Címke: Silverstone

  • A Ferrari kész új kasznit adni Vettelnek

    A Ferrari kész új kasznit adni Vettelnek

    A Ferrari nyitott arra, hogy kicserélje a kasznit Sebastian Vettel autójában, ha a német továbbra is úgy véli, hogy  alapvető problémák állnak fenn a konstrukciójánál.

    A négyszeres világbajnok ismét egy nehéz versenyhétvégén van túl. A Silverstone-ban tartott második futamon sem alakultak jól számára a dolgok, ugyanis még a pontszerző helyekre sem tudott beférkőzni. Ugyan az első körben maga is hibázott, mikor megpördült, ám a 33 éves versenyző első sorban csapata rossz stratégiáján bosszankodott.

    Vettel vesszőfutása azonban már a Brit Nagydíjra keresztelt versenyhétvégén elkezdődött, ahol is folyamatos technikai hibák hátráltatták a felkészülését. A német nem találta a ritmust és elmondása szerint nem volt önbizalma az autóban, ugyanis az annyira rosszul reagált bizonyos szituációkban. A heppenheiminek ötlete sincs miért viselkedik így a konstrukciója, elmondása szerint többféle megoldást eszközölt már, sőt, vezetési stílusán is változtatni próbált, viszont mindegyik próbálkozása kudarcot vallott. Ezért Mattia Binotto és a Ferrari úgy döntött, ha kell akkor nem fognak nemet mondani egy esetleges kasznicserére, ha ezzel segíthetik rangidős versenyzőjük munkáját.

    ,,Személy szerint én még nem értekeztem erről, viszont ha kell ez is részese lehet a csapaton belüli megbeszéléseknek. Úgy vélem nyitottak vagyunk erre, főleg ha ezzel segíthetünk. Miért ne tennék akkor meg? Fontos nekünk az, hogy amiben tudunk segítsünk Sebastiannak (Vettel), a csapat és a versenyző szempontjából is jó az, ha megpróbáljuk jobbá tenni az elkövetkezendő versenyeket. Ez egy fontos dolog, így nyitottak vagyunk rá. A pilótára és a csapatra hagyom ennek a dolgoknak a megbeszélését, valamint ők fogják meghozni a döntést is.” – magyarázta a Ferrari csapatfőnöke.

    Vettel nem érti, miért nem sikerült teljesítenie Silverstone-ban, azonban reméli, hogy a Spanyol Nagydíjra már helyre jönnek a dolgok.

    ,,Két hetet voltunk ugyanazon a helyen, és az elmúlt héttől egészen vasárnapig nem tudtam semmilyen előrelépést tenni. A kör egésze alatt veszítek, a közepes és az alacsony sebességű kanyarokban küszködök a legtöbbet. Nehéz pontosan megállapítani a dolgot, ugyanis eltérő leszorítóerővel mentünk. Ez egy olyan dolog, amint nem tudtunk felülkerekedni. A következő verseny a következő héten lesz, és nem itt, hanem máshol, így meglátjuk, hogy mit tehetünk. Remélem, visszatérhetünk majd a normális sebességünkhöz.”

  • Hülkenberg két csapattal is tárgyal a 2021-es visszatéréséről!

    Hülkenberg két csapattal is tárgyal a 2021-es visszatéréséről!

    Nico Hülkenberg jelenleg két csapattal is egyeztet egy lehetséges Forma-1-es versenyülésről, a következő szezonra. Szerinte ugyanakkor ez még nem jelent egyelőre semmit sem, és szerinte kell annak még idő, hogy tisztán lássunk. Az AMuS-nak ennyit mondott:

    „Örülök, hogy pontot szereztem a csapatnak. A hetedik hely nem olyan rossz, főleg akkor, ha már ennyi ideje nem vezettél.”

    Ugyan Hülkenberg a versenyen csak egy hellyel végzett hátrébb mint Lance Stroll, a teljes versenyhétvégén ő játszotta a főszerepet. A német mégsem meri kimondani azt, hogy Silverstoneban ő nyerte a párharcukat a csapattársával szemben:

    „Erről vitatkoznék, de nem is olyan fontos ez most nekem. Csak beleadtam mindent, és mindig megpróbáltam kihozni a maximumot magamból sé a lehetőségből, ami megadatott. Ezen a hétvégén már sokkal jobban teljesítettem, mint a legutóbb.”

