Címke: sikerek

  • Az egykori F1-es futamgyőztes unokaöccse a Formula 3-ban folytatja

    Az egykori F1-es futamgyőztes unokaöccse a Formula 3-ban folytatja

    A sikerekkel teli gokartkarriert követően, a 16 éves Matteo Nannini a Jenzer Motorsport versenyzője lesz az FIA Formula 3 2020-as szezonjában.

    Az olasz pilóta rendkívül impozánsan kezdte el a formaautós karrierjét, ugyanis bajnoki címet tudott szerezni az arab Formula 4-ben 7 győzelmet, 16 dobogós helyezést és 6 rajtelsőséget szerezve. Nannini következő állomása a Formula Regional Championship volt, ahol a legjobb eredménye egy Imolában elért hatodik hely volt.

    Matteo – aki annak az Alessandro Nannininek az unokaöccse, aki egyetlen Forma-1-es futamgyőzelmét az 1988-as Japán Nagydíjon szerezte, amikor a McLaren két szupersztárja, Ayrton Senna és Alain Prost a 130R-t követő sikánban összeütköztek – eredményei pedig annyira kiugróak voltak, hogy díjat kapott az FIA-tól a tavalyi évzáró FIA gálán Párizsban.

    „Nagyon izgatott vagyok, hogy az FIA Formula 3-ban versenyezhetek a következő szezonban. A szezon végi tesztet már a Jenzer Motorsport színeiben teljesítettem és nagyon örülök, hogy egy ilyen jó csapattal folytathatom a versenyzői pályafutásomat. Igaz, a legtöbb pálya új számomra, azonban magabiztos vagyok és biztosan jól fogok majd szerepelni.”

    A Jenzer Motorsport csapatfőnöke, Andreas Jenzer: „Matteo egy tehetséges versenyző, amit már a szezon végi teszten való közös munkánk során megmutatott. Örülünk, hogy a csapatunkban tudhatjuk őt és már nagyon várjuk a közös munkát.”

    Az FIA Formula 3 idei szezonja március 20-án veszi majd kezdetét Bahreinben, a Sakhir Inernational Circuit-en.

  • Prost: Teljes siker volt Leclerc első éve a Ferrarinál

    Prost: Teljes siker volt Leclerc első éve a Ferrarinál

    Alain Prost nem győzte dicsérni Charles Leclerc szereplését, amit az első ferraris évében nyújtott a 2019-es Forma-1-es szezonban. A francia legenda szerint a monacói éve teljes sikernek számít, ugyanis sikerült megbirkóznia a a Scuderia által jelentette nyomással és emellett hét pole pozíciót és két győzelmet is tudott szerezni.

    Leclerc egy nagyszerű bemutatkozó szezont produkált a Sauberrel még 2018-ban, ami miatt a maranellóiak egyből le is szerződteték az utolsó világbajnokuk Kimi Räikkönen helyére. A fiatal monacóinak már a második versenyén közel állt a győzelemhez, azonban egy motorhiba végül miatt visszaesett a harmadik helyre. A 22 éves Leclercnek ezért tovább kellett várnia az első királykategóriás győzelmére.

    A Ferrari monacóija a Belga Nagydíjon megszerezte a harmadik pole pozícióját, amit a másnapi versenyen sikerült is győzelemre váltania, habár a Mercedes britje Lewis Hamilton már egy másodpercen belül volt a monacói versenyzőhöz képest. Egy héttel később pedig a Ferrari hazai versenyén, Monzában is sikerült győzelmet szereznie, miután sikerült visszavernie a hatszoros világbajnok Hamilton támadásait. Az év végén pedig még a négyszeres világbajnok csapattársát, Sebastian Vettelt is sikerült megelőznie az egyéni pontversenyben.

    „Rengeteget szoktam beszélgetni Charles-lal,” – nyilatkozta a négyszeres világbajnok Prost a francia Auto-Hebdonak. „Az első nyilvánvaló dolog, amit ki szeretnék emelni az az, hogy már rendkívül fiatalon sikerült meggyőznie a Ferrarit, hogy szerződtessék őt. A Scuderiánál való versenyzés hatalmas nyomással jár. Ezzel sikerült megbirkóznia, szóval nyugodtan mondhatjuk, hogy az első ferraris éve egy teljes siker volt.”

