Címke: Simone Resta

  • A Ferrarihoz sokáig hűséges mérnököt leigazolta a Mercedes

    A Ferrarihoz sokáig hűséges mérnököt leigazolta a Mercedes

    Több mérvadó szakoldal, például az Autosport is bejelentette, hogy a Mercedes leigazolta Simone Restát, aki előzőleg a Ferrarinál, illetve a tőlük motort vásárló csapatoknál dolgozott.

    Legutóbb úgy hírlett, Resta a Red Bull kisebbik csapatánál talál majd új otthonra, de nem így lett, a Mercedes csapott le rá. A Ferrari berkeiből ő már a második nagy fogásuk, hiszen az autó teljesítményéért felelős korábbi igazgatót, Loïc Serrát is megszerezték tőlük.

    Resta 1998-ban kezdte F1-es pályafutását a Minardi kutatási és fejlesztési részlegén, 2001-ben ment a Ferrarihoz. Itt volt tervezőmérnök, a kutatási és fejlesztési részleg vezetője, 2014-ben főtervezővé nevezték ki. Ezt a pozíciót 2018-ig töltötte be, majd bő egy évig a Sauber, illetve Alfa Romeo technikai igazgatója volt. 2019 augusztusában visszatért Maranellóba, és a kasztni tervezéséért felelős részleget vezette, mielőtt a Haashoz szerződött. Innen az idei év elején távozott.

    A Mercedes technikai igazgatójával, James Allissonnal már volt munkakapcsolatban, hiszen a brit szakember rövid ideig a Ferrarinál dolgozott a 2010-es évek közepén.

    A Ferrarit elhagyva Resta mellett a kevésbé ismert Enrico Sampo is a Mercedes tagja lesz, ő a maranellóiak szimulátoros részlegének vezetője volt eddig. Azt nem tudni, a két mérnök mikor állhat munkába új csapatánál, mivel a szokásoknak megfelelően egy darabig kényszerszabadságon lesznek, nehogy előző csapatuk aktuális kulisszatitkait el tudják árulni.

    Összekülönbözhetett a főnökkel, a legrosszabb pillanatban távozik egy technikai igazgató

  • A Red Bull kötelékébe léphet a Haastól távozó vezető

    A Red Bull kötelékébe léphet a Haastól távozó vezető

    Günther Steinerrel együtt a technikai igazgató Simone Resta is távozott a Haastól az év elején, de úgy tűnik, már lecsaptak rá a Forma-1-en belül.

    A Motorsport.com spanyol kiadása úgy értesült, Resta új csapata az eddig AlphaTauriként ismert, szépséges nevű Visa Cash App RB lesz, amelynek új csapatfőnöke Laurent Mekies. Mekies éveken át a Ferrarinál sportigazgatója volt, vagyis ott jól megismerhette Restát és a képességeit.

    Resta a Minardinál kezdte a Forma-1-es pályafutását 1998-ban, 2001-től 2018-ig pedig a Ferrarinál dolgozva lépkedett egyre feljebb a ranglétrán. Utána az Alfa Romeónál tett egy rövid kitérőt, mielőtt 2021-ben a Haashoz igazolt.

    Itt technikai igazgató lett, de a munkássága során nem igazán állt felfelé ívelő pályára a csapat, a tavalyi évüket például végigkísérték a gumikezelési problémák.

    Nem megy a kupleráj: elég lecserélni az F1-es mókamestert?

  • Összekülönbözhetett a főnökkel, a legrosszabb pillanatban távozik egy technikai igazgató

    Összekülönbözhetett a főnökkel, a legrosszabb pillanatban távozik egy technikai igazgató

    A 2023-as F1-es szezont az utolsó helyen záró Haas idei készülődése szempontjából aligha kedvező fejlemény, hogy azonnali hatállyal távozott a csapattól a technikai igazgató, a Ferraritól kölcsönkapott Simone Resta.

    Resta két évtizeden át állt a Ferrari alkalmazásában, amely periódus során a vezető tervezői posztot is betöltötte a maranellóiaknál, az elmúlt néhány évben azonban dolgozott a csapat két motorpartnerénél, 2018-ban rövid ideig a Saubernél, majd 2021-től a Haasnál is.

    Az amerikai istálló az elmúlt három szezonból kettőt is az utolsó helyen zárt, s tavaly a Resta által vezetett technikai részlegnek többnyire az autók versenytempójával gyűlt meg a baja. Nico Hülkenberg és Kevin Magnussen az alkalmi erős kvalifikációs pozíciójukból rendszerint hátrafelé haladtak a mezőnyben vasárnaponként, amit az autó kifejezetten rossz gumikezelésével magyarázott a csapat. Bár a szezon utolsó szakaszára komoly fejlesztések is érkeztek, ezek pontszerzést már nem értek. A Haas szezonbeli 12 pontjából hatot a kaotikus melbourne-i futamon, hármat pedig az esős spielbergi sprintversenyen szerzett Hülkenberg.

