Címke: Silverstone

  • Alex Albonnal forgatott a Red Bull Silverstone-ban

    Alex Albonnal forgatott a Red Bull Silverstone-ban

    A Red Bull is tesztelésre adta a fejét egy filmes nap keretein belül, ám az eseményen a versenyzők közül csak Alex Albon tudott részt venni.

    Jövő héten megkezdődik a szezon Ausztriában, így a csapatok már gőzerővel készülnek arra, hogy megmérettessék magukat a pályán. Azonban a szokásos metódusok helyett idén más irányvonalak mentén fognak haladni a koronavírus miatt. A Mercedes, a Renault és a Ferrari a 2018-as autóval, míg a Racing Point és a Red Bull egy forgatási napot (100 km a megengedett) használva vágott neki a visszarázódásnak. Az AlphaTauri azonban mindét verziót kipróbálta, ugyanis az olasz kis csapat a 2018-as Toro Rossót és az idei autót is elcipelte Imolába.

    A Red Bull két évvel ezelőtt még Renault motorokat használt, így számukra a „teljes teszt” kivitelezhetetlenné vált. Ezért döntöttek úgy, hogy egy napra a silverstone-i pályára mennek, és elérhető pilótájukkal megtesznek pár kört. A thai-brit versenyző az Egyesült Királyságban él, így őt könnyű volt a helyszínre rendelni, ám Max Verstappen esetében már bonyolultabb a helyzet.

    A holland pilóta Monacóban telepedett le, ám ahhoz, hogy brit földön mozogjon a két hetes karantént be kellene tartania. A Red Bull azonban nem akarta  már jóval előbb az országba rendelni a pilótát a teszt miatt, ezért ebből a mókából a 22 éves pilóta kimaradt. Sajtóértesülések szerint Verstappen a Magyar Nagydíj után kapja meg a filmes napot, amit az ő esetében is Silverstone-ban ejtenek meg.

    Alex Albon:

    ,,Jó volt újra autóba ülni Silverstone-ban a forgatási napunkon, jó érzés volt leporolni magunkat és visszarázódni. Három hónapja nem ültem F1-es autóba, ám 5-6 kör megtétele után már visszatértem. Az edzőtermi munka mindaddig nem ér semmit, míg a pályán nem látod hasznát. Ez egy remek módja annak, hogy lássam milyen edzett vagyok, és hát nagyon elégedett vagyok az eredménnyel. Nagyszerű volt újra találkozni a többiekkel. Melbourne óta rendszeresen tartottam a kapcsolatot a srácokkal, így hát nem sok minden változott, könnyű volt visszaszokni. A Covid-19 miatt bevezetett protokoll elsajátítása mindenki számára hasznos volt, minden zökkenőmentesen ment.”

  • Így csapatta Norris a karantén után, esőben!

    Így csapatta Norris a karantén után, esőben!

    Miután enyhültek a koronavírus miatti korlátozások, és hamarosan elkezdődik a Forma-1-es szezon, Lando Norris a silverstone-i pályán gyakorolt. Esőben. Egy Carlinnal. Íme!

    https://www.instagram.com/p/CBnWhunJnVB/?utm_source=ig_web_copy_link

  • A Racing Point egy filmes nap keretein belül „tesztelt”

    A Racing Point egy filmes nap keretein belül „tesztelt”

    A leállást követően elsőként a Racing Point vitte pályára idei autóját egy forgatási nap keretein belül.

    A július 5-én kezdődő szezonra több csapat is teszttel melegít. A Mercedes és a Renault a 2018-as konstrukcióval felszerelkezve indult gyakorolni, míg a kanadai-brit csapat és az AlphaTauri egy filmes nappal oldja meg a visszarázódást a normális kerékvágásba.

    A szabályok kimondják, hogy tesztelni csak két évnél régebbi autóval lehet, azonban akad egy kiskapu a regulában. Forgatás céljából az aktuális járművet is fel lehet használni módosított abroncsokon, viszont összesen csak 100 km-t teljesíthetnek azok, akik ezt választják.

    A Racing Point a silverstone-i aszfaltcsíkon Lance Stroll segítségével lépett pályára tegnap. A munkát már korán megkezdték, ugyanis el akarták kerülni a délutánra jósolt rossz időt.

    Az előzetes hírek szerint a Ferrari is pályára viszi az egyik régebbi autóját Fioránóban, az AlphaTauri pedig június-24-én utazik majd Imolába.

  • Hamilton: Nem rozsdásodtam be a kényszerpihenő alatt

    Hamilton: Nem rozsdásodtam be a kényszerpihenő alatt

    Valtteri Bottas után Lewis Hamilton is autóba ült, hogy felkészüljön a hamarosan kezdődő szezonra.

