Címke: shakedown

  • Teljesítette első métereit a Porsche Formula E autója

    Teljesítette első métereit a Porsche Formula E autója

    Túl van az autója bejáratásán a Formula E-ben jövőre bemutatkozó Porsche, amely Neel Janival tette meg a történelmi köröket.

    Mint ismert, a következő bajnokságban a Porsche is gyári csapattal indul az elektromos sorozatban, és az egyik versenyzőjük a svájci Neel Jani lesz. Kedden pedig először gurultak pályára az autóval a gyár weissach-i tesztpályáján, ahol semmiféle gond nem jelentkezett az autóval.

    „Nagyon büszke vagyok arra, hogy én lehettem az első, aki vezethette a Porsche Formula E autóját. Vezetni ezt az autót nem csak megtiszteltetés, hanem rendkívül izgalmas is. Új fejezetet nyitunk a csapat történelmében. Fantasztikus érzés volt számomra. A csapatnál mindenki érzi, hogy ez a projekt hatalmas magasságokba juthat. Nem mentünk el a határig az autóval, de még így is nagyon lenyűgözött. Alig várom már, hogy újra tesztelhessek.” – mondta a nap végén Jani.

    A Porsche számára ez lesz első verseny program miután 2017-ben kiszálltak a WEC-ből.

    „A Porsche Formula E-s hajtáslánca átesett a tűzkeresztségen. Ez egy fontos nap volt a projektben részvevők számára. Ezer köszönet mindenkinek aki a szívét és lelkét tette bele az autó tervezésébe az elmúlt hónapokban. Azonban még továbbra is sok munka áll előttünk, míg bemutatkozunk a sorozatban. Teljes mértékben a további munkára fogunk koncentrálni, hogy minél jobban kiismerjük magunkat a Formula E tekintetében.” – nyilatkozta Fritz Enzinger, a Porsche alelnöke.

    Jövőre nem csak a Porsche lesz az egyetlen gyártó aki belép a sorozatba, hanem a Mercedes is, akik nemrégiben mutatták e az autójukat.

  • 360 fokos kamerán Max Verstappen első körei az idei Red Bullal

    360 fokos kamerán Max Verstappen első körei az idei Red Bullal

    A szerdai autóbemutatójuk után a Red Bull tegnap pályára is gurult Silverstone-ban az RB15-tel. Az első pályára gurulás után Max Verstappen reakciói jót sejtetnek az energiaitalosok számára, a jövő héten kezdődő hivatalos szezon előtti tesztekre.

    A Red Bull pedig egy rövid videót tett közzé a hivatalos YouTube csatornáján a tegnapi shakedown-ról, ahol egy kis időre Verstappen útitársai lehetünk egy 360 fokos kamera segítségével.

  • Pályán az új Toro Rosso és a Sauber C37 is!

    Pályán az új Toro Rosso és a Sauber C37 is!

    A faenzaiak máris a pályára küldték a Toro Rosso STR13-ast, ami indokolt is nekik, mert hamar össze kell barátkozniuk a Honda motorokkal. A helyszín és ez a teszt is már ismert volt, és a kiscsapat jó szokásukhoz híven húzzák mindenki idegeit olyan felvételekkel, amelyen az autóból konkrétan nem látni semmit. Ez idén sem maradhatott ki, íme:

    A Sauber sem tétlenkedett, ők pedig már eleve Barcelonában, tehát a szezon előtti teszt helyszínén vannak,. és végzik épp a C37-es shakedown tesztjét, egy filmezős nap keretén belül.

  • Havas időben, már Haloval tesztelnek az F2-esek!

    Havas időben, már Haloval tesztelnek az F2-esek!

    Idén első alkalommal gurulnak ma pályára a Formula 2-es autók, immáron Haloval felszerelve. A shakedown-ra Franciaországban, Magny-Coursban kerül sor, ahol havas időjárás fogadta a csapatokat és versenyzőket.

    https://www.instagram.com/p/BfLE5k9hkdc/?tagged=formula2

    https://www.instagram.com/p/BfJNENXhCg_/?tagged=formula2