Címke: Sergio Perez

  • Hivatalos: Sergio Pérez a Red Bull versenyzője lesz!

    Hivatalos: Sergio Pérez a Red Bull versenyzője lesz!

    Egy ideje már sejteni lehetett, de ma hivatalosan is bejelentésre került, hogy Sergio Pérezt leszerződtette a Red Bull Racing. Alexander Albon tehát nem lesz tovább a csapat versenyzője.

    Péreznek eredetileg élő szerződése volt 2021-re a Racing Pointtal, mely jövőre már Aston Martin lesz. A csapat vezetése azonban végül úgy döntött, hogy leszerződteti Sebastian Vettelt, így Péreznek ott nem maradt hely.

    Egészen a szezon végéig kérdéses volt, hogy a mexikói versenyző ott lehet-e a 2021-es rajtrácson, mivel csak a Red Bull jöhetett szóba számára.

    Végül azonban jól alakultak a dolgok Pérez számára, ő lesz jövőre Max Verstappen csapattársa.

    ,,Rendkívül hálás vagyok a Red Bullnak azért, amiért megadta azt a lehetőséget, hogy a Red Bull Racingnél versenyezzek 2021-ben. Az, hogy esélyem lesz egy bajnoki címért küzdő csapatnál versenyezni, egy olyan dolog, amit azóta reméltem, mióta az F1-be csatlakoztam. Büszke pillanat lesz számomra az, hogy a Red Bull színeiben léphetek majd fel a rajtrácsra Max mellett. Biztosak lehettek abban, hogy maximálisan fogok fókuszálni a következő szezonra. A csapat hasonló győztes mentalitással rendelkezik, mint én, és tudom, hogy azért vagyok itt, hogy segítsem az alakulatot a bajnoki címért folytatott küzdelemben.” -nyilatkozta Sergio Perez

    Alex Albon is a Red Bull kötelékben marad, ám jövőre csak teszt és tartalék pilótaként segítheti a Bikákat.

    ,,Alex értékes tagja a csapatunknak, épp ezért hosszan és sokáig gondolkodtunk ezen a döntésen. Hagytunk magunknak egy kis időt arra, hogy kiértékeljük a releváns adatokat és teljesítményeket, majd úgy határoztunk, hogy Sergio a megfelelő versenyző arra, hogy Max partnere legyen 2021-ben. Már várjuk, hogy üdvözöljük őt a Red Bull Racingnél. Alex teszt – és tartalékversenyzőként fontos része marad a csapatunknak, aki kiemelt figyelemmel koncentrál majd a 2022-es fejlesztésekre. Szeretnénk köszönetet mondani a kemény munkájáért és közreműködéséért.” -tette hozzá Christian Horner.

  • Berger: Erős páros lenne a Red Bullnál Verstappen és Perez!

    Berger: Erős páros lenne a Red Bullnál Verstappen és Perez!

    Gerhard Berger, F1 legenda szerint Sergio Perez illene a Red Bullba Max Verstappen mellé, és erős páros lehetnének. Feltehetően pénteken válik ismertté majd, hogy ki lesz a holland pilótájuk csapattársa, de mindenképp még karácsony előtt. Berger szerint ugyanakkor komoly lehet a harc az ülésért Alexander Albon és a Racing Pointtól menesztett Sergio Perez között. A Servus TV-n is megkérdezték, hogy ő kit választana:

    „Két szív is dobog emiatt a mellkasomban. Amennyiben Albon mellett döntenek, lenne egy fiatal pilótájuk, akit a saját soraikból vinnének be a győztesek közé. Perez ugyanakkor folytonosságot hozhat, aki képes versenyeket is nyerni, ahogy tette azt Bahreinben is. Ami biztos, hogy egy olyan csapat, mint a Red Bull két top pilótával kell, hogy dolgozzon. Ugyanakkor lojálisak is, így Albonnak még mindig van esélye. Mégis el tudnék képzelni egy Verstappen-Perez, nagyon erős felállást. Max személyében már náluk van egy top fickó, de magukat is meg kell, hogy védjék. A Red Bull célja az kell legyen, hogy megnyerjék a versenyzők és a csapatok világbajnokságát is.”

    Berger beszélt még a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel és a Ferrari szakításáról is, egykori Scuderia pilótaként:

    „Amennyire csak vissza tudok emlékezni, a Ferrarinak csak két olyan pilótája volt, akik a siker útjára tudták állítani őket, ezek Niki Lauda és Michael Schumacher voltak. Kimi Räikkönen igazából csak szerencsés volt kicsit, mindenki más elbukott.”

    Bernie Ecclestone után Berger is úgy véli, hogy a Ferrari a fő gondját önmaguknál kell, hogy keresse:

    „Olasz mentalitással irányítani egy csapatot, az kemény dolog.”

