Címke: Sergio Perez

  • Brawn: Most mutatkozott meg Verstappen és Leclerc tapasztalatlansága

    Brawn: Most mutatkozott meg Verstappen és Leclerc tapasztalatlansága

    A Forma-1 főnöke Ross Brawn szerint Max Verstappenen és Charles Leclercen a Török Nagydíjon mutatkozott meg a tapasztalatlanságuk, amíg az „öreg rókák” taroltak a változó körülmények között.

    A Forma-1-es mezőny már a pénteki első szabadedzés kezdetétől küszködött a tapadással, ugyanis az isztambuli pályát teljes mértékben újraaszfaltozták és az új aszfaltréteg még egyáltalán nem volt felgumizva.

    A pálya állapota a második edzést követően sem lett jobb, ami miatt még az éjszaka folyamán utcai autókkal próbálták jobban felgumizni a pályát, hogy a szombati és vasárnapi napon már ne legyen probléma a tapadással. Igen ám, de szombat reggel leszakadt az ég és minden addigi munka kárba veszett.

    Brawn szerint az esős körülmények a három dobogós helyezettnek, Lewis Hamiltonnak, Sergio Péreznek és Sebastian Vettelnek jött jól. A Ferrari egykori csapatfőnöke hozzátette, hogy nem véletlen, hogy Verstappen és Leclerc is hibázott az esőben, ugyanis még nincs elég tapasztalatuk ebben.

    „A mostani versenyen a rutinosabb pilóták erődemonstrációját láthattuk, amíg a fiatal titánok hibázgattak,” – véli a brit szakember.

    „Öröm volt látni Sebastian (Vettel) szárnyalását, ugyanis az emberek képesek gyorsan leírni egy embert a hibái alapján. Seb pedig ezzel a teljesítményével helyretette az összes ilyen embert.

    A vasárnapi verseny a régi Vettelt idézte. Az idei szezon nagy részét Leclerc árnyékában töltötte és a helyzete már csak azért sem egyszerű, mivel a szezon végén el fogja hagyni a Ferrarit. A Török Nagydíj egy remek verseny volt a számára, mert ez a jó eredmény helyretette az önbizalmát és ez adhat neki egy pozitív töltete a hátralevő futamokra.

    „A rutinosabb versenyzőkkel szemben a fiatalok, mint például Charles vagy Max – hibákat követtek el. Ez benn van, ugyanis még soha nem teljesítettek olyan versenyt a Forma-1-ben, ahol hasonlóak lettek volna az időjárási körülmények.

    „Egy igazi kihívás volt ezen körülmények között versenyezni. Megítélni egyszerre, hogy miként fognak viselkedni a gumik, hogyan fognak változni a körülmények, elég nehéz feladat.

    „Ez a verseny azonban egy jó tanulópénz volt a fiatalok számára, mert most már ezzel a tudással is gazdagabbak. Ha lenne még egy ilyen verseny holnap, akkor biztos vagyok benne, hogy már sokkal komfortosabban éreznék magukat az autóban ülve.”

  • Brawn: Tragédia lenne, ha Pérez ülés nélkül maradna

    Brawn: Tragédia lenne, ha Pérez ülés nélkül maradna

    Miután Sergio Pérez másodikként zárta a Török Nagydíjat, Ross Brawn azt nyilatkozta, hogy tragédia lenne, ha egy ilyen pilóta ülés nélkül maradna.

    Erre márpedig megvan az esély, hiszen a Racing Pointtól biztosan távozik, és csak a Red Bullnál lehet esélye gyakorlatilag. Ő maga azt nyilatkozta a verseny után, hogy innentől már nem a saját kezében lesznek a dolgok.

    „Pérez remek teljesítményt tett le az asztalra” – szögezte le Brawn. „Tragédia lenne, ha nem maradhatna az F1-ben jövőre. Nagyon megérdemelne pedig egy helyet. Ha egy csapat egy versenyképes pilótát szeretne, aki minden lehetőségből a maximumot hozza ki, Pérez a megfelelő ember.”

