Címke: SF-24

  • Meglepő kijelentést tett Bearman a szenzációs bemutatkozását követően

    Meglepő kijelentést tett Bearman a szenzációs bemutatkozását követően

    A Szaúd-arábiai Nagydíj egyik legnagyobb sztárja minden kétséget kizáróan Oliver Bearman volt. A Carlos Sainzot helyettesítő brit fiatal reméli, hogy elég jó munkát végzett ahhoz, hogy az egyik istálló lehetőséget biztosítson a számára a 2025-ös szezonra.

    Bearman egy zseniális első versenyt tudhatott maga mögött annak ellenére, hogy csak a harmadik szabadedzésen vezethette először éles körülmények között az SF-24-et. A Formula 2-ben versenyző brit pilóta az előkelő 7. helyet szerezte meg, amivel többek között Lando Norrist és Lewis Hamiltont is meg tudta előzni.

    A Hamiltont és Norrist is legyőző Bearman a futam alatt jött rá, hogyan működik a Ferrari

    Bearman Sainz Ferrarijában bizonyíthatta a képességeit, miután a spanyol kiválóságnak begyulladt a vakbele, és emiatt azonnal meg is kellett műteni őt. Az operációnál szerencsére minden volt, és mindenki legnagyobb meglepetésére a spanyol pilóta már a helyszínről követhette végig az 50 körös verseny eseményeit.

    Bearmant már a beugrása előtt az egyik legnagyobb esélyesnek tartották a Haas egyik üléséért folytatott versenyfutásban. Ugyan a mindössze 18 éves pilóta kiváló dzsiddai estéje akár nagyszerű lehetőségeket biztosíthat a számára, a brit újonc a futam után hangsúlyozta, hogy idén az F2-re szeretne összepontosítani.

    Bearman a Szaúd-arábiai Nagydíj kezdete előtt. Fotó: Photo Xavi Bonilla/DPPI/Scuderia Ferrari Press Office

    „Először is, a Formula 2-ben ezentúl már nem lesz bonyolult a dolgom – árulta el Bearman, aki a pole-ból indulhatott volna a Formula 2 vasárnapi főversenyén. – Nem kell aggódnom az akkumulátorral kapcsolatos kérdések miatt, hogy például miként kell beosztanom az energiát. A legfőbb fókuszt továbbra is az F2 élvezi, de remélem a mai teljesítményem egy remek állásinterjú volt.”

    „A Formula 2 egy nagyszerű felkészülést biztosít, mert tudtam, hogy minden rendben lesz. Ez szerintem már az első szabadedzésen autózott körömön is látszódott, ahol már felvettem a ritmust, és közel autóztam a falakhoz. Ez is azt bizonyítja, hogy a fiatal pilóták szinte mindent megtanulhatnak az alsóbb kategóriákban.”

    Bearman azt is hozzátette, hogy a legnagyobb meglepetést a Forma-1-es autókban rejlő óriási potenciál jelentette a számára.

    „Őrület, hogy milyen keményen lehetett nyomni, különösen az utolsó 10 körben, amikor a srácok [Lando Norris és Lewis Hamilton] mögöttem voltak a friss lágy keverékeken – folytatta a fiatal brit. – Lényegében időmérős köröket autóztam egymás után. Ez nagy precizitást igényelt a részemről a falak közelsége miatt, de minden pillanatát élveztem.”

    A Formula 2-ben a Prema csapatát erősítő Bearman végezetül minden jót kívánt a lábadozó Sainznak, aki szerinte olyan jó úton halad a gyógyulás útján, hogy Melbourne-ben akár már autóba is ülhet majd. Azonban ha nem így lenne, a fiatal brit nagyon szívesen újra beülne a Ferrariba, de e forgatókönyv esetében a végleges döntést minden bizonnyal az olasz istálló hozná majd meg.

    Remek bemutatkozást, parádés csapatmunkát és újabb Verstappen-győzelmet hozott a szaúdi futam

  • Máris pályán az új Ferrari, optimista versenyzőkkel (videó)

    Máris pályán az új Ferrari, optimista versenyzőkkel (videó)

    Charles Leclerc és Carlos Sainz benyomásai is pozitívak a Ferrari új autójáról, amit a hivatalos premier után rögtön kipróbáltak Fioranóban.

    A Ferrari ma bemutatott 2024-es versenyautójától mindkét versenyző azt várja, hogy azzal rendszeresen a mezőny elején harcolhatnak. Ez hosszabb ideig legutóbb 2022-ben a szezon elejétől a nyári szünetig sikerült nekik, azóta csak bizonyos körülmények között, bizonyos pályákon szorongatták meg a Red Bullt.

