Címke: Silverstone

  • Pályarészt neveztek el Hamilton tiszteletére Silverstoneban!

    Pályarészt neveztek el Hamilton tiszteletére Silverstoneban!

    A silverstonei célegyenes ezentúl a „Hamilton egyenes” nevet fogja viselni. A BRDC munkatársai ezt a gesztust Lewis Hamilton hetedik világbajnoki címének megszerzése után tették meg a brit versenyző számára.

    A Brit Autóversenyzők Közössége a szombati nap folyamán hivatalos közleményben tudatta a hírt a nagyvilággal, hogy a silverstonei pálya célegyenese a Hamilton egyenes nevet kapta.

    Ez a gesztus már csak azért is különleges, ugyanis eddig a pálya egyik részét sem egy versenyzőről nevezték el és így Hamilton lett az első, akiről pályarészt neveztek el a nagy múlttal rendelkező brit aszfaltcsíkon.

    A Mercedes hétszeres világbajnokával a BRDC elnöke, David Coulthard közölte a jó hírt az Abu Dhabi Nagydíj időmérő edzését követően.

    „Örömmel töltött el, hogy én adhattam tudatára ezt a hírt a BRDC elnökeként,” – mondta Coulthard. „A silvertonei pálya történelmében ez az első alkalom, hogy egy személyiségről nevezzék egy a pálya valamelyik szegmensét.

    „Lewis nagy részesévé vált ennek a történelemnek és a BRDC vezetőivel úgy gondoltuk, hogy ez lesz a legjobb módja annak, hogy kifejezzük a tiszteletünket iránta. Ezért neveztük el róla a pálya célegyenesét.”

  • Abiteboul: Amikor fogadtunk, legurítottunk előtte már pár sört

    Abiteboul: Amikor fogadtunk, legurítottunk előtte már pár sört

    A Renault Forma-1-es csapatának a főnöke, Cyril Abiteboul nem aggódik, amiért teljesítenie kell az elhíresült tetkós fogadását Daniel Ricciardóval, hiszen ő határozhatja meg azt, hogy hova és mekkora méretben mehet majd a mű. A francia elárulta, hogy pár sörnek köszönhető még a tavalyi Brit Nagydíjon ez a nem szokványos fogadás, amely a pilótája első dobogós helyezéséről szólt az enstone-i csapatnak.
    Az, hogy tetováltathatja a főnökét adott további extra ízt Ricciardo szezonjának, most pedig hogy az Eifel Nagydíjon harmadik lett és ezzel teljesült a dolog, adott témát a dolog rendesen. Abiteboul elárult további részleteket a fogadásukról, illetve azt, hogy is kezdődött mindez:
    „Még mindig fejfájást okoz a dolog, de azt hiszem, hogy ő választhatja ki a dizájnt és pedig megmondhatom, hogy hova kerül és mekkora méretben, hiszen mint tudjuk, a méret a lényeg! Amíg én határozhatom meg ezt, addig el tudok viselni bármilyen mintát, vagy megúszhatom ezt. A tetoválás nem az én stílusom. Talán emiatt is fogadtam erre. Emlékszem arra az éjszakára Silverstoneban, arra a tavalyi csütörtöki napra, ahol Daniel megmutatta az akkor új tetkóját. Én pedig megkérdeztem tőle, hogy miképp jutott el idáig, milyen mentális út kell ahhoz, hogy legyen egy ilyen tetoválása az embernek. Erre annyit mondott, hogy csak elsétált egy tetoválószalon előtt, és gondolta, hogy kellene még egy. Erre mondtam, oké, de csináljuk akkor ezt tisztességesen. Ekkor már pár sör után mondtam azt, hogy ha felér a dobogóra, akkor én is csináltatok egyet. Én pedig szavatartó ember vagyok, így megcsinálom. Kell némi idő azért, hogy eldöntsem azt, hogy mekkora méretben és hova legyen.”
    Ricciardo utalt már rá a vasárnapi futam utáni interjújában, hogy német tematikában gondolkodik, hiszen ezen országban lépett újra dobogóra:
    „Most ezen gondolkodnom kell, de feltehetően olyasmi lesz, ami velem kapcsolatos meg német. Ez feltehetően az a hely lesz ahol ezt elértük, és esetleg valami nagyon németes kalapocska lesz ez, vagy ilyesmi.”
    Christian Horner mindeközben tett egy javaslatot:
    „Gratulálok ma a Renaultnak, hiszen jó ideje ez az első dobogós helyezésük. Kifejezetten szeretnénk látni egy nagy Red Bull logót Cyril sejhaján.”
  • Hülkenberg: Visszatérésem az Eifelen durvább mint Silverstoneban volt

