Címke: Sergio Sette Camara

  • Sette Camarát nem érdekelte az újabb Formula 2-es idény

    Sette Camarát nem érdekelte az újabb Formula 2-es idény

    Teljes a Formula 2 idei mezőnye, amelyben vannak meglepő hiányzók. Ilyen például a brazil Sergio Sette Camara is, aki három évet töltött a sorozatban, de egy negyedik idény már nem igazán érdekelte őt.

    A korábbi Red Bull junior minden évben tudott javulni, először 12. majd, hatodik és tavaly pedig negyedik lett a Forma-1 előszobájában. Így gyakorlatilag mindenki biztosra vette, hogy 2020-ban is marad a sorozatban. Szóba is hozták Mazepin oldalán a Hitech-nél, végül azonban Luca Ghiotto lett ott a befutó.

    Sette Camara így jelen állás szerint nem fog idén versenyezni, de a Formula E-ben a Dragon istálló teszt- és tartalékpilótája lesz, és részt is vett az újoncok tesztjén is.

    A brazil pilóta a motorsport.com-nak nyilatkozva elmondta, hogy nem a Dragonos szerepe miatt nem indul a Formula 2-ben.

    „A Formula E újonc tesztje ugyan ütközött az F2-es bahreini előszezoni teszttel. De azt gondolom, hogy azon teszt kihagyása nem került volna sokba nekem, és könnyen versenyezhettem volna ott. Nem ez volt a távol maradásom fő oka, voltak még egyéb más tényezők is, de ezeket szeretném inkább megtartani magamnak. Nem lenne helyénvaló megosztanom ezt másokkal, egyszerűen a dolgok nem igazán jöttek össze, de másfelől pedig már érdektelenné is vált számomra a sorozat.” – kezdte.

    „Már három évet eltöltöttem ott, megvan a szuperlicenszem is, és egy bizonyos ponton, ha sok időt töltesz egy helyen akkor befásulsz. Máshol talán lesz jobb lehetőségem.” – tette hozzá.

    A McLaren tavalyi tesztpilótáját váratlanul érte a megkeresés az elektromos sorozatból.

    „Novemberben kaptam egy e-mailt Jay Penske-től, talán közvetlenül Rijád előtt, hogy ilyen szerepkörben legyek a csapatnál. Sok emberrel beszéltem a csapatból, a dolgok könnyedén mentek, hamar meg is született az egyezség. Nagyon boldog voltam, mert mindig is érdekelt a Formula E, illetve azért is, mert a szezon egy furcsa időszakban kezdődik. Ha nem kezdesz el beszélni vagy tárgyalni a csapatokkal már nagyon korán, mondjuk májusban, akkor könnyen kieshetsz a pikszisből. Így egy héttel a rijádi szezonnyitó előtt nulla esélyt láttam, hogy kapok bármiféle ajánlatot. De jött ez, amire egyáltalán nem számítottam.” – mesélte.

  • Az IndyCarban versenyez idén a korábbi brazil F1-es pilóta

    Az IndyCarban versenyez idén a korábbi brazil F1-es pilóta

    A korábbi Forma-1-es pilóta, Felipe Nasr idén az IndyCarba igazol, a Carlin színeiben debütál majd.

    A brazil jelenleg az IMSA sportautó bajnokságban versenyez, és korábban 2 évig volt a Sauber pilótája a Forma-1-ben. Vezetett már korábban a Carlinnál is egyébként, 2011 és 2014 között a Formula 3-ban és a GP2-ben.

    Ezenkívül tudni kell még, hogy Nasr tavaly már tesztelt IndyCar autót, Mid-Ohio-ban a Schmidt Peterson Motorsports versenygépét próbálhatta ki.

    Tegyük hozzá, hogy a 27 éves versenyző nem teljes szezonos állást kap, csak egy bizonyos számú versenyre szól a megállapodás, de azt még nem tudni, hányra és pontosan melyekre. Viszont az már kiderült, hogy kivel osztozik a 31-es Chevrolet volánja mögött: Sergio Sette Camarával, aki tavaly az F2-ben versenyzett. A másik brazil is újonc lesz természetesen.

    A másik autót Max Chilton vezeti majd, de ő sem teljes szezonban, az Indy500-on kívül az összes oválversenyt kihagyja. Arról sem született bejelentés, hogy ezeken a fordulókon ki helyettesíti, egy dolog biztos: idén sem lesz senki a csapatnál, aki a szezon összes versenyén rajthoz áll majd.

