Címke: Silverstone

  • Köszönőviszonyban sincs a valóság és a szimulátor a Red Bullnál

    Köszönőviszonyban sincs a valóság és a szimulátor a Red Bullnál

    Nem sikerült túl jól a Red Bull számára a Brit Nagydíj első napja, a második edzésen Verstappen negyedik, Pérez csak nyolcadik lett.

    Ezenkívül a Ferrari gyorsabbnak tűnt a rövid és hosszú etapokon is, de a Red Bull legnagyobb problémája talán nem is ez volt.

    „Nem volt egy jó edzés” – nyilatkozta Pérez még pénteken. „A szimulátorban végzett felkészüléshez képest hasonlítva teljesen más volt az autó a valóságban, így feltételezzük, hogy valami olyasmi történik, amit meg kell értenünk. A végén egy nagyon rövid versenyszimulációt futottunk. Nem túl jó a kezdés, kicsit hátul vagyunk, szóval csak meg kell értenünk, hogy mi történik.”

    A Kanadai Nagydíjig Pérez zseniális formában vezetett, viszont Montrealban ütközött az időmérőn, a futamon pedig megbízhatósági gond miatt esett ki. Most Silverstone-ban visszatalálna a helyes útra.

    „Elég nehéz lesz, de már csináltunk ilyet korábban. Ezekben a gyors kanyarokban önbizalomra van szükség. Tehát amíg képes vagyok visszanyerni az önbizalmam, rendben kellene legyen a dolog” – zárta gondolatát Pérez.

    A csapattárs Verstappen sem értékelte ideálisnak a helyzetet, de nem érezte azt sem, hogy nagy gond lenne. A holland hozzátette a Sky-nak nyilatkozva, hogy tudják, min kell dolgozniuk, szóval az időmérőre el is végzik a változtatásokat.

  • Leclerc most is a motorral küzdött

    Leclerc most is a motorral küzdött

    Charles Leclerc mindössze az ötödik helyen végzett a Brit Nagydíj második szabadedzésén, viszont később kiderült, nem volt minden rendben a Ferrarijával.

    A kis túlzással jelentéktelen első edzés után a száraz második gyakorláson majdnem fél másodperccel maradt le a győztes csapattárs idejétől Leclerc, aki erőforrással kapcsolatos problémákkal küzdött.

    „Trükkös nap volt” – kezdte nyilatkozatát. „Az első edzésen az időjárás és a kevés kör miatt nem sok adatot gyűjtöttünk. A második szabadedzésen elég sok problémánk volt az én autómmal, úgyhogy remélhetőleg holnap egy kicsit tisztább napunk lesz, és a dolgok a mi kedvünk szerint haladnak.”

    Arról, hogy mi volt a probléma, Leclerc így nyilatkozott: „Nem tudom, hogy hallatszódtak-e a rádióüzenetek a közvetítésben, de összességében csak volt néhány erőforrással kapcsolatos dolog, ami nagyon megnehezítette a vezetést. De minden rendben van, inkább beállítások ezek, mint problémák, így holnapra módosítunk rajta.”

    Mindenesetre Leclerc pozitívan áll a szombathoz, főleg hogy ő közepes keverékeken futotta a legjobb körét.

    „A lágyakkal megint csak elég trükkös volt a helyzet” – folytatta a Ferrari-pilóta. „Valamilyen oknál fogva nem éreztem olyan jónak, mint a közepeseket, és ismét voltak olyan apró problémák, amelyeket nem volt könnyű kezelni. De összességében úgy gondolom, hogy a teljesítmény ott van az autóban, szóval ez pozitívum.”

    Mindenképp mutatja az autóban lévő potenciált a csapattárs Sainz teljesítménye, aki ugyan a leggyorsabb volt, de érdekes időmérőre számít.

    „Nagy kihívás volt ez az edzés” – értékelt a Sky-nak a nap végeztével. „A szél miatt nehéz volt megtalálni a megfelelő egyensúlyt a nagy sebességű szakaszokon, és a megfelelő kompromisszumot a gumiabroncsok tekintetében az alacsony sebességű kanyarokban. Összességében gyorsak voltunk, de úgy éreztem, van még hova fejlődni. A kvalifikáció érdekes lehet az időjárás miatt, így az a néhány kör hasznos volt nedves körülmények között az első edzésen. Meglátjuk, mit hoz a holnap.”