    Hülkenberg: Visszatérésem az Eifelen durvább mint Silverstoneban volt

    Nico Hülkenberg újra az utolsó pillanatban kapott egy hívást a Racing Point csapatától, és szerinte durván őrültebb a beugrása hazai környezetben, mint volt az korábban idén Silverstoneban. Szombat reggel keresték meg, miután kiderült, hogy állandó pilótájuk Lance Stroll rosszul érezte magát. A német versenyző rohant a pályára, de már nem sikerült részt vennie a mai szabadedzésen. A FIA engedélyével végül autóba ülhetett az időmérő edzésre. Egyértelműen szenvedett azzal, hogy ilyen rövid idő alatt alkalmazkodjon, így rengeteg időt vesztett. A 20., utolsó helyet sikerült megszereznie, de csak két tizedre volt a Nicholas Latifitől és Kimi Räikkönentől. Hülkenberg korábban Angliában helyettesíthette Sergio Pérezt, akit akkor koronavírussal diagnosztizáltak, és akkor sikeresebb is volt. Sikerült a harmadik helyre kvalifikálnia magát a 70. Évfordulós Nagydíjon. A Skynak ezúttal így nyilatkozott:

    „Sokkal durván őrültebb volt, mint legutóbb. Kölnben voltam, ami innen nagyjából egy órányira van. Délután amúgy is lett volna itt jelenésem, mivel másnap a német RTL-nek dolgoztam volna. Egy barátommal épp kávéztunk 11-kor, amikor láttam, hogy Otmar Szafnauer keres telefonon, és csak ennyit mond: „Hülkenberg gyerünk, itt van rád szükségünk.” Beültem az autómba, és máris ide jöttem. A többi már történelem, és látható, hogy mi történt. Egyértelműen ez egy Visszatérés 2.0,, és nagyon vert a szívem.”

    Hülkenberg arra is rámutatott, hogy az RP20-as megváltozott, miöta augusztusban utoljára vezethette azt:

    „Eléggé más lett Silverstone óta, persze ez egy teljesen más pálya is. Az autó fejlődött, csomó technikai dolog nagyon más, és más érzetet is adnak ezek a pilótának. Próbáltam először alkalmazkodni egy kicsit, aztán nyomnom kellett neki megint. Egyértelmű, hogy ez négy kör alatt nem annyira egyszerű. Mindezt figyelembevéve még ha utolsók is vagyunk, elégedett vagyok ezekkel a körökkel amelyekre most képesek voltunk. Ez azt is jelenti, hogy holnap nagyon nehéz dolgunk lesz, egy pokoli kihívással ér majd fel. Megteszek azonban mindent, ami csak tőlem telik. Megvan hozzá a tapasztalatom, négy környivel pedig most okosabb vagyok. Ezeket az információkat beépítem, holnap pedig már versenyezni fogunk, és meglátjuk majd, milyen eredménnyel.”

  • Ez a versenyző nyűgözte le 2020-ban eddig leginkább a rajongókat

    Ez a versenyző nyűgözte le 2020-ban eddig leginkább a rajongókat

    21 versenyző teljesített eddig bármilyen futamot 2020-ban, és 9 futamon vagyunk túl a 17 versenyes világbajnokságból. A kérdés adott: féltávnál ki nyűgözte le eddig leginkább a rajongókat? Az F1.com feltette ezt a kérdést, amelyre több, mint 87.000-en válaszoltak, és itt az eredmény!

    Ki kaphatta a legtöbb szavazatot? A bajnokságot uraló Lewis Hamilton, aki most már minden eddig rekord megdöntésével a történelem könyvekbe kerül? Olyan közönségkedvencek, mint Max Verstappen vagy Charles Leclerc?

    Nos, a számok azt mutatják, hogy olyasvalaki nyert, aki nincs a jelenlegi top három csapatban, sőt, még csak a dobogó tetején sem állhatott eddig. Íme, a top öt.

