Címke: Shanghai-i 4 órás

  • A Rebellion legyőzte a Toyotát Shanghaiban

    A Rebellion legyőzte a Toyotát Shanghaiban

    Némi meglepetésre a Rebellion Racing nyerte a shanghai-i 4 órás versenyt a WEC idei szezonjának harmadik állomásán.

    A svájci istálló a második győzelmét aratta, miután visszatértek az LMP1-es kategóriába, a legutóbbit 2018-ban Silverstone-ban, amikor a Toyotákat kizárták előlük. A Toyota utóbbi időben mutatott fölényét mi sem bizonyítja jobban, hogy a pályán utoljára 2017-ben, Austinban tudták megverni őket, akkor a Porsche volt erre képes.

    Így két év után tudta az 1-es számú autó, Bruno Sennával, Gustavo Menezessel és Norman Natoval erőből legyőzni a japán gyári autókat.

    A Rebellion végül közel egy perces előnnyel utasította maga mögé a 8-as számú Toyotát, pedig Senna az utolsó percekben még egy bokszkiállást is beiktatott.

    „Az autó ma egyszerűen hibátlan volt végig a futamon. Talán a sors ezt a napot nekünk szánta. Nagyon boldogok vagyunk.” – értékelt a leintés után Bruno Senna.

    A pontversenyben továbbra is a 8-as Toyota vezet, megelőzve a testvér autót. Az 1-es Rebellion ezzel a sikerével megerősítette a harmadik helyét a pontversenyben, 19 pont jelenleg a hátrányuk öt fordulóval a szezon vége előtt.

    A svájciak győzelméhez nagyban hozzájárult az idénre bevezetett hendikep rendszer, és mivel a Toyota legutóbb nyert Fujiban, ezért őket hátráltatta most ez a rendszer.