Címke: Silverstone

  • Verstappen: Vettel nem felejtett el vezetni

    Verstappen: Vettel nem felejtett el vezetni

    Max Verstappen megvédte a mostanában elég nehéz időszakot élő Sebastian Vettelt. A holland tudja, hogy Vettel nem felejtett el vezetni.

    A németek négyszeres világbajnoka idén többször is hibázott: Bahreinben megpördült, legutóbb Silverstoneban pedig pont Max Verstappent lökte ki. Győzelme még nincs, habár Kanadában eléggé vitás körülmények között vették el tőle az elsőséget egy ötmásodperces büntetéssel. Ezenkívül kapott egy sikerre éhes, nagyon gyors csapattársat Charles Leclerc személyében. Folyamatosan pletykákat szőnek arról, hogy visszavonulhat, lecserélhetik, csapatot válthat.

    Mindazonáltal Max Verstappen, akit múlt hétvégén kilökött a Brit Nagydíjon, megvédte őt.

    „Seb egy nagyon intelligens, érzékeny és együttérző pilóta” – mondta Verstappen az Auto Bildnek. „A Red Bullnál nem hibázott, és most sem felejtett el vezetni.”

    A holland még feltett egy költői kérdést: „Ezek a dolgok miért mindig a Ferrarinál történnek?”

  • Bereznay Dani csapatfőnöke Kimi Räikkönen ellen szimulátorozott

    Bereznay Dani csapatfőnöke Kimi Räikkönen ellen szimulátorozott

    Kimi Räikkönen ugyan Forma-1-es világbajnok, de azt nagyon nem tudjuk, hogy milt nyújtana egy virtuális F1-es játékban. Silverstoneban lehetősége nyílt Aarava Aminnak Berernay Dani csapatfőnökének arra, hogy szimulátorozzanak egyet, sőt több kérdést is feltehetett neki, mint egy átlagos újságíró, amelyekre örömmel válaszolt is a finn pilóta.

    Azt egyébként Dani is megerősítette nekünk, hogy meglepően oldott hangulatban volt Räikkönen, vagy háromnegyed órát töltött az Alfa Romeo eSport csapatának a fiataljaival. 

    Alább a videó az esetről, angolul tudók előnyben.

  • Megmenekülhet Mexikó is: közel állnak egy új szerződéshez!

    Megmenekülhet Mexikó is: közel állnak egy új szerződéshez!

    Feltehetően megússza Mexikó, és nem kaszálja el a további versenyrendezést ott a Liberty Media. A Forma-1 tulajdonosai a 2020-as versenynaptárban is 21 versennyel terveznek, miközben olyan új helyszínek csatlakoznak, mint Zandvoort és Vietnám.

    Silverstonenak újra lett szerződése, Monza dolgozik rajta, tehát ez azt jelenti, hogy feltehetően Barcelona és Hockenheim lesz az a két helyszín amelynek menniük kell. Mexikónak is lejár ugyan a szerződése, de feltehetően maradhatnak. Az AMuS úgy tudja, hogy a mexikói szervezők elérték már azt, hogy kezet ráztak egy új szerződésre. Erről persze megkérdezték a legilletékesebbet is a Forma-1 jelenlegi mezőnyéből, de a mexikói pilóta Sergio Perez így válaszolt:

    „Még nincs meg. Hallottam, hogy alakul már valami, de eddig még semmi se lett hivatalosan megerősítve.”

  • Doornbos Vettel silverstone-i esetéről: Furcsa, hogy ez egy négyszeres bajnokkal megtörténhet

    Doornbos Vettel silverstone-i esetéről: Furcsa, hogy ez egy négyszeres bajnokkal megtörténhet

    Robert Doornbos, korábbi F1-es pilóta furcsának találja, hogy megtörténhet az egy négyszeres világbajnokkal, mint ami Sebastian Vettellel megtörtént Silverstone-ban.

    A Ferrari németje Max Verstappent ütötte ki a múlt hétvégi Brit Nagydíjon, amiért büntetést is kapott végül.

    A holland ex-F1-es, Doornbos véleményt nyilvánított az esetről a Ziggo Sportnak: „Vettel csak ficánkolt. Ez a hétvége eléggé zűrös volt számára. Ezt a Max-el való incidense is alátámasztja. Ezt a helyzetet szimplán rosszul mérte fel. Furcsa, hogy ez egy négyszeres bajnok szintjén lévő pilótával megtörténhet.”

    Doornbos szerint az ütközés egy klasszikus eset volt.

    „Ez egy klasszikus szituáció. Látható, hogy a megelőzött hibázott. A védekező defenzív ívet választott, ilyenkor mellé kell menni. Vettel nem tudott viszont dönteni, csak későn, és teljesen felöklelte a Red Bullt.”

