Charles Leclerc indulhat az élről a Forma-2-es jerezi első futamán. A Ferrari juniorja magabiztosan szerezte meg idei nyolcadik első rajtkokcáját.
A monacói pilóta második leggyorsabb köre is elég lett volna, a pole-pozíció megszerzésére. A bajnoki éllovas így újabb pontokat gyűjtött, így már 63 ponttal vezet összetettben. Tehát az is előfordulhat, hogy a szombati főversenyen bajnok avatás fog történni.
Mellőle Luca Ghiotto rajtolhat majd, míg Sergio Sette Camara lesz a harmadik rajtkockában, Leclerc bajnoki riválisa, Rowland mellett.
Az időmérő kezdetekor nem mindenki hajtott a pályára, Rowland, a két ART-os és Markelov még várt egy kicsit. Leclerc azonban nem tétlenkedett, elsők között hajtott ki a boxból, és az első mért körével rögtön a tabella tetejére is ugrott. Tette ezt még a keményebb gumikon, de így is jobb időt autózott, mint az edzésen futott leggyorsabb köridő volt.
Ghiotto nem sokkal később felzárkózott Leclerc mögé a második helyre. Az első két hely sorrendje nem változott a leintésig, pedig mindketten tudtak még javítani az idejükön.
Fél táv után nem sokkal a 19 éves bajnoki éllovas elsőként került be 1:25 alá. Nem sokáig volt egyedül, hiszen a Russian Time olasza követte őt. Kettejük között ekkor csupán 12 ezred másodperc volt a differencia. Az izgalmas befejezésnek végül Charles Leclerc vetett véget, aki 1:24.682-es idővel ellépett Ghiottótól, akinek erre már nem volt válasza.
Rowland közel volt, hogy elkapja riválisát. Az utolsó gyors körén még abszolút leggyorsabb első szektort futott, azonban a pálya utolsó két részében már hibázott, így végül csak a negyedik lett. Ugyanis az MP Motorsport versenyzője Sette Camara is megtudta őt előzni.
Az ötödik helyet Artem Markelov szerezte meg. Utána a két ART autó következik, Albon és Matsushita sorrendben.A McLaren által támogatott Nyck de Vries lett a nyolcadik. A legjobb tízet Nicholas Latifi és Norman Nato zárta.
Az újonc Alex Palou – aki Visoiu helyén versenyez a Campos Racingnél – a 11.helyre kvalifikálta magát. A másik Premával Fuoco csak a 15.lett, míg a visszatérő Rene Binder a 17.legjobb időt autózta.
Forma-2 Jerez Időmérő végeredménye
| Poz |
Versenyző |
Csapat |
Köridő |
Kül |
| 1 |
Charles Leclerc |
Prema Racing |
1m24.682s |
– |
| 2 |
Luca Ghiotto |
RUSSIAN TIME |
1m24.942s |
0.260s |
| 3 |
Sergio Sette Camara |
MP Motorsport |
1m25.257s |
0.575s |
| 4 |
Oliver Rowland |
DAMS |
1m25.316s |
0.634s |
| 5 |
Artem Markelov |
RUSSIAN TIME |
1m25.422s |
0.740s |
| 6 |
Alexander Albon |
ART Grand Prix |
1m25.426s |
0.744s |
| 7 |
Nobuharu Matsushita |
ART Grand Prix |
1m25.450s |
0.768s |
| 8 |
Nyck de Vries |
Racing Engineering |
1m25.470s |
0.788s |
| 9 |
Nicholas Latifi |
DAMS |
1m25.477s |
0.795s |
| 10 |
Norman Nato |
Pertamina Arden |
1m25.583s |
0.901s |
| 11 |
Alex Palou |
Campos Racing |
1m25.600s |
0.918s |
| 12 |
Louis Deletraz |
Rapax |
1m25.627s |
0.945s |
| 13 |
Santino Ferrucci |
Trident |
1m25.632s |
0.950s |
| 14 |
Jordan King |
MP Motorsport |
1m25.653s |
0.971s |
| 15 |
Antonio Fuoco |
Prema Racing |
1m25.739s |
1.057s |
| 16 |
Gustav Malja |
Racing Engineering |
1m25.916s |
1.234s |
| 17 |
Rene Binder |
Rapax |
1m26.121s |
1.439s |
| 18 |
Nabil Jeffri |
Trident |
1m26.148s |
1.466s |
| 19 |
Sean Gelael |
Pertamina Arden |
1m26.163s |
1.481s |
| 20 |
Ralph Boschung |
Campos Racing |
1m26.647s |
1.965s |