Címke: Sergio Perez

  • Nemzetközi sajtó: Ha létezik igazság, akkor Pérez a Red Bullba megy

    Nemzetközi sajtó: Ha létezik igazság, akkor Pérez a Red Bullba megy

    A Nemzetközi sajtó a Szahíri Nagydíj kapcsán Sergio Pérezt éltette, valamint a Mercedes hihetetlen hibáján csodálkozott.

    A futam háromnegyedéig a csillagosoknak állt a zászló, ám a biztonsági autós fázis alatt végrehajtott dupla kerékcseréjük, a katasztrófával volt egyenlő. Egy rádiókommunikációs hiba kapcsán nem a megfelelő sorrendbe jöttek ki a szerelők a kiállásra. Először George Russellt várták, és csak utána következett Valtteri Bottas, ám a brit szerelőihez nem érkezett meg az üzenet. Így ők később mentek ki, ezért a finnre várok véletlenül a 22 éves pilóta autójára tették fel a 77-es konstrukcióhoz rendelt komponensek egy részét.

    A hibát csak Bottas kerékcseréje alatt vették észre, így egy extrém hosszú bokszkiállást követően a nastolai az addig használt kemény keverékeket kapta vissza. A baki miatt azonnal visszarendelték Russellt, aki pár körrel később egy lassú defekt miatt ismét benézett a bokszba. A Mercedes versenyzői így a 8. és a 9. helyen értek célba, az első két pozíció helyett.

    Pérez mindeközben megszerezte élete első futamgyőzelmét, pedig a mexikói az első kör végén még az utolsó helyen autózhatott. A Racing Point versenyzőjét ugyanis Charles Leclerc pöckölte ki a rajt után, a 30 éves pilóta autója viszont nem sérült meg, így folytathatta a futamot. Nagyszerű versenyzést mutatott be ezután Pérez, minek meg is lett a végül az eredménye.

    Auto Motor und Sport (Németország):

    ,,Sergio Pérez nyerte meg azt a futamot, amit George Russellnek kellett volna. A Mercedes felcserélte az abroncsokat a kerékcserénél, és így egy kézmozdulattal dobták el a brit sikerét. Esteban Ocon lett a második ezen a furcsa futamon, megelőzve ezzel Lance Strollt. Pérez nem hagyta, hogy a verseny utolsó szakaszában veszélybe kerüljön a győzelme. Rutinját kihasználva ugyanis több, mint 10 másodpercet autózott ki közvetlen üldözője előtt. A Racing Pont azonban duplán örülhetett, hiszen Stroll is felállhatott a dobogóra:”

    Sky Sports (Egyesült Királyság):

    ,,A mexikói – akinek annak ellenére nincs 2021-re ülése, hogy a szezon egyik főszereplője – az ötödik helyre kvalifikálta magát. Ám a verseny első körében a 18. helyre esett vissza, ugyanis megpördült Charles Leclerc miatt a 4-es kanyarban. Az incidens harmadik szereplője Max Verstappen lett, akinek így győzelmi esélyei lenullázódtak. Az első kör végén bokszba látogató Pérez, briliánsan hozta vissza a játékba magát azzal, hogy 46 kört tett meg a közepes keverékeken. A második kiállása után több riválisát is megelőzte, majd a harmadik helyen haladt, mikor megörökölte az első pozíciót a Mercedes versenyzőitől.”

    L’Equipe (Franciaország):

    ,,Egy héttel azután, hogy egy dobogós helyezést veszített el egy motorprobléma miatt, Sergio Pérez revánsot vett, és megnyerte élte első futamát a 190. F1-es rajtja után. De micsoda módon tette ezt. Azután, hogy Charles Leclerc akciójának áldozatává vált, megőrizte hitét, és így a 11. körben már a 11. pozícióban tartózkodott. Tovább haladt még előre, ugyanakkor a kerékcseréjét követően visszaesett a 9. helyre. Ezután visszamászott a csúcsra, mialatt megelőzte többek között Esteban Ocont és Lance Strollt. A 64. kör után sem lazított, bár George Russell defektje kapóra jött neki, ugyanis rohamtempóban közeledett felé a brit. Mikor a Red Bull őrlődik közte és Alex Albon között a következő szezonra nézve, egy ilyen eredmény nagy mértékben az ő oldalára billentheti a mérleget.