  • Pletyka: Esteban Ocon érkezhet Romain Grosjean helyére a Haashoz!

    Pletyka: Esteban Ocon érkezhet Romain Grosjean helyére a Haashoz!

    Akár már a Német Nagydíj után Romain Grosjean helyére Esteban Ocon érkezhet a legfrissebb pletykák szerint. Silverstoneban az amerikai csapat versenyzői ütköztek egymással, nagy a feszültség az istállón belül. Ráadásul csak szenvednek az idei fő támogatójukkal, a Rich Energyvel is. Az a vélekedés, hogy Günther Steiner nagyra tartja Ocont, olyannyira, hogy szerinte mindkét jelenlegi versenyzőjénél jobb munkát végezne. A Redditen ezt írta egy Forma-1 belső köreiben jártas személy:

    „Ismerek valakit, aki számos versenyen remek hozzáféréssel bírt bizonyos információkhoz. Amit hallottam, hogy a Brit Nagydíj után Steiner dühös volt a versenyzőire, ordított velük, és felhívta Gene Haas-t, hogy adjon engedélyt arra, hogy kirúghassa az egyik versenyzőjét. A paddockban terjedő pletykák szerint Grosjean helyére Ocon érkezne, akár már a következő versenyre. Jelenleg ennyit mondhatok, ha lesznek konkrétumok is, jövök az újabb információkkal.”

    Pletyka vagy nem, de akár értelme is lenne a dolognak. Ugyan nem ez a legjobb Haas autó, de Grosjean a pilótáik közül rendre gyengébben teljesít, így egy olyan tehetség érkezése mint Oconé csak fellendítené a csapatot.

  • Gene Haas nem száll ki, hiába egy rémálom az idei szezonjuk

    Gene Haas nem száll ki, hiába egy rémálom az idei szezonjuk

    A Haas csapatfőnöke elhessegette azon feltételezéseket, mely szerint az amerikaiak kiszállnának a számukra rémálomszerű 2019-es szezon végén. A kiscsapat szenved a Pirelli idei gumijain, nem sikerül megbarátkozniuk velük. Aztán ott van most a sűrűn felemlegetett ellentmondásos főtámogatójuk esete is. A legutolsó fejlemény ezen a téren, hogy kivágták William Storey-t a Rich Energy éléről, és az energiaitalt átnevezték Lightning Voltra. Erről Günther Steiner ennyit nyilatkozott az Ekstra Bladetnek:

    „Azok akik át akarják venni a céget, folytatni akarják velünk az együttműködést. Az elkövetkezendő hetekben egyeztetünk. Rá kell bólintaniuk a jövőbeni terveinkre.”

    Rákérdeztek nála, hogy mennyire viseli szívén ezt az ügyet alig pár nappal azt követően, hogy Romain Grosjean és Kevin Magnussen ütköztek Silverstoneban, de erre csak röviden ennyit felelt: „Már nem vagyok óvodás.”

    A nagyobb baj az lehet, ha a csapattulajdonos Gene Haas beleun az őket ért 2019-es eseményekbe, és az amerikai milliárdos esetleg kiszállna a sportágból. Steiner hárít:

    „Gene már jó ideje a versenyzésnek él. Tudja, hogy a dolgok nem mehetnek mindig egyre jobban. Nem mondom azt, hogy boldoggá tenné a jelenlegi helyzet. Miért is tenné? Ugyanakkor ő nem tehet erről. Tudja viszont, hogyha innen visszatérünk, akkor minden rendben lesz.”

  • Häkkinen szerint a versenybírák engedékenyebbek lettek

    Häkkinen szerint a versenybírák engedékenyebbek lettek

    Mika Häkkinen nagyon élvezte Max Verstappen és Charles Leclerc csatáját a hétvégi Brit Nagydíjon. A látványos verseny szerinte annak köszönhető, hogy a stewardok lazábbak voltak a döntések meghozatalakor.

    Nem csak a finnek kétszeres világbajnoka, hanem sokan mások is ezen a véleményen vannak, például Christian Horner. Az új versenyigazgató, Michael Masi volt az, aki nem értett egyet.

    „A fiatal generáció elképesztőt produkált Silverstone-ban: Max Verstappen és Charles Leclerc csatázott a 3. helyért. Ismét kemény csata volt, de ezúttal hagytak egymásnak helyet, és figyeltek egymásra. A nagy port kavaró kanadai eset után a Forma-1-es stewardok hozzáállása lazult, emiatt pedig versenyezhettek a pilóták. Egy ponton Max le is hajtott a pályáról, de akkor sem adtak büntetést. Charles tanult az ausztriai esetből, amikor Maxnak sikerült megelőznie.”