    „Az SF-24-nek kevésbé érzékenynek, könnyebben vezethetőnek kell lennie, hogy jól szerepeljünk. Arra számítok, hogy az autó több szempontból előrelépést jelent, és a szimulátorban azt tapasztaltam, hogy ott tartunk, ahol szeretnénk. Az idei szezonban folyamatosan az élmezőnyben akarunk lenni” – nyilatkozta Leclerc.

    Sainz hasonlóan vélekedett, reménykedett. „Várom, hogy a pályán vezessem az autót, és kiderüljön, a szimulátorhoz hasonlóan ott is úgy érzem-e, hogy megtettük az óhajtott előrelépést. Az a cél, hogy a kocsi jobban vezethető legyen, és ezáltal következetesebb legyen a tempónk a futamokon” – mondta.

    Elöl piros, de hátul egészen szokatlan Leclerc és Sainz új szerelése

    A Ferrari ugyanakkor a fejlesztések hatására sokat javult tavaly, az erősorrendben a szezon végére egyértelműen ők léptek a második helyre. A csapat 2023-ban egyetlen győzelmet aratott, Sainz révén, míg Leclerc öt pole pozícióval hívta fel magára a figyelmet (Sainz két nagydíjon indult az első rajtkockából).

    A versenyzők a Ferrari fioranói tesztpályáján, a filmforgatási „tesztlehetőség” keretében kedden rögtön ki is próbálták az új kocsit.

  • Rendkívül puritán autóbemutatót tartott a Ferrari

    Rendkívül puritán autóbemutatót tartott a Ferrari

    A Ferrari F1-es versenyautóját SF-24-nek hívják 2024-ben, amit felhajtás nélkül, egy másfél perces videón mutattak be.

    A Ferrari tavaly már az első verseny után úgy döntött, szakít a 2022-es szabályrendszer óta használt autótervezési elvével, és teljesen új útra lép, mivel kiderült, másképp nem győzhető le a Red Bull. A szezon során a több lépcsőben bevetett frissítésekkel az autó javult, és nem sokon múlt, hogy a csapat megelőzze a Mercedest a konstruktőri értékelésben.

    Ennél természetesen azért magasabbak az elvárások Maranellóban. A legújabb próbálkozás során teljesen az alapoktól kiindulva, az eddig tanultak alapján tervezhették meg az autó összes részletét, így reményeik szerint idén többször szállhatnak csatába reális eséllyel a futamgyőzelmekért, netalántán a vb-címért.

    Ceremónia, díszes körítés és nyilatkozatok nélkül, online mutatták be az új autót (pontosabban feltehetően a látványát), a videón pedig biztos semmilyen fontos részletet sem mutattak be a pályán később majd valóban alkalmazott műszaki megoldásokról. Ugyanakkor úgy néz ki, a Ferrari új modelljét már ma pályára küldik Fioranóban, erről a nap folyamán igyekszünk képeket közölni.

    A Ferrari 2024-es versenyautójának tervezése már teljes mértékben a tavaly januárban kinevezett csapatfőnök, Frédéric Vasseur felügyelete alatt zajlott. „Ott kell folytatnunk, ahol az előző szezon végén befejeztük, amikor folyamatosan az élmezőnyben mentünk” – jelentette ki a csapatfőnök.

    A versenyzőpáros Charles Leclerc és Carlos Sainz lesz idén, utóbbinak ez egyben a búcsúszezonja is, hiszen 2025-ben Lewis Hamilton érkezik a helyére. Tavaly egyébként Sainz volt az egyetlen, aki nagydíjat nyert a Red Bull pilótáin kívül. A versenyzők új ruházatáról itt láthattok képeket.

    Az új kocsi festéséről azt írta a Ferrari, hogy 1968 óta először kapott helyet a sárga csík az oldalán, a fehér vonal pedig először a történelemben.

    A Ferrari a McLaren útját járná be a téli szünetben

  • Leclerc a legutóbbi kijelentésével Hamiltont is figyelmeztethette

    Leclerc a legutóbbi kijelentésével Hamiltont is figyelmeztethette

    Charles Leclerc még mindig nem árult el a sajtónak semmi konkrétumot Lewis Hamilton Ferrarihoz való szerződésével kapcsolatban. A monacói azonban a legutóbbi kijelentésével burkoltan üzenhetett a hétszeres világbajnoknak, hogy számára ezentúl csak és kizárólag győzelem lehet elfogadható eredmény.

