Címke: Shell

  • Újabb kísérlet energia-hatékonysági rekordok felállítására a Shell Eco-marathonon

    Újabb kísérlet energia-hatékonysági rekordok felállítására a Shell Eco-marathonon

    Európa-szerte több ezer diák dolgozik azon, hogy energia-hatékony járműveikkel új rekordot állítsanak fel az idei Shell Eco-marathon Europe versenyen. A megmérettetést, valamint kísérőprogramját, a Make the Future Live-ot ebben az évben július 1. és 5. között rendezik meg a Weybridge-i Mercedes-Benz Worldben, London külvárosában.

    2019-ben 25 ország 161 csapata kapott meghívást Európából és azon túlról, hogy két versenyszámban tegye próbára műszaki és tervezői tudását. Az első, az 1985 óta megrendezett távolsági verseny, amely azt méri, mely csapat tud a legtávolabb eljutni a legkevesebb energiával, a másik pedig a pilóták versenye. Magyarországról idén három csapat – a győri SZEnergy, a kecskeméti Kandó Electric és a szegedi STECO team – vesz részt, akik ebben az évben az Innovációs és Technológiai Minisztérium védnöksége alatt utaznak Londonba.

    Norman Koch, a Make the Future Live igazgatója kiemelte: „A Shell Eco-marathon inspirálni szeretné a tudományos, a technológiai, a mérnöki és a matematikai pályára készülőket – ezek a területek meghatározó szerepet játszanak a jövő formálásában. A program lehetőséget teremt a diákcsapatok számára, hogy egészséges versenyhelyzetben teszteljék az energia-hatékonysághoz kapcsolódó elméleteiket, amely újabb lökést adhat az innovatív gondolkodásban. Minden év új eredményeket hoz, és izgatottan várom, hogy a csapatok idén milyen innovációs megoldásokkal állnak elő.”

    „A világszerte növekvő keresletnek köszönhetően a közlekedési ágazatok számára kulcsfontosságú kihívást jelent a jelenleg használt mobilitási megoldások energia-hatékonyabbá tétele, valamint új fenntartható technológiák fejlesztése. A Shell Eco-marathon kiváló platform a jövő mérnökei számára, hogy új ötletekkel álljanak elő, és megvalósítsák, valamint leteszteljék azokat. Örömünkre szolgál, hogy ebben az évben is köszönthetünk magyar diákokat a versenyzők között. Minden évben nagyon büszkék vagyunk a hazai csapatokra, ezúton is sok sikert kívánok nekik az idei londoni versenyhez” – tette hozzá Bujdosó Andrea, a Shell Hungary Igazgatóságának elnöke.

    A győri Széchenyi István Egyetem SZEnergy csapata teljesen új járművet épített az idei versenyre, amelyik számításaik szerint még energiahatékonyabb, mint az előző konstrukció. A győri diákok a városi koncepció kategóriában versenyeznek egyedüli magyar csapatként. Az új, elektromos autó leglátványosabb eleme a cseppalakú áramvonalas karosszéria minimális homlokfelülettel és optimalizált orrkúppal.

    Szintén elektromos, de a prototípus kategóriában indul járművével a kecskeméti Kandó Kálmán Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájának Kandó Electric csapata az idei Shell Eco-marathonon. A csapat összetételének folyamatos változása jelenti számukra az egyik legnagyobb kihívást, azonban reményeik szerint a motoron elvégzett fejlesztéseknek köszönhetően idén a mezőny élvonalában végezhetnek majd.

    A Szegedi Tudományegyetem STECO csapata két év után tér vissza a versenybe ugyanebben a kategóriában. A jobb hatásfok érdekében kicserélték a motort, és az azt vezérlő elektronikát is átalakították. A csapat az elmúlt időszakban a tesztelésekre helyezte a hangsúlyt, hogy még energia-hatékonyabbá tegyék elektromos autójukat, és így megdönthessék korábbi rekordjukat.

    A tavalyi távolsági versenyen a francia Microjoule-La Joliverie csapat autója egy liter üzemanyaggal 2 324 km-t tett meg. Az idei verseny kihívást jelent a már rutinosnak számító csapatok számára is. A legnagyobb újdonság a teljesen új helyszín és ismeretlen versenypálya, amely nem csak technológiailag állítja kemény feladat elé a járműveket és a tervezőiket, hanem a csapat stratégiáját is pórbára teszi.

