Címke: Silverstone

  • Marko szerint igen komoly szerepkörben térhet vissza Vettel az F1-be

    Marko szerint igen komoly szerepkörben térhet vissza Vettel az F1-be

    Sebastian Vettel visszatérhet a Forma-1-be versenyzőként, de akár csapatfőnökként is, ez a véleménye Dr. Helmut Markónak.

    A Red Bull egyik vezető tisztségviselője ő, aki az energiaitalosok versenyzői programjának vezetőjeként 15 évvel ezelőtt az akkor még tinédzser Vettelt az F1-es rajtrácsra hozta.

    Abu Dhabi hosszú és érzelmes búcsúhétvégéje volt a most 35 éves négyszeres világbajnoknak, és az eseményen Vettel édesapja, Norbert is részt vett. Az idősebb Vettel úgy véli, hogy az Aston Martin vasárnap a konstruktőri világbajnokság hatodik helyét dobták el azzal, hogy elrontották a stratégiát a fia búcsúfutamán. A silverstone-i csapatot hibáztatta azért, hogy a konstruktőrök végső értékelésében az Alfa Romeo mögé szorultak:

    „Stratégiai katasztrófa, és az Aston Martin most ezzel 12 millió dollárt vesztett.”

    Ugyanakkor az Abu Dhabi 2022-es szezonzárója nagyrészt arról marad emlékezetes, hogy Vettel sokat ünnepelt utolsó nagydíjhétvégéje volt – legalábbis egyelőre. Erről már mosolyogva beszélt Marko a Servus TV-nek:

    „Mindannyian láthatjuk, milyen személyiséget és micsoda űrt hagy itt. Azonban ez az ő személyes döntése, és biztos vagyok benne, hogy bármit is fog csinálni a jövőben, az olyan lesz, ami elégedetté teszi őt.

    Nem kizárt, hogy topmenedzseri pozícióban tér vissza. Már majdnem 80 éves vagyok, tehát ez egy nagy dolog lenne.”

    Marko szerint az sem kizárt, hogy Vettel versenyzőként térjen vissza, ezért így zárt:

    „Hagyjuk, hogy most ültessen néhány fát, aztán majd meglátjuk, mi történik.”

    Vettel „üresnek” érzi magát a búcsúját követően

  • Vedd meg a Hajszából Hunt 1976-os McLaren M23 replikáját – videóval!

    Vedd meg a Hajszából Hunt 1976-os McLaren M23 replikáját – videóval!

    A 2013-as Rush (Hajsza a győzelemért) filmben Daniel Brühl alakítja Niki Laudát, Chris Hemsworth pedig James Huntot. A két főszereplő mellett azonban valami más is ellopta a showt: egy 1976-os McLaren M23 replika, amelyet a filmhez építettek, és amely most kalapács alá kerül.

    A filmben használt 1976-os McLaren M23 talán a lehető legközelebb áll az eredetihez, de valójában külön a filmhez építették. A film jelenleg 88%-os tetszést aratott a Rotten Tomatoes-on, maga Lauda pedig a premier után azt mondta, hogy „csak egy dolog” nem stimmelt a filmmel kapcsolatban: „Nem tudom már sajnos Jamest ugratni a film után.”

    Az eredeti McLaren M23 az 1973-as szezonban mutatkozott be, és a McLaren M16 Indy 500-as autóján alapult. Ford Cosworth DFV motorral rendelkezett, amelyet a Nicholson-McLaren Engines tuningcég 465 lóerőre húzott fel.

    Visszatérve a replikára, két 1976-os McLaren M23-ast építettek kifejezetten a filmhez, hogy használják akkor, amikor egy igazi M23-as Forma-1-es autó használata túl veszélyes lenne. Mindkettőt úgy tervezték, hogy szinte ugyanúgy nézzenek ki, mint az eredeti autók. Ezekből 13 példányban építettek, 1-től 12-ig, illetve 14-es sorszámmal, mivel a 13-as számot szerencsétlenségnek tartották.

