Címke: Sir Stirling Moss

  • 90 évesen elhunyt Tony Brooks, az F1 száguldó fogorvosa

    90 évesen elhunyt Tony Brooks, az F1 száguldó fogorvosa

    Elhunyt 90 éves korában a visszavonult brit Forma-1-es pilóta, Tony Brooks. A nagy tiszteletnek örvendő, 38 nagydíjat megjárt veterán 1961-ben vonult vissza a versenyzéstől.

    Brooks, a brit „Száguldó Fogorvos”, a Forma-1 utolsó életben maradt nagydíjgyőztese volt az 1950-es évekből, aki1959-ben második lett a világbajnokságon. Stefano Domenicali, a Forma-1 vezérigazgatója közleményében így fogalmaz:

    „Szomorúan értesültem a hírről, hogy elhunyt Tony Brooks. A versenyzők azon különleges csoportjába tartozott, akik úttörők voltak és feszegették a határokat egy olyan időszakban, amikor nagy kockázatot vállaltak.”

    A BBC közlése szerint a hírt Brooks lánya, Giulia jelentette be.

    Charles Anthony Standish Brooks, ismertebb néven Tony, hat futamot nyert a sport egyik leghalálosabb korszakában. 1956-ban mutatkozott be a bajnokságban a BRM-nél, és 1961-ben, 29 évesen vonult vissza. Brooks a Vanwall, a Ferrari és a Cooper pilótája is volt. Egykori honfitársa, Stirling Moss Nigel Roebuck szakírónak a „Grand Prix Greats” című 1986-os könyvében így fogalmazott vele kapcsolatban:

    „Brooks hatalmas versenyző volt, a legnagyobb – ha megbocsátja, ha így mondom – „ismeretlen” autóversenyző, aki valaha is volt. Sokkal jobb volt, mint számos pilóta azok közül, akik megnyerték a világbajnokságot.”

    Embed from Getty Images

    Embed from Getty Images

    A brit, lelkes amatőr versenyző 23 évesen fogorvostanhallgató volt a Manchesteri Egyetemen, ahol a vizsgáira készült, de 1955-ben megnyerte a bajnoki értékelésbe nem számító Szirakúzai Nagydíjat Szicíliában. Erre így emlékezett vissza:

    „Éppen tanultam, amikor felhívtak a Connaughttól, néhány nappal a futam előtt. Még soha nem ültem Forma-1-es autóban, de inkább szórakozottan igent mondtam, majd letettem a telefont.”

    Az első edzésnapot kihagyta, a pályát egy bérelt robogón tanulta meg, és legyőzte a már befutott F1-es pilótákat, Luigi Mussót és Luigi Villoresit a gyári Maseratijaikkal.

    Brooks megnyerte az 1957-es Brit Nagydíjat a Vanwallnak, Moss-szal közös autóval, és 1959-ben a Ferrari színeiben diadalmaskodott Franciaországban és Németországban, abban az évben, amikor az ausztrál Jack Brabham mögött a második helyen végzett. Kétszer is második lett Monacóban.

    Csak az argentin Juan Manuel Fangio, az olasz Alberto Ascari, valamint Moss nyert nála több versenyt az 1950-es években. Így beszélt ezen korszakáról Brooks:

    „Hat vagy hét évig jártam autóversenyezni, és igen élveztem. Ugyanakkor soha nem volt meg bennem az az elhivatottság, mint mondjuk Stirlingben. Soha nem lett volna ez az életem, csak egy része volt.”

    A Forma-1 mellett remek sportautó-versenyző is volt: 1957-ben megnyerte az 1000 km-es Nürburgringi-versenyt és az 1958-as RAC Tourist Trophy-t is, másodpilótájával, Moss-szal, akivel egy Aston Martin DBR1-gyel versenyeztek.

    Jo Klausmann képei a Goodwood Revival 2013-ról. A Ferrarival Tony Brooks viszi körbe Dan Gurney-t.

     

  • Moss és Goodwood: Egy nagyon különleges kapcsolat

    Moss és Goodwood: Egy nagyon különleges kapcsolat

    „Minden bizonnyal ő vol a brit autóversenyzés legnagyobb nagykövete, akit a sport valaha is látott. Goodwoodban soha nem fogják elfelejteni.” Ezek Richmond hercegének szavai, aki a modern időkben a goodwoodi versenyzésért felelős.

    Amikor Sir Stirling Moss 2020. április 12-én, 90 éves korában elhunyt, egy korszak végét jelentette Goodwood számára. Stirling nem csak a pálya eredeti, 1948 és 1966 közötti időszakának óriási alakja volt, hanem a Festival of Speed és a Revival egyik fő támogatója is, amikor a motorsport az 1990-es években visszatért Goodwoodba.

    A világjárvány miatt késve, Goodwood az idén szeptemberi Revival találkozón Moss hihetetlenül sikeres pályafutását ünnepelte, egy neki ajánlott különversennyel, és egy felvonulással a pályán, amelyen számos versenyautóját bemutatták.

    Sir Stirling Moss emlékverseny
    Fotó: Goodwood Revival 2021

    Nemcsak első és utolsó futamát nyerte meg Goodwoodban, hanem 1962-ben itt jelentette karrierje végét egy baleset.