    Az esemény ad otthont a Vezetői Világbajnokságnak is, amelynek fináléjában fej-fej melletti versenyben csapnak majd össze a városi koncepció kategóriában induló legjobb európai, amerikai és ázsiai csapatok autói. Itt a bizonyított energia-hatékonyságnak találkoznia kell a stratégiai gondolkodással, valamint a pilóta rátermettségével és gyorsaságával. Cél, hogy az autó elsőként lépje át a célvonalat anélkül, hogy kifogyott volna belőle az üzemanyag.

  • Horner nem gyanakszik a Ferrari különös illatú üzemanyagára

    Horner nem gyanakszik a Ferrari különös illatú üzemanyagára

    Christian Horner szerint hiba lenne azt kijelenteni, hogy gyanakvást ébresztett benne a Ferrari üzemanyaga.

    A Kínai Nagydíj előtt beszélt arról a brit csapatfőnök, hogy az olasz istálló és partnere a Shell valamit csinálhatott az üzemanyagkeverékkel, ugyanis furcsa illat áramlik át a boxból a szomszédba. Az Auto Motor und Sportnak Horner grapefruitléhez hasonlította a különös eszenciát. A nyilatkozatából sokan azt szűrték le, hogy a Red Bull csapatfőnöke finom utalást tett arra, hogy a Ferrari és partnere a határokat feszegető újítással állt elő, ám a brit szerint korábbi szavaival nem a kérdéses elem szabályosságát akarta megkérdőjelezni, szerinte a Scuderia konstrukciója igen is meg felel a reguláknak.

    Azonban a 45 éves szakember kulcsfontosságú elemnek tartja az üzemanyagot és annak hatékonyságát, ezért is sugallja motorpartnerüknek, a Hondának, hogy próbálják keményebb munkára fogni az ExxonMobilt.

    ,,A gyanakvó talán nem legjobb szó erre. Nyilvánvalóan jó munkát végeztek ugyanis idén, különösen az egyenesekben, kiemelkedő teljesítmény nyújtanak a riválisaikhoz képest. Az üzemanyagnak is köze van a jó szerepléshez, úgy vélem ezen a téren is kiválóan oldották meg a feladatot. Az ExxonMobilnál is érezhető az előre lépés, nagyon keményen dolgoznak a motorpartnerünkkel, a Hondával karöltve. A fejlesztések tekintetében ez a terület még szabad és nyitott, megkötések alig találhatóak, ezért még van kiaknázatlan potenciál ezen a részlegen.”

    A Shell már bebizonyította korábban is mennyire fontos az üzemanyag-keverékek fejlesztése, egy elemzés során ugyanis kiderült, hogy a tavaly használt keverék 21%-al növelte a Ferrari motorjának teljesítményét.

  • Steiner reagált a grapefruit-ügyre: Nálunk a srácok a málnát kedvelik, mi olyan illatú üzemanyagot szeretnénk

    Steiner reagált a grapefruit-ügyre: Nálunk a srácok a málnát kedvelik, mi olyan illatú üzemanyagot szeretnénk

    Günther Steiner is reagált Christian Horner azon megjegyzésére, miszerint a Ferrari üzemanyagának grapefruitlé illata van.

    Pár napja lepte meg a brit csapatfőnök a nagyérdeműt ezzel a kijelentéssel, amivel finoman utalni akart arra, hogy az olasz alakulat partnere a Shell talán kitalált valami turpisságot, ezért érezhető egyfajta furcsa illat az említett garázsokban.

    Helmut Marko is elismerte, valóban van valami érdekes édeskés illat a Scuderia körül, de ő grapefruit helyett inkább eper eszenciát érez.

    A hétvégén megosztották a Haas csapatfőnökével is a különös történetet, aki humorát megcsillogtatva válaszolt az Expressnek.

    ,,A szezon kezdetén, mikor megbeszélésre igyekeztünk a Ferrarihoz, akkor megkérdezték, mi milyen ízesítésű keveréket szeretnénk. Nálunk a srácok a málnát preferálták, ezért arra kértük őket nekünk málna illatú üzemanyagot szállítsanak.”

    A viccelődés után az olasz csapatfőnök komolyra fordította a szót, és a tőle megszokott stílusban válaszolt:

    ,,Sosem hallottam még ilyet, hogy az üzemanyaguknak grapefruit illata lenne. Egyszerűen ötletem sincs, hogy jött ez, én sosem szagoltam meg azt a keveréket, sőt még a saját boxunkban sem éreztem soha, a grapefruit illatot!”