    Marca: (Spanyolország):

    ,,Igen, mindez a Mercedes megmagyarázhatatlan hibái mentén történt, akik ugyanis az utolsó bokszkiállásuknál felcserélték Russell abroncsait Bottaséval. Emiatt a britnek még egyszer ki kellett állnia, pedig már olyan közel volt a győzelemhez. Pérez mindenesetre megérdemli ezt. 10 szezonon át olyan autókkal sikerült 10 dobogós helyet összegyűjtenie, mint a Sauber vagy a Force India. Ha létezik igazság a Földön, akkor egy ilyen erős hétvége után Péreznek 2021-től a Red Bull csapatában kell játszania.”

    La Gazetta dello Sport (Olaszország):

    ,,Checho (Pérez) győzelmének értéke szinte felbecsülhetetlen. Pérez kihasználta a biztonsági autós fázist, ugyanis bement a bokszba új gumikért. Ezt követően nagyszerű felzárkózást mutatott be. A Mercedes a hibájával szabaddá tette az utat előtte. Ráadásul egy éves kihagyás is várhat rá, így méltóbb győztese nem is lehetett volna a versenynek.”

     

  • Pontverseny állása: Ismét történt némi változás

    Pontverseny állása: Ismét történt némi változás

    Igazán szokatlanul alakult a vasárnapi Szahír Nagydíj. A verseny végéig az idei bajnok Lewis Hamiltont helyettesítő George Russellnek állt a zászló, ám a Mercedes elbaltázott taktikája miatt csak a 9. helyen tudott célba érni.

    Bottas versenye sem volt jó, finoman szólva se, így sok előnyt nem tudott kovácsolni abból, hogy az év végi második helyért vele csatában lévő Verstappen már a futam elején kiesett. Köztük jelenleg 16 pont a különbség.

    Győzelmével Sergio Perez azonban feljött a negyedik helyre, így jelenleg ő középmezőny legjobbja. Már csak az a kérdés, hogy ez elég lesz-e ahhoz, hogy ülőst kapjon 2021-re a Red Bulltól.

    Russell a balszerencsés verseny ellenére első F1-es pontjait mégis megszerezte, ezzel pedig az utolsó helyről a 18. pozícióra lépett előre.

    Pont nélküli még Latifi, valamint a vasárnap debütált két újonc: Aitken és Fittipaldi.

    Kettős dobogós helyezéssel a Racing Point a harmadik helyre lépett fel a konstruktőri bajnokságban.

    A szezonból már csak egy futam van hátra.

    A pontversenyek állása a Szahír Nagydíj után:

    Versenyző Csapat Pontok
    Ebből leggyorsabb körért
    1 Lewis Hamilton MERCEDES 332 6
    2 Valtteri Bottas MERCEDES 205 2
    3 Max Verstappen RED BULL RACING HONDA 189 3
    4 Sergio Perez RACING POINT BWT MERCEDES 125
    5 Daniel Ricciardo RENAULT 112 1
    6 Charles Leclerc FERRARI 98
    7 Carlos Sainz MCLAREN RENAULT 97 1
    8 Alexander Albon RED BULL RACING HONDA 93
    9 Lando Norris MCLAREN RENAULT 87 2
    10 Lance Stroll RACING POINT BWT MERCEDES 74
    11 Pierre Gasly ALPHATAURI HONDA 71
    12 Esteban Ocon RENAULT 60
    13 Sebastian Vettel FERRARI 33
    14 Daniil Kvyat ALPHATAURI HONDA 32
    15 Nico Hulkenberg RACING POINT BWT MERCEDES 10
    16 Kimi Räikkönen ALFA ROMEO RACING FERRARI 4
    17 Antonio Giovinazzi ALFA ROMEO RACING FERRARI 4
    18 George Russell MERCEDES 3 1
    19 Romain Grosjean HAAS FERRARI 2
    20 Kevin Magnussen HAAS FERRARI 1
    21 Nicholas Latifi WILLIAMS MERCEDES 0
    22 Jack Aitken WILLIAMS MERCEDES 0
    23 Pietro Fittipaldi HAAS FERRARI 0

