Címke: Silverstone

  • Így fogja felborítani a sprintidőmérő három nagydíj menetrendjét!

    Így fogja felborítani a sprintidőmérő három nagydíj menetrendjét!

    Az FIA és az F1 a Bizottság ülésén elektronikus módon szavazta meg a sprintidőmérő megalakulását és kipróbálását.

    Arról már korábban beszámoltunk, hogy a Forma-1 kísérletezésbe fog és három helyszínen is kipróbálja a rövid távú „versenyzés” formátumát.

    Két európai versenyhelyszín (Silverstone és Monza) valamint egy kontinensen túli viadalra (Interlagos) esett így a választás. Ma viszont eldöntötte a sport azt is, hogy milyen metodika mentén fognak zajlani az események, amit egy hivatalos közlemény keretein belül elérhetővé is tettek.

    A formátumot úgy álmodták meg, hogy azzal fokozzák a pályán történő akciókat. Ezen felül a további nézők bevonzását is remélik az újításoktól. Emellett több csapatnak és versenyzőnek is lehetősége nyílik arra, hogy szombaton átverekedjék magukat a mezőnyön és így növeljék az esélyeiket a vasárnapi megmérettetésen.

    Szabályok:

    A szombati sprintkvalifikáció fogja meghatározni a másnapi sorrendet a rajtrácson. Továbbá az első három helyezett pontot is kap. Így tehát aki a leggyorsabbnak bizonyul az három egységgel lesz gazdagabb, a második kettővel míg a harmadik eggyel.

    Menetrend:

    Péntek: 
        • 60 perces első szabadedzés reggel, amin a csapatok két szett abroncsot választhatnak szabadon.
        • Normál időmérő a délután folyamán, ahol 5 szett lágy keverékű gumi áll csak a versenyzők rendelkezésére.
    Szombat:
        • 60 perces második szabadedzés reggel, ahol két szett abroncsot lehet választani.
        • 100 km-es sprintidőmérő lesz délután, amint két szabadon válaszható szett áll a csapatok rendelkezésére.
    Vasárnap:
        • Teljes verseny, ahol szintén két válaszható szett áll mindenki rendelkezésére.
    Eső esetén:
        • Három szett esőgumi és négy intermediate lesz elérhető az esemény kezdetén.
        • Ha az első szabadedzés vagy a kvalifikáció vizes körülmények mentén zajlik, akkor kapni fognak a csapatok plusz intermediate abroncsokat, viszont azokat a sprintkvalifikációig vissza kell szolgáltatni.
        • Ha a sprintkvalifikációt esős szekciónak nyilvánítják, akkor a csapatok visszaadhatnak egy használt esőgumi vagy intermediate szettet  – cserébe kapnak egy új intermediate garnitúrát.
        • Összesen 9 szett eső illetve intermediate abroncs állhat a rendelkezésükre.

    Parc Fermé szabályok:

    A pénteki időmérőt követően lesznek érvényben a Parc Fermé szabályok és a főbb alkatrészek cseréjét az alábbi három pontban foglaltak miatt tiltják meg:

        1. Speciális, a sprintidőmérőre történő autó építésének megakadályozása
        2. Az autók felkészítéséhez szükséges órák korlátozása
        3. Elég időt biztosítani ahhoz, hogy a konstrukciókat át lehessen alakítani a szombati napra

    A sprintidőmérő után az autók a Parc Fermében lesznek. Így csak a felsorolt elemek módosítására lesz lehetőség:

        • A súlyelosztás változtatható.
        • Az erőforrás és a váltó hűtése a motorburkolat kivezető nyílásainak vagy lamelláinak módosításai által. Viszont ehhez szükséges az is, hogy az FIA által kijelölt meteorológiai szolgáltató egy órával a kvalifikáció valamint a sprintidőmérő előtt 10 Celsius fokos változást észleljen
  • Silverstone is az oltáshoz kötné a szurkolók beengedését

    Silverstone is az oltáshoz kötné a szurkolók beengedését

    Ahogyan az összes helyszín, így Silverstone is szívesen látná már viszont a szurkolókat a július 18.-án megrendezésre kerülő Brit Nagydíjon. Ezt a politikai pártoknak küldött nyílt levelükben is megfogalmazták.

    A levelet aláírta még a labdarúgó szövetség, a Premier League, illetve az angol és a walesi krikett válogatott. A levélben azt írták, hogy szorosan együtt szeretnének működni abban a programnak a kidolgozásában, mely azt segíti majd elő, hogy a szurkolók minél hamarabb visszatérhessenek a pályára.