    Az évad március 15-én, St Petersburg-ben rajtol.

  • Ghiotto nyerte az évad utolsó versenyét

    Ghiotto nyerte az évad utolsó versenyét

    A 2019-es Forma-2-es szezon utolsó sprintversenyén, Abu Dhabiban Luca Ghiotto győzedelmeskedett, a két DAMS-ot megelőzve, akik Latifi-Camara sorrendben szelték át a célvonalat.

    A pole pozícióból Giuliano Alesi rajtolt, és az első helyen is maradt a start után. Ám elhúzni nem nagyon tudott a többiektől, és a mögötte érkező, későbbi győztes Ghiotto a 8. körben megelőzte. A Trident versenyzője ezután további pozíciókat vesztett, Latifi, Illott és Sette Camara is átlépett rajta a verseny során.

    Ha már a brazilnál tartunk, a tegnapi főverseny győztese remekül zárkózott fel a 8. helyről. Volt is miért hajtania, mert nagy csatában volt a bajnoki második helyért Latifivel is Ghiottóval. Ám végül alulmaradt még annak ellenére is, hogy ugye a 3-ként zárt. A Williams 2020-as pilótája került ki győztesen ebből a viadalból, míg a tegnap Camara mögé hátraeső Ghiotto győzelmének köszönhetően visszajött harmadiknak.

    A futamot tarkította két virtuális safety car fázis is. Először a Premával félreálló Sean Gelael miatt kellett elrendelni, később pedig Nikita Mazepin és Matevos Isaakyan ütköztek.

    A már bajnokká koronázott Nyck de Vries csak szenvedett, mindössze 13. lett.

    Helyezés Versenyző Csapat Körök Különbség
    1 Luca Ghiotto UNI-Virtuosi 22
    2 Nicholas Latifi DAMS 22 7.274
    3 Sergio Sette Camara DAMS 22 10.235
    4 Callum Ilott Charouz Racing System 22 16.106
    5 Giuliano Alesi Trident 22 17.273
    6 Louis Deletraz Carlin 22 19.451
    7 Nobuharu Matsushita Carlin 22 28.230
    8 Guanyu Zhou UNI-Virtuosi 22 29.112
    9 Jordan King MP Motorsport 22 31.532
    10 Jack Aitken Campos Racing 22 32.075
  • Sette Camara rajt-cél győzelmet aratott a szezon utolsó főversenyén

    Sette Camara rajt-cél győzelmet aratott a szezon utolsó főversenyén

    A McLaren junior Sergio Sette Camara egy hatalmas felzárkózást követően szerezte meg a győzelmet a Formula 2 idei szezonjának utolsó főversenyén Abu Dhabiban.

    A brazil versenyzőnek a rajtnál kipörögtek a kerekei, ami miatt Louis Deletraz és Callum Illott is meg tudták előzni őt. Azonban az élen haladó három versenyzőnek rendkívül gyorsan elkoptak a lágy gumijai, ami miatt már a hatodik körben ki kellett állniuk friss kerekekért.

    A hatodik körben nem csak a top 3, az élmezőny összes tagja – Nobuharu Matsushita, Guanyu Zhou és Luca Ghiotto kivételével, akik az alternatív stratégiát alkalmazták – letudta a kötelező kerékcseréjét. A Renault junior Zhou fel tudott zárkózni Matsushitára, azonban a japán versenyzőt egy körrel hamarabb letudta a boxkiállását a verseny vége előtt öt körrel és sikerült megtartania a pozícióját a kínaival szemben.

    Az alternatív stratégián futó versenyzők nagyon jól jártak, ugyanis a friss lágy keverékű gumikkal körönként akár hét másodperccel is gyorsabbak voltak a többieknél, akiknek a közepes keverékeik már viseletesebb állapotban voltak. Ennek köszönhetően Matsushita és Zhou is meg tudta előzni a kopott gumikon autózó Deletrazt.

    Azonban Sette Camarát már nem tudták utolérni, akinek így végül sikerült elsőként meglátnia a kockászászlót. A McLaren junior győzelmével hivatalossá vált, hogy a DAMS csapata a Formula 2 idei szezonjának konstruktőri bajnoka.   A brazil fiatal mögött Matsushita és Zhou ért célba. A kínai újoncnak ez volt az idei ötödik dobogós helyezése. Deletraz éppen csak maga mögött tudta tartani a mögötte érkező Ferrari junior Illottot a negyedik helyért.

