Címke: sérülés

  • Alonso még hónapokig sérült kézzel versenyez

    Alonso még hónapokig sérült kézzel versenyez

    Fernando Alonso elárulta, hogy az Ausztrál Nagydíj óta sérült kézzel versenyez, melynek gyógyulása még mostantól számítva hónapokig eltarthat.

    A spanyol a melbourne-i kvalifikáció legvégén, a legjobb helyekért harcolva törte össze az autót, miután az egyszer csak megadta magát a gyorskörén. A fallal való találkozás előtt pedig nem sikerült levennie a kezét a kormányról, így az megsérült.

    „A csontjaim, szalagjaim, inaim – jelenleg egy káosz az egész” – nyilatkozta Alonso az állapotáról. „Két-három hónapra van szükségem, és nincs műtét, semmit sem lehet tenni. Csak pihentetésre van szüksége, de sajnos kéthetente vezetnem kell, ezért megpróbálok otthon pihenni, de ez így eltart néhány hónapig.”

    Alonsónak felvetették, hogy azzal tudna egy kis plusz időhöz jutni, ha átadná a volánt Oscar Piastrinak, erre így válaszolt: „Igen, de szükségünk van a pontokra.”

  • Marko: Verstappennek csupán a nyaka állt be a baleset után

    Marko: Verstappennek csupán a nyaka állt be a baleset után

    Max Verstappen meglepően jól van ahhoz képest, hogy a Brit Nagydíjon 51G-s erővel csapódott a gumifalba, mely ütközést követően a hollandot rövid időre kórházba szállították.

    Miközben a legnagyobb témát Lewis Hamilton büntetése, majd győzelme, és ünneplése szolgáltatta, Verstappent kiengedték a kórházból és már otthonában, Monacóban tartózkodik.

    „Egy 51G-s becsapódás már nem játék.” – nyilatkozta Dr. Helmut Marko egy osztrák újságnak, aki szerint a britek hétszeres világbajnokát el kellene tiltani egy versenyről a Copse nevű kanyarban történtek miatt.

    „A tény, hogy Verstappen túlélte, megmutatta milyen jól van edzve.”

    Természetesen Markót Verstappen jelenlegi állapotáról is megkérdezték:
    „Már Monte Carloban van, és már a fizioterapeutájával dolgozik. Továbbra is a beállt nyakával küzd egy picit, de meglepően jól van. Első ránézésre azt hittem, pár napig nem nagyon fog tudni mozogni.”

    Marko már a verseny vége után azonnal jelezte, hogy a Red Bull azért majd megpróbája megváltoztatni azt a 10 másodperces büntetést, ami nem akadályozta meg abban, hogy megnyerje a futamot.

    Arra a kérdésre, hogy valóban erre törekszik-e a csapat, a 78 éves osztrák ezt felelte:
    „Ehhez új bizonyítékokra volna szükség, de valójában mindenki látta mi történt.”

    „Felteszem magamnak a kérdést – kell-e annál több bizonyítékra, mint amikor valaki az első kerekével kiüti ellenfele hátsó kerekét?”

    Marko azt a forgatókönyvet egyébként kizárja, hogy Verstappen bármiféle bosszúra készülne Hamilton ellenében:

    „Mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy bajnok legyen. De teljesen biztos vagyok benne, hogy semmiféle bosszúról, vagy bármi más hülyeségről egyáltalán gondolat születhet. Nem fogunk arra a szintre elérni.” – zárta Marko

  • Ilyen mértékben sérült meg Bottas autója az imolai balesetben

    Ilyen mértékben sérült meg Bottas autója az imolai balesetben

    Valtteri Bottas az előző hétvégén történt Emilia Romagna Nagydíjon szenvedte el talán Forma-1-es pályafutása legnagyobb balesetét. A Mercedes finn pilótája a célegyenesben, 300 körüli tempónál ütközött össze George Russell Williamsével. A balesetet szerencsére mindketten épségben megúszták, azonban az autóik már annál kevésbé.

