Andreas Mikkelsen jövőre a WRC2 bajnoki címét szertné megvédeni, miután a Rally1-es álmai szertefoszlani látszanak.
A norvég versenyző idén év elején még azt tervezte, hogy gyorsan megnyeri a WRC2-t, majd a szezon hátralevő részében a Rally1-es hibrideket teszteli, és 2022-ben újra a világbajnokság csúcskategóriájában indul.
A terv első részét teljesítette, sőt a Rally Hungaryn az ERC bajnoki címet is megszerezte. Az ambiciózus második rész azonban nem sikerült, tesztlehetőséghez sem jutott, és úgy tűnik szabad ülés sem lesz jövőre. Bár az M-Sportnál elvileg még két hely kiadó, de ide nincs sok esélye a norvégnak, így újra kellett gondolni a következő évet.
A 32 éves pilóta így újra a WRC2-ben kezdi a szezont, és marad a Toksportnál.
„A terv az, hogy a Toksporttal kezdem 2022-t, és a WRC2-ben versenyzem. Ez az alapfelállás amire ebben a pillanatban lehetőségünk van” – mondta Mikkelsen.
Foto: Alexandre Guillaumot / DPPI
„Ahogy köztudott, vissza akartam térni a csúcskategóriába, és egy Rally1-es autóba ülni a következő szezonban. Most azonban nincs szabad ülés, így csak annyit tehetek, hogy az élvonal közelében maradok, hátha felszabadul egy hely” – mondta a versenyző, aki eszerint már tudja, kit fog bejelenteni az M-Sport.
A jövő évi WRC2 mezpny már kezd formálódni. Yohan Rossel is bejelentette indulását, és Gryazin is itt tervez, igaz nem tudja milyen autóval. „Ebben a pillanatban Rally2-es autóban gondolkodunk, de még nem döntöttünk. Amint lehet bejelentjük majd, mivel indulunk” – mondta az orosz.
A három versenyző mellett még Chris Ingram indulása várható biztosan a WRC2-ben 2022-ben.
2018-ban tanulni ment a négyszeres magyar bajnok Herczig Norbert a Rali Európa-bajnokságra. A világjárvánnyal sújtott csonka 2020-as szezon után 2021-ben már tapasztalatokkal felvértezve és egy nagyon komoly felkészülési programmal megtámogatva indultak az évnek, azzal a céllal, hogy év végén felállhassanak az ERC dobogójára. A Rally Hungaryn történt baleset megakadályozta őket a céljuk elérésében, és a bajnokság ötödik helyén végeztek. Ennek ellenére egyértelműen látszik, hogy 2021-ben nagyot léptek előre. A felemásan alakult idei szezont értékeltük Herczig Norberttel.
Az elmúlt években megszerzett rutinunk egyértelműen azt mutatja, megértünk arra, hogy harcoljunk az ERC év végi abszolút dobogós eredményért. Már a szezon elején egyértelműen látszott, hogy ez egy reálisan kitűzött cél lesz számunkra. 2021-re ugyanis kiderült, a mezőny elejéhez képest annyi hátrányban vagyunk, hogy jóval kevesebbet tudunk versenyautóban ülni. Ezt felismerve igyekeztünk a hátrányunkat minél inkább kiküszöbölni, ami sikerült is, hiszen idén először egy nagyon erős tesztprogramot tudtunk futni. Ennek a jótékony hatása már rögtön az első versenyen meg is mutatkozott, majd szépen haladtunk a dobogó felé. Ezt húzta keresztbe a Rally Hungaryn történt balesetünk, ami miatt az utolsó futamon nem tudtunk rajthoz állni. Ezzel a nem várt eseménnyel pályafutásunk során másodszor végeztünk az ERC abszolút ötödik helyén. A végeredmény ellenére továbbra is úgy gondolom – bármilyen furcsán hangzik -, önmagunknak és a szakmának is sikerült bebizonyítottuk, fel tudjuk venni a versenyt a mezőn legjobbjaival. Ebben az extrán megerősödött mezőnyben idén már velünk is számolt a mezőny eleje, egymásnak méltó ellenfelei tudtunk lenni. Abszolút elérhető távolságba került a dobogó.
Fáj még a Rally Hungaryn történt esés? Ezt most nem csak képletesen kérdezem, hiszen utóbb kiderült, hogy neked is eltört egy bordád.
A lelki részén nagyon gyorsan túltettem magam, de azt hiszem ezzel minden profi autóversenyző így lenne. A fizikai fájdalmat még érzem, de napról napra jobb. A múlt héten végre orvosi engedélyt kaptam a gyógytornára és lassan újra sportolhatok is.
Visszatérve a bajnoksághoz, ha kivesszük az év végi értékelésből Mikkelsent és Lukyanukot, akkor a bajnoki második Llarena Efrénnel és harmadik Miko Marczykkal abszolút versenyképesek voltatok, sőt!
Igen, és ami nagyon megnyugtató, hogy ezt nem csak én gondolom így, hanem egzakt módon az időeredmények is. Bátran kijelenthetem, hogy aszfalton egyértelműen gyorsabbak voltunk náluk. A murván egy pici hátrányunk volt velük szemben, de a teszteknek köszönhetően ezt is folyamatosan csökkentettük ebben a szezonban.