  • Marko nem ért egyet Hornerrel, grapefruit helyett inkább eper illatú a Ferrari üzemanyag-keveréke

    Marko nem ért egyet Hornerrel, grapefruit helyett inkább eper illatú a Ferrari üzemanyag-keveréke

    A Red Bull háza táján megosztottságot szült a Ferrari titokzatos illatú üzemanyaga. Már korábban beszámoltunk arról, hogy Christian Horner szerint különös illat terjeng, az olasz alakulat boxában. Nem rég Helmut Marko is megszólalt az üggyel kapcsolatban, ám a brit csapatfőnökhöz képest, más illatot vélt felfedezni a „szomszédban”.

    Az osztrák tanácsadó ugyanakkor leszögezte, nem gondolja illegálisnak az olaszok konstrukcióját, mindenesetre a válaszokat még keresik, mitől lettek hirtelen ennyivel gyorsabbak a maranellóiak a riválisoknál. Ausztráliában még szenvedett a Scuderia, míg Bahreinben, már öt tizeddel gyorsabb volt az egyenesekben, mint a Red Bull és a Mercedes. Igaz az Ezüst Nyilak aratták le a babérokat az elmúlt futamokon, ám mindkét nagy csapat úgy véli, hogy a Ferrari hirtelen fejlődése még komoly fejtőrést fog nekik okozni a jövőben.

    A riválisok keresik tehát a lehetséges magyarázatot, és egyelőre Christian Horner, a szimatára hagyatkozva talált is valami érdekeset. Pár nappal ezelőtt, ,,gapefruitléhez” hasonlította a Shell által készített üzemanyagot, ám ezzel Marko nem ért egyet, szerinte inkább eper illatú a készítmény.

    ,,Az igaz, hogy furcsa illat terjeng a Ferrari garázsából. Azonban az az illat nem grapefruit hanem eper! Úgy gyanítjuk, hogy megtalálták a megfelelő keveréket a motorjuknak, és ha ez így van, akkor el kell ismerni, hogy jó munkát végeztek. Most nekünk is valami hasonlóra kell törekednünk, továbbá nem gondolnám, hogy az autójuk illegális lenne!” –nyilatkozta a Red Bull tanácsadója az Auto Bild-nek.

  • Horner: A Ferrari üzemanyagának illata olyan mint a grépfrútlé

    Horner: A Ferrari üzemanyagának illata olyan mint a grépfrútlé

    Alig kezdődött el a szezon, de máris felmerült annak a gyanúja, hogy a Ferrari ismét trükközik a motorokkal.

    A téli tesztnapok után az FIA bejelentéseit követően, mi szerint az erőforrásokra vonatkozó szabályok szigorodtak a trükközések miatt, mindenki úgy vélte, hogy a motorok szempontjából a teljesítménybeli különbségek már szinte eltűntek a top csapatok között.

    Aztán Bahreinben történt valami, a Ferrari sokkolta a riválisait azzal, hogy az egyenesben öt tizeddel gyorsabbak voltak mindenkinél, ez pedig körülbelül 40 lóerővel több teljesítményt jelent.

    ,,Úgy gondoltuk, hogy az FIA minden olyan lehetőséget lefedett a szabályok adta kereteken belül, ami megengedné a trükközést. –nyilatkozta Adrian Newey az Auto Motor und Sportnak az üggyel kapcsolatban.

    A legújabb teória szerint nem a Ferrari, hanem a Shell fejlesztett ki valami okosságot, aminek az illatát még a riválisok is megérezték.

    ,,Az üzemanyagnak, ami a Ferrari garázsából áramlik, olyan illata van, mintha grépfrútlé lenne.” – állapította meg Christian Horner a Red Bull csapatfőnöke.

  • Energiafelhasználás veszteség nélkül?

    Energiafelhasználás veszteség nélkül?

    Ezt gondolják a magyar fiatalok a hatékony mobilitásról

    Az Energiahatékonyság Nemzetközi Világnapját március 6-án tartják világszerte, hogy felhívják a figyelmet az ésszerű energiafelhasználásra. Mivel egyre több energiára van szükségünk, ami felmelegíti a lakásokat, meghajtja a járműveket vagy előállítja a termékeket, az energia egyre értékesebbé válik, s még inkább igény mutatkozik az energiatakarékos megoldásokra mind az otthonainkban, mind pedig a közlekedésben. Fiatal magyar, műszaki tanulmányokat folytató diákokat kérdeztünk arról, hogy ők milyen kihívást látnak az energiahatékony mobilitásban.