    5. Daniel Ricciardo – a szavazatok 7%-val
    Az ausztrál pilóta ragyog jelenleg a Renault alakulatával, és 53 pontjával hetedik a világbajnoki összetettben. Negyedik lett Belgiumban, ahol megfutotta a versenyben elért leggyorsabb kört is. Hatodik lett az Olasz Nagydíjon, és újra negyedik lett Toszkánában, így szinte biztos, hogy hamarosan a Renault újra a dobogón találhatja magát. A szavazók 7%-át győzte meg ezzel.

    4. Max Verstappen – a szavazatok 11%-val
    A Red Bull repülő hollandja minden alkalommal amikor a célba ért dobogón végzett, ráadásul Silverstoneban megnyerte a 70. Évfordulós Ünnepi Nagydíjat, a negyedik helyről rajtolva. Az utolsó két futamon kiesett és frusztrált lett Verstappen, de így is megkapta a szavazatok 11%-át.

    3. Lewis Hamilton – a szavazatok 12%-val
    A bajnokságot vezető Hamilton nem csak pályán, hanem azon kívül is alakít idén. Eddig a kilenc futamból hatot megnyert, és 190 pontot szerzett. Egyre biztosabbnak tűnik a hetedik világbajnoki címe is. Feltehetően megdönti Michael Schumacher 91 futamgyőzelmét is, ez a teljesítmény 12%-ra volt elég.

    2. Pierre Gasly – a szavazatok 18%-val
    Amióta 2019-ben dobta a Red Bull, és a leányvállalat Toro Rossóhoz tért vissza, Gasly remek formát mutatott, majd megkoronázta ez az AlphaTauri monzai győzelmével, amely neki az első volt. A faenzai kiscsapat utoljára 2008-ban, még Sebastian Vettel sikerével érezhette ugyanezt ugyanitt. Az Olasz Nagydíj megnyerése ellenére sem ő nyert, hanem…

    1. Lando Norris – a szavazatok 23%-val
    Negyedik jelenleg a bajnokságban, és Norris a korlátozások alatt is kiválóan szórakoztatta a nagyérdeműt a Virtual Grand Prix sorozatban, majd némi meglepetésre a dobogón kezdett a 2020-as igazi szezonnyitón. Azóta minden futamon pontokat szerzett, Magyarország kivételével de Olaszországban például negyedik lett. Mindez elég lett ahhoz, hogy bezsebelje a szavazatok 23%-át, és ezzel ő lett a félév legjobban teljesítő versenyzője a rajongók szerint. Vajon a szezon végén is első lesz?

  • Mercedes: Más taktikára akartuk tenni Bottast, de akadt egy probléma

    Mercedes: Más taktikára akartuk tenni Bottast, de akadt egy probléma

    A Mercedes a vibrációval magyarázta azt, hogy kérése ellenére Bottas ugyan azt a taktikát kapta, mint csapattársa Lewis Hamilton. Ezen okból kellett Bottast előbb kihozni kereket cserélni, mint ahogyan az optimális lett volna.

    A verseny közben Valtteri Bottas arra kérte mérnökét, hogy amennyiben a pit-be hajt ellentétes keverékű abroncsokat kapjon, mint csapattársa. James Vowles a Mercedes fő stratégája elmondta egy a Youtube-on található intrejúban, hogy ez miért nem történt meg:

    „A harmincadik kör környékén mind a két autónk a közepes keverékű gumin volt. Az volt a terv, hogy még egy alkalommal kell kiállnunk a verseny hátralévő részében. Azonban a 29. és 30. körben vibrációt észleltünk Valtteri első abroncsain. Amely egyre csak rosszabb lett.”

    „Olyan volt, mint amit Silverstone-ban tapasztaltunk, így most nem akartunk semmit sem rosszul csinálni. ez azt eredményezte, hogy Valtterit (Bottas) hoztuk ki elsőként, nem Lewist (Hamilton). Normál esetben Lewis lett volna a kedvezményezett, hiszen ő haladt elől, de most azt tartottuk szem előtt, hogy kinek milyen állapotban vannak az abroncsai.” – folytatta Vowles.

    „Tekintettel arra, hogy a közepes abroncsok jobban koptak, mint ahogyan azt vártuk, így rövidebb lett az etap, mint ahogyan azt alapból terveztük, és mivel volt egy kis előnyünk a mezőny többi tagjához képest, így a kemény keveréket választottuk.”

