Címke: Silverstone

  • 360 fokos kamerán Max Verstappen első körei az idei Red Bullal

    360 fokos kamerán Max Verstappen első körei az idei Red Bullal

    A szerdai autóbemutatójuk után a Red Bull tegnap pályára is gurult Silverstone-ban az RB15-tel. Az első pályára gurulás után Max Verstappen reakciói jót sejtetnek az energiaitalosok számára, a jövő héten kezdődő hivatalos szezon előtti tesztekre.

    A Red Bull pedig egy rövid videót tett közzé a hivatalos YouTube csatornáján a tegnapi shakedown-ról, ahol egy kis időre Verstappen útitársai lehetünk egy 360 fokos kamera segítségével.

  • Helmut Marko optimista a Red Bull 2019-es évét illetően

    Helmut Marko optimista a Red Bull 2019-es évét illetően

    A Red Bull RB15-ös bejárató tesztjét követően Helmut Marko óvatosan nyilatkozott. Az energiaitalos cég ma már Silverstoneban bemutatta az autóját, és egyike volt azon csapatoknak, akik az alkotásukat egyből pályára is küldték. Az Auto Bildnek Marko annyit mondott, hogy minden rendben ment:

    „Az RB15 is egy tipikusan Newey autó. A légbeömlőket a Hondával egyeztetve terveztük. Az autó már a shakedown-teszt alatt is szépen volt vezethető, az első pillanattól kezdve. Milton Keynesben mindenki euforikus hangulatban van, és optimista. Az autó első számadatait elemezve pozitív a benyomásunk, és először van már nekünk is party modeunk.”

    A Red Bull abban reménykedik, hogy jó lesz az együttműködése az új motorbeszállítójával, és hogy jobb eredményeket érnek el, mint korábban a Renault erőforrásaival.

  • Világbajnoknak született a Mercedes W10?

    Világbajnoknak született a Mercedes W10?

    Az új hibridturbó korszak bevezetése óta dominál a Mercedes, és ez a terve a legújabb modelljükkel is, amely a W10-es nevet kapta. Silverstoneban egyből pályára is küldték az új masinát, semmit sem bíznak a véletlenre ugyanakkor figyelemreméltó az, hogy már most ennyire készül a csapat.

    Győztes pároson ne változtass, így az ötszörös világbajnok Lewis Hamilton mellett továbbra is a finn Valtteri Bottas foglalhatja el a másik versenyülést a Mercedesben. Neki ugyanakkor idén mindenképp bizonyítania kell, mert ha most sem sikerül, akkor könnyen a csapat jelenlegi tesztpilótájára, a versenyülés nélkül maradt Esteban Oconra cserélhetik le.

    Fotó: Mercedes AMG Petronas
    Fotó: Mercedes AMG Petronas
    Fotó: Mercedes AMG Petronas
    Mercedes F1 W10 racingline. racinglinehu, racingline.hu
    Fotó: Mercedes AMG Petronas
    Mercedes F1 W10 racingline. racinglinehu, racingline.hu
    Fotó: Mercedes AMG Petronas
    Mercedes F1 W10 racingline. racinglinehu, racingline.hu
    Fotó: Mercedes AMG Petronas
    Mercedes F1 W10 racingline. racinglinehu, racingline.hu
    Fotó: Mercedes AMG Petronas
    Mercedes F1 W10 racingline. racinglinehu, racingline.hu
    Fotó: Mercedes AMG Petronas
  • Az F1 vezetősége szokatlan módon tárgyal a silverstonei pálya jövőjéről

    Az F1 vezetősége szokatlan módon tárgyal a silverstonei pálya jövőjéről

    Az Brit Nagydíj helyszínén, Silverstoneban idén fognak utoljára Forma-1-es versenyt rendezni, hogyha nem hosszabbítják meg a szerződésüket. A Forma-1 első embere, Chase Carey elmondta, hogy ez az egyik legnépszerűbb és legjobb nagydíj a versenynaptárban, szóval mindenféleképpen meg szeretnének egyezni a pálya tulajdonosaival.

    A BRDC nevű vállalatnak köszönhető, hogy az Brit Nagydíj szerződése már csak 2019-ig érvényes. Egy lehetséges utcai verseny Londonban pótolhatná az Brit Nagydíjat, azonban Carey nem szeretné elveszíteni a történelmi jelentőséggel bíró aszfaltcsíkot.

    „Silverstone nagy értékkel bír,” – nyilatkozta Carey Azerbajdzsánban, ahol a bakui pálya szerződéséről tárgyalt Azerbajdzsán motorsport miniszterével. „Tisztában vagyunk vele, hogy ez a helyszín nagyon sokat jelent a szurkolók számára. Mindenre nyitottak vagyunk a szerződéshosszabbítás kapcsán.”

    Az F1 első embere hozzátette, hogy szeretnék titokban tartani a tárgyalással kapcsolatos tényeket. „Ebben a sportban az a szokás, hogy elsőnek a sajtó beszél a dolgokról és csak utána történnek meg a tárgyalások. Mi most pont ennek a fordítottját szeretnénk véghezvinni. A nyilvánosság csak akkor beszéljen a szerződéshosszabbításról, amikor az már hivatalos. A legjobb tudásunk szerint fogunk eljárni a tárgylások során, amit folytatni fogunk a pálya tulajdonosaival.”

