Címke: Simone Resta

  • A költségplafon miatt kell távoznia a Ferrari főtervezőjének

    A költségplafon miatt kell távoznia a Ferrari főtervezőjének

    Mattia Binottto elismerte, a Ferrari főtervezője nem más miatt távozik a Haas csapatához, mint a költségsapka miatt, mely jövő évtől lép életbe.

    „Világos, hogy előre kell néznünk, mert a szabályok változnak” – kezdte nyilatkozatát Binotto Simone Resta távozásával kapcsolatban. „A költségvetési korlátok miatt a csapatnak muszáj hatékonyabbá válnia. Belső átszervezést kell végeznünk, ez a mi döntésünk.”

    Binotto hozzátette, még várható, hogy néhány csapattag a Haashoz igazol, sőt ezek a lépések az esetleges IndyCar-os szerepvállalás helyett is történhetnek közvetlenül.

    „Megtárgyaltuk az IndyCar vezetőségével a jövőbeli terveinket, és úgy döntöttünk, a közeljövőben ebbe nem vágunk bele” – folytatta. „Miért? Mert befektetést kíván, és amúgy is, a fő feladatunk az, hogy a Forma-1-ben teljesítsünk. Erre kell koncentrálnunk. A tárgyalások folytatódnak, de már a későbbi jövőről szólnak.”

  • Simone Resta másodjára is távozik a Ferraritól!

    Simone Resta másodjára is távozik a Ferraritól!

    A Ferrari vezetősége ismét változásokon fog keresztülmenni, ugyanis főtervező mérnökök, Simone Resta a Haas csapatánál fogja folytatni mérnöki pályafutását a Forma-1-ben.

    Resta – aki 2014 és 2018 között volt az olasz istálló legfőbb tervező mérnöke – egy rövid alfa romeos kiérő után tért vissza a Ferrarihoz. Az 50 éves olasz szakember pedig kész a Haas csapatához csatlakozni, ezzel is erősítve a két csapat közötti technikai együttműködést.

    Az amerikai istálló a szerdai nap folyamán jelentette be, hogy az egyik autójukat Mick Schumahcer fogja vezetni a 2021-es szezon során. Mindez azt jelenti, hogy a Haasnál először fog Ferrari junior vezetni a 2016-os Forma-1-hez való csatlakozásuk óta.

    Resta helyét az az Enrico Cardile fogja átvenni a Vörösök berkein belül, aki a Ferrari átszervezéseit követően a teljesítményért felelős vezető szerepét is megnyerte magának. Cardile ezt megelőzően az aerodinamikai fejlesztések vezetője volt.

    A Ferrari csapatfőnöke Mattia Binotto szerint Resta Haashoz való érkezéséből mindkét csapat profitálhat, ugyanis az új, 2021-es szabályok komoly kihívásokat igényelnek majd a csapatok mérnökei számára.

    „Hisszük azt, hogy a hosszú távú kapcsolatunkat a Haas csapatával – ami már a 2016-os szezon óta tart – ezzel a lépéssel még mélyebbé tudjuk tenni. Ez a lépésünkből nem csak a Haas, hanem mi is profitálhatunk majd a későbbiekben, mert így még szorosabbá válhat a két csapat közötti együttműködés.

    „A Haas egy remek technikai szakembert nyert ezzel, aki felvirágoztathatja a csapat autóját. Azt pedig mondanom sem kell, hogy a Ferrari junior Mick Schumaher érkezése is tovább mélyíti a kettőnk kapcsolatát,” – zárta Binotto, aki már jelen van a Ferrarival a Szahíri Nagydíjon.

  • Sabbatini szerint félreértés történt: Resta nem vitatkozik Binottóval

    Sabbatini szerint félreértés történt: Resta nem vitatkozik Binottóval

    Helyesbített korábbi nyilatkozatán az az újságíró, aki nemrég a Ferrari belső konfliktusáról beszélt egy olasz podcast adásban.

    Alberto Sabbatini, az Autosprint szakírója az elmúlt héten arról számolt be, hogy a Scuderia háza táján ismét felütötte a fejét a viszály. Az olasz szerint Mattia Binotto és Simone Resta állt szemben ágymással, amit az utóbbi szakember meg is cáfolt.

    A neves újságíró az f1sport.it-nek viszont már azt mondta, hogy nincs semmilyen konfliktus, csupán félreértették a szavait:

    ,,Resta nem vitázik Binottóval, ezt teljesen félreértették. Ha lenne bármi feszültség is közöttük, akkor szerinted Binotto rábízott volna egy olyan fontos döntés Restára, mint az autó véglegesítése?” – tette fel a kérdést Sabbatini.

