Címke: Silverstone

  • Palmer: Verstappen egész szezonban agresszív volt Hamiltonnal szemben

    Palmer: Verstappen egész szezonban agresszív volt Hamiltonnal szemben

    A vasárnapi Brit Nagydíj legmeghatározóbb történése Lewis Hamilton és Max Verstappen ütközése volt, és nem meglepően azóta is ez szolgáltatja leginkább a beszédtémát. Most a korábbi Forma-1-es pilóta, Jolyon Palmer is megnyilvánult az ügyben.

    „Én ezt versenybalesetnek látom. A két srác küzdött egymással, és egyikük sem akart kiszállni. Max befordul, tudván, hogy egy Mercedes van a belső íven. Lewis benntartja, tudván, hogy egy Red Bull van kívül. Egy hajszálnyival lemarad a csúcspontról, de nem túlságosan” – vázolta a helyzetet a Forma-1 hivatalos oldalán.

    Palmer hozzátette, hogy olyan kevés helyet hagyott egymásnak Hamilton és Verstappen, hogy várható volt már az ütközés: „Látva, ahogy fél körön keresztül vezettek, úgy gondoltam, hogy valamikor ütközni fognak. Lehetett volna az első kanyarban, aztán majdnem megtörtént az egyenesben is.”

    „Max az egész szezonban nagyon agresszív volt Lewisszal. Láthattuk Imolában, ahogy a rázókőre terelve előzi meg Lewist, Barcelonában pedig az első kanyarban is beugrott, és Lewis mindig visszavett” – zárta gondolatát.

  • Brown: Egyre nagyobb teret hódít a ‘Lando-mánia’

    Brown: Egyre nagyobb teret hódít a ‘Lando-mánia’

    Zak Brown rendkívül örül annak, hogy egyre nagyobb teret hódít a ‘Lando-mánia’.

    George Russell és Lewis Hamilton a silverstone-i hétvége elején rendre a címlapokon szerepelt a briteknél. Ellentétben az idén feltámadó Lando Norrisszal, aki eddig három dobogós helyezést szerzett, és mindemellett egyik futamról sem ment haza üres kézzel. 

    A McLaren ügyvezető igazgatója ennek ellenére úgy véli, hogy a brit közönség nagyra tartják versenyzőjét, és igazán elismerik a teljesítményét:

    ,,Az eléggé világos, hogy Lewis (Hamilton), George (Russell) és Lando (Norris) nagy népszerűségnek örvend a brit közönség köreiben. Úgy vélem, hogy a britek, – csakúgy, mint a többi nemzet  – mindig is a saját versenyzőik mögött álltak, legyen szó Nigel Mansellről, Damon Hillről vagy épp Jenson Buttonról. Ezekben az országokban ez teszi nagyon izgalmassá az egészet. Ha Spanyolországba mész akkor ott Carlos (Sainz) és Fernando (Alonso) az ász, de szerintem most már a Lando-mánia is rendkívül erős. George egy esélytelenebb autóval megy, így az emberek szeretik azt látni, mikor erején felül teljesít vele. Meg aztán ott van Lewis, aki statisztikailag minden idők legsikeresebb versenyzője.” – nyilatkozta a Brown.

    Az amerikai vezetőről csütörtökön derült ki, hogy elkapta a koronavírust, így személyesen nem tudja támogatni a wokingi alakulatot. Ugyanakkor a tévé előtt ülve is látja, hogy milyen sokan látogatta ki az eseményre, ami örömmel tölti el:

    ,,Remek látni azt, hogy teltház van. Mikor csütörtökön a tévében néztem az eseményeket, már akkor is láttam, hogy milyen sokan jöttek ki. Nagyszerű, hogy ennyien támogatják a brit versenyzőket.” – tette hozzá Brown.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Lando Norris (@landonorris) által megosztott bejegyzés

  • Ricciardo: Alonso versenyez a legjobban idén

    Ricciardo: Alonso versenyez a legjobban idén

    Daniel Ricciardo úgy gondolja, a két év után visszatérő Fernando Alonso versenyzési képességei a legjobbak a mezőnyben idén. Alonso a Forma-1 történetének első sprintversenyén bizonyította igazán ezt az ausztrál számára, amikor is zseniálisan rajtolt, majd mindent bevetve próbálta maga mögött tartani a McLareneket. A spanyol olykor még kígyózott is az egyenesben Norris és Ricciardo előtt.