    A Mercedes két napon át tartózkodott Silverstone-ban a 2018-as konstrukcióval, ugyanis lehetőséget akartak biztosítani versenyzőiknek a felkészülésre, továbbá az új irányvonal és protokoll begyakorlását is végrehajtották. Csakúgy, mint a keddi napon, szerdán is mindenki megtartotta a távolságot és maszkban avagy arcvédő pajzsban munkálkodott a bokszban.

    A brit világbajnok a gyakorlás után elmondta,  nagyon fittnek érzi magát, és már alig várja, hogy kezdetét vegye a 2020-as idény.

    ,,Nagyszerű érzés és igazán szórakoztató visszaülni az autóba. Mikor először hagyod el a garázst elönt a bizsergés. Nem számít hány éve csinálod már, mindig nagyon frissnek és újnak hat ez az egész. Természetesen ez egy régebbi autó, de ugyanúgy fantasztikus érzés vezetni. Elég tartalmas programot állítottunk össze, de végül sikerült mindent teljesíteni.”

    Néhány versenyző már jelezte, hogy előfordulhat az, hogy egy kissé berozsdásodtak a kényszerpihenő alatt, ugyanis egy ideig nem versenyeztek semmivel sem. Hamilton azonban nem osztja ezt az elméletet:

    ,,Nem igazán tűnt fel a kihagyás, és ez pozitív. Úgy vélem, mikor egy nagyobb szünetet tartasz, – azt hiszem most 103 nap volt vagy ilyesmi – mindig rácsodálkozol arra, hogy még mindig megy ez neked. Remek érzés tehát tudni, hogy képes vagyok rá, készen állok és fittnek érzem magam. Remélem mindannyian jól vagytok és izgatottan várjátok a továbbiakat.”

  • Wolff már nagyon várja a versenyeket: Éhezem rájuk

    Wolff már nagyon várja a versenyeket: Éhezem rájuk

    A Mercedes kedden lendült újra akcióba a koronavírus miatti kényszerszünetet követően, Silverstone-ban vihették pályára két évvel korábbi autójukat. A vírushelyzet miatt kisebb stábbal és komoly biztonsági eszközökkel dolgoztak. Mindazonáltal a csapatfőnök, Toto Wolff már nagyon várja az ausztriai szezonkezdetet, nagyon hiányzott neki a versenyzés.

    „Egy komoly európai naptárat állítottak össze, mindenki megkönnyebbült a brackley-i és brixworth-i gyárakban, hogy végre elindulunk” – ismerte el a Sky Sports hasábjain. „Imádjuk a versengést, hiányzott már. A program nagy kihívás, de tartozunk annyival a szurkolóknak, hogy versenyzünk, és remélhetőleg jó show-t csinálunk. Különleges feladatok várnak ránk: három versenyhétvége zsinórban, a munkások hetekig nem mehetnek haza. Azonban most speciálisak a körülmények.”

    Wolff a silverstone-i pályára gurulással kapcsolatos gondolatokkal folytatta: „Az autókon limitált ideig lehet dolgozni. Csak 5 hetünk van a gyárak újranyitásától az első versenyhétvégéig. Talán hozunk egy csomagot, melyet úgyis ilyen tájt akartunk bemutatni. Ez inkább volt élő teszt, mint amit a szabadedzésen fogunk csinálni.”

    Wolff most teljesen más helyzetben van, mint március közepén volt, Ausztráliában: „Amikor Ausztráliába repültünk, nem voltam olyan vidám, mint szezonkezdetkor általában. Talán azért, mert hat intenzív éven vagyunk túl, és volt egy kis mentális kimerülés. Ma már teljesen máshogy érzem magam, éhezem a versenyzésre. Sajnos nem lesznek szurkolók, az esemény csak a tiszta versenyzésről szól majd, másként megfogalmazva pedig arról, amit a legjobban szeretünk.”

  • Kartonpapír nézők lesznek a lelátón Silverstone-ban?

    Kartonpapír nézők lesznek a lelátón Silverstone-ban?

    Silverstone hasonló módon tervezi „megtölteni” a lelátókat a zárt kapu futamon, mint azt focimeccsek esetében már láthattuk: karton figurákkal.

    A Forma-1, s ezzel a Brit Nagydíj is a 70. évfordulóját ünnepli idén, bár a koronavírus miatt a szezon még csak ez után kezdődik majd el, és a Brit Nagydíj is csak augusztusban, nézők nélkül kerül megrendezésre.

    Mégsem akarják üresen hagyni a lelátókat, ennek megoldására pedig több ötletük is van.