     

    Csapat Pontok
    1 MERCEDES 540
    2 RED BULL RACING HONDA 282
    3 RACING POINT BWT MERCEDES 194
    4 MCLAREN RENAULT 184
    5 RENAULT 172
    6 FERRARI 131
    7 ALPHATAURI HONDA 103
    8 ALFA ROMEO RACING FERRARI 8
    9 HAAS FERRARI 3
    10 WILLIAMS MERCEDES 0
  • Russell: Ezt kétszer vették el tőlünk

    Russell: Ezt kétszer vették el tőlünk

    Nagyon sokáig úgy tűnt, hogy George Russell meg fogja szerezni élete első Forma-1-es győzelmét. Ezen a hétvégén, az alapból Williamst vezető pilóta a koronavírusos Lewis Hamilton helyére ült be, és egyáltalán nem vallott kudarcot.

    „Srácok… nem tudok mit mondani. Ez kétszer lett elvéve tőlünk.” – mondta Russell csalódottan a csapatrádión.

    „A kezdetekben kontrolláltam a versenyt. Komfortosan éreztem magam az első körökben, és tudtam menedzselni a távolságot köztem és Valtteri között. Aztán volt egy kis felfordulás a kiállásunknál, ami kicsit hátrébb vetett minket, és meg kellett előznöm őt.” – mondta a brit pilóta a Sky Sports-nak.

    „Azt gondoltam, még mindig elkaphatom Sergiot, hiszen az autó nagyon gyors volt. Csalódott vagyok, ugyanakkor eszméletlen büszke is arra, amit elértünk. Ilyen a versenyzés. Ez egy csapatsport. Tanulunk ezekből a dolgokból, és eszméletlen későn hívtak minket a boxba. Másodperceken múlt, hogy kijött a biztonsági autó, és az abroncsaink összekeveredtek. De legalább megszereztem az első pontjaimat a Forma-1-ben.” – zárta Russell.

  • Pérez: Remélem, nem álmodom

    Pérez: Remélem, nem álmodom

    A szezon talán legőrültebb versenyén Sergio Pérez szelte át elsőként a célvonalat, ezzel pedig megszerezte élete első győzelmét. Elképesztő futamot teljesített, a rajt után nekiment Charles Leclerc, és visszaesett utolsónak, majd innen sikerült visszakapaszkodnia.

    „Nem igazán jutok szóhoz” – nyilatkozta a leintést követően. „Remélem, nem álmodom. Rengetegszer álmodtam már erről, aztán felkeltem. 10 évbe telt. Már úgy gondoltam, sosem jön el ez a pillanat, mert sosem volt meg az ehhez szükséges autóm, de ma minden jól jött ki. Igaz az első kör után úgy tűnt, hogy elment a verseny, de továbbmentem és nem adtam fel.”

    „Megérdemelten nyertünk, habár tudjuk, a Mercedesnek voltak problémái, és George nagyon jól vezetett ma” – folytatta. „Hibáztam a biztonsági autós újraindításnál, a bal elsőt keményen elfékeztem, de a második etapban visszajöttem. A pénteki hosszú etapom alapján tudtuk, mit kellett tennünk.”