  • Perez szerencsés: A gumijai a következő kanyarban felrobbanhattak volna

    Perez szerencsés: A gumijai a következő kanyarban felrobbanhattak volna

    Sergio Perez oldalán nem volt mindig ott a szerencse 2020-ban. A Racing Point versenyzője kénytelen volt kihagyni két futamot is a koronavírus fertőzése miatt, de további versenyhétvégéken sem mindig alakultak úgy a dolgok, ahogy ő azt kívánta. Olykor csapata volt rossz stratégián, de Törökországban ezúttal minden a helyére került.

    Stroll volt az első, akit a Racing Point behozott a bokszutcába, és friss köztes esős gumikat kapott. Perez pitstop csapata kivárta, hogy kiderüljön, miképp működnek a kanadainál az új papucsok. Erről ennyit mondott a mexikói:

    „Mondták, hogy Lance azonnal szenvedni kezdett szemcsésedéstől. Így jobb ötlet volt tovább használni a már fent lévő gumijaimat a célig.”

    Az utolsó körben úgy nézett, hogy Perez elvesztette a második helyét. A tapasztalt mexikói láthatta, ahogy megelőzi Charles Leclerc, és a ferraris csapattárs, Sebastian Vettel sem volt túl messze. Mégis sikerült mentenie és megszereznie a dobogó középső fokát. Azt azonban elárulta Sergio az Auto Motor und Sportnak, hogy jó, hogy vége volt a futamnak Isztambulban:

    „A gumik igazán a végüket járták. Már szabályosan remegtek. Szerintem a következő kanyarban felrobbantak volna.”

  • Vettel örült a harmadik helynek, és közben Hamiltont méltatta

    Vettel örült a harmadik helynek, és közben Hamiltont méltatta

    Sebastian Vettel a Török Nagydíj után elmondta, elgondolkodott azon, milyen lett volna száraz pályás gumikra váltani a futamon.

    A német versenyző több, mint egy éve állhatott utoljára dobogóra, így nagyon is „ízlett” neki az emelvényen várakozó pezsgő. A 33 éves pilóta örült annak, hogy egy kis szerencsével sikerült elcsípnie a harmadik helyet az utolsó kanyarokban, azonban nem volt teljesen elégedett. A négyszeres világbajnok ugyanis azon morfondírozott, hogy milyennek lettek volna a száraz pályás abroncsok a versenyen, avagy, ha nem megy ki az utolsó kerékcseréjére, akkor talán előkelőbb helyen is végezhetett volna.

    ,,Hosszú verseny volt, rengeteg munkával. Nagyon csúszós és nehéz körülmények voltak. A döntő tényező a jó start lett, jól el tudtam jönni, sokat kockáztattam és kapóra jött az is, hogy két autó megforgott előttem. Hirtelen a negyedik helyen találtam magam, ami végül megalapozta a jó eredményt. Az etap elején viszonylag sok időbe telt felmelegíteni az intermediate gumikat, úgy tűnt másoknak ez könnyebben ment. Úgy vélem, hogy egy kicsit túl konzervatív voltam később, mikor a pálya elkezdett felszáradni. Időt veszítettem ott, talán egy kissé több is volt abban. Majd a verseny közepén időt veszítettem Charles-lal (Leclerc) szemben is.” – magyarázta Vettel a futam alakulását.

    Ezután 5-6 másodperccel lemaradt csapattársa mögött, majd a verseny vége felé ismét felgyorsult a német, és utolérte a másik ferraris versenyzőt. A monacói épp Sergio Pérezt üldözte, majd az utolsó kanyarokban megcsúszott, ezzel átadva a helyet a négyszeres világbajnoknak:

    ,,Mikor ismét elkezdtem nyomni, jobb lett a helyzet. Csökkenteni tudtam a különbséget ennek köszönhetően az utolsó körökben. Nyilvánvalóan nagyon intenzív volt az utolsó kör, és egy kissé meglepett, hogy sikerült elcsípni a dobogós helyezést. Láttam, hogy Charles elég közel ért Sergiohoz, (Pérez) aki körök óta szenvedett a gumik miatt. Akkor már üldözőbe vettem őket, így elcsíptem a harcukat. Ahogy észrevettem, hogy Charles elfékezi, láttam az elém táruló lehetőséget. Nagyon közel voltam Sergiohoz is, szerintem semmi sem maradt az abroncsaiból. Élvezetes volt a verseny a trükkös körülmények miatt.”