    Az energia számos formában található meg, ami a hétköznapokban sokszor fel sem tűnik, a hiányát viszont annál inkább megérezzük. A világ energiaigénye növekszik, ami egyaránt a gyarapodó népességnek és a fejlődő életkörülményeknek köszönhető. A szakértők szerint 2050-ben dupla annyi energiát fogunk használni, mint az évezred elején, és az autók száma is megduplázódik: akár 2 milliárd jármű lehet használatban a mai 1 milliárddal szemben. Eközben az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése is egyre sürgetőbb. A kihívások kezelésében a technológiai fejlesztések jelenthetik a megoldást, amelyek úgy segítenék az energiahatékonyság növelését, hogy közben kielégítik a növekvő energiaigényt és környezetkímélő megoldást is jelentenek.

    Energiaipari szereplőként a Shell szakemberei folyamatosan keresik a választ ezekre a kihívásokra, bevonva ebbe a legfiatalabb tehetségeket. A jövő mérnökeire nagy feladat vár, hogy egyrészt szem előtt tartsák az energiahatékonyságot a termék egész életciklusa alatt – a tervezéstől a gyártásig – másrészt, hogy megoldást találjanak a még több, de környezetkímélő energiafelhasználásra.

    „A világ egyik első számú energiavállalataként fontosnak tarjuk, hogy még több és tisztább energiát biztosítsunk az embereknek. A fiatalokat arra szeretnénk inspirálni, hogy az innovatív gondolkodásmód mellett, az energiahatékonyság határait is folyamatosan feszegessék a mobilitásban, ezért is rendezzük meg idén immár 35. alkalommal a Shell Eco-marathon nemzetközi, energiahatékonysági versenyt” – mondta Bujdosó Andrea, a Shell Hungary Igazgatóságának elnöke. A kihívásra a diákok a tudományok, a technológia, a mérnöki tudományok, és a matematika területéről kapnak meghívást, hogy energiahatékony járművet tervezzenek és építsenek, amit aztán a pályán próbálhatnak ki élesben.

    Azok a magyar fiatalok, akik a Shell Eco-marathonra építenek energiahatékony járműveket, jelenleg inkább az elektromos hajtású személyautók elterjedésében látják a jövőt. A győri Széchenyi István Egyetem csapata szerint a mobilitásban az energiahatékonyság fontos szempont a motorfejlesztésnél, és kiemelt szerepe van a károsanyag-kibocsátás csökkentésében is.
    „Az elektromos járműveknél az energiahatékonyság még nagyobb szerepet játszik, hiszen a mai akkumulátor és töltéstechnológiák esetén nem elhanyagolható szempont, hogy a tárolt energia mekkora hatótávot jelent. A hatótávot egyrészt lehet növelni az akkumulátor kapacitásának növelésével, másrészt pedig a jármű fogyasztásának csökkentésével” – mondta el Pusztai Zoltán, a SZEnergy Team csapatvezetője.

    A Debreceni Egyetem Műszaki Karának csapata is hasonlóan látja a problémát.
    „Szerintünk a jövőben a legnagyobb kihívás a mobilitásban, és azon belül is az elektromos járműveknél, hogy hogyan tudják az energiát hosszú távon tárolni és maximálisan kihasználni úgy, hogy a legkisebb veszteséggel számoljanak” – tette hozzá Magyari Attila, csapatvezető.

    A kecskeméti Kandó Kálmán Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájának diákjai a legfiatalabb generáció, akik Magyarországról energiahatékony járművet építettek. Szerintük – figyelembe véve a mai technológiákat – az energiahatékonyság talán az egyetlen válasz a környezeti problémákra. Habár a tananyagban egyáltalán nem foglalkoznak az energiahatékonyság kérdésével, a tanórákon kívül és a szakkörökön előkerül a téma.
    „Mindenképp megemlítendő az elektromos autózás fejlődése, azonban a jelenlegi közlekedésünk még nagyrészt a fosszilis üzemanyagokon alapul, az elektromos energia tárolása még nem tökéletes a technológiai fejlettség miatt. Viszont úgy gondoljuk, hogy ennek a technológiának a folyamatos fejlődésének hatására egyre inkább át fogunk állni az elektromos energiára, ahogy az a személyi közlekedésben már tapasztalható” – mondta Tóth István, aki a szoftverfejlesztésért felel a csapatban.

    A Shell Eco-marathon verseny
    A Shell Eco-marathon verseny olyan programot biztosít a középiskolás és egyetemista diákcsapatok számára, amelynek keretében energiahatékony mobilitási megoldások fejlesztése mellett a csapatban történő együttműködés területén is személyes tapasztalatot szerezhetnek. Arra szeretnék ösztönözni az egyetemistákat, hogy a tanulmányaikban használt ismereteket átültessék a gyakorlatba és minél energiahatékonyabb járművet építsenek, amivel a még innovatívabb mobilitáshoz is hozzájárulhatnak a jövőben. A verseny lényege, hogy melyik csapat járműve használja a legkevesebb energiát, és így ki tudna a legtávolabbra jutni. Már a tervezésnél figyelembe veszik, hogy milyen lesz a karosszéria vagy a futómű kialakítása, hogy minél kevesebb energiát veszítsenek mozgás közben. A vezérléssel vagy az egyedi telemetriai rendszerrel pedig optimalizálni tudják a jármű energiafelhasználását.