  • Hadjar nyerte a silverstone-i sprintfutamot

    Hadjar nyerte a silverstone-i sprintfutamot

    A Hitech GP újonc pilótja, Isack Hadjar győzelmét hozta a Formula 3 silverstone-i hétvégéjének fordított rajtrácsos versenye. A francia fiatal honfitársával, Victor Martins-szal vívott nagyot az első helyért.

    A rajtot törölni kellett, miután Brad Benavides autója olyan lassú volt a felvezető kör során, hogy még a pályán bóklászott, amíg a többiek már elfoglalták a megfelelő helyüket a rajtrácson. A mezőny emiatt egy extra felvezető kört volt kénytelen teljesíteni.

    A pole-ból rajtoló Reece Ushijima nem tudta megtartani a vezető helyét, miután a 2. helyről induló Victor Martins elvette azt tőle. Mögöttük Kush Maini és Isack Hadjar csatázott nagyot a 3. helyért, de a francia fiatal nem tudott előzni a Copse-ban.

    A japán fiatal azonban nagy meglepetésre nem szakadt le az Alpine junior Martins-tól, ami miatt nyitott hátsó szárnnyal támadhatta őt. A 4. körben Hadjar meg tudta előzni Maini a 3. helyért és ezt követően az élen haladó duó nyomába eredhetett. Ushijima a Stowe kanyarban próbálkozott előzéssel az 5. körben, de végül nem járt sikerrel, miután nem tudta a pályán tartani az autóját.

    A 8. körre teljes mértékben összeért az első négyes és Hadjar azonnal csatába bonyolódott Hadjar-ral, aki a Hangár egyenesben maga mögé is tudta utasítani őt a DRS segítségével. Közben Arthur Leclerc is folytatta a felzárkózását Oliver Bearman megelőzésével, amivel már három helyet javított az eredeti rajthelyéhez képest.

    A 10. körben két Charouz versenyző, Tóth László és Zdenek Chovanec ütközött egymással az utolsó sikánban. Tóth László folytatni tudta a versenyt, azonban Chovanec bal első felfüggesztése eltört, ami miatt számára véget ért a száguldás. Mivel a sérült autó a pályán maradt, a biztonsági autó elkerülhetetlen volt.

    A mezőny a 12. kör végén kapta meg a zöld zászlót és Martins nagyon hamar a gázra lépett. Hadjar próbálta szorosan követni őt, de a DRS nélkül egyáltalán nem volt egyszerű dolga. Martins annyira feltartotta Hadjar, hogy közben Ushijima is megérkezett rájuk az utolsó két körre. A Red Bull junior a 16. körben elég közel tudott maradni Hadjarhoz, hogy végül megelőzze őt a hátsó egyenesben.

    Az utolsó körben már nem történt pozíciócsere, így Hadjar nyerte meg a versenyt Martins és Ushijima előtt. További pontszerzők: Kush Maini, Kaylen Frederik, Roman Stanek, Zane Maloney és Arthur Leclerc.

    A holnapi főfutamot holnap reggel magyar idő szerint 9:55-kor rendezik majd meg, ahol Zak O’Sullivan és Arthur Leclerc rajtolhat majd az első rajtsorból.

  • Norris: Nem tudjuk egyik napról a másikra megoldani a problémáinkat

    Norris: Nem tudjuk egyik napról a másikra megoldani a problémáinkat

    Lando Norris szerint nem létezik gyors megoldás azokra a problémákra, amelyekkel az idei McLaren küzd.

    A wokingi gárda Kanadában a harmadik pont nélküli versenyét zárta idén, Bahrein és Miami után. A McLaren ugyanakkor még így is negyedik a pontversenyben, viszont az Alpine mindössze nyolc ponttal követi őket.

    Norris a montreali teljesítményt követően reálisan áll a hétvégén következő Brit Nagydíjhoz.

    „A legutóbbi, kanadai futam óta keményen dolgoztunk a teljesítményünkön, és azon, hogy megértsük, mit kell jobban csinálnunk. Most már jól értjük ezt, és bár tudjuk, hogy nem lehet egyik napról a másikra megoldani a problémát, mindent megteszünk, hogy a hazai szurkolóknak legyen miért szurkolniuk” – vázolta a helyzetet a McLaren fiatalja.