  • A Red Bull nem szándékosan szervez rá a Mercedeszre, állítja Marko

    A Red Bull nem szándékosan szervez rá a Mercedeszre, állítja Marko

    A Mercedes és a Red Bull a 2019-es versenyautóikat egy napon mutatják majd be, a jövő szerdán, Silverstoneban. A csillagos márkának már jó ideje ez a dátum benne volt a naptárjában, az energiaitalosok azonban hirtelen ugyanígy ezt a napot találták szimpatikusnak arra, hogy bemutassák és megfuttassák az idei alkotásukat. Helmut Marko azonban azt állítja, hogy ez egyáltalán nem volt szándékos dolog a Red Bull részéről:

    „Azért történhetett ez most így, mert két nappal később készültünk el az autóval, mint volt az betervezve. A pálya másik részében fogunk dolgozni, így nem lehet ebből majd probléma.”

    Mindkét csapat úgy döntött tehát, hogy a funkciókat is ellenőrző, úgynevezett „roll out” bemutatójukat február 13-án tartják majd meg.

  • A Mercedes is elárulta, mikor gurulnak pályára!

    A Mercedes is elárulta, mikor gurulnak pályára!

    A világbajnok Mercedes bejelentette, hogy a shakedown tesztje a 2019-es versenygépüknek, a W10-esnek február 13-án, szerdán lesz. A németek ugyanakkor utaltak rá, hogy ez egy zárt teszt lesz, feltehetően Silverstoneban, a közönség és a sajtó kizárásával.

    Természetesen addig is az Ezüst Nyilas csapat megmutatja majd az új konstrukcióját képek formájában a közösségi oldalain illetve a weboldalukon. A Mercedes így azon képzeletbeli rajtrácson a harmadik helyet foglalja el, amelynél a Toro Rosso vezet, amikor febuár 11-én Faenzában bemutatják majd az idei autójukat.

  • Perez mehetett volna akár újra a McLarenbe is, de maradt

    Perez mehetett volna akár újra a McLarenbe is, de maradt

    Sergio Perez elárulta, hogy a Racing Point ígéretesebb jövőt biztosít neki a Forma-1-ben, és ezért is utasította el a McLaren ajánlatát. A mexikói egyike volt azon pilótáknak, akinek a neve felmerült Wokingban is Stoffel Vandoorne helyére, de végül Lando Norris lett a befutó. Zak Brown így beszélt róla tavaly:

    „Azt gondoljuk, hogy Sergio egy remek versenyző, és megérdemli azt, hogy a listánkon legyen.”

    Perez vezetett már a McLarennél 2013-ban, de lecserélték egy nehéz szezont követően, ő pedig csatlakozott 2014-ben a Force Indiához, akiket épp Racing Pointnak hívunk. Tavaly csődeljárás alá kerültek, de megmentette őket Lawrence Stroll egy konzorcium élén, és céljuk az, hogy az egyik legjobbá váljanak a Forma-1-ben. A mclarenes érdeklődés ellenére Perez úgy döntött, hogy marad a Silverstoneban székelő istállóval, és nem mozgatta meg a visszatérés gondolata Wokingba:

    „A McLaren egy remek csapat, még ha kissé hátrányban is vannak. Ami meggyőzött engem, hogy a jövő viszont itt van. Annyi ideje már a csapattal vagyok, hogy jól érzem magam, és remek a jövőképünk is. Nagyon is sok ponton csatlakozom a csapathoz, részt vettem a csődeljárásban is, az új vezetésben, stb. Úgy érzem, hogy még többet kell tennem ezért a csapatért, és nagyon boldog vagyok, hogy egy újabb évre köteleződöm el velük. Készen állok rá, hogy a legjobbamat nyújtsam a csapatnak, és együtt előre lépjünk. Ez a fő célunk.”

    Annak ellenére, hogy 2018-ban a Force India az összes addigi pontját elvesztette a tulajdonoscsere miatt a Magyar Nagydíjat követően, az új csapat is hetedik tudott lenni a konstruktőrök bajnokságában, csak 10 ponttal lemaradva a McLarentől. Perez maga is csodálkozik azon, hogy a problémáik ellenére a csapat képes volt harcolni a középmezőnyben, és figyelmeztette a riválisaikat, hogy kezdhetnek aggódni:

    „Meglepett a dolog. Ismerem a teljesítményünket, tudom, hogy milyen közel vagyunk, figyelembe véve a gondokat. Sehol sem kellett volna lennünk. Mégis ott voltunk ahol, ami lenyűgöző, és azt hiszem, idén mindenki félhet tőlünk. Itt az ideje annak, hogy mindannyian szintet lépjünk. Szabadjára kell engednünk a teljes potenciálunkat, ami nagy dolog lesz nekünk. Készen kell állnunk csapatként is megtenni ezt a lépést.”