    Sergio Perez helyettese kénytelen volt gumit cserélni, még mielőtt meglátta a célban a zászlót. Ezzel lett egy harmadik bokszkiállása is, amellyel Hülkenberg sokat veszített. A 32 éves pilóta szerint azonban ez sem tudta megzavarni. Amikor megkérdezték, hogy mégis mennyire vezetett határon, így felelt:

    „Nagyjából 90%-on autóztam.”

    A jó teljesítménye miatt amit a briteknél nyújtott, Hülkenberg most több csapatnál komolyabb érdeklődést váltott ki. Lehetséges, hogy lesz ezért 2021-ben újra fix versenyülése. Javultak-e az esélyei? Erre ennyit mondott:

    „Túlzás lenne azt állítani, hogy most nagyobb reményeim lennének. Egy ideje egyeztetek már két csapattal is, nem tudom, hogy ettől a hétvégétől változott is-e valami. Szerintem nem. Az emberek ismernek engem, és nem hagyják befolyásolni magukat egy versenyhétvége eredményétől. Mindenesetre esély az van, de ennek még idő kell.”

  • Albon több időt kap a Red Bulltól

    Albon több időt kap a Red Bulltól

    A Red Bull megerősítette, hogy Alex Albon mellett áll, és több időt adnak neki, hogy felvegye a fonalat Max Verstappen mellett.

    A brit-thai pilóta nincs könnyű helyzetben, tavaly év közben újoncként léptették elő a nagycsapathoz a Verstappentől jelentősen elmaradó Pierre Gasly helyére, de úgy tűnik, Albonnak hasonló problémái vannak a holland mellett. Helmut Marko azonban most tisztázta, még kap időt a 24 éves pilóta.

    „Amíg látjuk, hogy fejlődik, és az eredményei javulnak, adunk neki időt” – jelentette ki. „Alexnek sok nehézsége volt ebben a szezonban, beleértve a motorproblémát és a Hamiltonnal való incidenst. Ennek eredményeképp nincs önbizalma. Viszont sebessége van. A silverstone-i verseny utolsó harmadában remek időket futott. Azonban szerintem egyértelmű, hogy fiatal és még mindig tapasztalatlan. Időre van szüksége, hogy stabilabbá váljon.”

    Ami Verstappen győzelmét illeti az évfordulós nagydíjon, Marko szerint még lehet egy kis reményük a bajnokságban.

    „Mi mindig elmondtuk, hogy a bajnokság még nem ért véget” – tette hozzá. „Igen, még mindig van néhány problémánk az autóval, de a Mercedes előnye hétről-hétre csökken. Csak el kell kezdenünk erősebben teljesíteni a kvalifikáción, mert most ez a gyengénk. Sokan elfelejtik, hogy majdnem megnyertük a szezon első versenyét, és az első silverstone-i futamon is nyerhettünk volna, ha Lewisnak kicsit hamarabb jön elő a gumiprobléma. Most Max az összetett második helyén áll, szóval bármi lehetséges. Csak erősebbek leszünk, nem gyengébbek, szóval nem látom, miért ne sikerülhetne.”

  • Leclerc: Ez a negyedik hely felér egy győzelemmel

    Leclerc: Ez a negyedik hely felér egy győzelemmel

    A Ferrari monacói versenyzője Charles Leclerc elismerte, hogy nem számított arra, hogy lesz olyan tempója, amivel a negyedik helyen végezhet a 70.Évforduló Nagydíján.

    Leclerc egy szinte lehetetlennek tűnő taktikát választott a vasárnapi futamra, ugyanis egy kiállással teljesítette a versenytávot, miközben az időjárás hűvösebb volt és sokan más pilóta szenvedett az abroncsokkal.

    A monacói végül sikerrel teljesítette a taktikát, aminek az eredménye egy szenzációs negyedik hely lett, amivel kapcsolatban a futam után elmondta a Sky Sports-nak, hogy hiába voltak aggályai a gumik élettartamával kapcsolatban, végig lelkes volt a taktika miatt.

    „Hihetetlenül boldog vagyok ma, ez olyan, mint egy győzelem. Nem túl jó ezt mondani egy negyedik helyre, de a valóság az, hogy nem vagyunk elég gyorsak. A mai nap viszont lenyűgöző volt.” – mondta a futam után.

    „Nem tudom hol találtunk tempót, de nagyon, nagyon gyorsak voltunk, különösen a kemény keverékeken, azon belül is az etap végén. Nagyon elégedett vagyok az elvégzett munkával. A stratégia fontos szerepet játszott a mai eredményeben. Nagyon győzködtem a csapatot az egy kiállásos stratégiáért, természetesen mindenkiben volt egy kis félsz a múlt héten történtek miatt, de nagyon elégedett vagyok a gumikezelésemmel.” – tette hozzá a fiatal.