    A monacói újonc szezonjában nyújtott nagyszerű teljesítménye elég volt ahhoz, hogy az olasz istálló egy szerződéshosszabbítással magához láncolja őt a 2024-es szezon végéig. Prost szerint pedig Leclerc ezzel már kivívta magának a saját rangját a csapaton belül.

    „Charlesnak már kost sikerült rangot szereznie csapaton beül,” – véli a francia, aki 52 alkalommal diadalmaskodott a száguldó cirkuszban. „Már most első számú versenyzőnek számít a Ferrarinál. Az, hogy már az első évében képes volt felvenni a versenyt a négyszeres világbajnok csapattársával, valami fantasztikus. Ha előre tekintek, az se baj, ha alkalmanként egy kicsit gyorsabb vagy lassabb lesz nála. Charles komoly érettségről tett tanúbizonyságot, és még akkor sem rettent meg, amikor meg kellett védeni a pozícióját. Amikor a rádióüzeneteit hallgatom, olyan érzés hogy el, hogy ennek a gyereknek vannak megérzései.”

  • Frederik Vesti a Prema második igazolása

    Frederik Vesti a Prema második igazolása

    A Prema bejelentette a második versenyzőjének kilétét. A Formula 3 Regional European Championship bajnoka, Frederik Vesti is az FIA Formula 3 bajnok csapatánál folytatja majd a pályafutását.

    A fiatal dán versenyző Logan Sargeant csapattársa lesz az olasz csapatnál, akiknek három szabad ülésük volt, miután az eddigi versenyzőik, Robert Shwartzman, Marcus Armstreong és Jehan Daruvala a bajnokság első három helyén végeztek és a következő szezonban már felsőbb kategóriában fognak versenyezni.

    A 17 éves dán versenyző a tavalyi évben egy zseniális szezont zárt, ugyanis 10 pole pozícióval és 13 győzelemmel magabiztosan szerezte meg a bajnoki címet a Formula Regional European Championshipben.

    Vesti együléses versenyzői pályafutása 2016-ban vette kezdetét, amikor a dán Formula Fordban állt rajthoz, mielőtt megszerezte a második helyet a dán Formula 4-ben. 2018-ban a sikersorozat tovább folytatódott, ugyanis a dán négyszer is a dobogó tetején ünnepelhetett az német és az olasz Formula 4-ben és a Makaói Nagydíjon is versenyezhetett, ahol a tizennyolcadik helyen intették le.

    A dán versenyző és az olasz csapat kapcsolata tavaly kezdődött el, amikor a dán versenyző az olasz csapathoz szerződött egy vadonatúj sorozatba, a Formula 3 Regional European Championshipbe. Már az első évében bajnok tudott lenni és ismét megmérethette magát a Makaó utcáin rendezett versenyen, ahol a hetedik helyen zárt.

    „Hihetetlenül hálás vagyok, amiért a Prema megadta neked ezt a lehetőséget,” – lelkendezett Vesti. „Mindegyik fiatal versenyző egy Premás szerződésről álmodik és csak kevesünknek adatik meg ez a lehetőség. Minden lépés, amit a Formula 3 Regional European Championshipben sikerült megtennem a tavalyi évben, különleges volt és 2020-ban is ez lesz a célom.

    „Imádom a csapat, a környezetet és a mentalitásukat, hogy minden részletre odafigyelnek. Készen állok, hogy viszonozzam a csapatnak, amit a Formula 3 Regional European Championshipben tettek értem a srácom.”

    A Prema csapatvezetője, Rene Rosin pedig ezt nyilatkozta a dán szerződtetéséről. „Már nagyon várjuk, hogy láthassuk Frederiket versenyezni az FIA Formula 3-ban. A tavalyi szezonban dominálni tudtunk és tisztában vagyunk vele, hogy nagyon nehéz lesz megismételni ezt a teljesítményt a következő szezonban.