    A silverstone-i verseny napján teltház várható, 142 ezer néző előtt zajlik majd le a Brit Nagydíj. Ezenkívül a hétvégi összes látogatottság meghaladhatja a 365 ezret, ez az eddigi rekord.

    „Nagyon izgatott vagyok, hogy visszatérhetek a hazai versenyemre, Silverstone-ba. A brit szurkolók és a papayasárga színű nézőtér látványa mindig nagyon motiváló, és nagy lökést ad a csapatnak – a hazai közönségnél nincs jobb. Alig várom, hogy mindenkit lássak a szurkolói zónában, és magamba szívjam a hangulatot” – tekintett előre.

  • Horner erős Mercedesre számít Silverstone-ban és Le Castellet-ben is

    Horner erős Mercedesre számít Silverstone-ban és Le Castellet-ben is

    Christian Horner szerint a Mercedes nagyobb kihívást fog majd jelenteni a számukra az elkövetkezendő versenyeken. A Red Bull csapatfőnöke a Paul Ricard-on is szoros csatára számít, de szerinte Silverstone lesz a legnehezebb a számukra.

    A bajnoki címvédő istálló úgy vágott neki a 2022-es szezonnak, hogy tovább folytatják a turbóhibird éra 2014-es kezdete óta tartó dominanciájukat a konstruktőri bajnokságban. Azonban mindenki nagy meglepetésére az Ezüst Nyilak nagyon rosszul reagálták le az új szabályokat és közel sem épített olyan versenyképes autót, mint azt a Ferrari és a Red Bull tette.

    A Bikák pedig hiába nyertek meg az első 9 versenyből 7-et, Silverstone-ban valamiért mégis tartani fognak a Mercedestől, akik az utóbbi versenyek folyamán egyre jobb teljesítményt nyújtanak. Lewis Hamilton a legutóbbi Kanadai Nagydíjon dobogóra tudott állni, amíg George Russell az eddigi összes futamot a legjobb ötben fejezte be.

    „Határozottan, egy nagyon erős Mercedesre számítok Silverstone-ban” – válaszolta Horner a Motorsport.com újságírójának Mercedesre vonatkozó kérdésére. „Nem látom akadályát, hogy miért ne lehetnének ott az élmezőnyben. A Paul Ricard-on is hasonlóan erősek lehetnek és mindezek mellett a Ferrarival is ugyanúgy számolnunk kell mindkét helyszínen.”

    „A silverstone-i pálya karakterisztikái nem kedveznek az autónknak, szóval egy kihívásokkal teli, izgalmas hétvégére számítok. Hihetetlen, hogy képesek voltunk zsinórban hat versenyt nyerni egymás után, de Silverstone-ban nehéz lesz folytatni ezt a sorozatot.”

    Toto Wolffék a legendás brit pályán a legutóbbi 10 futamból 8 alkalommal nem találtak legyőzőre. 2018-ban Sebastian Vettel a Ferrarival, 2020-ban pedig Max Verstappen tudta  őket legyőzni a 70. Évforduló Nagydíján.

    Az Ezüst Nyilak további fejlesztéseket fognak eszközölni a W13-on, amivel akár még közelebb is kerülhetnek a Red Bullhoz és a Ferrarihoz. Ez pedig azért is valószínű, mert a stuttgarti márka mérnökeinek nagyok az elvárásai az új elemeket illetően.

    A Milton Keynes-i istálló már a szezon korai szakaszában fejlesztette az RB18-at, aminek köszönhetően át is ugrották a Ferrarit. Horner azonban hangsúlyozta, hogy „idén egy más fajta filozófia alapján fejlesztenek”, ami azt jelenti, hogy „a nyári szünetig nem fognak drasztikus változtatásokat alkalmazni az autóikon.”

  • Kissé csalóka az Aston Martin javulása, ezért tovább fejlesztik a B-autót

    Kissé csalóka az Aston Martin javulása, ezért tovább fejlesztik a B-autót

    Fejlesztésekkel készül a Brit Nagydíjra az Aston Martin, amelynek csapatfőnöke szerint muszáj javulniuk, ha tartani akarják az elmúlt három versenyen látott teljesítményüket.