  • Binotto: A versenyünknek többet ártott Vettel megpördülése, mint a stratégia

    Binotto: A versenyünknek többet ártott Vettel megpördülése, mint a stratégia

    Mattia Binotto szerint Sebastian Vettel első körös megpördülése többet ártott a versenyüknek, mint a stratégia amivel előálltak.

    A német pilóta a futam alatt és után is bírálta csapata taktikáját, ugyanis szerinte még tudott volna menni a kemény keverékű abroncsokon. Ugyanakkor a négyszeres világbajnok azt is nehezményezte, hogy a pályára való visszatérése után forgalomba került, majd 10 kört teljesített egy újabb szett kemény oldalfalú abroncson, míg végül 19 kört a közepesen ment. A Ferrari csapatfőnöke elmondta ugyan együttérez versenyzőjével, ám azt is megjegyezte, hogy Vettel megpördülése sokkal nagyobb kárt okozott, mint a stratégia.

    ,,Nem hinném, hogy Sebastian (Vettel) elvesztette a hitét. Nehéz perióduson ment keresztül az elmúlt két versenyhétvége során, ugyanis nem érezte magabiztosnak magát az autóban. Meg is pördült, mikor a kerekei a rázóköveken haladtak át, ezért a versenye már az elején nehéz volt. Őszintén szólva nem sok mindent lehet mondani a stratégiáról. Talán pár körrel előbb hívtuk ki, így elveszítette a pozícióját Kimivel (Räikkönen) szemben. Ugyanakkor tudtuk azt, hogy időveszteség nélkül visszaszerzi majd azt. Ezzel Charles (Leclerc) tudta folytatni a felzárkózását. Összességében ez volt a helyes döntés a csapat számára. Mi nem hisszük azt, hogy ezzel büntettük volna Sebastiant. Azonnal visszaszerezte a pozícióját, viszont az elévágás már nem sikerül volna Kvyjattal szemben, ugyanis nagyon gyors volt akkor és még alávágot Sainznak is. A versenye (Vettel) már az elején veszélybe került,  az a bizonyos momentum volt a kulcs, nem pedig a stratégia amit választottunk neki.” – magyarázta Binotto.

  • Vettel: Talán a Ferrari el akart tüntetni Charles útjából

    Vettel: Talán a Ferrari el akart tüntetni Charles útjából

    Sebastian Vettel szerint semmi értelme nem volt annak a stratégiának, amit a Ferrari a vasárnapi futamon alkalmazott.

    A német versenyző a kemény keverékű abroncsokon rajtolva kezdte meg a versenyt, ám rögtön a start után megpördült és a mezőny végén találta magát. Ezután visszaegerészte magát, majd 22 körrel később behívták kerékcserére. A négyszeres világbajnok autójára ismét kemény gumikat raktak, majd 11 kör után váltottak közepesre. A 33 éves pilóta így 19 kört tett meg a már használt garnitúrán, és elmondása szerint az utolsó körökben már nagyon szenvedett.

    Már a verseny alatt is megkérdőjelezte csapata döntését a heppenheimi versenyző, majd a futam leintése után folytatta ezen eszmefuttatását.

    ,,Beszéltünk erről reggel, és azt mondtuk nincs értelme úgy kiállni, hogy tudjuk forgalomba fogunk visszamenni, majd végül pontosan ezt csináltuk. Továbbá kemény keverékeket tettünk vissza, amit csak 10 körig használtunk, vagy még addig sem. Nem volt ennek semmi értelme. Úgy értem, mi haszna  van annak, hogy a keményeket 10 körre, míg a közepeseket 20-ra tesszük fel? A végén elfogytak az abroncsaim, úgy, hogy előtte pont erről beszéltünk. Frusztráló volt az egész, ugyanis jó volt a tempóm így, kint maradhattam volna. Azok a versenyzők, akik a kiállásom után elém kerültek, olyan köröket futottak, mint én az előző garnitúrámon. Talán nem volt meg a bátorságuk arra, hogy Charles (Leclerc) megelőzzön, míg úgyse, hogy ő különböző stratégián volt. Ezért inkább engem behívtak, hogy elkerüljem őt. Még a rossz első kör ellenére is rengeteg pozíciót nyerhettünk volna.”