    „Megvizsgáltuk a dolgokat és határozottan nincs hiány újszerű ötletekből, főleg nyomdaipari cégek részéről, akik lemásolnák a Bundesliga kartonpapír közönségét, ami valójában nagyszerű, és én benne vagyok” – mondta a BBC Radio 5 Live-nak Stuart Pringle, Silverstone ügyvezető igazgatója. „Szórakoztató üzletág vagyunk, fenn akarjuk tartani a kapcsolatot a rajongókkal. A lehető legjobban be akarjuk őket vonni, ami jelentősen könnyebb a digitális korszakban.”

    „Nagyon sokat dolgozunk a weboldalunkon a közösségi csatornáinkon és az ilyesmiken.”

    „De ha van mód rá, hogy bevonjuk az embereket, akár videófal, vagy kartonpapír tömeg formájában a székeken, akkor abszolút megvizsgáljuk azt. Felfedezzük ezeket a dolgokat.”

    Silverstone abban bízik, hogy most esetleg olyan nézőkkel is gazdagodnak, akik nem állandó nézők.

    „Az utóbbi években a középpontban voltunk a nyári sporthétvégék közt, de szerintem most nyáron, hogy a lista élén leszünk, remélhetőleg bemutatkozhatunk pár új embernek (nézőnek) is.”

    „Mind nagyon szeretjük a saját sportunkat és nem próbálunk ki más sportokat. De valójában, ha sport rajongó vagy, az nagyszerű élmény, ha beszippant valami.”

    „Nagyon jó, hogy a sport visszatér és megy, és biztos vagyok benne, hogy lesz pár új nézőnk.”

  • Bottas túl van a silverstone-i teszten: Jó volt újra autóba ülni

    Bottas túl van a silverstone-i teszten: Jó volt újra autóba ülni

    Tegnap lezajlott a Mercedes privát tesztjének az első munkanapja Valtteri Bottas segédletével.

    A hosszas kihagyás után a finn versenyző a 2018-as autó volánja mögött tért vissza a száguldozáshoz. A visszaszokás mellett, ugyanakkor az új protokoll és irányvonal gyakorlása volt a fő cél, ugyanis a koronavírus miatt kevesebb munkaerővel képviseltethetik a versenyhétvégéken magukat a csapatok, továbbá a kellő távolságot is meg kell tartaniuk és maszkot is viselniük kell.

    A produktív nap után Bottas a így értékelte az eseményt:

    ,,Úgy vélem a mai nap nagy segítségre volt a csapatnak. Természetesen mindenki távol volt eddig a versenyzéstől és a garázstól, sok új szabály is érkezett és bizonyos dolgok mentén óvatosnak kell lennünk az egészségünk megőrzésének érdekében. Jó volt ma ezt gyakorolni. Sok mindent tanultunk egy nap alatt, többek között azt, hogyan dolgozhatunk hatékonyabban, továbbá azt is, hogyan garantálhatjuk mindenki biztonságát, akkor, amikor elkezdődik a versenyzés. Örülök, hogy visszaülhettem az autóba, és már alig várom Ausztriát és azt, hogy újra versenyezhessünk.”

    A Mercedes elővigyázatos volt, és mindenkit tesztelt aki Silverstone-ba utazott. Az eredmények negatívak lettek. Az összes dolgozó szájmaszkot viselt, továbbá, akik Bottas közelében munkálkodtak, azoknak az arcvédő pajzsot is fel kellett ölteniük.

    Ma a csillagosok ismét visszatérnek a pályára, azonban a finn helyet Lewis Hamilton körözgethet a W09 volánja mögött.

     

  • A kellő távolságot megtartva és maszkban indították be a Mercedes autóját

    A kellő távolságot megtartva és maszkban indították be a Mercedes autóját

    Az új protokoll már látható volt azon a videón, melyben a Mercedes megmutatta, hogyan indítják be a 2018-as konstrukciójukat a két napos privát tesztre.

    Február óta először bőgnek fel majd a motorok az Ezüst Nyilaknál kedden, ugyanis a csapat már készül a silverstone-i gyakorlásra. Ám a megszokott „tömeg” most elmarad, ugyanis az új irányvonal mentén kell végrehajtaniuk a tervezett eseményt.

    Hétfőn egy kis kedvcsináló gyanánt a csillagosok a közösségi médián keresztül mutatták meg, hogyan muzsikál az autó, azonban a hangulata a beindítás során teljesen más volt, mint korábban. Eddig egy ilyen videó elkészítésénél a szerelők többsége az autó hátsó részéhez csoportosult, ám most csak kevesen tartózkodtak ezen a részen, a kellő távolságot megtartották, és természetesen mindenki maszkot viselt.

    https://www.instagram.com/p/CBLS9qpFDL-/?igshid=13e2cxrign4yx

    Kedden és szerdán tehát a csapat a munkát a pályán folytatja, Lewis Hamilton és Valtteri Bottas segítségével. A szabályoknak megfelelően a 2018-as konstrukcióval körözgetnek majd a versenyzők..