    „Valami mást stratégiát akartunk volna Valtterinek adni, azonban ez nem egy tervezett kiállás volt. Válaszolnunk kellett egy problémára, és mi a biztonságos megoldást választottuk.” – magyarázta a csapat.

  • Tost: Az AlphaTauri versenyzőit októberben tudjuk bejelenteni

    Tost: Az AlphaTauri versenyzőit októberben tudjuk bejelenteni

    Franz Tost, az AlphaTauri csapatfőnöke szerint szerint a Red Bull pilótakérdése 2021-re a következő hónapban lehet tisztább, így ez nyilván kihatással lesz az energiaitalosok kiscsapatára is. Dr. Helmut Marko, szerint a monzai győztes, Pierre Gasly 2021-ben is marad az AlphaTaurinál mint a kiscsapat vezéregyénisége, így úgy tűnik, hogy aki elvesztheti a versenyülését, az Daniil Kvyat lehet. Tost a helyzetükről a Speed Weeknek és a Sport1-nek nyilatkozott:

    „Gasly remekül vezet, míg Daniil kudarcos évet tudhat magáénak, hiszen olykor ő, olykor a csapat hibázott. Például a silverstone-i balesete a csapat hibája volt. Korai lenne megítélni még Kvyat teljesítményét, hiszen még nem szokott össze az autóval, ami idővel azért változhat.”

    A Honda és Red Bull támogatott F2-es pilóta, Yuki Tsunoda lehet ugyanakkor Kvyat utóda. A 20 éves japán pilóta jól szerepel a sorozatban 2020-ban, és amikor Tostnál erre rákérdeztek, hogy kaphat-e náluk versenyülést, így felelt:

    „Folytassa így! Tsunoda remek munkát végez az első Formula 2-es szezonjában, ez igaz. A dolog azonban roppant egyszerű: az kap végül ülést, aki a leggyorsabb.”

    Azt is leszögezte az osztrák szakember, hogy nem ő dönthet majd erről:

    „Két ember van a Red Bullnál, akik a versenyzőkről dönthetnek a négy autónkra, ezek pedig Dietrich Mateschitz és Helmut Marko. Szerintem október végére már többet tudhatunk majd.”

  • Hamilton szerint a Pirelli jobb gumikat kellene gyártson az F1-nek

    Hamilton szerint a Pirelli jobb gumikat kellene gyártson az F1-nek

    Lewis Hamilton azt akarja, hogy a Pirelli jobb gumikat gyártson a Forma-1-nek. Silverstoneban a hatszoros világbajnok emlékezetes módon három épp kerékkel ért be, miután a mezőnyben többen is komolyabb kopási problémákkal szembesültek. Ugyan Barcelonában is nyerni tudott, de csak azért, mert jobban ügyelt a gumijaira, ami miatt azonban lassabb volt a versenytempója. A motorsport-magazin.comnak nyilatkozott:

    „Jelenleg nagyon sokat kell ezzel törődnünk, és nem hiszem, hogy a rajongók ezt akarják látni. A versenyzők sem ezt akarják. A jövőnkre nézve komoly nyomást kell gyakorolnunk a Pirellire.”

    Hamilton elárulta, hogy a Forma-1 kénytelen volt a 2019-es fejlesztésű gumikkal versenyezni idén is, mivel a Pirelli nem végzett jó munkát a 2020-ra szánt gumijaival, amelyeket végül elvetettek. A Mercedes versenyzője ennyit még hozzátett, hogy a versenyzők is fejlesztenének:

    „Jobb gumikra van szükségünk, amelyek jobban tapadnak, biztonságosabbak, valamint jobb versenyt láthatnak általa a nézők is. Szeretnénk segíteni a Pirellit abban, hogy jobb termékekkel állhassanak elő, ha tudnak.”

  • Hülkenberg komoly esélyese az egyik Alfa ülésnek jövőre

    Hülkenberg komoly esélyese az egyik Alfa ülésnek jövőre

    Nico Hülkenberg elárulta, hogy nemrég egyeztetett az Alfa Romeóval arról, hogy hozzájuk szerződhet 2021-re.