    Stirling mindig is „Mr. Goodwood” volt, itt számos versenyt nyert, sok különböző autóval, és az elmúlt húsz évben a pálya minden tevékenységének védnöke volt. Moss mindig abszolút profi volt, betartotta, amit ígért, és nagyon lelkesedett a sportért.

    Soha nem volt nagy rajongója a biztonsági intézkedéseknek, úgy gondolta: „A versenyzés túl biztonságos lett. Egy kis veszély olyan, mint sót adni az ételhez – ha nem lenne benne só, nem lenne olyan finom.”

    Hős volt – minden, aminek egy autóversenyzőnek lennie kell!

    stirling moss
    Fotó: Daimler AG
  • Sir Stirling Mossra fog emlékezni a Mercedes a 70. Évforduló Nagydíján

    Sir Stirling Mossra fog emlékezni a Mercedes a 70. Évforduló Nagydíján

    A Mercedes a Twitteren jelentette be, hogy a hétvégén esedékes 70. Évforduló Nagydíjon az egyik legendájukra, Sir Stirling Mossra fognak emlékezni.

    A „Maestro” – aki sajnálatos módon az idei évben távozott az élők sorából – az 1955-ös szezonban vezethette az Ezüst Nyilat és a Forma-1 egyik legikonikusabb versenyzője volt. Emiatt is szeretne megemlékezni Mossról az egykori csapata, akik pont ugyanolyan jó formában versenyeznek, min anno Moss és többszörös világbajnok csapattársa, Juan Manuel Fangio.

    Moss emlékére a Mercedesek első szárnyain egy patkó matrica lesz majd rajta, ugyanis ez a szimbólum minden egyes versenyén rajta volt a brit legenda autóin.

    „Reméljük, hogy Sir Striling Moss nagyra értékelné, hogy rajta lehet az autóink első szárnyain és hogy élvezni fogja a menetet Silvertoneban ezen a hétvégén,” – írta a Mercedes a Twitter oldalán.

  • Magnussen így emlékezett Sir Stirling Mossra

    Magnussen így emlékezett Sir Stirling Mossra

    Kevin Magnussen úgy fogalmazott, amikor Sir Stirling Mossról kérdezték, hogy hihetetlen embert veszítettünk.

    A brit pilóta – aki sokak szerint a legjobb volt azok közül, akik soha nem nyertek bajnokságot – húsvétvasárnap hunyt el hosszas betegség után, 90 éves korában.

    „Minden tekintetben elképesztő volt” – mondta róla Magnussen a dán BT újságnak. A Haas versenyzője Mossszal való találkozásáról mesélt. Ez 2016-ban, a legenda otthonában történt, a találkozót pedig a McLaren korábbi munkatársa, Matt Bishop szervezte le.

    „Tudtam, hogy Matt ismeri Stirlinget, szóval megkérdeztem tőle, tudna-e szerezni tőle egy autogramot” – tette hozzá. „Matt azonban erre azt mondta, hogy menjünk el hozzá. Így hát meghívtak minket egy ebédre Sir Stirlinggel és Lady Susie-val a mayfair-i házukba. Lenyűgöző volt vele találkozni. Hatalmas legenda.”

    Egyébként maga Moss a találkozó után úgy jellemezte Magnussent, hogy üdítően más, mint a legtöbb fiatal tehetség a Forma-1-ben.

    Magnussen mostani interjújában pedig így folytatta: „A szememben Sir Stirling Moss egy igazi versenyző és egy nagyszerű ember, akit volt szerencsém megismerni. Örökre legenda marad a motorsport berkein belül.”

  • Wolff: Soha többé nem lesz még egy olyan versenyző, mint Stirling Moss

    Wolff: Soha többé nem lesz még egy olyan versenyző, mint Stirling Moss

    A Mercedes csapatfőnöke Toto Wolff, mint sokan mások, ő is megemlékezett a 90 évesen elhunyt Sir Stirling Mossra.

    A tizenhatszoros nagydíj győztes 1955-ben volt a gyári Mercedes versenyzője a száguldó cirkuszbann és abban az évben megnyerte a Mille Miglia nevű hosszútávú versenyt a csapattal. Wolff szerint a sportág soha nem fog már egy olyan versenyzőt látni, mint amilyen ő volt.

    „Sitrling Moss teljesítményére csak akkor derült fény számomra, amikor én magam is megpróbálkoztam a Mille Migliaval. Aldo Costa és én hamar rájöttünk arra a veszélyre, amivel szembe kell nézniük az eredmény érdekében. Ez csak még inkább jobbá teszi a róla alkotott véleményemet, mivel csak egy nagyon bátor ember tudja megnyerni ezt a kétnapos versenyt Olaszország útjain. Nagyon szomorú voltam, amikor hallottam a halálhírét.  – kezdte az osztrák.

    „Sir Stirling egy olyan kor túlélője volt, amikor a versenyzés a veszélyről, a bátorságról és a bajtásiasságról szólt. Az egész karrierjét a kifogástalan sportszerűség jellemezte, és ebben kivételes volt. Nagy szerepe volt a Mercedes történetében, mint F1-es pilóta, mint pedig az 1955-ös Mille Maglia győztese. Nem túlzás azt mondani, hogy nem lesz még egy olyan versenyző, mint ő. A legőszintébb részvétemet szeretném kifejezni a feleségének Susie-nak, a barátainak és a családjának.” – folytatta.