    Az olasz Motorsport szerint Resta távozásának hátterében éppen a tavaly év végén érkezett fejlesztésekkel vett irány állt, ugyanis a mérnök és a csapattulajdonos Gene Haas között nézeteltérés alakult ki. A lap azt írja, Haas a Red Bull által példátlan sikerre vitt koncepció felé akarta elmozdítani az autó karakterisztikáját (végül ez is történt), míg Resta a Ferrari által inspirált oldalszekrények mellett tartott volna ki.

    A lap szerint ezen vita mellett Resta motivációjának hiánya vezetett a szakember távozásához ebben a kulcsfontosságú pillanatban, amikor a csapatok az autójuk fejlesztésének utolsó szakaszában járnak a februári tesztek és a március első napjaiban startoló új szezon előtt.

    A Haasnak most új technikai igazgatót kell keresnie, mint ahogy arról sincs hír egyelőre, hogy Resta hol folytatja: elképzelhető, hogy visszatér a Ferrarihoz, de az Audivá formálódás folyamatában járó Sauberrel is szóba hozták.

    Merész lehetőséget vázolt fel a Haasnak 2024-re a csapatfőnöke

  • Capito érkezhet Vasseur helyére az Alfa Romeóhoz csapatfőnöknek

    Capito érkezhet Vasseur helyére az Alfa Romeóhoz csapatfőnöknek

    Jost Capito azonnal a lehetséges jelöltek közé került az Alfa Romeo új csapatfőnöki posztjára.

    Úgy tudni, hogy a Williams tegnap lemondott csapatfőnöke, aki korábban a Volkswagen rendkívül sikeres rali-világfőnöke volt, most a Saubernél pályázik arra, hogy az Audi Forma-1-es alakulatát irányíthassa. A 64 éves német a Groveban eltöltött két év után „félreáll” François-Xavier Demaison technikai igazgatóval együtt – ez komoly csapás a bajban lévő brit istállónak. Matthew Savage, a Williams tulajdonosának, a Dorilton Capitalnak az elnöke tegnap még így fogalmazott:

    „Hálásak vagyunk, hogy Jost elhalasztotta a tervezett visszavonulását, hogy elvállalja ezt a kihívást.”

    Capitónak ugyanakkor lenne értelme Frederic Vasseur távozása után a Sauber-Alfa Romeo csapatfőnöki posztján, akit a Ferrari főnöki posztjára vittek el, és ez már nyár óta tervben volt. Roger Benoit, a svájci Blick veterán és nagy tekintélyű tudósítója is erről írt:

    „Capitón kívül nincs is más név a környékükön.”

    A várható lépéseket szorgalmasan vitatják a Forma-1-es szakírók. A Sport1-nek a korábbi Forma-1-es pilóta, Christian Danner így nyilatkozott erről:

    „Van egy varázsszó az F1-ben, amikor a sikerről van szó, ez pedig a folytonosság. Attól tartok, hogy Binotto távozása három évvel veti vissza a Ferrarit.”

    Mivel az olasz Binotto lényegében a Ferrari közös csapatfőnöke és technikai igazgatója volt, így lehetne értelme, hogy a következő posztja Capito és Demaison helye lenne a Williamsnél. A La Gazzetta dello Sportnak a Ferrari korábbi versenyzője, Ivan Capelli szintén beszélt erről a kérdésről:

    „A Ferrari nagy gondja, hogy a csapat a szezon felénél leállítja az autó fejlesztését. Biztosan vannak jó mérnökök a Ferrarinál, mert a 2022-es autó gyors volt. Ugyanakkor voltak hibák a megbízhatóságban, a boxkiállás-kezelésben és a stratégiában. De megvoltak az alapok. Valaki, aki mindennek az élen áll, azonban hiányzott, és ez a legfontosabb hiányzó darab ma a Ferrarinál.”

    Úgy tudni, hogy Binotto távozása után a Ferrari most Simone Restát hívja vissza a Haas ügyfélcsapattól, hogy vezesse a technikai részleget. Így zárt ezért Capelli:

    „A csapatok közötti ide-oda átjárás nem jelent problémát. Ezt leszámítva egy Forma-1-es autó tervezése manapság annyira bonyolult már, mint hogy olyan emberek álljanak rendelkezésre, mint például Adrian Newey.”