    Vettel végül pont nélkül zárta a versenyt. Az egyéni tabellán lévő pozíciójával sem lehet elégedett, ugyanis csak a 13. helyen állomásozik 10 egységgel a zsebében. A heppenheimi két hete nem igazán tudja felvenni a versenyt a többiekkel. Teljesítményére nem tud magyarázatot adni, úgy érzi valami vagy az autóval vagy vele nincs rendben.

    ,,Valami itt hiányzik, nem tudom pontosan mi lehet az, ám ennek ellenére felkeltem és azon voltam, hogy olyan jól teljesítsek amilyen jól csak tudok, nyilvánvalóan ma végezhettünk volna előkelőbb pozícióban is. Az én oldalalom a megpördülés során nem igazán tudom, hogy mi történt. Próbáltam kimaradni a balhékból, de végül ez kevert bele engem is egybe. Azt hittem valaki megütött, de senki sem ért hozzám, ám attól a pillanattól kezdve nagyon nehézzé vált a verseny számomra. Jobban is csinálhattuk volna, a stratégiával sokkal jobban is felzárkózhattunk volna. Sokkal jobban kezeltük ezen a héten az abroncsokat, viszont forgalomba kerültünk, úgy hogy megegyeztünk abban, hogy ezt akarjuk elkerülni. Szerintem az okozza a legnagyobb különbséget, hogy rég nem volt már egy tiszta versenyhétvégénk.” – nyilatkozta Vettel.

  • Hülkenberg nevetve árulta el mik a tervei Verstappennel a rajtnál

    Hülkenberg nevetve árulta el mik a tervei Verstappennel a rajtnál

    Nico Hülkenberg nagyon erős kvalifikáción van túl, így az interjúi során egy kis humort is csempészett mondandójába.

    Sergio Pérez betegsége miatt egy héttel ezelőtt a német pilótára esett a választás. Hülkenberg egy kis kihagyás után pattant a Racing Point autójába, ám a Brit Nagydíj nem úgy sikerült neki, ahogy elképzelte. A versenyző el sem tudott indulni egy technikai hiba miatt, így az álomszerű visszatérésnek kiábrándító vége lett. A héten azonban ismét lehetőséget kapott, és a kvalifikáción egészen a harmadik helyig repítette az RP20-at. A 32 éves versenyző az esemény utáni interjú során kihangsúlyozta, nagyon elégedett ugyanis kezd összeszokni a konstrukcióval.

    ,,Természetesen jobban érzem magam az autóban. Eltelt néhány nap az utóbbi hét óta, de ez most nem a semmiből jött, múlthéten a nulláról kezdtem. Nagyon nehéz így egy versenyhétvégére megérkezni. Mindenki már 100%-on pörög, míg te csak most tanulsz járni. Voltam párszor a szimulátorban, így már otthon érzem magam. Még mindig egy új autóról beszélünk, viszont nincs okom panaszra. Meglátjuk mi lesz vasárnap, de a csapatrészéről és az én részemről minden rendben van. A verseny a legfontosabb, és hát ez még előttünk van. A szombati nap miatt boldog vagyok, viszont az elkövetkező nap  is meg kell ezt ismételnünk.”

    A Ziggo Sport megjegyezte, hogy a német pilóta mellől az a Max Verstappen fog rajtolni, aki szintén nagy tervekkel vág neki a versenynek. Hülkenberg kapott az alkalmon és nevetve megosztotta a tervét a hollanddal kapcsolatban.

    ,,Ah, igen Max (Verstappen). Azonnal el fogom engedni, nem akarok szórakozni vele. Csak szép csöndben elengedem.” -viccelődött a Racing Point versenyzője.

  • Hülkenberg arra számít, hogy a hatodik hely környékén lesz az időmérőn

    Hülkenberg arra számít, hogy a hatodik hely környékén lesz az időmérőn

    Nico Hülkenberg számára a második Racing Pointos péntek sokkal jobban ment. Az első szabadedzésen a negyedik, a másodikon a hatodik időt autózta. A tapasztalatairól a Sky Sports-nak mesélt.

    „Nagyon nyugodt volt a nap egy héttel ezelőtthöz képest. Már nem volt olyan izgalmas, a körülmények is sokkal ismerősebbek voltak. Jobban fel tudtam készülni, sokkal többet ültem már az autóban. Bizonyos szempontból tudtam, mire számíthatok. Tehát minden jobban ment ma” – magyarázta a német még pénteken.

    Azonban így sem ment minden problémamentesen, ugyanis a második gyakorláson Hülkenberg ülése meglazult, így egy kis időre ki is kellett hajtania a garázsba: „Az ülés hozzá lett erősítve a kasznihoz. Egy része eltört az autóra ható hatalmas erőhatások miatt. Emiatt lazult meg. Nem bizonyult problémának, hiszen hamar megoldották.”