    A német tavaly év végi távozását követően a silverstone-i duplahétvégén került vissza a Forma-1 körforgásába, miután Sergio Pérez koronavírustesztje pozitív lett. Több sem kellett ahhoz, hogy beinduljanak a találgatások Hülkenberg visszatérésével kapcsolatban teljes szezonos pilótaként. Maga az érintett is erről beszélt, elhintette, hogy az Alfával léphet együttműködésre.

    „Röviden mondva, valóban” – mondta egy podcastben. „Számos csapat szóba jöhet egy ilyen egyezségnél, ez mindig így van, azt hiszem. Nagyon versenyeznék újra a Forma-1-ben. Még mindig imádom, ez a szenvedélyem. Nem vagyok reményvesztett, de természetesen visszajönnék. Freddel [Vasseur, az Alfa Romeo csapatvezetője] folyamatosan beszéltünk az elmúlt hónapokban.”

    Hülkenberg amúgy impozáns teljesítményt tett le az asztalra, a kihagyás utáni második versenyhétvégéjének időmérőjén harmadik lett.

    „Igazából az a kör nem is volt olyan jó érzésre, de elég lett végül” – tette hozzá. „A verseny nyilván jó volt, csak nehéz, amikor nem tudod az autót és nem tudsz semmit sem. Újdonságokkal találkozol a verseny alatt. Azt hiszem rendben voltam. Csak kár, hogy a harmadik etapban jött az a hólyagosodás, anélkül jobb lett volna. Azon kívül nagyjából elégedett vagyok a munkámmal.”

  • A Mercedes marad a Forma-1-ben, de csak egy évet írnak alá!

    A Mercedes marad a Forma-1-ben, de csak egy évet írnak alá!

    A Mercedes jövőre is marad a Forma-1-ben, de nem kötelezik el magukat öt évre a tervezett Concorde Egyezmény aláírásával. Ezt a Sport1 tudósítói, Ralf Bach és Bianca Garloff állítják, akik a megbízható forrásukra hivatkozva írják, hogy a regnáló világbajnok csapat csak 2021-ig kötelezi el magát a sportággal. Silverstoneban Toto Wolff úgy fogalmazott, hogy a Mercedes a legnagyobb áldozata a tervezett kereskedelmi feltételeknek a 2021-2025-ig terjedő időszakára, ezért ő nem akarja ezt aláírni.

    A Liberty is reagált, és megerősítették, hogy augusztus 12. a végső határideje annak, hogy aláírjanak, és az AMuS forrása úgy fogalmazott, hogy a sport irányítói nem engednek meg további halasztást ebben. A német Sport1 ezért így fogalmaz:

    „A Mercedes marad gyári csapatként a Forma-1-ben, legalább 2021 végéig.”

    Bach és Garloff, szerint az új Concorde Egyezmény záradéka lehetővé teszi a csapatoknak, hogy bármelyik szezon végén kiszállhassanak. Így fogalmaznak konkrétan:

    „A Sport1 megtudta, hogy a Mercedes további szereplése mint gyári csapat vagy más csapattulajdonossal továbbra is az asztalon marad. A koronavírus helyzet miatt a Daimler ezen döntését eltolta egy évvel. A kilépési záradék az új egyezményben pedig ezt lehetővé teszi.”

  • Anderson: Verstappen komoly érettségről tett tanúbizonyságot

    Anderson: Verstappen komoly érettségről tett tanúbizonyságot

    Nagyon nagy benyomást tett a korábbi F1-es tervezőre Max Verstappen a vasárnapi 70. Évforduló Nagydíján.

    A holland pilóta némileg váratlan győzelmet aratott a Mercedesek előtt Silverstone-ban, ami elsősorban a kiváló gumikezelésének tudható be. Gary Anderson, aki korábban a Jordan főtervezője is volt, csak szuperlatívuszokban tudott beszélni róla a verseny után.

    „Verstappen érettsége és az előregondolkodása most már teljesen látható. Az, hogy a Q2-ben a kemény gumikat választotta a kockázatos volt, mert könnyen lehetett volna akár 11. is. De megcsinálta és jól működött. Vannak olyan pályák a bajnokságban, amelyek többet jelentenek más pályáknál, és Verstappen számára Silverstone az egyik legjobb.” – kezdte.

    „A negyedik helyről győzte le a Mercedeseket, pedig ők dominálnak. Ha a negyedik helyről rajtolva biztonsági autó nélkül tudod legyőzni őket, akkor okkal mehetsz haza mosolyogva.” – tette hozzá.