    „Igazából gratulálok neki, hogy ilyen izgalmassá tette” – méltatta Ricciardo versenytársát a Sky Sportsnak nyilatkozva. „A startja fenomenális volt, és aztán maga mögött tartott minket. Jó volt látni. Mindig felmerül a kérdés – minden sportban – vajon számít a kor?”

    „Szerintem a versenyzői képességei talán a legjobbak voltak idén, legalábbis időnként biztosan. Jó látni, hogy még mindig megvan benne az igazi szenvedély és a lendület, és hogy továbbra is nagyon magas szinten képes minderre.”

    Alonso a McLareneken kívül Sebastian Vettel előtt is kígyózott, aki szükségtelennek tartotta, de a spanyolt elsőként megelőző Norrisnak sem volt vele semmilyen gondja.

    „Nyilvánvalóan ott volt a kígyózás, de amikor ezt csinálta, sosem voltam elég közel ahhoz, hogy veszélyes legyen. Szóval szerintem nem csinált semmi rosszat, egyesek szerint igen, de szerintem nem, minden rendben volt. Egyszerűen csak ismeri a határait annak, hogy mire képes. Ez jó, ez izgalmasabbá teszi az egészet neki, nekem és mindenkinek, aki nézi, szóval jó csata volt” – zárta gondolatát a fiatal brit.

  • Zhou a szombati hibája után győzelemmel javított a főfutamon

    Zhou a szombati hibája után győzelemmel javított a főfutamon

    A UNI Virtuosi pilótája, Gunyau Zhou győzedelmeskedett a Formula 2 főversenyén Silverstone-ban. A kínai a jó rajtjának köszönhette az első helyet, amivel minimalizálta a hátrányát a bajnoki összetettben Oscar Piastrival szemben, aki az egész verseny során küszködött.

    A rajnál a második helyről rajtoló Zhou nem teketóriázott és rögtön megelőzte a pole-pozícióból rajtoló Piastrit. A közvetlen élmezőnyben még Dan Ticktumnak és Robert Shwartzmannak is sikerült javítania az eredeti rajtpozíciójához képest.

    Az Alpine kínai juniorja – aki az Osztrák Nagydíjon egy pénteki szabadedzésen is részt vehetett – elkezdte növelni előnyét az élen Piastrival szemben, akit Ticktum és a sprintfutamokat megnyerő Richard Verschoor, Robert Shwartzman duó is üldözött.

    A bokszkiállások sorát Ticktum kezdte meg a 6. körben. A Carlin brit versenyzője a közepes kerekeit váltotta le a fehér oldalfalú kemény keverékekre. Hasonló képpen cselekedett Shwartzman, a Goodwood-ban is bemutatózó Liam Lawson és Marcus Armstrong is. Piastri egy körrel később jött be friss kerekekért, reagálva ezzel a mögötte autózókra. Az ausztrál bajnok ugyan Ticktum elé jött vissza a pályára, de a hazai pályán versenyző Carlin pilóta egy határozott manőverrel előzte meg őt a Hangár egyenesben.

    Christian Lundgaard balszerencse sorozata tovább folytatódott, ugyanis a kiállása nem sikerült tökéletesen és a lerepülő bal hátsó kereke miatt rengeteg időt veszített. A dán pilóta esetét meg is vizsgálta a versenyirányítás és egy 10 másodperces időbüntetéssel jutalmazták Lundgaardot.

    A 10. körben a kemény keverékeken induló Verschoor vezetett Jüri Vips, Lirim Zendeli és Jehan Daruvala előtt, akik hasonló taktikán voltak. A Makaói Nagydíjat is megnyerő holland pilóta abroncsai a 12. körig bírták, és az MP Motorsport pilótája ezt követően le is tudta a kötelező kerékcseréjét.

    Ticktum és Piastri ezt követően elkezdte magát átrágni azon pilótákon, akik még nem voltak kint a bokszban. A duó először Marnino Astón, majd pedig Matteo Nanninin előzte meg könnyedén. Vips az élen nagyon jó tempót tudott autózni és olyannyira jól ment, hogy a használt közepes keverékű gumijain olyan köröket autózott, mint Zhou, Ticktum és Piastri az új keményeken. Az észt Red Bull junior a 19. körben jött ki friss közepes keverékű abroncsokért és ezt követően elindult a hajsza a jobb pozíciókért.