    Váratlan fordulat: Távozik a Williams csapatfőnöke

  • Lebukott Binotto és Vasseur Abu Dhabiban?

    Lebukott Binotto és Vasseur Abu Dhabiban?

    Günther Steiner szerint nincs semmi extra abban, hogy Mattia Binotto és Frederic Vasseur az Abu Dhabi paddockban feltűnően egyeztettek.

    Az olasz média hatására vad pletykák keringenek a Yas Marinában arról, hogy a Ferrari csapatfőnök Binottót a jövő év elején az Alfa Romeo Vasseurje válthatja a posztján. A Ferrari átszervezése a Steiner vezette Haast is érintheti. A maranellói márka ugyanis az értesülések szerint Simone Resta technikai főnököt szeretné visszahívni a kis amerikai csapattól. Amikor Binottóval és a francia Vasseurrel való találkozójáról kérdezték, Steiner az olasz Skynak ennyit mondott:

    „Mattia épp az F1-es bizottságból történt visszatérése után fuvarozott minket, egy darabon, ennyi az egész. Beszélgettünk, de mi mindig egyeztetünk egymással.”

    Az F1 Bizottság ülésén számos új intézkedés került megvitatásra – többek között az új, esőfelverődést minimalizáló karosszériaelemek, a gumimelegítők tilalmának elhalasztása, a DRS korábbi engedélyezése a futamokon, a költségvetési sapka finomhangolása és még sok egyéb. Stefano Domenicali, az F1 vezérigazgatója erről így nyilatkozott:

    „Az FIA elnöke és én továbbra is a sportágnak a legjobb eredményeket szeretnénk maximalizálni, hogy 2023 még jobb éve legyen a Forma-1-nek.”

    Hiába cáfol a Ferrari, újabb váratlan név merült fel Binotto helyére

  • Hiába cáfol a Ferrari, újabb váratlan név merült fel Binotto helyére

    Hiába cáfol a Ferrari, újabb váratlan név merült fel Binotto helyére

    A Ferrari válaszolt azon pletykákra, amelyek szerint Mattia Binottót leválthatják a csapatfőnöki posztról – miközben egy másik ismerős nevet is kapcsolatba hoztak a maranellóiak vezetői állásával.

    Több hiteles olasz médiaforrás, köztük a neves sportnapilap, a La Gazzetta dello Sport is azt állítja, hogy az olasz Binottót januárban leváltják a förtelmes 2022-es bajnoki harc miatt. A csapat közleményében azonban ez áll:

    „A Ferrari kijelenti, hogy ezek a pletykák teljesen megalapozatlanok.”

    Ezt a nyilatkozatot az a hét elején széles körben elterjedt spekuláció váltotta ki, mely szerint a francia Frederic Vasseur-t, aki állítólag közel áll Charles Leclerc menedzseréhez, Nicholas Todt-hoz, elküldik a Saubernél betöltött jelenlegi pozíciójából. A hinwili székhelyű, jelenleg Alfa Romeo néven ismert alakulat nem reagált a megkeresésekre. Később azonban arról szóltak a hírek, hogy a Ferrari is visszahívja Simone Restát az általuk támogatott Haas technikai igazgatói posztjáról.

    Ráadásul a McLaren csapatfőnökét, Andreas Seidlt is emlegetik Binotto lehetséges utódjaként, hiszen a Ferrari, Stellantis és az Exor elnöke, John Elkann állítólag közvetlenül beavatkozott, hogy új felső vezetést találjanak a maranellói istállónak.

    Binotto látványosan hiányzott a múlt hétvégén Brazíliában, de ugyanígy volt ezzel a Mercedes irányítója, Toto Wolff is, amikor a német csapat végre szerzett győzelmet 2022-ben is.

    A La Gazzetta dello Sport tudósítói, Luigi Perna és Giusto Ferronato kitartanak amellett, hogy az 54 éves Vasseur, aki történelmi stratégiai kapcsolatban áll a korábbi Ferrari-főnökkel, Jean Todttal, egyértelműen az első számú kiválasztott Binotto helyére. Szerintük már tavaly nyáron egyeztetett vele Elkann, de még hozzátették:

    „Vasseur-nek megszilárdult kapcsolata van a Stellantis csoport felső vezetésével, amelyet a Sauber irányításának évei alatt épített ki, és most Alfa Romeo márkaként ismerünk. Ő fordulópont lehet a menedzsmentben, tekintettel az önéletrajzára. Igazi versenyző alkat, aki a múltjában számos alacsonyabb szériás csapatot is irányított.”