    A mexikóinak viszont még mindig nincs ülése jövőre, és már csak a Red Bullnál lehet helye, erre is kitért a futam után: „Csak kicsit jobban megbékéltem magammal. Ami történik, már nem az én kezemben van. Ha jövőre nem leszek ott a mezőnyben, akkor majd 2022-ben.”

  • Hivatalos: Leclerc 3 helyes rajtbüntetést visz magával az utolsó versenyre

    Hivatalos: Leclerc 3 helyes rajtbüntetést visz magával az utolsó versenyre

    Charles Leclerc 3 helyes rajtbüntetéssel vághat majd neki a szezonzáró versenyhétvégének.

    A monacói versenyző a rajt után túl későn fékezett, aminek eredménye az lett, hogy kitessékelte a pályáról Serigo Pérezt. A közelükben haladó Max Verstappen próbálta őket kikerülni, de nem járt sikerrel, sőt a Ferrari még egy kicsit meg is pöckölt a Red Bull hátulját. Az eset vesztese a két 23 éves pilóta lett, ugyanis mindketten a gumifalban találták magukat

    Az ügy az FIA figyelmét sem kerülhette el, így a futam után behívták az érintetteket. A stewardok visszanézték a felvételeket és meghallgatta a beszámolókat, majd 3 helyes rajtbüntetéssel sújtották a Ferrari pilótáját, aki így büntetéssel a zsebében érkezik meg majd Abu Dhabiba. Leclerc neve mellé, még két büntetőpont is került.

    ,,A stewardok meghallgatták a 16-os rajtszámú versenyzőt (Leclerc) és csapata képviselőjét, valamint több kameraállásból is visszanézték a felvételeket. A 16-os autó túl későn fékezett a 4-es kanyarban, így blokkolt a jobb első kereke. Ennek következtében ütközött a 11-es rajtszámú versenyzővel, aki végig az ideális íven haladt.” – áll a hivatalos közleményben.

  • Perez az utolsó helyről nyert; óriási dráma a Mercedesnél

    Perez az utolsó helyről nyert; óriási dráma a Mercedesnél

    A szezon utolsó előtti versenyére került sor ma. Az első sorból Valtteri Bottas és George Russell indulhatott a Mercedesszel, míg a második sort Max Verstappen és Charles Leclerc foglalhatta el a Red Bull és a Ferrari képviseletében.

    A rajtot követően Russell kigyorsítása olyan jól sikerült, hogy szinte rögtön át is vette a vezetést. Mögötte azonban nagy lett a tumultus. Ennek eredményeként Verstappen, Perez és Leclerc akadtak össze. Leclerc azonban egy jobbosban későn fékezett, kiforgatta Perezt, Vertsappen pedig próbálta kikerülni a csúszó Racing Pointot, azonban hátulról éppen eltalálta még kicsit a szintén csúszó Ferrari. Leclerc és Verstappen ki is estek, és pályára hajtott a biztonsági autó. Perez folytatni tudta, de egy boxkiállásra szüksége volt.

    A 6. kör végén távozott a biztonsági autó, ekkor a sorrend Russell, Bottas, Sainz, Ricciardo volt az élen.

    Az újraindítás után Russell megtartotta az első helyet, Bottast azonban körbeautózta Sainz. Nem sokáig volt azonban második, a spanyol hibáját kihasználva a finn visszavette a pozíciót és üldözőbe vette Russellt.

    Mindeközben a mezőny végéről induló Norris már a 9. helyen haladt.

    A 10. helyen haladó Vettelt pedig Albon előzte, de a négyszeres bajnok visszacserélte a pozíciókat.

    A rajt utáni kalamajka miatt az utolsó helyre visszaesett Perez is a 10. körben már a 12. helyen haladt.

    A 11. körben aztán Vettelt Albon, majd Perez is megelőzte.

    A 21. körben a Norrist Albon és Perez is megelőzte, mire Norris ki is ment kerékcserére. Ezt követően Perez Albont is megelőzte. Nem bízta a véletlenre, hiszen a thai red bullos ülésére pályázik 2021-re.

