Címke: Silverstone

  • Verstappen Schumacherénél is kevesebb leszorítóerővel bírt

    Verstappen Schumacherénél is kevesebb leszorítóerővel bírt

    A csapatfőnök Christian Horner szerint Max Verstappen Red Bull RB16B-jének sérülése miatt Mick Schumachernek több leszorítóereje volt a párharcuk alatt Magyarországon.

    Verstappen az első kanyarhoz érve tartotta a második helyét, de Lando Norrisnak komolyan nekiütköztek oldalról, mivel a McLaren pilótáját Valtteri Bottas tolta a holland útjába.

    Verstappen folytatni tudta a futamot, de a hátraesett, a mezőny végére. Versenyautója jelentős károkat szenvedett, leginkább a bargeboard és a padlólemez sérült, ami a verseny hátralévő részében hátráltatta a teljesítményét. Verstappen végül a 10. helyen ért célba, de Sebastian Vettel kizárása miatt a futam után a kilencedik helyen értékelték. Csapatfőnöke, Christian Horner így nyilatkozott:

    „Mondjuk úgy, hogy szerintem Mick Schumachernek több leszorítóereje volt. Verstappen kihajtotta a belét is, szerzett egy pontot, ami döntő lehet majd év végén. Szerencsére a Mercedes ma stratégiailag szerencsétlenkedett, Fernando Alonso is úgy nézett ki, mintha a Red Bullnak vezetne, így a kárunk kisebb volt ahhoz képest, ami lehetett volna.”

    Horner ugyan csalódottságának adott hangot az eredmény miatt, de megfogadta, hogy a Red Bull a Forma-1 nyári szünetét követően visszavág:

    „Hat versenyt nyertünk az év első felében. A futamok , amelyeken nem szereztünk pontot, Azerbajdzsán nem Max hibája volt, Silverstone nem Max hibája volt, itt nem Max hibája volt, szóval a szerencsénk változni fog még a szezon folyamán, az év második felére kiegyenlítődik Úgy gondolom, hogy az egész csapatnak kijár egy jól megérdemelt pihenő, és higgyétek el, hogy a bajnokság második felében harcba szállunk, szóval érdekes lesz.”

  • Sainz: kár a hibákért, előrébb végezhettünk volna Silverstone-ban

    Sainz: kár a hibákért, előrébb végezhettünk volna Silverstone-ban

    A Brit Nagydíjon több tényező hátráltatta Carlon Sainz hétvégéjét, szerinte azonban egy tökéletes három nappal dobogóra is állhatott volna.

    A Ferrari spanyol pilótáját George Russell megforgatta a sprintversenyen, így visszakerült a mezőny végére. Fel tudott zárkózni, de így is csak a 11. helyről kezdhette a vasárnapi futamot.

    Ott gyorsan felért a hatodik helyre, de egy lassú kiállás miatt pozíciót vesztett Ricciardóval szemben, és onnan már nem jutott előrébb.

    „Eddig jók voltak a kiállásaink, ez az első, hogy közepesre sikeredett. Összességében viszont jó volt a sebességünk, vasárnap volt a legkiegyensúlyozottabb az autó egész évben.”

    „Azt tekintve, hogy 50 körrel azelőtt még utolsók voltunk, a 6. hely sem rossz.”

    Sainz csapatfőnöke, Mattia Binotto elmagyarázta, az egyik pisztollyal volt a probléma. Hozzátette, Sainz is ugyanolyan tempót tudott futni tiszta levegőben, mint a második helyen záró Charles Leclerc.

    „Ha összehasonlítják a két pilótát, az egyik beszorult a riválisok mögé, a másik meg tartotta az élmenőket.”

    „Már ez sorozatban a harmadik verseny, ahol jó volt a versenytempónk, ami az év elején még gyengeségünk volt.”

    „Megmutatjuk, hogy tudunk haladni, és ez megelégedéssel tölt el. A szezon második felére ez mindenképp hatással lesz majd.”

  • Alonso így dobná fel a sprintfutamos hétvégéket

    Alonso így dobná fel a sprintfutamos hétvégéket

    Fernando Alonso élvezte a Forma-1 történetének első sprintfutamát, melynek során nem mellesleg ő volt az, aki a legtöbb pozíciót nyerte a pénteki időmérőhöz képest. A spanyolnak azonban van egy ötlete, hogyan lehetne feldobni az ilyen lebonyolítású hétvégéket.

    Alonso alapvetően a sprintfutam rajtsorrendjét eldöntő időmérő edzést variálná.