    A korábbiakban a brackleyi istálló technikai igazgatója Andrew Shovlin elmondta, hogy szerinte a költségsapka bevezetése sportba az ilyen nagyobb kaliberű balesetek miatt sem jó, mert egy ilyen eset után hatalmas költségek merülhetnek fel az autó javítása miatt.

    A Mercedes attól félt, hogy a nagy becsapódás miatt sérülés érhette Bottas autójának hajtásláncát. Azonban a részletes kivizsgálást követően megnyugodhattak, ugyanis az erőforrásban nem keletkezett hiba és tökéletesen működött. Ez nem csak Bottas és a Mercedes számára jó hír, hanem Russellnek is.

    A baleset következtében a finn W12-jének monokokkja azonban kis mértékben megsérült. Ugyan a sérülés nem nagy és továbbra is lehetne használni a monokokkot, a bajnoki címvédő istálló inkább nem kockáztat és Bottas egy vadonatúj vázat fog majd kapni a Portugál Nagydíjra.

  • McLaren: Ricciardo versenyét befolyásolta a Gaslyval való ütközése

    McLaren: Ricciardo versenyét befolyásolta a Gaslyval való ütközése

    A McLaren felfedte, hogy Daniel Ricciardo versenyét nagyban befolyásolta a Pierre Gaslyval való találkozása. A francia pilóta ugyanis hátulról nekiütközött az ausztrál pilótának, ezzel kisebb sérüléseket okozva az autóján.

    Ricciardo – aki végül a hatodik helyről rajtolva végzett a hetedik helyen a Bahreini Nagydíjon – elmondta, hogy nem volt képes kihozni a maximumot az MCL35M-nek.

    A biztonsági autós újraindítást követően az ausztrál autójának bal hátsó részének ment neki Gasly, aki emiatt elveszítette az első szárnyát és ezzel intézve magának egy extra kiállást.

    Habár úgy tűnt, Ricciardo autója megúszta sérülés nélkül, a McLaren tanúsága szerint ez korántsem így volt.

    „A futamot követően némi sérülést véltünk felfedezni Daniel padlólemezén,” – nyilatkozta a wokingi istálló csapatfőnöke Andreas Seidl.

    „A sérülés a Gaslyval való találkozás során keletkezhetett és emiatt jelentős leszorító erőt veszített. Mindezek ellenére Daniel az eddigi F1-es tapasztalatát felhasználva volt képes kihozni a maximumot az előtte álló lehetőségből és fontos pontokat szereznie a csapatnak.”

    Ricciardo a verseny után adott nyilatkozatában elmondta, hogy összességében nagyon boldog az első Mclaren-es hétvégéjén nyújtott teljesítményével.

    „Ha csak magára a versenyre koncentrálok, akkor elmondhatjuk, hogy szenvedtem,” – ismerte el az ausztrál pilóta. „Maximum egy-két kör erejéig tudtam kihozni az autó maximumát, utána valahogy mindig visszaesett a tempóm.

    „Nyilvánvalóan itt most minden új a számomra, szóval rengeteg házi feladatot kell elvégeznem annak érdekében, hogy a létező legkomfortosabban érezzem magamat az autóban.

    „Megbeszéljük majd a csapattal az első hétvégén tapasztaltakat és biztos vagyok benne, hogy Imolában még jobbak leszünk majd,” – zárta a Méhészborz, aki ezzel az eredményével a hetedik helyen áll az egyéni pontversenyben.

  • Grosjean: már kétszer álltam dobogón törött kézzel

    Grosjean: már kétszer álltam dobogón törött kézzel

    A Bahreini Nagydíjon balesetet szenvedő Romain Grosjean éppen debütálni készül az IndyCarban, F1-es karrierje befejeztével elárulta, kétszer szerzett dobogót problémás kézzel.

    A francia a Dale Coyne Racinggel írt alá a tengerentúlon, de novemberi balesete után az oválpályás versenyeken nem vesz majd részt.