  • Kimi megautóztatta Kimiläinent, és búcsúzik a Shelltől

    Kimi megautóztatta Kimiläinent, és búcsúzik a Shelltől

    A Shell videóra vette Kimi Räikkönen utoló ferraris-shelles munkanapját. A videóban a finn versenyző beszél arról, hogy azért nem a versenyzés tölti ki teljesen az életét, szabadidejében szeret annyit aludni, amennyi jól esik, és sok időt tölt a gyerekeivel is.

    Räikkönen a videóban megautóztat több embert is, köztük a W Series egyik finn jelöltjét, Emma Kimiläinent.

    Ezen kívül Kimi nagyon a Shell ajándékának, a benzinkártyának. 😀

    https://www.instagram.com/p/BrBDPhnlFo_/

  • Autósegély-szolgáltatás ajánlattal erősít a megújult Shell ClubSmart

    Autósegély-szolgáltatás ajánlattal erősít a megújult Shell ClubSmart

    A Shell hűségprogramjának tagjai mostantól nemcsak digitális kártyával gyűjthetik pontjaikat mobiltelefonjukon keresztül, hanem sokkal szabadabban használhatják fel azokat. A program új autósegély-szolgáltatásának köszönhetően pedig nyugodtabban kelhetnek útra, így teljes mértékben a vezetés élményére koncentrálhatnak.

    Manapság egyre ritkábban látni, hogy valaki az út szélén saját maga áll neki kereket cserélni, vagy más autósokat int le segítséget kérni. Ez nemcsak a nőkre igaz – a férfiak is egyre kevésbé kezdenek neki utcai ruhában bíbelődni a pótkerékkel. Persze ez azzal is magyarázható, hogy a mai autók már bonyolult szerkezetek, és akár egy egyszerű akkumulátorcsere is komolyabb szakértelmet igényel.

    Pedig az olyan kellemetlen meglepetések, mint a defekt vagy hirtelen elfogyott benzin, mostanság is gyakran teszik próbára a gyanútlan autósok idegeit nemcsak hosszabb utazások, hanem a napi ingázások során is. „Az emberek általában azt gondolják, hogy velük semmi baj nem történhet, ezért amikor ez mégis bekövetkezik, nem tudják, mihez kezdjenek. Az új autók rendelkeznek valamilyen szintű autósegély-szolgáltatásra kiterjedő biztosítással, amelyet általában a vételár tartalmaz a garancia erejéig. A többiek számára jelenthet optimális megoldást a ClubSmart Program keretében nyújtott szolgáltatás, vagyis mobilitási garancia, amely leveszi a vállukról ezt a terhet” – mondta el a ClubSmart autósegély-szolgáltatás biztosítási partnere, az Allianz Assistance magyarországi vezetője, Nagy Róbert.

    „A tervezésnek nagyon fontos szerepe van. Sokkal nyugodtabban kelünk útra, ha megpróbáljuk tudatosan átgondolni, merre megyünk, hosszabb utazások alkalmával hol tankolunk, hol étkezünk, hol pihenünk, vagy hogy vészhelyzetben mi a teendő”– emelte ki Czebe Sándor, a Safedrive Kft. biztonságtechnikai trénere. Ideális esetben ennek része, hogy minden indulás előtt – a hétköznapokban is – körbejárjuk az autót, meggyőződünk a gumik épségéről, vagy, hogy nem történt-e kár időközben autónkban, illetve figyelünk arra, hogy hol parkolunk. „Mindenképpen egyszerűbb és biztonságosabb a parkolóhelyhez hívni a segélyszolgálatot” – hangsúlyozta a szakember. „Mindig figyeljünk a műszerfal jelzéseire – ha a kontrollámpa pirosra vált, vagy feltűnik az autó megváltozott viselkedése, mindenképpen álljunk meg. Természetesen az sem mindegy, hogyan tesszük ezt. Hirtelen reakcióra is szükség lehet, ilyenkor először ellenőrizzük a tükörben, hogy nem sodorjuk-e veszélybe a többi közlekedőt – sőt akár a vészvillogót is bekapcsolhatjuk. Műszaki hiba esetén szinte bárhol félrehúzódhatunk, és a megállás után azonnal állítsuk le a motort. Ha szükséges, féktávolságnyira tegyük le az elakadást jelző háromszöget, és menjünk a járműforgalomtól védett területre.”