    Az elmúlt futamokon látványos formajavuláson ment át az Aston Martin, ami a csapatfőnök szerint részben az autójuknak kedvező pályáknak köszönhető. Nem elégszik azonban meg ennyivel a silverstone-i gárda, amely azok után, hogy Barcelonában bevetett egy B-autót, hazai futamára újabb fejlesztési csomaggal készül.

    „Barcelonában bevetettük az új fejlesztést, de emlékezhetnek rá, hogy elég egyértelműen nem volt meg a tempónk, az autó pedig nem változott azóta. [A jobb teljesítmény] annak a kombinációja, hogy a kocsi egyértelműen jobb lett, de a pályák is segítettek egy kicsit versenyképesebbnek tűnni annál, mintha az elmúlt három futamot Barcelona-stílusú pályán rendezték volna” – nyilatkozta Mike Krack az Autosportnak.

    A csapat az elmúlt három futam mindegyikén pontot szerzett (a legjobb eredményük Sebastian Vettel révén egy bakui 6. hely volt), de a német szakember elmondása szerint ezt a sorozatot csak akkor tudják folytatni, ha fejlesztenek. „Két lábbal a földön kell maradnunk. Tudjuk, hogy fejlesztéseket kell hoznunk az ilyen típusú pályákra, amilyenek most következnek, ezért is döntöttünk amellett, hogy így teszünk. Fejlesztenünk kell az autót, hogy versenyképesek maradjunk, mert tudjuk, hogy Silverstone-ba mindenki fejlesztésekkel fog érkezni.”

    „Ha nem fejlesztenénk az autót, akkor igen – felelte Krack arra a kérdésre, hogy a silverstone-i hétvége a barcelonaihoz hasonló nehézségekkel állíthatja-e szembe őket. – De mint mondtam, viszünk fejlesztéseket, utána pedig attól függ, hogy mennyire lesz nehéz dolgunk, hogy mennyit lépünk előre azokhoz képest, akik szintén visznek. A tervek szerint haladunk, találtunk teljesítményt nagyobb és kisebb fejlesztési csomagokkal is, és ahogy jönnek a versenyek, behatároltuk az autónk gyengepontjait.”

    A B-autó tehát egyértelmű előrelépésnek bizonyult, már csak azért is, mert a csapat sokkal többet variálhat a beállításokkal, mint tehette azt az előző változattal. Néhány tizedes javulás azonban még kelleni fog a többi istállóhoz képest ahhoz, hogy az Aston Martin oda kerüljön, ahol a csapatvezetés látni szeretné.

    „Meg kell nézni, hogy mennyire szoros a középmezőny. Nem kell nagy előrelépés, hogy valaki sok pozíciót javítson. Ez a múltban egy kicsit másként volt, mert amikor valaki nagyon lemaradt, nagy különbségek voltak az előtte levőkhöz képest. De például Bakuban, a harmadik szabadedzésen 0,4 másodperc volt az ötödik és a tizenötödik helyezett között. Ha az embernek sikerült ez előtt a csoport előtt lennie, sokkal több pontot tud szerezni, mint akkor, ha hiányzik az a 2-3 tized, ami ehhez kell. Ezért nem mondhatjuk, hogy elkezdünk foglalkozni a 2023-as autóval. Ennek a csoportnak az élére kell kerülnünk, utána pedig könnyebb lesz a pontokért harcolni. Nem fejezhetjük be ott a szezont, ahol elkezdtük” – szögezte le a csapatfőnök.

  • Az F1 dobná Spa-Francorchamps legendás futamát

    Az F1 dobná Spa-Francorchamps legendás futamát

    A legendás Forma-1-es pálya, Spa-Francorchamps a jelek szerint kimaradhat a 2023-as versenynaptárból. A csapatfőnökök a múlt hétvégén Montrealban hallhatták az F1 vezérigazgatójának, Stefano Domenicalinak azon hírét, miszerint a versenynaptár ismét bővülhet – jövőre rekordszámú, 24 futamra. Az Alfa Romeo csapatfőnöke, Frederic Vasseur így vélekedik erről:

    „Nagy különbség nincs 24, 23 vagy 22 között.”