    Most a Silverstone Auctions aukciósházban árverésre bocsátották az egyik versenyautót, amelyet nem sokkal a film premierje után vásároltak meg. A szóban forgó replika már néhány éve ki van állítva, és a hirdetés szerint „ugyanolyan maradt, mint amikor a forgatásról kikerült, így valószínűleg nem sok mindenre lesz szükség ahhoz, hogy úgy működjön, mint a filmben”.

    A replika leírása megjegyzi, hogy az 1976-os McLaren M23 replika nyilvánvaló, hogy nem alkalmas versenyzésre. A „versenyautó” november 12-én, szombaton kerül árverésre, irányára 50 000 és 80 000 font között lesz.

    James Hunt még a barátai szerint is egy őrült volt

  • Máris éles lehetőséget is kap majd a Forma-1-ben az idei F2 bajnok

    Máris éles lehetőséget is kap majd a Forma-1-ben az idei F2 bajnok

    Felipe Drugovich a múlt héten élvezhette először a Forma-1-es erejét, amikor több mint 300 kilométert teljesített az AMR21-es versenyautóval Silverstone-ban, és ezzel debütált az Aston Martin Aramco Cognizant Formula One™ Team színeiben.

    Felipe, nemrég nyerte meg a Formula 2 bajnokságát Monzában, és gyorsan megismerkedett a csapat 2021-es Forma-1-es autójával. A tesztkilométerek azt jelentik, hogy a 22 éves brazil teljesítette a követelményeket ahhoz, hogy megkapja a szuperlicencet, és részt vehessen az Abu Dhabi Nagydíj első szabadedzésén, majd Lance Stroll autójával.

    Felipe emellett a november 22-én, kedden megrendezésre kerülő szezonzáró Abu Dhabi tesztre is jelölt ként indul, a fiatal pilóták között.

    Felipe Drugovich ennyit mondott:

    „Csodálatos, hogy először ülhettem Forma-1-es autóban. Sokat tanultam, és minden szükséges munkát és kilométert megtettünk, hogy készen álljunk Abu Dhabira. Az időjárás némileg tréfált velünk, volt, de elég sok kört tettünk meg száraz gumikon, majd a nap végén vizes gumikon futottunk. Az autó teljesítménye lenyűgöző volt: például a sebességváltások simasága, és az oldalirányú tapadásnak köszönhetően nagyon nagy sebességet lehet bevinni a kanyarokba. Nagyon élveztem a napot; ez volt az első alkalom, hogy a pályán kezdhessek el rendesen dolgozni a csapattal. Nagyon köszönöm mindenkinek, aki ezt lehetővé tette.”

    Mike Krack, a csapatfőnök is nyilatkozott:

    „Felipe remek munkát végzett a silverstone-i teszten. Gyorsan alkalmazkodott az autóhoz és a változó körülményekhez, és már néhány kör után megvolt a tempója. Mindig érdekes látni, ahogy egy fiatal versenyző az első köreit teszi meg egy Forma-1-es autóban, és Felipe tényleg a lehető legtöbbet hozta ki a lehetőségéből. Intelligens versenyző, jól együttműködött a mérnökökkel, és lenyűgözött minket a profizmusával, a teljesítményével és a visszajelzéseivel.”

    Drugovich az Aston Martinnál folytatja

  • Még a tartalékpilótája is világbajnok lesz az Aston Martinnak 2023-ban

    Még a tartalékpilótája is világbajnok lesz az Aston Martinnak 2023-ban

    Az Aston Martin Forma-1-es alakulatához csatlakozik jövőre a Formula E bajnok Stoffel Vandoorne, teszt- és tartalékpilótaként.

    Vandoorne idén Formula-E világbajnok lett a Mercedes színeiben, mielőtt a csapat kiszállt a sorozatból, és a DS Penske tagjaként akarja megvédeni a címét. Az Aston Martin tartalékosi feladatait a regnáló Formula 2-es bajnokkal, Felipe Drugoviccsal osztja majd meg.