    Vettel ugyanakkor elárulta, hogy azon is elgondolkodott, mi lett volna ha száraz pályás abroncsokat használnak:

    ,,Mikor 20 kör volt még vissza, gondolkodtam a száraz pályás gumikon, ugyanis közel volt a váltópont és az abroncsaim már nagyon elhasználódtak. Viszont senki sem merte bevállalni őket. Volt néhány esőcsepp a végén, ám a beígért mennyiségű csapadék nem jött. Nagyon fel szerettem volna tetetni a száraz pályás gumikat, úgy vélem, hogy azokkal akár esélyem lett volna a győzelemre is. Ugyanakkor örülök a harmadik helynek.” – tette hozzá a 33 éves pilóta.

    Vettel volt az első, aki gratulálhatott Lewis Hamiltonnak a hetedik világbajnoki cím elhódításához. A német versenyző elárulta, hogy mit mondott a britnek akkor, mikor odament hozzá.

    ,,Azt mondtam neki, hogy ez nagyon különleges a számunkra, ugyanis előttünk íródott a történelem. Ő a korszakunk legjobbja. Nehéz viszont összevetni mindezt a többivel. Hogyan is hasonlíthatnánk össze (Juan Manuel) Fangiot, Striling Mosst a mi a generációnkkal? Ez nem lehetséges. Talán mi teljesen haszontalanok lennénk, ugyanis mindannyian összesz**nánk magunkat azokban az autókban. Talán ők a mi autóinkkal nem tudnának mit kezdeni, ugyanis túl gyorsak lennének a számukra. Ki tudja, de ez nem is igazán számít. Számomra emocionális okok miatt mindig is Michael (Schumacher) lesz a legnagyobb versenyző, de kétség sem fér ahhoz, hogy Lewis (Hamilton) is az – ugyanannyi bajnokságot nyert, ám neki már több győzelme van és sokkal több pole pozíciója. Mindent megtett amit csak kérni lehet. A mai nap erre a legjobb bizonyíték. Nagyon nehéz verseny volt, nehezen lehetett a pályán maradni és két órán át tartott az egész. Ha őszinte akarok lenni, talán nem ő volt a legesélyesebb a győzelemre, ám mégis megnyerte. Úgy vélem valami igazán különlegeset húzott elő, és ezekért megérdemli azokat az eredményeket, amiket elért.”

  • Pérez a jövőjéről: Innentől már nem az én kezemben van

    Pérez a jövőjéről: Innentől már nem az én kezemben van

    Sergio Pérez másodikként zárta a Török Nagydíjat, a 2012-es Olasz Nagydíj óta ez a legjobb eredménye a Racing Point pilótájának. A harmadik helyről rajtolt, de fel tudott jönni csapattársa, Stroll mögé, és a verseny első felét a kanadai mögött töltötte. Max Verstappen egy adott ponton komoly nyomás alá helyezte, ám a hátsó egyenesben kipördült mögüle. Pérez bevallotta, ez kissé megijesztette.

    „Jó kis csata volt Max-el” – nyilatkozta a futamáról. „Semmit nem láttam a tükörből, párás volt. A versenymérnököm mondta nekem a különbségeket is. Max hirtelen kicsúszott és eltűnt mögülem.”

    Ám nem csak a Red Bullossal, hanem Leclerc-rel is nagyott csatázott: „Nem tudtam, hogy olyan közel volt hozzám. Szóval az utolsó körben elég jót harcoltunk. Megelőzött a 9-es kanyarban, én visszaelőztem a 11-esben. Kaotikus versenyünk volt, de erősen zártuk.”

    A mexikói a negyedik helyre lépett fel összetettben eredményével, még sincs egyelőre szerződése 2021-re. Elárulta, az is benne lehet, hogy kivesz egy évet, ha nem jön össze a Red Bullos ülés, merthogy ez lehet talán az egyetlen esélye most már.

    „Igen, hétvégéről-hétvégére hozni kell az eredményeket, és épp csak olyan jó vagy, amilyen az utolsó versenyed. Fontos tehát, hogy jó helyen végezz. A többi már nem az én kezemben van” – zárta jövőjével kapcsolatos gondolatait.

  • Hivatalos: Russellt még megbüntették, a többiek viszont fellélegezhetnek

    Hivatalos: Russellt még megbüntették, a többiek viszont fellélegezhetnek

    A stewardok öt helyes rajtbüntetéssel sújtották George Russellt, miután nem lassított eléggé a dupla sárga zászlós szakasz alatt.