    A 24 futamból azonban 16-ot Európán kívüli futamnak szánnak, mivel a Forma-1 új piacokat kutat fel az Egyesült Államokban, de Afrikában is. A híres Belga Nagydíj helyszíne, Spa azonban kimaradhat, mivel a szervezők még nem állapodtak meg új szerződésről a Forma-1-gyel, annak ellenére, hogy a legendás Eau Rouge szakaszon jelentős fejlesztéseket hajtottak végre. Az AlphaTauri csapatfőnökének, Franz Tostnak azonban nincs ideje az érzelmekre:

    „Ez rém egyszerű, ha nincs pénz, nincs játék. Amennyiben van pénzük, akkor odamegyünk. Ha nincs belőle pénzünk, nem megyünk oda.”

    Az Algemeen Dagblad napilap szerint a 2023-as versenynaptár első közzétett tervezete csak a nyár végére várható. Jo Bossuyt rovatvezető hozzátette:

    „Ezen tervek lassan tisztázódnak, és nem néznek ki jól Spa-Francorchamps számára.”

    Bossuyt szerint Spa elkaszálása még világosabbnak tűnt az F1-es csapatfőnökök szombat délutáni montreali találkozója után, amelyen a 2023-as versenynaptárról tárgyaltak. Így folytatta a tudósító:

    „Már csak 8 hely van a naptárban az európai pályáknak, hiszen Silverstone, Budapest, Spanyolország, Imola, Zandvoort és Monza mind szerződéssel rendelkeznek 2023-ra. Monacóval még tartanak a tárgyalások, Ausztriával pedig minden bizonnyal nem lesz gond, mivel a pálya tulajdonosa a Red Bull. Ez azt jelenti, hogy a nyolc európai időpont már fixen betelt.”

  • Marko: A Red Bull autói akár még gyorsabbak is lehetnek

    Marko: A Red Bull autói akár még gyorsabbak is lehetnek

    Miközben Max Verstappen tovább építi ki a világbajnoki előnyét, Christian Horner csapatfőnök vasárnap arra figyelmeztetett, hogy a Red Bull nem válhat nagyképűvé.

    Charles Leclerc motorjával kapcsolatos rajtbüntetését követően a regnáló világbajnok Verstappen Kanadában aratott újabb győzelme közel 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben. Horner így látja ezt:

    „Most már nyertünk néhány versenyt egymás után. Mindkét bajnokságot vezetjük, Max hibátlanul vezet, ez mind kiváló. Ugyanakkor gondban vagyunk Sergio Perez autójával, amit ki kell vizsgálnunk, továbbá a Ferrari sebessége itt a futamon igazán lenyűgöző volt. Nem lazsálhatunk.”

    Ráadásul a holland Verstappen vasárnap csak kevesebb mint egy másodperccel előzte meg a Ferrari versenyzőjét, Carlos Sainzot. Erről már Dr. Helmut Marko beszélt az osztrák ORF-nek, olykor viccelődve:

    „Sainz felől a nyomás a verseny végén óriási volt. Maxnak nem igazán sikerült elhúznia a DRS-nyi távolságból, mert a Ferrari a pálya második szakaszán jelentősen gyorsabb volt nálunk. Ugyanakkor az is szerepet játszott, hogy Max gumijai régebbiek voltak, így le a kalappal előtte, hogy ilyen nyomásnak is ellenállt. Szerencsénkre Sainz kétszer is hibázott a hajtűkanyarban. Max még a legkomolyabb nyomás alatt is úgy vezetett, hogy egyetlen hibát sem vétett. Az sem javított a helyzetén, hogy a rádiója meghibásodott, így nem tudtuk, megkapta-e az üzenetünket, hogy egy kicsit több erőt is szabadjára engedhet. Amennyiben a rádió nem működik, legalább megvan az az előnyünk, hogy nem hallunk több panaszt.”

    Ami Perez meghibásodását illeti, Marko megerősítette, hogy az váltógond volt:

    „Az életciklusa végén járt, de ki kellett volna tartania. Lehet, hogy a szombati balesete miatt alakult így.”

    Ennek ellenére vasárnap késő este vidám arcok voltak a Red Bull garázsában, mivel Marko figyelmeztette a Ferrarit, hogy még rengeteg potenciál van bennük, amit ki tudnak aknázni:

    „Az autónk továbbra is túlsúlyos, ez a negatívuma. A pozitívum az, amennyiben sikerül még többet fogynunk, akkor rengeteg időt nyerhetünk.”

    A másik negatívum, hogy Silverstone, a következő verseny helyszíne várhatóan jobban fekszik majd a Ferrarinak. Újra Horneré a szó:

    „A Ferrari szupergyors volt Spanyolországban, és Silverstone-ra hoznak majd néhány fejlesztést, nehéz futamunk lesz ott.”