    Ghiotto az alternatív stratégiának köszönhetően a tizedik helyről rajtolva egészen a hatodik helyig tudott felzárkózni, megelőzve a DAMS-os Nicholas Latifit, aki jövőre már a Forma-1-ben fog majd versenyezni a Williams csapatának színeiben. A kanadai a kiállásoknál veszített időt, ugyanis a DAMS csapat egy körben fogadta mindkét versenyzőjét a boxban és Latifinek várnia kellett pár másodpercet, amíg a szerelők a futamgyőztes Sette Camara autóján cserélték az abroncsokat.

    Kifejezetten jó versenyt futott Giulinano Alesi, aki szintén az alternatív stratégiát alkalmazta a 31 körös versenyen. A fiatal francia a friss gumik segítségével el tudta kapni a nyolcadik helyen haladó Mick Schumachert, megszerezve ezzel a pole pozíciót a holnapi sprintversenyre. Az utolsó pontszerző helyet pedig az orosz Nikita Mazepin szerezte meg.

    Mazepin csapattársa, az idei Formula 2-es bajnok Nyck de Vries egy felejthető versenyen van túl, miután mindkét etapjában szenvedett a gumijaival, ami miatt sorra veszítette a pozíciókat a riválisaival szemben.

    A szezon utolsó versenyét holnap délelőtt rendezik majd szintén a Yas Marina Circuiten.

     

    A verseny végeredménye:

    Pozíció Versenyző Csapat
    1. Sergio Sette Camara  DAMS
    2. Nobuharo Matsushita  Carlin
    3. Guanyu Zhou UNI Virtuosi
    4. Louis Deletraz Carlin
    5. Callum Ilott Sauber Junior Team
    6. Luca Ghiotto UNI Virtuosi
    7. Nicolas Latifi DAMS
    8. Giuliano Alesi Trident
    9. Mick Schumacher Prema Racing
    10. Nikita Mazepin ART Grand Prix
    11. Jack Aitken Campos Racing
    12. Jordan King MP Motorsport
    13. Nyck de Vries ART Grand Prix
    14. Christian Lundgaard Trident
    15. Matevos Isaakyan Sauber Junior Team
    16. Tatiana Calderon Arden Motorsport
    17. Sean Gelael Prema Racing
    18. Marino Sato Campos Racing
    Artem Markelov Arden Motorsport
    Mahaveer Raghunathan MP Motorsport

     

     

  • Ghiotto nyerte az ijesztő balesettel kezdődő sprintversenyt Szocsiban

    Ghiotto nyerte az ijesztő balesettel kezdődő sprintversenyt Szocsiban

    Luca Ghiotto győzedelmeskedett a Forma-2 Orosz Nagydíjának sprintversenyén, miután sikerült maga mögött tartania a már bajnok Nyck de Vriest.

    Rögtön a futam elején egy hatalmas baleset borzolta a kedélyeket, melybe Jack Aitken, Nikita Mazepin és Nobuharu Matsushita keveredett bele. Utóbbi kettő egyből kiesett, a japán ráadásul hatalmas sebességgel csapódott a hármas kanyar külső ívén található falba. Az FIA hivatalos közleménye szerint kórházba szállították, Nikita Mazepinnel egyetemben. De szerencsére egyikük sem sérült meg, és az oroszt rögtön ki is engedték, Matsushitának azonban bent kell éjszakáznia, mert holnap is vár még rá néhány elővigyázatossági vizsgálat.

    A vétkest is megtalálták már egyébként ebben a balesetben, Mazepin volt az, aki szabálytalanul jött vissza a pályára, miután levágta a kettes kanyart. Egész pontosan ott vétett, hogy nem kerülte ki az oda kihelyezett bójákat, és emiatt gyorsult fel túlzottan. Az Abu-Dhabiban rendezendő szezonzáróra kapott is egy 15 helyes rajtbüntetést.

    Egyébként a 21 körösre tervezett versenyt 15 körösre rövidítették, mert a baleset miatt bő fél órára piros zászlóval megszakították a viadalt.

    A baleset után Ghiotto keveredett az élre, és az olasz ezt a pozíciót végig meg is tudta tartani. A végén ugyan de Vries közel került hozzá, és többször is megpróbálta megelőzni, sikertelenül, így ezúttal meg kellett elégednie a második hellyel. Callum Ilott ért fel még a dobogóra, ő lett a harmadik.

    Mögöttük Sette Camara ért célba, ám mégsem ő lett a negyedik, hiszen kapott egy öt másodperces büntetést. A helyét ennek következtében csapattársa, Nicholas Latifi örökölte meg, és még a kínai Zhou is befért elé az ötödik helyen.