    A 30 éves versenyző F1-es bemutatkozásakor, a 2016-os Bahreini Nagydíjon Fernando Alonso helyettesítéseként szerzett pontot a McLarennél. A következő két szezonban teljes munkaidőben Alonso mellett versenyzett a csapatnál, mielőtt 2018 végén kirakták. Azóta a Mercedes tartalékversenyzőjeként szolgált, miközben az FE-ben is sikeresen versenyzett a csillagos márkával. A silverstone-i bázisú Aston Martin csapathoz való átigazolását „hihetetlenül izgalmasnak” nevezte.

    „Nagy érdeklődéssel figyeltem, miképp fejlődött és bővült a csapat működési szempontból, és tudom, hogy mennyire hihetetlenül eltökéltek, hogy minden területen előrelépést érjenek el.”

    Vandoorne újra találkozik korábbi csapattársával, Alonsóval, mivel 2023-ban Lance Stroll mellett ő is bekerül az Aston Martin versenyzői közé. Erről ennyit mondott:

    „Csatlakozni Fernandóhoz, akit már ismerek az F1-es versenyzői pályafutásomból, és Lance-hez, hogy segítsek nekik fejleszteni és javítani a jövő évi autót, fantasztikus feladat lesz.”

    Az Aston Martin csapatfőnöke, Mike Krack ennyit tett hozzá:

    „Vandoorne rendelkezik minden olyan képességgel, amelyre szükségünk van ehhez az új és kibővített szerepkörhöz a csapaton belül: gyors, analitikus, szorgalmas és fantasztikus csapatjátékos. Tökéletesen illeszkedik majd a növekvő szervezetünkbe, a másik tesztpilótánkkal, Felipe Drugoviccsal együttműködve.”

    Vandoorne az F1-be való visszatérésről: Soha ne mondd, hogy soha

  • James Hunt még a barátai szerint is egy őrült volt

    James Hunt még a barátai szerint is egy őrült volt

    Egy katasztrofális ember, aki tudott bájos is lenni, egy versenyző, aki fedezte a kártyáit, hogy megszerezze az 1976-os Forma-1-es bajnoki címet, de nem volt totálisan könyörtelen – James Hunt volt a tökéletes Jekyll és Hyde versenyző.

    A karizmatikus pilóta által hagyott benyomás még ma is erős. Ezt a havi MotorsSport Magazin 1977-es témájú számban a Huntra emlékezők is elmondják.

    Ez volt az a szezon, amelyben a legjobb formáját hozta, de egyben a legrosszabbját is teljesítette. Silverstone és Fuji pompás győzelmeket hozott, de a szezon nagy részében használt McLaren M26-os nehézkes megszületésével az érdektelensége is kezdett eluralkodni, ami Hunt kiszámíthatatlan viselkedésében nyilvánult meg.

    Ez a kettősség teszi őt olyan lenyűgöző karakterré, ami miatt gyakran többet beszélnek róla, mint azokról, akik dicsőbb versenystatisztikákat halmoztak fel – de nem csinálták úgy, mint James. Az egyenes beszédéről ismert John Watson az e havi számban összehasonlítja és szembeállítja Hunt versenyzési stílusát másokéval:

    „James igazán versenyképes volt, intelligens, és rájött, hogy ha a Tarzanba érve a belső íven halad, és te pedig a külsőn, akkor „felsöpri” a pályát, és lényegében leszorít a pályáról. Visszatértem inkább mögé. Mario Andretti úgy vélte, James megértette a kerék a kerékkel versenyzés etikettjét, hogy helyet hagyjon a versenyzésnek – pedig nem.

    „Tisztelettel mondom, de szerencséje volt a világbajnoki címével Lauda nürburgringi balesete miatt, de a legjobbat hozta ki abból, amit kínáltak neki. Kanadában és Amerikában ő volt a domináns pilóta egy kiváló autóban, és a csapat megértette, miképp hozza ki belőle a legjobbat. Ahogy 1977-ben nekivágott a világbajnoki címe megvédésének, úgy érezte, hogy újra meg tudja csinálni – alapvetően akkor is kiemelkedő volt.”