    „Frederik nagyszerűen ment a Formula 3 Regional European Championshipben és a valenciai teszten és a Makaói Nagydíjon is lenyűgözött minket az ott nyújtott teljesítményével. Izgatottak vagyunk, hogy ismét a mi csapatunk színeiben versenyezhet. Frederik egy tehetséges és kitartó versenyző, szóval biztos vagyok benne, hogy ő lesz a csapatunk egyik meghatározó személyisége.”

  • De Vries majdnem felhagyott a versenyzéssel

    De Vries majdnem felhagyott a versenyzéssel

    A Formula 2 idei bajnoka Nyck de Vries elmondta, hogy a 2017-es kulcsfontosságú pontja volt a karrierjének, ugyanis ebben az évben a holland majdnem úgy döntött, hogy abbahagyja a versenyzést.

    De Vries – aki az ART Grand Prix pilótájaként söpörte be az idei bajnoki címet a Forma-1 előszobájában – egy ragyogó gokart karrierrel rendelkezik, ugyanis számos európai és világversenyen szerzett bajnoki címeket.

    Két sikertelen Formula Renault Cupos évet követően végül megszerezte a bajnoki címet 2015-ben és rögtön továbblépett a World Series Formula V8 3.5-be, ahol a harmadik helyet tudta megszerezni. Ezt követően a GP3 következett, ahol a hatodik legjobbnak bizonyult és azonnal lehetőséget is kapott a Rapax csapatánál a GP2-ben, azonban a holland már a szezon elején bajba került.

    „Ha igazságos szeretnék lenni, akkor az első GP2-es szezonomat nem tekinteném egy teljes bajnoki évnek,” – nyilatkozta de Vries. „A Rapaxnál kezdtem, akik komoly finanszírozási problémákkal rendelkeztek és a szezon közepén lapátra is tettek, két nappal a spai verseny előtt úgy, hogy nem is tudtam semmit az egészről.

    „Szóval a 2017-es egy elég rendezetlen szezon volt a számomra, azonban sikerült túlélnem. Azt hiszem ez az év volt kulcsfontosságú volt a karrieremben, ugyanis ekkor voltam egy olyan ponton, hogy eltávolodom az együléses szériáktól és inkább a GT autózásban próbálok szerencsét. Azonban nem éreztem magam késznek arra, hogy belevágjak ebbe, ezért inkább adtam még egy lehetőséget az együléses sorozatoknak.”

    A következő szezonban a holland fiatal már a Prema Racingnél versenyzett és futamokat is sikerült nyernie az olasz csapattal. Azonban de Vries úgy érzi, hogy a 2018-as szezon inkább a győzelmekre volt kihegyezve, sem mint, hogy megszerezze a bajnoki címet.

    „Igen, pontosan, túlságosan is a győzelmekre fókuszáltam,” – ismerte el de Vries, aki immáron a Mercedes csapatában versenyez a Formula E-ben. „Azért volt szükségem a győzelmekre, hogy fel tudjam magamat építeni magamat a sorozaton belül. Az emberek elkezdenek bízni benned és hirtelen a dolgok is elkezdenek majd a kezedre játszani. Ezt az idei szezonban volt szerencsém megtapasztalni a gyenge szezonkezdetünk ellenére.

    „A tapasztalatok, amiket az évek során gyűjtöttem, miatt tudtam magabiztos és nyugodt maradni, plusz a csapat is rengeteget segített és ők is ezt a fajta megközelítést alkalmazták a szezon során? ők is nyugodtan és magabiztosan végezték a dolgukat. Emiatt tudtunk végül felérni a csúcsra, szóval nagyon fontos volt, hogy képesek voltunk megőrizni a hidegvérünket a szezon során.”

    De Vries az idei hónapban még a Toyota LMP1-es autóját is kipróbálhatta Bahreinben és a japán gyártó elismerte, hogy a holland pilótát szívesen látnák a későbbiek folyamán a csapatuknál.