    Ugyan a Williams brit versenyzője így is az utolsó helyről indul, mivel erőforrást kellett cserélni autójában. Az időmérő kaotikus körülményei miatt azonban még több rajtbüntetést bezsebelt, ugyanis a Q1-ben nem emelte el kellőképp a gázról a lábát Daniil Kvyat megforgását követően.

    A versenyfelügyelők beidézték a pilótát, és a meghallgatás után a következők mentén mondtak ítéletet:

    ,,A stewardok meghallgatták a 63-as rajtszámú versenyzőt és csapata képviselőjét, valamint visszanézték a felvételeket, a telemetriát és a versenybírói ellenőrző rendszert is. A 63-as autó akkor ért a 2-es kanyarba, mikor a szakaszon dupla sárga zászló volt érvényben a 26-os rajtszámú versenyző miatt. Ugyan a 63-as konstrukció vezetője megpróbált lassítani amikor a dupla sárga zászlóval ellátott részhez ért, ám a stewardok véleménye szerint nem eléggé vett vissza. Ezen felül mikor elhaladt a 26-os számot viselő versenyző mellett, nem volt az autó a teljes irányítása alatt, és ennek hiánya egyértelműen ellentmond a szabályoknak. A pilóta abban a körben normál időt futott, ami önmagában is megsérti a versenyigazgató feljegyzései által előírt követelményeket.” – áll a közleményben.

    Russell a rajtbüntetés mellé még három büntetőpontot is a magáénak tudhat.

    Kevin Magnussen a Q1 után jelezte, hogy többen is figyelmen kívül hagyták a sárga zászlós figyelmeztetéseket, így nem tartja igazságosnak a kialakult sorrendet. Akkor a versenyfelügyelők közölték, hogy kivizsgálják a helyzetet, így íme a többi érintett „ítélete”:

    • Daniel Ricciardo és Pierre Gasly a 8-as kanyaron haladt át, mikor szimpla sárga zászló volt érvényben. A telemetriai adatokból és a köridőkből a stewardok megállapították, hogy a két pilóta a szabályoknak megfelelően reagált, így nem kapnak büntetést.
    • Helyi idő szerint 16:01-kor a 8-as kanyarban dupla sárga zászló volt érvényben. Az adott szakaszon elhaladó Valtteri Bottas, Daniil Kvyat, Lance Stroll, Sergio Pérez és Lewis Hamilton a telemetriai adatok és a köridők szerint a szabályoknak megfelelően járt el, így nem kapnak semmilyen szankciót.
  • Hivatalos: Norris és Sainz büntetést kapott, Stroll megúszta

    Hivatalos: Norris és Sainz büntetést kapott, Stroll megúszta

    Lando Norris és Carlos Sainz büntetést kapott, Lance Stroll azonban megtarthatta pole pozícióját.

    Kalandosan indult az időmérő Isztambulban, sőt a vége igazi tűzijátékot tartogatott, hiszen a Racing Point kanadai versenyzője szerezte meg az első rajtkockát Max Verstappen és Sergio Pérez előtt.

    Azonban a kvalifikáció után sem nyugodhattak meg a versenyzők, ugyanis a stewardok megkezdték a már beígért vizsgálatokat.

    Még Kevin Magnussen panaszkodott arra, hogy szinte mindenki javított az idején a sárga zászlós szakaszok alatt, ezért nem tartja fairnek a Q1-ben kialakult sorrendet. Később az FIA be is jelentette, hogy vizsgálni fogják a „feljavuló” versenyzőket. Ezen a rostán akadt meg a McLaren brit pilótája, aki nem lassított eléggé akkor, mikor Nicholas Latifi autója miatt adták ki a jelzést. Norrist így beidézték a stewardok, majd a meghallgatás után a következő döntést hozták:

    ,,A versenyfelügyelők meghallgatták a pilótát és a csapat képviselőjét, visszanézték a felvételeket, visszahallgatták a rádióbeszélgetéseket, valamint megvizsgálták a telemetriát és a versenybírói ellenőrző rendszert. A telemtetria megmutatta, hogy a 4-es rajtszámú versenyző lassított az adott szektorban, majd az incidens helyét elhagyva lépett a gázra. A pilóta megkérdezte csapatát, hogy szakítsa-e meg a körét, ám azt a választ kapta, hogy maradjon kint, mert gyorsan változnak a körülmények. Mint kiderült, abban a körben volt a versenyző a leggyorsabb a Q1-ben. A stewardok ugyan tudomásul vették, hogy a 4-es rajtszámú pilótának nem állt szándékában abban a körben a leggyorsabbnak lenni, viszont a változó pályaállapotok miatt mégis az volt, így megszegte az előírásokat.”