    A Bakuban taroló Vips ezt követően szórta a leggyorsabb köröket és nagyon hamar utolérte Théo Pourchaire-t, akit könnyedén meg is előzött a 7. helyért. Ezt követően Felipe Drugovich következett, akit már nem tudott megelőzni.

    Zhou végül megnyerte a versenyt Ticktum és Piastri előtt, sikeres védekezte ki Verschoor támadásait. További pontszerzők: Shwartzman, Drugovich, Vips, Pourchaire, Zendeli és Daruvala.

    A bajnokság Monzában folytatódik majd szeptember 10-én.

  • Russell rajtbüntetést kapott, Sainz, Vettel és Mazepin pedig figyelmeztetést

    Russell rajtbüntetést kapott, Sainz, Vettel és Mazepin pedig figyelmeztetést

    A stewardok határozata alapján rajtbüntetést kapott a Carlos Sainzcal találkozó George Russell.

    A sprintkvalifikáció volt akiknek „szerencsét hozott”, ám a 17 kör mentén akadtak olyanok is akik még rosszabbul jártak. A rajt után például összeakadt egymással a Williams versenyzője és a Ferrari spanyolja. A pályán a rövidebbet a 26 éves pilóta húzta, ugyanis jócskán visszaesett, így kapaszkodhatott fel a jobb rajhely megszerzésének érdekében. Végül a 11. helyig egerészte fel magát.

    A versenyfelügyelők beidézték a két delikvenst, végül pedig Russellt találták bűnösnek. A hazai közönség előtt versenyző brit pilóta ennek értelmében 3 rajthelyes büntetéssel, és 1 büntetőponttal (összesen így 7 van neki) lett gazdagabb.

    A stewardok így indokolták meg a döntésüket:

    ,,A versenyfelügyelők meghallgatták a 63-as (George Russell) és az 55-ös (Carlos Sainz) rajtszámú autó versenyzőjét, valamint csapatuk képviselőjét. Ezen felül visszanézték a felvételeket is.

    A 63-as és az 55-ös számmal ellátott pilóta a 6-os kanyart közelítette meg. Az előbbi a kanyar közepén, a belső oldalon haladt, míg az utóbbi kívül. A 63-as autó első fékei rövid ideig blokkoltak, így a kanyarkijáratnál a konstrukció alulkormányzottá vált. A külső íven találta így magát, aminek következtében az 55-ös rajtszámmal ellátott autó a fűre került. Emiatt a 63-as számú versenygép vezetője vonható felelősségre. A stewardok megjegyzik, hogy ezt egy sima futamon időbüntetéssel szankcionálták volna, amit a normál nagydíj hosszához igazítanak. Mivel a sprintkvalifikáció rövidebb volt, és különben is a rajtrács kialakításáért felelt, a versenyfelügyelők a rajtbüntetést találták a legkézenfekvőbbnek.” – áll a hivatalos közleményben.

    Így George Russell a 12. helyről várhatja majd a vasárnapi futamot.

    Mindeközben a Ferrari versenyzőjét külön azért is vizsgálták, mert nem megfelelően tért vissza a pályára. Ám a versenyfelügyelők a pilótát meghallgatva és a felvételeket visszanézve úgy döntöttek, nem történt szabályszegés.

    Ugyanakkor Nikita Mazepin, Sebastian Vettel és Sainz a második szabadedzésen nem a versenyigazgatói jegyzeteknek megfelelően hajtották végre a rajtgyakorlatot. Külön őket is meghallgatták, ám figyelmeztessél megúszták a dolgot.

  • Verschoor rajt-cél győzelmét hozta a második sprintfutam

    Verschoor rajt-cél győzelmét hozta a második sprintfutam

    Az MP Motorsport versenyzőjét, Richard Verschoort intették le elsőnek a Formula 2 második sprintversenyén Silverstone-ban. A holland Makaói Nagydíj nyerte pilóta mellett még Marcus Armstrong és Dan Ticktum ünnepelhetett még a dobogón.

    A pole-pozícióból rajtoló Richard Verschoor zseniálisan rajtolt és mögüle rajtoló Marcus Armstrongnak esélye sem volt megtámadni őt az Abbey-ben. Oscar Piastri és Liam Lawson folytatták az első versenyen elkezdett harcukat, azonban nem sokáig, mert Alessio Deledda és Ralph Boschung óriási balesete miatt be kellett hívni a biztonsági autót.

