Címke: sisakcsere

  • Alonso: George Russell a jövőben világbajnok lesz

    Alonso: George Russell a jövőben világbajnok lesz

    George Russell a jövő egyik világbajnoka lesz, a kétszeres spanyol világbajnok, Fernando Alonso véleménye szerint.

    Derült ki George Russell Twitter bejegyzéséből, melyen egy sisakcserét követően Alonso sisakja látható, melyre a következőt írta a spanyol: „Te vagy a király! Jövőbeli világbajnok!”

    „Azt gondolom nagyon sok tehetséges fiatal van jelenleg a Forma-1-ben.” – mondta a 39 éves Alonso Monacóban.

    „Mindannyiukat alaposan felkészítették az akadémiák, egészen fiatal koruktól kezdve segítették őket, és most teszik a dolgukat.”

    „Közülük George az egyik, aki hétről hétre meglep engem. Főleg azzal, ahogyan azt a Williamst vezeti. Semmi hiba.” – mondta Alonso.

    „Elképesztően meglepő a nyers tempója is. Szóval, ha a fiatalok közül egyet kellene választanom, George lenne az én választásom.”

    Az F1 fiatal generációját gyakorlatilag megtestesítette a monacói dobogó, Max Verstappen, Carlos Sainz, illetve Lando Norris személyében. A Ferrari pilótája, Sainz elmondta, szerinte az F1 jövője biztos kezekben van a most érkező generációnál.

    „Ez az igazság.” – mondta Stefano Domenicali a Ferrari spanyol pilótájának megjegyzésére.

    „A Forma-1 iránt még soha nem ébredt fel ennyire az érdeklődés, még a fiatal generációk körében sem, akik korábban nem követték az autóversenyzést.”

    „A fiatal versenyzők beszélik kortársaik nyelvét, és az olyan eszközöket, mint a közösségi média, jobban ismerik, mint idősebb kollégáik.” – mondta Domenicali.

    „Sok fiatal tehetségünk van, akik képesek példát mutatni, és ennek tudatában vannak – ez fontos felelősség. Az, hogy tudjuk, hogy van ez az energia, sokat segít nekünk.” – zárta a Forma-1 vezetője.

  • Sisakcserével búcsúzott el egymástól Vettel és Leclerc

    Sisakcserével búcsúzott el egymástól Vettel és Leclerc

    A Ferrari versenyzője Sebastian Vettel utolsó versenyét teljesítette az olasz istálló versenyzőjeként a tegnapi Abu Dhabi Nagydíjon. A négyszeres világbajnok hat év után távozik Maranellóból egy igencsak felejthető szezont követően. Azonban a csapattárs Charles Leclerctől való búcsúzás nem maradhatott el.

    Vettel és Leclerc két szezon erejéig voltak csapattársak a Ferrarinál 2019-ben és 2020-ben. Amíg 2019-ben mindketten futamgyőzelmekért és dobogós helyezésekért küzdöttek, addig 2020-ban a csapat visszaesése miatt még pontot sem tudtak szerezni néhány alkalommal. A rossz autó ellenére azonban mindkét Ferrari pilóta dobogóra tudott állni az idei szezon során.

    Leclerc és Vettel az Abu Dhabi Nagydíj után sisakot cserélt egymással, ami két versenyző közötti tiszteletre és jó kapcsolatra enged következtetni.

    A négyszeres világbajnok ezen szavakat írta a Leclercnek adott sisakjára.

    „Charlesnak. Te vagy a legnagyobb tehetség, akivel az elmúlt 15 évben összekerültem a Forma-1-ben. Ezt semmiképpen se vesztegesd el. Bármit fogsz csinálni az életben, azt vidáman és mosolyogva tedd. Köszönet mindenért!”

    Leclerc pedig ezzel a szavakkal búcsúzott Vetteltől, aki 2021-től az Aston Martinná átalakuló Racing Pointnál fog versenyezni.

    „Emberként és versenyzőként is rengeteget tanultam tőled az elmúlt két év során,” – írta Leclerc az Instagram oldalán. „Köszönöm, hogy folyamatosan kihoztad belőlem a maximumot és arra motiváltál, hogy mindig a leggyorsabb legyek. Megtisztelve érzem magam, hogy a csapattársad lehettem és őszintén a legjobbakat kívánom neked. Kiváló ember és kiváló versenyző vagy!”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Charles Leclerc (@charles_leclerc) által megosztott bejegyzés

  • Ricciardo sisakot tervez cserélni Vettellel

    Ricciardo sisakot tervez cserélni Vettellel

    Daniel Ricciardo – aki a 2020-as szezonban már kétszer is felállhatott a dobogóra a Renault versenyzőjeként – egy rendkívül impozáns sisakgyűjteménnyel rendelkezik. Az ausztrál pilóta az Autosport.com-nak beszélt bővebben többek között erről a gyűjteményéről és a Red Bulltól kapott búcsúajándékáról is.