    „Amikor otthon néztem a versenyeket, a péntek semmit sem jelentett. A hosszú etapok nagyon fontosak a csapatok számára, de a nézőknek nem” – nyilatkozta az Alpine versenyzője a The-Race-nek. „Remélem, meg tudjuk tartani ezt a formátumot, és ha valamit, akkor azt javaslom, hogy a pénteki napok lehetnének pikánsabbak. Az időmérőn legyen egy szett gumiabroncs és egy gyors kör mindenkinek. Ez mindenkinek ugyanolyan esélyt ad – nem igazságtalan, mint a fordított sorrend, vagy bármi ilyesmi. De ha csak egy esélyt kapunk, az mindenkinek ugyanaz, és talán ez változtat valamit. Mert láttuk, hogy hat próbálkozással, hat szett gumival, az autóink teljesítménysorrendjében végeztünk, mint minden kvalifikáción. Talán ezen tudunk változtatni.”

  • 3D animáció Verstappen és Hamilton silverstone-i ütközetéről

    3D animáció Verstappen és Hamilton silverstone-i ütközetéről

    A Brit Nagydíj óta szinte minden egy dologról szólt: Max Verstappen balesetéről. Lewis Hamilton és Verstappen nem tudtak együtt átjutni a Copse-kanyaron. Nézd meg ezt a videót, amelyen egyedi 3D-s ábrázolásban láthatod a balesetet.

    Várható volt, hogy ez valamikor bekövetkezik. Hamilton és Verstappen a szezon eddigi részében a győzelmekért küzdöttek, és a bajnoki címért is harcban vannak egymással. Az, hogy kettejük között a pályán is rosszra fordulnak a dolgok, az persze nem meglepő. Silverstone-ban történt ez meg először.

    A futam első körében Hamilton a Copse belső íven haladt, de nem érte el az kanyar csúcspontját. A holland helyet hagyott egy autónak, de ez nem bizonyult elégnek az alulkormányzottsággal küzdő Hamiltonnak. Verstappen a gumifalban kötött ki, míg Hamilton egy tíz másodperces büntetés ellenére is meg tudta nyerni a futamot.

  • Montoya kritikus Verstappennel: Most látható, hány pontjába kerül ez

    Montoya kritikus Verstappennel: Most látható, hány pontjába kerül ez

    Max Verstappen és Lewis Hamilton balesete még mindig a legfelkapottabb beszédtéma. Míg sokan úgy gondolják, hogy csak egy szerencsétlen véletlen egybeesés volt a dolog, addig vannak olyanok is, akik szerint Lewis Hamilton jelezni akart azzal, hogy a hollandot kipöckölte a silverstone-i pályáról. Az egyik, aki ezt így gondolja, az egykori pilóta Juan Pablo Montoya, aki szintén arról volt híres, hogy nem sokat teketóriázott helyzetekben. A This Week with Will-ben így nyilatkozott a kolumbiai:

    „Lewis csak határozottan erősebb lesz ettől. Max sem volt még korábban olyan helyzetben, hogy számításba kellett vennie, hogy a bajnoki címért küzd.”

    A 45 éves Montoya szerint Hamilton tudja, hogy a Red Bullnak erősebb az autója:

    „Max a gyorsabb. Lewis tudja, hogy ő az a pilóta, akinek most kockáztatnia kell, különben idén nem nyer bajnoki címet. Ezzel az esettel Lewis megmutatta, hogy mennyire szeretné megnyerni az újabb bajnoki címet.”

    Montoya úgy gondolja, hogy Max tapasztalatlansága a bajnoki címért tartó versenyzésben még megtréfálja a hollandot:

    „Okosnak kell lennie és pontokat kell szereznie. A baleset előtt levehette volna a lábát akár a gázról, és elégedett lehetett volna a második hellyel. A megfelelő stratégiával akár még nyerhetett is volna. De ő ragaszkodott a győzelemhez, és most láthatjuk, hogy ez hány pontjába került.”

  • Alonso: Most volt a legjobb a versenytempónk

    Alonso: Most volt a legjobb a versenytempónk

    Fernando Alonso úgy érzi, végre megtalálta a kellő magabiztosságot az autóban, és ezt a Brit Nagydíjon elért eredménye alá is támasztja.

    A 39 esztendős spanyol a sprintversenyen óriásit rajtolva az egész hétvégéjét megalapozta. Szombaton végül hetedikként ért be, és vasárnap onnan indulva be is hozta a hat pontot érő pozícióba az autót.