    A 21 éves pilóta öt rajthelyes büntetést és mellé három büntetőpontot kapott, így a 16. helyről kezdheti a holnapi futamot.

    A spanyol ugyanakkor azért került a stewardok elé, mert feltartotta a gyors körön lévő Sergio Pérezt.

    ,,A versenyfelügyelők meghallgatták a 11-es és az 55-ös rajtszámú versenyzőket, valamint a csapatuk képviselőit, ezen felül több felvételt több kameraszögből is visszanéztek és visszahallgatták az 55-ös pilóta rádióforgalmazását is. Az 55-ös autó a bokszból jött ki, míg a 11-es konstrukció épp az 1-es kanyaron haladt át. A 11-es autó utolérte az 55-öst a 2-es és a 3-as kanyar között, majd az 55-ös rajtszámú versenyző feleslegesen akadályozta ellenfelét abban a pontban, valamint további kanyarokban is. A rendkívüli körülmények természetesen befolyásolták a helyzetet, ám a rádiókommunikáció során kiderült, hogy a csapat egyértelműen figyelmeztette az 55-ös autót arra, hogy a 11-es autó mögötte van.” áll a hivatalos közleményben.

    Sainz ezért a mutatványért három rajthelyes büntetést és 1 büntetőpontot kapott, így holnap a 15. helyről indulhat.

    Lance Stroll azonban némileg hátra dőlhet, ugyanis megtarthatja rajtelsőségét. A kanadai versenyzőt azért vizsgálták, mert a Q3-ban, Pérez megforgása miatt nem lassított eléggé. A stewardok a meghallgatás után megállapították, hogy a pilóta elvette a gázról a lábát, és csak azután nyomta meg a körét, miután elhárult a vészjelzés. Ezen felül a többi körében gyorsabb volt, mint a vizsgált időpontban.

    Itt azonban még nem álltak meg a versenyfelügyelők, ugyanis George Russellt is beidézték. A Williams brit versenyzőjének arról kell beszámolnia, hogy miért nem lassított kellően a dupla sárga zászlós szakasz alatt.

  • A Haas most már hamarosan tényleg bejelenti a versenyzőit 2021-re

    A Haas most már hamarosan tényleg bejelenti a versenyzőit 2021-re

    A Haas hamarosan már tényleg bejelenti, hogy kik versenyezhetnek náluk jövőre. A csapat egy ideje vár már ennek a bejelentésével, miután annyit már lehetett tudni, hogy Romain Grosjean és Kevin Magnussen év végén távoznak.

    A pletykák is már régóta terjednek, hogy kik vezethetnek majd a jövőben, hiszen egyelőre csak annyi biztos, hogy a jelenlegi párosuknak mennie kell. Sergio Perez nevét emlegették egy ideig az istállóval kapcsolatban, és de olyan hírek is voltak már, mely szerint Nikita Mazepin és Mick Schumacher versenyeznek majd Günther Steiner csapatfőnök keze alatt.

    Steiner a Racernek annyit árult el, hogy hamarosan már tisztázzák, hogy kik versenyezhetnek majd náluk. A döntést már meghozták, magyarázta:

    „Tudjuk, hogy mi az utunk, és hamarosan bejelentést teszünk. Egyelőre azonban még nem állunk erre készen. Számos oka van ennek, nem akarok részletekbe bocsátkozni. Amikor készen állunk, elmondjuk majd a kiválasztottaknak is, de őszintén szólva nem akarjuk ezt elkapkodni.”

    Az elmúlt öt évben a Haas csak egyszer cserélte le egyik versenyzőjét, mióta a Forma-1-ben vannak. Magnussenre cserélték Esteban Gutierrezt, még 2016-ban. Erről ennyit mondott Steiner:

    „Ez egy új kihívás lesz nálunk. Minden új dolog, ugyanakkor izgalmas is egyszerre. Szeretem a kihívásokat, és ezeket a folyamatokat, amelyekben benne vagyok. Időigényes volt, agyilag is leterhelő, de végül a legjobb döntést hoztuk meg a csapat szempontjából.”