Autót és csapatot is váltottatok 2021-re. Ezek hogyan befolyásolták a szerepléseteket?
Sokszor elmondtam már, hogy a kapcsolatom egészen különleges a Skoda márkával. A Skoda legújabb fejlesztésű raliautójába visszaülni fantasztikus érzés volt, valóban azonnal otthonosan éreztük magunkat a Fabia Rally2 evo-ban, sőt az időeredmények is rögtön meggyőztek minket, mennyire jó az autó. A számok és az érzéseink is azt mutatták, ennyire gyors autóval még nem versenyeztünk. Az új csapatunknál nagyon lelkesen várt minket mindenki. Érdekes volt több, mint egy évtized után újra úgy versenyezni, hogy a szervizparkban a szervizcsapat tagjai a saját anyanyelvünkön beszéltek hozzánk. Mindannyian igyekeztünk mielőbb összecsiszolódni és a kisebb kezdeti döccenők után év közben már flottul folyt a közös munka.
fotó: SKODA Rally Team Hungaria
Ez a rengeteg tapasztalat, amit ebben az évben gyűjtöttetek, ez már a saját versenyzői karriereden is túlmutathat? A fiadra Patrikra gondolok, hiszen nemrég kipróbálta a te versenyautódat, és gyakorlatilag a versenyzői pályafutásának kezdete óta nagyon tudatosan építitek a karrierjét.
Mindenképpen igen. A receptet tudjuk, de ma Magyarországon ebben a sportágban még nem lehet több évre előre tervezni. Jelenleg csak az év utolsó hónapjaiban kezdjük el összerakni a következő szezon költségvetését. Ráadásul ez a folyamat mindig átcsúszik a következő év elejére, ezért csak a szezon előtt nem sokkal tisztázódik le, tudunk-e versenyezni abban a szezonban és ha igen, hány futamon állhatunk rajthoz. Ahogy mondtam, a receptet tudjuk. Tudjuk, hogyan kellene egy hosszú távú programot felépíteni, ám ennek kivitelezése most még döcögős. Fejben már összeraktuk a Patrik útját is. 2022-re megvannak a terveink. Én mindenképpen szeretném folytatni az elkezdett munkát és elérni a kitűzött célt, újra harcba szállni az ERC dobogóért. A Patrikot pedig 2022-ben elkezdenénk bevezetni a nemzetközi mezőnybe, ahol az ERC Junior kategóriában kellene rajthoz állnia. Azt a számára felvázolt sport karrier piramist, ami jelenleg még gondolati síkon mozog, lépésről-lépésre kell valósággá formálnia. A munkát elkezdte. Az elmúlt években bőven voltak sikerei, de kudarcai is. Ő egy ideje már úgy éli a hétköznapjait, hogy tudja, a piramis csúcsának elérése csakis kitartó, alázatos, időigényes és hosszú munka eredménye lesz. Jelenleg minden versenyen való rajthoz állása ezt a célt vízionálja. Nagyon fontos, hogy már 18-19 évesen minél több tapasztalatot tudjon gyűjteni. Ezzel a céllal indult a múlt heti Mikulás Rallyn is, ahol rendhagyó módon nem egy kétkerekes autóval, hanem egy SKODA Fabia Rally2 evo-val versenyzett. A cél a tapasztalatgyűjtés, a magabiztosság erősítése volt egy négykerékhajtású, számára megszokottnál gyorsabb autóval. A verseny jól sikerült, a célt elértük.
Visszatérve az én versenyzői karrieremre, tapasztalataimra.
Én viszonylag későn tudtam eljutni a nemzetközi porondra. Természetesen sokkal szerencsésebb lett volna, ha már 10-15 évvel ezelőtt kijutunk, de sajnos erre nem volt meg a lehetőség. Aztán amikor hosszú évek után a magyar mezőnyben felértem a csúcsra, tudtam, hogy küzdeni vágyó sportemberként új célt kell kitűznöm magam elé. Ez lett az európai rallymezőny „meghódítása”. Tudtam, hogy nem lesz könnyű, nem lesz rövid az út a csúcsig, de azt is tudtam, tudom, hogy meg tudom csinálni. Két és fél szezon kellett hozzá, hogy eljussunk a mostani szintre, amikor már biztosan tudjuk, nem az a kérdés, hogy a szemem, a kezem, vagy a lábam tudja-e a tempót, mert az már kiderült, hogy tudja. A kérdés az volt, mikorra tudom összeszedni azt a pályaismeretet, ami a mezőny elejére repít. Erre kellett az idő. És most azt érzem, a helyemen vagyok. Megérkeztünk a legjobb európai versenyzőpárosok közé. Ha bárkivel beszélgetnem kell az Azori-szigetek gyorsasági szakaszairól, már tudom, hol járok, ha lengyelországi szakaszokról, ha lettországi-, ha olaszországi-, stb. szakaszokról, már nyugodt vagyok, mert tudom, hol járok. Az idei éveben értünk el oda, hogy odamentünk az adott versenyre, Ramón elővette az előző év itinerét és egy-egy nagyon pici javítással készen álltunk a versenyre. Volt olyan verseny, ahol a gyorsaságik több, mint nyolcvan százaléka stimmelt. Ilyen volt Róma is, ahol dobogóra is álltunk.
fotó: SKODA Rally Team Hungária
A Magyarországon nagyon könnyű dolgunk volt, mert egyszer feldolgoztuk a pályákat, aztán csak előszedtük az itinereket az előző évekből. Nagyon ritkán kellett új pályát feldolgozni. Egy raliversenyzőnek úgy lehet az ismereteit szélesíteni és minél tágabb spektrumban fejleszteni, ha minél több, új gyorsasági szakaszt kell feldolgoznia és azokon versenyeznie. Azt gondolom, ebben van óriási különbség egy nemzetközi versenyző és egy nemzeti bajnokságban futó versenyző között. Hiába tehetséges mindkettő, a nemzetközi rutinnal rendelkező pilóta, ha elindul egy nemzeti bajnokságban, jól fog szerepelni.
