tekintélyes SUPERB név – eredete a latin „superbus”, aminek jelentése „szép”, „kiemelkedő” vagy „pompás” – 2001-ben jelent meg ismét a ŠKODA palettáján, amikor több mint ötven év múltán a Frankfurti Autószalonon (IAA) újra egy SUPERB modell mutatkozhatott be. A kizárólag Kvasinyban gyártott újdonsággal a márka immár visszatért a középkategóriába, s 2001 és 2008 között mintegy 136 ezer darabot szállított ki belőle ügyfeleinek. A második generáció, amely 2008 és 2015 között gördült le a szerelőszalagról, első ízben SUPERB COMBI és összkerékhajtású változatot is kínált, s több mint 600 ezer kiszállított példányával nagy sikert aratott. A 2015 óta készülő harmadik nemzedéket épp most modernizálta széleskörűen a ŠKODA, s rövidesen – elsőként a cseh autógyártó története során – hálózatról tölthető (plug-in) hibridhajtású kivitelben is megérkezik a piacra. A SUPERB iV hajtásrendszerében 85 kilowattos elektromos motor egészíti ki a 115 kW (156 LE) teljesítményű 1.4 TSI benzines erőforrást, így e modell a WLTP-szabvány szerint akár 55 kilométert is megtehet tisztán elektromos üzemben.