  • Hamilton a hat bajnoki autójával nosztalgiázott

    Hamilton a hat bajnoki autójával nosztalgiázott

    Lewis Hamilton egy különleges alkalmat élhetett meg nemrégiben, ugyanis a hatszoros világbajnok brit pilóta egy helyen láthatta azt a hat autót, amikkel világbajnok lett a Forma-1-ben.

    Hamilton 2007-ben, még az egykori GP2 frissen koronázott bajnokaként mutatkozhatott be a száguldó cirkuszban. Már az első évében közel került a bajnoki címhez, azonban végül Kimi Räikkönen egy ponttal ugyan, de megelőzte őt a szezon végén. 2008-ban azonban már a brit javára döntött az a bizonyos egy pont, ugyanis a drámai Brazil Nagydíjat követően ennyi pont előnnyel nyerte meg a bajnokságot a ferraris Felipe Massa előtt.

    Hamilton ezt követően ugyan nyert futamokat 2012-ig a wokingi istálló színeiben, azonban a bajnoki címre egyik évben sem volt valós esélye ebben az időszakban. Ezt követően döntött úgy, hogy a 2012-es szezon végén elhagyja a wokingiakat és elfoglalja a távozó Michael Schumacher helyét a gyári Mercedesnél.  2013-ban még nem jöttek a sikerek, azonban a brit a turbó hibrid éra kezdetétől fogva mindegyik évben bajnok lett a 2016-os szezont leszámítva és már nem sokkal van lemaradva Schumacher győzelmei és világbajnoki címeinek számától.

    „Őrület belegondolni, hogy már ennyi idő eltelt,” – véli a Mercedes britje. „Emlékszem még az első üléspróbámra a Mercedesnél és, azóta már ez lesz a nyolcadik közös évünk együtt. Hihetetlen érzés, ugyanis amint végignézek az autókon, egyből eszembe jutnak az emlékek, mert még frissek. Azonban a technológia változik az idő előrehaladtával.

    „Sok szép emlék fűz ezekhez az autókhoz, karrierem legszebb időszakjait idézik fel bennem.  Az álmom mindig az volt, hogy egyszer én is Forma-1-es versenyző legyek én. Mindig is Ayrton (Senna) piros, fehér McLarenjével álmodtam. Amikor először jártam a McLaren főhadiszállásán, nagyon örültem, hogy végre élőben is láthatom azt az autót, amivel mindig is álmodtam. Mindig is arról álmodtam, hogy majd egyszer kiállítják majd a bajnoki autóimat egy helyen és ezt most megtörtént. Egyszerűen leírhatatlan érzés, ami most elfog.

    „A 2008-as McLaren egy kifejezetten szép autó volt,” – ismerte el az F1 regnáló bajnoka. „Az egyik, ha nem a legelegánsabb autó, amit valaha is használtak a Forma-1-ben.  Nagyon rég vezettem már ezt az autót, azonban ez jóval kisebb a mostani autókhoz képest. Azonban rengeteg emlék fűz ehhez az autóhoz, ugyanis karrierem egyik legélénkebb időszaka volt az. Már a második Forma-1-es évemben rengeteg minden történt velem.

    „Így elnézve a dolgokat, azt kívánnám, hogy bárcsak több dologgal lettem volna tisztában, azonban úgy gondolom, hogy ez mindenkire igaz. Ez az én utam, amit saját magamnak kell végigjárni, nem tudnék tanácsot adni senkinek. Emlékszem, amikor édesapám azt mondta, hogy ne csináld ezt, ezt így csináld. Meg akart védeni, azonban csak a saját hibáidból tanulhatsz. A személyes utam teljesen más, mint amit édesapám a korábbiakban megtapasztalt,” – emlékezett vissza a hatszoros bajnok Hamilton.

    Az eseményről készült videót az alábbi linken tekinthetitek meg:

    Forrás: Mercedes AMG Petronas Motorsport

  • Megnevezte első versenyzőjét a Prema

    Megnevezte első versenyzőjét a Prema

    A Prema Formula 3-as csapata bejelentette az első versenyzőjük kilétét. A Formula 3 bajnok csapatának első igazolása nem más, mint Logan Sargeant, aki már az idei szezonban is ebben a sorozatban versenyzett.