Ha túllépünk a szakmán, milyen volt a hangulat? Negyedik ERC szezonotok, beilleszkedtetek, hogy érzed most magad ebben a közegben?
Azt gondolom, mostanra már nem csak befogadtak minket, családtagként is kezelnek. Ismernek minket, tudják, mit várhatnak tőlünk, és nagyon-nagyon barátságosak velünk. Jól érzem magam. Ha valaki egy nagyon kicsit el tudja sajátítani az angol nyelvet, akkor itt igazán jól tudja magát érezni. A cimboraságok, a haverságok itt jobbak, mint egy nemzeti bajnokságban. Az Eb-n rengeteg nemzet versenyzője megjelenik, és mindenki egy kicsit felszabadultabb, barátságosabb. Érdekes, hogy igaz ez a szurkolókra is, minden egyes fordulóban remek a hangulat, mosolygó arcokkal találkozunk. Az egyes helyszíneken már megvannak a saját szurkolóink, egyre többen jönnek oda hozzánk, de mondanom sem kell az az igazi, amikor egy távoli helyszínen magyarul szólnak hozzánk a szervizparkban, vagy a pálya szélén meglátunk egy magyar zászlót. Ebből a szempontból a hazai verseny számunkra példaértékű, a magyar szurkolók nagyon szeretik az ERC futamot, sokan vannak, és igazán lelkesek.
fotó:@WORLD
A Rally Hungary nektek jó, vagy a Rally Hungarynak jó, hogy ti ott vagytok az élmezőnyben?
Is-is. Egyik segíti a másikat. Jó nekünk, mert itthon másképpen kezelnek minket. Tisztelnek bennünket. És jó a Rally Hungarynak, és egyben a magyar ralisportnak is, hogy van egy páros, akik egész évben viszi Magyarország és a magyar futam hírnevét az Európa-bajnokságban.
Nem érzed azt, hogy kicsúsztál az időből? Arra gondolok, hogy ha öt évvel ezelőtt érsz ide, akkor most ezzel a teljesítménnyel az ERC bajnoki címről beszélhetnénk, de a mezőny az elmúlt években pokolian erős lett.
(Norbi nagyot sóhajt.) Ez így van. Valamiért az élet ezt adta nekünk. Az biztos, hogy ha itt valaki most elér egy dobogós helyezést, akkor az felér egy győzelemmel. Persze az eredménylistákon sehol sem jegyzik, hogy milyen erős volt a mezőny abban az évben. De nem bánom. Óriási élmény, hogy jegyzik a nevemet, hogy tudtunk gyorsaságikat nyerni. Hatalmas élmény, hogy egy Andreas Mikkelsen külön gratulál egy Róma Rallyhoz, és azt mondja, hogy ő nem tudott olyan gyorsan menni, mint mi azon a futamon. Ez nekem egy nagyon nagy visszaigazolás. Vagy Alexey Lukyanuk azt nyilatkozza, hogy azért esett ki, mert a nyakán volt Herczig Norbi és nagyon nyomnia kellett. Ezek hihetetlenül erős, pozitív visszacsatolások, ami miatt mindenképp folytatni akarjuk, mert tudjuk, elérhető a cél.
fotó: SKODA Rally Team Hungaria
Azon nem gondolkodtatok, hogy el kellene indulni egy WRC2 vagy egy WRC3 futamon? Ott sokszor gyengébb a mezőny, mint az ERC-ben, és mivel, ahogy mondtad is, ezt nem jegyzik az eredménylistákon, egy világbajnoki futamon szerzett kupa jól mutatna a polcon.
Igen, ez így van, de az egy teljesen más projekt. Nincs meg a pályarutin, ami az ERC-ben végre megvan. Akkora idő, energia és pénzbefektetés lenne ezt megszerezni, amire nincs lehetőségünk. Mi most minden energiánkat és erőforrásunkat az ERC célok elérésére fókuszáljuk. Csodás dolog volt Portugáliában a világbajnoki futamon versenyezni, de ott teljesen más célokkal indultunk. Én jelenleg az Eb-n szeretnék eredményt elérni, ezért bízunk benne, hogy a 2022-es évre is megkapjuk a támogatóktól a további bizalmat.
fotó: SKODA Rally Team Hungaria
Az, hogy jövő évben új promóterhez kerül az ERC miképp érint titeket?
Azt gondolom, hogy nekünk ezzel nincs túl sok dolgunk. Abból a szempontból nem jó a váltás, hogy december elején még nincs jövő évi versenynaptárunk. Így egy kicsit nehezebb tervezni. Abban viszont biztos vagyok, hogy jó versenyeket rendeznek majd. Azt gondolom, hogy a szinergiákat jobban ki fogják használni azzal, hogy a vb és az Eb promóter azonos lesz. Ez összességében jó lesz az ERC-nek.