  • Ismét újraaszfaltozást eszközölnek Silverstone-ban

    Ismét újraaszfaltozást eszközölnek Silverstone-ban

    A 2018-as év után idén megint újraaszfaltozzák a Brit Nagydíjnak otthont adó silverstone-i pályát.

    A művelet elvégzésére a tavalyi törölt MotoGP verseny miatt kerül sor. Mint ismeretes, a motoros királykategória 2018-as silverstone-i versenyhétvégéjét heves esőzés nehezítette. Az újraaszfaltozás után annyira rosszul sikerült a pálya vízelvezetése, hogy 1980 után először kellett törölni MotoGP nagydíját.

    Stuart Pringle, a silverstone-i létesítmény ügyvezető igazgatója ’reméli’, még a július közepén megrendezendő Forma-1-es versenyhétvége előtt végeznek a munkálatokkal.

    Pringle elmondása szerint a tavalyi eset kivizsgálás továbbra is folyamatban van, de egyre közelebb vannak az ellenőrzési folyamat végéhez.

    Lewis Hamilton keményen kritizálta az új aszfaltréteget, az immáron ötszörös világbajnok versenyző szerint Silverstone-ban nagyon rossz munkát végeztek. Hamiltonnal ellentétben Fernando Alonso más véleményen volt, szerinte egyértelműen jobb lett a pálya, mint a korábbi években.

  • Újra a Brit Nagydíjon volt a legtöbb néző

    Újra a Brit Nagydíjon volt a legtöbb néző

    A FOM kiadta az éves riportját 2018-ban, és a Brit Nagydíj újra a legnagyobb nézőszámmal büszkélkedhet az idei versenyek közül. Ettől függetlenül továbbra is bizonytalan a pálya sorsa, és kikerülhet a versenynaptárból. Az ok az, hogy továbbra is veszteséges, mert még a brit Bernie Ecclestone is olyan üzletet kötött a tulajdonosokkal, amelynek az értelmében magas jogdíjat kell fizetniük évente a Forma-1-ért.

    A pálya tulajdonosai ezért érvényesítenék a szerződés azon kitételét, amely szerint 2019-ben lenne az utolsó verseny Silverstoneban. Idén pedig 340.000 néző látogatott el ide, amivel vezeti a nézőszámot már vagy 10 éve a Forma-1-ben. Emiatt viszont szeretnének mindenképp egy új megállapodást kötni.

    Második helyen a Mexikói Nagydíj végzett, 334.946 néző látogatott el 2018-ban az Autodromo Hermanos Rodriguezre.A rajongók összességében 7.83%-kal többen látogattak el a versenyhelyszínekre, Baku pedig 30%-os növekedést könyvelhetett el idén.

  • London: Lehetséges lehet egy itteni nagydíj

    London: Lehetséges lehet egy itteni nagydíj

    Sadiq Khan polgármester szerint „lehetséges lehet” egy londoni F1-es nagydíj, valószínűleg a város egy külkerületi részében.

    Hiába ütközik folyamatosan problémákba a megvalósítás, a Londoni Nagydíj ötlete csak nem akarja elhagyni a paddockot, a Liberty pedig Silverstone kérdéses helyzetét kihasználva ismét felvetette, hogy a Brit Nagydíjat helyezzék át az angol fővárosba.

    „London mindig is nyitott volt a világ legnagyobb és legjobb sporteseményei előtt, legyen szó a 2020-as eb döntőjéről, az NFL-ről, a krikett-világbajnokságról vagy az amerikai baseball-ligáról” – nyilatkozta Khan egyik szóvivője. „A polgármester úgy véli, van rá lehetőség, hogy megrendezzünk egy versenyt Londonban, és megkérte a csapatát, hogy az F1-gyel karöltve térképezzék fel az opciókat.”

    A Liberty nem titkoltan több utcai pályát szeretne a naptárban látni – ennek ékes bizonyítéka a 2020 áprilisára bejegyzett Vietnámi Nagydíj Hanoiban –, ám a sport nagyszabású mivolta miatt a belváros szóba sem jöhet.

    „Mivel az F1 minimum egyhetes tevékenység, a London belvárosában okozott fennakadások elfogadhatatlanok lennének” – mondta Ross Brawn az Evening Standard-nek. „A londoniaknak nem kell azon aggódniuk, hogy egy hétre átvennénk az irányítást a központi infrastruktúra felett. A külvárosi részen, Greater Londonban azonban javában folynak az elemzési munkálatok.”

    A silverstone-i projekt valamikori végkimenetének ismeretében az sem elképzelhetetlen, hogy két Brit Nagydíj kapna helyet a kalendáriumban.

    „Szeretnénk azt látni, hogy London kiegészíti Silverstone-t, nem pedig helyettesíti” – fűzte hozzá Brawn. „Meg lehetne úgy oldani, hogy mindkét fél számára előnyös legyen a helyzet. London egy hatalmas sporttörténelemmel rendelkező ikonikus város, a lelkesedés pedig vitán felül áll.”

    Ezt a vitán felült azért tessék fenntartásokkal kezelni, a Battersea Parkban tartott London ePrix-t ugyanis a lakosok tiltakozására két év után süllyesztették…