    Ricciardo az interjú során elárulta, hogy már sok versenyzővel cserélt bukósisakot, azonban egykori csapattársával, Sebastian Vettellel még nem, szóval az ausztrál pilóta már szívesen a gyűjteményében tudná a négyszeres világbajnok bukósisakját.

    „Őszintén, Vettellel cserélnék a legszívesebben sisakot,” – ismerte el az Eifel és Emilia Romagna Nagydíjon dobogót szerző Ricciardo. Csapattársak is voltunk és jó kapcsolatot is ápolunk egymással, szóval ezt a jövőben szívesen bepótolnám.

    „Talán több időm is lesz még erre, ugyanis Seb még 2021-ben is itt lesz a sportban, azonban, ha már idén visszavonult volna, akkor gyorsan kellett volna cselekednem.”

    Az ausztrál hozzátette, hogy a sisakok olyan sok helyet foglalnak és már annyi van belőlük, hogy lassan egy külön szobában kell tárolnia őket.

    Emellett a hétszeres futamgyőztes ausztrál azt is elárulta, hogy a Red Bulltól egy salakmotort kapott búcsúajándékként a 2018-as szezon végén, amikor ugyanis 5 közös év után otthagyta a milton keynesi istállót.

    „A Red Bulltól kaptam egy salakmotort, ami egy nagyon menő ajándéknak számít. Néha olyan elrontottnak érzem magamat ezekkel az ajándékokkal,” – zárta Ricciardo.

  • Alonso és Pagenaud sisakot cserélt egymással az Indy500 előtt

    Alonso és Pagenaud sisakot cserélt egymással az Indy500 előtt

    Ma este kerül megrendezésre a 104. Indy500 az Indianapolis Motor Speedwayen.

    A nagy presztízsű versenyen számos remek versenyző fog részt venni és tudni illik, hogy a versenyzők általában csak pályán ellenfelei egymásnak, pályán kívül pedig többnyire barátok. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint Fernando Alonso és Simon Pagenaud sisakcseréje.

    A Forma-1 kétszeres világbajnoka és az Indy500 tavalyi győztese nemrégiben cserélt fejfedőt egymással, ami a versenyzők közötti legnagyobb tiszteletet és barátságot szimbolizálja.

    „Az Indy500 minden évben összehozza a legjobb versenyzőket a világ minden tájáról és büszkeséggel töltött el, hogy sisakot cserélhettem Fernando Alonsoval,” – írta Pagenaud az Instagram oldalán. „Azt tervezzük, hogy a verseny során együtt fogunk autózni az élmezőnyben.”

    https://www.instagram.com/p/CEM6tNIAokO/

     

     

  • Rossi sisakot cserélne Norrisszal

    Rossi sisakot cserélne Norrisszal

    A MotoGP legendája Valentino Rossi megtiszteltetésnek tartotta, hogy Lando Norris az ő sisakdizájnját használta a múlt heti Forma-1-es Olasz Nagydíjon.

    A McLaren brit pilótája nagy rajongója az olasz motorosnak, ezért is tisztelgett előtte Monzában. Rossi pedig ezt látva elhatározta, hogy a mihamarabb szeretne sisakot cserélni a fiatal versenyzővel.

    Norris
    Norris Rossi ihlette sisakja Monzában (Fotó: McLaren)

    Rossi a legutóbbi MotoGP hétvége előtt elmondta, hogy büszke és boldog volt, mikor látta Norris felszerelését, akivel egyébként egy hónapja Silverstone-ban is találkozott.

    „Számomra ez egy nagy megtiszteltetés, mert a Forma-1-be olyan pilóták érkeztek idén, mint Lando Norris vagy Alexander Albon, akik úgy nőttek fel, hogy követték a MotoGP-t és követtek engem is. Ezáltal pedig a rajongóim is. Ez pedig remek dolog, imádom ezt az érzést.” – kezdte a kilencszeres világbajnok.

    „Lando idén remek munkát végez, így számomra ez egy nagy öröm volt. Most pedig az a terv, hogy a lehető leghamarabb sisakot cseréljünk. Silverstone-ban találkoztam vele nemrég, és ő egy nagyon jó srác. Rettentően fiatal, még csak 19 éves, de már most nagyon intelligens és sokkal tapasztaltabbnak tűnik, mint a korabeliek. Én is a rajongója vagyok.” – tette hozzá.