Említetted, hogy elkezdtétek a 2022-es szezont tervezni, azt is mondtad, hogy újra megcélozzátok az év végi dobogót. Van már olyan konkrétum ezen felül, ami biztos?
Épp amiatt, hogy nem látjuk a versenynaptárt, még nagyon sok nyitott kérdés van. Abban biztos vagyok, hogy jövőre még versenyképesebbek leszünk, hiszen az idei tapasztalatok is a fejünkben, kezünkben, itinereinkben vannak. Tudom, hogy a támogatók is látják, milyen ereje van annak, hogy ott vagyunk az európai élmezőnyben. Rengeteg hazai és nemzetközi szurkolók van, a hazai és a nemzetközi sajtó is odafigyel ránk. Emiatt nagyon bízom abban, hogy jövőre is ott lehetünk az ERC élmezőnyében, és hasonlóan az ideihez, jövőre is egy komoly tesztprogrammal tudunk rákészülni az eredményekre.
Pokoli nehéz versenyen hatodikként ért célba a portugáliai Fafe Rallyn Herczig Norbert és Ferencz Ramón. A SKODA Rally Team Hungaria versenyzői megőrizték bajnoki ötödik helyüket, és közelebb kerültek az ERC dobogóhoz is.
„A túlélésre kellett játszani, aki elérte az első napi célt, az már komoly eredményt könyvelhetett el. Olyan extrém körülmények között versenyeztünk, ami megtizedelte a mezőnyt. Mi az ötödik pozícióban zártuk a napot, amivel már önmagában is pontokat szereztünk. Ömlött az eső, hihetetlenül csúszós pályákon közlekedtünk 150-es tempóval. Volt olyan pillanat, amikor lassítanunk kellett, mert nem láttunk semmit. Túlélőverseny volt, rengeteg olyan pillanatot tudnék mesélni, amilyennel még nem találkoztunk a pályafutásunk során, pedig egyikünk sem ma kezdte. Az egyik nagy gond az volt, hogy a verseny előtt feltöltötték az utakat, hogy jobb minőségűek legyenek. Ezt a feltöltést eláztatta az eső, és volt olyan, hogy 15 km/h-ás sebességgel csúsztunk lefelé az útról. De az sem mindennapos, hogy van időnk egymásra nézni Ramónnal. Na, ez most nem egyszer megesett velünk, mert a kanyarokból a kigyorsítás másodpercekig tartott, annyira saras volt az út” – ecsetelte Norbi az első versenynap körülményeit.
Azt, hogy mennyire komoly volt a helyzet jól mutatja, hogy Marc Martí, aki korábban Carlos Sainznak is navigált, meg is jegyezte, hogy versenyzésre szinte alkalmatlan a pálya, mert ha baj van, a mentő sem tud bemenni a gyorsaságira.
Az extrém pályákat szombat délutánra annyira megszokta Norbi és Ramón, hogy a reggeli lassabb kezdés után sokat léptek előre, és az ötödik helyen fejezték be a napot.
Fotó: Grégory Lenormand / DPPI
A második napra kicsit javult az idő, és épp Marc Martíékkal kezdett nagy csatába a SKODA Rally Team Hungaria duója. A 12. szakaszig tartott az előny, de utána győzött a nagyobb helyismeret, és az is közrejátszott, hogy a szombat reggelhez hasonlóan ismét nem sikerült tökéletesen az autó beállítása.
„Nem találtuk a beállításokat, az abroncsokat sem választottuk jól. Nem mentegetőzni akarok, de a gyári mérnök is ezeket a gumikat javasolta. Érdekes, hogy az érzés nem volt annyira rossz, de az időeredményekkel mégis elégedetlenek voltunk. Túl feszes autóval mentünk, ami ezeken a laza talajú pályákon nem volt jó választás. A második napon is azt hittük, hogy jobban szárad majd a pálya, de sarasabb, mélyebb maradt, mert nem folyt el róla a víz. Ebből is tanultunk, a jövőben ezt a tapasztalatot is hasznosítani tudjuk” – összegezte a problémákat Norbi.
Azt azért gyorsan tegyük hozzá, hogy egy olyan hatodik hellyel volt elégedetlen Norbi és Ramón, ahol a bajnokságot vezető Andreas Mikkelsenen és a tavalyi bajnok Alexey Lukyanukon kívül csak két hazai pilóta, és a félig hazainak számító spanyol Solans tudott a SKODA Rally Team Hungaria párosa előtt végezni.
A bajnokságot tekintve fontos pontokat szerzett Norbi és Ramón, ráadásul a három nagy vetélytárs közül csak Lukyanuk szerzett több pontot a mieinknél. Llarena Efrén kiesett, Marczyk pedig csak kilencedik lett.
„Még két verseny van a szezonból, és most jön az, ami számunkra legfontosabb, a hazai futam, a Rally Hungary. Az aszfalton jó eredményre számítok, az pedig, hogy újra a magyar szurkolók előtt versenyezhetünk, extra lendületet ad majd. Már most elkezdtük számolni a napokat, alig várjuk, hogy elkezdődjön a mi versenyünk” – fejezte be Herczig Norbert.