    Ha biztonságosan leparkoltuk autónkat és magunkat is biztonságba helyeztük, már csak ki kell hívni a ClubSmart Allianz Assistance által üzemeltett autósegély-szolgálatát, akik onnan átveszik az irányítást és gondoskodnak arról, hogy minden gördülékenyen menjen. A program aktív tagjai számára elérhető autósegély-szolgáltatást defekt, akkumulátor lemerülés, téves üzemanyag tankolás, üzemanyag kifogyás esetén lehet igénybe venni, illetve tanácsadást is lehet kérni, például az autó sérülésével járó esetekben.

    „Sokat gondolkoztunk azon, hogyan tudnánk úgy megújítani a ClubSmart programot, hogy az olyan hasznos előnyöket kínáljon vásárlóink számára, amelyek örömtelibbé teszik és egyben megkönnyítik az utazásaikat. Tavaly mutattuk be továbbfejlesztett minőségi üzemanyagainkat, tavasszal új étel-ital kínálatot fejlesztettünk ki Fördős Zé-vel, és elindult a töltőállomásaink shopjainak átalakítása is, amelynek köszönhetően ma már sokkal modernebb környezetben pihenhetnek meg vendégeink – ezek mind-mind fontos összetevői a gondtalan utazásnak a nyaraláskor és a hétköznapokban egyaránt” – hangsúlyozta ki Bujdosó Andrea, a Shell Hungary Igazgatóságának elnöke. „A hozzánk betérőknek nemcsak különleges vásárlási élményt szeretnénk nyújtani, hanem elkísérni őket a teljes utazáson. Az Allianz Assistance közreműködésével biztosított új autósegély-szolgáltatás lehetővé teszi, hogy gondoskodjunk hűséges vásárlóinkról, utasaikról és autójukról, bármerre is vigye őket az útjuk. Az új, mobiltelefonon keresztül elérhető digitális kártyának köszönhetően a használat is sokkal egyszerűbb lesz, s az applikáció segítségével a pontok alakulásának nyomon követése is könnyebb.”

    Emellett a megújult ClubSmart program számos új meglepetéssel jutalmazza a hűséges vásárlókat – az időszakosan elérhető exkluzív ajándékok mellett újdonság, hogy a tankolással gyűjtött pontok kedvezményre válthatók a shopban található termékekre, szolgáltatásokra vagy üzemanyagra, és mostantól minden 10 pont 10 forint kedvezményt jelent a vásárlás végösszegének legfeljebb a feléig. Az új partnereknek köszönhetően pedig a Booking.com-on foglaláskor, és a Rentalcars.com-on autóbérlésnél is lehet már ClubSmart pontokat gyűjteni.

  • 248%-kal hatékonyabb a Shell és az AirFlow közös kamionja

    248%-kal hatékonyabb a Shell és az AirFlow közös kamionja

    A Shell és az AirFlow Company azzal a céllal tervezte és építette meg a Starshipet, a különlegesen hatékony kamiont, hogy megmutassa, mit lehet elérni az energiafelhasználás csökkentése terén a szállítmányozásban. A legmodernebb technológiával felszerelt tehergépkocsi 3700 km hosszú – Kaliforniától Floridáig tartó – küldetése alatt 68,9 tonnakilométer per liter teherszállítási hatékonyságot ért el, amely 2,5-ször nagyobb, mint a 27,8 tonnakilométer per literes észak-amerikai átlag . Az alkalmazott teherszállítási hatékonyság mutató egy sokkal relevánsabb mérőszáma az energiafelhasználásnak a szállítmány A-ból B-be történő eljuttatása esetén, mivel egyidejűleg veszi figyelembe a szállítmány súlyát, illetve a mozgatáshoz felhasznált üzemanyagot. A viszonyítási alapként használt amerikai adatok valahol az ázsiai és európai átlagadatok között középen helyezkednek el.

    Mi több, a 33 112 kg súlyú Starship (mely súlyból 18 098 kg volt a rakomány ) összesített átlagfogyasztása 3,8 km/l volt, ezzel szintén felülmúlva az amerikai 2,7 km/l átlagot , a legjobb fogyasztás az út alatt pedig 4,2 km/l volt. Emellett azt is kiszámolták, hogy ha mind a kétmillió amerikai kamion a Starship teherszállító hatékonyságával rendelkezne, akkor évente 229 millió tonnával kevesebb lenne a széndioxid-kibocsátás az országban.