  • Albon nem fogadná el, ha lefokoznák az AlphaTauriba

    Albon nem fogadná el, ha lefokoznák az AlphaTauriba

    Alexander Albon cáfolta azt, hogy boldoggá tenné az, ha a Red Bull második csapatába küldenék. A brit születésű thai pilóta szenved idén, ugyanakkor kiszúrták Törökországban az AlphaTauri divatmárka filmforgatásán, Pierre Gasly-val. Pletykák szerint visszatérhet az olasz kiscsapathoz, mivel a Red Bull sokkal tapasztaltabb pilóta után nézne, így Max Verstappen csapattársa 2021-ben Nico Hülkenberg vagy Sergio Perez lehetne. A spanyol nyelvű Tercer Equiponak viszont így nyilatkozott Albon:

    „Nem, nem mennék vissza az AlphaTaurihoz. Minden versenyző álma, hogy egy top csapatnál versenyezhessen, ez pedig számomra a Red Bull. Folytatnám velük.”

    A 24 éves pilótát támogatta 2020-ban a Red Bull a terveiben, de egyre több kritikát kap, köztük Jacques Villeneuve is keményen fogalmaz vele kapcsolatban az olasz Skynak, mert szerinte a valaha volt második legrosszabb versenyzője lenne Albon az energiaitalosoknak:

    „Védi a csapatmenedzsment az útlevele miatt, de az igazság az, hogy nincs azon a versenyzői szinten, mint amilyen pilótára szüksége lenne a Red Bullnak. Amikor pedig próbálnak segíteni neki, akkor csak még rosszabb lesz.”

    Albon megpróbálja nem meghallani az ilyen jellegű véleményeket:

    „Mindig vannak egyeztetések és pletykák, végeredményben ezek azonban nem változtatnak azon, hogy mit teszek a pályán. Tudom, hogy arra kell koncentrálnom, hogy jobb eredményeim legyenek, ha ez pedig megvan, akkor máris nem beszélnek ennyit, de a Forma-1ben mindig zajlik az élet. Tudom, hogy mit kell tennem, erre fókuszálok, nekem meg csak ez számít.”

  • Albers: A Red Bullnak szüksége lehet Perez szponzorpénzére

    Albers: A Red Bullnak szüksége lehet Perez szponzorpénzére

    Sergio Perez még mindig lehet akár Max Verstappen csapattársa is a Red Bullnál, állítja a Forma-1-et szintén megjárt Christijan Albers. A pletykahíradó szerint mindenesetre az inkább csak szenvedő Alex Albont kirakják, és Nico Hülkenberg érkezhet, akinek Verstappen is örülne. Albers azonban ezt másképp látja, és el is mondta a De Telegraafnak:

    „Nem így látom. A Red Bull hamarosan szembesül ezzel a motorproblémával, ami sokba fog kerülni nekik.”

    Itt természetesen a Honda 2021 év végi kiszállására gondol, miközben a Red Bullnál azon törik a fejüket, hogy utána folytassák-e ezzel az erőforrással a tevékenységüket. Albers emiatt úgy látja, hogy nagyon is örülnének Perez mexikói támogatóinak, akiket hozhatna magával:

    „Gondoljatok csak Robert Doornbosra. Azt hiszem, hogy 2006-ban 12 milliót fizetett azért, hogy teljesíthessen pár versenyt a Red Bull kötelékében. Nem mondanám azt, hogy a Red Bullnak nincs szüksége pénzre. a Renault erőforrásaiért 25 millió euró dollárt fizettek, ezt követően nem csak ingyen kapják a Honda motorokat, hanem még támogatást is nyertek vele. Így ha mindezt elvesztik, az probléma.”

    Egy meg nem nevezett csapatvezető szerint ugyanakkor a támogatás mértéke amit Perez szponzorai hozhatnának egy csapathoz, túlértékelt. Az Auto Motor und Sportnak ennyit mondott:

    „“Ha megnézzük, mennyit tesz ki Perez fizetése a szponzorpénzből, csak három millió marad. Ennyi pénzért az egész autód a mexikói szponzoroké lesz.”