Nem kell már sokat várni, a magyar ERC futamra, szűk három hét múlva, október 22-én kezdődik a Rally Hungary, ahová az ERC ötödik helyén érkezik Herczig Norbert és Ferencz Ramón.
A 34. Rally Serras de Fafe e Felgueiras végeredménye:
A nyolcversenyes ERC szezon a Lengyel Rallyval kezdődik a hétvégén, ahol Herczig Norbert és Ferencz Ramón nagyon komoly felkészülés után kezdi meg a bajnokságot. A SKODA Rally Team Hungária párosa a tavalyi csonka év után harmadik teljes szezonját kezdi meg az ERC-ben.
A Portugál Rallyval teszteltek a szezonnyitóra Herczigék, és az első napi műszaki hibával együtt is sikerült végrehajtani a tervet: a világbajnoki futamon annyi murvás kilométert teljesítettek, amennyit korábban sosem sikerült a felkészülés során.
„Most derül ki az, hogy azokat a kilométereket amiket a Portugál Rallyn teljesítettünk, hogyan tudjuk átültetni a gyakorlatba, már ismert pályákon” – mondta Norbi az elutazásuk előtt.
A páros kétszer vett részt a Lengyel Rallyn. 2018-ban egy helyi kiskertet látogattak meg a verseny elején. A második napon pedig egy pördülés is belefért, szerencsére négy kerékre érkezett az autó, folytatni tudták, és 10. helyen értek célba.
2019-ben sem indult jól számukra a verseny. A második gyorsaságin egy defekt vetette vissza Norbiékat, az első nap végén így 10. helyen álltak. A második napon nekik jutott a takarítói szerep, de így is be tudták osztani a gumikat, és ennek köszönhetően az utolsó gyorsaságin is javítottak egy pozíciót és végül nyolcadikok lettek. Az eredményeknél is fontosabb azonban, hogy két alkalommal teljesítették a Lengyel Rallyt, így rengeteg tapasztalaltot összegyűjtöttek, amit most kamatoztathatnak.
„Felfokozott izgalommal várjuk a versenyt, ebben nyilván közrejátszik az is, hogy nyolc hónapja, a Rally Hungary óta nem ültünk autóban olyan versenyen, aminek komoly tétje volt számunkra. Az Eb mezőny megfelel egy világbajnoki mezőnynek is, hiszen nagy nevek is ott lesznek Lengyelországban. Nagyon előkelő rajtszámot kaptunk, ami hízelgő, a 12-es rajtszámmal versenyzünk majd” – mondta Herczig Norbert.
A Lengyel Rallyt először 1921-ben rendezték meg, idén a 100. évfordulót ünneplik. Ennek tiszteletére Varsóban rendezik az utolsó gyorsaságit, ami egy rövid aszfaltos szakasz lesz. Az ezt megelőző 13 gyorsasági azonban murvás, de kicsit más, mint Portugáliában.
„A Portugál versenyhez képest a pályák lazábbak, nem olyan kemény a talaj. Néhol picit homokos, mély a pálya, de vannak keményebb, kövesebb részek is, de közel sem annyira durva, mint Portugália. Más autóbeállítással kell mennünk, az biztos. Az első nap lesz a hosszabb, ott van 28 kilométeres gyorsasági is. Ez a szakasz két évvel ezelőtt nem szerepelt a programban, de három éve mentünk egy részén” – ismertette Norbi a pályákat.
fotó: @WORLD
Ahogy Norbi is mondta, és mi is írtunk már róla, nagy nevekből nem lesz hiány. Lukyanuk, Mikklesen, Breen, Gryazin is ott van a nevezési listán, közülük hárman nyertek itt az utolsó négy versenyen. A mezőny többi része sem nyeretlen kétéves, de Herczig Norbert úgy érzi, hogy ennek ellenére elérhetnek egy jó eredményt.
„Az óvatos nyilatkozataimat félre kell tennem, és ennyi rutinnal a hátunk mögött már ambiciózusabb célokat kell megfogalmaznom. Azt ugyan még mindig nem mondhatjuk el, hogy nagyon rutinos ERC résztvevők vagyunk, de annyi tapasztalatunk és pályaismeretünk már van, hogy nagyobb célokat tűzzünk ki magunk elé. Az elejétől támadnunk kell. Építhetünk az előző két Lengyel Rallyn elért jó részeredményekre, az idei murván megtett tesztkilométer mennyiségre. Ebben a mezőnyben talán túlzásnak tűnhet, de akkor lennék maradéktalanul boldog, ha az első ötben ott tudnánk lenni. Másfelől azt is látnunk kell, hogy nekünk az aszfalton van jobb lehetőségünk, de a murvás futamokon is fontos pontokat kell gyűjtenünk” – összegzett Norbi.
A Lengyel Rally pénteken 15 órakor kezdődik a kvalifikációval, a célceremónia pedig vasárnap este lesz.
Herczig Norbert és Ferencz Ramón hétvégén a rali-világbajnokság következő állomásán, a Vodafone Rally de Portugal-on versenyez. A csapat célja, hogy a világbajnoki futam 337 kilométernyi gyorsasági szakaszát teljesítve készüljenek fel az ERC szezonra.