    Starship, shell, airflow
    A jövő a szállítmányozásban? Fotó: WELL PR

    Ezeket a méréseket egy független szervezet, az Észak-Amerikai Tanács a Hatékony Teherszállításért (NACFE) auditálta, egy fedélzeti telematikai rendszer segítségével. Az eredmények nagyon időszerűek, hiszen a globális szállítmányozási szektor régóta keresi a megoldást arra, hogyan csökkentse az üzemanyagfogyasztást a maximális rakomány mellett, úgy hogy közben csökkentik a költségeket és megfelelnek az üzemanyagfogyasztási előírásoknak.

    „Nagyon örülünk, hogy a Starship kamion ilyen sikeresen teljesítette első útját, valós szállítmányozási keretek és feltételek mellett, beleértve a viharos esőzéseket is. A tervünk ezzel a kezdeményezéssel az volt, hogy elkezdjék felülvizsgálni a szállítmányozási ágazatban a teherszállítási hatékonyság meghatározását, és további párbeszédet kezdeményezzünk az AirFlow Truck Company-val, illetve a többi gyártóval” – monda Robert Mainwaring, a Shell Kenőanyagok innovációért felelős technológia menedzsere.

    Ezt a kiemelkedő teherszállítási hatékonyságot a Shell kenőanyagok és a fokozott aerodinamikai kialakítás – a speciálisan kialakított, szénszálas vezetőfülke, a teljes oldalsó takarás a pótkocsi teljes hosszában, a Cummins X-15 motor, az alacsony gördülési ellenállású gumiabroncsok és az intelligens vezetési megoldások – együttesen tették lehetővé. Kenőanyagként a Shell egy alacsony viszkozitású, teljesen szintetikus, nagy teljesítményű motorolaját használták, amely védelmet nyújt a kopás, a lerakódások és az olajlebomlás ellen, valamint az átviteli olajokat, a differenciálmű olajokat és a kerékagyolajokat is a Shell adta. Ezt a motorolaj-technológiát már világszerte tesztelik az OEM-ek és ugyanolyan viszkozitást mutat, mint a Shell Rimula Ultra E +.

    A Starship kezdeményezés egy következő lépés azon az úton, amely ahhoz vezet, hogy megtaláljuk a választ a világ energetikai kihívásaira – ez a technológia mind a szállítmányozási szektor mind pedig a szélesebb környezete számára előnyökkel jár majd.

  • Szépen teljesítettek a magyar csapatok a Shell Eco-marathon Europe versenyen

    Szépen teljesítettek a magyar csapatok a Shell Eco-marathon Europe versenyen

    Július 5-8. között a londoni Queen Elizabeth Olimpiai Park adott otthont a Shell Eco-marathon energiahatékonysági versenynek, amin 147 egyetemi és középiskolás – köztük három magyar – csapat vett részt 27 országból, Európából és azon túlról. A diákok a saját építésű járműveiket tették próbára, hogy kiderüljön, ki tud a legkevesebb energia felhasználásával a legtávolabbra jutni. A magyar diákok megmutatták, hogy fejlesztéseikkel helyük van a jövő mérnökei között, akik a mobilitás legújabb kihívásaira keresnek megoldásokat.

    A Shell Eco-marathon versenyt 34. alkalommal rendezték meg olyan egyetemisták és középiskolások számára, akiket érdekel a jövő mobilitása és az energetikai kihívások megoldása. A diákok nemcsak megtervezik és megépítik saját üzemanyag-takarékos járművüket, de élesben teszik próbára saját fejlesztésüket a nemzetközi mezőnyben.

    A verseny során a csapatoknak egy 945 méter hosszú utcai pályán 15 kört kell teljesíteniük csupán 1 liter üzemanyaggal, vagy 1 kWh villamos energiával, mindezt úgy, hogy közben tartják az előírt 25 km/h átlagsebességet. A cél, hogy kiderüljön, melyik csapat autója tudja a legnagyobb távot megtenni a legkevesebb energiával. Minden kategóriában összesen négy próbálkozásuk lehet a diákoknak a pályán, amelyekből a legjobbat számítják be a végső eredménynél.