    Ugyanis a jövő évi szabályok értelmében a csapatok nem tervezhetnek egy teljesen új autót, a jelenlegi konstrukcióval kell szerepelniük. A fejlesztések ugyan megengedettek, viszont azok zsetonokba kerülnek. A Ferrari az érméket az autó hátuljának újragondolására akarja inkább használni, ugyanis Resta szerint azon a területen sok még a potenciál.

    A Scuderia ugyanakkor már figyelmeztette a monacói pilótát arra, hogy jövőre is nehéz dolguk lesz.

    ,,Nem lesz gyors feljavulás. A teljesítmény tekintetében nehéz lesz csodát tenni a 2021-es autóval.” – ismerte el Charles Leclerc.

  • Ismét kialakult egy belső konfliktus a Ferrarinál?

    Ismét kialakult egy belső konfliktus a Ferrarinál?

    Olasz lapértesülések szerint egy újabb konfliktus ütötte fel a fejét a Ferrarinál.

    Mikor még Maurizio Arrivabene irányította a Scuderiát, gyakran lehetett „hallani” olyan pletykákat, mik szerint közte és Mattia Binotto között ellentét alakult ki. Akkor arról szóltak a hírek, hogy a technikai vezetőként dolgozó svájci-olasz ott is hagyhatja Maranellót a konfliktusuk miatt. A két vezető álláspontja megosztotta a csapatot. Voltak, akik Arrivabenét támogatták, és akadtak olyanok is, akik Binotto mellé álltak. 2019 januárjában azonban pontot tett az ügy végére a Ferrari, ugyanis a korábbi csapatfőnököt menesztették, míg helyére az 50 éves szakembert ültették.

    2019-ben a csapat lemaradása jóval nagyobb volt, mint amire számítottak, viszont a szezon második felére feltámadt némileg az istálló. Egy darabig rajtelsőségek és győzelmek szerepeltek a Ferrari mérlegén, ami gyanakvást ébresztett a riválisokban. A Red Bull és a Mercedes viszont fényt derített arra, hogy turpisság lehet a dologban, így az FIA-hoz fordultak. A Szövetség egy technikai direktívával próbálta egyértelműbbé tenni a szabályozásokat, aminek meg is lett az eredménye. A Ferrari hirtelen visszaesett, majd megkezdődött az ujjal mutogatás.

    2020-ra a vörösök a tavalyinál is gyengébb konstrukcióval álltak elő. A téli tesztek utolsó napján azonban kiderült, hogy titkos megállapodást kötöttek a Szövetséggel a vitatott motorokkal kapcsolatban.

    A pandémia viszont átírta a jól megírt forgatókönyvet, így a csapatoknak a jelenlegi konstrukció alapjait kell alkalmazniuk a következő évben is. Ez viszont nem jó hír a Scuderiának, ugyanis idén nem igazán brillíroznak.

    Az Autosprint szakírója szerint minderre rájön még egy belső konfliktus is, ami Binotto és Simone Resta között alakult ki. Az olasz mérnök még 2018-ban ment át a Sauberhez, ahol is technikai igazgatóként tevékenykedett. A vörösöknél a korábbi feladatait három személy vette át, ám Resta hiánya negatívan hatott az autó fejlesztésre, ezért a Ferrari 2019-ben visszahívta.

    ,,Azt mondják, hogy van némi feszültség Binotto és Resta között. Korábban már láthattunk egy ehhez hasonló esetet, viszont a különbség a két ügy között az, hogy akkoriban sokkal jobban mentek a dolgok.” -nyilatkozta Alberto Sabbatini az olasz Pit Talk adásában.

    A szakíró szerint az ilyen konfliktusok elsimítására egy olyan kívülálló személyt kellene alkalmazni, aki mérvadó és irányadó lehet a csapat életében. Ugyanakkor ezt leszámítva sincs megelégedve Sabbatini a Ferrari menedzsmentjével, ugyanis szerinte egy fontos ziccert hagytak ki az FIA-val kötött titkos megállapodásuk során:

    ,,Nem értem azt, hogy a Ferrari miért nem használta a politikai befolyását vagy más egyéb ‘fegyvert” arra, hogy kezelje a helyzetet, és megteremtse annak a lehetőségét, hogy fejleszteni tudják az erőforrásukat. Todt vagy Montezemolo sosem ment volna ebbe bele. Ők használták volna a karizmájukat és a politika befolyásukat arra, hogy az elszenvedett büntetés egy részét helyrehozzák.”