  • Egy kétnapos privát teszttel hangol a szezonkezdetre a Mercedes!

    Egy kétnapos privát teszttel hangol a szezonkezdetre a Mercedes!

    A Mercedes a soron következő héten egy kétnapos privát tesztet fog teljesíteni Silverstone-ban, nem sokkal a 2020-as Forma-1-es szezon kezdete előtt.

    Az egyik napon Valtteri Bottas, a másikon pedig a regnáló bajnok Lewis Hamilton fogja majd teljesíteni a vezetési kötelezettségeket a bajnoki címvédő istálló számára. A finn pilóta a keddi napon, amíg hatszoros világbajnok csapattársa a szerdai napon vezetheti majd a 2018-ban használt Ezüst Nyilat, a W09-et.

    Ez lesz az első alkalom a brackleyi istálló két versenyzője számára a téli tesztek óta, hogy Forma-1-es autót vezethetnek. Ezt a hatalmas szünetet a koronavírus járványnak köszönhetjük, ami miatt közel négy hónappal később rajtolhat majd el az idei szezon.

    Hamilton és Bottas ezzel egy komoly lehetőséget kapnak, hogy kellőképpen felkészüljenek a szezon kezdetére, ami július 5-én lesz majd Ausztriában, a Red Bull Ringen.

    A bajnoki címvédő istálló elmondása szerint a tesztet a protokollok ellenőrzésére fogják hasznosítani, hogy a csapatuk összes tagját biztonságban tudják tartani, ha a szezon újra kezdetét veszi.

    A Mercedes előnyére válhat, hogy az Egyesült Királyságban érvényes szigorításuk enyhülni fognak, ami lehetővé teszi számukra, hogy több időt töltsenek a pályán.

    A csapattagok számára a teszt egy tökéletes lehetőség lesz arra, hogy gyakorolják a munkát a korlátozások alatt és a Forma-1 által előírt szigorú biztonsági és higiéniai szabályokat. Ezen rendelkezések közé tartozik a szájmaszk használata, a megfelelő távolság tartása és még sok minden más.

    A teszten résztvevő csapattagok vissza fognak térni gyárba az utolsó tesztnap befejeztével, hogy  tovább folytassák a munkát az idei szezonra való felkészüléshez.

  • A néző nélküli futamok rendezőinek nem kell jogdíjat fizetni

    A néző nélküli futamok rendezőinek nem kell jogdíjat fizetni

    A Spanyol Nagydíj szervezői megerősítették, hogy nem fizetnek a Liberty Mediának jogdíjat azért, mert egyike lesznek azon nyolc európai nézők nélküli futamnak, ahol idén csak ilyen versenyek lesznek. A Liberty kedden végre bejelentette a módosított versenynaptárat, Chase Carey pedig elmondta, hogy reménykedik abban, hogy egy 15-18 futamos szezont jelenthet be majd teljesen még június vége előtt. A Forma-1 közleményében ez állt:

    „Az F1 az első futamait zártan rendezi meg rajongók nélkül, de remélhetően újra érkezhetnek nézők, amint ez biztonsággal kezelhető.”

    A sportág terve az, hogy egy sor biztonsági intézkedést hoznak a koronavírus megelőzése végett, Carey ugyanakkor azt is leszögezte, hogy még akkor sem fújnak most már le futamot, ha esetleg egy versenyző tesztje bizonyulna pozitívnak. Sőt, még ezt is hozzátette:

    „Akár ha egy csapat nem képes versenyezni, akkor sem töröljük a futamot. Amennyiben egy versenyző kapná el a fertőzést, akkor arra van a tartalékpilóta.”

    A nyolc versenyes európai szezon Ausztriában kezdődik egy dupla futammal, majd Magyarország jön, utána következik Silverstone, Spa és Monza. Spanyolország egyetlen futama idén augusztus közepén lenne Barcelonában. Erről a pályaigazgató, Joan Fontsere beszélt az EFE hírügynökségnek, ahogy azt is megerősítette, hogy ellentétben Ausztriával, hazájának csak egy versenye lesz:

    „Az erősítette a pozíciónkat a Libertynél, hogy tudták miképp dolgozunk, milyen a tapasztalatunk, a helyszínünk és az időjárásunk. Azonban a kezdetektől fogva nálunk csak egy versenyt akartak. Amennyiben szükségük lenne még egyre, megvizsgálnánk annak is a lehetőségét. Lehetőségként felvázoltuk ezt nekik.”

    Mindeközben a Mexikói Nagydíj promótere azt jelentette be, hogy november elsején lesz náluk futam, az eredeti terveknek megfelelően. Egy kiskaput azonban nyitva hagyott a közleményük, mely szerint megrendeznék akár nézők nélkül is a futamot, amennyiben a helyzet úgy kívánja.