     

  • A Red Bull sisakcserére kérte meg Alex Albont

    A Red Bull sisakcserére kérte meg Alex Albont

    Alexander Albon körül a nyári szünet óta fordult egyet a világ. A szezont még a Toro Rosso színeiben kezdhette meg a brit-thai versenyző, ám Pierre Gasly rossz teljesítménye miatt az évad második felére előléptették. A 23 éves fiatalnak korán meg kellett tapasztalnia azt, hogy a Red Bullnál egy kicsit másként mennek a dolgok. Új egyenruhát húzott, de mellé új sisak is dukál, legalább is Adrian Newey szerint, aki azt javasolta Albonnak cserélje le addigi fejvédőjét, mert így javíthatnának az aerodinamikán.

    Az újonc természetesen meglepődött a kérés hallatán, ám nem akart ellenkezni és eleget tett a kérésnek. Albon szerint vannak dolgok, amikbe jobb nem beleszólni, mert a szakemberek jobban tudják, mit kell tenni a jobb eredmények érdekében.

    ,,Nem vagyok Adrian, ezért nem tudok sokkal többet mondani erről, a csapat kért meg arra, hogy próbáljam ki ezt az új sisakot. A Formula 1-ben minden apró-cseprő dolog számít, nekem ez nem jelent nagy változást, manapság a sisakoknak különféle előírásoknak kell megfelelnie, ezért érzetre szinte mindegyik ugyanolyan. – mesélte Albon a Motorsport-Total-nak.

    A brit-thai versenyző a Toro Rossonál Bell sisakkal versenyzett, míg a Red Bull arra kérte, használjon Arai fejvédőt, úgy ahogy csapattárs Max Verstappen. A hollandnak is váltani kellett korábban, ő anno a Schubertre esküdött, ám Newey hozzá is bekopogtatott a csere érdekében.

  • Hamilton elárulta hogyan történt a sisakcseréjük Vettellel

    Hamilton elárulta hogyan történt a sisakcseréjük Vettellel

    Lewis Hamilton felfedte az F1i számára, hogyan és miért történt az utolsó futam után sisakcsere közte és Sebastian Vettel között.

    A két versenyző ádáz csatát vívott a 2018-as szezon első felében, ám Vettel, valamint a Ferrari hibái és a Mercedes nyári szünet utáni teljesítménye miatt a brit versenyző szerezte meg a világbajnoki címet.

    Miután a show lezárult Abu Dhabiban, Hamilton egy üzenetet kapott német riválisától, aki egy különös kéréssel fordult a Mercedes pilótája felé.

    ,,Üzenetet küldött nekem amiben azt írta: Szeretnél sisakot cserélni?” – mesélte az esetet Hamilton. – ,,A focisták gyakran csinálnak ilyet, ám a sisakok sokkal többe kerülnek, mint a mezek, hogy csak úgy adogassuk őket. Számunkra ezek a dolgok nagyon értékesek. Én nem szoktam elajándékozni a sisakomat, egyet cseréltem, még Michaellel (Schumacher). Azt hiszem, van egy két versenyző, akik cserélgetnek, ám én nem tartozom közéjük.”

    Azonban a brit kivételt tett Vettellel és elfogadta a cserét, ezzel is mutatva a kettőjük közötti tiszteletet.

    ,,Nagyon kiváltságos pillanat volt, ott álltam egy négyszeres világbajnok mellett, aki sok mindent elért karrierje során. Egy remek fickó és nagyszerű pilóta, a sisakcsere pedig jele a tiszteletnek.”

  • Sisakcserével zárta a szezont Hamilton és Vettel

    Sisakcserével zárta a szezont Hamilton és Vettel

    Az ötszörös világbajnok Lewis Hamilton legnagyobb bajnoki riválisával, Sebastian Vettellel cserélt sisakot Abu Dhabiban.

    „Ez a legnagyobb tiszteletbeli dolog a versenyzők körében” – mondta Hamilton a sisakcserét megelőzően.

    „Nagyszerű munkát végeztél idén” – mondta Hamilton német riválisának, aki így reagált: „Nagyszerű munka volt a te részedről.”

    „Öt világbajnoki cím, nagyszerű eredmény, de remélem, meg tudom akadályozni, hogy többet nyerj” – tette hozzá Vettel.

    https://www.instagram.com/p/BqpLQ_xFd1V/