    „A visszatérés, nagyon nagy lökést adhat több millió embernek, akik szeretnek egy napot a barátaikkal, vagy a családjukkal valamely sporteseményen részt venni, mellyel nagyban hozzájárulnak a gazdasághoz is. Az a helyes, hogy minden lehetséges intézkedést megnézünk akkor, amikor természetesen ez egyértelműen veszélytelen a szurkolók, a szervezők, és az egész közösség számára” – áll a levélben.

    Az oltás egyébként igen gyorsan megy Angliában, Boris Johnson miniszterelnök ütemtervet is készített a lezárás felszámolására. Minden korlátozás elméletileg június 21.-ig fel lesz majd oldva. Ez nagyon jó hír a Forma-1 számára, hiszen amikor ott fog járni a mezőny akkor a lakosság nagy százaléka már be lesz oltva, hiszen a felnőtt lakosságot július 31.-ig be akarják oltani. Így tesztekkel, illetve védettségi igazolvánnyal tartanák fent a biztonságot, nézők mellett is.

  • Hülkenberg megtette az első métereit az Aston Martinnál – szimulátorral

    Hülkenberg megtette az első métereit az Aston Martinnál – szimulátorral

    Nico Hulkenberg azon terve nem sikerült, hogy az idei évre versenyüléshez jusson, de a háttérben a német pilóta nagyon is aktív. A szezonnyitó hétvégén fejest ugrott a szimulátoros munkába.

    Hülkenberg 2019 végén hagyta el a Forma-1-et, Esteban Ocon miatt kellett mennie a Renault-tól. A német versenyző azonban 2020-ban kétszer ült be Sergio Perez, egyszer pedig Lance Stroll helyére, amikor azok megfertőződtek koronavírussal. Ezen cserék alkalmával azonban mély benyomást tett, többekre is.

    A Racing Pointnak pontokat szerzett két alkalommal is, a harmadik futamon technikai gondok miatt nem tudott elindulni. Silverstoneban. A második futamán a brit helyszínen ráadásul a harmadik helyről rajtolhatott. Emiatt jöhetett szóra akár Alexander Albon utódjaként a Red Bull Racingnél, de végül Sergio Perez lett a befutó.

    2021-ben így Hülkenberg újra partvonalon kívülre került, de ez sem szegheti a kedvét. Riporterként a ServusTV alkalmazza, ugyanakkor tartalékpilótája lett a Mercedes és az Aston Martin csapatoknak. A német tehát továbbra is a száguldó cirkusz kötelékében marad. A múlt héten szimulátorban is kipróbálhatta a Mercedes és az Aston Martin autóinak a sebességét, árulta el a Motorsport-Total.com-nak:

    „Megkapod azt az érzést, hogy milyen vezetni ezeket az autókat. Az első benyomás nagyon fontos, és az Aston Martin autója nagyon más, mint a tavalyi, bár számít a pálya is. Élesben a versenyhelyszínen persze mindig más, de ez egy olyan tanulási fázis, amin hamar át kell esni.”

  • Ilyen az, amikor Max és Checo a gyárba látogatnak

    Ilyen az, amikor Max és Checo a gyárba látogatnak

    Max Verstappen és Sergio Perez ellátogattak Milton Keynesbe, a Red Bull Racing gyárába, egy átlagosnak mondható napon. Némi segítséggel a Honda részéről, azonban feje tetejére állítanak minden a környéken található járgányt, ami csak a kezük közé akad.

    Miután kiszórakozták magukat a távirányítós autóversennyel, egyre inkább emelték a tétet, és végül Silverstoneban kötnek ki, egy régi és egy új NSX-szel…

    Mi lesz a történetük vége? Kiderül a kisfilmből!

  • Silverstone-ban próbálják ki először a sprintversenyt, 100 ezer néző előtt

    Silverstone-ban próbálják ki először a sprintversenyt, 100 ezer néző előtt

    A Forma-1 vezérigazgatója Stefano Domenicali elmondta, hogy a Brit Nagydíj szombatján debütálhat először a széria történetében a félórás sprintfutam.

    Az olasz szakember a Daily Mail sport kiadásának nyilatkozott a formátumról és a tervekről. A brit helyszín lehet egyike a három azon pályának, ahol láthatunk majd szombaton versengést.

    A tervek szerint pedig a július 17.-i történelmi pillanaton 100 ezer néző is jelen lehet, amennyiben a korlátozások ezt lehetővé teszik majd.  Ezen a hétvégén a hagyományos időmérő átkerül péntekre, ami majd a szombati sprintverseny rajtsorrendjét határozza meg. E futam távja a vasárnapi verseny harmada lesz, és a végeredménye fogja meghatározni a főfutam rajtfelállását.