    A sportbíróknak három kör kellett a két összetört autó és a törmelékek eltakarításához. Emiatt a 4. körben vehette kezdetét újfent a száguldás. Piastri azonnal megelőzte a Goodwood-i Sebesség fesztivált is megjárt Lawsont a negyedik helyért és Dan Ticktum, valamint Armstrong is próbálkozott megelőzni az élen autózó holland MP Motorsport pilótát.

    Bent Viscaal a 6. körben megpróbálta maga mögé utasítani Jehan Daurvalát a Hangár egyenes végén, azonban az indiai pilóta elveszítette uralmát az autója felett és összeütközött a holland pilótával, aki a sóderágyban ragadt az esetet követően. Daruvalának egy új orrkúpra volt szüksége, de a bokszkiállással nem veszített sokat, mivel a baleset következtében másodjára, a Formula 2-es hétvége során már ötödik alkalommal kellett behívni Bernd Maylender Aston Martinját a pályaára. Később a Red Bull juniort egy 10 másodperces időbüntetést kapott a versenybíráktól baleset okozása miatt.

    A 10. kör végén indult el újra a verseny és rögtön megindult a helyezkedés. Az állítható hátsó szárny segítsége nélkül nagyon nehéz volt előzni, de amint újra lehetett használni, Roy Nissany rögtön meg is tudta előzni Matteo Nanninit a Stowe-ban a 13. helyért.

    A bajnokság éllovas Piastri pedig üldözőbe vette Lawsont. Az Alpine junior ausztrál egyre közelebb került az új-zélandihoz, de sokáig nem tudott előzni. Azonban Piastri a 18. körben egy jó kigyorsítást követően el tudta venni a 4. helyet Lawsontól a Hangár egyenes végén. Hasonló helyzetben találta magát a „botrányhős” Ticktum annyi különbséggel, hogy ő nem tudott mit kezdeni a Ferrari junior Armstronggal.

    Jüri Vips hibját követően az utolsó körökre rendkívül nagy harc bontakozott ki a fiatalok között az utolsó pontszerző helyekért. Felipe Drugovich próbálta megelőzni az észtet, de nem járt sikerrel. Robert Shwartzman túlságosan lelkesen próbálta megszerezni az utolsó pontszerző helyet és az utolsóelőtti kanyarban megforgatta a Premáját, ami miatt semmi esélye nem maradt a pontszerzésre.

    Verschoor zavartalanul arathatott rajt-cél győzelmet Armstrong és Ticktum előtt. További pontszerzők: a leggyorsabb kört megfutó Piastri, Lawson, Vips, Drugovich és Beckmann.

    A Formula 2 hétvégége holnap reggel fejeződik majd a be a főfutammal, ahol Piastri rajtolhat majd az első rajtkockából.

  • Verstappen végzett az élen a két Ferrari előtt a második szabadedzésen

    Verstappen végzett az élen a két Ferrari előtt a második szabadedzésen

    Max Verstappen volt a leggyorsabb a második szabadedzésen, Charles Leclerc ért fel a második helyre, míg a harmadik pozíciót Carlos Sainz szerezte meg.

    Elsőként a két Haas hajtott ki a pályára, ám nem maradtak sokági társaság nélkül. Esteban Ocon és Nicholas Latifi érdekes mód használt lágyakon vágott neki az első köröknek. Ennek ellenére az Alpine francia versenyzője ugrott az élre.

    A piros oldalfalú abroncsokon ment ki az első etapra Lewis Hamilton és Lando Norris is, a McLaren britje a második helyre kapaszkodott fel. A hétszeres világbajnok azonban a váltás mellett döntött, és kemény keverékű gumikkal próbálkozott tovább.

    A versenyzők nem igazán nyomták meg a köreiket, Max Verstappen például negyed óra elteltével sem látogatott ki a pályára. Pérez némileg megunta a teketóriázást, így a közepes keverékű abroncsokon átvette a vezetést Ocontól. A harmadik pozícióba Bottas zárkózott fel.

    A Bikák holland fenegyereke is kihajtott a pályára, majd rögtön át is vette a vezetést.

    A 9-es kanyar rázókövei tréfálták meg Valtteri Bottas, ugyanis némi sérülést szenvedett az autója, mikor áthajtott rajtuk. Hamiltont is figyelmeztette a csapat, hogy óvatosabban kezelje az említett elemeket.