    „A bal kezemen még mindig látszódnak a nyomok. De rosszabbul néz ki, mint amilyen. Minden jól működik. A bal kezem ínszalagját is megműtötték, de már minden rendben van.”

    Az első teszt február 22-én lesz. Nem biztos, hogy addigra 100%-ot tudok nyújtani, de elég jól leszek, hogy vezetni tudjak. Mire sor kerül az első versenyre, készen állok majd.”

    A koronavírus az IndyCar szezon kezdetére is hatással volt, ez segíthet Grosjean felépülésének. A francia azonban elismerte, nem ez lenne az első alkalom, hogy kellemetlenséggel kell megbirkóznia.

    „Ez a kezemre játszott, ha megbocsájtanak szóviccért. Ahogy már mondtam, nem aggódom, hogy bármi probléma lenne. Nem kéne ezt mondanom, de már álltam F1-es dobogón úgy, hogy törött volt a jobb kezem, kétszer is.”

    „A fájdalom háttérbe szorul, amikor az ember versenyzik. Szóval már csináltam ilyet korábban is, és dobogós is lettem, nem volt azzal sem baj.”

  • Grosjean majdnem ujját törte, de legalább megszerezte első idei pontjait

    Grosjean majdnem ujját törte, de legalább megszerezte első idei pontjait

    Csak kis híján kerülte el Romain Grosjean, hogy vasárnap eltörje egy ujját, de a sérüléssel együtt végigment, és ez végül pontot ért neki.

    A francia a tizedhatodik rajthelyről indult, és visszaesett az első körben, egészen a mezőny végére. Ráadásul egy – a rekordot elérő – Räikkönen által felvert sóderdarab megsértette az ujját is.

    Ezután azonban a Hass agresszív, egykiállásos stratégiájának köszönhetően előre került. A safety car után frissebb gumikon érkező pilóták támadásait kivédve végül a két pontot érő kilencedik helyen végzett.

    „Alulkormányzott volt az autó, és Kimi a sóderágyból felvert némi törmeléket, ez talált el rossz helyen. Az elején nagyon fájt, azt hittem, el is tört.”

    „Most van egy nagy horzsolás az ujjperceimen. De néhány körig egyesen tartott mutatóujjal vezettem.”

    Grosjean legutóbb egy éve Hockenheimben szerzett pontot, a Hass pedig Magnussen magyarországi tizedik helye után volt ismét a pontzónában.

    „Mindenkinek nagyon örülök a csapatban, és a kemény munkának, amit eddig végeztünk.” – dícsérte meg csapatát a francia pilóta.

    Romain Grosjean, Haas, racingline.hu
    Fotó: Haas F1 Team

    „Az első Silverstone-i verseny óta ráéreztünk az autóra, és folyamatosan fejlődtünk, ma pedig végre összeálltak a csillagok.”

    „Amikor kijött a biztonsági autó, az nem jött jól, de sikerült némi hőt visszacsempészni a gumikba, és megtartani a kilencedik helyet. Ez a lényeg.” – összegezte a Haas pilótája.

  • Nem javult Zanardi állapota az intenzív osztályon

    Nem javult Zanardi állapota az intenzív osztályon

    Ahogy arról már beszámoltunk, visszakerült az intenzív osztályra Alex Zanardi. Az olasz La Gazzetta dello Sport pedig most az azóta eltelt pár napról számolt be.

    A súlyos kerékpárbalesetet után múlt héten megkezdhette a rehabilitációt, ám pár nap után romlott az állapota, így visszakerült az intenzív osztályra, ezúttal már Milánóba. Az olasz lap a kórház jelentése szerint az ott töltött első este a legenda számára csendesen és nyugalomban telt. A kórház nagyban dolgozik az állapotának stabilizálásán, az első kezelésekre jól reagált azonban az állapota összességébe még továbbra is bizonytalan.

    A lap még azt is kiderítette, hogy mi okozta a romlást nála, ami miatt vissza kellett térnie az intenzívre. Szintén a kórház elmondása alapján bakteriális fertőzés lépett fel nála, amely mellett egyéb komplikációk is voltak.