    „Jobban érzem magam, olyan, mintha még inkább versenyző lennék” – árulta el Alonso. „Az első néhány hétvégén minden a nulláról indult, próbáltam nem hibázni, de most már jobban bízom az autóban, így egy kicsit jobban tudom használni az ösztöneimet. Sosincs könnyű versenyünk, mindig csatában vagyunk valakivel, de úgy gondolom, erős hétvégét zártunk, az elmúlt négy-öt versenyen pedig mindig a pontszerzők közt voltunk.”

    „A legjobbunk eddig a bakui 6. hely volt, de egy furcsa verseny volt, szóval valószínűleg a mostani 7. hely alkalmával volt a legjobb a versenytempónk. Ez egy nehéz verseny volt a gumikezelés szempontjából, de elég jól sikerült, és jó eredményt értünk el” – tette hozzá.

    A garázs másik oldalán is van ok az örömre, ugyanis Esteban Ocon a Monacói Nagydíj óta szerzett újra pontot. Az új kasznival versenyző francia a 9. helyen zárta a silverstone-i futamot.

    „Ez egy jó és pozitív hétvége volt” – értékelt Ocon. „A legtöbbet hoztuk ki belőle az új formátummal. Nem volt a legjobb vasárnap, de a pozitívumokat kell tovább vinnünk. Az autó újra formába lendült, a legtöbbet tudjuk kihozni belőle. Nem hiszem, hogy csak a kasznival volt a baj. A háttérben sokkal több dolog történt, amin változtattunk, és jó hír, hogy visszataláltunk a tempóhoz.”

  • Ecclestone: Hamilton 2021-ben is újra a bajnokság favoritja

    Ecclestone: Hamilton 2021-ben is újra a bajnokság favoritja

    Bernie Ecclestone csatlakozott azon véleményekhez, akik szerint Lewis Hamiltont keményebben kellett volna büntetni a címvédőt a Max Verstappennel történt silverstone-i ütközése miatt. Az F1 korábbi ura kritikájának egy része már az incidens előtt is elérte Hamiltont, amikor Ecclestone azt mondta, a Mercedes pilótája már nem „az a harcos, aki volt”.

    Most azonban, miközben feleségével és gyermekével jachtozott Horvátország partjainál, a 90 éves Ecclestone ismét beleszólt az aktuális vitába, és kommentálta a Forma-1 legújabb nagy eseményét. Roger Benoit-nak, a Blick veterán F1-es tudósítójának így fogalmazott:

    „Lewis akciói nem lepnek meg. Öt vereség után mély mentális depresszióba esett, és hiányzott belőle a szükséges koncentráció. Mivel Max pedig mindig kőkemény, ezért Hamilton tolt egy all-in-t, mint a pókerben.”

    Ecclestone meglehetősen kritizálta a versenybírák döntését, mely szerint csak 10 másodperces időbüntetést szabtak ki az incidensért, ami miatt Max Verstappen rövid időre kórházba is került:

    „Megtehetik, hogy elengedik a két legjobb versenyzőt, aztán versenybalesetről beszélnek. Ha azonban szerintük veszélyes volt, akkor a 10 másodperces büntetés egy vicc. Én legalább 30 másodperces büntetést adtam volna.”

    Ecclestone végül úgy véli, a helyzet határozottan a Brit Nagydíj-győztes Hamilton javára dőlt el, hiszen mindössze 8 pontra csökkentette hátrányát a bajnokságban:

    „Nem láthatunk a fejeikbe, de számomra Hamilton most újra a bajnokság favoritja. Nemrég Lewis csak azért hosszabbította meg a szerződését 2023-ig, mert látta, hogy a bajnoki cím kicsúszik a kezéből. De most újra látótávolságon belül van a nyolcadik bajnoki címe. Ez az egyetlen ok, amiért még mindig itt van.”

  • Jó úton halad Alonso a 2022-es maradás felé

    Jó úton halad Alonso a 2022-es maradás felé

    Fernando Alonso minden valószínűség szerint jövőre is marad az Alpine csapatánál, árulta el a franciák egyik vezetője, Laurent Rossi.

    Mindenesetre mindenki úgy gondolta, hogy a spanyol eredetileg is két évre írt alá, ám Rossi SIlverstone-ban felfedte, hogy igazából egyre, de opciós joga van a folytatásra.

    „Remekül dolgozik” – dicsérte Rossi Alonsót a BBC-nek nyilatkozva. „Olyan gyors, mint korábban. Minden bizonnyal a legtöbbet hozza ki az autóból. Az autó nem hihetetlenül gyors, mégis sikerül néhány szuper kört futnia, és nagyon jól kvalifikálja az autót. Eddig minden rendben. Mindent megtesz azért, hogy fontolóra vegyem az opció aktiválását.”