    A 18 éves Sargeant már a gokartos időszakában komoly sikereket ért el, ugyanis 2015-ben első lett a CIK World KF Junior nevezetű szériában. Az amerikai fiatal 2017-ben váltott együléses versenyautókra és az angol Formula 4-ben már rögtön a második helyen végzett az egyéni pontversenyben. Ezt követően a Formula Renault Eurocupban is megmérettette magát, ahol negyedik lett.

    2019-ben Sargeant tovább lépett az FIA Formula 3-ba, ahol a Carlinnál kapott lehetőséget. Azonban a Carlin nem tudott jól alkalmazkodni az új szabályokhoz, ami miatt csak az utolsó előtti kilencedik helyet sikerült megszerezniük a konstruktőri bajnokságban. Sargeant csak a tizenkilencedik helyet szerezte meg az egyéni pontversenyben a gyengélkedő Carlin miatt, azonban a Makaói Nagydíjon az amerikai fiatal annyira otthon érezte magát a szűk utcai pályán, hogy a harmadik végzett annak ellenére, hogy még soha nem versenyzett korábban a Gaia Circuiten.

    A Prema újdonsült igazolása nagyon reméli, hogy a bajnokcsapat versenyzőjeként újra az élmezőnyben versenyezhet majd. „Rendkívül boldog vagyok, hogy 2020-ban a Premánál versenyezhetek majd,” – lelkendezett az amerikai fiatal. „Elnézve az idei domináns szereplésüket a bajnokságban, örülök, hogy nekem is lehetőségem lesz ennek a csapatnak a tagja lenni. Remélem, hogy sikerül majd folytatni ezt a fajta jó szereplést.

    „Már Valenciában is egy eredményes tesztet zártunk közösen, ami meglepően jól ment a számomra. Értékes tapasztalatokat gyűjthettem az autóban és a csapattal is jó volt együtt dolgozni. 2020-ban az lesz a célom, hogy tovább fejlődjek és segítsek a csapatnak megvédeni a konstruktőri címét.”

    Az olasz csapat már két versenyhétvégével a szezon vége előtt megszerezte a csapatbajnoki címet. A két Ferrari junior Robert Shwartzman és Marcus Armstrong végzett a bajnokság első két helyén, amíg a csapat harmadik pilótája, Jehan Daruvala a harmadik helyen végzett az egyéni bajnokságban.

    A Prema vezetője, René Rosin is kifejtette a véleményét az amerikai fiatal érkezéséről. „Örömmel köszöntjük Logant a csapatunk berkein belül. Már gokartozás közben is nagyszerű eredményeket ért el és mindegyik szériában bajnokaspiráns volt, ahol pályafutása során elindult.

    „A karrierjében először fog majd előfordulni, hogy egy sorozatban már nem újoncként fog versenyezni. Úgy gondolom, hogy ez a hasznára válhat majd a későbbiek folyamán. Kíváncsian várom már, hogy a csapat milyen teljesítményt fog nyújtani 2020-ban. Alig várom már, hogy elkezdődjön a szezon, ugyanis az előző kiírásban rendkívüli sikereket értünk el.”

     

  • Leclerc egy „érdekes kihívásnak” tekinti a 2020-as autó fejlesztését

    Leclerc egy „érdekes kihívásnak” tekinti a 2020-as autó fejlesztését

    Charles Leclerc izgatottan várja már a 2020-as szezont, ugyanis a Ferrari fiatal pilótája egy új szerepkörben is ki fogja próbálni magát. A monacói fiatal is részt fog venni az olasz istálló 2020-as autójának fejlesztésében.

    Leclerc – aki a következő szezonban is a maranellói istálló színeiben fog versenyezni – számára újdonság lesz a következő szezon, ugyanis a karrierje során először fordul elő vele, hogy egy évnél többet tölt el egy csapatnál.

    Az olasz istálló nemrégiben jelentette be a Forma-1 tíz csapat közül elsőként, hogy 2020 február 11-én leplezik majd le a 2020-as autójukat. A monacói pilóta a Formula1.com-nak adott interjújában elmondta, hogy nagyon örül annak, hogy a következő szezont is a Ferrari színeiben kezdheti meg és már nagyon várja, hogy beleszólhasson a 2020-as autó tervezésébe.