Minden raliversenyző álmában szerepel, hogy egy világbajnoki futamon indulhasson. Herczig Norbert és Ferencz Ramón számára május 21-én valóra válik ez az álom, amikor péntek reggel elrajtolnak a Portugál Rally első gyorsasági szakaszán. Sőt a shakedownt már teljesítette is a páros, 3:27.6-es idővel a 41. helyen végeztek.
fotó: @WORLD
„Régi álmunk volt ez, és az ERC naptárának megváltozásával adódott a lehetőség, hogy részt vegyünk ezen a versenyen. Erre az évre intenzív tesztprogramot terveztünk, és az a furcsa helyzet állt elő, hogy a világbajnoki futamon tesztelünk az Európa-bajnokságra. Ezen a hétvégén rengeteg kilométert tudunk murván versenyezni, amivel minden eddiginél jobban fel tudunk készülni a számunkra kulcsfontosságú lengyel és lett murvás futamokra. És ami még pluszt ad, hogy az ERC őszi portugál versenye részben ezeken a pályákon lesz, így arra a futamra is készülhetünk” – mondta Herczig Norbert.
A Portugál Rally össztávja több mint 1500 kilométer lesz, ebből 337 kilométer a gyorsasági szakasz. Az első napon, nyolc gyorsasági vár a mezőnyre, és a teljes napot szerviz nélkül kell teljesíteni. Szombaton hét gyorsasági szakaszon 165 kilométer a versenytáv, a leghosszabb gyorsasági 38 kilométeres, és ezen is kétszer kell végigmenni. Vasárnapra 50 kilométer a speciálszakaszok hossza, de köztük lesz a legendás Fafe, amely nemcsak a Portugál Rally, hanem a WRC évad egyik ikonikus szakasza is.
A csapat már Magyarországon megkezdte a felkészülést, a rendelkezésre álló videókból írta fel a pályát a versenyzőpáros. A verseny előtti kedden és szerdán pedig a pályabejárás várt Herczig Norbertre és Ferenc Ramónra. Ennek nehézségéről már az is sokat elárul, hogy csaknem 1500 kilométert kellett megtenniük a két nap alatt.
„Kedden reggel fél nyolctól este fél kilencig úton voltunk, és szerdán is 12 órát töltöttünk a pályákon. Annyira sok volt a munka, hogy a szervezők másfél órával meghosszabbították a rendelkezésre álló időt. Mondani sem kell, hogy ezen a két napon javarészt murvás versenypályákon, folyamatosan itinert írva teljesítettünk ennyi kilométert. A videós munka jó előkészület volt, sokat segített, így a helyszínen, a legtöbb helyen csak a távolságokat és a kanyarok erősségét kellett pontosítani” – mondta Herczig Norbert, majd a hangulatról is ejtett néhány szót. „A WRC hangulatot még nem érezzük, mert a teljes mezőny kőkeményen dolgozik. Talán majd a shakedown alatt, és a rajtceremónia előtt lesz időnk egy kicsit „bandázni” a többiekkel. Portugália azonban már most rali lázban ég. A szurkolók már mindenütt ott vannak, és találkoztunk olyanokkal is, akik a tavalyi ERC futamunkon rólunk készült képeket kinyomtatták, és most hozták oda hozzánk, hogy aláírjuk.”
fotó: @WORLD
A Portugál Rallyn ugyan a tesztelés és a tapasztalatszerzés az elsődleges cél, de sportolóként a SKODA Rally Team Hungária párosa versenylázban ég, ezért mindent megtesz majd a minél jobb eredmény eléréséért.
„Nem lesz könnyű feladat megtalálni az egyensúlyt. Tudjuk, hogy mi az elsődleges célunk, de természetesen szeretnénk minél jobb időket autózni. Új kihívást jelent az is, hogy mivel nem vagyunk állandó nevezők a világbajnokságon, ezért a mezőny harmadik harmadában indulunk, amikor a pályák már rosszabb állapotban lesznek. A stratégiánk megvan erre is, 2018-ban az Acropolis Rallyn elért ERC második helyünk mutatja, hogy a legnehezebb talajon is képesek vagyunk jó eredményt elérni. Emellett arra is van tervünk, hogyan osszuk be a rendelkezésre álló 26 gumiabroncsot a nagyon hosszú versenytávra. Nem lesz sétagalopp, de mi szeretjük a kihívásokat. Egy segítséget máris kaptunk a hétvégére. Elmondhatatlanul jó érzés, hogy a megszokottnál is több biztatást kapunk, már most a verseny előtt is. Érezzük, hogy a hazai szurkolóknak mennyit jelent, hogy itt versenyzünk. Nagyon köszönjük a támogatást, mindent megteszünk azért, hogy megszolgáljuk ezt a szeretetet, amit kapunk” – foglalta össze a várakozásait Herczig Norbert.