    30 perccel a gyakorlás vége előtt Max Verstappen állt az élen. A második pozíciót Sergio Pérez birtokolta, míg a harmadik hely Pierre Gaslyé lett. Mögöttük Yuki Tsunoda, Nicholas Latifi, Esteban Ocon, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Nikita Mazepin és George Russell volt az első 10 sorrendje.

    A pilóták versenyszimulációt futottak az edzés során, így a tempójuk jócskán elmaradt az eddigi legjobbjaiktól. Eközben a Mercedes értesítette finn pilótáját, hogy nincs sérülés az autóján. A furcsa értékeket Bottas sisakfóliája okozta, ugyanis bizonyos elemek közé beszorult, miután letépte azt.

    A második szabadedzés végén Max Verstappen bizonyult a leggyorsabbnak, őt a két Ferrari követte Charles Leclerc és  Carlos Sainz sorrendben. Az első tízbe még Esteban Ocon, Sergio Pérez, Lando Norris, Danie Ricciardo, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas és Pierre Gasly fért be.

    Valtteri Bottas az edzés végén bemutatott még egy piruettet, miközben a rajtrácsra igyekezett fel a start gyakorlása miatt.

    1 Max Verstappen Red Bull 1:29.902s 23
    2 Charles Leclerc Ferrari 1:30.277s + 0.375s 30
    3 Carlos Sainz Ferrari 1:30.507s + 0.605s 29
    4 Esteban Ocon Alpine 1:30.707s + 0.805s 30
    5 Sergio Pérez Red Bull 1:30.800s + 0.898s 27
    6 Lando Norris McLaren 1:31.030s + 1.128s 24
    7 Daniel Ricciardo McLaren 1:31.034s + 1.132s 23
    8 Lewis Hamilton Mercedes 1:31.131s + 1.229s 27
    9 Valtteri Bottas Mercedes 1:31.180s + 1.278s 27
    10 Pierre Gasly AlphaTauri 1:31.188s + 1.286s 31
    11 George Russell Williams 1:31.237s + 1.335s 24
    12 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:31.263s + 1.361s 29
    13 Fernando Alonso Alpine 1:31.289s + 1.387s 27
    14 Kimi Räikkönen Alfa Romeo 1:31.328s + 1.426s 26
    15 Nicholas Latifi Williams 1:31.337s + 1.435s 30
    16 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:31.404s + 1.502s 32
    17 Sebastian Vettel Aston Martin 1:31.593s + 1.691s 33
    18 Lance Stroll Aston Martin 1:32.041s + 2.139s 31
    19 Nikita Mazepin Haas 1:32.474s + 2.572s 30
    20 Mick Schumacher Haas 1:34.017s + 4.115s 28
  • Verstappen sikerével kezdődött a Brit Nagydíj

    Verstappen sikerével kezdődött a Brit Nagydíj

    Max Verstappen nyerte az új formátumú Brit Nagydíj első szabadedzését Lando Norris és Lewis Hamilton előtt.

    A Formula 1 csapatainak legnagyobb örömére tömött lelátók előtt vette kezdetét a versenyhétvége Silverstone-ban. Mivel a sprintkvalifikáció miatt az első gyakorlást követően rögtön az időmérővel folytatódik majd a program, így minden pilóta kihasználta az edzés 60 percét a gyakorlásra.

    A Red Bull holland pilótája továbbra is zseniális formában versenyez, ugyanis több, mint 7 tizedmásodperccel előzte meg a McLaren brit pilótáját, akit kiraboltak az Eb döntőt követően. Őket a Mercdedes hétszeres világbajnoka, Charles Leclerc, Valtteri Bottas és Carlos Sainz követte. A két Ferrarinak jól sikerültet az időmérős szimulációi nagyon jól sikerültek, habár Sainz egyszer megpördült a négyes kanyarba menet. Rajtuk kívül még Sebastian Vettel, Serio Pérez, Daniel Ricciardo és Esteban Ocon fért be a legjobb 10-be.

    A Brit Nagydíj menetrendje a sprintfutam rajtsorrendjét kialakító időmérővel fog folytatódni magyar idő szerint 19:00-kor.