    Russell rádión érdeklődött, hogy Bottas használja-e a rázóköveket, mert ha ő is használná, még tudna gyorsulni. Azt a választ kapta, hogy Bottas többet használja nála a rázóköveteket. Russell el is kezdett e szerint vezetni és gyorsult is ezzel.

    Nem sokkal később azonban mindkét mercedesesnek szóltak, hogy a nyolcas kanyarban kerüljék el a rázóköveket.

    A 32. körben Perez már az 5. volt, úgy, hogy az előtte lévők még nem voltak kint a boxban.

    A 43. körben már csak Russell, Bottas és Albon voltak azok, akik még nem voltak kerékcserén. A sorrend Russell, Bottas, Perez, Albon, Sainz volt.

    Russell a 45. körben érkezett, hogy kemény keverékű Pirellikre váltson. A második helyre tért vissza.

    Bottas a 49. kör végén érkezett kerékcserére, így Russell simán visszavette a vezetést. A finn kint maradós taktikája olyannyira nem jött be, hogy a korábbi alig 3 másodperces lemaradása 8,5 másodpercre nőtt a boxkiállás után.

    Az 55. körben virtuális biztonsági autós fázis következett, miután Latifi félreállt a williamsszel.

    A 61. körre a sorrend a következőképp alakult: Russell, Bottas, Perez, Ocon, Stroll.

    Majd jött egy újabb vitruális biztonsági autós fázis, mert Aitken a pályán hagyta első szárnáyt. Megforgott és kissé eltalálta a falat, így leesett a szárny az autójárül, de ő még be tudott menni a boxba. Majd valós biztonsági autós fázis lett belőle.
    Ez idő alatt mindkét Mercedes érkezett újabb kerékcserére, szinte egyszerre. Előbb Russell, majd Bottas, de a finnek még kicsit várnia is kellett. A finn kerékcseréjét ráadásul el is rontották, rengeteg időt töltött a boxban.
    Ezt követően Russellt még vissza is hívták újabb cserére, mert „összekeverték” a gumikat. Látszólag azonban azonos keverékek kerültek fel az autójára, így arra lehetett következtetni, hogy Bottas kerekeit készítették ki neki. Mikor a bal elsőt cserélő ember ezt érzékelte, végük fent hagyták rajta a korábbiakat. Ezt követően hívták ki újra, hogy megfelelőekre cseréljék a gumikat.

    A sorrend az élen átalakult: Perez, Ocon, Stroll, Bottas, Russell, Sainz.

    A 68. kör végén távozott a biztonsági autó, a sorrend maradt, bár Russell próbált támadó pozícióba kerülni Bottasszal szemben, majd nem sokkal később meg is előzte a finnt, majd levadászta Strollt is, és Ocont is.

    Bottas teljesen elvesztette a fonalat, a 9. helyre csúszott vissza, mire Russellel azt közölték rádión, hogy bal hátsó defektje van, és ismét ki kellett mennie kerékcserére. A 15. helyre csúszott vissza.

    A kaotikussá alakult Szahír Nagydíjat végül Sergio Perez nyerte, akit a futam elején kilöktek, és az utolsó helyre esett vissza! Rajta kívül Esteban Ocon és Lance Stroll állhatott még dobogóra!

    George Rissell a végén még felküzdötte magát a pontszerzők közé. A 9. helyen végzett, és megszerezte első F1-es pontjait.

    Perez élete első F1-es győzelmét aratta, Ocon pedig életében először szerzett dobogós helyet az F1-ben.