    Ami a Mercedest illeti, Lewis Hamilton vasárnap visszatért a pódiumra, majd utána arról számolt be, hogy a hátát „újra fiatalnak” érezte a simább montreali felületen. Toto Wolff is viccesre vette a figurát ezért:

    „Meg kell változtatnunk az üzleti modellünket, és specializálódnunk kell az aszfaltra. Veszünk pár gépet, elmegyünk a régebbi pályákra, és új aszfaltot kínálunk nekik. Nekünk ez jól befektetett pénz lenne.”

  • II. Erzsébet királynő bizony szereti a Forma-1-et is

    II. Erzsébet királynő bizony szereti a Forma-1-et is

    A fél világ lázban ég II. Erzsébet királynő napok óta tartó platinajubileumi ünnepsorozata miatt, azt viszont kevesebben tudják, hogy bizony, ott volt ő az első Forma-1-es nagydíjon is, 1950-ben, Silverstoneban.

    Nem is csoda, hogy a királynő tiszteletét tette, hiszen az arisztokrácia krémje is indult azon a futamon, a mezőben megtalálható egyaránt egy thai herceg, bizonyos Birabongse Bhanudej Bhanubandh, valamint Toulo de Graffenried svájci báró is. Érdekesség, hogy azóta sem volt egyetlen F1-es futamon se, pedig láthatóan szereti a királykategóriát a királynő.

    A királyi család többi tagja persze többször is tett látogatást tett a paddockban: Diana hercegnő még a williamses David Coulthardot látogatta meg egykoron, Harry herceg pedig Abu Dhabiban volt ott az egyik évben, és a Mercedesnél vendégeskedett. Christian Horner volt, hogy Károly hercegnél tett látogatást, Fülöp herceg pedig korábban James Hunttal parolázott.

    A királynő vacsoravendége is volt egykoron Lewis Hamilton, akinek leckéket adott etikettből, de azért később csak lovaggá ütötte őt. Korábban ott volt a wokingi McLaren bázis megnyitóján, még Mika Häkkinenék korszakában, de a Shell Center londoni központjában is megcsodálhatta anno Michael Schumacher Ferrariját.

    A királynő körüli hypeot azonban egyértelműen a Veloce maxolta ki: ők II. Erzsébettel, valamint Károly és Vilmos hercegekkel forgattak videót, még ha valójában csak az alteregóikkal is. A végeredmény viszont igai brit humoros lett.

    God Save The Queen.

  • Tom Cruise, Webber és Coulthard Top Gun-t játszanak, Porschékkal

    Tom Cruise, Webber és Coulthard Top Gun-t játszanak, Porschékkal

    A Channel 4 Forma-1-es közvetítőcsapata, köztük Mark Webber, David Coulthard és Steve Jones csap össze Silverstone-ban Tom Cruise Maverickjével… vagy inkább visszatért Cole Trickle?

    A Paramount Pictures brit részlege mindenesetre nem viccelt, és az új Top Gun film promóciójaként elzavarta a srácokat játszani egy kicsit pár 992 GT3-as Porschéval, Silverstoneba. A végeredmény jobb lett, mint a Halálos Iramban filmsorozat bármelyik része.

    A történet onnan indul, hogy Steve Jones és Coulthard elmennek pályabejárásra Porschéval a britek Forma-1-es pályáján, amikor a békés körözgetésüket megzavarja Webber, aki kihívja egy versenyre az egykor szintén a Red Bull-nál szolgált kollégát. Persze, egyből összevesznek azon, hogy ki kinek a másodhegedűse, amikor rendet vág közöttük az először Ismeretlen Pilóta…

    Nem spoilerezzük el az összes filmes poént és utalást, kap benne Kimi is, előkerül a legendás Multi-21 is.

    https://youtu.be/PPEVLU14Yjg

    Ezek után mi már tényleg csak azon csodálkozunk, hogy nem mutatták meg Tomnak ezt a képet, illetve erősen az a gyanúnk, hogy ha már épp ilyen autóversenyzős kedvében van Cruise, jöhetne esetleg a a „Mint a villám” folytatása is…

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    F1 MEMES | 700K (@f1troll) által megosztott bejegyzés