    A mostanra F1-be visszarázódó spanyol zsinórban ötödik alkalommal szerzett pontot a Brit Nagydíjon, és rácáfol azokra a vele kapcsolatos pletykákra, hogy nehéz vele dolgozni.

    „Hihetetlenül könnyű vele dolgozni” – állítja Rossi. „Hat hónap telt el, és nem olyannak látom, mint amilyennek leírták. Mindketten ugyanazt várjuk a csapattól. Mindig minden döntést, minden helyzetet megkérdőjelezünk, hogy szisztematikusan egy szinttel feljebb vigyük a dolgokat, soha nem elég. Egy pontot szerezni nem jó. Két pontot szerezni nem jó. A második helyen végezni, ha ez megtörténik, nem elég jó. Az a hozzáállás tetszik, hogy elsőnek kell lennünk.”

  • Schumacher vezethette az apja Jordan 191-esét – galériával!

    Schumacher vezethette az apja Jordan 191-esét – galériával!

    Egy legendás pillanat jött el tegnap Silverstone-ban, mert Mick Schumacher annak a Jordannek a volánja mögé ült, amellyel édesapja harminc évvel ezelőtt debütált az F1-ben. A Haas pilótája a Pirelli gumitesztelésén volt épp Silverstone-ban, amikor az ebédszünetben a Sky Sports úgy intézte, hogy a fiatalember vezethesse az ikonikus zöld autót. Ezzel édesapja 1991-ben Spa Francorchamps-ban mutatkozott be az F1-ben.

    Mick korábban már vezette a Benetton B194-est, amellyel apja hét bajnoki címe közül az elsőt szerezte. Kétszer uralhatta azt a Ferrari F2004-est is, amellyel Michael az utolsót nyerte. Anno a Mercedes támogatásával Michael Schumacher kapta meg az indulás jogát Spa Francorchampsban, miután az állandó pilótá, Bertrand Gachot-t egy londoni taxisofőrrel való veszekedés után bebörtönözték. Schumacher a 7. helyen kvalifikálta magát, megelőzve csapattársát, Andrea de Cesaris-t. A hatodik helyen haladt a La Source kanyar felé, majd a kuplungja meghibásodott az Eau Rouge után.

    Olyan jó benyomást tett, hogy egy rövid jogi huzavona után a következő versenyen, Monzában már a Benettonban ült. Mindössze második nagydíján az ötödik helyen végzett. Egy évvel később, amikor 1992-ben visszatért Spába, győzött.

    A Gary Anderson által tervezett 191-es a mai napig a Seven-Up zöld fényezésével és jellegzetes kólásüveg kontúrjával az egyik legszebb F1-es autónak számít, amely valaha is a rajtrácsra került.

    A Sky augusztus 29-én, az ikonikus debütálás harmincadik évfordulóján, mutatja majd be a riportját Mick és édesapja debütálásáról.

  • Hamiltont idézve csapott össze egymással Brown és két pilótája – videóval!

    Hamiltont idézve csapott össze egymással Brown és két pilótája – videóval!

    Silverstone-ban csapott össze egymással Zak Brown, Lando Norris és Daniel Ricciardo.

    Tavaly Toto Wolff, Lewis Hamilton és Valtteri Bottas mérettethette meg magát a Sky Sports jóvoltából, idén azonban a McLaren vezérigazgatója bizonyíthatott a szezon előtt a versenyzői ellen. Az esős időjárás okozott némi fejtörést a wokingiaknak, de végül sikerült jól abszolválniuk a feladatot.

    Mindhárman bepattantak egy céges autóba (McLaren GT), majd egymással rádiózva kezdték meg a mókázást. Ricciardónak ment rosszabbul a beilleszkedés, míg Brown a beszólásaival elvitte a show-t. Norris mindaddig nevetéssel és kiabálással adott még egyet a hangulatnak.

    Elhangzott az amerikai szájából a híres „my tyres are gone” (az abroncsaimnak annyi)” mondat is, ami az évek alatt a hétszeres világbajnok szavajárása lett. Ugyanakkor elkeresztelte az ausztrált futamgyőztest 7-szeres nagydíj megforgónak is. Ricciardót sem kellett félteni, ugyanis ő balféknek titulálta újdonsült főnökét.

    A versenyzői múltjának köszönhetően Brown jól állta a sarat, dehogy ki nyerte végül a viadalt? Az a videóból kiderül.