    Végeredmény:

    Versenyző Csapat Differencia
    1 Sergio Perez Racing Point
    2 Esteban Ocon Renault 10.518
    3 Lance Stroll Racing Point 11.869
    4 Carlos Sainz Jr. McLaren 12.58
    5 Daniel Ricciardo Renault 13.33
    6 Alex Albon Red Bull 13.842
    7 Daniil Kvyat AlphaTauri 14.534
    8 Valtteri Bottas Mercedes 15.389
    9 George Russell Mercedes 18.556
    10 Lando Norris McLaren 19.541
    11 Pierre Gasly AlphaTauri 20.527
    12 Sebastian Vettel Ferrari 22.611
    13 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 24.111
    14 Kimi Raikkonen Alfa Romeo 26.153
    15 Kevin Magnussen Haas 32.37
    16 Jack Aitken Williams 33.674
    17 Pietro Fittipaldi Haas 36.858
    Nicholas Latifi Williams kiesett
    Max Verstappen Red Bull kiesett
    Charles Leclerc Ferrari kiesett

     

     

     

     

  • Horner: Albon egy évet akár a kispadon tölthet a Red Bullnál

    Horner: Albon egy évet akár a kispadon tölthet a Red Bullnál

    Alex Albon feltehetően maradhat a Red Bullnál, de 2021-ben a kispadon kell ülnie majd. Ezt nem más állítja, mint Christian Horner, és a csapatfőnök szerint Max Verstappen mellé egy olyan gyors csapattárs kell, mint Nico Hülkenberg vagy Sergio Perez. Verstappen rendesen odaszúrt a múlt hétvégi Bahrein Nagydíj után azzal, hogy fitymálta Albon dobogós helyezését. Horner pénteken pedig a holland pilótája helyett szabadkozott, annak szókimondó stílusa miatt:

    „Azt hiszem, hogy Max csak a tényeket közölte. Ő így látja a helyzetet.”

    Verstappen már rég tisztázta azt is, hogy ő Hülkenberget látná szívesen maga mellett 2021-ben, ami pedig azt is jelentené, hogy Albon ülés nélkül maradna az utolsó pillanatban. A Red Bull másik csapatánál, az AlphaTaurinál pedig feltehetően az a terv, hogy Daniil Kvyat helyére a japán újonc, Yuki Tsunoda érkezne. Erről Horner ennyit mondott:

    „Nem hinném, hogy Albon része lenne Franz Tost jövő évi terveinek, így vagy övé lesz a Red Bull ülése, vagy egy évet eltölt a kispadon. Célunk az, hogy lehetőséget adjunk neki az utolsó két versenyre, hiszen múlt hétvégén remek munkát végzett. Most is jól kezdett, és van még két hétvégéje arra, hogy bizonyítsa, ő a megfelelő srác az autóba Max mellé jövőre. Megadunk neki ebben minden támogatást amit csak tudunk, ahhoz, hogy elérje ezt a célt.”

  • A bukmékerek szerint Verstappen a legesélyesebb a futamgyőzelemre

    A bukmékerek szerint Verstappen a legesélyesebb a futamgyőzelemre

    A bukmékerek szerint Max Verstappen a legesélyesebb a vasárnapi futamgyőzelemre.

    Miután Lewis Hamiltonról kiderült, hogy elkapta a koronavírust és így nem állhat rajthoz a Szahíri Nagydíjon, szinte mindenki azt találgatta, hogy ki ülhet majd a hétszeres világbajnok autójába. Stoffel Vandoorne és George Russell neve került be abba bizonyos kalapba, majd végül a Mercedes a brit nevét húzta ki. Ennek értelmében a 22 éves pilóta vezetheti a csillagosok autóját, míg Jack Aitken ülhet a helyére a Williamsbe.

    A fogadóirodák a hír hallatán felizzottak, ugyanis a legtöbben arra kíváncsiak, hogy ki lehet a legesélyesebb a győzelemre így, hogy Hamilton nem vesz részt a hétvége eseményein.