    Egy másik pilóta, aki testközelből láthatta az embert és a versenyzőt, Hunt mclarenes csapattársa, Jochen Mass volt. Ők ketten kijöttek egymással, de a német bevallása szerint a ’76-os bajnok mindent megtett a győzelemért:

    „James őrült volt, soha nem nyugodott le teljesen. Azt hiszem, hogy túlzottan is vakmerő volt, ami a személyisége és a jólneveltsége közé állt. Versenyzőként igazi nagymester volt, és bátor. Amikor a Hesketh-től a McLarenhez került, hozzászokott az egyautós istállóhoz. A saját útját járta, ezért takarta el a kártyáit, soha semmit nem adott ki a kezéből. Bírtam őt, kölcsönös tisztelet volt közöttünk.”

    Ezt a Heskethben kialakult vasakaratot az első Forma-1-es csapatfőnöke nagyra értékelte, és segített a kiscsapatnak, hogy egy rövid időre az élvonalba kerüljön. Így beszélt róla Lord Hesketh:

    „James nemcsak egy gyors versenyző volt, hanem kőkemény is, és rendkívül versenyképes. Amennyiben 20 évvel korábban születik, vadászpilóta is lehetett volna. A Spitfire-je oldalán megannyi fekete kereszt lett volna. Nem volt ideje hírességgé válni, nem igazán érdekelte.”

    Hunt sötét oldala és az egyre növekvő félelem attól, hogy a győzelemtől eltérő célokért kockáztassa az életét, végül 1979 felénél arra késztette, hogy felhagyjon a versenyzéssel. A versenyzés utáni karrierje során a BBC-nél F1-es szakkommentátorként dolgozott Murray Walkerrel, és az „F1 hangja” nagyon is szemtanúja volt az egykori világbajnok különféle oldalainak, de végül egy új Huntot látott felbukkanni. Így nyilatkozott róla korábban Walker:

    „Szeszélyes ember volt, borzalmas temperamentummal rendelkezett, de tudott teljesen elbűvölő is lenni. Jó kombináció voltunk, mert James annyira nagy tudású és szókimondó volt. Csodáltam a bátorságát, amikor 79-ben Monacóban kiszállt a Wolftól, és kimondta, hogy nem akarja tovább kockáztatni az életét. Később komoly pénzügyi gondjai is voltak. Más emberré vált, szerényebb lett, és vidámabb. Szerintem, ez volt az a James, aki végig benne élt.”

    James Hunt 33 nővel feküdt le két hét alatt futamfelkészülés gyanánt

  • Túl sok a jegyigény a Brit Nagydíjra, lehaltak a szerverek

    Túl sok a jegyigény a Brit Nagydíjra, lehaltak a szerverek

    Váratlan problémával szembesültek a 2023-as Brit Nagydíj szervezői. Ugyanis akkora mennyiségű jegyigény futott be hozzájuk, hogy a szerverek egyszerűen nem bírták el, ezért rövid időre fel kellett függeszteniük az értékesítést.

    A szervezők csütörtök reggel indították el a jegyek értékesítését, ám sokan folyamatos hibaüzenetekbe botlottak és nem tudták befejezni a tranzakciót. Az ok nagyon egyszerű, ugyanis annyian akartak egyidőben vásárolni, hogy a kiszolgáló szerverek egyszerűen nem bírták a terhelés és bedobták a törölközőt.

    A szervezőknek így egy közleményt kellett kiadniuk, amelyben bejelentették, hogy felfüggesztik a jegyvásárlási lehetőséget, mivel már eddig is 200 ezer ember adta le jegyigényét, de rajtuk kívül is további 25 ezer ember várt a sorára az online kiszolgálónál.

    A leállás nagyjából egy napig tart, a tervek szerint helyi idő szerint dél előtt nem sokkal újra megnyitják a felületet, mivel a problémát a reményeik szerint sikerült kiküszöbölni.

  • Az Alpine és a Williams is szemmel tartja de Vries-t

    Az Alpine és a Williams is szemmel tartja de Vries-t

    Lehetséges, hogy Alpine lehet az a csapat, amely a Forma-1 friss újoncának, Nyck de Vriesnek 2023-ban teljes munkaidős szerződést ajánl.

    Egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a holland Szingapúrban már a második egymást követő nagydíjon ülhet a Williams volánja mögött, mivel kiderült, hogy Alex Albonnak légzési nehézségei akadtak az intenzív osztályon töltött időt vakbélműtétje után.

    A 27 éves De Vries volt az Aston Martin pénteki edzéspilótája Monzában, de a silverstone-i székhelyű csapat leszerződtette a 2023-as tartalékosi szerepkörre az új Formula 2-es bajnok Felipe Drugovichot. De Vries reménykedik egy versenyzői ülésben, de a Williams csapatfőnöke, Jost Capito Monza után figyelmeztetett, hogy más tényezők is számítanak abban, hogy Nicholas Latifi helyére érkezhet-e 2023-ra. A Holland Nagydíj főnöke, Jan Lammers a NOS-nak ennyit mondott róla:

    „Nyck kvalitásaihoz kétség sem férhet. A sportág Latifijával, Strolljával és Mazepinjével együtt élte meg a pályafutása csúcsát. Akkor azonban a Forma-1-ben három szabad hely is foglalt volt. Ez igen megnehezítette a dolgát.”

    Úgy tűnik azonban, hogy a Williams versenyzője, Latifi most különösen ingatag lábakon áll, miután a monzai időmérőn és a versenyen is egyértelmű vereséget szenvedett de Vries-től. Capito így látja most a helyzetet:

    „Rendkívül nehéz neki. Az, hogy egy új versenyző ül a másik autóban, aki gyorsabb, igen nagy nyomást jelent. Forma-1-es pilótaként tudnod kell kezelni a nyomást, hiszen csak 20 hely van. Ők a legjobbak, és ezt el kell viselned. Ezt most majd meglátjuk, miképp kezeljük.”

    A Williams lehet, hogy közelebbről is megvizsgálja de Vries-t lehetőségként, mivel úgy tűnik, hogy más csapatok is így tesznek, amelyeknek 2023-ra szabad helyük van.

    Nemrég például arról számoltunk be, hogy az Alpine szeptember végén a Hungaroringen az Indycar sztárjának, Colton Hertának ad egy esélyt a tavalyi autóval. De Vries, valamint az F2-es élmenő Jack Doohan most úgy néz ki, hogy hasonló tesztre készül a 2021-es Alpine-nal Magyarországon. De Vries a De Telegraafnak viccelődött, amikor arról kérdezték, hogy bizonyos csapatok most érdeklődnek-e iránta:

    „Talán készítenem kellene egy Powerpoint prezentációt. A Forma-1 egy elég dinamikus világ, és emiatt nehéz megjósolni, hogy mik az esélyeim. Ami vasárnap történt, természetesen adott lökést. Ugyanakkor nem rajtam múlik, hogy ki ül be az autójukba. Történjen bármi is, Monzát most már senki sem veheti el tőlem.”

  • Latifi meg akarja tartani a versenyülését

    Latifi meg akarja tartani a versenyülését

    Nicholas Latifi úgy gondolja, több időt érdemelne, hogy bebizonyítsa, helye van a Forma-1-ben. Az iráni-kanadai üzletember édesapja Sofina Foods nevű cégének kulcsfontosságú támogatásával a 27 éves pilóta 2020-ban debütált a Williamsnél.

    Most azonban az a hír járja, hogy egy olyan versenyzőt, mint a Mercedes által támogatott Nyck de Vries, igazolhatnak Latifi helyére 2023-ra, miután a kanadai az idei szezon első felében nehezen tudta felvenni a versenytárs Alex Albon tempóját. Latifi ugyanakkor ragaszkodik ahhoz, hogy az utóbbi időben javult, és ezt el is mondta a motorsport-total.com-nak:

    „Most már sokkal kényelmesebben érzem magam. Sokkal többet tudok kihozni az autóból és magamból is. Szerintem megérdemlem, hogy a Forma-1-ben maradjak. Az év elején ez nem így volt, de a csapat értékelheti az eredményeimet, hiszen a teljesítményem javult.”