    Az utolsó két pontszerző Sean Gelael és Giuliano Alesi lett a hetedik-nyolcadik pozícióban.

  • Matsushita nyerte az F2 főversenyét Monzában, De Vries a mezőny végéről a harmadik!

    Matsushita nyerte az F2 főversenyét Monzában, De Vries a mezőny végéről a harmadik!

    Nobuharu Matsushita győzött a Forma-2 Olasz Nagydíjának szombati főversenyén. A második a hazai pályán remeklő Luca Ghiotto, a harmadik pedig a mezőny legvégéről startoló bajnoki éllovas, Nyck de Vries lett.

    A japán a versenyt lényegében a 4. körben nyerte meg, hiszen ekkor előzte meg a pole pozíciós Callum Illott-ot a Roggia-ban. A kötelező kiállásakor is könnyedén a Sauber Junior Team versenyzője előtt tudott maradni, aki csapata egyetlen pilótája a hétvégén, miután a sérült Correa helyett senkit sem indítottak. Igaz Illott a friss gumikkal még vissza tudott jönni DRS távolságba, de a 30 körös futam vége felé Matsushita el tudott lépni.

    Ekkorra már eléggé megnyugodhatott – még annak ellenére is, hogy lerepült egy kisebb alkatrész az autójáról a célegyenesben –, hiszen a legveszélyesebb rá Luca Ghiotto volt, vagyis inkább lett volna, ha a kerékcseréjét nem rontják el. Ghiotto alternatív stratégiát választott, a közepessel rajtolt (a 13. helyről!), majd az utolsó körökre lágyat kapott. Ezekkel a gumikkal mindenkinél látványosan gyorsabb volt, hatékonyan előzött, és így lett végül második.

    A 3. helyen záró De Vries mutatta be azonban a legnagyobb felzárkózást. A tegnap negyedik helyre kvalifikált hollandot a mezőny végére sorolták, mert nem maradt elég üzemanyag az autójában az időmérő után. Ez nem szegte kedvét, 10 kör után már a top hatban volt, és a kerékcseréje után, a közepes gumikon folytatta a felzárkózást. Még a lassuló Illott-ot is megelőzte a második helyért. De csak egy ideig autózhatott ott, mert érkezett a nála is gyorsabb Ghiotto a lágy gumikon, és elvette tőle az ezüstérmes helyezést.

    Illott-ot a végén még Sette Camara is megelőzte, de a brazil öt másodperces időbüntetést kapott pályalevágás és jogtalan előnyszerzés miatt, így csak 5. lett. Őt az alternatív stratégát választó King-Alesi duó követte, a 8. pedig Aitken lett, ezzel övé a fordított rajtrácsos pole.

    De Vries legközelebbi riválisa, Nicholas Latifi pont nélkül maradt, mert Guanyu Zhou-val keveredett incidensbe. A kínai kiesett, Latifi pedig 13. lett.

    A verseny után a múlt héten elhunyt Anthoine Hubert-ről is megemlékeztek. A győztesnek lejátszott japán himnusz után a francia is felcsendült Hubert tiszteletére.

  • Interjú Sergio Sette Camarával, akinek Senna a példaképe

    Interjú Sergio Sette Camarával, akinek Senna a példaképe

    A Hungaroringen Sergio Sette Camarával beszélgettünk, aki a McLaren tesztpilótája, és a hétvégét követően a 3. helyen áll a Forma 2-es bajnokságban. A DAMS pilótáját többek között idei szezonjáról és példaképéről is kérdeztük.