    „Ez az első alaklom a karrierem során, hogy nem csupán egyetlen egy évet töltök el egy csapatnál és nem szerződök át egy másik csapathoz egyik évről a másikra,” – mondta a monacói. „Az autó fejlesztése pedig szintén egy érdekes kihívás lesz majd a számomra. Összességében rengeteget fejlődtünk idén, ami szerintem rendkívül lényeges és nagyon várom már, hogy tovább tudjuk vinni ezt a lendületet a következő szezonra.”

    Visszatekintve a lenyűgöző első ferraris szezonjára, a vidám Leclerc elmagyarázta, hogy a csapat miként fejlesztette az SF90-H-t a szezon során. Azonban hangsúlyozta, hogy a csapatnak még ennél is keményebben kell dolgozni annak érdekében, hogy még versenyképesebbek legyünk.

    Leclerc két győzelmet, hét pole pozíciót és kilenc dobogós helyezést tudott szerezni első ferraris évében. A monacóinál senki nem tudott idén több pole pozíciót szerezni, szóval nyugodtan mondhatjuk, hogy Leclerc volt az időmérők királya a 2019-es szezonban.

    „Egy fura szezon volt az idei,” – véli a Ferrari monacóija. „Nem olyan formában kezdtük el a szezont, mint ahogy azt vártuk a téli tesztek alapján. A szezonközi tesztek rendkívül pozitívok voltak, azonban már az első versenyen hatalmas hátrányunk volt a Mercedeshez képest.

    „Azonban az azt követő szakaszban elért fejlődésünk nagyon jó volt. Az austini versenyhétvége is ijesztő volt. Még mindig nem tudtuk megérteni, hogy miért voltunk annyival lassabbak a többieknél. Azonban úgy gondolom, hogy összességében egy pozitív szezonon vagyunk túl – az első versenyt leszámítva, ami rendkívül csalódást keltő volt,” – fejezte be a gondolatot Leclerc.

  • Abiteboul: Soha nem tudjuk már meg, hogy Hubert mire lett volna képes

    Abiteboul: Soha nem tudjuk már meg, hogy Hubert mire lett volna képes

    Amint véget ért az idei Forma1-es és Formula 2-es szezon, Cyril Abiteboul visszaemlékezett a tragikusan elhunyt Renault junior Anthoine Hubertre, aki a Formula 2 spai főversenyén szenvedett halálos kimenetelű balesetet.

    A 23 éves franciának az idei volt az első szezonja a Formula 2-ben és már a szezon első részében sikerült két győzelmet szereznie Franciaországban és Monacóban. Hubert volt az első francia versenyző Alain Prost után, aki formula autós versenyt tudott nyerni saját hazájában.

    A legutóbbi F2-es díjátadón, létrehozták az Anthoine Hubert díjat, amivel a legjobb újoncot jutalmazzák. Az első ilyen díjat a kínai Guanyu Zhou kapta, aki az újonc szezonjában számos dobogós helyezést és egy pole pozíciót is tudott szerezni.

    „Sajnos már soha nem fogjuk megtudni, hogy Anthoine mit érhetett volna el karrierje során,” – idézi Abiteboul szavait a Motorsport-Week.com. „Viszont annak örülhetünk, hogy segíthettük Anthoinet az álmai megvalósításában. Az első Formula 2-es versenyét már Monacóban megnyerte és ezt követően nem sokkal a hazai versenyén is győzedelmeskedni tudott a Paul Ricardon. A kemény munkáját és az elhatározottságát soha nem fogjuk elfelejteni, mindig emlékezni fogunk rá.”

  • A Honda 2021-ig biztosan a Forma-1-ben marad!

    A Honda 2021-ig biztosan a Forma-1-ben marad!

    Dr. Helmut Marko megerősítette, hogy az Aston Martin Red Bull Racing és a Scuderia Toro Rosso továbbra is a Honda erőforrásait fogja használni. A japán gyártó ugyanis 2021-ig meghosszabbította a szerződését a száguldó cirkusz vezetésével.