    Ráadásul azt is állítja, hogy az idei korábbi küzdelmének technikai oka lehetett:

    „Silverstone-ban kicseréltük a kasznit, és a teljesítmény megérkezett. Nem tudtuk bizonyítani, hogy valami baj volt vele, de 99,9 százalékig biztos vagyok benne, hogy valami baj volt. Talán nem passzoltak hozzá a nálam használt alkatrészek. Silverstone-ban nem változtattam semmin. Montreal után magam alatt voltam, de Nagy-Britanniában felfelé indultak el az eredmények.”

  • Mansell rájött, miért nem szerették őt túlságosan a csapattársai

    Mansell rájött, miért nem szerették őt túlságosan a csapattársai

    Nigel Mansell nem értette, hogy miért volt népszerűtlen a csapattársai, így például Nelson Piquet körében, de visszatekintve most már érti.

    Mansell 1992-ben ért fel a Forma-1 csúcsára, megnyerte pályafutása egyetlen világbajnoki címét, miután egy idénnyel korábban második lett. A brit elmagyarázza, hogy azokban az 1991-es és 1992-es szezonokban ő volt az első számú pilóta. Azt megelőzően szerinte ez nem így volt, mivel a csapatainál másodszámú státuszban versenyzett.

    Persze, a csapattársai korántsem voltak tapasztalatlanok. Mario Andretti, Keke Rosberg, Nelson Piquet és Alain Prost mind-mind példaként szolgáltak Mansell F1-es pályafutása alatt. Bajnoki tapasztalattal rendelkeztek, mielőtt ő maga is világbajnoki címet szerzett volna.

    Mansell aktív ideje alatt nem értette, hogy pár csapattársa miért nem kedvelte őt. Elsősorban Piquet-t nevezte meg, de pályafutása végeztével visszatekintve rájöhetett, hogy ez azért volt, mert Piquet nem szerette, ha megverte őt másodszámúként. Adrian Fluxnak adott interjújában beszélt erről:

    „Kiváltságos helyzetem volt, amikor először kerültem a Forma-1-be, hiszen hét-nyolc világbajnok versenyzett együtt. Olyanokat kellett legyőznöm, mint Alain Prost, Ayrton Senna, Nelson Piquet, Michael Schumacher, és ez csak néhány név akiket felemlegetek. Hihetetlenül sok nagyszerű versenyző volt abban az időben.

    Mindezt akkor, amikor úgymond, oké, ’91, ’92-ben egyenesen első számú versenyző voltam, ekkor versenyeztem a bajnoki címért. Az emberek azt azonban elfelejtik, hogy amikor ’91-ig, ’92-ig különféle csapatoknál versenyeztem, én voltam a második számú pilóta, négy különböző világbajnokkal versenyeztem csapattársként. Elképesztő, amikor visszatekintek a pályafutásomra, már sokkal jobban megértem, mint akkor, mert soha nem értettem, miért nem kedvelnek igazán. Ugyanakkor ha már világbajnok vagy, vagy többszörös világbajnok, és aztán egy második számú autóban vered őket, mint én Nelson Piquet-vel voltam így a Williamsnél, ő nem volt a legjobb barátom, nemde?!”

    A modern Forma-1-ben egy istálló két autója nagyjából egyenlő a megbízhatóság szempontjából. Mansell ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az ő korszakában a második számú autó vezetése jelentősen kisebb esélyt jelentett arra, hogy célba érjen a versenyen, és így lemaradt a bajnoki címért való küzdelemhez szükséges pontokról:

    „1990 végén Silverstone-ban vonultam vissza. Azért tettem ezt, mert sok embert láttam ugyan, sok barátom meghalt, akiket nagyon jól ismertem, de nem kaptam meg a támogatást ahhoz, hogy elvégezzem a munkát. A Ferrarihoz szerződtem ’89-re és ’90-re első számú versenyzőként. A Ferrari mégis megvásárolta az első számú státuszt, hogy Alain Prost a Ferrarihoz jöhessen. Az autók megbízhatósága akkoriban elképesztően fontos volt. Ha nem fejezel be egy versenyt, nem kapod meg a pontokat, nem gyűjtesz pontokat, nem leszel világbajnok. Ha a 80-as, 90-es években az első számú pilóta voltál, akkor 30%-kal nagyobb esélyed volt arra, hogy célba érj egy futamon. Amennyiben második számú versenyző vagy, ugyanolyan gyors lehetsz. Az autód azonban megbízhatóság szempontjából nem annyira jó, mint az első számú autó. Tehát Silverstone-ban úgy döntöttem, hogy valójában elég volt, mivel soha nem kaptam volna meg azt a támogatást, amire valójában szükségem volt ahhoz, hogy átérjek a célvonalon.”