A Vodafone Rally de Portugal programja (az időpontok helyi idő szerint):
2021. 05. 21. péntek: SS1 Lousã 1 12.35 km 8:08
SS2 Góis 1 19.51 km 09:08
SS3 Arganil 1 18.82 km 10:08
SS4 Lousã 2 12.35 km 12:31
SS5 Góis 2 19.51 km 13:31
SS6 Arganil 2 18.82 km 14:38
SS7 Mortágua 18.16 km 16:05
SS8 Lousada (SSS) 3.36 km 19:03
Flexi Service A – Exponor 49 perc 20:00
2021. 05. 22. szombat: Service B – Exponor 19 perc 06:15
SS9 Vieira do Minho 1 20.64 km 08:08
SS10 Cabeceiras de Basto 1 22.37 km 09:08
SS11 Amarante 1 37.92 km 10:24
Service C – Exponor 44 perc 12:20
SS12 Vieira do Minho 2 20.64 km 14:38
SS13 Cabeceiras de Basto 2 22.37 km 15:38
SS14 Amarante 2 37.92 km 16:54
SS15 Porto – Foz (SSS) 3.30 km 19:03
Flexi Service D – Exponor 49 perc 19:33
2021. 05. 23. vasárnap: Service E – Exponor 19 perc 05:45
SS16 Felgueiras 1 9.18 km 07:08
SS17 Montim 8.75 km 07:53
SS18 Fafe 1 11.18 km 08:38
SS19 Felgueiras 2 9.18 km 10:04
SS20 Fafe 2 [Power Stage] 11.18 km 12:18
Továbbra is dupla versenyeket rendeznek a Rali Európa-bajnokságon. A tavasszal elmaradt Azori-szigetek Rally szeptember közepére került, a Portugál Rally pedig október elején lesz. A két verseny között csak két hét lesz, aminek oka a költségcsökkentés, a technikát így nem kell hazaszállítani a két verseny közt.
A FIA European Rally Championship 2021 versenynaptára Round 1: 77. Rally Poland (murva), Június 18-20, J, A, C Round 2: Rally Liepāja (Lettország, murva), Július 1-3, J, A Round 3: Rally di Roma Capitale (Olaszország, aszfalt), Július 23-25, J, A, C Round 4: 50. Barum Czech Rally Zlín (Asphalt), August 27-29, J, A, C Round 5: 55. Azores Rallye (murva), September 16-18, M Round 6: Rally Serras de Fafe e Felgueiras (Portugal, murva), Október 1-3, 2021 M Round 7: Rally Hungary (aszfalt), October 22-24, J, A Round 8: Rally Islas Canarias (aszfalt), November 18-20, J, A
J = ERC Junior/ERC3 Junior; A = Abarth Rally Cup; C = Clio Trophy by Toksport WRT
A 2021-es ERC szezon első dupla versenyei a Lengyel Rally és a Lett Rally lesznek. A két futam közt a csapatok biztos helyen tárolhatják a technikát, így megspórolják a hazautat. Hasonló lesz a helyzet az Azori-szigetek és a Portugál verseny között.
„Sajnos a Rally Serras de Fafe e Felgueiras egyszerre lesz a WRC Finn versenyével, ami elkerülhetetlen a nemzetközi versenynaptár COVID-19 okozta képlékenysége miatt. Ennek ellenére meg vagyunk győződve róla, hogy a két verseny Európa két különböző szegletében sikeres lesz” – mondta Jean-Baptiste Ley, az Eurosport Events koordinátora.
A jelenlegi változással megtalálták az Azori-szigetek Rally új időpontját, ami azt jelenti, hogy jelen állás szerint a Rally Hungary maradt az október 22-24-i időpontban.
Hazai pályán tesztelt Herczig Norbert és Ferencz Ramón, ahol a cél az volt, hogy felkészüljenek életük első világbajnoki futamára.
„Jó volt újra autóba ülni, és ennyi kilométert menni. Nagyon fontos, hogy az érzem magunkon, hogy várjuk a versenyt, hogy végre ott álljunk a rajtban és visszaszámoljon az óra. Az, hogy egy világbajnoki futamon adatik ez meg, különös pikantériája ennek az évnek. Remélem az év hátralévő részében is tudunk majd ebből profitálni” – mondta Norbi a teszt után.
„Mivel nem neveztünk a vb-re, így ilyen téren nincs célunk, de autóversenyzők vagyunk ezért úgy állunk oda, hogy versenyzünk. Sokkal nagyobb figyelmet fordítunk arra, hogy a következő versenyre felkészüljünk, és hibamentesen végigérjünk a versenyen” – mondta Ramón.
Az 54. Portugál Rallyn a SKODA Rallye Team Hungária párosa a 70-es rajtszámot kapta, így az első napon a mezőny utolsó harmadában indulnak az ekkorra már alaposan kijárt pályákon. A Portugál Rallyn 20 gyorsaságin 337 kilométert kell teljesíteniük a versenyzőknek.
Herczig Norbert és Ferencz Ramón indul a rali-világbajnokság következő versenyén, a május 20-23. között zajló Vodafone Rally de Portugal-on. Annak ellenére, hogy a sportág legmagasabb szintű eseményén indul a páros, a cél az lesz, hogy a lehető legjobban felkészüljenek az ERC szezonra.
Bármilyen furcsán is hangzik, a SKODA Rally Team Hungaria csapata tesztelni megy a világbajnokságra.
„A partnereinknek köszönhetően egy Magyarországon egyedülállónak mondható tesztprogrammal tudunk részt venni az Európa-bajnokságon. Ezt a programot elkezdtük március közepén, és folytatódott volna az Azori-szigeteki versenyre készülve. Amikor kiderült, hogy a nyitófutam más időpontra kerül, akkor jött az ötlet, hogy a Portugál Rally remek felkészülés lenne, nemcsak a soron következő lengyel és lett versenyre, hanem a szeptember végi Fafe Rallyra is” – mondta Herczig Norbert.