  • Visszakerült az intenzív osztályra Alex Zanardi

    Visszakerült az intenzív osztályra Alex Zanardi

    Romlott az állapota, így visszakerült az intenzív osztályra Alex Zanardi, aki csupán pár napot tölthetett a rehabilitációjával.

    A korábbi Forma-1-es pilóta és paralimpiai bajnok még júniusban szenvedett balesetet a kézihajtású kerékpárjával. Ezt követően a sienai korházban három operációt is elvégeztek rajta, majd mesterséges kómába helyezték. Pár napja azonban javult annyit az állapota, hogy az orvosok úgy döntöttek, hogy felébresztik őt és egy rehabilitációs kórházba szállítják.

    Ezt követően a fia is bizalomkeltő hírekkel szolgált, sajnos azonban az állapota ismét romlott, így ismételten az intenzív osztályra kellett őt szállítani.

    Jelenleg a milánói San Raffaele kórházban van, ahol az orvosok csak annyit mondtak az állapotáról, hogy bizonytalan.

  • Nagyon rossz állapotban vannak Zanardi szemei

    Nagyon rossz állapotban vannak Zanardi szemei

    Korábban már beszámoltunk róla, hogy sajtóhírek szerint Alex Zanardi látása veszélybe került a súlyos balesete után. Ezt megerősíteni látszik néhány orvos elmondása.

    „Szemészek tanácsát is kikértük Zanardi állapota kapcsán.” – jelentette ki a sürgősségi osztály vezetője Dr. Sabino Scoletta.

    Míg egy másik orvos, aki elsőként kezelte Zanardit a következőt mondta:

    „Beavatkozás nélkül nélkül csak percei lettek volna hátra. A kollégáim mély eszméletlen állapotban találták, és csak néha tért magához, mikor megmozdították a karját, és hangosan felkiáltott. Az arcán csonttörésre utaló jeleket láttunk, és ami leginkább aggasztott minket, az a jobb szemének a súlyos sérülése. Akkor az is világos volt, hogy a koponyáját is eltörte.” – közölte Dr. Robusto Biagioni.

  • Zanardi sérülése nem olyan, mint Schumacheré

    Zanardi sérülése nem olyan, mint Schumacheré

    Újabb nyilatkozatott tett Alex Zanardi kezelőorvosa a versenyző kapcsán, amelyben kijelentette, hogy az olasz sérülései nem hasonlíthatóak össze Michael Schumacherével.

    Pénteken szenvedett súlyos balesetet a korábbi Forma-1-es pilóta Alex Zanardi, akit a fejsérülései miatt megkellett operálni és jelenleg is kómában. Utóbbi tények nagyon hasonlítanak a hétszeres világbajnok 2013-as síbalesete utáni állapotára, ám Giuseppe Olivieri szerint nincs semmi közös a két sérülésben.

    „A diffúz axonális károsodás egy nagyon kiterjedt sérülés az agykéregben, amelyből nagyon kevés esély van arra, hogy az agy visszatérjen a normális kognitív működéséhez. Amit mi orvosok eddig megtudtunk, Zanardi agya nem szenved ilyen károsodásban.  Nem számít az, hogy hol történt a behatás. Ami fontos azok a belső sérülések és hogy mennyire terjedt el a sérülés a koponyán belül.” – nyilatkozta a műtő orvos.

    Azonban még korai az 53 éves sportoló felébresztéséről beszélni.

    „Az ilyen típusú sérüléseknél jó pár napba telik a beteg felébresztése és a károsodás megvizsgálása. Egy vagy akár két hétbe is bele telhet. Egy törékeny páciensről beszélünk az ő esetében, aki egy komoly fejsérülést szenvedett, így igen óvatosnak kell lenni. Az, hogy ő egy sportoló és remek fizikai állapotban van, mindenképp okot ad a bizakodásra.” – tette hozzá.