    Pérez helyettese elárulta azt is, mire számít a kvalifikáción: „Úgy gondolom, hogy hatodikak vagy hetedikek leszünk. Itt mindenki nagyon közel van egymáshoz, szóval izgalmas lesz. Az lesz a lényeg, hogy mindent kihozzunk az autóból és reménykedjünk, hogy jól fog menni.”

  • Sargeant nyerte a szombati futamot, de a csaták hátrébb voltak

    Sargeant nyerte a szombati futamot, de a csaták hátrébb voltak

    A 70. évforduló Nagydíjának hétvégéjén az első, szombati Formula 3-as versenyen Logan Sargeant indulhatott az élről. Mellőle Liam Lawson startolhatott, míg a második sort Jake Hughes és Frederik Vesti foglalta el.
    Enzo Fittipaldi a 13., Matteo Nannini a 14., David Schumacher a 22., a mezőny hölgy tagja, Sophia Flörsch pedig a 29. rajthelyet szerezte meg a tegnapi időmérőn.

    A rajtot követően Sargeant megtartotta a vezetést, ám Lawson beragadt némileg. Vestinek emiatt még vissza is kellett fognia magát, míg Hughes feljött a második helyre.

    Vesti nyakára megérkezett Pourchaire, de meg tudta tartani negyedik helyét és üldözőbe vette Lawsont.

    Az ötödik körben sikerült két Jenzeres csapattársnak, Malvestitinek és Williamsnek összeütköznie. Előbbi meg is forgott, végül mindkettőjük versenye véget ért.

    A 8. körre teljesen egymás nyakára került a Lawson-Vesti-Pourchaire trió. A kétszeres futamgyőztes Lawson azonban kiválóan védekezett. Vesti pedig olyannyira előre figyelt, hogy Pourchaire kis híján meg is előzte, egy ideig fej-fej mellett haladtak, de végül nem lett belőle előzés. Lett azonban másból, ugyanis lesipuskásként Beckmann viszont megelőzte Pourchaire-t.

    Vestinek ráadásul belengették a fekete-fehér zászlót is, amiért a védekezés közepette többször is irányt váltott az egyenesben.

    Ezt követően Vesti tovább üldözte Lawsont, és ő is volt ekkor a leggyorsabb a mezőnyben.

    Pourchaire-re Viscaal is megérkezett, mire előbbi el is fékezte magát, Viscaal pedig feljött a 6. helyre.

    Mindeközben Lawson is megérkezett Hughesra.

    A 18. körben Pourchaire visszaelőzte Viscaalt, sőt még Piastri is el tudott menni mellette. Ez után Pourchaire és Piastri kezdett csatába, de a nyomukban maradt Viscaal is.

    A 20. körben, a leintés előtt nem sokkal Fernandez Nanninit előzte, de összeakadtak és mindketten a kavicságyban végezték.

    A futamot végül Sargeant nyerte Hughes, és Lawson előtt. A további sorrend: Vesti, Beckmann, Pourchaire, Piastri Viscaal.

    David Schumacher 15. lett, Fittipaldi 17., Flörsch 20.

     

     

     

     

  • Sir Stirling Mossra fog emlékezni a Mercedes a 70. Évforduló Nagydíján

    Sir Stirling Mossra fog emlékezni a Mercedes a 70. Évforduló Nagydíján

    A Mercedes a Twitteren jelentette be, hogy a hétvégén esedékes 70. Évforduló Nagydíjon az egyik legendájukra, Sir Stirling Mossra fognak emlékezni.

    A „Maestro” – aki sajnálatos módon az idei évben távozott az élők sorából – az 1955-ös szezonban vezethette az Ezüst Nyilat és a Forma-1 egyik legikonikusabb versenyzője volt. Emiatt is szeretne megemlékezni Mossról az egykori csapata, akik pont ugyanolyan jó formában versenyeznek, min anno Moss és többszörös világbajnok csapattársa, Juan Manuel Fangio.

    Moss emlékére a Mercedesek első szárnyain egy patkó matrica lesz majd rajta, ugyanis ez a szimbólum minden egyes versenyén rajta volt a brit legenda autóin.

    „Reméljük, hogy Sir Striling Moss nagyra értékelné, hogy rajta lehet az autóink első szárnyain és hogy élvezni fogja a menetet Silvertoneban ezen a hétvégén,” – írta a Mercedes a Twitter oldalán.