    A pontosabb részleteket majd Bahreinben, a tesztet megelőzően fogják megbeszélni.

    Hamarosan véglegesítjük ezen tervek bonyolultabb részleteit is. Ami biztos, hogy nem akarjuk elvenni egy-egy Nagydíj presztízsét, a hétvége csúcspontja megmarad. A kvalifikáció pénteken lesz, az időmérős sprintfutam pedig szombaton. Így a verseny előtti napon is tartalmas akciókat tudunk biztosítani. Több tartalmat nyújt majd a nézőknek, a médiának és a közvetítőknek is. Nagyjából fél órás lesz, ami után nem lesz pódium. Arra vasárnapig kell várni. De pontokat adunk érte, hogy mennyit, az még nincs eldöntve, illetve a verseny rajtsorrendjét is megfogja határozni. Azt el tudom mondani, hogy Silverstone-ban lesz ilyen sprintverseny.” – jelentette ki Domenicali.

    A brit aszfaltcsík mellett Monza, Brazília valamint Kanada is esélyes lehet még a másik két sprintfutam megrendezésére.

  • Silverstone-ban járatta be az AMR21-et Vettel és Stroll

    Silverstone-ban járatta be az AMR21-et Vettel és Stroll

    Máris bejáratta a tegnap bemutatott Aston Martin AMR21-et Sebastian Vettel és Lance Stroll.

    A kanadai-brit csapatnak nem kell messze mennie, ha versenypályán szeretne tartózkodni, ugyanis a gyáruk közvetlenül a silverstone-i aszfaltcsík mellett van. Így hát könnyedén átruccantak a szomszédba, hogy a bejáratást és a filmes napot megejtsék.

    A brit időjárás nem kímélte őket sem, ugyanis a csapat által kiposztolt képeken jól látszik, hogy a pilóták a kék oldalfaló (esőgumi) abroncsokkal felvértezve indultak útnak. Tegnap már elmondta az Aston Martin, hogy elsőként a négyszeres világbajnok ülhet be a konstrukcióba, és utána lehet csak a kanadaié a terep.

    A szabályok értelmében a filmes nap során 100 km-et tehettek meg az idei autóval, így a ‘móka’ nem tartott sokáig a csapatnál.

    Vettel nemcsak zöld autóját és overallját fedte fel, hanem sisakja is láthatóvá vált. Idén a német pilóta a megszokott fehér szín mellett némi rózsaszínt is a fejfedőjére pakoltatott.

     

  • Verstappen szerint nem kell túlmisztifikálni az RB16B körüli ‘titkolózást’

    Verstappen szerint nem kell túlmisztifikálni az RB16B körüli ‘titkolózást’

    Max Verstappen szerint nem kell nagy dolgokat belelátni abba, hogy miért nem mutatták meg a bejáratás során az új autót.

    Ugyan a ‘leleplezés’ alkalmával egy rövid videó és két kép erejéig láthatóvá vált az RB16B, viszont a bejáratáson és a filmes napon csak az RB15 átmatricázott változatával rukkolt elő a Red Bull.

    Természetesen ezek után elindultak a találgatások azzal kapcsolatban, hogy vajon mit rejtegethetnek a Bikák, és miért nem tettek közzé egyetlen egy fotót sem az új autóról a silverstone-i esemény kapcsán.

    A holland pilóta viszont elmondta, nem kell túl nagy jelentőséget tulajdonítani ennek:

    ,,Az autó még mindig ugyanúgy néz ki. A festés már 5 éve változatlan. A technikai oldalt tekintve a tavalyi konstrukció evolúciója, csakúgy, mint a többiek esetében. Számomra az a főkérdés, hogy gyors-e. Lehet felőlem rózsaszín, lila vagy épp furcsa formájú, – ha gyors, akkor nem bánom.” – nyilatkozva nevetve Verstappen.

    Ugyanakkor a 23 éves pilóta hozzátette, korai még a teljesítményről beszélni:

    ,,A probléma azzal van, hogy a bejáratást demo gumikon kell végre hajtani, ám ezek nagyon más érzetet keltenek, mint a rendes abroncsok. Néhány kör megtételéről volt szó. Mivel most végeztünk csak a bejáratással, egyéb dolgokra nem érdemes gondolni.”

  • Túl van a bejáratáson és a forgatási napon a Red Bull!

    Túl van a bejáratáson és a forgatási napon a Red Bull!

    Az autóbemutató után egy nappal Max Verstappen is beülhetett a Red Bull versenygépébe.