    Végezetül kitért még Valtteri Bottas helyzetére, aki nehéz helyzetbe került George Russell egyszeri, de lenyűgöző bemutatkozása után a Mercedesnél, Bahreinben:

    „Bottasnak nincs meg az a sebessége, ami Russellnek igen. Másrészt, már elköteleződtek jövőre már Bottasszal, de meglátjuk majd, hogy van-e arra lehetőség, hogy változtassanak a szerződésen a színfalak mögött.”

  • Jos Verstappen nem tudja, ki lesz Max csapattársa, de a szezonkezdést fontosnak tartja

    Jos Verstappen nem tudja, ki lesz Max csapattársa, de a szezonkezdést fontosnak tartja

    Jos Verstappen elmondása szerint ő semmit nem tud arról, hogy ki lesz jövőre fia, Max csapattársa a Red Bullnál.

    Szinte már biztos, hogy Alexaander Albonnak távoznia kell, helyére pedig Sergio Perez és Nico Hülkenberg is pályázik.

    „A következő szezon kezdete fontosabb lesz, mint ennek a szezonnak a vége” – mondta Jos Verstappen a Peptalk című műsorban, miután Max megnyerte az idei szezonzáró versenyt. „Ha ugyanígy tudjuk kezdeni a jövőévet, akkor van esélyünk (a bajnoki címre).”

    A leendő csapattársról azonban ő sem tud nyilatkozni.

    „Nem, tényleg nem tudom. Nem hallottam még semmit” – mondta az újdonsült nagypapa.

    „Majd meglátjuk, hogy hol áll ő (Perez) Max és Albon tekintetében jövőre. Án nem tudom, hogy mennyire lehet jó Perez.”

  • Marko elismerte: Perez lehet Verstappen csapattársa

    Marko elismerte: Perez lehet Verstappen csapattársa

    Az abu dhabi paddockban szinte tényként kezdett el terjedni a hír, nagy valószínűség szerint Sergio Perez lesz jövőre Max Verstappen csapattársa, amit Helmut Marko sokat sejtető szavai is alátámasztanak.

    Helmut Marko és Christian Horner a Szahíri Nagydíj óta aktívabban tárgyal a mexikóival, és a végső döntésre már nem kell sokat várni.

    „Megvártuk, hogy sor kerüljön erre az utolsó versenyre. Alex Albon legutóbbi bahreini futama nem volt túl jó, de nem akartunk egyből következtetéseket levonni. A végső döntést a napokban meghozzuk.” – fogalmazott Helmut Marko.

    „Perez az egész második fél évben már rajta volt a radarunkon. Hétfőn Angliába repülök és ott hozom meg a döntést, legkésőbb karácsonyig.” – tette hozzá.

  • Pérez a győzelme után tequilázni hívta a Red Bull főnökeit

    Pérez a győzelme után tequilázni hívta a Red Bull főnökeit

    Sergio Pérez a Szahíri Nagydíjon aratott győzelme után, tequilázni hívta a Red Bull irányítóit is.

    A mexikói versenyző egy héttel ezelőtt megszerezte első futamgyőzelmét Bahreinben. A 31 éves pilóta a verseny első körében még az utolsó helyre is visszaesett, majd kihasználva a Mercedes blamáját megtörte a jeget, és a pódium legfelső fokáig meg sem állt.

    Pérez egyfelől hiába ünnepelt, ugyanis további sorsa egyelőre ismeretlen. A Racing Point szeptemberben Sebastian Vettelt választotta, így a mexikói kénytelen most ülést keresni magának. Legnagyobb esélye a Red Bullnál lehet, ugyanis az osztrák csapat nem elégedett Alex Albon teljesítményével. Ugyanakkor a Bikák csak az utolsó futam után veszik számításba a lehetőségeiket, így Péreznek még várnia kell. Ezen felül nem csak az ő neve került elő a Red Bullnál, hanem Nico Hülkenbergé is.

    ,,Remek szolgálatot tett, de mi a koncentrációnkat még mindig Alex (Albon) felé irányítjuk. Sergionak (Pérez) folytatnia kell, amit most csinál. Remek munkát végzett, és ezzel szépen promótálta magát.” -nyilatkozta az osztrák istálló csapatfőnöke a holland Formule 1-nek.

    Christian Horner és Helmut Marko mindenesetre gratulált a győzelmet szerző 31 éves versenyzőnek, aki válaszul tequilázni hívta őket:

    ,,Visszaírt és az kérdezte, hogy meginnék-e egy tequilát. Ez nagyon kedves gesztus volt tőle.” -újságolta el a  47 éves vezető.