    A bukmékerek szerint Verstappen lehet a befutó, ugyanis a holland neve mellett csak 2.50-es szorzó szerepel. Valtteri Bottas is esélyesnek mondhatja magát, ugyanis nála 2.87 a bűvös szám, míg Russellhez 3.75 került abba a bizonyos rubrikába. Az igazán bátrak Sergio Pérezt is megtehetik, ugyanis a mexikói már 26-szoros szorzóval operál.

    Az időmérős esélyek tekintetében is Russell a harmadik, ám azon a listán a finn már a Red Bull pilótája elé került.

     

  • Pérez nem tudja, Verstappen vétózza-e meg az ülését

    Pérez nem tudja, Verstappen vétózza-e meg az ülését

    Sérgio Pérez két lehetőséget emleget a jövője kapcsán: a Red Bullt és a szünetet. Verstappen már korábban kiemelte, Hülkenberget választaná

    A mexikói azonban nem hiszi, hogy a fiatal holland megvétózná a szerződtetését.

    „Nem tudom” – jelentette ki. – „Nem tudom, hogy ellenem van-e, de összességében Max, és minden pilóta olyan embert akar maga mellett, aki képes kihívást jelenteni. Nem látok arra, okot, miért ne lehetnék ez a versenyző én.”

    Bár volt róla szó, hogy az IndyCarba nyergelne át, a mexikói most tagadta ilyen irányú törekvéseit.

    „Semmilyen másik a kategória nem nyerte el a tetszésemet.” – zárta rövidre. – „De együtt repültem Romainnal, és a családunk mellett arról beszélgettünk, hogy ő jövőre ott próbálkozna.”

    Pérez visszatért korábbi csapatára is, akik hároméves szerződését tették semmissé.

    „Mindkét oldalon volt opció (a szerződés érvénytelenítésére), ők éltek ezzel.”

    Korábbi csapattársához, Nico Hülkenberghez hasonlóan, ha szabadságra kényszerülne, inkább a pihenést választja, mint hogy egész évben tartalékos legyen.

    „Ez még egy olyan dolog, amiről nem beszéltem még senkivel, de nem szeretnék sok versenyre elutazni. Nem szeretnék úgy távol lenni a családomtól, hogy nem is versenyzem.”

    „2022-ben megváltoznak a szabályok, és mindenki nulláról kezd majd. De 200 kör után újra tudom majd hozni a formámat.” – néz Pérez a jövőbe magabiztosan.

    Végül kritizálta az őt elengedő F1-et a pilóták szintjével kapcsolatban.

    „Egy olyan kategóriáról beszélhetünk, ami nem áll azon a szinten, mint a múltban. Van nagyjából tíz pilóta, akik a legjobbak közé tartoznak, és 10 másik, akik nem sokat tettek érte, hogy itt legyenek.”

  • Perez bejelentette, amit már amúgy is tudunk

    Perez bejelentette, amit már amúgy is tudunk

    Sergio Perez ma estére ígért bejelentését nagyon várta a közönség. Magyar idő szerint 18:30-kor kezdődött volna, azonban nagyjából háromnegyed órát csúsztak, mert a mexikói versenyző a Netflixnek nyilatkozott.

    Arra lehetett számítani, hogy bejelenti, hol folytatja 2021-ben, aláírt-e a Red Bullhoz.

    Az online bejelentkezés során Perez spanyolul kommunikált, és valójában semmi olyat nem mondott, ami nem volt már eddig is világos. Csupán azt erősítette meg, hogy két opciója van: vagy Red Bull szerződés, vagy kihagyja a 2021-es szezont, és bízik benne, hogy 2022-re újra lesz helye.

    Annyit mondott még el a versenyző, hogy más bajnokságok nem érdeklik, illetve a Red Bull azt közölte vele, hogy csak Abu Dhabi után fognak dönteni.

    Azonban ha versenyzői ülést nem is kap 2021-re, azt vállalná, hogy egy nagy csapatnál tartalékversenyző legyen. Erről azonban biztosan egyeztetni kellene még, mert ebben az esetben az összes versenyen nem szeretne jelen lenni.