  • Bekapcsolták az Alfa Romeo új Forma-1-es szimulátorát

    Bekapcsolták az Alfa Romeo új Forma-1-es szimulátorát

    Az Alfa Romeo legelőbb a jövő héten tudja használni majd a teljesen új szimulátorát. A svájci Blicknek mesélt erről a csapatvezető, Frederic Vasseur:

    „Ezt a projektet egy éve kezdtük. Ez is a része annak, hogy fejlesszük a csapatot. A jövő héten már elkezdjük majd használni, de igazából majd csak 2020 első negyedévében tudjuk majd komolyabban kiaknázni a benne rejlő lehetőségeket.”

    Vasseur nevetve elismerte, hogy Kimi Räikkönen nem lelkesedik az új szimulátor iránt:

    „Egyértelműen nem szereti. Ismert arról, hogy nem szereti a szimulátoros munkát, de nem mellesleg Lewis Hamilton is így van ezzel. A fiataloknak azonban ez egy jövőbeni használható eszköz, nekünk pedig egy fontos befektetés.”

    Nem tudni ugyan, hogy mennyibe is került mindez az Alfa Romeónak, de Frederic erről is beszélt:

    „Elmondhatom, hogy nem volt olcsó. Végeredményben ugyanakkor a versenyzők és a mérnökök járnak vele majd jól.”

    Az Alfa Romeo 2019-es szezonja elég vegyes képet mutatott, konstruktőrként inkább a mezőny végében végeztek, miközben a technikai igazgatójukat, Simone Restát is elvesztették, amiről ennyi volt a csapatvezető véleménye:

    „A Ferrari vissza akarta kapni őt. Leginkább a 2020-as autóval foglalkozott, így időben kezelni tudtuk a helyzetet.”

  • A Ferrari egyik szakembere az Alfa Romeohoz igazolt

    A Ferrari egyik szakembere az Alfa Romeohoz igazolt

    Az Alfa Romeo stábja ismét teljessé válik, miután a csapat bejelentette, Alessandro Cinelli átigazol hozzájuk a Ferraritól. Az olasz szakember az aero részleg vezetője lesz majd.

    Miután hivatalossá vált, Simone Resta visszatérése a Scuderiához, a svájci alakulat előléptette az aerodinamikai részleg élén lévő Jan Monchaux-t és megtette technikai igazgatóvá, míg a szakember addigi posztja üresen maradt. A Magyar Nagydíj előtt azonban a hinwilli gárda bejelentette, leszerződtetik Cinellit, aki 17 éven át dolgozott a vörösöknél hasonló területen.

    Cinelli aki korábban a Tyrellnél és a Williamsnél is kipróbálhatta magát, augusztus 19.-én fog munkába állni az Alfa Romeonál.

    ,,Nagyon magabiztos vagyok és hiszem, hogy a megfelelő irányba haladva fogjuk folytatni a munkát és még több sikerrel ajándékozzuk meg a csapatot.” –nyilatkozta az frissen áthelyezett olasz szakember. – ,,Azért csatlakoztam ehhez a fiatal alakulathoz, mert hiszem, hogy együtt, a már meglévő alapokra építve további sikereket érhetünk el és azokat a célokat is kipipálhatjuk majd, amiket kitűztünk magunk elé az év elején.”

    ,,Nagyon boldog vagyok amiatt, hogy a Sauber Motorsport és az Alfa Romeo Racing színeiben láthatom Alessandrót. Egy nagyon erős aero csapatba fog csatlakozni és már alig várjuk, hogy együtt folytathassuk azt a munkát, amit az eddigi gárda elkezdett. A jelenlegi változtatások is azt mutatják, mennyire meg tudjuk erősíteni magunkat, ezekkel az áthelyezéssekkel a fejlődést akarjuk szimbolizálni, nem pedig a rendszerünk filozófiájának átalakulását, ugyanis a jelenlegi mentalitásunk segített nekünk abban, hogy fejlődjünk az évek alatt.” -köszöntötte legújabb igazolásukat Frederic Vasseur.

  • Újabb neves szakember térhet vissza a Ferrarihoz

    Újabb neves szakember térhet vissza a Ferrarihoz

    A legfrissebb pletykák szerint Simone Resta után – akinek érkezése már biztosra vehető – újabb szakember térhet vissza a Ferrarihoz.

    Az Auto Bild értesülései szerint Aldo Costa, aki már a Schumacher korszakban is szolgálta az olaszokat, 2011-es távozása után visszatérhet a Scuderiához.

    Az olasz szakember a Mercedesnél dolgozik jelenleg, tavaly év végéig a technikai igazgató posztján tevékenykedett, idéntől azonban már műszaki tanácsadó. A Mercedes indoklása szerint azért helyezték át, hogy több időt tölthessen családjával Olaszországban.