    Ralf Schumacher ugyanakkor úgy véli, hogy a Red Bull „kiadó” ülését Pérez fogja megkaparintani, és nem a másik jelöltként emlegetett Hülkenberg:

    ,,Német szemszögből nézve örülnék annak ha máshogy lenne, de nem tudnám elképzelni azt, hogy Hülkenberg még főtéma a Red Bullnál. Úgy vélem, inkább Pérez fogja elfoglalni Albon helyét, ugyanis ő (Albon) megmutatta, hogy nem feltétlenül való oda.”

  • Pérez: Vettel nagyon jól döntött, hogy a Racing Pointhoz szerződött

    Pérez: Vettel nagyon jól döntött, hogy a Racing Pointhoz szerződött

    Sergio Pérez biztos benne, hogy Sebastian Vettel a létező legjobb döntést hozta meg azzal, hogy a Racing Point csapatához szerződött. A mexikói pilóta szerint a négyszeres világbajnoknak számos mókában lesz majd része az új csapatában.

    A Szahíri Nagydíj győztesen annak ellenére nyilatkozta ezt, hogy pont a német versenyző érkezése miatt fogja elveszteni az ülését annál a csapatnál, ami a következő szezonól már Aston Martin néven fog futni Lawrence Strollnak köszönhetően.

    Ez pedig azért szomorú, mert Pérez a megerősödött Racing Pointtal karrierje eddigi legjobb szezonját futja a Forma-1-ben és lehetséges, hogy 2021-re ülés nélkül fog maradni.

    Nagyon úgy fest, hogy a silverstonei istálló fogja megszerezni a konstruktőri bajnokság harmadik helyét, ami miatt a frissen futamot nyerő Pérez szerint Vettel a mezőny egyik legerősebb autójával versenyezhet majd 2021-ben.

    „Seb remek döntést hozott,” – ismerte el Pérez. „Egy olyan csapathoz fog érkezni, ami tele van különleges emberekkel, szóval biztos vagyok benne, hogy jól fogja érezni majd magát és élvezni fogja az itt eltöltött idejét.

    „A hangsúly pedig azon van, hogy jól fogja érezni magát. Afelől pedig nincsenek kétségeim, hogy a csapat tovább fog fejlődni az autóval és képesek lesznek harcolni a többi csapattal.”

  • Leclerc a büntetéséről: A versenybíráknak nem volt más választásuk

    Leclerc a büntetéséről: A versenybíráknak nem volt más választásuk

    Charles Leclerc úgy vághat neki a szezonzáró hétvégének, hogy biztosan kvalifikációs eredményéhez jön majd még egy három rajthelyes büntetés, amiért a Szahíri Nagydíjon kilökte Sergio Pérezt. A baleset következtében Max Verstappen is kiesett a versenyből. A monacói pilóta teljesen megérti a versenybírák döntését.

    Leclerc a negyedik helyről kezdhette meg a múlt heti versenyt, azonban a harmadik kanyar féktávján csatába keveredett Bottassal, Pérezzel és Verstappennel. A Ferrari fiatalja azonban elfékezte magát, aki belerohant Pérez autójába. A mexikói megforgott, Verstappen pedig már nem tudta kikerülni úgy a két pilótát, hogy utána a pályára is visszatérhessen. A holland versenye a gumifalban ért véget.

    A verseny után Leclerc még úgy érezte, olyan nagy rosszat nem csinált, de az Abu Dhabiban tartott sajtótájékoztatón még visszatért az esetre: „A versenybíráknak nem volt választásuk, meg kellett büntetniük.”

    Leszámítva a büntetést Leclerc magabiztos maradt a hétvégi futammal kapcsolatban:
    „Most már van egy büntetésem erre a versenyre. Nem mindig sikerülnek jól a dolgok, mint például Ausztriában az év elején. De még ezzel együtt is rengeteg pontot szerezte. Ezúttal semmi jót nem tettem. Jobb lett volna, ha eldöntöm kivel akarok harcolni – Max megelőzése egyébként sem ért volna sokat, hiszen mindenképpen gyorsabb nálunk.” – zárta a monacói.

  • A Red Bullt nem befolyásolja Perez győzelme, Russell pedig nem is téma

    A Red Bullt nem befolyásolja Perez győzelme, Russell pedig nem is téma

    A Red Bull cáfolja, hogy szahíri győzelme után rohannának leigazolni Sergio Perezt.

    Perezről bár mindenki tudja, hogy kiváló versenyző, a szezon végeztével megválik a Racing Point, mert a helyére leigazolták Sebastian Vettelt. A mexikóinak így jelenleg nincs szerződése 2021-re, pedig negyedik a bajnokságban.

    Az ő, valamint Nico Hülkenberg neve is felmerült már a Red Bull kapcsán, Alexander Albon helyére, de még nem dőlt el semmi. Sőt a pletykák szerint már George Russellt is figyeli az energiaitalos csapat, miután kiemelkedően szerepelt múlt hétvégén a Mercedesnél. A Red Bull azonban folyamatosan csak annyit közöl, hogy majd csak szezon után lesz döntés arról, hogy ki lesz jövőre Max Verstappen csapattársa.