    A Brit Nagydíj első szabadedzésének végeredménye:

    Versenyző Megtett kör Köridő
    1
     Max Verstappen
    23 1’27.035
    2
     Lando Norris
    26 1’27.814 0.779
    3
     Lewis Hamilton
    30 1’27.815 0.780
    4
     Charles Leclerc
    26 1’27.828 0.793
    5
     Valtteri Bottas
    30 1’27.897 0.862
    6
     Carlos Sainz Jr.
    25 1’27.923 0.888
    7
     Sebastian Vettel
    23 1’28.062 1.027
    8
     Sergio Perez
    25 1’28.163 1.128
    9
     Daniel Ricciardo
    28 1’28.211 1.176
    10
     Esteban Ocon
    24 1’28.415 1.380
    11
     Pierre Gasly
    28 1’28.449 1.414
    12
     Yuki Tsunoda
    29 1’28.600 1.565
    13
     Antonio Giovinazzi
    26 1’28.827 1.792
    14
     Fernando Alonso
    24 1’28.873 1.838
    15
     Kimi Raikkonen
    27 1’29.220 2.185
    16
     Nicholas Latifi
    27 1’29.227 2.192
    17
     Mick Schumacher
    24 1’29.227 2.192
    18
     Lance Stroll
    21 1’29.597 2.562
    19
     Nikita Mazepin
    23 1’29.808 2.773
    20
     George Russell
    29 1’29.857 2.822
  • Giovinazzi: Az olasz EB-győzelem extra motivációt ad

    Giovinazzi: Az olasz EB-győzelem extra motivációt ad

    Antonio Giovinazzi elárulta, hazája sikere a labdarúgó Európa bajnokságon különösen izgatottá teszi őt a Brit Nagydíjat megelőzően.

    Az olaszok épp az angolokkal mérkőztek a döntőben múlt vasárnap, és tizenegyesekkel tudtak végül nyerni. A döntőt élőben nézte a Wembley stadionban például Lando Norris is, akit a mérkőzés után kiraboltak.

    „Izgatottan várom, hogy visszatérjek a versenyzéshez, különösen úgy, hogy még frissen él bennem az olaszok Európa-bajnoki győzelmének ünneplése utáni lelkesedés” – kezdte Giovinazzi az Alfa Romeo hétvégi előzetesében. „Remélem, hogy ezen a hétvégén ez rám is átragad, és sikeresebb hétvégét tudunk teljesíteni, mint az elmúlt két versenyen, amikor gyakorlatilag az első körben kiestünk a versenyből, nem saját hibából.  Tudjuk, hogy versenyképesek tudunk lenni, és bármelyik közvetlen riválisunk ellen harcolhatunk, ha nem jönnek ki rosszul a dolgaink, szóval tegyünk róla, hogy ezen a hétvégén ez sikerüljön.”

    Az Alfa Romeo egyébként a mostani hétvége előtt bejelentette, hogy még évekig marad a Forma-1-ben.

  • Stroll papa szerint Vettel és a fia egy szinten állnak

    Stroll papa szerint Vettel és a fia egy szinten állnak

    Az Aston Martin csapattulajdonosa, Lawrence Stroll szerint fia egy szinten áll 2021-ben a négyszeres világbajnok Sebastian Vettellel. A silverstone-i székhelyű csapat jelenleg agresszív toborzáson és fejlesztésen van túl, és a milliárdos Stroll elismerte, hogy a cél a Mercedes-hez hasonló státusz elérése:

    „Osztozkodunk a Mercedes szélcsatornáján, de ez nem olyan jó, mintha sajátunk lenne. Terveink szerint, mint nagyjából minden más vállalkozásomban, a győzelem a cél. Ez pedig világbajnoki címeket jelent.”

    Ez a címszerzési terv, amelyet Stroll „négy, öt, hat év múlva” tűzött ki célul, azt is jelenti, hogy nagy összegeket kell költeni – többek között a csapat legdrágább alkalmazottjára. Ez pedig Vettel, árulta el Stroll az f1-insider.com-nak:

    Igen, ő a legdrágább emberünk, de remek munkát végez. Lassan indult be a szezonja, mert mindenféle problémáink voltak az autónkkal a teszteken, de most már jó tempót diktál.”

    A montreali születésű divatmogul azonban ragaszkodik ahhoz, hogy 22 éves fia, Lance, aki Vettel csapattársa, szintén felveszi teljesen a tempót az Aston Martinnál.

    „Lance rendkívüli munkát végzett. Még csak 22 éves, de máris többször állt a pole-ban és a dobogón. Idén nagyjából egy szinten van Sebastiannal, szóval nem aggódom a teljesítménye miatt.”