  • Három szakember fogja betölteni a technikai igazgatói szerepkört a Ferrarinál

    Három szakember fogja betölteni a technikai igazgatói szerepkört a Ferrarinál

    Ahogy már korábban is megírtuk, Mattia Binotto már nem két munkakört lát el a Ferrarinál, technikai igazgatói posztját leadta, és ez a feladatkör innentől fogva három ember vállát fogja nyomni.

    A téli időszak alatt a svájci-olasz szakembert nevezték ki Maurizio Arrivabene helyére, ám előléptetése után addigi szerepkörét sem adta le, így egészen mostanáig egy emberben összpontosult két fő pozíció is a Ferrarinál. Ez viszont sok mindenben hátráltatta Binottot, aki nem tudott 100%-san figyelni összes feladatára, ezért úgy döntött az egyik posztját leadja, amit most három szakember fog átvenni.

    A Speed Week információja szerint a technikai igazgatói szerepkört Enrico Cardile, aki eddig a felfüggesztéssel foglalkozó osztályon dolgozott, Corrado Lotti motorfelelős mérnök és Simone Resta veszi át.

    ,,Azóta mióta kineveztek csapatfőnöknek, újra kellett szerveznünk a dolgokat, ugyanis támogatásra volt szükségem legfőképp a technikai részlegen, tehát ez már nem ugyanaz a csapat többé, és már az sem igaz, hogy egyszerre két pozíciót látok el a Ferrariban.” –nyilatkozta Binotto az eset kapcsán.

  • Simone Resta visszatér a Ferrarihoz, az utódja is megvan

    Simone Resta visszatér a Ferrarihoz, az utódja is megvan

    Eldőlt a hetek óta húzódó Resta-saga vége, ugyanis immár biztos, hogy az olasz szakember a hónap végén visszatér volt csapatához, a pótlását pedig házon belül oldották meg.

    Resta tavaly csatlakozott az akkor még Sauber néven futó istállóhoz, ahol technikai igazgatókánt ténykedett. Az még nem ismert, hogy Maranelloban milyen szerepkört fog betölteni, de korábban a jármű tervezését koordinálta illetve a főtervezői felelősségi kör is az övé volt.

    Távozása után az ő feladatait három személy között osztották meg, ám az autó teljesítményére negatívan hatott, így emiatt is hívták vissza őt.

    Az Alfa Romeo pedig bejelentette, hogy a csapat eddigi aerodinamikai főnök Jan Monchaux (a képen) lesz a csapat új technikai igazgató.

    „Nagyon izgatott vagyok az új kihívás miatt, és várom már, hogy elkezdjem a munkámat az új pozíciómban. A tulajdonos, az igazgatóság és a csapat vezetés is egy elég egyszerű, de egyértelmű üzenetet küldött szét az egész csapaton belül: értékelik a folytonosságot, hisznek az egész csapatban és az elvégzett munkában. Most rajtunk múlik minden, de hisznek a fényes jövőben.” – nyilatkozta Monchaux.

    A csapatfőnök Frederic Vasseur így köszönte meg Resta munkáját:

    „Meg akarom köszönni Simonénak a fejlődésünkhöz való hozzájárulását és a legjobbakat kívánom neki a jövőbeni feladataihoz. Ami pedig Jan-t illeti, örülök a kinevezésének. Kitűnő munkát végzett eddig, és biztos vagyok benne, hogy képes lesz vezetni a technikai részleget és vele tudjuk majd folytatni a felfelé ívelésünket.” – mondta.

    Monchaux 2018-ban csatlakozott az Alfa Romeo Sauber csapatához, korábban pedig dolgozott az Audi, Ferrari és Toyota aerodinamikai részlegén is.

  • Visszatér a Ferrarihoz a csapat korábbi főtervezője?

    Visszatér a Ferrarihoz a csapat korábbi főtervezője?

    A Ferrari korábbi főtervezője, Simone Resta visszatérhet az olaszokhoz egy bennfentes újságíró szerint.

    A tavalyi év közepén hivatalossá vált, hogy Simone Resta távozik a Ferraritól és az Alfa Romeohoz csatlakozik. Azonban jól tudjuk, hogy a Scuderia idén eléggé botladozik, így hát felröppentek olyan pletykák, hogy az olasz visszatérhet korábbi csapatához.

    „Azt mérlegeljük, hogy Simone egy bizonyos szakaszban visszatérhet, de még nem döntöttünk erről” – nyilatkozta a Ferrari vezér Mattia Binotto még májusban.

    Mostanra viszont már egy Ferrari-bennfentes, Leo Turrini információi szerint Resta nyár végétől Maranellóban folytatja a munkát.