    „Sergio Perez bahreini győzelmének nincs befolyása a döntésünkre” – mondta Dr. Helmut Marko az f1-insider.comnak. „Már ez előtt is ismertük az ülésre jelöltek erősségeit és gyengeségeit. Az utolsó, abu dhabi verseny után majd leülünk és meghozzuk a lehető legjobb döntést.”

    A Russell-féle híreket azonban teljesen cáfolta.

    „Russell nem téma számunkra” – mondta Marko. „Határozottan nagyszerű munkát végzett vasárnap, de elég sok versenyző tenne ugyanígy a Mercedesben.”

    Marko arra is utalt, hogy Russellel a legnagyobb probléma a mercedeses kötődése.

    „Először is ő Mercedes versenyző, másodszor pedig Toto Wolff menedzseli. Mindenesetre már elmondta korábban, hogy tízéves szerződése van Wolffal.”

    „Ez kizárt számunkra. Nekünk is vannak fiatal tehetségeink, akik fejleszteni szeretnék magukat, mint például Yuki Tsunoda.”

  • A Red Bull Racing figyeli Russell helyzetét a Mercedesnél

    A Red Bull Racing figyeli Russell helyzetét a Mercedesnél

    A német RTL szerint a Red Bull Racinget nagyon is érdekli George Russell, és az osztrák csapat készen állna az együttműködésre 2018 Formula 2 bajnokával. Milyen mértékű ez az érdeklődés, az egyelőre azonban még nem ismert. Az sem kérdéses, hogy a legutóbbi eredménye után Sergio Perez került előtérbe, mint Max Verstappen leendő csapattársa. Helmut Marko és Christian Horner azonban fél szemmel már figyelik egy ideje a 22 éves Russellt. A csatorna szerint nagyon is közelről figyelik azt, hogy mire jut a brit pilótával a Mercedes. Kicsi az esélye annak, hogy 2021-ben Russell a világbajnok csapathoz kerüljön. Valtteri Bottasnak szerződése van jövőre, és 99% az is, hogy Lewis Hamilton is marad. Így feltehetően nem marad más, mint egy harmadik év a Williams csapatával.

    Amennyiben a Mercedes nem viszi el a gyári csapatába, a Red Bull megpróbálja Russellt elcsábítani majd nyomós érvekkel. Ki tudja, lehet, hogy a brit akár még nyitott is lenne erre, és ebben a legkevesebb gondot jelentené a szerződése a Williamsszel. Valójában ez igazi büntetés lenne Toto Wolffnak, aki inkább Valtteri Bottast választotta 2021-re vízhordónak, Russell helyett.

  • A Racing Point tulajdonosa szeretné, ha Perez maradni tudna az F1-ben

    A Racing Point tulajdonosa szeretné, ha Perez maradni tudna az F1-ben

    Sergio Perez a mezőny azon tagja, akiről mindenki tudja, hogy kiváló versenyző, vasárnap meg a Racing Pointtal meg is szerezte élete első F1-es győzelmét, azonban jelen állás szerint nincs ülése 2021-re.

    Eredetileg volt, a jövőre Aston Martinná alakuló Racing Point azonban felbontotta azt, mert helyére a négyszeres világbajnokot, Sebastian Vettelt igazolták le. Ráadásul „csak” azért Perez az, akinek mennie kell, mert csapattársa, Lance Stroll a csapattulajdonos fia.

    Pedig ne felejtsük el azt sem, hogy nagyban köszönhető volt Pereznek az, hogy a Force India annak idején nem ment csődbe és szűnt meg teljesen, hanem lehetőség nyílt arra, hogy Strollék megvegyék és Racing Pointot csináljanak belőle.

    Jelenleg tehát Perez ülés nélkül van 2021-re, de az F1-es közösség nagyon szeretné, ha a Red Bull leigazolná őt Albon helyére. Ezt reméli jelenlegi csapatfőnöke, Lawrence Stroll is.

    „Checo (Perez) fantasztikus erőssége a csapatnak és az volt hosszúú ideje már az előtt is, hogy én megérkeztem” – mondta Stroll a Sky Sportsnak.

    „Minden hétvégén bizonyítja, hogy megérdemli, hogy legyen autója jövőre és én remélem, hogy ott lesz a Red Bullnál a következő évben.”

    „Abszolút megérdemli, hogy a Forma-1-ben legyen” – mondta a Racing Point csapatfőnöke, Otmar Szafnauer is. „Határozottan megérdemel egy helyet a mezőnyben.”

    Kérdés azonban az is, hogy mennyire örülne a red bullos Max Verstappen egy olyan erős csapattárshoz, mint Perez. A holland versenyző korábban arra utalt, hogy Nico Hülkenberg ideális csapattárs lenne számára…