    Hogyan írnád le az eddigi évedet?
    Sergio Sette Camara: Ez egy kemény szezon, nincs könnyű dolgom. Volt már olyan szezonom, hogy csak jöttem, beszéltem a srácokkal, kimentem a pályára, és az autó remekül működött. Ez az év nem ilyen. Nem érzem magam otthonosan az autóban, nem fekszik a vezetési stílusomnak. A csapattal sem találtan meg a közös hangot, főleg az elején. Lassan kezd jobb lenni, igaz nem jelentősen, de próbáljuk a legjobbunkat hozni. Kicsit úgy érzem magam, mint egy harcos, mert minden verseny után teljesen ki vagyok merülve, mintha egy csata után lennék. Mondjuk úgy, hogy nem túl sima.
    Lehetett hallani pletykákat a jövődről, melyek szerint Robert Kubica távozhat a Williamstől, és veled pótolnák. Mit választanál? A Forma-1 mezőnyének végét a Williamsszel, vagy egy bajnoki harcot a Forma 2-ben?
    Camara: Hogy megválaszoljam ezt a kérdést, kicsit visszamennék az elejéhez. Én nem hallottam ilyen spekulációkat, és nem hinném, hogy ezeknek lenne bármi alapja. Ott van a csapattársam, Nicholas [Latifi – a szerk.], ő egy Williams [tartalék] pilóta. Ha lenne egy üres hely, nyilvánvaló okokból neki sokkal nagyobb büdzséje lenne hozzá, mint nekem. Nem tudom, hogyan lehetne az az ülés az enyém. Most az F2-re fókuszálok, a legjobbamat adom. Az F1-ben vezetni egy jó lehetőség. Ha egy csapat rosszul teljesít egy évben, feljebb léphet a következőben. Sosem lehet tudni. Volt ilyen például a Sauberrel is, nagyon rosszul ment nekik 2014-ben, de aztán feljavultak. Sosem tudhatod, mi fog történni. Ha van esélyed az F1-re, mindig meg kell próbálnod megragadni. De nem hallottam ezekről [a spekulációkról], nem tűnnek túlságosan valódinak. Ezt csak felejtsük el.
    Gyerekként volt példaképed?
    Camara: Igen, Ayrton Senna a példaképem. Honfitársak vagyunk. Ő nem csak jó sportember, hanem amellett hogy természetesen lenyűgözően teljesített a pályán, új dolgokat is hozott a sportba. Megmutatta, milyen egy profi pilóta, tudta, hogyan kell kommunikálni. Brazíliában is tett intézkedéseket, létre akart hozni egy intézetet, de végül neki nem volt rá lehetősége, így a nővére alapította meg később az Ayrton Senna Intézetet, melyet én is képviselek, a logója ott van az autómon. Sokat elmond róla, hogy a vállán cipelte az országot, bajnoki címekért harcolt és eközben mindig megmutatta a nemzeti zászlót, főleg hogy azokban az években eléggé ingatag volt az ország helyzete. Egy igazi nemzeti hős, és a példaképem.
    Most evezzünk más vizekre. Az idei hivatalos Forma-1-es videojáték nemrég jelent meg. Újítás, hogy bekerült a játékba az F2 tavalyi szezonja is. Így kiválaszthatod magad a játékban, és saját magaddal mehetsz. Kipróbáltad már?
    Camara: Nem, még nem próbáltam ki. Meg akarom venni, de nincs hozzá Playstation 4-em, de meg kell vennem.
    A verseny után 4 hétnyi nyári szünet következik. Mik a terveid?
    Camara: Természetesen visszamegyek Brazíliába, néhány hetet ott fogok pihenni, de aztán elég hamar – augusztus 19-20 körül – visszajövök, és elkezdem a felkészülést Spa-ra.
  • Latifi nyerte a főfutamot, Mick Schumacher holnap a pole-ból rajtolhat majd a Hungaroringen

    Latifi nyerte a főfutamot, Mick Schumacher holnap a pole-ból rajtolhat majd a Hungaroringen

    A DAMS versenyzője, Nicolas Latifi nyerte a Formula 2 főfutamát a Hungaroringen. A kanadai mellett a pole-ból induló Nyck de Vries és Jack Aitken ünnepelhetett a pódiumon.

    Az ART Grand Prix hollandja jól kapta el a rajtot, azonban az elfékezte az egyes kanyart, ami miatt Latifi meg is tudta őt előzni. A duót Ghiotto és Mick Schumacher követte, aki Aitkennel csatázott nagyot a rajt utáni métereken.

    De Vriesnek nagyon hamar elfogytak a lágy gumijai, ami miatt ő kezdte meg a kiállásokat a hatodik körben. A holland után Aitken és Schuamcher is kiállt a boxba, azonban a Camposnál gyorsabban dolgoztak a Premás szerelőknél, ami miatt Aitken megelőzte a hétszeres világbajnok F1-es bajnok fiát a boxutcában.

    Latifi a kiállásokat követően olyan tempót autózott, amit De Vries nem tudott tartani. A holland pilóta ráadásul körökön át be volt ragadva olyan versenyzők mögé, akik még nem álltak ki a boxba kereket cseréni. A kanadai pilóta a huszonkilencedik körben vette a vissza a vezető helyet, miután mindenki letudta a kötelező boxkiállását.