    A Honda eredeti szerződése a 2020-as év végéig szólt az energiaitalosokkal és sokan kérdésesnek tartották a maradásukat az autósport királykategóriájában, ugyanis 2021-től új szabályok fognak érvénybe lépni.

    A Red Bullnak és a Toro Rossonak is sikerült jó eredményeket elérni az idei szezonban. Max Verstappen három versenyen is diadalmaskodni tudott, amíg a faenzai istálló két dobogós helyezést is szerzett Daniil Kvyatnak és Pierre Gaslynak köszönhetően. A japán gyártó pozitív formája kulcsfontosságú volt a maradásuk szempontjából, ugyanis az elért sikereik miatt most már van elég önbizalmuk és bátorságuk a folytatáshoz. „Ez egy hatalmas megkönnyebbülés a számunkra, ugyanis nagyon boldogok vagyunk a Hondával,” – idézte Marko szavait a Servus TV.

    Az egy éves szerződéshosszabbítás azt jelenti, hogy az új szabályrendszerben is a japán gyártó erőforrásait fogja majd használni a Red Bull és a Toro Rosso is egyaránt. Vajon a Red Bull képes lesz majd beleszólni a bajnoki címért folyó küzdelembe?

    Tanabe elégedett a közös munkával

    A japán gyártó technikai igazgatója, Toyoharu Tanabe maximálisan meg van elégedve az idei munkával, amit a két fiókcsapatukkal együtt végeztek el. „285 nappal a téli tesztek után, pénteken Abu Dhabiban idén utoljára fogunk versenyezni,” – mondta Tanabe. „Talán többet is elérhettünk volna, azonban be kell vallanom, hogy ez az év rendkívül gyorsan lepörgött. Kétség nélkül az idei egyik legszebb pillanatunk a két héttel ezelőtti Brazil Nagydíjon volt, amikor ugyanis mindkét csapatunk részt vehetett a pódium ceremónián.

    „A Brazíliában elért első második hely miatt még motiváltabbak lettünk, hogy megbirkózzunk az előttünk álló kihívásokkal. Reméljük, hogy az idei szezont sikerül stílusosan befejeznünk és azt követően további sikereket elérni a 2020-as szezonban.”

     

  • Wolff: Még több sikerre éhezünk

    Wolff: Még több sikerre éhezünk

    A Mercedes csapatfőnöke Toto Wolff úgy érzi, hogy a hatodik megnyert dupla bajnoki címek után a csapat tagjai még éhesesebbek és még jobban vágynak arra, hogy jöjjenek az újabbak sikerek.

    A V6-os hibrid éra bevezetése óta senki sem tudta legyőzni a Mercedest és minden egyes bajnoki címet bezsebeltek. 2021-ben viszont radikálisan megváltozik majd a Forma-1, ami akár a Mercedes sikerkorszakának a végét is jelentheti. Újabban olyan pletykák is felröppentek, hogy gyári csapatként kiszállnának, noha Toto Wolff mostani nyilatkozata kicsit ellent mond ennek.

    „Múlt héten tartottuk a nagy bajnoki ünneplésünket Brixworth-ban és Brackley-ben. Mindenki ott volt, ez az 1500 férfi és nő formázza meg ezt a csapatot és teszik lehetővé ezeket a hatalmas sikereket.” – kezdte az osztrák.

    „Ez mindig egy különleges pillanat, de az idei talán még az eddigieknél is különlegesebb, mivel ez volt zsinórban a hatodik bajnoki címünk, ami pedig egy új mérce lett ebben a sportban. Ezen rekord ellenére mindig úgy érzem, hogy még több sikerre vágynak.” – véli Wolff.

    „Nincs értelme megelégedni, mindenki elhatározta, hogy még tovább akarunk fejlődni. A csapatnál dolgozók egy rendkívül inspiráló csoportot alkotnak, akik teljes mértékben a Mercedes azon törekvéseinek élnek, hogy minden idők legjobbjai legyünk.” – zárta.