A portugáliai vb futam pályái részben azonosak lesznek az őszi Fafe Rally gyorsasági szakaszaival. Ennek előnyeit is ki akarja használni a csapat, valamint a nagyon nehéz, murvás világbajnoki gyorsaságikon nagyon sok versenykilométert tud megtenni a páros.
„Az egyik legnehezebb verseny a Portugál Rally, 13 gyorsaságival, 346 gyorsasági kilométerrel, köztük olyannal, ami 38 kilométer hosszúságú. Itt már maga a pályafeldolgozás is heroikus munka lesz. Két alkalommal mehetünk végig a pályákon és két napunk lesz rá, hogy a 346 versenykilométer valamennyi kanyarját feldolgozzuk” – kezdte a kihívás ismertetését Herczig Norbert.
A verseny össztávja is beszédes, a három nap alatt 1528 kilométert kell megtenniük az indulóknak, ami még akkor is sok, ha nincs defekt, technikai gond, vagy kerékcsere. A raliban viszont ezekkel is számolni kell, olyannyira, hogy Herczig Norbert és Ferencz Ramón egy szerviz továbbképzésen is részt vesz a Topp Cars bázisán.
„A verseny első napján nem lesz szerviz. Reggel elindulunk és nyolc gyorsaságin 122 kilométert kell teljesíteni úgy, hogy nem segíthet a szervizcsapat. Kizárólag kerékcserére és tankolásra lesz lehetőség, valamint a versenyzőpáros elvégezhet el olyan javításokat, amelyekhez kizárólag az autó utasterébe szerelt alkatrészeket használhat fel. Egy féltengely, néhány futóműelem és hasonló kisebb dolog kerülhet így be a Skodába, de ezeket csak mi építhetjük be, külső segítség nélkül. Ezért kapunk a csapattól némi továbbképzést” – indokolta Norbi a versenyzők számára nem mindennapi programot.
Természetesen nem lehet elvonatkoztatni attól, hogy hiába a tesztelés az elsődleges cél, mégis egy olyan versenyen indul a duó, ami minden raliversenyző álma: részt vesznek egy vb futamon. Herczig Norbert is tisztában van vele, nem lesz könnyű minden pillanatban szem előtt tartani a célt.
„Amióta együtt versenyzünk Ramónnal, ő mindig elmondta, hogy nagy vágya egy világbajnoki futamon versenyezni. Azon a csapategyeztetésen, amikor a hogyan tovább lehetőségeit vizsgáltuk, ő vetette fel, hogy ez az ideális pillanat. Nem kellett sokat győzködnie, a már említett szakmai okok miatt is ez a jó döntés, de természetes nagyon örülök, hogy a pályafutásom során eljön ez a lehetőség. versenyzők vagyunk, ezért igyekszünk a lehető leggyorsabban menni, de tudjuk azt, hogy hol a határ, mennyi kockázat fér bele.”
A SKODA Rally Team Hungaria és a Topp Cars első közös versenye lesz a Portugál Rally, és ez remek alkalom, hogy ne csak a teszteken, hanem egy nagyon hosszú, és roppant nehéz versenyen is még jobban összecsiszolódjon a szervizcsapat és a versenyzőpáros.
Egy raliversenyen nehéz megjósolni, hogy a végeredmény tekintetében mire lehet képes egy páros. Még nehezebb esélyeket latolgatni egy világbajnoki futamon, ahol először indul a csapat, és a legfontosabb az, hogy tapasztalatokat gyűjtve eljussanak a célig. Még akkor is így van ez, ha tudjuk, hogy 2018-ban az első ERC dobogós helyét épp a hírhedten nehéz Acropolis Rallyn szerezte meg Herczig Norbert és Ferencz Ramón. Ott másodikak lettek a Skoda Fabiával. Norbi amúgy sem szeret eredményekről beszélni, most is inkább az erősségeket és a kockázatokat vette számba.
„26 gumival kell teljesíteni ezt a pokoli hosszú és nehéz versenytávot. Mi ebben jók vagyunk, sokszor bebizonyítottuk, hogy jól tudunk abroncsot választani és úgy beosztani a gumikat, hogy a végére is maradjon. Láttuk, látjuk, hogy mire képesek azok a versenyzők, akikkel együtt megyünk az ERC-ben, de nem szabad elfelejteni, hogy megint egy olyan helyszínre megyünk, ami nekünk új, nekik pedig már van tapasztalatuk. Arra is készülnünk kell, hogy ezúttal nem az elsők között indulunk, hanem csak a WRC pilóták és az egész évben a sorozatban induló versenyzők mögött. Előfordulhat, hogy a 40. és az 50. hely környékén megyünk már az első körben is, ami azt feltételezi, hogy ezeken a pályákon ilyenkor már kaotikus állapotok alakulhatnak is. Bárhol kifordulhat egy olyan kő, ami veszélyt jelent a gumira vagy a futóműre. Tudjuk, készülünk rá, és ezzel együtt a számtalan olyan helyzetre is, ami eddig még nem volt a pályafutásunkban. És ahogyan mindig, most is számítunk a szurkolókra. Már most tudjuk, hogy ebben a három napban is sokan velünk lesznek, amit előre is köszönünk.”