    „Maxnek viszont minden oka megvolt arra, hogy dühös legyen, amikor Vettel kilökte. Nagyon meglepett, hogy mindketten tudták folytatni, sőt Max 5. lett Gasly mögött.”

  • Leclerc: Ha a bírák agresszív versenyzést akarnak, megkapják

    Leclerc: Ha a bírák agresszív versenyzést akarnak, megkapják

    Charles Leclerc szerint úgy fest, hogy a Forma-1-ben ismét engedik a „kemény versenyzést”.

    Ausztriában mondhatni ennek itta meg a levét a monacói, mivel Max Verstappen agresszív előzési manőverre elhappolta előle a győzelmet. Egy ideig lehetett is rá számítani, hogy mivel kisebb ütközés is lett belőle, a hollandot megbüntetik majd, de nem így lett.

    Így aztán Silverstone-ban, mikor a páros ismét egymásra talált a pályán, Leclerc szorította le a pályáról Verstappent.

    Verstappen jelezte is később, hogy szerinte Leclerc még mindig Ausztria miatt frusztrált, a monacói azonban cáfolja ezt.

    „Ez nem revans volt.” – idézte Leclerc-et az Auto Motor und Sport. „Ha a versenybírák kemény versenyzést akarnak, tőlem rendben van. Mondtam a verseny előtt, hogy most agresszívebb leszek, és így is tettem.”

    Nem is volt ezzel gondja Verstappennek sem.

    „Keményen védekezett, de ez rendben van. Ilyen a versenyzés.” – mondta a holland.

    A Red Bull Ringen és Silverstone-ban látottak alapján a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff is úgy látja, hogy a versenybírák engedékenyebbek most, és nem osztanak rögtön büntetést, ha erőteljesebb versenyzést látnak.

    „Úgy tűnik, engedik a kemény versenyzést újra, és szerintem épp ez az, amit a rajongók látni akarnak.”

  • Perez érkezhet a Haas csapatába, de kinek a helyére?

    Perez érkezhet a Haas csapatába, de kinek a helyére?

    Beindult a spekuláció a Haas versenyüléseit illetően, mert az egyik versenyzőjüktől búcsúzni akarnak. A csapat a Pirelli gumijaival csak szenved, és most már háborúzniuk kell az istálló idei névadó szponzorával is. Nem csoda, hogy Günther Steiner nem is rejtette el a csalódottságát Silverstoneban, ahol az Ekstra Bladetnek ennyit mondott:

    „Nem akarom hibáztatni egyikőjüket sem, de nem tetszik ez a helyzet.”

    Steiner maga sem akarta elhinni, hogy Romain Grosjean és Kevin Magnussen ütköztek az első körben, pedig már figyelmeztetésben részesültek tőle emiatt az idei szezon korábbi szakaszában. Arra a kérdésre, hogy esetleg a kémia nem stimmel a francia és a dán pilóta között, így felelt:

    „Nem tudom. Át kell gondolnom tiszta fejjel, hogy mit csináljunk. Ez a feladatom. Mert ez elfogadhatatlan. Nincs még meg a megoldás, de rá kell jönnöm, miképp léphetünk előre. Számomra ez egy csapat kérdés, nem egyéni.”

    Úgy vélik ugyanakkor, hog Romain Grosjean lehet az, akinek mennie kell a Haastól, és Sergio Perez érkezhet a helyére. Perez helyére a Racing Pointnál pedig a mexikói korábbi csapattársa, Esteban Ocon érkezhet.

  • Új időpontban szeretne versenyt rendezni Silverstone

    Új időpontban szeretne versenyt rendezni Silverstone

    A Brit Nagydíj szervezői szeretnék elérni, hogy a silverstone-i Forma-1-es futam egy másik időpontban kerüljön megrendezésre, mivel sok – a britek számára fontos – sporteseménnyel ütközött most is.

    Lewis Hamilton panaszkodott a hétvégi brit futam során, hogy a versenynaptár kialakításánál nem vették figyelembe azt, hogy egy hétvégén lesz a wimbledoni és a krikett világbajnokság döntője. Így a Silverstone-ba kilátogató rajongók lemaradtak a britek számára fontos más sporteseményekről is.

    A Silverstone-is pálya tulajdonosa már jelezte, hogy új időpontot kérnek a versenyrendezésre.

    „Már előterjesztettük a kérésünket, és a Forma-1 vezetése partnerünk ebben.” – jelentette ki a pálya igazgatója Stuart Pingle.

    Azzal viszont egyetért, hogy a Brexit végleges megvalósulása megnehezítheti a futam átütemezését.

    „Egyetértek a Forma-1-gyel a Brexittel kapcsolatos aggályaik miatt, ugyanis ez igen hosszú sorokat eredményezhet a határon. Ez pedig komoly rizikót jelent a sűrű európai időszakban.” – tette hozzá.