    A Ferrari még januárban jelentette be, hogy megállapodott a monacóival a 2024-ben lejáró szerződésének meghosszabbításáról. Ugyan a hírekben nem derült ki, hogy az 5-szörös futamgyőztes Leclerc meddig kötelezte el magát a vörösökkel, sajtóértesülések szerint egy újabb hosszú távú kontraktust hozhatott tető alá a két fél.

    Elöl piros, de hátul egészen szokatlan Leclerc és Sainz új szerelése

    Azonban február elején Hamilton lesokkolta a világot, amikor kiderült, hogy 12 év után távozik a Mercedestől az idei szezon végén, és 2025-től a vörösök overalljában fog versenyezni Leclerc csapattársaként.

    Azt még nem tudni, hogy a monacói szupersztár miként reagált a sokkoló hírek hallatán, azonban az olasz Corriere dello Sport úgy tudja, hogy „sokkolva” és „csalódottan” vette tudomásul a Hamilton-Ferrari-házasság létrejöttét. Az viszont biztosnak tekinthető, hogy a monacói kijelentette, nem azért van itt, hogy csak a második legjobb legyen a királykategóriában.

    „Megnyerni a bajnokságot, ez az egyetlen célom van jelenleg – szögezte le Leclerc, aki a tavalyi évben győzelem nélkül maradt. – Csak az első hely megszerzése esetén leszek boldog, nem a második pozíciókért vagyok itt. Reális ambíciókat kell felállítani, de emellett optimistának kell maradni és a létező legjobb munkát szükséges elvégezni.”

    „Mindannyian nyerni szeretnénk, de ha megnézzük, hogy honnan indultunk tavaly, akkor jól látszik, hogy a Red Bullnak nagy az előnye a többiekkel szemben. Emiatt az elsődleges feladat a hátrány csökkentése lesz a számunkra. Mindent meg fogunk tenni, hogy ezt a lépést sikeresen megtehessük.”

    Az olasz istálló a jövő héten, február 13-án mutatja majd be az idei versenyautóját, az SF-24-et. Azonban azt még nem lehet tudni, hogy a Scuderia bejáratja-e az új autót a fioranói tesztpályán a prezentáció előtt vagy sem.

    Leclerc – aki elégedett volt az új autóval a szimulátorban való teszteket követően – már nagyon izgatott az első éles bevetés miatt, mert állítása szerint nagyon sok munkát fektettek az új konstrukcióba, és a fejlesztéseknek már hónapokkal a tavalyi szezon vége előtt nekikezdtek.

    Ez lehet Hamilton legfőbb hátránya Leclerc-rel szemben a Ferrarinál

  • Ritka következetességgel nevezte el 2024-es autóját a Ferrari

    Ritka következetességgel nevezte el 2024-es autóját a Ferrari

    Nem várt a bemutatóig, már két héttel azelőtt bejelentette 2024-es autójának modellnevét a Ferrari. 2017-18 óta nem csináltak olyat, mint most.

    A Ferrari különbözik a többi F1-es csapattól abban, hogy náluk nemcsak a bemutatót, de az autó nevének felfedését is külön várakozás előzi meg. A másik kilenc istállónál, hacsak nem történik tulajdonosváltás, könnyen kikövetkeztethető a név, hiszen az esetek nagy többségében csak eggyel nő a modell sorszáma, a Ferrarinál viszont előszeretettel variálják ezt, olykor az istálló fontos évfordulóira utalva a számozással.

    2020-ban például SF1000 volt az autó neve, hiszen abban az évben teljesítette ezredik F1-es nagydíját a csapat, 2021-ben SF21, 2022-ben pedig az F1-75 a versenycsapat fennállásának 75. évére utalt.

    A Ferrari 2024-es modelljének neve SF-24 lett.

    https://twitter.com/ScuderiaFerrari/status/1751935859358585006

    Ez ritka következetességnek számít a csapaton belül, hiszen folytonosságot jelent a tavalyi SF-23 után.

    Legutóbb 2017 és 2018 között mutatott ugyanilyen logikát a Ferrari két egymást követő modelljének neve, amikor az SF70H-t az SF71H követte.

    A csapat február 13-án mutatja be idei versenyautóját.

    A Ferrari F1-es autónevei a hibridkorszakban.

    2024 – SF-24

    2023 – SF-23

    2022 – F1-75

    2021 – SF21

    2020 – SF1000

    2019 – SF90

    2018 – SF71H

    2017 – SF70H

    2016 – SF16-H

    2015 – SF15-T

    2014 – F14 T

    Tavaly ilyenkor már elveszett volt a Ferrari, de most ígéretesebbek az előjelek