    Február 23-án rántotta le a leplet az új konstrukciójáról az osztrák csapat, ám a többi bemutatóhoz képest a Bikák prezentációja elég puritánra sikeredett. A közösségi médiás felületeikre töltöttek fel egy videót, továbbá két további képpel szemléltették az RB16B kódnévre keresztelt járművét.

    Új versenyzőjük beilleszkedésének megkönnyítésére már aznap Silverstone-ban munkálkodott a csapat, ugyanis az RB15-öst felkészítve mutatták meg Sergio Péreznek, hogy milyen a Bikák mentalitása.

    Másnap azonban már Max Verstappen ülhetett a volán mögé. Először az új festéssel ellátott RB15-el körözgetett, majd miután visszarázódott, bepattanhatott az idei autóba is. Sergio Pérez követte a példáját, így a 100 km-es limitnek ketten tette eleget.

    Alex Albon szintén a pályára vitte délután a tavaly előtti járművet.

    Az RB16B a szezon előtti teszten, ami március 12-14-g tart, már nem rejtőzködhet, ugyanis a gárdának, a többiekkel együtt kell adat gyűjteni az új szezon kezdetére.

    Sergio Pérez a következőket mondta a filmes nap után:

    ,,Egy új autót vezetni mindig különleges – a csapatnak és a pilótának egyaránt. Nagyon keményen dolgoztak a télen annak érdekében, hogy végre pályára vigyük az autót. Így ez a nap érzelmekkel teli. Azt kell, hogy mondjam, rengeteg potenciál van ebben. A körülmények nem voltak épp megfelelőek, ennek ellenére jó érzés volt visszaülni az autóba. Nagyon izgalmas volt. A hét elején az RB15-öt vezethettem, ma pedig éreztem egy nagy előre lépést a tapadás és a végsebesség terén.”

    Max Verstappen így értékelte a napot:

    ,,Az RB15-el kezdtem, hogy a téli szünet után visszarázódjak, majd ezt követően az RB16B-be ültem át. Az ilyen napok, mint amilyen ez is, arra szolgálnak, hogy megismerjük az autót és az új erőforrást, könnyedén működtessük a dolgokat és felkészüljön az előttünk álló bahreini tesztre. Mindig jó érzés visszaülni egy Forma-1-es autóba, nagyszerű az, mikor először hajthatsz ki vele a bokszból.”

     

  • Szerdán már pályára viheti Verstappen és Pérez az RB16B-t!

    Szerdán már pályára viheti Verstappen és Pérez az RB16B-t!

    Egy filmes nap keretein belül viheti pályára Max Verstappen és Sergio Pérez a Red Bull idei versenygépét.

    Február 23-án rántotta le a leplet az osztrák istálló az idei konstrukciójáról. Szembe tűnő változásokat ugyan nehéz felfedezni (a szponzor feliratok megjelenésén illetve eltűnésén túl), ám a Bikák azért tartogatnak meglepetéseket.

    Szerdán Silverstone-ban már ki is próbálhatják az új gépet, ugyanis egy filmes nap keretien belül járathatják be az RB16B-t. Az eseményen mind a holland, mind pedig a mexikói pilóta részt fog venni, ám Alex Albon sem marad ki a buliból. A Red Bull hivatalos oldalán ugyanis az olvasható, hogy a brit-thai versenyző az RB15-el fog feltűnni a Brit Nagydíjnak otthont adó aszfaltcsíkon.

    Az RB15 azonban még ma is szerepet kapott, ugyanis a csapat egy extra tesztnappal kedveskedett a mexikói pilótának.

  • Verstappen viheti elsőként pályára az új Red Bullt

    Verstappen viheti elsőként pályára az új Red Bullt

    A Red Bull még hivatalosan nem jelentette be, hogy mikor mutatja be Max Verstappen és Sergio Pérez idei versenygépét, de a RacingNews365 beszámolója szerint már a jövő héten pályára gurulhat az RB16B.

    Ahogy megszokott már a csapattól, az osztrákok kihasználva a filmes forgatásra felhasználható 100 km-t még a bemutató előtt pályára viszik az új modellt.

    A jövő silvertstone-i filmes napon Max Verstappen vezetheti majd az autót, ami után várhatóan a csapat elutazik Bahreinben a március 12.-14.-ei tesztre, majd a hónap végi szezonnyitó helyszínére.

    Várhatóan jövő héten ül majd autóba Sergio Pérez is, a csapat új szerzeménye 2018-as Toro Rossoval ismerkedhet majd szintén Silverstone-ban.