    A prototípus kategóriát a francia Microjoule-La Joliverie nyerte, akik 2324 km-t tettek meg a belsőégésű motorral hajtott járművükkel. A városi koncepció kategóriában versenyzőknek kihívást jelentett, hogy az előző évekhez képest rövidebb pályán zajlott a verseny, mert lecsökkent a guulási idő és így többször kellett megállniuk. A francia Paul Sabatier Toulouse Egyetem INSA de Toulouse csapata ennek ellenére megdöntötte a kategóriája rekordját. Ez idén csak nekik sikerült: a diákok városi koncepció kategóriában 188 km-t tettek meg elektromos autójukkal. A Dán Műszaki Egyetemről a DTU Roadrunners csapat nyerte a belsőégésű városi koncepcióautó díját 374 km/l eredménnyel.

    Magyarországról idén három – két egyetemi és egy középiskolás – csapat vett részt a kihívásban. A Széchenyi István Egyetem SZEnergy csapata a városi koncepció kategóriában indult elektromos járművével. Ebben a kategóriában a járművek külsőre a mindennapi autókhoz hasonlítanak, viszont a rendkívüli üzemanyag-hatékonyságuk különlegessé teszi őket. A prototípus kategóriában a Debreceni Egyetem Műszaki Karának hallgatói és a KSZC Kandó Kálmán Szakgimnázium diákjai versenyeztek, akik a jármű tervezésénél az üzemanyaghatékonyság maximalizálását és a légellenállás csökkentését tartották szem előtt.

    A legtapasztaltabb magyar csapat, a győri SZEnergy Team 11. alkalommal vett részt a Shell Eco-marathon Europe kihívásban, és a mezőny elején, 125 km/kWh eredménnyel a hatodik helyen zárta a versenyt. A négy próbálkozás során a diákok folyamatosan javítani tudtak az eredményükön, annak ellenére, hogy időközben motort kellett cserélniük a meghibásodott tengelykapcsoló miatt. „Kihoztuk az autóból a legtöbbet, minden fejlesztést megcsináltunk, ami lehetséges volt. Mindig nagyon izgalmas nemzetközi csapatok között versenyezni és látni, hogy mennyi megközelítése lehet egy feladatnak. Idén olyan csapatokkal is fel kellett vennünk a versenyt, akikkel nem számoltunk, hogy rengeteget fejlődtek az elmúlt időben.” – tette hozzá Pusztai Zoltán, csapatvezető.

    A kecskeméti KSZC Kandó Kálmán Szakgimnázium idén teljesen új csapattal utazott Londonba a versenyre. A középiskolások két vezérléssel készültek, amelyeket a tesztelések és a próbakörök alatt folyamatosan állítottak és javítottak, hogy minél eredményesebb kört futhassanak. A harmadik futamra sikerült megtalálni a legjobb beállítást, amivel végül 347 km/kWh eredmény értek el, így a 13. helyen végeztek. „Még a futam előtt egy órával is dolgoztunk és teszteltük az autót, hogy a legjobb vezérléssel tudjunk a pályára lépni. Fontos volt, hogy mind a négy próbálkozáson mért kört tudjunk menni, és javíthassunk az előző eredményen. Büszkék lehetnek a diákjaink, hogy középiskolás csapatként a középmezőny elején végeztünk” – mondta Borsodi István, csapatvezető.

    A debreceni DE MK Team harmadik alkalommal vett részt a versenyben energiahatékony járművével. A 98 km/kWh eredménnyel a 29. helyen zárta a versenyt kategóriájában. A megmérettetés nem múlt el izgalmak nélkül, az egyik tesztkör alatt összeütköztek egy másik csapattal, de folytatni tudták a versenyt. „Az idén nagyon sok első éves hallgató csatlakozott a csapathoz, akik végig lelkesek voltak és büszke vagyok rájuk, hogy a versenyen is helytálltak. Az, hogy teljesítettük a technikai előírásokat és a pályán is eredményes kört futottunk, valamint, hogy részt vehetünk a következő versenyen, már megérte a befektetett energiát” – mondta Magyari Attila, a debreceni csapat vezetője.

    Shanna Simmons a Shell Eco-marathon technikai igazgatója hozzátette: „Az európai verseny – az új pályának és a londoni forróságnak köszönhetően – nagyobb kihívást jelentett a csapatok számára mint valaha. Azonban a mérnökök ezen a versenyen mindig készen állnak a megmérettetésre, és ez idén sem volt másképp. Tanúi lehettünk annak is, ahogy az első önvezető járművek tesztelték az európai pályát. Jövőre izgalmas verseny vár ránk, amikor elindul ez a kategória is.”

    A Shell Eco-marathon versenyt a Make the Future Live fesztivál keretében rendezték meg, amely a tudomány és innováció fesztiválja, és platformot biztosít a tudományos és mérnöki területen dolgozók következő generációja számára, hogy bemutassák, megvalósítsák és kipróbálják legújabb ötleteiket.