    Olaszországban már Binotto kirúgása a téma, két jelölt van a helyére

  • Minardis tapasztalataira építene a Haas technikai igazgatója

    Minardis tapasztalataira építene a Haas technikai igazgatója

    A Minardi annak idején az F1 gyakorlatilag fix sereghajtója volt. A Haas korábban itt dolgozó technikai igazgatója szerint mégis van mit hasznosítani akkor szerzett tapasztalataiból.

    Mi magyarok első kézből is emlékezhetünk rá, hogy a Minardi 20 év F1-es pályafutás alatt gyakorlatilag folyamatosan a mezőny szerethető lúzere volt. Az olasz kiscsapat 340 futamon még csak dobogóra sem tudott soha állni, legjobb eredménye egy első soros rajthely és három darab negyedik hely volt. A konstruktőri tabellán a Minardi sosem végzett a hetedik helynél előrébb.

    Simone Resta annak idején 1998 és 2001 között dolgozott Faenzában. A szakember ezt követően, még a Haas előtt, sokáig a Ferrarinál dolgozott, leszámítva egy másfél éves „kölcsönt” az Alfa Romeónál. Az F1-es időszakát erőn felül kezdő Haas technikai igazgatója most karrierje kezdetén megszerzett tapasztalataira igyekszik építeni. Az amerikai istálló egész hasonló időszakot él meg a mezőny végén, mint annak idején a Minardi.

    A Minardi volt messze a legkisebb csapat, ahol valaha dolgoztam” – emlékezett vissza a Haas olasz szakembere a kezdetekre a The Race kérdésére. „Szóval tudom, hogy kell kevés forrással dolgozni. Benne van a DNS-emben. Hogyan egyszerűsítsünk le mindent, hogyan fókuszáljunk a prioritásokra. A Minardinál születtem. Innen aztán elkerültem a mezőny egyik csúcsistállójához, a Ferrarihoz. Ehhez a két véglethez képest mondjuk félúton van az Alfánál töltött időszakom.

    Resta mostanra már gyakorlatilag mindent látott. „Nincs itt semmi meglepetés. Egyszerűen más a Haas hozzáállása például a Ferrarihoz képest. Ez nem azt jelenti, hogy akkor minden rendben is van, mert persze van munkánk. De tudjuk, honnan kell ezt nézni.”

    A Haas helyzete persze csak kis túlzással vonható párhuzamba a Minardi által átéltekkel. Az amerikai istállónak teljesen másak az anyagi kapacitásai, emellett pedig amilyen alkatrészt csak tudnak, átvesznek a Ferraritól. Ettől még a csapat pozíciója jelenleg pontosan ugyanaz, mint annak idején a Minardi esetében.

    De akkor hogyan tovább?

    Steiner szerint rápihentek 2022-re és lesz visszaút az istálló számára. Ezzel egybecsengenek Resta szavai is.

    Még mindig mi vagyunk az a csapat, amely igyekszik borítani a papírformát és erőn felül teljesíteni” – fogalmaz Resta. „A csapat felépítése ugyanis nagyjából ugyanaz, mint mondjuk 2018-19 környékén. Ami változott, az az, hogy a Dallara kárára jóval több a saját emberünk. Néhány ember pedig a Ferraritól került hozzánk a költségvetési sapka miatt. Ezek mellett viszont még mindig mi vagyunk messze-messze a legkisebb csapat. Ugyanaz a csapat vagyunk, akik 2016-17-18-ban és ugyanazt is akarjuk megcsinálni.

    A Haas 2021-ben az egyetlen nullapontos csapat volt a konstruktőri tabellán.

  • Véget ért a Haas kálváriája, beindították az VF-21-et!

    Véget ért a Haas kálváriája, beindították az VF-21-et!

    Megérkezett a Ferrari motor a Haashoz, így sikerült beindítaniuk a 2021-es konstrukciójukat.

    Az amerikai kis csapat sokáig bajban volt, ugyanis az olasz erőforrás még csak el tudott menni az Egyesült Királyságba, ám a hajtásláncot kísérő mérnökök már nem. A járványügyi hatóságok által felállított protokoll szerint ugyanis a negatív koronavírus tesztek mellett, kötelező volt kiülni a 10 napos karantént is, amit a Ferrari szakemberei nem tudtak vállalni.

    Ennek értelmében a Haas csak Bahreinben kapta meg a hiányzó alkotóelemet, amit be is szereltek az autóba és rögtön be is indították azt. A garázsban a mérnökök mellett Mick Schumacher, Günther Steiner és Simone Resta is elégedetten hallgatta a duruzsoló erőforrást.