    Latifi végül megnyerte a versenyt, megszerezve ezzel a negyedik győzelmét a szezonban. De Vries lett a második, akinek továbbra is nagy az előnye az összetettben Latifivel szemben.

    A kiállásokat követően Ghiotto elkezdte támadni az előtte haladó Aitkent, azonban a britnek sikerült visszavernie az olasz pilóta támadásait egészen a verseny végéig. Ezt követően Ghiottonak a tükrét kellett néznie, ugyanis komoly nyomás alá helyezte őt. A kettejük csatájába még Latifi csapattársa, Sergio Sette Camara is csatlakozott.

    A brazil pilóta meg is előzte a japán pilótát az egyes kanyarban, miután a japán megpróbálta megelőzni Ghiottot, azonban végül nem járt sikerrel. A verseny végül a biztonsági autó mögött ért véget, miután Ralph Boschung nagyon rossz helyre parkolta le az elfüstölt Tridentjét.

    Aitken meg tudta tartani a helyét, megelőzve ezzel Ghiottot, Sette Camarat és Jordan Kinget. Azonban Ghiottot és Kinget egy öt másodperces büntetéssel sújtották még a virtuális biztonsági autó mögött elkövetett szabálytalanság miatt.

    A büntetések miatt végül Camara lett a negyedik, Matsushita, Ghiotto és King előtt. Mick Schumacher, akinek teljesen elfogytak a gumijai a verseny vége felé, a nyolcadik helyen ért célba, ami azt jelenti, hogy a holnapi sprintversenyen ő rajtolhat majd a pole pozícióból. Az utolsó két pontszerző helyeket pedig Guanyu Zhou és Calum Ilott szerezték meg.

  • Korai lenne még találgatni a Williams 2020-as párosát

    Korai lenne még találgatni a Williams 2020-as párosát

    Claire Williams mondta el a címben foglaltakat, mivel újra szárnyra kaptak azon hírek, hogy a grove-iak lecserélnék Robert Kubicát. Nyolc évnyi kihagyás után ugyanis Kubica csak szenved az újonc George Russell mellett, így egyesek már azt gondolják, hogy Spa-Francorchampsban Esteban Ocon ülhet a lengyel helyén. Az El Mundo Deportivoban azonban Claire tisztázott:

    „Nem gondolunk Robert helyettesítésén az idei szezonban. Zavaróak az ilyen híresztelések, mert amíg nem tudják valóban azt, hogy mi zajlik a csapaton belül, fogalmuk sincs az egészről. A kapcsolatunk vele mindig is jó volt, és most is az. Eltökélt, azt csinálja amit tennie kell, és megpróbálunk neki jobb autót biztosítani. Ugyanakkor nem vagyunk frusztráltak. Persze, ő lehet, hogy egy kicsit elégedetlen, hiszen nem kapta azt, amire számított, de még csak a szezon közepén vagyunk.”

    2020-ra a Williams egyértelműen szeretné megtartani a Mercedes fejlesztő pilóta Russell-t, de lehet hogy mást keresnek mellé. Az egyik várományosa Kubica ülésének 2020-ban Sergio Sette Camara lehet, aki a formula 2 élmezőnyéhez tartozik, és a korábbi Williams szponzor Petrobas támogatja. Ezzel kapcsolatbana Williams ennyit mondott:

    „Túl korai még 2020-ról beszélni. Még nem vagyunk abban a helyzetben, hogy döntéseket hozzunk, és nem is leszünk abban a szezon utolsó harmadáig.”

  • A Petrobras támogatásával érkezhet versenyző a Williams istállóhóz?

    A Petrobras támogatásával érkezhet versenyző a Williams istállóhóz?

    A Williams akár le is cserélheti Robert Kubicát, aki idén csak szenved. A brazil UOL magazin pedig azt állítja, hogy a helyettese nem más lehet, mint Sergio Sette Camara, aki jelenleg negyedik a Formula 2-ben, és a Petrobras a fő támogatója.

    A Petrobras brazil olajvállalat jelenleg a McLaren támogatója, ahol a 21 éves pilóta tesztpilótai szerepkörbe került. Amikor rákérdeztek Andreas Seidlnél, hogy használják-e az üzemanyagukat, a csapatfőnök így felelt:

    „Ugyanúgy a BP-Castrol termékeit használjuk, ahogy teszi azt a Renault is, a motorgyártónk.”

    Az UOL-nak a Petrobras tagadta, hogy egyeztetnének a Williamsszel, pedig régen az ő partnereik voltak.