    A Classic-ot az augusztus 26-28-i hétvégén rendezik meg Silverstone-ban, és számos látványosságot kínál. Többek között Mansell 30 évvel ezelőtti F1-es világbajnoki címet nyert autóját is bemutatják egy interaktív kiállításon.

  • A Belga Nagydíj szervezői előre figyelmeztetik a balhézókat

    A Belga Nagydíj szervezői előre figyelmeztetik a balhézókat

    A Forma-1 megpróbálja visszaszorítani a versenypályákon a nézők részéről elkövetett mocskolódásokat és szabályszegéseket. A Spa Francorchamps versenypálya szigorú házirendet szabott az augusztus végi Belga Nagydíjra kilátogató szurkolókra. Az elmúlt hetekben többször előfordult, hogy a versenyre látogató nézők vállalhatatlan módon viselkedtek, sőt, állítólag még a rendezvényeken dolgozók is részt vettek a helytelen hozzáállásban.

    Silverstone-ban két férfi komoly sérülésekkel került kórházba, miután verekedés tört ki, míg más szurkolók Max Verstappent, Sir Lewis Hamilton tavalyi bajnoki riválisát fütyülték ki.

    Az Osztrák Nagydíjon több jelentés is érkezett diszkriminációról és zaklatásról, illetve árucikkek elégetéséről. Egyes szurkolók szinte szektás mentalitással kezdték átvenni az irányítást a helyszínre belépő rajongók felett, miután a közösségi médiában hónapokig tartó zaklatás folyt.

    Budapesten is több merchandise-t elégettek, míg a fotós Mark Thompsont arcon ütötte egy biztonsági őr. A Hungaroring nemrég azt nyilatkozta a Formula1news.co.uk-nak, hogy a rendőrség jelenleg is foglalkozik az esettel.

    Az augusztus 26-28-i belga futam előtt Spa egy képsorozatot tett közzé az Instagramon, amely azt ábrázolja, mit nem szabad tennie a rajongóknak, amikor megérkeznek a pályára:

    „Viselkedjetek tisztelettel, nincs üveg, nincs füstbomba vagy rakéta, nincs fegyver, nincs alkohol. A talajon álljatok (utalva a kerékpárok tilalmára), nincs háziállat (kivéve a segítőkutyák és Roscoe), nincs grillezés, nincsenek drónok”.

    Továbbá, tekintettel arra, hogy az utóbbi időben az emberek reklámtáblákat vittek el a versenypályákról, közölték a rajongókkal, hogy „ne lopjatok táblákat – látjuk, amit tesztek”.

    A poszt képaláírásában ugyanakkor leszögezték, hogy a szurkolóknak megfelelően kell viselkedniük a versenypályán, majd hozzátették:

    „Ti vagytok a sikeres nagydíjrendezés kulcsa! Csak tartsátok be a szabályokat, és érezzétek jól magatokat.”

    Újfent figyelmeztettek:

    „Legyetek tisztelettel mindenki felé! Ne hozzatok magatokkal üveget, alkoholt, füstbombát, drónokat, fegyvereket. A pályán belül tilos a motorozni, parkoljatok le a Blanchimont bejáratnál”.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Spa Grand Prix (@spagrandprix) által megosztott bejegyzés

    A Forma-1 nemrég a csapatok és az FIA közreműködésével kampányt indított. A szurkolókat arra ösztönöznék, hogy jelentsék a versenyeken látott vagy hallott visszaéléseket ls szabálysértéseket.