  • A Ferrari elengedi az IndyCar vállalást a Haas személyzeti migráció miatt

    A Ferrari elengedi az IndyCar vállalást a Haas személyzeti migráció miatt

    A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto kizárta, hogy a közeljövőben csatlakoznának az IndyCar mezőnyéhez, pedig egyeztettek erről 2020-ban Roger Penskevel, a széria tulajdonosával. Korábban a Scuderia azt állította, hogy körbe néznek más sorozatok közt is, köszönhetően az idei évtől bevezetett költségvetési korlátnak az F1-ben, hogy újra feloszthassák a személyzetüket.

    Penske elárulta, hogy a Ferrari eredetileg 2022-től kezdve akart volna indulni a szériában, de Binotto ezt most kizárta. Arra a kérdésre, hogy a a migrációjuk a Haas alakulata közé rövidtávon csökkenti-e az esélyt, hogy a Ferrari szerepeljen másutt is, erre a csapatfőnök így felelt:

    „Átbeszéltük az IndyCart. Kapcsolatban álltunk velük, de végül határozottan úgy döntöttünk, hogy nem fogunk csatlakozni a szériához, mert ez befektetést is jelent, és a Forma-1-re kell koncentrálnunk. Egyeztetünk azonban tovább. Közép- vagy hosszútávon, azt gondolom, hogy miért is ne? Most azonban továbbra is első a Forma-1, arra koncentrálunk.”

    Tavaly év végén a személyzeti átalakítás miatt a Ferrari megerősítette, hogy Simone Resta csatlakozik a Haashoz, hogy tovább erősítse az olasz és az amerikai bázisú csapatok kapcsolatát. Resta korábban a Ferrari mérnöki részlegét vezette, helyét a teljesítményért felelős vezető, Enrico Cardile vette át.

  • Vasseur sem érti, hogy miért ment Schumacher a Haashoz

    Vasseur sem érti, hogy miért ment Schumacher a Haashoz

    Frederic Vasseur nem igazán érti, hogy a Ferrari miért a másik, az ő erőforrásukkal ellátott csapatnál, a Haasnál képzeli el Mick Schumacher bemutatkozását 2021-ben, és a folytatást is. A svájci Blicknek az Alfa Romeo csapatfőnök így nyilatkozott:

    „Megdöbbentett. Több értelme volt talán a Ferrarinak az, hogy Micket vigyék a Haashoz és Giovinazzit nálunk tartsák, hogy stabilabb legyen a csapat. Ugyanakkor tényleg nem tudom.”

    A helyzet azt mutatja, hogy a Ferrari és az Alfa Romeo talán eltávolodnak egymástól, miközben a Haas egyértelműen közelebb kerül Maranellóhoz. Például a Scuderia tervezője, Simone Resta tavaly még az Alfa Romeo csapatát erősítette, de most követi Schumachert a Haasba. Erről csak ennyit mondott Vasseur:

    „Bocsánat, de ez egy nagyon bonyolult kérdés. Néha, történnek furcsa dolgok az életben.”

    Vasseur még azt is meglebegtette, hogy akár a közeljövőben teljesen szakíthatnak a Ferrarival:

    „2021 végéig vagyunk a Ferrarihoz kötve. Utána át kell néznünk a lehetőségeket, mert a következő szerződésnek már az új autókkal 2022-2026-ig kell kitartania.”

    Amikor rákérdeztek, hogy ez a következő szerződés is a Ferrarival lesz-e, Vasseur így reagált:

    „Soha nem lehet ezt előre megmondani. Ez olyan, mint a házasság, nincs rá garancia, hogy örökre ugyanazon nő mellett maradsz. Egy partnerségben mindig figyelembe kell venni azt, hogy vannak pillanatok fent és lent is, így meg kell kérdeznünk magunktól, hogy mivel járnánk a legjobban? Eddig a Ferrari főleg egy stabil partner volt.”

    A 2020-as szenvedésükről az erőforrásukkal így beszélt:

    „Ezt önök állítják, de nem tudok nem egyetérteni vele. A megbízhatóságán kívül nem lehetünk elégedettek az eredménnyel, ez az év ugyanakkor a Ferrarinak felér egy teljes katasztrófával.”

    Végül arra is válaszolt, hogy mi lesz 2021-ben a tartalékpilótájukkal Robert Kubicával és a névadó szponzorukkal, az Orlennel:

    „Elégedettek voltak az aktivitásunkkal ezen nagyon nehéz évben is, ami jó hír, így maradnak. Tudjuk, hogy minden téren fejlődnünk kell, és ha valami jó érkezik a Ferraritól, akkor még komolyabb céljaink is lehetnek.”